Kik maradnak a Patriotsban 2021-re?

Kép
background

A New England Patriots számára már egy hete véget ért a 2020-as szezon. Idén több kulcsjátékosnak is lejárt a szerződése, Mike Reiss pedig leírta a megérzéseit azzal kapcsolatban, hogy mennyi esélyt lát a szabadügynök-játékosok visszatérésére.

A fizetési sapka hivatalos számai egyelőre még nem ismertek - Reiss ebben a pillanatban valamivel 51 millió dollár fölé lövi be a sapka alatti helyet, amivel az egyik legjobb helyzetben van a Patriots a ligában. Bill Belichicknek jónéhány fontos döntést kell majd meghoznia az idei offszezon során...

QB Cam Newton: Sokszor dicsérte az irányítót idén, főleg azért, mert vezérként viselkedett a csapaton belül - ezt egyébként nem csak az edző, de sok más játékos is elmondta. Az kétségtelen, hogy sem Newton, sem pedig az elkapók nem teljesítettek jól. Valószínűleg egy kulcskérdés alapján fog dönteni a stáb: Newton pontossága és döntéshozatala javul-e azzal, ha jobb skill playerekkel lesz körülvéve? Ha igen, akkor van esély a visszatérésére, de több más tényező is közrejátszhat abban, hogy visszatér-e jövőre az egykori MVP...
Esély a visszatérésre: 25%

OG Joe Thuney: A Patriots mindent megkapott Thuneytól az elmúlt 5 évben amit csak kérhetett. Sohasem hagyott ki mérkőzést, snapet is alig-alig, folyamatosan kiválóan játszott. A 28 éves játékos hatodik szezonjára készül az NFL-ben, és olyan típusú játékos, akikért a csapatok általában bankot robbantanak. Tavaly a Patriots franchise taget rakott rá, és a hírek szerint szerződéshosszabbítás nem igazán került szóba, így pedig jó esély van rá, hogy jövőre már nem lesz a Patriots tagja.
Esély a visszatérésre: 5%

C David Andrews: Andrewsnak nagyon sokat jelentett, hogy idén pályára tudott lépni - tavaly a tüdejében keletkezett vérrögök miatt hiányzott. A teljesítménye valamelyest visszaesett, de még így is stabil pontja volt a támadófalnak. Amikor 2015-ben a Patriotshoz került draftolatlan újoncként, aligha ilyen karrierre számított: "Ha valaki ezt mondja nekem hat évvel ezelőtt, biztosan nem hittem volna el... Talán lesz egy két esélyem a csapatban kerülni, de öt-hat év múlva valőszínűleg egy középiskolában leszek edző, vagy valami ilyesmit mondtam volna. Bill Belichick a kezdettől fogva törődött velem, már az egyetemi proday-en is, ami nem sok emberről mondható el. Eddig nem tapasztaltam meg a futball üzleti oldalát - csak a játékommal kellett törődnöm. Az üzleti oldala sohasem érdekelt a futballnak - nincs ez most sem másképp, meglátjuk mit hoz az élet." Andrews számára a hűség rendkívül sokat jelent, emelett pedig a pályán és azon kívül is vezéregyéniség - négy éve folyamatosan csapatkapitány. A top centerek évi 10 millió dollár környékén keresnek, a Patriots pedig valószínűleg szeretné a soraiban tudni jövőre is az egyik vezéralakját.
Esély a visszatérésre: 80%

DT Lawrence Guy: Guy az elmúlt években a Patriots védőfalának alapemberévé vált, főleg futás ellen hasznos, de néhányszor pass rush képességeit is megvillantotta. "Szeretnék visszatérni" - mondta a szezon után a veterán játékos. Legutúbbi szerződése 4 évre 20 millió dollárról szólt, egy hasonló szerződésre lehet esély idén is, az életkora miatt talán rövidebb időre - Danny Shelton tavaly a Lionshöz írt alá két évre 8 millió dollárért, egy ilyen deal mindkét félnek megfelelne minden bizonnyal.
Esély a visszatérésre: 75%

RB James White: White főleg az elkapásoknál, harmadik kísérleteknél használható. Az elmúlt három évben csapatkapitányként szereplő játékos az idei szezonban főleg pass protectionben esett vissza, de úgy érzi, még sok van benne. Számára a 2020-as esztendő nem csupán a futballról szólt, szeptemberben egy autóbalesetben elvesztette az édesapját, így elképzelhető, hogy a családjához közelebb, Floridában szeretné folytatni a karrierjét.
Esély a visszatérésre: 45%

James White

DT Adam Butler: Akárcsak Andrews, ő is draftolatlanként érkezett a Patriotshoz, csak ő két évvel később, 2017-ben. Butler először lesz korlátlan szabadügynök - ez az első esélye, hogy komolyabb pénzt leakasszon a piacon. Főleg pass rushban teljesít jól, a Patriots minden bizonnyal szeretné is megtartani, de ha a piac fogja minden bizonnyal eldönteni a sorsát.
Esély a visszatérésre: 40%

OL Jermaine Eluemunor: Eddigi legjobb szezonján van túl, a snapek 41,4%-án pályára lépett a tavaly megszerzett játékos. A Patriots minden bizonnyal csereként számol vele a folytatásban, ám ha valaki kezdőnek szerződtetné, akkor az esély, hogy a Patriotsban marad, igencsak lecsökken.
Esély a visszatérésre: 50%

WR Damiere Byrd: Idén a snapek 89%-án lépett pályára, gyakorlatilag elsőszámú WR-számokat hozott - mármint ami a snapeket illeti. Az ő visszaigazolása harmadik-negyedik számú WR-ként mindenképpen fontos lehet.
Esély a visszatérésre: 65%

RB Rex Burkhead: A térdsérülés után lábadozó veterán játékos minden bizonnyal egy veterán minimum összeg körüli szerződésben reménykedhet - annak ellenére, hogy amikor játszott, remekül teljesített. Kérdés, hogy a többi csapat lát-e benne valamit a térdsérülése miatt... Számára és a Patriots számára is az lenne a legjobb megoldás, ha közösen folytatnák.
Esély a visszatérésre: 75%

K Nick Folk: Minden bizonnyal a Patriots van a legjobb helyzetben, hogy visszaigazolja a tavaly remekül teljesítő rúgót. Ennek ellenére a gyakorlócsapatban két fiatal játékos is szerepelt, az idén draftolt Justin Rohrwasser, valamint az elmúlt évek legmagasabban draftolt kickere, Roberto Aguayo. Folk is távol volt egész szezonban a családjától, ami szintén egy olyan faktor, ami közrejátszhat a döntésében.
Esély a visszatérésre: 50%

Nick Folk

CB Jason McCourty: McCourty a szezon során több alkalommal is bizonyította, mennyire profi a hozzáállása, csak a játékkal foglalkozott, a jövöjével kapcsolatos döntéseket majd az offszezonban fogja meghozni. A teljesítménye visszaesett az idei szezonra, főleg a sebessége, ami megkopóban van, de tapasztalatával sokat segíthet a csapatnak.
Esély a visszatérésre: 15%

DE/OLB John Simon: Idén többet játszott, mint amire eredetileg számítani lehetett. Simon egy szolid játékos, a speciális egységben mindenképpen érték a játéka, a fal szélén már kevésbé. Nem feltétlen kell kizárni annak az esélyét, hogy visszatér a Patriotsba, kiegészítő játékosként a csapat hasznára válhat.
Esély a visszatérésre: 40%

ST Cody Davis: A veterán játékos a New York Giantshez távozó Nate Ebner szerepét vette át a speciális egységben és nagyon magas szinten teljesített, ahogyan azt Bill Belichick is több alkalommal kiemelte. A Chargers ellen blokkolt mezőnygólja minden bizonnyal sok szurkoló számára a szezon egyik fénypontja lehetett.
Esély a visszatérésre: 80%

ST Justin Bethel: Bethel lassacskán felnőtt Slater mellé ami a speciális egységben nyújtott teljesítményt illeti. Belichick mindig is kiemelt szerepet tulajdonított a special teamnek, minden bizonnyal harcban lesz a játékos jogaiért a csapat.
Esély a visszatérésre: 40%

LB Shilique Calhoun: Calhoun Simonhoz hasonlóan a speciális egységben használható, valamint néhány snap erejéig a védelemben, de semmiképpen nem alapemberként.
Esély a visszatérésre: 55%

S Terrence Brooks: Brooks főleg a speciális egységben és sérülés esetén a védelemben szerepelt az elmúlt két évben. A szezon végére az inaktívak között szerepelt, ami előrevetíti azt, hogy nem igazán számol vele a csapat, valószínűleg megpróbálják egy fiatal játékossal helyettesíteni.
Esély a visszatérésre: 10%

QB Brian Hoyer: Hoyer másodikszámú irányítóként kezdte az évet, majd a szezon második felére harmadik számú QB lett, az inaktívak között szerepelt. Az egyetlen visszatérési lehetőség számára a Patriotsba az lenne, ha edzőnek állna.
Esély a visszatérésre: 5%

DE Deatrich Wise Jr.: A 2017-es draft negyedik körében draftolt játékosra sokan úgy fognak emlékezni, mint akitől folyamatosan várták a szurkolók és a szakértők a berobbanást, ám erre eddig nem került sor. Idén a snapek 56%-án volt a pályán, ami karrierje legjobbja. Főleg 4-3-as defensive endként használható, az öltözőben azonban fontos alkotóeleme a Patriotsnak. Számára is a legjobb lehetőség a Patriots lehet.
Esély a visszatérésre: 50%

CB J.C. Jackson: Az egyetlen kakukktojás az itt felsorolt játékosok között, ő ugyanis korlátozott szabadügynökké válik. Kilenc interceptionjével a második helyre került az NFL-ben. Mivel draftolatlan újoncként került a ligába, így az eredeti körös tender nem jöhet szóba nála, hiszen akkor ellenérték nélkül távozna a csapattól. Ha első- vagy második körös tendert rak rá a Patriots, akkor ha mégis távozik, akkor egy első- vagy második körös draftpickkel gazdagodna a csapat, ám erre (mármint a távozására) vajmi kevés esély mutatkozik.
Esély a visszatérésre: 99,9%

Ezek voltak tehát Mike Reiss gondolatai, minden bizonnyal lesznek még ilyen témájú cikkei a szabadügynök-piac nyitásáig, igyekszünk majd azokat is tolmácsolni felétek.

Forrás: Mike Reiss - ESPN

Hozzászólás

akinek esetleg van Athletic előfizetése (akinek nincs, annak is ajánlom, ha épp akciózzák akkor akár 2USD~600HUF-ért is hozzá lehet jutni havonta), annak ajánlom Jeff Howe kétrészes elemzését Patriots rebuild-témában. 8 pontban foglalta össze (sztem nagyon pragmatikusan és lényegretörően) a lehetséges lépéseket (amik persze valszeg köszönőviszonyban sem lesznek BB terveivel, de ettől függetlenül egy nagyon jó, komplex elemzés)

Válasz ArnoldPatsenegger üzenetére

próbáltam ajánlani csak :) de nagyon röviden, tömören:

1. lépés: QB: A terv: felcsere Trey Lance-ért; B terv: rárepülni Stafford-ra; C terv: bárki más, leginkább az FA piacról

2. lépés: még több hely generálási a fizetési sapka alatt: cut Cannon, Lacosse, Izzo, Cunningham, King, Vitale, Bolden, Beau Allen (17 millió összesen), esetlegesen visszavonuló HT, JE11 és Slater újabb 16 millió, Gilmore trade 7,3 millió. Szóval ez valahol 15 és 40 millió közötti pluszpénz, ami hozzáadódik a meglévő 60 misihez

3. lépés: No. 1. TE megtalálása: a 2 fiatalt még nem kell leírni, de kell egy első számú TE, aki segít nekik. A terv: Hunter Henry (4 év 44 millió) B terv: Jonnu Smith (4 év 32 millió)

4. lépés: 2 elkapó, de nem szabad rámenni egyik szabadügynök sztár WR-re (Godwin, JuJu. Robinson, Hilton stb.) sem, mert drágák. Kell egy az FA piacról (A terv: Curtis Samuel, tökéletes fit; B tervek: M. Jones, Watkins, Corey Davis) és egy a draftról (ha nem QB-t húzunk, akkor első körben, ha a Chase, Smith, Waddle hármasból bent van még bárki 1/15-ön. Mostanában sok mockban Waddle-t írják hozánk)

5. lépés: a front7 újjáépítése: Guy megtartása mellett Dalvin Tomlinsont megszerezni, esetleg ránézni JJ. Wattra. LB sorba L. David 3 év 27 millió,  vagy az alábbiak közül 1-2 ember évi 6-7 millióért: Jayon Brown, Matt Milano, Neville Hewitt, B.J. Goodson, Josh Bynes, Anthony Walker Jr., Tyrell Adams, Eric Wilson, Alex Singleton. Ez így a fiatalokkal (Uche, Wino, Jennings, Bentley) együtt kész is

6. lépés: CB sor: hosszabbítás Gilmore-ral (2 év 34,5 millió, így az aktuális szerződése 14 millió/ év lenne), 2. körös RFA tender Jacksonra (ha Gilmore trade van, akkor 1. körös).

7. lépés: Oline újratöltése: Thuney elsétál, Andrews megtartható (és meg is kell) akár évi 8 milliós átlaggal is (ha ad hometown kedvezményt). Onwenu az RT. Ha sem QB, sem WR nem jön az első körben, akkor jöhet Rashawn Slater vagy Christian Darrisaw tackle posztra, Wynn pedig bemozog guard-ba. Herron a tökéletes backup, ezt már idén is bizonyította.

Röviden ennyi. Persze ez csak játék a szavakkal jelenleg, de azért látszik, mennyi irányba lehet elindulni. Nagyon várós, mire tesz BB végül

Van benne realitás amivel lehet azonosulni, de azzal nem értek egyet pl, hogy nem kell top WR sok pénzért. De, kell 🤷🏼‍♂️🙂

Amilyen sikerességgel draftolja BB az elkapókat semmire nem lenne garancia még Smith sem. Na meg realitása se sok van, hogy 1/15-re bent legyen.

QB: néztem 1-2 mockot, mindenhol irányítót jósolnak nekünk egyelőre, főleg Jones és Lance jön szembe. Meglátjuk. Kíváncsi leszek nagyon.

Én sem hoznék top WR-t a piacról, egész egyszerűen azért mert szerintem brutál drágák ahhoz képest, amit a mi rendszerünkben tudnának hozni. Egy Samuel szerintem hatalmas fogás lenne évi 8-10 milla körül, nem kell ennek a dupláját elkölteni egy WR-re, 8 millióból még egy másik posztot is meg lehet oldani :)

Tommy Brady visszamegtérése hány százalék esély van?

Ahogyan a végén írtad, biztosan lesznek még az FA-inkkal foglalkozó cikkek, és remélem azok jobbak lesznek. Noha egy nagy „senki” vagyok a Pats közeli szakíróhoz képest, azért bízom, hogy azok alaposabban indokoltak lesznek, nemcsak a játékos szempontjából, hanem a jelenlegi „csapatkörnyezet” szempontjából is. Ezt egy lottószerű tippsorozatnak tekintem, ráadásul közte van 3db 50%-os, komolytalan tipp is. A 24 FA játékosunk közül vajon miért csak 19-el foglalkozik?

Jelenleg 50 fős a roster és 11 játékos kapott meghívást az edzőtáborba. A 61 fő nagy többsége ugyan fiatal, de a kulcsjátékosok közül 6-an 30 felettiek, az opt-out játékosok szándékairól meg semmi hír. Butler, Andrews, Thuney élete nagy szerződése előtt állhat és JC 99,9%-os maradását is erősnek tartom. (Az utóbbi a liga idei legtöbb labdaszerző játékosa 9INT+2FR=11.) Ezek és a QB kérdés, valamint a FA/draft igazolási tervek, amelyekről még a szakírók is csak tippelgetnek, jelentősen befolyásolhatják az esetleges gyengébb vagy korosabb  játékosok maradását/távozását, mert igaz, hogy van pénzünk, de nem biztos, hogy elég mindenre, amit a csapat szeretne. Persze tippelgetni mindig lehet…, akár hetente mindig újra…:)

Köszi a cikket!

Mint megszokott tudatlan, csak azt kérdezném, hogy azok között nincs senki, aki játékjoga bizonytalan lenne, akik kihagyták az idei szezont? Vagy azokra vonatkozik valami egyéb szabály? Köszi!

Az NFL és az NFL Játékosok Szövetsége (NFLPA) július 24-én megállapodott az opt-out politikáról, amely lehetőséget ad a játékosoknak, hogy kihagyják a szezont és szerződésüket 2021-re tolják át. A 2020-ban kilépő játékosok ezután fizetési előleget kapnak egy ösztöndíjat.  Akik magas kockázatúnak minősülnek a COVID-19 fertőzés szempontjából 350 000 dollárt kapnak, míg bármelyik másik játékos, aki kilép, 150 000 dollárt kap. A pénzt ezután 2021-ben a fizetésükből veszik le. Minden NFL-játékos részt vehet ebben a programban, kivéve az idei UDFA játékosokat (Forrás: athlonsports.com., Aaron Tallent)

OFF

A Patriots-nak volt az alapszakaszban a legkevesebb büntetése (62) és büntetett yardja (534). Utánunk a Rams (71) és a Dolphins (74) következik.. A legtöbb büntetést a Cardinals (113), a legtöbb büntető yard-ot a Jaguars (1071) szerezte. A büntetéseink többsége holding volt, 11 def. és 8 off. Egyszer sem kaptunk  Roughing the Passer, Personal Foul, és Unsportsmanlike Conduct büntetést!

BB szereti az intelligens játékosokat, akik nem záratják ki magukat a 2. negyedben. Ezen felül láthatóan tud rendet tartani a pályán és azon kívül is. 🙂

" Egyszer sem kaptunk  Roughing the Passer, Personal Foul, és Unsportsmanlike Conduct büntetést!" 

Ez jó, csak nem igaz.

Volt 2 db Unnecessary Roughness, ami personal foul, illetve volt 1 db Lowering the Head to Initiate Contact, 2 db Illegal Blindside Block. Utóbbi kettőnél nem vagyok biztos a besorolásban, hogy personal foul-e, de főleg a fejjel való ütközés kezdeményezés gyanúsan az.

Itt a lista a büntetésekről: link

Linkem persze Nekem is van! (https://www.footballdb.com/stats/penalties.html) De nem kételkedem, hogy csak a Tied lehet jó!, mert Én egy hazug (nem igazat tartalmazó) linket használtam :)

Azért az mindig jó dolog, amikor visszanyal a fagyi.

Az általad megadott linken nézd már meg légyszives az "UR" = Unnecessary Roughness oszlopot. Ha ott találsz egy 0-tól különböző számot, akkor az azt jelenti ugyebár, hogy volt ilyen büntetés. Jelen esetben 3, az én linkem szerint 2 ilyen volt. A linked szerint ezeket Wise, Briant és Winovich követte el. Márpedig az UR az personal foul

Akkor ha most újra átgondolod, hogy a "Egyszer sem kaptunk  Roughing the Passer, Personal Foul, és Unsportsmanlike Conduct büntetést" mondatod igaz-e, vagy sem, és jogos volt-e a kételkedésem, akkor talán kicsit visszafogod a lovakat, mert nagyon szaladnak. 

Én ezt írtam: "Egyszer sem kaptunk  Roughing the Passer, Personal Foul, és Unsportsmanlike Conduct büntetést!". Az Én linkemen: RP=0, PF=0, UC=0 a jelmagyarázat alapján. UR= Unnecessary Roughness=3-ról egy szót sem írtam. Fagyizunk! :) Azért köszönöm a  kioktatást és a figyelmeztetést! :)

Látom nehéz. Mindig megfogadtam, hogy nem fogok vitatkozni olyanokkal, akik nem tudják elfogadni, ha hibáznak, hülyeséget írnak, és ahelyett, hogy azt írnák, hogy bocs, benéztem, még nekiállnak vitatkozni, és nekik áll feljebb, és meg vannak győződve az igazukról, akkor is, ha köze nincs ennek a valósághoz. Lehet ez egy jó újévi fogadalom lenne?

NFL szabálykönyv remélem elfogadható, mint alapvető szabály, ugye?

Oké, akkor nézzük mik a "Personal foul" kategóriák az NFL hivatalos szabálykönyve szerint, a hivatalos NFL.com oldalról: 

1; Clipping
2; "Peel back" block
3; Illegal cut block
4; Blocking below the waist on kicks and changes of possession
5; Chop block
6; Crackback block
7; Blindside block
8; Unnecessary roughness
9; Players in a defenseless posture
10; Use of the helmet
11; Roughing the passer
12; Roughing/running into the kicker
13; Roughing the holder
14; Striking, kicking, or kneeing opponents
15; Twisting, pulling, or turning the facemask or helmet opening
16; Horse-collar tackle
17; Use of helmet as a weapon

Nos, akkor vajon az Unnecessary roughness az micsoda? Personal foul vagy nem ? Vagy épp az én linkem szerinti 3 db Blocking below the waist? Vagy a 2 db Blindisde block? Esetleg a Lowering the head = Use of helmet? 


Bónusz kérdés1: Nem tűnt fel, hogy minden csapatnál az általad adott linken 0 db Personal foul van? :) 
Bónusz kérdés2: Milyen ízű a fagyi?

Én egy link tartalmából idéztem pontosan, a lap tartalmát kritizáld, ne Engem, tulajdonképpen Velük vitatkozol, írjad meg Nekik, miért csinálnak olyan rovatot, ami üres. :) 

Na végre gyerekek! Ha valami rohadtul hiányzott a szezon során akkor ez volt az! Topin, te ilyenkor merre csavarogsz!? :))

Semmi szükség az ilyenre. Már az elején annyit kellett volna valakinek írnia, hogy vajon melyik honlap lehet a jó, mert az egyiken írnak ilyen büntit a másikon nem. Ahelyett meg...

Nem a link volt a rossz, hanem Hopi következtetése és ezáltal téves információja, utána beleállt egy vitába ahol nem volt igaza mivel nem érti vagy nem akarja érteni amit Croaker írt.

Egészen biztosan volt personal foul büntetésünk, erre még én is emlékszem, pedig a meccsek töredékét láttam.

Viszont ha a hopival szembeni fél cirkadalmas sorokban írja, hogy mit fogadott meg, akkor miért mond ellent magának? Ebből vitát csinálni, olyan, mintha  már három hónapja holtszezon lenne és mindenki feszülten várja a focit.

Kit érdekel, hogy egy volt vagy 3? A lényeg, hogy nagyon kevés volt a liga többi részéhez viszonyítva. Ez a "vita" még a vihar a biliben kategóriát sem éri el. 

OFF:

Josh Gordon-t pár hete aktiválta a Seattle, most ismét felfüggesztette az NFL a tiltott szerek használata miatt.

ON:

Viszont Antonio Brown azóta elfelejtődött, hogy már nem Patriots játékos. Érdekes, nem? Ennyi elég volt neki, hogy megokosodjon? Vagy amiatt volt az őrjöngés körülötte, mert hozzánk került és esetleg kihúzott volna miket a x...ból, amit nem lehetett hagyni? Ezt már sose tudjuk meg...

JMD-t is meginterjúztatja az Eagles.

Válasz Arsenal üzenetére

Mi pedig meghallgathatnánk Schottenheimer-t...

Nem tudom az Eagles mennyire vonzó 51 millióval a sapka fölött egy ilyen pocsék szezon után egy középszerű QB-val?

Ettől az évtől jár com pick ha elmegy egy edző másik csapathoz hc-nak.

Ha major coach ,mint oc JMD akkor egy 3. kör.

Ha minor coach,mint Mayo akkor kettő 3. kör.

OFF

A ST két tagjának (Bailey és Olszewski) ez évi NFL csúcsai mellett kicsit eltörpül WR J.Meyers azon sikere, hogy bekerült a PFF 25 fős WR rangsorába, igaz, 25.-ként. A lista azon WR-eket rangsorolta, akiket a szezon folyamán legalább 50x célba vett az irányító. (Meyers: 14G, 81 TGTS/59 rec, 72,8%, 729 yard, avg: 12,5 yard.) A listát Adams, Jefferson, AJ. Brown, Diggs vezeti, Meyers-en kívül csak a 6. Thielen és a 13. Beasley UDFA játékos rajta és a 25 játékos közül Meyers az egyetlen, akinek nem volt 6 pontos TD-je.

Az utolsó mondatod utolsó része a nagy probléma. A listád alapján most Meyers jó elkapó, vagy nem Hopi? Nem tudom eldönteni. Lehet, hogy azért vették 50x célba mert nem volt más?

Kedves Arsenal!

Tudom, hogy a PFF ranglistája nem/sem szentírás, de az kétségtelen, hogy sokkal több szempont alapján készül, mint az egyszerű rec, yard, TD stb. listák. Kellet tehát néhány olyan elkapói kvalitás/adat, amivel bekerült (akárcsak Beasley) a zömmel 1. körös és nagy többségében elitnek tartott WR-ek közé. Én úgy gondolom JaQB-nak az útvonal futása, elszakadási képessége és a megbízhatósága az, ami erre predesztinálta és ami egyben az irányítók „vágyálma” is, ráadásul az elkapásainak 62,7%-a first down volt. Ami a játékidejét illeti tulajdonképpen első viszonylag teljes éve volt az idei (snapszám: 65,78%) és kétségtelen, ez többek között JE sérülésének köszönhető, bár ki tudja mi lett volna, ha esetleg mindketten többször pályára léphettek volna, akár néha egyszerre is, annak ellenére, hogy azonos poszton játszanak. (Egyébként JE első néhány WR szezonja ennél gyengébb volt, 5. évétől javult ugrásszerűen.)

Amennyiben röviden akartam volna válaszolni, azt írtam volna, hogy Én jó, de minimum nagyon ígéretes slotWR-nek tartom, akinek persze bőven van javítani valója is. (pl TD=0, YAC=3,8) Ami az utolsó, szerintem költői kérdésedet illeti, erről Ö nem tehet és szerintem nem kisebbíti az érdemeit. A Pats-nak nemigen volt még a a sikerszéria alatt sem acélos WR corps-ja.

Azért a pick six szerencsén is múlik eléggé. Ha mellette szállítod az INT-eket, kutyát nem érdekli.

 

Hupsz! Ezt benéztem... így jár, aki meló közben felületes olvassa a commenteket. :)Szóval csak megemlítem, hogy WR-nél nem sokat számít a pock-six stat, jó ha tudjátok!:)

Azt hittem behúzza a Browns, szurkoltam Nekik, de nem játszottak jól.

 

Az a touchback ha TD akkor nyerik. Viszont TB12 behúzta, a Bucs-al idén van esélye győzni, sajnos velünk nem lett volna és ezt sejtette. Innentől hajrá Bucs idénre, aztán jövőre Go Pats.

Ha fürtöske nem dől ki, valszeg nem is lett volna esélyük, de...

1. Igen, ha az okos browns-os nem akar hősködni, hanem szépen kimegy 2-3 yardon, minimum FG és akkor nincs sanszosan KC FG már az is elég lett volna

2. Miután kidőlt Mahomes szépen ültek a támadások, de 16 pontos hátrányban azért nem 9 perces drive-ot tolok. Basszus az egész meccsen 3 mp-cel a támadóidő lejárta előtt indították a játékot. Ha az a drive 6 perces, lett volna még idejük támadni. Amúgy is engem kevés dolog húz fel, de a delay of game büntetés nagyon. A régi patsnél öröm volt nézni, mikor mindenki tudta a dolgát és 15 mp alatt felálltunk és indítottuk a játékot ha az kellett. Ilyen szempontból profi csapatnak kinézőnek a GB és a KC tűnik. A szombati GB meccsen is látszott, hogy mindenki tudja a dolgát, a csapat azt csinálta amit kellett és voltak olyan finomságok, ahol láttad, hogy igen, ezek nem először csinálják ezt. Picit olyanok voltak, mint mi.

3. Az utolsó támadásuknál hülye hívások jöttek, sokkal több passz kellett volna.

Reid olyan rutinos róka kezd lenni, mint BB, sok év tapasztalatával leverte a Browns-t. Most a KC csinálja azt amit mi csináltunk, hogy PO újonc csapatokat vertünk sokszor a PO rutinunkkal (is).

 

Nem tudom egy picit nem azt mondani, hogy Brees vesztette el, mint TB nyerte meg. Nagyon nehezen indult be, azért ez GB-ben nem fog beleférni. Miután Brees kiosztotta a maga INT-jeit, onnan TB jól játszott, de az első félidőben nem brillírozott és persze a sok agyatlan társa sem segítette. Én amúgy sajnálom, mert szerintem a haja hullik attól a bagázstól, edzőstől, játékosostól.

1., Higginst nem tudom hibáztatni, élete egyik legfontosabb meccsén tele adrenalinnal be akarta vinni. A legtöbb elkapó ezt tette volna.

2., Azért Chubb és Landry is rengeteget droppoltak, minden esélyük megvolt. De a KC játékától sem ájultam el, igaz a PO más tészta. 2021-ben nehéz pénzügyi helyzetben vannak, kíváncsi leszek mit produkálnak. Sajnálom, hogy az AFC-ben egyedül a KC meg talán a Bills akik erősek, az NFC idén is jobb ( GB, TB, SEA, NO ).

3., Nem is értettem a hívásokat, tényleg rosszak voltak.

4., Feltűnt, hogy Brady többet veszekedett a csapattagokkal - vagy csak nekem tűnt úgy - ott mint korábban a Pats-nél.

5., TB és Rodgers is megérdemelné a gyűrűt, mindegy csak ne a KC - bocs Ricsi ha olvasod -.

Szerintetek Mahomes játszhat a héten? Mert ha nem, akkor a Bills egész komoly esélyekkel indul a döntőre. Ha Pats-es irányító lenne, szerintem még jövőre sem játszhatna, ha nem tud felkelni egy ütés után... 

Ahogy fel kellett segíteni, abból arra tippelnék, hogy annál komolyabb ütést kapott. Átlagosan valami 16-19 napig szoktak a concussion protocol alatt lenni.

De szerintem még jóesetben sem nagyon edzhet az első pár napban. Abban sem vagyok biztos, hogy ilyenkor bármit is edzhet, ami vérnyomás-növekedéssel járhat.

Mondjuk, ha van itt közöttünk orvos, vagy hasonló szakember, akkor kíváncsi lennék én is a véleményére!

Emlékeztek gurulos foci, Brazil-Francia döntő, elöző éjszaka Ronaldónak rohama volt, Nike hatására még is játszania kellett. Szóval a cirkusznak haladnia kell. Goodell egyfolytában masszírozza Mahomes buksi fejét.

A hasonlatod abban mindenképpen problémás, hogy a FIFA az egyik, ha nem a legkorruptabb és legocsmányabb sportszervezet ami létezik, ahol teljesen már szempontok vannak, mint pl. egy NFL-nél. Ott gyakorlatilag az történik, hogy egy csomó korrupt sz*házinak négyévente 5 hétre megnyitják a pénzesőt, ahol annyit markol, amennyit tud, de ennyi. Ha belegondolsz, olyan emberek termelik nekik a pénzt, amire semmit nem kell költeniük. A klubok nevelik és fizetik a sztárfocistákat, ők sz*ják be ha megsérülnek. A FIFA meg négyévente szinte ingyen csuklóztatja őket, és beszedik a korrupciós pénzeket a következő helyszín aspiránsoktól, meg az ilyen olyan reklám szerződésekből. Ezzel szemben az SB-t pont azok finanszírozzák, akikhez a bevételt is megy. És itt nem csak arról a két csapatról van szó, akik bejutnak az SB-be. Az NFL elég sok pénzt szétoszt azoknak a csapatoknak is, akik nincsenek ott a végelszámolásánál.

Szigorúan a magánvéleményem az, hogy az NFL, mint üzleti vállalkozás többet kockáztatna azzal, ha nyomná Mahomes-t, mint amennyit nyerne vele. A szezon nagyrészt lement, a bevételek 90-95% -a megvan. Most az, hogy az utolsó meccsen 10-20%-kal többen néznének egy Mahomes-ARod/TB meccset, igazából már nem oszt, nem szoroz az összes bevételt tekintve. Viszont jövőre, meg azután is kell a bevétel - főleg az idei után -, amit megéri kockáztatni egy piszok nagy botránnyal? Kb. mindenki árgus szemekkel nézi ezt a story-t.

(Azért az sem gondolom, hogy az NFL egy szent lenne, de legalább okosak.)

Ha alapszakasz lenne azt mondanám, nem, de ebben a helyzetben nagyon meglepne, ha nem. Még ha kockázatos és emellett drága mutatvány is lesz ofkórsz. Persze amennyiben minden utasítást betartva vasárnap reggel bejelentik, hogy OUT, megkövetem magam.

Igen, alapszakaszban ilyenkor simán 2 hét pihenő van. Elég rosszul nézett ki (pedig nem látszott, hol ütötte be ennyire a fejét, legalábbis nekem nem derült ki a visszajátszásból). Meglátjuk a liga mennyire konzekvens. Ezzel együtt szerintem is játszani fog. Mondjuk a lába sem volt túl jól, az is biztos. 

Néhány részlet Kevin Siefert (ESPN) cikkéből az NFL agyrázkódás protokolljáról:

"...noha nem tudjuk, hogy Mahomes ténylegesen agyrázkódást szenvedett-e, de végig kell mennie az 5 lépéses agyrázkódási protokollon...az 5. lépésben a csapatorvos esetleges "felmentő" döntését követően egy független neurológiai tanácsadónak (INC) is meg kell erősítenie a csapatorvos döntését, és csak ezután kezdhet edzeni ill. játszhat mérkőzést...A lépések nincsenek időhöz kötve, mert az agyi sérülések kiszámíthatatlan sebességgel gyógyulnak... Az NFL szerint a 2015-19-es évadok adatai alapján a QB-k agyrázkódási protokollból való kilépésének középideje hét nap....Mahomes-nak 2014-ben már volt agyrázkódása..."

Jay Glazer szerint nem is agyrázkódás volt, hanem a nyaka olyan pozícióba került, hogy vagy levegőt nem kapott egy pillanatra, vagy nem elég vér ment az agyába, és egyszerűen nagyon gyorsan elájult. Fura teória, de valóban nem látszik a filmen, hogy a fejét megütötték volna.

Jó verzió arra az esetre, ha majd hétvégén mégis játszhat. A fejtető elülső részével ért földet Mahomes, amiatt lett a probléma. Nem törvényszerű, hogy hatalmas ütés előzzön meg egy agyrázkódást.

Szertintem is ez van.

Ha nem agyrázkódása lett volna, akkor nem agyrázkódási protokol alatt lenne. Megvizsgálta egy rakat orvos. Gondolom, erre van definiálva egy szakmai diagnózis folyamat, aminek a végén az orvos azt mondja, hogy ezek és ezek a tüneteke vannak, tehát agyrázkódás. Vagy azt, hogy ez nem az.

A nyakát ért trauma okán is lehet idegrendszert érintő sérülése. Nem kell feltétlenül telibefejelnie valamit/valakit. A kisagyi rész és a nyak/gerinc kapcsolata igen bonyolult, ráadásul a sisak hátsó része nyitott, a hátsó-alsó sisakél igen fájdalmasan tud találkozni a nyakkal.

Ami feltételezhető, hogy a Chiefs megmozgat mindent, hogy Mahomes játszhasson.

Churro-nak igaza lehet. Többször visszanéztem lassítva és eredeti sebességgel is a jelenetet. Nagyon furcsáltam, hogy a keze alatta volt a fejének és így beverte volna a fejét. Sajnos már hatszor volt agyrázkódásom (ez biztos érződik rajtam 😉, cserébe fél nappal előre tudom az esőt, szelet és kiváltképpen a hóesést), volt amikor lekapcsolták a villanyt, volt, hogy eltört a fejemen a sisak, volt, hogy 10 percig nem működtek a lábaim. "Véleményem szerint!!!" a nyakának hosszirányú megnyúlása és az ívben meghajlás közbeni megcsavarodása ütötte ki Mahomest.

Szerintem az első nagy kérdés az lesz, hogy alakul majd a stáb? 
sajnos az utóbbi időben elég jól le lett rabolva a Pats, főleg a D# oldalon

Ha most JMD megy, és visz egy-két kollégát a stábjába, akkor azért BB-nek lesz dolga már csak a stábbal is

Játékos fronton szerintem a realitás még egy tankolós év, de ezzel nincs gond, a Bills-nél nyitva az SB ablak, és lesz is 1-2 évig, és a Dolphins is jó, türelmesnek kell lenni

sajnos Cam nem tudta megmutatni, hogy tud még elit lenni, és jelenleg láthatóan nincs valós megoldás egy franchise QB-ra ( aki year 1 playoffra esélyes), a Mahomes példa mutatja, ha draftról hozunk FQB-t, azt fel kellene építeni. Brissett-et vissza lehetne hozni, aztán decemberben már játszhatna picit a draftolt újoncot

a Stafford trade-nek nem tudnék örülni, mert szerintem Ő túlértékelt és árazott, és már túl van a pályafutása top teljesítményén. Akkor már adjunk sokat egy Deshaun Watsonért

WR nagyon kellene, és van több jelölt ..szerintem az élet megmutatta, hogy Cleveland-ben nem kell Beckham JR, (nélküle többet nyertek és Baker sem szórta az int-eket), de lehet, így is drága lenne, de egy próbát megérhet. Sajnos itt JE11 is kérdés

OL újraépítés lesz, DL is,az LB sor nagyon messze van az elittől ( tavaly még ment a Bogieman), és szerintem a teljes sec cserés, már csak azért is, mert Gilly a legjobb cserealapunk

Nagyon sok a hézag, és az utóbbi években BB draftja inkább volt pazarló ( Wynn, Michel és N’keal Harry is inkább a drága túlzásnak tűnik mostanra) és a 2020-as első 100 pickben húzott játékosanik sem tették le annyira a névjegyüket

Round 2 • Pick 5 (37) • DB Kyle Dugger 

Round 2 • Pick 28 (60) • LB Josh Uche 

Round 3 • Pick 23 (87) • LB Anfernee Jennings 

Round 3 • Pick 27 (91) • TE Devin Asiasi 

Szóval meglehet, a sok sikeres, és az idei őrült év után türelmesen el kell viselnünk még egy-két vesztes szezont, mire újra playoffban csatázunk 

 

 

OFF

Mahomes még az agyrázkódási protokollban van, de részt vett a Chiefs szerdai zárt térben tartott könnyű edzésén. Korlátozott résztvevőként szerepelt a csapat hivatalos sérülésjelentésében. (Forrás: Nick Shook, nfl.com)

Ha játszik is, akkor is kétszer meg fogja gondolni, hogy milyen játékokat vállal majd be. Eddig is bicegett, most majd az ütésektől is tartania kell.

vki tud valamit arról hogy milyen kopenzaios pickeket fogunk kapni a tavalyi tavozokert? (TB12, Van Noy, Jamie Collins)
ezek felhasznalasaval szerintetek felcserelunk QB-ert? van olyan egyaltalan az idei korben aki pats kompatibilis? gondolok arra hogy "iskolazott", kifejezetten vezető típus, vagy csapatkapitány volt?

https://overthecap.com/draft/

Jobb oldali oszlop.

QB-ért szerintem max akkor cserélünk fel, ha kb. a 10-ig lecsorog valami jó név, de én ebben sem nagyon hiszek. Az 1-ből való kicserélésnek nagyobb a valószínűsége ;)

Zack Cox (NESN szakíró) azt írja, hogy: "... az Over The Cap projektje szerint a Patriots 3 comp.pick-et kap a 2021-es NFL draftra: egy harmadik köröst, Brady és két negyedik köröst, a linebackerek, Kyle Van Noy és Jamie Collins távozása miatt...a covid által megváltozott szezon azonban az egyébként is eléggé bonyolult számításokat befolyásolhatja..."