Nyilatkozatok 2021 - 2. hét: @ Jets

Kép
Nyilatkozatok

HEAD COACH BILL BELICHICK 

BB: Büszke vagyok a csapatra. Jól jöttünk vissza, keményen dolgoztunk egész héten, és úgy gondolom tudtunk javulni a múlt héten látottakhoz képest. Még persze hosszú út áll előttünk, sok mindenen kell javítani. Folytatni kell a munkát, egymás után fűzni az ilyen napokat, majd heteket, és tovább javulni. Sokan mutattak ma jó teljesítményt, volt pár labdaszerzési lehetőség, ezeket jól használtuk ki. Zach Wilson csinált pár igazán lenyűgöző dobást, jó játékos lesz, már most is az. Voltak nagyon jó támadójátékaink, Damien futása természetesen ezek közé tartozik. Jó, hogy be tudtunk jutni a végzónába már az első félidőben. Összességében még jobban kellene kihasználni a pontszerzési lehetőségeinket. Nick Folk jó munkát végzett ma, kavargott a szél, nem volt a legkönnyebb a rúgók dolga, de jópár nagy rúgást hajtott végre. Büszke vagyok a csapatra, ahogy egész héten dolgoztak, ahogy feljavultak. Nagy feladat előtt állunk, következik a Saints, de még kiélvezzük ezt egy kicsit, lapozunk és megyünk tovább. 

mit emelne ki abból, amit ma Mac Jones-tól látott 

BB: Csináltunk pár jó dolgot, pár sikeres passz, de összességében kicsit jobban kell teljesítenünk a harmadik kísérleteknél, és néha a nyomással is meggyűlt a bajunk. Ez a csapat teljesítménye, nem csak egy emberé. Blokkolni kell, dobni, elkapni, tisztára játszani, futni, ezeket egymás után, játékról játékra. Támadásban több jó játékot kell egymás után fűznünk. Ez volt múlt héten is, megvoltak a jó játékok, de nem volt belőlük elég. Ma is lehetett volna több. 

James White játékáról 

BB: James az egyik legjobb játékosunk. Hihetetlenül kiegyensúlyozott, mindent meg tud tenni, amit kérünk tőle - harmadik kísérletek, első kísérletek, futás, elkapás, védőket fel tudja venni. Nagyszerű példát mutat a felkészülésével és a teljesítményével, meccsnapon mindig készen áll. Lehet rá számítani, ma is nagyszerűen teljesített, passzok, futások, pár kulcsjáték.  

Mit gondol arról, hogy Mac Jones blokkol, vagy hogy tolja a futót a végzónába?

BB: Zach Wilson pedig az ellopott passz után szerelést csinált. Ezek nagyon keményen küzdő srácok. Szeretem Mac versenyszellemét, sokat tesz be a közösbe. 

Mit lát Zach Wilsonban?

BB: Volt pár nagyszerű dobása. Például a mérkőzés vége előtt egy perccel, a kispadjuk előtt, az elég jó volt. 

JC Jackson ellopott labdáiról 

BB: Meg kell néznünk a felvételeket. Egyik felperdült, a másiknál talán az elkapó útvonala alá bevágva csinált egy jó olvasást. A Jets később ezt lereagálta, duplamozgással mentek mélységi útvonalra, ez jó módosítás volt a részükről, kihasználták az agresszivitását, de erre reagáltunk. Erre mondják, hogy mérkőzés a mérkőzésben. 

 

QUARTERBACK MAC JONES 

az első győzelemről 

MJ: Jó érzés. Ahogy mindenki mondja, nem könnyű a NFL-ben mérkőzést nyerni. Kettőt játszottunk, egyet nyertünk, egyet elveszítettünk, mindent a helyén kell kezelni és javulni. Mindenki láthatta, hogy a támadók játszhatnának jobban is – fogunk is. A védelem nagyszerű munkát végzett a labdaszerzésekkel. Állandóan szóba kerül, hogy egymást kiegészítve kell játszanunk, támadók, védők, speciális csapategység.  

Damien Harris végzónába tolásáról 

MJ: Pontot akartunk szerezni, mindenki ott volt, toltuk. Az én dolgom az lenne, hogy semmi rossz ne történjen, hogy a labda közelében legyek, de lehet kicsit maradhatnék messzebb is. [nevetve] 

A fal megcsinálta a lyukakat, Damien kicselezett pár srácot, én is végigvittem a testcselem, láttam őt magam előtt, és azt gondoltam, most már mindent adjunk bele. Nagyszerű munkát végzett azzal, ahogy bejutott. Úgy érzem keményen futottunk, javulást érzékeltem múlt héthez képest. 

Zach Wilson helyében mit mondana 

MJ: Szerintem Zach egy igazán jó játékos, újonc irányítóként folyamatosan javulnunk kell – ezt mondtam neki a mérkőzés után. Ez a játék része. A mi védelmünk nagyon jó, kemény ellenfelek. Edzésen én is temérdek eladott labdát hoztam össze ellenük, az nagy szívás. Zach nagyszerű játékos lesz, emelt fővel távozott, bár csak pár szót váltottunk. Nem ismerem annyira, de tudom, hogy fejlődni fog, ahogyan én is. 

Mi ment ma a legjobban?

MJ: A labdabiztonságom még javulhatna, kétszer is a földre kellett dobnom a labdát. Ezekből tanulnom kell, gyakorolni kell. Ami még fontos lesz, az a labdabiztonság olyankor, amikor valami hozzáér vagy nekiütközik a labdának, ennek szimulálása. Edzésen nem ütközik az irányító, de vannak más módok, amikkel ezen tudunk dolgozni. Az olvasási sorrendhez is jobban kellene ragaszkodnom. Ezeken nekem kell dolgoznom. Emellett edzésen levonjuk a tanulságokat a korábbiakból és módosítunk, ezek egy részét sikerül mérkőzésen is jobban végrehajtani, egy részét még nem, ezeket kell számba vennünk, hogy biztosak lehessünk benne, hogy tanulunk is a hibáinkból, a mérkőzésekből. 

arról, hogy a Jets nem engedett hosszú passzokat 

MJ: Ez inkább rajtam múlott, többször is mehetnék mélyre. Azt csinálták, amit vártunk. Nagyszerű védőfaluk van, de ahogy már mondtam, tudnék jobb dobásokat is csinálni, tartani a labdát, mozogni vele, sok játék jobban is elsülhetett volna.  

 

KICKER NICK FOLK

Milyen Joe Cardona-val Jake Bailey-vel dolgozni?

NF: Fantasztikus profik. Komolyan veszik a feladatot, tudom, a labda lerakása nagyon könnyűnek tűnik, de Jake nagyon komolyan veszi. Van pár különböző tartás típus, ezek a széltől és hasonló tényezőktől függenek, ezeken dolgozunk. Sokszor kér extra gyakorlási lehetőségeket. Nagyszerű vele dolgozni.

Milyen volt szeles időben rúgni?

NF: Hét évet töltöttem itt, de ez volt az egyik legnehezebb mérkőzés a körülményeket tekintve. Főleg a padunktól jobbra, a szélcsatornában, nagyon trükkös volt. 

arról, hogy a gyakorló csapatból került fel 

NF: Én mindvégig úgy készültem és tréningeztem, mintha én lennék a kezdő. 

 

RUNNING BACK DAMIEN HARRIS

a pontszerzéséről 

DH: Nagyon elszánt voltam, természetesen. Ha labdát kap az ember, persze hogy be akar jutni a végzónába. Nagyszerű játék volt. Mindenki nagyon odatette magát a blokkoknál. Sokan segítettek, még Mac Jones is, azt muszáj lesz látnom filmen. Jó volt a csapattal együtt átélni egy ilyen pillanatot. Mindenki érezte az energiát, mindenki izgatott volt, nagyszerű pillanat. 

arról, ahogy a múlt hét után sikerült feljavulni 

DH: A legfontosabb, hogy megszereztük az első győzelmünket. Mindenki izgatott emiatt. Múltkor veszítettünk, most nyertünk. Újra készen kell állnunk. hogy nyerhessünk. Kemény ellenfél következik, készülnünk kell és akkor megint nyerhetünk. 

 

DEFENSIVE BACK J.C. JACKSON 

Zach Wilson-ról 

JCJ: Erős karja van, nagyon meg tudja lódítani, és bárhova oda tudja tenni a labdát, mélyre, középtávra. Nagyon jó a srác. 

a labdaszerzések utáni játékról 

JCJ: Ahogy a Mester mindig mondja, szerezz labdát, és te leszel a támadó. Blokkolj, hozd a csapattársaidat helyzetbe, ez a dolgod. 

 

RUNNING BACK JAMES WHITE

Damien Harris pontszerzéséről 

JW: Mindenképpen megmutatta vele az arcát a támadósor és ő is. A múlt hét után nagyon motivált volt, hogy egy ilyen futást mutathasson be, az pedig különösen örömteli, hogy egészen a végzónáig jutott vele. Sok mindenen kell még javítanunk, de ez nagy játék volt. 

Mac Jones-ról 

JW: Négy negyedig fog küzdeni, semmi sem számít, hogy jó vagy rossz játékok voltak-e eddig. Mindig motivált marad. Nehéz újonc irányítónak lenni, sok mindennel kell szembenézned. Egy kemény védelem ellen játszottunk. Jól fel voltak készítve, négy negyeden keresztül űztek minket. Ő egész mérkőzésen fókuszált tudott maradni, motivált volt bármi is történt. 

Mennyire érzi magát megfiatalodva?

JW: Jól érzem magam. A múlt évem nem volt a legjobb több ok miatt is. Izgatottan vártam már a lehetőséget. Mindent megteszek, hogy segítsem a csapatot, nem számít, hogy kapok-e labdát vagy sem, vagy csak blokkolnom kell. A legjobbamat akarom nyújtani a pályán. 

 

Forrás: patriots.com 

Hozzászólás

Vasárnap én is dörmögtem magamban, hogy nem biztos, hogy Macnek kéne taszigálnia a sok 130 kilós között, ő vigyázzon inkább magára.

Egyfelől értem, hogy sérülésveszély, másfelől, megvan benne a tűz, illetve, az ilyenek nagyon fontosak, hogy elfogadják vezetőnek. Képzeljétek el, ha ebben a szituban megáll és hátralép kettőt és keresztbe tett kézzel végignézi...legközelebb érte is így küzdenének.

Micsoda szószátyár volt most MJ. Nem ezt szoktuk meg a QB-tól :)

Jó látni, hogy rögtön tudja, milyen hibákat vétett, illetve hol kell javulnia.

Nekem az tetszett, amit MJ10 White-ról mondott: "...Minden apró dolgot tud a playbook-ról, és ha néha küszködöm a huddle-ban, akkor azt mondja: "Yep, here it is." Ő is jól ismeri a hívásokat, ezért a huddle-ba mindig figyelem Őt...segít nekem...mert egy nyugodt, menő, összeszedett srác...tudom, hogy bízhatok benne, mert az esetek 99,9 százalékában helyesen cselekszik..." (Forrás: patriots.com)

Örülök, hogy a 104G, 70 TD, 3xSB győztes, 4 SB rekordot tartó, jelenleg az offense-ben legrégebb (7 év) óta Pats-es kiváló játékost MJ ennyire megbecsüli. Mert fontos a playbook elméleti ismerete, de a meccsszituáció felmérése a pályán legalább annyira. Tetszik ez a szimbiózis, kár, hogy White nem lehet minden play-nél a pályán. :) (Csak érdekességként: Idén az NFL méltányossági veterán pénzéért játszik, amely, úgy rémlik, nem számít bele a cap space-be. :))

Jók ezek a nyilatkozatok, csak egy kicsit keveselltem Zach Wilson említéseinek a számát. Pl. Folk, vagy Harris egy szót sem szólt róla. Nem baj, játszunk még Zach ellen, akkor bepótolják.

Egyáltalán nem biztos, hogy fogunk még Zach Wilson ellen játszani, szóval aki most nem említette meg az lehet hogy elszalasztotta élete lehetőségét.

Picit OFF:

Kraft meghívott vendége volt a FIFA elnöke Gianni Infantino. A közvetítésben is lehetett látni, de az öltözős videóban is feltűnik a háttérben. Könnyen lehet hogy a 2026-os vb-n is láthatjuk majd szeretett stadionunkat... :)

ON

Tudtam, hogy valahonnan ismerős a pali. Az a helyzet, hogy mióta az NFL-é lett a szívem, a gurulós foci csak a második helyen van a táncrendemben! :) 

 

A világ egyik legnagyobb legális maffiájának főnökével célszerű jóban lenni. Az üzlet az üzlet, a pénznek meg nincs szaga...:)

Folk aláírt az 53-ba. UDFA C D.Jackson a PS-ben.