Roster Tipp 2.0

Kép
Patriots roster

 

Már csak az utolsó előszezon meccs van hátra, és az edzőtábor nyilvános része is befejeződött, így itt az ideje, hogy újra megpróbálkozzunk az 53-as névsor megtippelésével. A csapatoknak augusztus 31-én kedden, 16 óráig (magyar idő szerint este 10 óráig) kell végső döntést hozniuk, így Bill Belichick és stábja igencsak elfoglalt lesz a következő napokban (is). Mivel ez közvetlenül a hétfői előszezon meccs után lesz, ezért annak tapasztalatait már nem tudjuk felhasználni a tippünkhöz. Ezért az eddigiek lesznek a kiindulópontunk, és próbáljuk meg a lehető legjobban megtippelni posztonként a beválasztott játékosokat. Vágjunk is bele!

 

 

Irányítók


Cam Newton, Mac Jones (2)
PUP listán : Jarret Stidham


A kérdés itt csak az, hogy vajon ki kapja a kezdő posztot. Mac Jones az edzések és az előszezon meccsek alapján legrosszabb esetben is legalább egyenrangú Newtonnal, aki nemrég tért vissza a csapathoz,  miután öt napot hiányzott az NFL COVID protokollja miatt.  Egyelőre ugyan úgy tűnik, hogy Newton a favorit,  de Jones egyáltalán nem tűnik elveszettnek a pályán, és minden nap tovább javul, gyorsan tanul, és úgy látszik,  hogy sokat fejlődött az edzőtáborok során. Brian Hoyer valószínűleg bekerül a gyakorlócsapatba, de sérülés esetén akár a kezdőcsapatba is felkerülhet a szezon folyamán.

 

 

Futók


Damien Harris, Rhamondre Stevenson, James White, J.J. Taylor, Jakob Johnson (5)


A csapat futószekciója fiatal, tehetséges, és mély. Nagy dolgok várhatók tőlük, minden bizonnyal a futójátékra jelentősen fog építeni a csapat. Johnson benne van a buborékban, a helye nem biztos, de ha sérültlistán kell kezdenie az évet a csapat valamelyik tight endjének, akkor rostert foghat amolyan hibrid H-back-ként. Sony Michel-t elcseréltük, így bár most Harris számít az első számú futónak, de a szakértők szerint a stáb annyira bízik az újonc futóban, hogy Harris és Stevenson akár egymást kiegészítve, felváltva is kaphatja majd a snapeket.

 

 

Elkapók


Jakobi Meyers, Nelson Agholor, Kendrick Bourne, Gunner Olszewski (4)
IR listán : N'Keal Harry


N'Keal Harry elcserélése még mindig reális lehetőség, de a sérülése miatt nem tudjuk, mit tervez vele most Bill Belichick. Harry még mindig nem játszott elég konzisztensen, bár voltak gyönyörű elkapásai, a sérülés miatt IR-en kezdheti a szezont ( ugyanakkor az 53 fős listán kell szerepelnie, hogy visszatérésre jogosult legyen a szezon folyamán). Kristian Wilkerson is inkonzisztens volt, voltak ugyan jobb periódusai, de sajnos pont az edzőtáborok végén teljesített rosszabbul, így várhatóan legfeljebb a gyakorlócsapatba kerülhet. A hetedik körös újonc Tre Nixon sok snapet volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, így ő is ugyanott landolhat.

 

 

Tight Endek


Jonnu Smith, Hunter Henry, Devin Asiasi, Matt LaCosse (4)


Igazi kihívás volt a gyakorlások során a tight endek egészségének megőrzése, sajnos elég kevés sikerrel. Tekintettel ezekre a nehézségekre, nehéz elképzelni, hogy Belichick négynél kevesebb tight endet tartson a rosteren, még úgy is, hogy Johnson figyelembe vehető a tight end feladatoknál is. Ha LaCosse a sérülése miatt IR-en kezdi a szezont, akkor igen valószínű, hogy Johnson megkapja a helyét.

 

 

Támadófal


Isaiah Wynn, Mike Onwenu, David Andrews, Shaq Mason, Trent Brown, Ted Karras, Justin Herron, Yodny Cajuste (8)


A támadófalunk legnagyobb előnye, hogy sokoldalú játékosok alkotják, akik több szerepkörben is bevethetőek, ezért lehetővé teszik a csapat számára, hogy ha szükséges, akár minden meccsen más felállásban lépjen pályára. A kezdő ötös lényegében adott, míg Karras (belső), Herron és Cajuste (tackle) a mélységet biztosítja. James Ferentz megbízhatóan teljesített különböző posztokon is, lehet esélye bekerülni a csapatba, ebben a veterán Alex Redmond-dal csatázhat még.

 

 

Védőfal


Lawrence Guy, Davin Godchaux, Christian Barmore, Henry Anderson, Carl Davis, Deatrich Wise (6)


A Patriots egész nyáron próbálta megtalálni a legjobb felállását a falnak, úgyhogy itt elképzelhető még néhány változás. Akeem Spence sok snapet kapott, van esélye rostert fogni egy másik csapatrész kárára, míg Montravious Adams főleg a cserékkel lépett pályára. Bill Murray, Nick Thurman és Tashawn Bower az elmúlt szezonban végig a gyakorlócsapat tagjai voltak, ha nem viszik el őket, továbbra is ott számíthat rájuk a csapat.

 

 

Linebackerek


Dont'a Hightower, Ja'Whaun Bentley, Matt Judon, Kyle Van Noy, Josh Uche, Ronnie Perkins, Chase Winovich, Harvey Langi (6) (8)


Winovich a múlt héten újra edzésbe állt, és csinált is néhány szép játékot az Eagles ellen. A hírek szerint elképzelhető az elcserélése is, a passrush képessége vonzóvá teheti őt a piacon, és némi plusz mélységet adhatna az elkapó vagy corner sorunknak ha másik játékosra váltanánk. Ha maradna, akkor értékes lehet a harmadik downos passz szituációkban. Langi is megvillantotta a héten milyen atletikusan, dinamikusan tud játszani. Sokoldalúságával helyettesítheti a sérült Raekwon McMilliant mint cserelinebacker, és még a special teamben is hasznos lehet. A másodéves Anfernee Jennings utolsó edzései elég csendesre sikerültek, ő egyértelműen a "buborékban" van.

 


Cornerbackek


J.C. Jackson, Jonathan Jones, Jalen Mills, Joejuan Williams, Shaun Wade (5)
PUP listán : Stephon Gilmore


Gilmore állapota továbbra is e csoport legnagyobb kérdése. Egyenlőre nincs jele annak, hogy visszatérne az edzésekhez, valószínűleg pár hétre még szüksége lesz, hogy készen álljon a játékra. Ha PUP listán kezdi a szezont, akkor valaki más a visszatéréséig elfoglalhatja a roster helyét. Shaun Wade késői megszerzése azt jelentheti, hogy az újoncnak valószínűleg lesz egy kis ideje, hogy hozzászokjon az új környezethez, így helyet kaphat a rosteren. Jo Jones sérüléssel bajlódik, így Wade mélységet tud biztosítani a slotcorner pozícióban. Williamsnek sikerült a tábor végén jó teljesítménnyel előrukkolnia, a Philadelphia elleni mérkőzésen megmutatta a fizikális oldalát is.

 

 

Safetyk


Devin McCourty, Adrian Phillips, Kyle Dugger, Myles Bryant, Cody Davis (5)


Sajnos nincs igazán mélység a csoportban, mivel Bryant megsérült, és Davis jobbára csak a különleges egységben lép pályára. De az első három safetynk stabil csapattag, igazán kiválóan játszottak az edzőtáborban, várhatóan sok snapet fognak játszani a szezonban.

 

 

Speciális csapat


Kicker: Nick Folk, Punter: Jake Bailey, Long snapper: Joe Cardona, valamint Matthew Slater, Justin Bethel, Brandon King (6)


Folk visszatért egyhetes távollétéből, és feltételezve, hogy egészséges tud maradni, meg fogja őrizni a munkáját. Az újonc Quinn Nordin ugyan lenyűgözte a stábot a rúgásai erejével, de a pontossága továbbra is hektikus, nem sikerült egyenletes teljesítményt nyújtania egyelőre, de érdemes lenne megtartani a gyakorlócsapatban. Joe Cardona is visszatért sérüléséből, és természetesen megtartotta a helyét a rosteren. Brandon King mellett, vagy akár helyett, Brandon Bolden is elcsíphet egy helyet itt.

 

 

Tehát a csapatrészek így fognak kinézni :
Irányító : 2
Futó : 5
Elkapó : 4
Tight End : 4
Támadófal : 8
Védőfal : 6
Linebacker : (6) 8
Cornerback : 5
Safety : 5
Special team : 6


Ez mindösszesen 51 fő, plusz Harry IR-en, és Gilmore PUP listán. 

Ez összesen 53 fő.


Nem került rosterre Brandon Bolden, aki kiváló special teamer, talán neki van a legtöbb esélye elcsípni még egy helyet. De bekerülhet egy plusz védőfalember az egység mélyítéséhez, esetleg egy másik elkapó, aki amúgy gyakorlócsapatba kerülne, főleg, ha Harry-t mégis elcserélné a csapat. Egy biztos : az edzőtáborokban és a csapatgyakorlatok során is jól teljesítő játékosokat lesz majd kénytelen kihagyni a stáb a keretből, ezért várhatóan lesznek a szurkolók számára meglepetés kivágások, esetleg trade-ek is még.

 

(A Patriots rosterén per pillanat található játékosok még, akik nincsenek említve a cikkben: SAF Joshuah Bledsoe, DB Adrian Colbert, DL Byron Cowart, OL Korey Cunningham, LB Terez Hall, CB Michael Jackson Sr., LB Cameron McGrone, DB D'Angelo Ross, OT Will Sherman, DB Dee Virgin, WR Isaiah Zuber, TE Dalton Keene, C Marcus Martin. Közülük McGrone, Sherman és Bledsoe az idén draftolt újoncok. A fentiek közül IR listán van TE Dalton Keene és C Marcus Martin, NFI listán LB Cameron  McGrone és SAF Joshuah Bledsoe, illetve PUP listán LB Terez Hall. Meglátjuk közülük ki hogyan éri meg a keretszűkítést - a szerk.)

 

 

(Forrás : Paul Perillo, Patriots.com)

Hozzászólás

Kedves Elm!

Van egy problémám. Én úgy tudom, hogy FB J.Johnson 54. tagként csatlakozhat a rosterhez, mert az NFL International Pathway Programm részese. (Benzan is írta Róla a nyáron: "Has a roster exemption"!) Így egy ember akkor hiányzik a rosteredről. (Ha rosszul tudom ezt, bocsi! :)) Amennyiben igazam van plusz egy főként Sherman-t javasolom. Egyébként nincs meglepetés, valahogy ez adódik, amit írtál. Nálam LaCosse lebeg, inkább Cowart-ot vagy Boldent választanám.

Johnson csak az offseasonben számít kivételnek, az 53-ba már ugyanúgy beleszámít.

Értem és köszönöm.

Így elég kétségesnek tartom a rosterre kerülését, bár a futásnál hasonló feladatot ellátó TE szekciót valahogy nem látom túl acélosnak ebből a szempontból. Henry "elméleti" értékét elfogadom, de a "gyakorlati" értéke (sérülékenység) egyelőre számomra kétséges, LaCosse meg hát...na néhány nap múlva majd kiderül mi lesz. :)

Ha valaki IR/PUP vagy NFI listán van a kerethirdés előtt akkor elküldhető? Gondolok itt Hallra, Martinra vagy McMillanre.

Úgy tudom 4 fő végleges IR-en van, köztük Martin és McMillan. (+ Fumagali és Keene). Az un. Aktív PUP/NFI játékosokkal, úgy rémlik, az a helyzet, hogy, ha nem kerülnek a szezonkezdeti  53-ba, végleges IR-re kerülnek.

Az eleje stimmel, a PUP/NFI nem számít bele az 53-ba, de a szezon első hat meccsét ki kell hagynia. Utána van egy öthetes időszak hogy edzésbe álljon, az első edzéstől számított 21 napon belül pedig dönteni kell a sorsáról (felkerül-e az 53-ba vagy vége a szezonjának).

Köszi, a PUP/NFI rosszul rémlett... :), bár a sorsuk kicsit reménytelennek tűnik, amolyan durván legfeljebb félszezonosak lesznek. :) 

LB-ből 8-at írtál név szerint, de csak 6-ot számoltál

Valóban, köszönöm. A cikk helyes volt, én rontottam el, javítva.

Akkor meg is van az 53 alapból, nincs "plusz".

Köszönjük.

Winovichot nem adom, erről mindjárt tájékoztatom BB-t.

A 4 WR soványnak tűnik, de nem tudom, hogy ki kellene, hogy maradjon illetve kinek a helyén.

Hightower ügyben kellemetlen meglepetés érzésem van. 10 millát spórolna vele a csapat és úgy rémik, hogy pár éve már próbálkozott valami fizetéscsökkentéssel nála BB.

Nem azért mert bajom lenne vele, inkább ár/érték/kor/sérülékenységkockázat szempontjából lehetnek nála kérdőjelek.

Szerintem Gilmore és HT sorsa is attól függ, hogy BB hogyan tekint erre az évre. Építkezik, aminek része a kifutóban lévő játékosok utódainak megtalálása és a következő szezontól akar esélyes csapatot , vagy már idén tervezi a visszatérést.

Megvan az első cut : FS A.Colbert. Szinte végig játszott az utolsó meccsen (védő snapje: 80%), 5 (2/3) szerelés és rajta egy TD.