Justin Fieldsre repül rá a Patriots a drafton?

Kép
Fields

A New England Patriots volt a legagresszívabb csapat az NFL-ben a szabadügynök piac nyitása utáni első időszakban, de maradtak még fontos kérdőjelek a csapat rosterén: az irányító pozíció még megoldatlannak tűnik. Annak ellenére, hogy Cam Newton visszaigazolt a csapathoz egy egyéves szerződés aláírásával, a csapatnak hosszútávú megoldást kell találnia az amerikai futball legfontosabb pozíciójának betöltésére.

Ezért várható, hogy a Patriots a drafton is folytatja azt az agresszív stílust, amit elkezdtek. Erről beszélgetett Daniel Jeremiah és Bucky Brooks, az NFL Network két elemzője a “Move the Sticks” elnevezésű podcast legutolsó részében, amikor a New England került szóba.

Úgy gondolom, hogy a New England valóban agresszív lehet. Láttuk, hogy a Patriots kilépett a saját komfortzónájából a szabadügynök piac alatt. Azt láthattuk, hogy újjáépítették a rosterüket, új játékosokat igazoltak és régieket hoztak vissza. Úgy gondolom, hogy mindent elkövetnek azért, hogy megújítsák a támadósorukat. A kirakós utolsó darabja egy fiatal irányító lenne. És úgy gondolom, hogy nekik egy atletikus irányítóra van szükségük” - mondta Bucky Brooks.

Jeremiah ugyanezt az álláspontot képviselte és meg is nevezett két potenciális első körös irányítót, akik a Patriots célpontjai lehetnek a drafton.

"Én Trey Lance-en vagy Justin Fields-en tartanám rajta a szememet. Ez a két irányító lenne a megfelelő célpont. Nagyon sok pletykát hallok azzal kapcsolatban, hogy nagy érdeklődést mutatnak Justin Fields iránt, aki az Ohio State irányítója volt. Ha valóban szeretnék őt, akkor nagyon sokat kellene felfelé mozogni a drafton a megszerzése érdekében."

Fields és a North Dakota State irányítója, Trey Lance egyértelműen a négy legjobb irányító között van, a várhatóan 1/1-re kiválasztott Trevor Lawrence (Clemson) és a BYU irányítója, Zach Wilson mellett. Sok minden megtörténhet a draftig (és fog is). de valószínűtlen, hogy Fields kicsúszna az első öt-tíz választott közül. Már csak azért is, mert prototípusa a dual-threat irányítóknak - akárcsak Lance - akik a karjukkal és a lábukkal meg tudják csinálni a játékokat.

A Patriotsnak az 1/15-ös pickről kell minden bizonnyal felmozognia, ha valamelyik top irányítót akarják megszerezni.

Szerk.: Ehhez kapcsolódóan egy nagyon rövid kivonatban leírom nektek, hogy a CBSsports.com szakértői milyen cseréket vizíonáltak arra az esetre, ha a Patriots fel akarnak mozogni a drafton

Az szinte biztos, hogy a Jaguars (1. választási jog) és a Jets (2.) nem fognak kimozogni az első két helyről, mivel mindkettő csapat a maga jövőbeli kezdőirányítóját keresi az idei drafton. A Miami Dolphins pedig az egyik legnagyobb riválisa a csapatnak, így biztos, hogy nem fogják megadni a lehetőséget arra, hogy a Patriots a helyükre cseréljen.

Továbbiakban szó lesz a draft helyek csereértékéről, amit az alábbi táblázatban tudtok nyomon követni:

1. Az első lehetséges cserepartner az Atlanta Falcons és a 4. választási joguk. A szakértők abból az alapvetésből indulnak ki, hogy a Falcons kitart Matt Ryan mellett és inkább skill playert húznának az első körben. Az Atlanta draft joga 491 pontot ér, a Patriots összes választásának értéke pedig 565 pontot.

Lehetséges csere: NE 15. + 96. választási jog, ami összesen 354 pontot ér + Gilmore, cserébe az Atlanta 4. választási joga

2. A második cserepartner a Cincinnati Bengals és az 5. választási joguk. A Bengals tavaly húzott 1/1-re irányítót és elsődleges feladatuk a támadófal megerősítése és minél több skill játékos megszerzése. Ehhez pedig választási jogok kellenek. Az 5. választási jog 468 pontot ér. Mivel a Bengals skill játékosokat keres, más valakit kellene átadni nekik a csere keretében.

Lehetséges csere: NE 15. + 96. választási jog, ami összesen 354 pontot ér + N’Keal Harry, cserébe az Cincinnati 5. választási joga

3. A harmadik cserepartner a Philadelphia Eagles és a 6. választási joguk. Az Eagles is megtalálta már a kezdő irányítóját Jalen Hurts személyében. Az Eagles csoportjában jelenleg minden csapat felvértezte magát jobbnál jobb elkapókkal, így Darius Slay mellé Gilmore tökéletesen passzolna a védelmükbe. A választási joguk értéke 446 pont.

Lehetséges csere: NE 15. + 122. választási jog (339 pont) + Gilmore, cserébe az Eagles 6. választási joga

4. A negyedik cserepartner a Dallas Cowboys és a 10. választási jog. A 10. választási jog magasságában szinte csoda lenne ha valamelyik top 4 QB bent lenne, de nem lehet kizárni. A Cowboys pár hete kötött egy megaszerződést Dak Prescottal, így irányítóra biztosan nincsen szükségük. Viszont szükségünk van minél több választási jogra, hogy tehetséges újoncokkal töltsék fel a keretüket. Az ő helyük 369 pontot ér

Lehetséges csere: NE 15. + 96. + 139. választási jog (371 pont), cserébe a Dallas 10. választási joga

5. Az ötödik cserepartner a New York Giants és a 11. választási jog. Ideális cserepartner a Patriots számára, hiszen Joe Judge vezetőedző személyében régi ismerőssel kellene tárgyalni. A Giants szintén rendelkezik irányítóval és nekik is jól jönne extra választási jogra, hogy folytathassák az építkezésüket Daniel Jones köré. A 11. választási jog 358 pontot. Ez a négy helyes előre ugrás nem kerülne sokba a Patriots számára

Lehetséges csere: NE 15. + 96. választási jog (354 pont), cserébe a Giants 11. választási joga

Forrás: PatsPulpit CBS Sports

Trey Lance highlights

Justin Fields highlights

Fordította: balimate

Hozzászólás

Harry felőlem mehet, Gilmore-t viszont nem adnám.

Engem személy szerint meglepne, ha ezek után Fields lenne a kiszemelt. Valahogy nem életszerű, hogy a front office annyira szereti őt, hogy gyorsan el is pletykálják Jeremiah-nak. :D

Bizony, ez nem vall az Öregre, ő mindig váratlant lép. Lehet ezt az egészet ő sugallta beetetésnek. De az is lehet, hogy mindenki ezt hiszi, emiatt Fields mégis bent marad. Na most kavarja az Öreg, vagy nem kavarja? :) :) :)

Ebben igazad van, másrészről súgás nélkül is juthat valaki arra a következtetésre, hogy ha QB-t akar draftolni a Pats, akkkor valami olyasmit fognak keresni, mint CN, hogy egyszerűsítsék az esetleges "hatalomátvételt", meg hogy össze tudják hasonlítani a két játékost.

Kedves InfiniteLoop! Milyen hatalomátvételt? Itt CN tavaly mindent megpróbált, odatette magát és lett ami lett. Viszont hatalmas dolgokat, amiket át kellene adnia valakinek, azt sajnos nem ért el. Itt jelen pillanatban átadni csak rutint és tapasztalatot tud, meg példát beilleszkedésből. Hogy kire fáj valójában jelenleg az öreg feje, azt még a draft napján is csak akkor fogjuk megtudni, ha valóban ki is tudja választani, különben az életben nem derül ki. Én a találgatást már hosszú évekkel ezelőtt abbahagytam, de szívesen olvasom továbbra is a várakozásaitokat. Go Pats! :)

A "hatalomátvétel"-t úgy értettem, hogy ha draftolunk is QB-t az első körben, akkor is valószínűleg CN kezd. De aztán ha úgy alakulnak a dolgok, akkor az újfiú átveszi az irányítást. És ennyi.

Magát a hozzászólást meg annak szántam, hogy lehet teljesen logikus egy ilyen teória "súgás" nélkül. Abban teljesen igaza van cspeti-nek, hogy annak viszonylag kicsi az esélye, hogy BB ilyet kiszivárogtat. Másrészről muszáj nem egy lehetséges draft tervet legyártani, mert 31 másik csapat fogja kavarni a sz*t és ennek az kimenetele nehezen megjósolható

Ha tudnám, hogy BB fejében mi van, akkor egy jólfizető állásom lenne Miami-ban ;)

Sajnos a Panthers és a SF is irányítót szeretne, tehát még az ő ajánlatukat is überelni kell majd.

Én örülnék, ha jönne egy irányító. Egyrészt Newtonban nem bízom, hogy vele sikeres lehet az offense, másrészt relatíve olcsón is lenne több évre egy jó irányító.

Gilmore-t nem adnám ,mert nélküle nem lenne meg a CB sor, Harry felőlem mehet. Akkor maradna (Edelman, Meyers, Olsewski, Bourne, Agholor, WR poszton + a sok TE. Bár úgy gondolom a TE-k közül Lacosse menni fog trade vagy cut útján.

 

Ilyen hírt olvasva számomra csak az a biztos, hogy nem ez fog történni. Részemről semmi izgalom, csak türelmes várakozás. BB olyanokat lát a csapatnál, amit kevesen és olyan tervei lehetnek, amit még kevesebben tudnak. Ezek a hírek inkább csak egy tippjátékra hajaznak.

Mostmár biztos hogy egy jó-közepes majdnem rossz kikert húz az Öreg az első körben, hiszen Folk csak 1 évre jött, kell az utánpótlás...

Ezek után Fields nem nagyon jön, akkor viszont LB . Micah Parsons. HT egy év alatt betanítja..

Alapvetően nem sok értéket látok az első körös off-ball LB-pickben, főleg ha coverage-ban gyenge játékosról van szó, Parsons pedig ezt még megfűszerezte egy kis bullyinggal is, szóval ha lehet, kihagynám 1/15-ön.

Hát én nem tudom. Fields az nfl.com-on 6.48-as grade-et kapott, ami a boom or bust kategória. Trey Lance-re írták ott, hogy  inkább Patriots fit mint Fields, az ő grade-je pedig 6.47. Majd meglátjuk, az Öreg majd varázsol valamit

Egyáltalán volt olyan amikor az öreg előre mozgott a drafton az első körben?

Valami nem passzol a Dallas-os és a Giants-es ellenérték körül, mert az utóbbinak egy hellyel később magasabb picket adunk az 1/15 mellé ( 10. helyért 15+139 vs. 11. helyért 15+96). Talán fordítva?

  • 2012-es draft: 1.kör/21. pick: Ch. Jones – fel trade a CIN-től, adtuk érte a 27.-et és a 93.-at

                                 1.kör/25. pick: HT - fel trade a DEN-től, adtuk érte a 31.-et és a 126.-at.

  • 2013-ban a 29. pick – le trade MIN, kaptuk: 52. 83. 102. 229. pickjeiket.

  • 2017-ben a 32. pick – le trade NO, kaptuk: 32. 103. + Cooks és adtuk a 118.-at.

  • 2018-ban a 23. pick: Wynn – fel trade LAR-töl, adtuk érte 136. pick + Cooks és kaptunk 198.-at

  • 2020-ban a 23. pick – le trade LAC, kaptunk: 37. 71. pickjeiket.

 

9 év alatt 1. körben 2x fel trade, 3x le trade, 4x nincs trade. A fel trade játékosok: 2LB, 1OT. A legnagyobb fel trade lépés: 10 pick, 31-ről 21-re.

A legnagyobb húzásunk szerintem 2008-ban volt, amikor a Spygate miatt nem volt első körünk, mégis LB J.Mayo-t a 10.! pick-el megszereztük.

BB nagy LB imádó! :) Akikért, ha felmegy az beválik... 

Hogy jön QB a draftról, az szerintem nem kérdés. Hogy mennyi és hogy kik lesznek azok, az BB-nél megjósolhatatlan.  A legvalószínűbb, hogy felmegy top 10-be, hogy ott kihúzzon valakit, akit minden szakíró a 4. körre várt. Szerintem az sem kérdés, hogy CN-el kezdjük meg a szezont, és ha hozni fogja a meccseket (értsd,: PO esélyes lesz a csapat a vezetésével), akkor marad is végig. Nem fog kockáztatni, hogy egy új irányító miatt meccseket veszítsen, mondván, hogy gyakorolnia kell a fiatal titánnak.  

Szerezzük meg a 199. választási jogot és és húzzunk egy QB-t.

Justin Herron igazán elhozhatta volna New Englandbe Deshaun Watsont, ahelyett, hogy nemi erőszakért rendőrséget hív rá:

https://www.origo.hu/sport/futball/20210325-nfl-amerikaifoci-justin-herron-megmentett-egy-idos-not-kituntette-a-rendorseg.html

:)

Facbookon is láttam jó pár hasnoló hozzászólást. Szerintem izléstelen ilyennel viccelni. 

Herron meg egy hős.

Egyre több helyen olvasni Mac Jonest. Tipikus zseb irányító. Azzal érvelnek főleg, hogy az igazolások, a szerődések hosszú távra egy fiatal irányítóhoz lettek igazodva. Na meg hogy ennél feljebb nem leszünk a drafton.

Nekem is ő az érzésem, pont ezért én nem is TOP4, inkább TOP5 QB-ban gondolkodom a drafton (őt inkább 5-ként sorolják a legtöbb helyen). Bár BB fejébe ember nem lát bele, max a kutyája. 😄 Go Pats! :)

49ers megszerezte az 1/3-at a dolphins-tol... 

Jó Isten mi van itt.... vagyis nem itt, hanem a tradekkel.

Rég volt ilyen izgalmas holtszezonunk.

Mennyi esélyt láttok JG visszatértére és esetleges ellenértékére? 

Válasz TibAlamo üzenetére

Nagyon szomorú leszek ha tényleg Jimmy G lesz a Patriots terve... Ennél még a Newton és/vagy Újonc is sokkal jobban tetszik. Nagyon remélem az öreg nem hozza vissza....

Kicsit meglepne engem is, ha valaki bekockáztatna érte egy 25 millás fizut (az éves cap space 13%-a) + draft cetlit. Talán, ha cut lesz, de akkor is max. egy CN szintű szerződést kapna 1 évre.

Én arra tippelnék, hogy a 49ers bepróbálkozik nála egy komoly fizucsökkentéssel, mert még ha QB-t is húznak, akkor is ki kell derülnie, hogy az illettő kuka (65-75% esély), vagy valami főnyeremény (25-35% esély). És ha sikerrel is járnak, akkor is a szezon közepe előtt nem biztos, hogy sok értelme van egy rookie mélyvízbe dobásának. Nem mellesleg Mullenst elengedték a roster-ről.

Nagyon szomorú lennék, ha akár csak megközelítőleg fizetne neki annyit a Patriots. Eddig csak azt bizonyította, hogy nem lehetett rá számítani a sérülései miatt. Semmilyen alapja nem lenne, hogy megkapja most ezt a pénzt. Sajnálom amúgy, mert jó játékosnak tűnik, de a szerencse nem az ő oldalán állt eddig. 

Soha nem szoktam draft trackerrel játszani, de az aktív agency és a qb választás miatt most próbálkoztam. Mac Jones QB többször is A+-szal jött, még a 21. Helyen is egy letrade után (Ind). Fentebb is írtátok már, Ő lehet alternatíva?