Beharangozó: Giants vs Patriots - Előszezon 3. mérkőzés

Kép
Patriots at Giants

Az utolsó előszezon mérkőzését játssza magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Patriots.


Az ellenfél a New York Giants együttese lesz, a helyszín a Metlife Stadium. Míg a Patriots két győzelemmel, addig a Giants két vereséggel kezdte az előszezont, a Jets 12-7-re, a Browns csapata 17-13-ra múlta felül az Óriásokat - tegyük hozzá, hogy a Giants egyik mérkőzésén sem játszatta a kezdőit, csak a cserék léptek pályára.


A Patriots a fővárosi csapat legyőzése után múlt héten a Philadelphia Eagles-t győzte le 35-0 arányban. Bár az eredmény impozáns, érdemes helyén kezelni: az ellenfél kevésbé akart játszani, csak a cserecsapat, majd a cserék cseréi léptek pályára az Eagles részéről, így igazán releváns konzekvenciák levonására a mérkőzés kevéssé alkalmas. Mind a két irányítónk jól játszott, mind Cam Newton, mind Mac Jones is szépen haladt az támadókkal, tudták mozgatni a láncokat, több szép passzt is kiosztottak kevés hiba mellett, élményszáma ment nézni a játékukat. Kiválóan játszott a futószekciónk, több mint 200 yardot tett meg a csapat a földön, és két touchdownt is szereztek, ez köszönhető a futók mellett a szintén igen jól teljesítő támadófalnak is. Jól teljesítettek az elkapók, és a védelem is odatette magát a pályára. Az egyetlen alulteljesítő talán az UDFA Quinn Nordin volt, aki több rúgást is elhibázott, jó eséllyel ezzel ki is játszotta magát az 53-as keretből.


A hétfő hajnali mérkőzéssel a 30. előszezon meccsén találkozik a két csapat, melyek 2005 óta minden évben egymás ellen játszották az utolsó előszezon meccsüket (a tavalyi, COVID miatt elmaradt mérkőzést nem számítva). Az eddigi 29 mérkőzés a legtöbb a Patriotstól, amelyet egy csapat ellen játszott az előszezonban, ezeken egyébként 19-10 arányban a Giants vezet, egyben ez az első vasárnapi előszezon meccse a csapatnak 2008 óta, akkor Tampában mérkőzött meg a Buccaneers-szel.


E hét kedden a Patriots ismét szűkítette a keretét, az új NFL szabályok szerinti 80 fősre, így megvált a csapat WR Devin Rosstól, S Malik Ganttől, az LS Brian Khoury-tól, és az OL RJ Prince-től. Hiányzott a keddi edzésről OL Marcus Martin is, róla még nem tudjuk, kikerült-e a csapatból (kedd óta már tudjuk : IR-re került, a sérülés pontos oka nem ismert - a szerk). Ugyanekkor a csapat felvette a waiverről TE Kahale Warring-ot, aki a 88-as mezszámot kapta. Szerdán pedig végül elcserélte a csapat RB Sony Michelt a Los Angeles Rams együtteséhez, ezzel lassan a futóknál is tisztult a kép.

Jövő kedd, augusztus 31-e lesz a nagy nap, a roster végső 53-ra szűkítése.

 

Cam Newton egy tesztelési félreértés miatt a hét elején nem tudott a csapattal edzeni, öt nap karanténba került, így a keddi edzésen a QB snap-ek túlnyomó többségét Mac Jones kapta, akinek így az ölébe hullott a lehetőség, hogy megmutassa, nagyobb terhelés mellett mennyire konzisztens a játéka. Meggyőzően teljesített, 31/40-es passzmutatót hozott le, benne két interceptionnal, ezen belül a 11-11 elleni gyakorlásoknál 25/32-t, ráadásul mindezt a kezdő védelem ellen.


Szerdán és csütörtökön közös edzéseket tartott a Patriots és a Giants a Gillette Stadion gyakorlópályáin. Szerdán talán még jobb teljesítményt nyújtott Mac Jones, néhány szép hosszú passzt is megdobott, 18 passzos hiba nélküli szériája is volt - mindez a Giants kezdő védelme ellen. A gyakorlásokon Hunter Henry és Myles Bryant piros, "non contact" mezben vett részt. Az edzést végül Agholor és Wynn is sérüléssel fejezte be, de mindketten a saját lábukon hagyták el a pályát (úgy tűnik, csak a hőség volt szerencsére). Nick Folk három sikeres rúgást teljesített hiba nélkül, míg Nordin nem kapott szerepet. Csütörtökön visszatért Newton, ő kezdte a gyakorlatokat, de sem ő, sem Jones nem villogott most különösebben - ellentétben a védelemmel, amelyben több játékos is kiválóan játszott. Sajnos az edzésen megsérült Jonathan Jones (úgy tűnik, achilles, hosszabb időre kidőlhet), a csapat igazolt is a helyére a Ravensből egy cornerbacket, Shaun Wade-et.

 

Mi várható a mérkőzésen? 

Eddig a Giants az első két előszezon meccsén egyáltalán nem játszatta a kezdőit, ezért várhatóan a meccs elején néhány snap erejéig pályára fog lépni Daniel Jones, és a kezdő támadók egy része, nem kizárt, hogy RB Saquon Barkley is kap lehetőséget. Hasonló lehet a helyzet a Patriotsnál is, várhatóan Cam Newton és Mac Jones azért fog kapni snap-eket a meccs elején, kérdés meddig játszatja a kezdőket Bill Belichick. Minden bizonnyal a meccs második fele már kifejezetten a roster végi játékosok csatájáról fog szólni. Sajnos vagy szerencsére, de több poszton a bőség zavarával küzd a Patriots, a keret 53-ra szűkítése fájdalmas kivágásokkal fog járni. Minden bizonnyal a legtöbb poszton már kialakult a stáb fejében, hogy kik férnek be a csapatba, de a néhány "buborékban" lévő játékosnak fontos játéklehetőség lesz ez arra, hogy az utolsó pillanatokban még bizonyítsanak.

 

Biztosan nem lépnek pályára  (PUP/NFI/IR listán vannak):

QB Jarrett Stidham (PUP), TE Dalton Keene (IR), MLB Raekwon McMillan (IR), LB Cameron McGrone (NFI), SAF Joshuah Bledsoe (NFI), LB Terez Hall (PUP), DT Byron Cowart (PUP), CB Stephon Gilmore (PUP), C Marcus Martin (IR).

 

Valószínűleg nem lép pályára (de nincsenek PUP/NFI/IR listán) :

DE Chase Winovich, TE Hunter Henry, LS Joe Cardona, WR N'Keal Harry.

 

A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap éjfélkor kezdődik. Utána közel két hét szünet (mármint nekünk, szurkolóknak), de most már mindjárt kezdődik az igazi FOOTBALL...!

 

(Forrás : patriots.com, musketfire.com)

Hozzászólás

Érdekes, lehet hogy valamiről lemaradtam. Khoury cut, Cardona valószínűleg nem játszik. Ki lesz a LS? Valamelyik mezőnyjátékosunk? Vagy se puntot se mezőny gólt nem fogunk rúgni, lesz ami lesz? :)

Harry sérült, Henry szinte sohasem egészséges teljesen, de Wino vajon miért nem játszik?

Ja, friss hír, TE K.Warring jött - ment.

Jogos az észrevétel, a CBS injury reportja volt a legrészletesebb, azon mind a négyen "Questionable for Week 1 vs. Miami" bejegyzéssel szerepelnek, ezért írtam, hogy az előszezon meccsen se valószínű, hogy pályára lépnének. (Tegnap óta ugyanígy van fent Andrews, Olszewski, és Jo Jones is.)

Cardona augusztus 19-én került fel, minden bizonnyal igazad lesz, hogy nem Mason fogja feladni a lasztit.

Még az első edzésnapok egyikén nyilatkozta le Wise, hogy ő a csere LS, viszont meccsen még nem volt ilyen dolga.

Úgy emlékszem a Cardona sérülés után TE Smith is gyakorolta az LS feladatokat (akkor talán be is kommenteltem, de lusta vagyok kikeresni ki volt a két helyettes).

Akkor lehet, hogy direkt gyakoroljuk majd a pótLS-es játékot, mert Cardona maródi. Érdekesnek tűnik, verseny Wise és Smith között a másodállásért... :) 

Sziasztok!

Mikor van az 53-as keretek kihirdetési határideje?