Hírek az edzőtábor előtt

Kép
0723

Bár az edzőtábor csak jövőhéten kezdődik, de néhány hír már napvilágot látott, Ezek között vannak olyanok, amelyek csak az előszezonban hátráltathatják a csapatot, de olyan is ami az egész szeonban végigkíséri majd a csapatot, ezek következnek most.

Kiderültek mely játékosok kezdik meg a PUP- (Phisically Unable to Perform) és NFI- (Non-Football Injury) listán az edzőtábort. Ahogy arról már egy korábbi cikkben volt szó, CB Stephon Gilmore tavalyi sérülése miatt került PUP-ra, mellette DT Byron Cowart, LB Terez Hall, TE Dalton Keene, ST/LB Brandon King, WR Devin Smith, QB Jarrett Stidham és OLB/DE Chase Winovich került még erre a listára. NFI-re pedig három újonc, név szerint RB Rhamondre Stevenson, LB Cameron McGrone és S Joshuah Bledsoe került.

Az NFL szabályai szerint az edzők számára kötelező felvenni a koronavírus elleni oltást, különben nem vehetnek részt a csapattal közös programokon, edzéseken stb. Az este folyamán meg is lett az első áldozat a ligán belül - a Vikings vált meg Rick Dennisontól aki a támadófalért és a futójátékért volt felelős. A Patriotsnál is hasonló zajlott le, Cole Popovich OL-edző nem lesz a csapat tagja idén. Fontos azonban kiemelni, hogy tőle nem vált meg ilyen módon a csapat, ha jövőre felveszi az oltást, vagy változik a liga szabályzata, akkor ismét teljes értékű tagja lehet a csapatnak. A támadófalért idén így Popovich társa (ketten voltak ugyanis felelősek az egységért), Carmen Bricillo felel majd. A játékosok számára nem kötelező az oltás, ám annak hiányában igencsak bonyoltulttá válik a napi munka (maszkviselés, esetleges fertőzés miatti procedúrák, stb.)

A Patriots hivatalosan is a visszavonult listára tette Patrick Chungot. Az így felszabadult rosterhelyre TE David Wells érkezett, aki már tavaly novemberben is megfordult a csapatnál - igaz csak a gyakorlócsapatban.

Forrás: Mike Reiss

Hozzászólás

Azért az meglepő számomra, hogy valaki úgy sem hajlandó felvenni az oltást, hogy tudja, edzőként ez alkalmazási alapfeltétel. Értem én, hogy valaki oltás ellenes, de azért a realitást csak figyelembe kellene venni, vagy nem?!

Miért lenne attól oltás ellenes bárki, mert nem akarja felvenni a covid oltást? Azért a fogalmakat ne keverjük. Itt az egészségével kapcsolatos meggyőződéséről van szó az embernek, és az azért fontosabb annál, mint hogy milyen állásban tud elhelyezkedni. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján pedig mind a két állásponton levő embereket meg lehet érteni. 

Azért ez is sarkítás picit. Rengeteg olyan állás van, ahol az egészséged vagy akár az életed is veszélybe kerülhet és az emberek boldogan vállalják, pedig tisztában vannak a kockázatokkal. Ezekhez képest a Covid oltással kapcsolatos valós (ezalatt az orvostudomány által jelenleg alátámasztottakat értem) kockázatok kb. egy szúnyogcsípés kockázatával érnek fel. Amerikában azonban igen magas az oltás ellenes (nem én hívom így, hanem a sajtó) összeesküvés elméletek és az ezek miatt az oltást elutasítók száma (bizonyos területeken 50% körül mozog, a beoltani kívánt lakossághoz mérten). Érdekes szociológiai és pszichológiai elméletek születnek majd ebből... kár, hogy emberéletek mennek majd rá m, bármelyik félnek lesz igaza. Azzal egyetértek, hogy mindenkinek jogában áll meghozni az ilyen döntéseket, a többieknek pedig tudomásul kell venni.

Leírtad a lényeget: tisztában vannak a kockázatokkal, amikor döntenek. A covid kapcsán ezt nem lehet kijelenteni. A virusról magáról sincsenek átfogó ismereteink, kezdve az eredetével, nem tudjuk mi alapján lesz valakinél súlyos, esetleg végzetes lefolyású, mások miért nem veszik észre sem, hogy elkapták. Az oltással ugyanez a helyzet, az esetleges közép vagy hosszútávó mellékhatásokról nem tudni semmit, hisz nem történt meg az egyébként szokásos tesztelési fázis. Nekem hunyt el közeli barátom covid következtében, és sosem voltam, most sem vagyok oltásellenes, de messzemenőkig megértem azokat is, akiknek vannak fenntartásaik a vakcinákkal szemben. És itt nem azokra gondolok, akik a hajmeresztő konteókban hisznek.

Én a jelenlegi ismereteink alapján nyugodt lelkiismerettel senkit sem tudnék se le-, se rábeszélni az oltásra.

A válaszodban a lényeg: jelenleg. Arról nem beszélve, hogy vannak olyan betegségek ahol nem javallott az oltás.

De örülök, hogy egyetértetek abban, hogy mindenkinek a maga döntése és a többieknek ezt tudomásul kell venni.

Kicsit árnyalnám ezt az oltás dolgot.

Jelen tudásunk szerint a védőoltással az egyén jelentősen csökkenti a betegség súlyosabb lefolyásának kockázatát, de! A védőoltás valódi társadalmi haszna az, hogy jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy a megfertőződöttek exponenciálisan ütemben fertőznek tovább, illetve hogy a tömeges fertőzés esetén is az egészségügyi rendszerre kisebb nyomás nehezedik.

Az NFL sem azért tette a tier1 edzőknek kötelezővé, a játékosoknak meg azért szabott eléggé szivatós feltételeket, mert olyan rohadtul érdekli, hogy az egyes emberek esetleg komolyan megbetegszenek, hanem azért, mert nem akarja, hogy az egyes emberek által behurcolt kockázat rendszer szintű kockázattá váljon azzal, hogy az egyén szétfertőz mindenkit, ami után kidől egy csapat, utána meg azok a csapatok, akikkel közben találkozott.

A fenti dolgot azért is érdemes megfontolni, mert nem csak az NFL-re igazak. Személy szerint az oltásra egyfajta közösségi és társadalmi felelősség-vállalásként is tekintek.

Hasonló a gondolkodásom nekem is ezzel kapcsolatban. A játékosokkal és az edzői állományokkal (akik többsége maga is játékos volt korábban) kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy minimum érdekes ha elutasítják. Eleve egy olyan sportot játszanak ami életveszélyes (akár azonnal, de legtöbbször hosszútávon pl CTE). Emellett minden vackot képesek sokszor magukba tolni, ha az a teljesítményükre nézve pozitív változást ígér. Miért pont most sikerült a gondolkodást elővenniük az eszköztárukból?

Emellett a hétköznapi emberek is számtalan olyan terméket fogyasztanak amiről nem tudják, hogy évek múlva mi lesz a konkrét következménye. Gondolok itt pl a gyorskaják némelyikére, a pácsó következményeire, vagy a legújabb energiaitalra a hipermarketből, és a sor végtelen. nincs is annál szebb, mint mikor a nagyeszű füstölő cigivel a kezében nyilatkozik arról, hogy azért nem veszi fel az oltást, mert hosszú távon nem tudja mit okoz :)

Köszönet ezért a kifejezésért: közösségi és társadalmi felelősségvállalás. Szerintem ez az alap, és nem csupán a Covid-19-cel kapcsolatban

Gilmorenál ismert az ok, de a többiekről lehet tudni a miérteket?

Válasz Iron_Condor üzenetére

Elég reális szerintem is. Arra azért kíváncsik lenék, hogy BB-t mennyire érdeklik valójában az említett rekordok. Ha valakiből, akkor belőle kinézem, hogy nem érdekli (annyira biztos nem, hogy számolgassa, mennyi van még, és ez motiválja, hogy nyerjen a csapat és ne kezdjen komplett rebuildbe). De valószínű, hogy azért jól esne neki, ha lenne a legjobb, mikor visszavonul. 

Egyébként nem tudom milyen rebuild jöhetne még... azért elég szépen fiatalított a csapat. Ahogy én látom, ha mondjuk megszerzi a csapat Rodgerset vagy Wilsont és az egyik top elkapót idén, akkor most mindenki SB esélyesnek tartaná a csapatot. Mindez egyébként jövőre még simán megtörténhet, ahogy az említett 2 irányító szénája áll, és gondolom top WR is lesz a piacon. Pénz is maradt még jövőre tudtommal, szóval olyan rosszul nem fog állni a csapat. De ha CN vagy MJ bevállik idén, akkor "csak" 1 top elkapóra van a csapat a contenderségtől (de szép szó). Na jó... Gilmore helyett kell majd szerezni valakit valószínűleg.:(  

Tudom, hogy Wilsont is betalálták tavasszal a pletykák, de inkább Watson az aki mozdítható a csapatától, csak ugye a 22 nő állítása még ott van mint bonyodalom. Személy szerint bízom benne, hogy csere nélkül meglesz a megoldás QB fronton.

Köszi megnéztem. Nem tudom miért de nem bírom ezt a gyereket, pedig nem mond butaságokat, talán a stílus vagy hogy COLTS drukker :)

 

Eleinte én sem bírtam, de nagyon megkedveltem, szerintem ért is hozzá és a humora is kiváló. Azt meg el tudom nézni neki, hogy Colts drukker, legalább a kellően önironikus fajtából.:)

Pedíg hatalmas a csávó... Már régóta követem. Legalább objektív a véleménye... És hatalmas a humora... 🤣

Bár jelenleg nem értünk harcol, de örök Patrióta a GOAT, akiről ezt érdemes megnézni, ha valaki nem látta még:

https://vm.tiktok.com/ZMdWctL8D/

Nincs kérdésem. 😄