Ups & Downs - 1. hét: Patriots vs Dolphins

Kép
Ups#1

A New England Patriots számára is megkezdődött a 2021-es szezon, és már az első meccsen kiélezett csatát láthattak a szurkolók. A mérkőzés egészét nézve a hazai csapat jobban teljesített, ám a kulcsszituációkból a vendégek jöttek ki győztesen, így 17-16-ra a Miami tudott győzedelmeskedni. Következzen az Ups&Downs!

UP

Mac Jones: Azt gondolom Jonesra nem lehet senkinek panasza, élete első NFL-meccsén remekül teljesített, 39-ből 29 passza sikeres volt, összehozott 281 yardot és 1 TD-t. Látszott, hogy otthon érzi magát a rendszerben, bár nyilvánvalóan még sok munka vár rá. Jó volt látni, hogy igyekezett mindenkit megjátszani, összesen 8 játékos jegyzett elkapást. Maximalizmusát semmi sem jelzi jobban, minthogy a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte: "Nem játszottunk igazán jól, velem kezdve. Holnap meg kell a videót, ki kell elemezni és fejlődni".

Nelson Agholor: Agholor leigazolása volt számomra az idei offszezon egyik leginkább negatívra értékelt döntése, ám az elkapó nagyszerűen teljesített. Több hosszabb passzal is megtalálta őt Jones, ráadásul touchdownt is szerzett a második negyedben, valódi elsőszámú elkapóként szerepelt.

TE-játék: Direkt nem név szerint emeltem ki Henryt és Smitht, hiszen egyikőjük sem hozott extra számokat, ám a megbízhatóság, amit egy TE-től várunk, az ismét fellelhető volt a támadósorban, Ettől függetlenül persze voltak szép megmozdulásaik, elég csak Henry föld alól felszedett elkapására, vagy Smith megiramodására gondolni pár játékkal később.

Josh Uche: Uche bemutatót tartott abból, mit is várhatunk tőle idén. Kiemelkedően teljesített a passrushban, sacket is szerzett a meccs során.

DOWN

Turnoverek: Itt is szándékosan nem Harrist és Stevensont említem (bár utóbbit akár lehetne is). Harris egész meccsen jól szerepelt 110+ yardot szerzett, ám az utolsó játéka nagyban határozta meg (döntötte el) a meccset. Stevenson az első játékából fumble-t vétett, utána nem is nagyon került pályára. A futók esetében Belichick mindig is fontosnak tartotta a labdabiztonságot, a héten ezt még jobban bele fogja verni a fejekbe.

Büntetések: A másik ok, ami hozzájárult a vereséghez, az a rengeteg büntetés. Ez eddig nem volt jellemző a csapatra. Sok olyan szituáció volt, amikor jó mezőnypozícióból kezdhetett volna a támadósor, ám vagy egy szükségtelen durvaság, vagy egy returnnél elkövetett holding annulálta ezt. Ebben (is) mindenképpen fejlődni kell a Jets elleni meccsig.

Secondary: Amitől sokan féltek sajnos bekövetkezett, Gilmore hiányát nem tudta teljesen megoldani az egység. Devante Parkernek és az újonc Jaylen Waddle-nek is nagy nagy meccse volt, Tua Tagovailoa ráadásul nem tekinthető top 5-10 irányítónak. Többször verték meg a védelmet gyorsan megdobott slantekkel, a hátsó alakzatnak is fel kell zárkózni a front7 mellé a következő meccsekre.

Hozzászólás

Jobban nézett ki ez az offens mint amire számitottam. Sajna Trent Brown kiválása meglátszott az offensen (remélem nem komoly a baja), de igy is egész jól blokkoltak, főleg a passzhoz. Jones néha mar nekem Brady-t idézte :) Egy rookie-tól ez nagy szó. Sajna ez a vereség a szezon végén még nagyon fájni fog.

Van irányítónk végre,élmény volt nézni . Az ,hogy egy szerencsétlen meccsen sok sok hibával most kikaptunk, bár boldoggá nem tesz, de elszontyolodva sem vagyok.  Végre van miért nézni a meccseket és lehet bízni az emberünkben aki ebben a játékban a legfontosabb láncszem. Sok sok nagy diadal vár még ránk , még ebben a szezonban is, de hosszabb távon meg pláne. 

Az én uppom: Mac Jones pár hibát azért vétett de betudjuk ezt az első éles NFL meccse izgalmának. Nyomás alatt is egész jól operált. Szerintem rendben volt.

Uppot kap a #D front és Mills mert a TD mentése zseniális volt már már Gilmore féle megmozdulás volt 

DOWN1: Büntetések majdnem 100 yard ez botrányos

DOWN2: Úgy gondolom, ha valamikor el kell szenvedni két fumble-t akkor az a szezon első meccse, bele lesz verve a fejekbe a héten az tuti. 

Összességében ha a saját hibáinkat tudtuk volna mellőzni erőből és játékból ez egy szép WIN lehetett volna, de ugye tudjuk az NFL-ben nincsen mi lett volna ha.

Mivel most kikaptunk a szezon utolsó meccse a Miami ellen még nagyobb hangsúlyt kap.

 

Első meccsként több mint biztató volt MJ, bízom benne hogy már idén sok örömünk lesz a támadókkal kapcsolatban. A meccs másik nagy "nyertese" Gilmore, szerintem nincs mese idénre meg kell fizetnünk, vele azért egész jól nézhet ki a D is.

A cikk és az eddigi hozzászólások alapján, úgy tűnik 16-17-re győztünk. Majd megszokom, mint a gurulósban. A 84 yard büntit, a 4 fumble-t, a védelem által átaludt két TD drive-ot, a RZ impotenciát felejtsük el, apróság, inkább gyönyörködjünk a szép passzokban a pálya közepén. A csak a W számít mondást meg felejtsük el. :) Go Pats, csak ne úgy, mint tegnap!

(A jelek szerint az Első benyomások cikkek megszüntek.)

Ezt most esküszöm nem értem. Nüanszokon múlt a meccs, ebből mi most rosszul jöttünk ki, na bumm. Uram bocsá' hogy leírtam hogy szép passzai voltak Jonesnak. A büntetések, fumbleök mind ott vannak a downban. Az eredménnyel kezdődik a cikk. Attól függetlenül, hogy a meccs L lett, bőven lehetett látni mire kell építeni, mit szeretne a csapat játszani és miben kell javulni.

(Dannának közbejöttek a dolgok, ezért nem volt első benyomás)

Bocs Hopi, de ez semmi másról nem szól csak iróniával kevert,sértődöttségről. Legalább is erősen ezt lehet kiérezni a stílusból.

Kérdezem, min sértődtem volna meg? Mindössze Én nem MJ passzorgiára vártam, hanem győzelemre. Viszont sokkal több rosszat láttam, mint jót a meccsen a csapattól. Az ellenfél mindenben gyengébben teljesített (a hibában is! :)), mint Mi, csak a két legfontosabban volt jobb, a TD-kben és a pontokban. MJ nem volt rossz, de saját bevallása szerint se volt jó. Agyon passzoltatták JMD-ék, az ellen meg tudta, hogy egy lépést sem fog futni. (Tua meg tudott 3 yardot TD-ért.)  A 39 passzból 11/9 egyértelműen screen passz (kín passz? :)) volt futónak, a leghosszabb 26y Agholornak. A lényeg, van aki a vereségben lát szépet, Én bosszankodok, főleg, ha az ellen csak annyival jobb, hogy nem halmozza a hibákat. Természetesen továbbra is GO PATS, csak nem úgy mint tegnap! Még lehet 16W! :D

Bocs ha rosszul értelmeztem az írásod de nekem ez jött le belőle( inkább gyönyörködjünk a szép passzokban a pálya közepén. A csak a W számít mondást meg felejtsük el). "Agyon passzoltatták" mi más dolga lenne egy QB-nek? :-) Ráadásul 39 passzra 30 futás jutott, ez szerintem nincs nagyon eltolódva a passz felé. Írod hogy nem futott MJ. Mit vártál tőle az első meccsén??? Futkorásszon mint Murray? Eddig pályafutása során sem futott, várhatóan ezután sem fog.Volt itt egy TB nevű fazon kellett neki vagy 20 év mire összehozta az 1000 yardot, de ha jól emlékszem cserébe elég jól dobálta a labdát :-). Én sem örültem a L-nek de én legalább láttam valamit ami tetszett az O részéről. Voltak bosszantó hibák a D-ben is de azért 17 pontot kapni nem a világ vége. Reméljük lesz még jobb és ahogy írtad GO Pats.

Kár, hogy nem érted! "...Eddig pályafutása során sem futott, várhatóan ezután sem fog.Volt itt egy TB nevű fazon kellett neki vagy 20 év mire összehozta az 1000 yardot..." - írod. Az első mondatod elszomorít, mert sajnos ma ez azt jelenti eleve emberhátránnyal indul a play, QB spy se kell, amennyiben a QB "bigott" zsebes és természetesen ezt az ellen is tudja. Murray emlegetése meg csúsztatás, nagyon jól tudod nem erre gondolok. Az subNFL-es QB és MJ együtt emlegetése meg szinte szentségtörés, ráadásul TB az első négy alapszakasz évében ~250 yardot futott és pályafutása alatt alapszakaszban 637! futási kísérlete volt. Ez az utóbbi években a térde miatt mérséklődött. Nem tudom vajon MJ utál vagy nem tud futni? Vagy be van gyömöszölve egy ilyen skatulyába? Mert a Bamának így volt jó? Sajnos minden meccsen, ha ez így marad, hátránnyal kell kifutnunk a pályára.

A számok amiket írtál kiszámoltad mit jelentenek? Meccsenként kb 2 futás(ebben benne vannak a meccsvégi térdelések(2-3 / meccs) ebből sem 1-2 volt) és az első 4 évben 16 yard/meccs. Szóval ezek olyan magas számok amiket a későbbiekben amikor mondjuk komfortosabb lesz MJ nem fog tudni teljesíteni? Egy meccsen vagyunk túl de te már eldöntötted hogy a későbbiekben nem tud bizonyos szituációkban 10 yard megtenni lábon? Az pedig egy másik nézőpont hogy a mostani többet futó QB-k hány évig bírják majd a ligában.

Könyörgök! Te írtad ezt: "...Eddig pályafutása során sem futott, várhatóan ezután sem fog..." Te meg Rám kened, hogy Én döntöttem el, nem fog futni.  Ez több mint vicces! Most nem fut és ez hátrány, írtam és azt is, hogy nem tudom miért. Ezzel persze nem kell egyetértened.

A meccsvégi térdelések meg benne vannak az adatokban. :) Azaz többet futott, csak a térdelések néhány yarddal csökkentették azt.

Én értem a Te vágyadat, új TB-t szeretnél, de nagyon nagy a valószínűsége, hogy új TB nem lesz többet. Ettől még persze MJ jó irányítóvá válhat, csak ne takarjuk el Őt a GOAT-al. :)

Teljesen felesleges részemről bármilyen hozzászólásodra reagálni mert képtelen vagy elfogadni hogy más másképp látja a dolgokat. De szomorkodj csak nyugodtan a tegnapi "szar" teljesítmény miatt, a többség pozitív dolgokat látott, akár itt az oldalon, akár a kinti szakik között. Én pedig a vereség ellenére is jobb szájízzel feküdtem le aludni mint tavaly bármelyik meccs után :-) .

 

Ez túlzott leegyszerűsítése a dolgoknak. A mobilis QB egy kétélű kard, mert amíg az egyik oldalon ott van, hogy a földön is veszélyt jelentenek, addig a másik oldalon az van, hogy túlságosan a lábukban bíznak, és olyankor is menekülni próbálnak, amikor azt semmi nem indokolja, ezáltal rengeteg ostoba playt és sacket hoznak össze. 

Az is tény, hogy az atletikusság egy kicsit túl van értékelve, mert a QB poszt nagy része fejjáték. A playek meghosszabbításához bőven elég a nyomás érzékelése, és a jó zseben belüli mozgás, amire tegnap több példát is láttunk Jonestól.

Nem kell értened, Te is láttál egy meccset, meg Én is. Én legalább 10! olyan nüanszot láttam (8 bünti+ 2 elvesztett fumble), amely teljesen Pats idegen, és ami nem bagatell, hanem sok! Igen ott vannak a down-ban, nagyon diszkréten, nehogy megsértődjenek! :)

Sajnos idén alkalomszerűek lesznek, a vasárnap estéim kaotikusak lettek. Tegnap is csak hallottam az első félidőt. Így pedig nem lenne hiteles, csak felesleges okoskodás egy félidő alapján.

A cikkhez hozzászólva: a második félidő nekem tetszett. Teljesen új csapatunk van, még idő kell nekik h összeszokjanak. Az elkapógárda szinte teljesen új. A védelemben vannak új és visszatérő játékosok, első meccsnek sztem vállalható volt. Ha nincs a fumble, nyerünk. Volt. Legközelebb reméljük nem lesz. Plusz a sok buta, felesleges büntetésekről is le fogunk szokni. 

Én sajnos éjjel egy másik meccset néztem. Azon a meccsen, amit én néztem, a védelem többnyire botrányosan játszott, a támadófalon pedig csak az nem ment át, aki nagyon nem akart. Egyedül - és meglepően - az irányítónk volt jó, de egy ilyen támadófal mögött, azt hiszem, nem sokáig lesz egészséges irányító. Természetesen az sem várható, hogy a fumble-művészek majd megjavulnak annak hatására, hogy BB jól megbünteti őket, hiszen ez nem így működik: nem akartak ők fumblizni, csak hát ennyit tudtak. Ha egy ilyen gyenge Miamit hazai pályán nem tudunk megverni, akkor nem sok keresnivalónk lesz ebben az idényben sem.

Bíztató jel csak az lehet, hogy ennél pocsékabban már nehéz játszani, és hogy az új irányító tényleg jónak tűnik. És persze az, hogy BB azért idővel csak gatyába rázza a védelmet. (A támadókban, a QB kivételével, nem bízom, ők ennél nem lesznek jobbak..)

Nos... itt közvetlenül alattad, valaki (Csizi, de mások is) megmutatta(ták), hogy milyen a konstruktív válasz, egy kritikus véleményre. És tévedés ne essék, én nem valamely ellenfél szurkolója vagyok, hanem nagyon hosszú évek óta Patses, vagyis - ahogy mondani szokás - ha haragszom, értük haragszom. Bár persze itt haragról sincs szó, egyszerűen csak több elemében nem tetszett a csapat játéka, és persze az eredmény. No most ezzel egy rajongói fórumon lehet vitatkozni, szokás is, és éppen az a követendő megoldás. De az nem követendő megoldás, hogy ha valaki (mint te) akinek nem tetszik egy kritikus vélemény, az nem vitatkozik azzal ("nem úgy láttad, nem az volt, azért voltak biztató jelek is, stb"), hanem egyszerűen csak beszól egyet. Ráadásul olyat, amivel nem csak a csapathoz- hanem egyenesen a sportághoz való szeretetet kérdőjelezi meg. Ezt bizony testvérek között is trollkodásnak hívják, és most, hogy ilyen szépen együtt vagyunk itt, meg is kérdezzük erről a moderátor véleményét.

Na most ha valaki szembe megy a forgalommal de nem látja be, akkor azok a hibásak akik dudálnak neki? Simán csak fejlődni kellene, hogy azt lásd amit nézel.

Nem érted amit írtam. Nem baj, még egyszer: ez egy fórum, ahol mindenféle kulturált vélemény, benne kritikus is, közlése lehetséges. Én ezt tettem. A szóban forgó alany meg, és most már te is, trollkodott. Nem ellenvéleményt fogalmaztok meg, hanem személyeskedtek, és sértegettek. Most érthető már, mi a baj veletek?

Szia

A "baj" szerintem veled van ! Nem mindenki úgy gondolkodik , cselekszik ahogyan te. Sőt senki sem.

Elvárni mástól h a te értékrended szerint reagáljon és ha az nem úgy van személyeskedésnek , sértésnek titulálni szerintem kissé naiv hozzáállás.

Mondom ezt úgy h alapvetően egyetértek veled , azzal ahogyan gondolkodsz egy pontig. Addig amíg ez nem elvárás mások felé.

Igen , szabadon lehet véleményt nyílvánítani. DE el is kell fogadni a másikét . Ugyanabba a csapdába esel amit kifogásolsz szerintem... személyeskedsz , ítélkezel , általánosítasz némi felsőbbrendű allürrel megspékelve. 

A meccsel kapcsolatban a te nézőpontodat osztom azzal az észrevétellel h látok fejlődési lehetőséget a játékunkba. Legyen ez a legroszabb mérkőzésünk az idényben.

Go Pats !

 

Hol vártam én el másoktól bármit is? Én leírtam a meccsről a véleményemet, ők meg bárminemű ellenvélemény nélkül, személyeskedtek velem, csak azért, mert nem tetszett nekik a kritikus véleményem. És még én személyeskedem, amikor elmondom, hogy ők személyeskedtek velem? Miről beszélsz te?

Én nem most kezdtem ezt a netes fórumozós műfajt. Hanem kb. akkor, mikor a legtöbbetek még általános isibe járt. Úgyhogy engem nem kell kioktatni a fórumokon illendő viselkedésről. De főleg úgy nem kell, hogy kb. minden ezt értékelő szavad hamis. Nem, nem én személyeskedtem, stb. Olvasd már el, hogy mit írtam én, és hogyan, mivel reagáltak rá. Nyilván más lett volna a reakciójuk, ha dicsérem a csapatot, leírom, hogy minden milyen fasza volt, csak így tovább. stb. Csak hát szerintem nem az volt, és ennek - egyébként nem egyedül - hangot is adtam. Ha emiatt valaki személyeskedik velem, az az ő szegénységi bizonyítványa.

Egyébként meg nyilván levonom ennyiből is a következtetést. Ha egy fórumon, ha nem is többségében, de mehet az ilyen személyeskedő trollkodás, és a moderátor ezt szó nélkül tűri, az a fórum onnantól nem oké. Aztán nem lesz többé oda írva, szerencsére az még nem kötelező. Aztán örülhetnek a trollok.

 

Sztem senki nem írta azt, hogy minden milyen fasza. a legtöbben írtak a sok büntiről, az idegesítő fumble-ökről, a védelem első driveos leolvadásáról stb., de ettől függetlenül láttak biztató jeleket (működő TE-játék, 200 passzolt yard környékén tartott ellen, 100 yard felett termelő Harris, hibátlan Folk, több mint korrekt Mac stb.)

Ellenben te tényleg leírtad, hogy minden rossz (mínusz Mac) és nem is lesz jobb, hiszen - ahogy a klasszikus is tartja - az (edzői) szakértelem csak egy bolsevista trükk :) sztem ez a fajta szélsőség csapta ki itt többeknél a biztosítékot.

Egyszerűen nem igaz, értsd: hamis, amit írsz. Elolvastad te a második bekezdésemet? Mit írtam ott, na mit? Írtam a "bíztató jelek"-ről? Ugye, hogy...? Hány bíztató jelről írtam ott? 

Ilyenkor elméletileg két eset van: vagy hazudsz, - de ezt nem feltételezem rólad, hiszen a hazudozás nagyon csúnya dolog -, vagy nem tudsz olvasni, persze olyan értelemben, hogy nem érted meg az olvasottakat. Azt hiszem, ez utóbbi eset állhat fent. Tessék elolvasni, amit a "bíztató jelek"-ről írtam.

Gyerekek! Bevallom, kezd a tököm tele lenni azzal, hogy mint tót az anyjának, úgy esett nekem a "nyáj" egy része, teljesen méltatlanul, olyasmi miatt, amit el sem követtem (lásd még 1x: bíztató jelek), pláne amiatt, amit, ha el is követtem volna (de nem) a csapat szidása, igazságtalan, hamis vélemény hangoztatása, még akkor sem érdemelném ezt a személyeskedést. De most már kezdem belátni, hogy itt másra nem számíthatok. Most megígérem, hogy én ide többet nem írok, befejeztem ennek a "fan klubnak" a látogatását.

Ne haragudj, de nehéz komolyan venni egy olyan véleményt, amiben egy ilyen meccs után az a biztató számodra, hogy ennél rosszabb már nem lehet :)

De megértettem, hogy te vagy itt a helikopter, így további szép napot!

Az a probléma, hogy mivel mindenki azt ír amit akar, így elég gyorsan terjed a hülyeség. Majd amikor ez véleményezve van, akkor jön az, hogy én bármit írhatok mert nyilvános fórum, nem kell elolvasni blablabla. Pont a nyilvánosság miatt fognak rá reagálni. Ha egy kihalt úton mész szembe a forgalommal az senkit nem fog zavarni.

Ha kiállsz és nyíltan hirdeted hogy 2+2 az 5. Majd ezt nem fogadják egyetértően és azt írják számolgass még egy kicsit, hátha közelebb kerülsz a megoldáshoz, ráadásul ezt a kijelentést úgy teszed, hogy senki nem kérdezte, tehát közölni szeretnél vele és hozzáteszed hogy te másik számrendszert használsz éppen (másik meccset néztél) akkor szerintem teljesen alap hogy nem fognak vállon veregetni. Írtál valamit, amire ez lett a reakció. Nem véletlenül.

Ha meg csak magadnak írtad, ahhoz nem kell nyilvánosság. Én is máshol írom a véleményem, megteheti mindenki, ha nem tetszik a reakció özön.

természetesen a véleményed a benyomásod lehet ez a meccsről, de valószínűleg kevésbé látod át a dolgokat. Ezzel sincs semmi baj, de azért nem árt tisztában lenni a személyes kompetenciákkal.

Nem nagyon érted te ezeket az "irodalmi fordulatokat", úgymint az "én másik meccset" néztem-et. Tudod mit jelent az? Nem, nem azt jelenti, hogy másik számrendszerben számolok, és azt sem, hogy 2+2=5. Hanem az, hogy nekem más a véleményem, mint egyeseknek. Vagyis rosszak az analógiáid. Na most innentől persze már teljesen el vagy tévedve, mert a saját rossz analógiáidat viszed tovább, azokkal kombinálsz. Ugye, logikából is tudjuk, hogy hamis premisszákból bármi következik...

Te lényegében, ha nem is olyan paraszt-módon, mint a szóban forgó troll (aki más sportágat ajánlott nekem), de sértegettél engem. (Ennek a legbiztosabb próbája mindig az, ha valaki megfordítja a szövegeket, és úgy olvassa, mintha neki írták volna azt.) Én nem sértegetlek vissza, hiszen az felesleges lenne, de elkönyvellek magamban. Azt hiszem többé velem nem kell kommunikálnod, én biztosan nem fogok veled.

Öreg debattőr vagyok én már, és már rutinból sem érdekel, hogy veletek vitakozzak bármiről is. Most 2-3 levélben leírtam, hogy miért vagytok inkorrektek, sértegetők, és trollok, de innentől tovább nem érdekel az ügy. 

Pontosan úgy értettem, hogy más meccset néztél, ahogy a példámban írtam. Te ötnek véled, a többség négynek. Sem az életkor, sem fórumos előélet nem ad NFL kapcsán kompetenciát. Én erre utaltam, mikor azt írtam fejlődni kellene. Az a hsz amit írtál, az kb 2010 környékén egy átlag fórumozó tudását, hozzáállását, rálátását adta volna, de manapság már bőven ezen szint felett gondolkodik egy átlag szurkoló is a látottak fényében.

Ha valaki képes fejlődni, azzal a saját világát növeli, nagyobb rálátással, mélyebb összefüggéseket is meg lehet érteni a puszta végeredmény, nem futás, vagy nem elkapás és elkapás között. Akinek nincs erre igénye, ideje, energiája az nem jut el oda. És ez normális. Az kevésbé, hogy ilyen pedigrével szakmázik valaki, majd ha ki van ironizálva, akkor sem érti hol kellene a problémát keresni.

Szerencsére a fórumozók tudása fejlődik és a dinoszauruszok meg magukra maradnak.

Az én értékrendemben pedig az a trollkodás, amit a Te kommented tartalmazott, ilyen erőltetett sarkos véleménnyel traktálni a szurkolókat/fórumozókat elég bosszantó..

Nem volt tökéletes meccs, de ha valaki nem csak kötözködni akar, akkor látja hogy több volt a jó, mint a rossz ebben a meccsben. Abba meg bele se menjünk 1-2 embertől milyen savat kap a védelem 1 rec TD és 200 passzolt yard miatt.. +MJ milyen savat kap mert nem fut... Vicc

Kikaptunk, nem örültem én sem, nagyon nem. De tudjuk min kell javítani, azt gondolom mindenki tudja, aki látta a meccset, nem ragoznám. A legnehezebb szerintem (jó futásblokkolás hiányában) a keveset említett rövid pályás (red zone közeli) játék feljavítása lesz. De hiszek benne, hogy pár hét alatt sikerül. Go Pats! :)

Sziasztok,
 

én a vereség ellenére kellemesen csalódtam, a def néhány hibát leszámítva nem volt rossz, az offense is szerintem jobb volt már most mint tavaly, végre láttam TE játékot, MJ kifejezetten jól játszott, ha fejben kicsit jobbak leszünk és jobban összeszokunk akkor szerintem még a csoport elsőség is meglehet. Hajrá Pats. Megnéztem ma az összes összefoglalót meg a rookie összevetéseket, és azért nem volt ez olyan tragikus. :))

Jonestól élete első NFL meccsén ennél többet nem lehetett várni. Az offense részéről láttam szép dolgokat, Agholor biztató, a TE játék is. Az Ofal azért a legelején nem volt feltétlenül a helyzet magaslatán. A futók által Vétett fumble-ok nem férnek bele, főleg ilyen meccsen.

A védelem front 7je még a haggyán kategória volt, de ami a secondaryben ment, hát az Tragédia. Egész meccsen lukasnak éreztem, egy-két szép megmozdulás ellenére a Dolphins meg tudta szivatni őket. Gilmore szerintem innen baromira hiányzik, ha más nem a jelenléte meg a tapasztalata. Egy újonc irányítóval pont ennek a Dnek kéne sokat segítenie. Egészen egyszerűen nem azt az időszakot éljük, ahol a Dnek 4-5 meccset tudunk adni mire összeszokik, mert addigra elmehet az idény. Mac Jones egyelőre nem TB, hogy ezt kompenzálni tudja. Sajnos ez van, az L akkor is L, láttam biztató dolgokat, de ezt a Dolphins tegnap el kellett volna verni, főleg otthon, még újonc irányítóval is. 

Bosszantó vereség a büntetések és különösen a négy fumble miatt, de közel sem az az érzés, mint tavaly Newton vezérlete alatt. (Az első két drive még olyan volt...) Jones jól játszott és jól alakították rá ki a playbookot, látszik, hogy vigyáznak rá. (Vö. mibe hajszolták bele Trevor Lawrence-t.) A védelem kapott 17 pontot, ami szerintem jó eredmény, pláne úgy, hogy a két első drive-ból csináltak pontot, ami a legjobban dizájnolt az összes drive közül, ezen túl csak 3 pontot kaptak.
 

Lawrence-t 332 yardba és 3 TD-be hajszolták egy nem igazán topközeli fal mögött! Dolának is jutott egy. Igaz volt még 3 INT-je meg benyelt 1 sack-et is! :)

Lawrence 57.7 PFF grade, Jones 78.3. de persze el lehet alélni a nagy hátrányban eleresztett lesz ami lesz passzoktól is, csak nem érdemes :)

Csak tényeket közöltem, legfeljebb elfelejtettem, hogy nem top5-ös fal van előtte. Szerinted nagy hátrányban egyébként mit kell csinálni? (Úgy tűnik TL nem foglalkozik a statjával...)

Nagy hátrányban passzolni kell. Lawrence ezt  csinálta, de nem jól, ezt bizonyítja a 3 INT mellett a konszenzusos vélemény a kinti szakiktól is, miszerint az egyik legrosszabb QB teljesítmény volt az övé a fordulóban (aminek csak egy leképeződése az idézett harmatgyenge PFF osztályzat). 

Ha pedig a valóban gyenge támadófalát felemlegeted, akkor úgy korrekt, ha megemlíted, hogy vele szemben pedig a liga egyik leggyengébb secondary-je állt fel.

Hát kikaptunk. DE HOGYAN?????

Egy teljesen kicserélt csapattal, abszolút o km-es irányítóval (NEM ült végig egy szezont az "öreg" mellett, folyamatosan tanulva a csapatmozgást, az élő taktikát), a SEC vezére nélkül egy SOKKAL jobb meccset láttunk, mint a tavalyi szinte bármelyik. Igen, vannak még hibák, amiket javítani kell (méghozzá igen sürgősen!!), de egy nézhető, alapjában jól teljesítő csapatunk lett, és egy még jobb van születendőben, ahogy egyre többet gyakorolnak. Idén biztosan ez lesz a sorsunk, hogy sokszor vigyorgunk a szép megoldásokon, néha meg őrjöngünk a blődli hibák miatt, de pillanatnyi kétségem sincs, hogy meccsről-meccsre egyre jobb lesz. Első meccsen temetni a szezont- hát ez nekem eléggé pesszimista szemlélet, ennél több esélyt és türelmet érdemel a CSAPATUNK. 

GOOO PATS!

Egyetértek.

Ennek a csapatnak most türelem kell aztán majd a 8-9 forduló után lehet véleményt mondani a jövőről, akkorra már tisztább lesz a kép. A meccset mi vesztettük el nem a Miami nyerte meg, ez mindig benne van egy csoportrangadóban. Sokkal jobb és biztatóbb volt a Pats. Szerintem ezek az újonc hibák /a nem sokat játszó 2 és 3. éveseket is értem ez alatt/ pedig még sokáig elkísérnek minket ebben a szezonban, jóval több labdavesztés lesz mint amihez hozzászoktunk.

A tegnapi meccsek alapján nagyon kiegyenlítettnek látom a divíziót /kivétel a Jets/, sem a Dolphinstól, sem a Billstől, de a mi csapatunktól nem estem hasra, tudomásul kell venni, hogy jelenleg több jobb, élesebb csapat is van ezeknél a gárdáknál /Tampa, Kansas, Cleveland, hogy csak párat említsek/, de szerintem ez a helyzet viszonylag gyorsan változhat akár a szezonon belül is /pl: Hill nélkül a Kansas is csak egy erős közepes csapat/.

A cikk íróknak soha el nem múló köszönet és tisztelet, hogy a szabadidejüket a fórumunkra áldozzák ebben a rohanó világban!!!

GO PATS  és sok türelmet mindenkinek. Idén szükség lesz rá!

Végre... nem csak én mondom ezt folyton. Hill szerintem legalább annyit jelent a Chiefs-nek, mint Mahomes. 197 yardot szerezett... , többet, mint mint a több támadó, földön, levegőben összesen. Kelce-vel együtt 273 yard, ami kb. a duplája, mint a többiek összesen! Mahomes szerintem soha nem látott tehetség az NFL-ben, technikában messze túlszárnyal mindenkit (igen, TB-t is, de ő pótolta ezt más skillekkel és örökös GOAT), de könyörgöm, Hill-nek szerintem én is passzolnék 150 yardot. Láttuk a tavalyi döntőben, mi történik, ha Hill-t limitálják, a többi elkapó nem győzött droppolni, Mehomes meg szaladgálni, hogy legyen idejük tisztára játszani magukat. Teljesen egyetértek, Chiefs Mahomes nélkül jobb (láttuk is tavaly), mint Hill nélkül lenne, aki nélkül egy "jó" támadóegység lenne maximum. 

És akkor jönnek, hogy Andy Reid mekkora zseni... elismerésem neki, mert megérdemli, de szerintem ezzel a hármassal legalább 20 edző az NFL-ben hasonlóképpen szerepelne. Jönnek, hogy milyen kreatívak playhívásaik... hát szerintem tökmindegy mit hívnak, bármit megcsinálnak azok a srácok. A Browns, na ők kreatívak és tökösek voltak. Nagyon sajnáltam őket, hogy a végén kikaptak...

Hát, akkor ennyi is volt a 17-0 -ás szezon tippemnek.

MJ a sajtótájékoztatós produkciójával már biztosan hozza a Pecces szintet. BB szerintem elismerően csettintett egyet a színfalak mögött, ha hallotta az a bullshit-et :) 

Ez most így sikerült, semmi tragédia nem történt. Ha van fejlődési potenciál - és miért ne lenne - akkor jó kis csapat lehet ebből rövidesen. Lássuk be, a preseason meccsek nemigen voltam alkalmasak arra, hogy kiderüljön, hol is tart a csapat, mi tudnak a játékoso, az adott séma, felállás stb. Ez volt az első éles meccs, amiből építkezni lehet.

 

Nekem ezt a "brédibb leszek a brédinél" pecces mentalitást akkor mutatta meg igazán, mikor a TD-je után Andrews odaadta a labdát, hogy őrizze meg, erre visszatolta a kezét, jó öreg centerünk erre szinte a kezébe nyomta, ő pedig nemes egyszerűséggel a földre ejtette és átszellemült arccal futott tovább. Csak a győzelem, statisztikák és ereklyék nem számítanak :-)

Van valami abban a bostoni levegőben.

OFF

Winston minden 4. passza TD lett (5 TD) a Packers ellen és még futott 37 yardot is. Hogan is elkapott egyet. :) ARod meg feküdt-kelt, Int-ek, fumble....

Pats sec ébresztő nemsokára találkozunk Vele!

Eszembe jutnak a tavalyi, Bills elleni vereség utáni kommentek (főleg a stílus), amikor egy szinte ugyanilyen helyzetben, brusztolós ki-ki meccs végén a "kezünkben volt" a győzelem, csak épp más ejtette el a labdát. Ahhoz képest fura, hogy most mennyire okés minden. Érdekes, mennyit változtat a szurkolói szemléleten egy adott játékos, jelen, vagy éppen jelen nem léte...

Isten ments, hogy megzavarjam a csodás fengshuit - mert Jones tényleg tetszett, abszolút reményteli -, de az a helyzet a sorsolást és a Jetsfóbiánkat ismerve, hogy ez innentől kezdve simán lehet 1-3, urambocsá' 0-4 is, onnan meg azért már kissé nehézkes lenne rájátszásról beszélni, amire egyébként a legtöbb szaki szerint is hivatott lehet(ne) ez a csapat.

Szóval beszéljünk arról, ami jó volt, de ugyanígy vegyük tudomásul a rosszat és azt is, hogy abból talán több volt, és azt is, hogy ez a vereség sajnos rohadt drága lehet az idő előrehaladtával, még ha sokan most legyintenek is rá..

A tegnap látottak alapján teljesen kiegyenlített a csoport, nem csak a vereségek miatt, hanem a mutatott forma alapján is. Az, hogy a negatívum több lenne, mint a pozitívum, az egy kicsit túlzás, az teszi keserűvé, hogy a legfőbb mutatóban hajszálnyival alul maradtunk.

De ha már inkább a negatívumokról ejtünk szót, akkor a

- büntetések

- labdavesztések

emelhetők ki, ha csak a fele lett volna, akkor 10-15 ponttal 

Mindkettő fejleszthető (nálunk azért olyan a közeg, hogy komoly remény van a változtatásra), de az nagyon nehezen, ha nincs meg a kémia a csapatrészek közt, ha a QB nem érzi az elkapókat stb. Gyakorlatilag a labda mindkét oldalán a meccs 90%-ban jobbak voltunk.

Természetesen lehet minden, kikapunk még két szoros meccsen és akkor belekerülünk egy negatív spirálba, de ennek az ellenkezője is elmondható, ha nyerünk hármat sorozatban, az eléggé meghozhatja az önbizalmat is.

A vereség fájó, de az összkép az összességében pozitív.

Kedves gomes88! Mérges vagyok Harrisre, amiért elejtette? Igen! Na de azért ne felejtsd el, hogy nem ő sodorta oda a csapatot, hogy ezen múljon, ráadásul addig hibátlanul nagyon sokat tett hozzá a meccshez. Na és ehhez képest hasonlítod a tavalyi Bills meccshez, ahol azért nagyban múlt az általad említett Úriember aznapi teljesítményén, hogy oda jutott a csapat, hogy az ő fumble-jén el is ment a meccs. Az én szememben ez alma és körte.

Egyedül az utolsó bekezdéseddel tudok csak egyetérteni, az elejét pedig hagyjuk is. Go Pats! :)

Ugyanabban a "betegségben" szenvedsz mint Hopi fórumtárs: annyira hittetek CN-ben, hogy most nem tudtok túllépni az elküldésén, és még mindig visszasírjátok. Pedig sok indok nincs rá MJ játékát elnézve.

Jézus, ez nem tudom, hogy jött ki, ha valakit dicsértem, az pont Jones volt. Csak megemlítettem érdekességként a tavalyi meccset, miszerint mennyire más most a reakció, hirtelen mindenki milyen megbocsátó lett egy ugyanolyan meccshelyzet után.

Emlékeim szerint tavaly ugyanígy bizakodóak voltunk CN-nel szemben is, sőt a SEA meccs után szerintem ember nem gondolta volna, hogy Cam ennyire leolvad. De ha összehasonlítjuk az előző év utolsó 4-5 meccsét és mostani irányító szempontból, hát ég és föld a különbség. Cam 2 meccsen dobott 270 yardot :)

(egyébként én is be akartam pötyögni, hogy éppen Mekit nem szidtad, de mondom majd te megvéded magad:) )

Úgy, hogy az a fumble-t elkövető Úriember pont CN volt, és azt állítottad, hogy akkor mekkora ekézés ment, most meg nincs ilyen. Egyrészt tavaly sem csak lehúzták itt CN-t azon meccs után, másrészt kit érdekel már az a meccs. Ez, és a korábbi CN párti hozzászólásaid nekem azt sugallják, hogy még mindig vele foglalkozol. Nem írtam, hogy MJ-t lehúztad volna, csak arra utaltam, nincs miért sajnálni, hogy nincs már CN, mert MJ jól játszik.

A Miami egy nagyon tehetséges csapat, évek óta nagyon sok draft tőkével okosan építkeznek, a labda mindkét oldalán erősek. Sokan közép csapatnak mondják pedíg lassan annyira tehetségesek hogy inkább az AFC elejébe tartoznak. 

Ez egy kemény csoport meccs volt, kezdésnek én elégedett vagyok, a védelem 17pontot tartotta a Miamit... Szép munka, a támadósor a fumbleök és bümtik nélkül akár 26-30 pontot is szerezhetett volna... MJ nagyon szép munkát végzett így elsőre, Floresékkel szemben nem rossz ez. Lesz ez jobb is. 

Ilyen az NFL.Tavaly leszereplő irányitók - Bridgewater,Tyrod Taylor,Darnold,Winston - villognak,míg agyonra dicsértek - Josh Allen,Rodgers,Tannehill,Lawrence - szépen leégnek az első meccsen.

Szerintem a Miami egyszerűen szerencsésebb volt,persze ez is kell a győzelemhez.Én nem vonnék le semmilyen egyéb következtetést a meccsből,legfeljebb csendben visszasírnám a régi RB-ket,akik szinte sosem vesztették el a labdát futás közben.

Az elsőnek említettek szerintem az életükért, állásukért hajtanak/ha kell kockáztatnak, a később említettek már megkapták a zsíros pénzt, bizonyítottak is v.milyen szinten, így vagy elkényelmesedtek és/vagy pocsék fal mögé rakták Őket.

Én úgy gondolom, az erősen szorított labda kiütése egy játékos kezéből (fumble) vagy a fizikai győzelem pl. egy falembernél erő/ügyesség/gyorsaság alapján (holding elérése) nem szerencse, hanem jól elvégzett munka! :)

 

 

A nagy kérdés hogy a fentebb felsorolt iranyítók akik az első fordulóban a vártnál jobban játszottak mennyire lesznek konzisztensen jók.

Winstonnak a tipikus az egyiknek minden sikerül a másiknak semmi meccsen lett ilyen statja.

 

Már sokan leírtátok de azért én is. MJ csodás volt, szerintem nem lehetett jobbat remélni sem (nem lepődnék meg, ha valami díjat is kapna, a hét rookie-ja, vagy ilyesmi). A pass rush szerintem szintén hozta a vártat (és ez a Bills ellen is jól jöhet, mint láttuk). A hibák is elég egyértelműek, a D# néha átjáróház volt egy olyan csapat ellen, aki nem tartozik a top támadok közé + labdavesztések, szabálytalanságok. Ezzel együtt, ha 1 ponttal a Pats nyer, most a világon senki (talán csak Hopi :)) fanyalogna, hanem minden csodás lenne és max azt mondanánk, hogy van egy kis rozsda, amit le kell rázni. Így meg páran temetik a csapatot, MJ bemutatkozása meg a vereségről szól, nem arról, hogy kb. 2x olyan jó statot hozott, mint TB a bemutatkozó meccsén. 

Reméljük nem ezen fog múlni a PO, de azt gondolom, igazából bajnoki címről idén még amúgy sem álmodozhattunk (persze ettől még összejöhet), így ha nem jön össze a továbbjutás, akkor sem megyek a falnak. Én próbálok örülni annak, a tulajdonképpen csodával határos fejleménynek, hogy úgy néz, egy év elteltével megtalálta BB a hosszútávú megoldást az irányító kérdésre, ráadásul egy rookie személyében, aki 3-4 évig még bagóért játszik. Olvastam egy szakírótól, hogy aki csodálkozik mit művelt BB idén a holtszezonban, az várja ki mit fog művelni a következő pár évben, ha nem kell irányítóra költenie. 

Hát... 29-39, 281 yds, 1 TD, 0 INT, 102.6 passer rtg szerintem nem rossz. 

Valamint MJ 1950-től a 4. játékos, aki 275+ passolt yarddal, 1 TD-vel, 0 int-el 70% fölötti sikerességgel passzolt az első meccsén (és az egyetlen, aki elveszítette a meccset). Ennek alapján azt gondolnám, annyira nem lehetetlen. Pláne, hogy azt "hallottam" a kommentátoroktól, hogy a többi kezdő QB gyengélkedett, de bevallom nem jártam utána. Mindez a labdavesztések ellenére, amikről ugye nem tehetett. 

 

Mert messze ő nyújtotta a legjobb teljesítményt az újoncok közül, és olyan dolgokat csinált, amit rookie irányítóknak nem kéne tudnia, pláne nem élete első NFL meccsén.

A PFF meg is választotta a hét újoncának :). Kiemelték a jó döntéseket és olvasásokat és azt, hogy tiszta zsebből és nyomás alatt is pontosan passzolt. A pontos passz mutatója TOP3 volt ligaszinten a fordulóban.

Jó, hogy elkezdődött a szezon, mert újra fellángolhatott a cicaharc itt is :DDDD

Várom a nyilatkozatokat! BB állítólag egyetlen játékost, csapategységet sem volt hajlandó megdicsérni. (Azért BB kicsit túl fukar, Folk tökéletesen játszott! :D)

Azért vesztes meccs után ez nem meglepő, pláne tőle. Neki az a dolga, hogy csak a győzelmet fogadja el. De szerintem nem MJ-t vagy Folkot fogja padoztatni. Jön a fejmosás mindenkinek. 

Túlságosan megtisztelsz! :D Nem tudom Nála pontosan hogy van, de Nálam a Go Pats! után rögtön a Csak a W számít! következik. BB-nél most senki se volt UP! Egyébként már kicsit elegem van a gyufákból, a vasárnapi féléből meg pláne! A csúnya győzelmeket is kedvelem, persze a szépet jobban! :) Egy komment falon a "vérszívás" nem különös, Te meg kultúráltan/poénosan és nem bántóan csinálod. Különben is, teher alatt nő a láma! :)

Hopikám! Mi kb. közel a kezdetektől vagyunk itt az oldalon. Én mindig tisztel(te)lek, még akkor is, ha néha-néha rohadtul nem értettem/értek veled egyet. Mi abban különbözünk jelen esetben, hogy én nem tudok ennyire szigorú lenni a csapattal, de csak mert szurkolóként tekintek rájuk. Ha én lennék az edzőjük, az teljesen más lenne, én is olyan lennék mint BB vagy amit te írtál (csak a W számít, a többi feledésbe merül). Szurkolóként viszont én értékelhetek kevesebbet is, mint pl. a szándék, ill. ha azt látom hogy akarunk. Már pedig én végig azt éreztem, hogy mi sokkal inkább akarjuk mind egyén, mind csapat szinten ezt a győzelmet. A “dehátokat” sajnos ismerjük, így nem ragoznám. Attól szép az élet, hogy minden nap ugyanúgy indul, mégis teljesen más. Mindenki ugyanazt a meccset nézte, mégis különbözően éltük/éljük meg, de ez így van jól. Én viccesen mindig azt szoktam mondani: “same same but different”. 😂😂😂 Go Pats! :)

OFF: A szerkesztőktől már nagyon régóta szerettem volna megkérdezni, hogy meg tudják-e nézni mikor regisztráltam eredetileg még az előző oldalon? Kíváncsi lennék rá, mert nem emlékszem. Mindössze csak arra, hogy akkor már talán 1-1,5 éve olvastam az oldalt, de valamiért csak később vettem rá magam a regisztrációra. Persze ha mások is így vannak vele, szívesen megnézném hányan és kik vagyunk “régi motorosok” vagy kik azok, akik még nálam is régebb óta tagjai kis közösségünknek. :)

Bár nem írok, csak olvasok rendszeresen, talán számít :) Pats-es hírlevélre feliratkozás küldtem e-mail-ben Dannának, 2008.01.11-én - ez a legkorábbi írásos emlékem, amit megtaláltam :) 

Képzeld Csizi, Én archiváltam a regisztrációt rögzítő levelet, a dátumom: 2007. 12.09.🙂 Jesszusom, 14 éve! (Szent irat! 😄) 

Hát skacok, nem semmi. Hogy rohan az idő! Lassan 15 év…atyaég! Nekem 2008 vége rémlik, mert ahogy említettem eleinte én is csak olvastam az oldalt, de sajnos semmi emlékem nincs róla. Az előző regisztrációm csgabor néven volt még, de a postafiókomban semmi nyoma, lehet hogy még a régebbi e-mail címemről regisztráltam.

Úgy kb 2 évig csak olvastam, majd utána regisztráltam. Nem tudom pontosan mikor volt, de a meccseket azóta néztem mióta közvetítik, és szerintem az oldalt is eléggé a kezdetektől kezdtem olvasni. Meccsre is már kimentem 2009-ben, igaz csak a Wembley-ig.

Hajnalban csak az összefoglalót tudtam megnézni, de most fejeztem be az egész meccset..
Nekem így elsőre pofás, vállalható volt a csapat.
Mac szerintem kifejezetten jól játszott, jól kezelte a nyomást, változatos játékhívásai voltak, volt végre screen játék, TE játék és hosszú passzok IS.. 8 embernek adogatott első meccsen. Jó százalékban dobált, nemhiába az övé a legjobb újonc teljesítmény.. Nem akarom elkiabálni, de szerintem végre megtalálta a csapat Brady utódját. 😀
A meccs végén szerintem az egész csapat meg volt győződve, hogy meglesz a pont, csak jött a hülye labdavesztés.. Pedig szerintem Harris kifejezetten impresszíven, jól játszott.
Buta hibák, labdavesztések, sok bünti.. Ezek nyaltak vissza..
A D# line-tól vártam egy kicsit nagyobb nyomást a nyári edzőtábori teljesítmények alapján..De Uche így is tetszett! A secondaryben látványosan látszott Gilmore hiánya.. 😀
DE nekem ez az új csapat, sok új játékossal kifejezetten tetszett! Lényegesen látványosabb, színesebb, nem unalmas focit játszanak, mint tavaly CN-al..
A lényeg, hogy ezeket a hibákat lehet javítani és mivel ismerjük BB-t javítva is lesznek..
Mac-el pedig az ez O# pedig csak fejlődni fog..Csak pozitívan gyerekek! 😉

Öröm és bánat! Örülök, hogy végre kezdődik a szezon, de nekünk nem túl jól. Hát akkor támadjunk! Az új irányítónk jót mutatott és ez reménykeltő. Harris nagyon jól futott, de az elért yardokat annuláltuk nem egyszer a büntetéssekkel.Aghelor is jó volt, de a problémát az Ofalnál leledzett. Nagyon sok, rengeteg alkalommal jött át minimum egy, de néha több támadó és rohanta le az irányítónkat. Kezdő lévén, sokkal jobban kellett volna megvédeni, hiszen így is jól passzolt, de ha picit több ideje lett volna, akkor ki tudja? Még jobb lehetett volna! És még egy. Úgy éreztem, hogy szépen mentünk előre, majd elszúrtuk, akkor a következő drive nagyon gyenge volt. Védelmünk szo-szo. De nem ehhez voltunk szoktatva!

Hát igen az Ofallal kell kezdeni valamit. Mondjuk Trent Brown kiválása nem segitett. Apropó tud esetleg valaki róla valamit?

Hatalmas indulatokat váltott ki az idei nyitómeccs, ami helyénvaló is, hiszen jócskán többről szólt számunkra egy “szimpla” évkezdetnél.
Debütált az új irányítónk, akitől (talán) mindannyian azt várjuk, hogy a következő évtized fundamentumát képezi majd.

Kitettük a csapat leginkább megosztó játékosát, Cam Newtont, ami - lássunk csodát - ismét megosztotta a drukkereket. 

Az utolsó pillanatban eladtuk az első körös futónkat - jóval kevesebbért, mint amibe került és amennyit ért (szerintem).

Sokan, sokat vártunk az új TE-ektől, hiszen a játéknak ez a ránk erősen jellemző eleme borzasztóan hiányzott a post Gronk időszakban.

RENGETEG pénzt költöttünk a FA-en, szerettük volna látni, hogy mire. 

Visszatértek régi, korábban meghatározó játékosaink, pl. Van Noy (az egyik személyes kedvencem).

Újra játszik a védelem vezére Magastorony…

…és még sorolhatnám.

Óriási volt a várakozás. Aztán kikaptunk. Habitusa, beállítottsága szerint reagálta le mindenki. OK. Azt továbbra sem értem, hogy ha abban egyetértünk, hogy a Patriotsért drukkolunk, miért nem elég ez annak elfogadásához, hogy nem vagyunk egyformák és a véleményünk sem az feltétlenül. Hogy ugyanazt a képkockát anélkül is meg lehet ítélni 180 fokban eltérő véleménnyel, hogy a másik idióta, faragatlan, troll, stb. lenne. Gondoljatok bele, hány szakértő (seregnyi) elemzi hétről hétre - homlokegyenest ellentétesen - a mérkőzéseket és hánynak lennének követői, ha mindig mindent azonosan értékelnének. Ettől még nem feltétlenül idióta mindegyik, amelyik nem ért egyet a másikkal. Ezen gondolat ösvényén nem értem azokat a reagálásokat, amelyek a más véleményt eleve sértőnek fogják fel és így reagálnak (tehát a lekezelő szándékot eleve feltételezve) és még kevésbé azt, amikor valóban kultúrálatlan stílusban (eleve bántó indítékkal) ír valaki kommentet más bejegyzésére.

Na, de legyen néhány gondolat a mérkőzésről is, csak röviden, mert már mindent leírtatok pro és kontra.

Azok közé tartozom, akik inkább pozitívnak értékelik a látottakat, a vitathatatlan hibák ellenére is. Láttunk szisztematikusan felépített és a szituációra gyorsan reagáló játékhívásokat, voltak jó futások, értékelhető TE játék és persze mindenek felett egy nagyon ígéretesen bemutatkozó, a vártnál nagyobb szerepet kapó, higgadt, jó döntéseket hozó és pontos MJ10, aki nem barna gatyával futott ki a fűre és terhelés alatt sem foltozta össze a szerelést (na jó, talán egyszer, kicsit). Időnként (jobbára) többet hozott szimpla game managernél, TD-t szerzett és a sok passz (közte 4 20+-os) ellenére nem dobott INT-et. Simán fejlődhet is, mert van venne perspektíva bőven.

És igen láttunk hibát bőven. Az első negyedben a védelmünk átjáróháznak tűnt, ahol a huzat csapkodja szorgosan a folyton nyitott ajtót. Ezen később sokat javítottunk.

Nem védtük meg igazán jól a fiatal vezért. Ezen ezután kell sokat javítanunk, mert bár becsülettel beleállt és egész jól bírta, de azért ezt nem szívesen nézném minden meccsen.

A futás blokkolást és ezáltal a lábon szerzett yardok átlagos mennyiségét növelnünk kell. A felkészülés során ebben bizakodóak voltunk, gondolom, nem alaptalanul, szóval várom, hogy ezt helyre tegyük.

A seconderyben nem volt konzisztens jó játék. Ide kell Gilmore, mert ő adhatja a biztonságot a már most is meglévő szuper villanások mögé.

No és persze a két legbosszantóbb momentum: a rengeteg bünti és a labdavesztések. Azt gondolom, mindkettő kiküszöbölésében évtizedes tapasztalatokkal bíró edzői gárdával rendelkezünk, így itt is bizalommal tekintek a jövőre. A vereség meg… ha fentieken javítunk, nyerünk.

Ja és Folk is javítson még 20%-ot a pontosságán 😎