A 2021-es szezon ellenfél irányítóinak rangsorolása

Kép
Schedule

Megjelent egy cikk az USA TODAY Sports oldalán, ahol gorcső alá veszik azt a 14 QB-t, aki vélhetően a Patriots ellen pályára lép a 2021-2022-es szezonban. Nem mindenben értek egyet a listával kapcsolatban, de változtatások nélkül közlöm a cikkben foglaltakat.

Akinek van kedve, állítson össze egy saját erősségi sorrendet, kíváncsian várom, hogy ki kit hova tenne a listán.

 

Lássuk a cikket:

Noha még rengeteg bizonytalanság van a 2021-es szezonkezdetig, de így is vannak izgalmas dolgok a csapat háza táján. Az elmúlt szezonban a Patriots-é volt az egyik legnehezebb sorsolás, de a következő szezonra csak a 19. helyre rangsorolják a csapatot ezen a téren.

Rengeteget változott a csapat a holtszezonban, a szurkolók már alig várják, hogy kezdődjön a következő szezon, de ki hibáztatná őket?

A kocka el van vetve, lássuk, hogy melyik 14 irányítóval néz szembe a csapat az alapszakasz során. Az ellenfél QB-kat rangsoroljuk, haladjunk a gyengébb(nek véltek)től az erősebbek felé.

14. New Orleans Saints – Taysom Hill / Jameis Winston

A Saints még nem döntött a kezdő QB személyéről, de mivel ismeretes a két „versenyző”, ezért elmondható, hogy egyikük sem tűnik túl acélosnak.

13. New York Jets – Zach Wilson

Az idei draft második választása Wilson, amivel garantált kezdő QB lesz. Jó fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, de vélhetően az újonc évében nem hoz túl nagy számokat. De ki tudja? Lehet a szezon végére már a lista elején találja magát.

12. Miami Dolphins – Tua Tagovailoa

Az elmúlt szezonban 9 meccsen kezdett, Ryan Fitzpatricktól vette át az irányítást, de igazi újoncnak tűnt. Valószínűleg jobb számokat hoz idén, de ehhez neki is idő kell.

11. Carolina Panthers – Sam Darnold

Mondhat bárki bármit Darnoldról, de az elmúlt években az egyik legrosszabb helyzetben volt a Jetsnél. Négy éve a drafton a harmadik helyen kelt el, volt is pár villanása, így ne csodálkozzunk, ha a Panthersnél megtáltosodik.

10. Jacksonville Jaguars – Trevor Lawrence

Az idei évi draft első választásának meg kell küzdenie pár veterán QB-val, de mivel különleges képességekkel rendelkezik (Szerk: legalábbis az elvárások alapján), így minden bizonnyal ő fut ki kezdőként az első mérkőzésen. Azon viszont meglepődnénk, ha (a tavalyi utolsó csapat) már idén rájátszásba kerülne az első kezdő szezonjában.

9. Indianapolis Colts – Carson Wentz

Darnoldhoz hasonlóan Wentznek sem volt egyszerű a helyzete Philadelphiaban. Hiába volt SB győztes a csapat pár éve, az elkapókat és a támadófalat sújtó sérüléshullám miatt nem volt egyszerű dolguk. Talán egy új csapattal újra képes varázsolni Wentz?

8. Cleveland Browns – Baker Mayfield

Mayfield tavaly csodát tett, a 2002/2003-as szezon után először jutott rájátszásba a Browns. A korábbi első körös játékos ígéretesnek tűnik, van benne fejlődési potenciál. Ha limitálni tudja a hibáit, akkor feljebb kerülhet az erősségi rangsoron.

7. Los Angeles Chargers – Justin Herbert

A 2020-as szezon legjobb Újonc Támadó díj birtokosa megérdemel minden dicséretet. Tavaly 4300 yardot és 31 TD-t szerzett. Ennek ellenére a Chargers csak 6-9-es eredményt tud felmutatni arról a 15 meccsről, ahol Herbert kezdőként lépett pályára. Ez javarészt a védelemnek és az edzőknek volt köszönhető, de Herbertben meg van a potenciál, hogy egy nagyon jó játékos váljon belőle.

6. Atlanta Falcons – Matt Ryan

Ryan továbbra is hozza a szép számokat 35 évesen is. A tavalyi szezont vezette a sikeres passzokban, és a negyedik legtöbb passzolt yardig jutott. Ennek ellenére 2021 lesz az első szezonja, ahol nem áll rendelkezésére sem Julio Jones, sem Roddy White. Meglátjuk, hogy a két legjobb célpontja nélkül mire lesz képes.

5. Tennessee Titans – Ryan Tannehill

Noha Derrick Henry volt az egyik kulcsfigura a Titans támadósorában, Tannehill szépen menedzseli a támadókat. Tavaly 3819 yardig és 33 TD-ig jutott 7 INT mellett. Most megkapja játszótársnak Julio Jones-t, így ki tudja hol áll meg idén Tannehill, és a csapat.

4. Dallas Cowboys – Dak Prescott

A 2020-as szezont 5 meccs után Prescott a sérültlistán fejezte be. Ez alatt az 5 meccs alatt a liga egyik legjobb QB-ja volt. Ha egészségesen tud visszatérni, akkor ez lesz az idei év egyik legnehezebb összecsapása.

3. Buffalo Bills – Josh Allen

A tavalyi év egyik legjobb QB-ja volt Allen. Az elmúlt két szezonban is PO-ba vezette a Billst, sőt, tavaly az AFC döntőig jutottak. Allen karereje és atletikussága több fronton is veszélyt jelent az ellenfél védelmének.

2. Houston Texans – Deshaun Watson

Watson jövője, mint ismeretes veszélyben van. Ha azonban a pályán van, akkor Watson az egyik legjobb vezéregyéniség, és az egyik legtehetségesebb QB. Az elmúlt két szezonban mindkét meccsüket megnyerte a Texans a Patriots ellen. Habár a Texans is sokat változott a holtszezonban, ennek ellenére meglehetősen nehéz összecsapásnak ígérkezik ez a mérkőzés.

1. Tampa Bay Buccaneers – Tom Brady

Még ha Tom Brady nem is a legtehetségesebb QB a ligában (Szerk: én nem tudom milyen sportot néztek az USA TODAY Sports-nál, de ezen jót mosolyogtam, vagy inkább felnevettem), de ő az egyik legsikeresebb sportoló minden sport tekintetében. A hamarosan 44 éves SB MVP irányító a volt csapata ellen lép pályára a 4. héten, amit az egész világ izgatottan vár.

 

És akkor álljon itt az én listám a top 5 legtehetségesebb QB-ról: Herbert/ M.Ryan / D.Watson / Allen /Brady

(Prescott a sérülése miatt maradt ki nálam, nem tudom hogy tér vissza. Ha D. Watson kiesik a listáról eltiltás miatt, akkor Prescott simán bejön a top 5-be)

A cikk azért is fura szerintem, mert alapesetben a QB-k erősségéről kell(ene), hogy szóljon, nem a csapatok erősségéről. Így pl. nekem nagyon meglepő Tannehill magas rangsorolása, vagy éppen miben jobb Darnold mint Tua?

Hozzászólás

Nálam így nézne ki a lista:

14. Tua

A játék szinte minden elemében tragikus teljesítményt nyújtott, és az eddigi edzésriportok sem túl biztatóak vele kapcsolatban.

13. Darnold

Rossz helyzetben volt a Jetsben, de én nem hiszek az ő hatalmas feltámadásában.

12. Winston

Winston nem egy elit irányító, de a tavalyi Breeshez képest előrelépést fog jelenteni. Hillt viszont nem vagyok hajlandó QB-ként kezelni. :D

11. Wilson

Talán egy fokkal jobb helyzetben van, mint Lawrence, de azért nem gondolom, hogy idén megváltja a világot.

10. Lawrence

A korszakos zseni azért szerintem túlzó vele kapcsolatban, de kétségtelenül tehetséges QB.

9. Wentz

Vele kapcsolatban biztos vagyok a feltámadásban, annak mértéke inkább a kérdéses, egyelőre egy korrekt kezdő szintet előlegeztem meg neki.

8. Allen

Bár tavaly már elég jó szezont hozott, én továbbra is nehezen hiszem el Allennek, hogy franchise QB. Ha idén is hasonlóan teljesít, feljebb kerül a listán.

7. Watson

Nem leszek népszerű, de számomra Watson játéka a látványos út a középszerűségbe. Persze, jó irányító, de szerintem kissé túlhype-olt.

6. Prescott

Elvileg minden oké a lábával, így egyértelműen itt a helye.

5. Ryan

Kissé megkopott a karereje, de még így is bőven top irányító, szerintem nem kérdés, hogy előkelő helyet kell elfoglalnia.

4. Herbert

Herbert engem nagyon meglepett tavaly, nem vártam tőle ilyen teljesítményt. Minden adott, hogy franchise QB váljon belőle.

3. Mayfield

Brutálisan jót tett neki a tavalyi edzőváltás, és végre megindult az a fejlődés a játékában, amire egy ideje vártam. Nem lepne meg, ha a szezon végén az MVP esélyesek között emlegetnénk.

2. Tannehill

A tavalyi év igazi MVP-je. Amióta a Titanshez került, minden statisztikában kimagasló számokat hoz, most pedig még egy top célpontot kapott, csak könyörgöm, engedjék passzolni.

1. Brady

Azt hiszem ezt nem kell magyarázni. :)

Hátulról előre indulva:

- nálam Winston megelőzi a Wilson-Tua kettőst, mert Ő azért már mutatott valamit az NFL-ben, míg a másik kettő eddig semmit, vagy szinte semmit. Én nem írom le annyira Winstont a sok int miatt, mert anno benne volt eleve a játékhívásokban a fokozott veszély rá. Mondjuk Wilson rámcáfolhat, de nem előlegezem meg neki.

- Mayfield-et megcserélném Herbert-el, mert szerintem az előző év második felében már Mayfield kifjezetten jól játszott és több a meccsrutinja. Miközben tavaly Herbert volt az első körösök közt a kedvencem, így örülök, hogy jól megy neki.

- Matty Ice-t behoznám Tannehill és Prescott elé. Tannehill-nél szerintem simán jobb, Prescott-ot meg szerintem részben a támadófala teszi elitté, és nem önmagától az.

Nos, én ezt egy játéknak fogom fel, egyrészt, mert a szakmai tudásom nincs meg hozzá, másrészt, mert rengeteg az ismeretlen tényező (számomra). Szóval ez az én szubjektív, szurkolói véleményen (bár az eredeti cikk alapján úgy tűnik, annak szerzője sem állt ezzel másként 🤪).

1. Brady - egyrészt számomra ez nem kérdés ebből a válogatásból (sem), másrészt, nem tudom, mit kellene még tennie, hogy korszakos tehetségnek tartsa egy szakíró(??)

2. Allen - azt gondolom, hogy folyamatos fejlődésével, melyre tavaly feltette a koronát, bizonyította, hogy kiváló irányító a játék valamennyi elemében

3. Ryan - technikailag kiváló irányító, egyet nem tud, kulcsszituációban tartást adni a csapatának

4. Herbert - abban a környezetben azt a játékot hozni, amit tavaly, szerintem mutatja a kvalitásait

5. Watson - őt én nagy tehetségnek tartom, de nem tudom, mekkora csapatjátékos, milyen a karizmája

6. Mayfield - a következő két helyezettet én azonos szintűnek érzem, erős szubjektivitással különbséget téve: előbbit kedvelem, utóbbit nem

7. Prescott - lásd fent

8. Tannehill - számomra ő kiváló mesterember, aki megtalálta a rendszert, amelyben működik. De anélkül?!

9. Winston - képes nagy teljesítményekre és hátborzongató hibákra egyaránt. Idén majd kiderül, hogy utóbbi mennyire volt az ő felelőssége

10. Lawrence - ha olyan zseni, mint amekkorának beharangozták és emberi tartása is van, akkor megállja a helyét a profik között is. Meglátjuk így lesz-e

11. Wentz - járt már mennyben és pokolban egyaránt, ráadásul egyazon csapatnál. Azt érzem, mint Winstonnál, most kiderülhet, mennyit ér valójában

12. Wilson - mint a 10-nél, de nem ő volt korszakos zseninek beharangozva…

13. Darnold - sok jót nem tudok róla írni, de neki is van még egy esélye újraírni az értékelését. Valószínűleg az utolsó…

14. Tua (mert így rövidebb) - a hype nagy volt, eddig indokolatlanul

 

 

OFF (de ahogyan látom egyébként sem zavarok bele mások diskurzusába): A csapat nyilvánosságra hozott néhány edzésdátumot. Július 29 és július 31 között lesznek a bárki által ingyenesen látogatható edzések a stadion mögötti edzőpályán, és augusztus 6-án és augusztus 10-én lesz két edzés a stadionban, ahová a bérletesek és a meghívottak mehetnek majd.

Gilmore úgy tűnik nyíltan vállalja, hogy a nagyobb pénz miatt nem jelent meg eddig a gyakorlásokon. Volt egy CBS-es tweet amin a 10 legjobban kereső (szerződés évi átlagban) corner volt felsorolva, és Ő nem volt köztük. Erre Gilmore beírta alá hogy: Ó, Oké. Az eredeti tweet-et azóta törölte a CBS Sports HQ.

Jó oké megértem hogy nem tetszik neki. DE

Én mint munkaadó szerződést kötök egy alkalmazottal:  x dollár(forint)/évre.

Majd 2 év múlva módosítom az alkalmazott javára, majd 1 év múlva ő úgy dönt hogy mivel nincs benne a legjobban fizetett 10 között mert ennyit változtak a fizetések és nem áll munkába pedig szerződése van, akkor én nem tudnék elnéző lenni.

Kiváncsi vagyok BB és Kraft reakciójára.

 

Azért az igencsak lehúzós lenne, még akkor is, ha már Gilmore kezd öregedni. Legrosszabb esetben top3 CB, ráadásul az egyetlen igazi #1 a rosteren, míg az offense-ben van elég célpontunk.

Ők is úgy érzik, hogy megér annyit, amennyit szeretne. Az insiderek szerint legkésőbb a training campre megegyeznek. 

A Fűzővel Kifelé Gilmore posztja alatt is megy a polémia, hogy ez pofátlanság-e (általában is értve a holdout-olókat, nem csak kifejezetten Gilmore esetén), vagy sem. Én K.D-vel értek egyet : ez egy legitim mód annak jelzésére, hogy szerinte többet ér. Lehet, hogy nincs igaza, lehet, hogy nem jár jól (kivágják, elcserélik, nem játszik), de lehet igaza. És a szerződések az NFL-ben nem olyanok, mint nekünk itthon egy munkaszerződés. A csapat bármikor kivághat bárkit egyoldalúan, nem KELL végigvinni a szerződést. Ezért szerintem egy holdout nem feltétlenül ördögtől való ÚGY ÁLTALÁBAN. Minden eset különbözik, az egész szerződést, az elmúlt éveket, a garantált tartalmakat, mindent együtt kell nézni. Van akinél egyértelműen "pofátlanság" (idézőjelben, mert mondom, szerintem legitim próbálkozás), mint pl. Xavien Howard. Szerintem Gilmore esetén határeset. Lett már átalakítva a szerződése, hozzávágtak garantáltként néhány milliót nemrég, nem játszott igazán jól a tavalyi évben, szóval lehet ezen vitatkozni, de azért még mindíg top10 corner feltehetőleg (reméljük). Ráadásul egyáltalán nem tudjuk, mit akar pontosan, ha sikerül megegyezni meglátjuk. Az lenne a legjobb, hiszen tudják a csapatnál mit csinálnak.

Akkor van gáz, ha megegyeznek és kiderül, hogy Gilmore azért trükközik, mert már érezte nincs benne több és lehúzott még utoljára egy csomó garantáltat. Mert azért a tavalyi szezonja nem volt top, és nem tudni hogy az csak egy hullámvölgy volt, vagy a hanyatlás kezdete. Szerintem a szerződéseknél csak a garantáltat kellene néznünk, és az alapján megítélni ki mennyit kap, mert ugye a játékos lesérülhet, nyugdíjba mehet stb, a csapat meg bármikor kivághatja. Ergo a garantált az ami megmutatja egy játékos valódi értékét amire egy csapat minden körülmények között értékeli, és Ő is ennyiért adja el magát. Az egy fix igazodási pont. Nem tudom ilyen téren hol áll Gilmore a rangsorban.