Rövid hírek: 05.10.

Kép
langi
  • Kenny Zuckerman információi szerint a Patriots egy éves szerződést kötött LB Harvey Langival. Langi 2017-ben draftolatlan újoncként került a Patriots csapatához, ahol csak azt az egy évet töltötte. 2018 és 2020 között a Jetset erősítette. Az elmúlt 2 évben összesen 30 mérkőzésen lépett pályára, a 2020-as szezonban 6-szor volt a kezdő. A szezont végül 60 szereléssel zárta, ami egyéni rekord.
    Langi a Speciális egységben is szerepelt, összességében a snappek 55%-nál volt a pályán, míg a védelemben csak a 45%-nál.

 

  • Jason McCourty 3 év után távozik a Patriots csapatától és ikertestvérétől, Devin McCourtytól. JMC egy éves szerződést kötött a Miami Dolphins csapatával, ahol újra Brian Flores kezei alatt szerepelhet.
    A Patriots a 2018-as szezon előtt, egy trade keretein belül szerezte meg a játékost a Cleveland Browns csapatától. Az ellenérték a Patriots 6. körös választási joga volt, azonban a játékos mellett érkezett egy 7. körös választási jog is a Brownstól. Tehát tulajdonképpen a csapat egy 9 helyes (205-ről a 214-re) hátramozgásért cserébe szerezte meg a veterán CB-t.
    Ez a csere egyértelműen a Patriots történetének egyik legjobbjaként említhetjük.
    A Jason McCourty a twitteren búcsúzott a csapattól:
jmc

 

  • Damiere Byrd egy éves szerződést kötött a Chicago Bears csapatával. Byrd mindössze egy szezon töltött a Patriots csapatánál. 47 elkapásból 604 yardot és 1 TD szerzett az elkapó.

Hozzászólás

JMC milyen jó fej már, kiemeli, hogy hiányozni fognak neki a beszélgetések a bizőrrel és a konyhás nénivel... (bár lehet, hogy 2 fiatal, csinos lányról van szó, de nem hiszem).:)

Ez mostanában kicsit divat lett. Rengeteg játékos külön említi a stuff fontosságát, vannak akik név szerint kiemelik pl. a takarítónőket és őszintén nekem nagyon tetszik ez a gesztus. Emberibbé teszi a sportolót, hogy nem csak az edzőket, a tulajt és a csapattársakat látják. :) 

Harvey Langinak nagyon örülök. Elkepesztően szimpatikus srác és nagyon sajnáltam, hogy úgy megsérült abban az autóbalesetben, ami miatt 1 meccset tudott játszani nálunk (amin egyébként emlékeim szerint kiváló volt).

Nagyon megható volt a videó, amikor a feleségével újra látták egymást a baleset után a kórházban, ha emlékeim nem csalnak, akkor mankóban átbicegett hozzá a másik szobába és mindketten nagyon sírtak. Sok sikert kívánok neki, remélem kezdő lesz.

A csapatok nem sietik el a 90-es roster létrebozását. 90%-uknál 70-80 fős jelenleg, még a legtöbb Colts-é is csak 89 fős. Lehet, hogy igaz a pletyka a 80 fős létszámról? 

Elnézve ezeket az érzelemmel teli búcsúzásokat, valamint azt, hogy hány régebbi játékos jön vissza vidáman dalolva, vannak kétésgeim afelől, hogy a munkás hétköznapok milyen szarok Bostonban.

Szerintem embere válogatja, ki milyen vezetést szeret/visel el. Meg azért évi sokmillió dollárért az ember elvisel sokmindent.

Mekkora volt ez a játék, amit JMC bemutatott a SuperBowlon. Ráadásul emlékszem, hogy egy korábbi playben maradt lehetőséget használtak ki ebben a játékban; és bár a videóból nem látszik, de nagyon messziről kellett oda érnie JMC-nek. Tényleg felejthetetlen pillanat volt, ráadásul a liga egyik leggyorsabb elkapóján az expatriotsos Cookson. 

McGrone valószínű nem játszik idén:

https://www.nfl.com/news/bill-belichick-not-really-sure-if-patriots-5th-round-pick-cameron-mcgrone-acl-wi

A Delfinekkel kezdünk hazai pályán! A többiről biztosan lesz cikk...

Bentley új számozási rendszer szerinti mezszáma: 8 (Soha se volt ilyen mezszáma.) 

Patriots signed G Alex Redmond, formerly of the Bengals. 

Redmond, who started 24 games for the Bengals over the past three seasons, brings some interior offensive line depth to New England. Pro Football Focus graded Redmond, 26, as the NFL's 50th best guard in 2020. He was graded as Cincinnati's best run-blocking guard. 

Patriots re-signed QB Brian Hoyer to a one-year contract.

Hoyer, 36 in October, made one start for the Patriots last season. He went 15-of-24 for 130 scoreless yards and an interception in the loss, his lone appearance of the 2020 campaign. Hoyer will compete for a backup job alongside Jarrett Stidham behind Cam Newton and rookie Mac Jones if the Patriots decide to keep three quarterbacks.

Mills a mai napig sem szokta meg még, hogy BB a vezetőedzője. "...Amikor először találkoztam Vele a Gillette kávézójába leült mellém és azt mondta: "Örülök, hogy itt vagy Nálunk és nagyon izgatott is vagyok." Szinte felsikoltottam ekkora megtiszteltetésre....Azóta többször találkoztunk, de főleg a pozíciós edzőkkel dolgozom (nagyon elégedett vagyok Velük), ám volt olyan, hogy éppen egy technikán dolgoztam amikor odajött Hozzám és magyarázott, azaz edzeni kezdett...Őrület, BB edz Engemet. Nagyon értékelem ezt, noha vannak asszisztensei, mint HC foglalkozott Velem..."

LB L. Reynolds cut (with injury settlement).