Beharangozó 3. hét : Saints @ Patriots

Kép
Week 3 game preview : Saint at Patriots

    A New England Patriots visszatér a Gillette Stadium-ba, és két egymás utáni héten is az NFC  South ellen fog pályára lépni a New Orleans Saints és a Tampa Bay Buccaneers elleni hazai meccsekkel. A New Orleans elleni mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 19:00 órakor  kezdődik.

    Mac Jones a múlt héten megszerezte első NFL győzelmét, 25-6-ra nyerte meg a Patriots a Jets és az újonc Zach Wilson elleni mérkőzést. A New England 11 drive-ot vezetett, amelyből 6 zárult pontszerzéssel annak ellenére, hogy a támadósor mindössze 260 yardot termelt. Ehhez Mac Jones 159 passzolt yarddal járult hozzá, de a csapat két touchdownja futásból született. A védelem volt az, amelyik megteremtette a győzelem lehetőségét négy turnover kikényszerítésével. 

    Jameis Winston debütálása is jól sikerült az első héten az indiszponáltan játszó Aaron Rodgers és a Packers ellen, de a második fordulóra már nem sikerült átmentenie a formáját, azt inkább felejthetőnek nevezhetnénk. A New Orleans 26-7-re kikapott a Carolina-tól, Winston passzainak csak az 50 százaléka lett sikeres 111 yardért és két interception-ért, touchdown nélkül, köszönhetően a Panthers kőkemény védelmének. A New England 297,5 yardot engedett az ellenfeleinek az első két fordulóban, de már ötször szerzett labdát az ellenféltől a védelme. Mind a Saintsnek, mind a Patriotsnak egy győzelem és egy vereség szerepel a neve mellett, így mindkét csapatnak fontos találkozó következik.

 

patriotspic1

 

 

 

A két csapat statisztikája

saints and patriots stats

 

 

 

A két irányító statisztikája

mac jones vs jamies winston stats

 

 

patriotspic2

 

 

 

 

Mi várható a mérkőzésen?


Amikor a Patriots fut
     A szezon elején az volt a várakozás, hogy a Patriots nagymértékben támaszkodik majd a futásra, és ezt egy  domináns támadófal fogja támogatni. Az első két meccsen ez nem igazán vált be. Ennek egyik oka, hogy a Patriots az első héten elvesztette egy vádli sérülés miatt a right tackle Trent Brown-t. 

    Brown nélkül a Patriots nem nagyon tudott állandó teljesítményt hozni a földön. Damien Harris ugyan keményen futott, és többször feladta a leckét az ellenfél védelmeinek, de sajnos ezt nem tudta folyamatosan fenntartani. Sikerült pár hosszú futása - egy 35 yardos a nyitó fordulóban az első play-re, és egy remek 26 yardos touchdown futás múlt vasárnap Meadowlands-ben - de a többi 37 kísérletéből összesen 101 yardot gyűjtött. A két hosszúval együtt 4,2 yardos átlagot hozott, ami ha nem is kiemelkedő, de korrekt teljesítmény. 

    A  New Orleans védelme viszont kiemelkedő a futásmegállításban, meccsenként csak 66 yardot (harmadik legjobb a ligában), és próbálkozásonként mindössze 2,8 yardot  engedtek (ez pedig a második legjobb) az első két fordulóban. És ezekben a számokban már benne van a Saints múlt heti Panthers elleni védekezése, amikor Christian McCaffrey csupán 72 yardot tudott futni 24 próbálkozásból (3 yardos átlag).  A Saints védőfala (Cameron Jordan, Christian Ringo, Shy Tuttle és Carl Granderson) illetve linebackersora (Demario Davis, Zack Baun és Andrew Dowell) meg fogja nehezíteni a Patriots támadók dolgát, még annak ellenére is, hogy a kiváló defensive tackle David Onyemata még mindig eltiltását tölti, és nem fog játszani a Patriots ellen.
Előny: Saints

 

 


Amikor a Patriots passzol

    Mac Jones elég hatékony volt az első két meccsen, passzainak 74 százalékából elkapás lett, de a passzonkénti 6,2 yardos átlaga csak a liga 23. helyét jelenti. A Saints kemény secondary-ja meg fogja nehezíti, hogy javítson ezen a helyezésen. 

    Ugyanakkor a New Orleans védelmét néhány fontos sérülés sújtja : mind Marshon Lattimore (kéz), mind C.J. Gardner-Johnson (térd) kihagyta a Panthers elleni meccset, és ha vissza is térnek a Patriots elleni mérkőzésen, minden bizonnyal csak limitáltan lesznek a pályán. Ezenkívül Marcus Davenport, a Saints egyik legjobb passz siettetője is IR-en van váll sérülés miatt. 

    Ez lendületet adhat a Patriots passzjátékának. Nelson Agholor az első két meccsen nem sok szerephez jutott - köszönhetően a mélységi passzjáték hiányának is -, míg Kendrick Bourne-nek mindössze három elkapása van (bár több nagy játékát szabálytalanság annulálta). A csapat legtermékenyebb elkapója még mindig Jakobi Meyers, aki 10 elkapást jegyez, de ebből csak 82 yardot termelt. A futó James White volt Mac Jones kedvenc célpontja, aki az elmúlt két mérkőzésen 12 elkapást jegyez. A sikeres passzjátékhoz a Patriotsnak szüksége lenne bevonnia többször a passzjátékba a két tight end-jét, Hunter Henry-t és Jonnu Smith-t, az ő útvonalra küldésükkel megzavarható lehet a Saints passzvédelme. 

    A New Orleans secondary-je erős és mély, képesek labdaszerzésekre is, ráadásul a liga egyik legjobb red zone védelméről beszélünk - ami nem jó hír a Patriots számára, tekintve, hogy az elmúlt két mérkőzésen nem volt elég hatékony az ellenfél célterületének közelében.

Előny: Saints

 

 

Amikor a Saints fut

    A New England kemény futásmegállításra készült a Jets ellen, ennek ellenére az 152 yardot futott 31 kísérletből, a Patriots front7-je egész nap sebezhetőnek tűnt. 

   Viszont a Saints nem tudott sok yardot termelni a földön az első két héten. Alvin Kamara 28 próbálkozásból 88 yardot futott, alig több mint 3 yardos átlaggal, bár némileg torzítja a statját a most hétvégi Panthers elleni mindössze 8 kísérlete összesen 5 yardért. Tony Jones 14 labdacipelésből 57 yardot hozott össze, és Sean Payton vezetőedző szereti alkalmanként még futónak is használni a "svájci bicska" Taysom Hill-t.

    A Patriotsnak korán meg kellene fognia a Saints futását, hogy Jameis Winston-t passzolásra kényszerítse. Ehhez elsősorban természetesen Kamara-t kellene limitálnia. Kamara lassan kezdte a szezont, de ez gyorsan megváltozhat, ha a Patriots linebackerei nem állnak készen arra, hogy futóként és elkapóként is kordában tartsák a kiváló futót. 

    A Saints támadófalát is sújtotta sérülés, a center Erik McCoy kihagyta a Panthers elleni meccset, helyére a right guard Cesar Ruiz mozgott be. Bár a Saints még a kezdősorával is szenvedett a futás támogatásában, a Patriots védelem front7-jének is  kellene még javítania a második heti teljesítményén, ha meg akarja állítani azt.

Előny: Patriots

 

 

Amikor a Saints passzol

   Az első két meccsen Winston két teljesen különböző arcát mutatta. A szezonnyitón mindössze 20 passzkísérletből 148 yardott dobott öt touchdownnal, míg a második héten 22 kísérletből 111 yardot két interceptionnal de touchdown nélkül. 

   Winston ligautolsó a passzolt yardok tekintetében, míg a Patriots védelem az újonc Zach Wilson életét keserítette meg sikeresen múlt vasárnap. Négy interceptionba sikerült belehajszolni, J.C. Jackson kettőt, míg Adrian Phillips és Devin McCourty egyet-egyet halászott le a levegőből. 

   A Saints All-Pro elkapója Michael Thomas a bokaműtéte miatt nem fog játszani, így a New Orleans elég korlátozott elkapó fronton, a futó Alvin Kamarának van a legtöbb elkapása, mindössze hét (!), míg a  Marquez Calloway, Deonte Harris, Lil'Jordan Humphrey és Chris Hogan alkotta elkapóbrigádnak összesen kilenc (!!) a két forduló alatt. A két tight endet sem sikerült sokkal jobban bevonni a passzjátékba, Adam Trautman és Juwan Johnson öszesen hét elkapásnál tart eddig.

   Winston képes elképesztő dobásokra, és buta hibákra egyaránt, így ő pont az a típusú irányító, aki ellen amúgy Bill Belichick szeret játszani. Winston egyszer találkozott a Patriots védelmével, amikor még a Tampa Bay irányítója volt, ekkor 46 passzból 26 volt sikeres 334 yardért és egy touchdownért, interception nélkül. Ami korántsem rossz stat, ugyanakkor a meccset elveszítette a Bucs 19-14-re, mert Belichick folyamatosan nyomás alatt tartotta Winstont, miközben a secondary jól tartotta az elkapókat (pl. Gilmore lényegében levette a pályáról Mike Evanst), így sikerült hibákra kényszeríteni a 2015-ös draft 1/1-esét. A meggondolatlanság és bevállalóság azóta is jellemzője Winstonnak, erre kellene most is építenie a Patriotsnak a védelmét.
Előny: Patriots

 

 

Amikor a különleges csapatok vannak pályán

    Nick Folk folytatta a mezőnygólok hibátlan teljesítését a Jets ellen, és a Patriotsnak mindegyikre szüksége is volt a győzelemhez. Az idei szezonban 7/7-re áll, és az utolsó elhibázott kísérlete óta egyhuzamban 33 mezőnygólt értékesített, ezzel franchise-rekordot állított fel, megdöntve Stephen Gostkowski rekordját. Utolsó kihagyott mezőnygól kísérlete még a tavalyi szezon 2. hetén volt a Seattle ellen, amikor egy 51 yardos kísérlete ment mellé. Hatékonynak is kell lennie, tekintve a Patriots offensének nem túl acélos vörös zónás teljesítményét.

    A Saints kickere Will Lutz IR -en van, így a veterán Aldrick Rosas vette át a helyét. Mindkét csapat puntere remek eddig, Jake Bailey hét kísérletéből négyet is a 20 yardoson belülre rúgott, míg a Saints-es Blake Gillikin kiváló, 44,5 yardot átlagol a nyolc rúgásából. A Saint returnere, Deonte Harris veszélyes volt a kirúgásoknál, átlagosan 31,2 yardot hordta vissza a labdát, a leghosszabb 39 yard volt.  

   A Patriots speciális egysége nem volt túl acélos a Jets visszahordásainál, így nem lenne meglepő, ha Bailey (illetve hát a stáb) ezen a héten inkább a touchback-re rúgások mellett döntene. A Patriots nem sokat mutatott a saját visszahordóiból, Brandon Bolden (kick returner) és Gunner Olszewski (punt returner) nem sok szerepet kaptak (a Jets kétszer tuochback-et rúgott, egyszer Devin McCourty hordott vissza).
Előny: Patriots

 

 

 

 

patriotspic3


Julian Edelman köszöntése

 

    A Patriots a mérkőzés félidejében egy különleges félidei ünnepség keretei között köszöni meg Julian Edelmannak a csapatért tett elévülhetetlen szolgálatait. Edelman tavasszal jelentette be visszavonulását a csapatnál töltött 12 szezon után. A csapat örökranglistáján 620 elkapással a második, 6822 elkapott yarddal a negyedik, és 36 elkapott touchdownnal a kilencedik. A 118 rájátszásbeli elkapásával a második az NFL történetében ebben a statisztikában, csak Jerry Rice előzi meg 151 elkapással. Emellett egyike a 15 NFL játékosnak, akiknek legalább 1000 elkapott yard-ja van a rájászásokban, az 1442 ilyen yard-ja szintén minden idők második legtöbbje, és szintén Rice 2245 yardja mögött.

   Julian háromszoros bajnok, ráadásul mindannyian jól emlékezhetünk rá, hogy mindhárom Super Bowl győzelme során kulcsfontosságú elkapásokkal segítette a csapatot. A 49. Super Bowl-on a negyedik negyedben két perccel a meccs vége előtt győzelmet érő touchdown-t kapott el a Seattle Seahawks ellen, ezzel vette át a vezetést a Patriots (és amely győzelmet az emlékezetes Malcolm Butler interception biztosított be). A felejthetetlen 51. Super Bowlon, az Atlanta Falcons ellen minden idők egyik legnagyobb fordításából is kivette a részét öt elkapással és 87 yard-dal, közte azzal a bizonyos felpattanó, ujjhegyekkel, a védők között a földön fekve behúzott 23 yardos passzal is a negyedik negyed végén, ami rendkívül fontos volt az egyenlítéshez - majd a hosszabbításhoz és a győzelemhez - vezető drive-ban. Az 53. Super Bowlon a Los Angeles Rams elleni 13-3-as győzelemnél pedig 10 elkapással és 141 yardos teljesítményével a Super Bowl MVP címet is kiérdemelte. Köszönünk mindent Julian! Foxboro forever!

 

 

patriotspic4

 

 

 


Érdekességek

  • A Patriots hazai pályán 5-3 arányban vezeti az egymás elleni mérkőzéseket, ebből 2-0 a mutatója a Gillette Stadium-ban. A két csapatnak ez lesz a 15. találkozója, az első 2017. szeptember 17-e óta, amikor a Patriots idegenben győzött 36-20 arányban. Az eddigi  találkozókon összessgében 10-4 arányban vezet a Patriots.
  • A Saints és a Patriots a 2010-es szezon óta a két legtöbb pontot elérő csapat, ráadásul csak ez a két csapat lépte át az 5000 pontot ezen időszak alatt. Az első három : New Orleans 5087 ponttal, New England 5021 ponttal, valamint a Green Bay Packers 4703 ponttal.
  • A Patriotsnak van az NFL-ben a legjobb győzelmi mutatója az NFC ellen a liga 2002-es átszervezése óta : 59-17 (.776). Ez egyben a legjobb konferenciaközi rekord is a ligában ezen időszak alatt.
  • A Patriots tulajdonosaként (és elnök-vezérigazgatójaként) Robert Kraft első NFL mérkőzése az 1994-es előszezon első mérkőzése volt a Foxboro Stadium-ban a Saints ellen. A Patriots 24-6-ra nyerte a mérkőzést.
  • A Saintsben játszik DL Montravius Adams (2021), és WR Chris Hogan (2016-18) korábbi Patriots játékosok, míg a Patriots edzői stábjának tagja Vinnie Sunseri korábbi Saints safety (2016).
  • A Patriots a múlt héten megszakítás nélkül a 88. mérkőzését játszotta, amikor pontot szerzett az első félidőben. Ez természetesen NFL rekord, ráadásul a második leghosszabb ilyen szériát is a Patriots tartja 82 mérkőzéssel (2006-2011 között).
  • A Patriots védelme négy interception-t szerzett a Jets ellen. Ha sikerülne megismételnie ezt a bravúrt, ez lenne az első ilyen az NFL-ben - még soha egyetlen csapatnak sem sikerült két egymást követő meccsen 4-4 INT-et szereznie. Jamies Winston-t ismerve ez korántsem lehetetlen küldetés...

 

 

patriotspic5

 

 

 

 

Sérülésjelentés

(szeptember 22.)

Nem edzett: LB Matt Judon (térd)

Limitálva edzett: LT Trent Brown (vádli), RB Damien Harris (ujj)

Teljes edzésmunkát végzett : LB Kyle Van Noy (torok)

 

 

 


    A fogadóirodáknál egyébként a Patriots a mérkőzés esélyese, 2-3 pontos győzelmet várnak a legtöbbnél, ennek megfelelően a szakírók között is lényegében megoszlik a mérkőzés kimenetele nagyjából fele-fele arányban. Izgalmas meccs ígérkezik.

 

 

patriotspic6

 

GO PATS!!! 

 

 

 


Forrás : patriots.com, The Athletic
 

Hozzászólás

minden attol függ, hogy Winston illetve a mi Ofalunk milyen napot fog kifogni. Az a fontos, hogy ezt most mindenképp behuzzuk, mert jövő héten ki fogunk kapni. 2-2 nél rosszabbul nem szabad kezdeni.

Én inkább Kamaratól tartok, szerintem sokat fognak futni, hiszen látták, hogy ellenünk sajnos érdemes. Szerintem Winstont kicsit visszafogják, vagy inkább  futni engedik. Peyton meg mindig kieszel 1-2 trükkös játékot is, van hozzá embere, pl. akár 2 QB.Azért azt se feledjük, hogy ARod feküdt-kelt szinte az egész NO meccsen... Tőlünk Mindenkinek jobban kell játszani, mint eddig... 

Pici korrekciós javaslat: a Seahawks elleni kulcs INT nem Malcolm Brown hanem Malcolm Butler nevéhez fűződik. 

Sajnos ráadásul ilyen nevű játékos sohasem volt a csapatunkban. Nálunk egy DT Malcom Brown játszott, aki a Falcons és a Rams ellen szerezte a 2SB gyűrűjét a Pats-al. Fura ez az elírás, hiszen a Butler INT, szinte mém. Persze nem történt tragédia az elírással, de ki kéne már javítani...:)

"különleges csapatok" ezt a részt fájt elolvasni 😝 de köszi a beharangozót.

Most, hogy mondod nekem is. :) (bár az előző hétről másoltam asszem, szóval már ott is ronda volt)

Na majd legközelebb.

Ha meg akarjuk állítani Kamarát és a futójátékukat akkot Uchet kb csak egyértelmű passzszituációknál szabad beküldeni, mert ha ő bent van futójátéknál az a védelmünknek emberhátrány. Egyértelműen nem az erősségünk a futás elleni védekezés, de ő annak is messze a leggyengébb pontja.

Igazad van, de sajnos sokszor nem lesz egyértelmű a play. Noha Kamara eddig nem remekelt, de tudjuk a képességeit, és elkapásban sem rossz. Winston meg az eddigi 2 meccsen közel 60 yardot futott, Peyton meg nagy kópé. :) A legegyszerűbb az volna, ha Uche futás védekezése javulna, mert valóban a PFF minősítése tragikusan gyenge.

A Sheahawks ellen nem Malcolm Buttler volt az Interceptiont szerző "hős"?

Egyébként érdekes elírás részemről Butler, mert az volt az első Super Bowl amit élőben néztem (és előtte a szezon egy része, az még nem is teljesen), és lényegében az a meccs volt, ami miatt Pats szurkoló lettem.

Mentség : siettem. :D

Sziasztok!

Lesz most is Madhouse-os meccsnézés?

Elnézést a nagyon off-ért, de most nézem, hogy Bradynek kereken 500 yard kell, hogy megdöntse Brees minden idők passzolt yard statját. Valószínűleg ezt pont ellenünk tudja majd megtenni. Remélem ennyi öröme lesz abban a meccsben. :)

A csapat az aktív roster-re emelte a PS-ből a vasárnapi mérkőzésre a hawai MLB J. Tavai-t. 

Ha Kamarát semlegesìteni tudjuk akkor szoros meccsen bedaráljuk őket. Remélem a futást végre meg tudja állìtani a Def.