Ups & Downs - 3. hét: Patriots vs Saints

Kép
Ups

Vasárnap a Gillette Stadionban lépett pályára a New England Patriots azért, hogy a New Orleans Saints ellen megszerezze első hazai győzelmét a szezonban. A vendégcsapat a játék minden elemében jobban teljesített és nagyon simán 28-13-ra le is győzte a Patriotsot. Következzen az Ups&Downs!

UP

Kendrick Bourne - Jakobi Meyers: Az egész támadósorból csak őket lehet kiemelni pozitív irányban. Bourne-t végre többet is bevontuk a játékba, Meyers pedig ismét úgy játszott, ahogy a tavalyi szezonban már láttuk - rengeteg nehéz labdát kapott el. Mindketten 9 elkapást értek el és 90 yard fölé jutottak, Bourne ráadásul egy szép touchdownt is elért a mérkőzés utolsó negyedében.

Matt Judon: Judon a sérülése ellenére is játszott és remekül teljesített, 2,5 sacket ért el. 

Davon Godchaux: A futás elleni védelmünk többé-kevésbé működött a meccsen, ennek egyik fontos láncszeme volt Godchaux, aki több nagyszerű szerelést is bemutatott a fal közepén.

DOWN

Támadófal: Ismét az elmúlt két héten látott formáját hozta a támadófal, sem a futást, sem a passzt nem tudták megfelelően támogatni, Jones folyamatosan nyomás alatt játszott, a legtöbb futott yardot pedig szintén az irányító érte el.

Speciális egység: Ezúttal a híresen jó speciális egység is gyengébben teljesített, a Saints blokkolt egy puntot, Bailey ismét oldalvonal mellé rúgott egy kickoffot (nem tudom volt-e valaha két egymást követő meccsen ilyen egy csapatnál), valamint a puntok során is több touchbackje volt. Nem ehhez voltunk hozzászokva az elmúlt időben...

Jonnu Smith: Smithnek tragikus meccse volt. Mindössze egy felé szálló passzt tudott elkapni, több dropja is volt, a legfájdalmasabb viszont az, hogy az egyiknél a felütött labdája pont egy Saints-védőhöz került, aki vissza is vitte touchdownra.

Edzői stáb: Számomra a playcalling is erősen megkérdőjelezhető volt a meccs során már az első drivetól kezdve (2&3-ra és 3&3-ra két hosszú passz), de sorolhatnám itt Bolden futásait, a jól működő drive-ot megakasztani, amikor láthatóan nem működik a futójáték stb. Az ellenfél minden területén jobb volt a játéknak, ez az edzőkre is igaz volt.

Mac Jones: Jones sem tudott olyan megbízhatóan játszani mint az első két meccsen, több hibája is volt. Persze az nem egy természetes dolog, hogy 40+ passzkísérlete van egy újonc irányítónak, aminek a 80%-ban siettetik... Három interceptiont is dobott, ezek közül főleg az első volt, ami nagyon bántó, azt a labdát nem kellett volna elengednie. Megkapta az első komolyabb leckét az NFL-ben, meglátjuk jövőhéten milyen teljesítménnyel rukkol elő.

Hozzászólás

Úgy állunk, mint a Chiefs :)

Nem tetsztett, amit láttam, de betudom a szokásos, szeptemberi csapat összerakás fázisnak. White sérülése az, ami fájt.

Miért kell spoilerezni más meccsek eredményét, pláne egy teljesen érdektelen poén kedvéért… legalább 1 napot kibírhatnátok..:((

Ez egyszer már le lett játszva ezen a fórumon, mert akkoriban Én nehezményeztem pár fórumtárs egyetértésével (először rájátszás meccsek esetén, majd a rá következő szezonban a tévés meccseknél, mert nem tudom éjszaka nézni). A következménye egy szavazás lett, aminek az volt az eredménye, hogy szabad beírni az eredményeket. A konklúzió az, hogy aki nem kíváncsi rá, az addig ne kövesse a beírásokat amíg van esély ilyesmire. Gondolom ez azóta is érvényes a fórumon, még ha nekem nem is tetszik, de tiszteletben tartom és azóta nem panaszkodom.

Nem volt szándékos, bocs!

De azért nonszensz az az elvárás, hogy egy publikus fórumon nekem kell arra vigyáznom, hogy milyen tartalommal tolhatom a vacak vicceskedéseimet, meg hogy hivatkozok-e más csapat meccseinek eredményére. Ha nem akarsz belefutni "nem kívánt" információkba, akkor neked kell végiggondolnod, hogy hova mész és ez csakis a Te kizárólagos felelősséged, kockázatod.

Semmi gond, mindegy. Ha ez lett megszavazva, akkor pláne mindegy, szavam nem kehet. Egyéni véleményem, hogy egy szurkolóban lehetne annyi “empátia”, hogy nem erőlteti legalább másnap estig. Elismerem, az én felelősségem, hogy mit nézek, de azért eléggé off topic a Chiefs meccse eredménye a pats ups and down fórumon, de kétségtelen, hogy magamnak kerestem a bajt. Most megyek és megnézem, ahogy lenyomják a Chiefs-et, legalább nem stresszelek rajta.:)

Így ahogy írod: a csapat minden elemében alulteljesített, nagyon furcsa játékhívások, Smithnek nem volt jó napja, de erőltettük, a hosszúk rendre sikertelenek, de erőltettük, Boldent erőltettük még elkapásra is, a rövid passzos játékból csak a végén láttunk elemeket, működött is, de abbahagytuk. És még White is megsérült. Én az edzői stábot okolom leginkább emiatt, hiszen pontosan ismerik a  játékosaink és a csapat képességét, de nem volt most eredményes playbook.

Én látok egy fizikai gyengeséget is a csapatnál és nem a sebességre (az régóta nincs), hanem a nyers erőre gondolok - egyszerűen arrébb rakják az embereinket mind támadó mind védő oldalon, mintha az ellenfél mindig több rántotthúst kajálna.

Az első meccs bíztató jelei gyakorlatilag elillantak, azóta a szenvedést látom, mintha a csapat fizikai és mentális ereje nem lenne meg, nincs hit és önbizalom a csapatban - bár persze egy-egy kivétel akad, pl. Judon vagy Bourne vagy Meyers vagy Wise. Nekem még nagyon furcsa Jones teljesen szenvtelen fizimiskája - értem én, hogy koncentrál, de hogy semmi érzelmet nem látni az arcán, bármi történik a pályán, azt egyelőre nehéz még értelmezni. Semminek se tud örülni, ezt én nagyon hiányolom, mintha a siker sem érdekelné. Nem állítom, hogy így van, de ilyennek látszik.

 

 

dear dravait és negatív co.

ki várt csodát? rookie QB van, rebuild közepén...szeptemberben. Még egy TB12 évben is az október közepe-november eleje lett a mérvadó, mert az NFL-ben minden egyes év új csapatot jelent. MINDENKI számára, még BB számára is....megannyi évtized tapasztalattal a háta mögött, mert akkora a rotáció kulcspozíciókban. Mert persze, a QB a legfontosabb, de a rosteren nagyjából 53 kulcspozíció van, amik között összhangot kell kovácsolni.....hogy szimfónia legyen december-január magasságában...

sanszos, hogy nem ez lesz az áttörés éve, ez csak egy nagy beruházási év volt.....ha valaki, BB tudja, hogy egy rookie QB risky.....csak nézzetek körül a nagy beharangozott QB-k közt.....ami a kifizetődő a tehetség/mentális hozzáállás/ belefeccölt meló kombója, mindegyik pozícióban....BB ezt követeli meg mindenkitől, s bárkitől....

"Patriots got out special teamed."

Ezt nem volt jó nézni…

A támadófalunk mint egy szakadt szita. Szerencsétlen MJ10 annyit feküdt a földön, mintha az NFL küldte volna ki szálanként ellenőrizni a műfű hosszát.

Abszolút ütemtelennek tűntek a játékhívások, főleg az első félidőben (kivéve talán az utolsó no huddle drive-ot, de végül az is kipukkadt).

Legalább egy félidőnyi előnyt adtunk védekezésben is a Saintsnek, eleinte sem a futást, sem a passzt nem tudtuk megfogni.

Miami ellen voltak bíztató momentumok, de kikaptunk. A Jetset megvertük, de a játék nem volt igazán meggyőző. Most pedig gyenge játékkal vesztettünk. Abban bízom, hogy innen már csak felfelé vezethet az út.

Mondjuk ehhez nem feltétlenül Tom Brady és a Tampa Bay az ideális ellenfél…

Mielőtt ráhúzzuk Jones-ra a vizes lepedőt alább hogy Rodgers-Jones teljesítmény a Saint ellen.

Rodgers

Comp 15    Att 28     Yards 133    Avg 4,8     TD 0     INT 2     Sack 1   Rate 36,8

Jones

Comp 30   Att 51     Yards 270     Avg 5,3     TD 1     INT 3     Sack 2     Rate 55,2

 

Az látszik, hogy az offense nem találja az identitást. Alapvetően egy futás orientált csapat akartunk lenni. Be kellet volna látni, hogy ez nem megy. Megis már a 3. meccs ota erőltetik ezeket a játékokat. Amikor meg elengedik, akkor elkezd működni az offense. Ez egyértelműen az edzők hibája.

Szerintem csak annyi történik, hogy egyzserűen az O még nincs kész. Ha belegondolsz, elég komoly változások történtek, illetve MJ10-nek augusztus legvégén/szeptember elején(!!!) kezdődött el fókuszáltan az első csapattal való edzése.

Két év alatt a 3. QB-val áll fel a csapat, aki teljesen más skill set-tel, erősséggel, gyengeséggel stb. vel rendelkezik. Alapvetően a QB az, akihez muszáj a playbook-ot igazítani, mindenki más csereberélhető a hatékonynak tűnő játékok alapján. Szerintem JMD és BB másfél hónapja(!!) még azon dolgozott, hogy hogyan tudja CN-re igazítani a roster-t és a playbookot.

Szóval új QB, új TE-k, új WR-k. Ennek az összereszeléséhez más a csapatoknak is kelleni szokott egy szezon. (Persze a futást jó lenne mihamarabb rendbe rakni)

Türelem srácok! ;)

Persze, magam is abban bízom, hogy “még nem vagyunk kész” és lesz ez jobb, temetni sem akarom a csapatot, viszont ettől még nem volt jó nézni a küszködést.

Türelem! Meddig? Túlragozod ezt az offense "összerakást", nem kezdőket hoztunk TE/WR posztra és a fal is csak egy helyen cserélődött. Meyersnek miért mindegy, hogy ki a QB? Persze Agholor az előző csapatában is inkonzisztens volt, Smith-ről pedig azt olvastam, mikor idejött, hogy a RZ-ban lesz fenyegetés, erre a pálya közepén játssza el a dropkirályt. A futásvédelmet állítólag megerősítettük, már a 2. meccsen futnak ellenünk közel 150 yardot. A híres és változatlan ST eljelentéktelenedett, sőt visszaesett. Persze várunk! Mi mást tehetnénk? :)

 

a kulcs az O-fal összeszedése mihamarabb, mind run, mind pass protection szempontjából. Scar megérdemelné a nyugodt éveket, akárcsak mi, ha meglenne a Scar-utód....:-) 

nemtom, én a jó öreg Kraft helyében megscoutoltatnám, étsd megelemeztetném, s megfizetném a jelenlegi legjobb O-fal edzőt, aki Pats-fit lehet.....kerül, amibe kerül....

 

Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt eddig Kraft nem próbálta meg, de online nem lehet a falat edzeni. Amíg volt, Scar szinte éjjel-nappal együtt volt a fallal, még gyakran meccs közben is instruálta/korrigálta Őket. Nem csak jó faledző volt, hanem elkötelezett is. Mint igazi úriember korrekt is, azaz nem kíván beledumálni a jelenlegi edző munkájába. (A pénzkérdés meg szerintem kizárt.) 

Az utóbbi 5-6 évben edzők/szakemberek sokasága távozott a Patstól, az újak/fiatalok tapasztalatlanok és így akár hibázhatnak is. Fluktuáció is tapasztalható, pl. pont az egyik Ofal edző lépett le 1 év után. Már csak BB, JMD, Fears maradt hírmondónak a régi sikerek kovácsaiból, ráadásul több különböző feladat összpontosul a kezükben. Némi túlzással a sok felnőtt között könnyen elvész a gyerek... 

Most tudtam csak megnézni a meccset felvételről. Kín szenvedés volt nézni ezt a támadó játéknak nem nevezhető szenvedést. Mi miért nem tudunk olyan játékokat hivni mint a Chiefs vagy a Rams? Legalább próbálkozhatnánk néha egyet kettőt.

Az O fal egy borzalom. Thuney most fáj igazán.

J. Smith óriási BUST konkrétan lepkéket hajkurászta egész meccsen és még az ellen kezébe is pöccinti a labdát. Az ember meg még le sem ültetheti mert egy talicska pénzt fizetnek neki így maradnak a további droppok.

Agholor felé nem is száll labda mert ugyse jó felé fut. 

Áh hagyom is érékelhetetlen.

Talán a D front ami ebből a csapatból valamit ér de Sec is félkarú.

 

 

 

 

Hát ez vérszegény volt és még akkor finom voltam és nőies. Az Ofal, amit én mélységileg Oknak gondoltam, összességeben meg liga top 5nek,hát az, hogy árnyéka önmagának Szintén nem fedi a valóságot. Szóval értem én, hogy szeptember van, meg ez még nekünk "előszezon", de legalább a fejlődés minimális jeleit mutatják meccsről- meccsre, de ez nincsen meg. Sőt tegnap néztek ki a 3 meccs közül a legrosszabbul. Egy ilyen fal mögött meggyőződésem, hogy egy harc edzett veterán se tudott volna sokkal többet tenni. Egyébként a Fox közvetítése alatt a két kommentátor folyamatosan dicsérte Jonest, hogy mennyire ügyesen lép fel a zsebben, jók a dobásai, érzi a nyomást stb. A wr és TE Corp nem volt túl nagy segítse, Smith-t tényleg rossz volt nézni is.

A védelem egy darabig jól nézett ki, de aztán szerintem kicsit el is fáradtak, meg hát a támadók folyamatos hibái a kedvüket is szeghették.

McDaniels play hívásait az első két negyedben nem tudtam értelmezni, hogy mit szeretne. Aztán amikor a 3.negyedben garbage time lett egyszer csak kinyílt a playbook és volt egy-két biztató megoldás. Hát egy biztos, ettől én jobb szezon kezdetre számítottam és nem feltétlenül a mérleg hanem inkább a mutatott játék tekintetében. 1 hét múlva Tampa, akik szintén buktából jönnek, és ilyenkor TB mindig extra motivált szokott lenni. Nem sok jóra számítok ott sem, de remélem csúnyán rám cáfolnak a fiúk. 

Ez bizony csapatbetli volt. Hiába játszott néhány, egy kezemen megszámolható, játékos elfogadhatóan/jól (pl. Meyers, Bourne, Judon, Wise) a csapat 47 játékosból áll. Pedig az ellenfél sem volt lenyűgöző, csak tették a dolgukat, mint a szél elfújták a nem éppen legó duplóból álló falainkat, dőltek a fa építőkockáink. Így is még a ret. Td-jük előtt volt némi esélyünk. Örömmel láttam viszont, hogy MJ tud futni, az viszont groteszk, hogy a csapat legjobb futója lett 6 carry, 28 yard, avg 4,7!, leghosszabb 12 yard! (Félek, egyoldalúan visszagyömöszölik újra a zsebbe, a lyukas/erőtlen fal mögé.) Az off. drágakövek egyelőre nem érik meg a pénzüket. Nem tudom így kit fogunk egyáltalán megverni, bár az ember mindig azt hiszi ennél már nincs lejjebb…

Szerintem felesleges keseregni, tanulságos meccs volt ez.

Támadófal még mindíg nagyon gyenge kétoldalt.

TE-k még mindíg nagyon középszerűek. Jól elkapni és blokkolni sem tudnak.

Elkapók vegyesek, tudnak jó játékokat hozni de nincs meg a sebesség... Az elszakadás úgy isten igazán, persze az ő nagy játékukat nem segíti a rossz támadófal.

White kiesése nagyon nagyon fájt... 

 

Itt a fény az éjszakában az ütött vágott Mac Jones volt főleg a második félidőben, szabadon engedtek és máris jobban nézett ki a dolog. Félre értés ne legyen nem volt kiemelkedő, az első Int egy buta hiba, a második telibe JSmith hibája, a harmadik meg már egy elvesztett meccs szépítésért menő felesleges harcban jött. Volt pár hibája a hosszú játékoknál... Viszont az látszott,hogy nagyon akar, és fejben nagyon erős... Ilyen határozott és fejben ennyire erős rookiet még nem nagyon láttam, pedig már régóta nézek NFL-t.

Nem tudom,hogy az idő előrehaladtával mennyit tud fejlődni a csapat... de a negatív dolgok mellé azért időnként jut pozitív is. Ha hosszú távon nézzük akkor úgy néz ki QB-fronton megvagyunk... Nekem ez elég.

Tudod Arnold, QB fronton a Lions is hosszú éveken át megvolt, oszt mire jutott...:)

Várom majd a PFF adataidat! :)

Ebben nagyon igazad van. A késő esti meccsen látszott, hogy mennyit ér Stafford egy kompetens csapat irányítójaként. Egy jó fal mögött, jó elkapókkal, tulajdonképpen annyit, és akkor haladt, amennyit és amikor csak akart. Tb-ék az egész meccsen csak az eredmény után futottak, a vége felé meg már azt sem igazán.

Nem szeretem a csapatokat hasonlítani, túl sok minden a változó ennyi év alatt. De akkor a Lions eredménytelensége mellé tedd oda, hogy ez alatt az idő alatt folyamatosan jól tudott a Pats építkezni... Jók voltak az edzők is. MJ mellett is tud majd építkezni a Pats, és az edzők is megvannnak. Nem látok olyan problémát ami miatt úgy járnánk mint a Lions.

Nem akarok okoskodni, de Engem egyelőre a 3 meccs nem győzött meg arról, hogy a QB kérdést hosszútávra megoldottuk. De legyen Neked igazad!

Azt is tedd hozzá, hogy eleve negatív egy kissé a hozzáállásod a dologhoz. Pedig az imént még pozitívat is írtál MJ-ről :)

3 meccs nem dönt egy QB pályafutás minőségéről, ezt mindenki tudja,Ti is, és ez nem hozzáállás kérdése. Én MJ-ről azt írom, amit Én látok jót/rosszat, keveset/eleget stb. (lehet gyakran tévedek is), de Nostredamust nem játszok...:)

Sziasztok.....BORZASZTÓ VOLT....Nem is írok többet. 😒😒😒

Őszintén kíváncsi vagyok rá: titeket mennyire zavar Jones "szenvtelensége"? Én nem tudom hová tenni, hogy semmilyen érzelem nem látszik rajta, semmilyen emberi reakciót nem mutat se a rosszra, se a jól sikerült dolgokra. Nyilván a rossz oldalra azt mondjuk, hogy cool meg higgadt,ami tök jó, de TD-ket ilyen fapofával újoncnak "elviselni" még nem láttam - ez szerintem a csapattársaknak se jó, mert az irányítótól nem kapják meg a valós sikerélményt, a közös ünneplést. Nekem egy tanult barátom mondta egyszer egy szenvedélyes vitánk után: ahol érzelem van, ott elköteleződés is. Én ezt a működést Jonesnál nem értem.

Ti mit gondoltok?

Kb ugyanaz van benne mint Bradyben. És én ennek örülök a legjobban vele kapcsolatban. Igazi vezér tud lenni.

Nem a meccs közvetítés adja vissza mi az igazság. Meg kell nézni meccs előtt hogyan hergeli a közönséget. Ajánlom instagramon iampatsnation csatornát. Ott minden fent van, minden egyes kis videó apróság a csapattal kapcsolatban.

20eves srác edzőtábor alatt elérte, hogy vezérnek tekinti az öltöző. És ezt az öregek nyilatkoztak le...

2 probléma van a csapattal. Scar és Gilmore hiánya. A többi hiba már domino hatás...

Nem tudom, hogy a nyakába varrható-e bármelyik INT.

Az elsőnél egyszerűen pont a legrosszabbkor lökték meg a dobó mozdulta végén a vállát/kezét, ott már nem volt kontrollja a dolog felett.

A második az egy sima pech. Smith tepert az ujjhegyeihez dobott labdáért és így sikerült. Ezt az INT-et még Smith nyakába sem varrnám. Ez a van ilyen kategória.

A harmadiknál meg már a játékhívásnál lehetett tudni, hogy ebben benne van az INT, mert pont ezt a kockázatos dobást kérhették tőle, amiben benne van az INT.

Szerintem egyszerűen csak az a lelkiállapot volt benne, mint amikor az embert az ág is húzza.

Csak izgul. 23 évesen vezetni egy NFL csapatot, nem egyszerű. Én biztos néha magam alá csinálnék :)

Sziasztok,

érzésem szerint a DEF nem volt rossz, az OFF illetve ami meglepőbb, hogy a SPEC csapatunk sokat hibázik. Edzői csapat szépen összerakja majd a dolgokat, nem aggódom. :) Ha megnézitek az eddigi NFL teljesítményeket teljesen felborultak a megszokott erőviszonyok, nem csak mi botladozunk jelenleg, hanem kb a liga 95%-a, ezért sem érdemes túl reagálni a dolgot. ;)

Amit a Pats művel az nem botladozás, hanem a realitás. Konkrétan egy reménytelen fos az egész játék. A végén még megderyl, hogy BB TB nélkül tényleg nem tud alkotni. Tampa közétesz majd vagy 20 pontot.

 

 

 

 

 

 

Az a 95% nagyon hasraütéses adat, csak a 6 veretlen ~19% és van 13 pozitív mérlegű csapat is. Ráadásul a botlás/botladozás és a szenvedés különböző dolog. :) Nem tudom Téged mi az ami aggasztana vagy nem volna túlreagálás. :) 

Na, látom múlóban a kezdeti fengshui :)

A vereség ellenére ez egy százszor nézhetőbb meccs volt, mint a múlt heti. És igen, ahogy megjósoltam, jött a nagyobb hátrány, MJ-t muszáj volt "szabadjára engedni", végre kikerült a burokból, üdv az NFL-ben, vagy mit szoktak ilyenkor mondani. Egy rookie-t úgysem tudsz megóvni az első 2-3 intes meccsétől, csak a mikor kérdéses. A harmadik héten pipa, szerintem ez up. Sokkal jobb, mint a Tampa ellen primetime-ban. Van itt mobilitás, ha nagyon kell, ez szintén up. Aggasztó a karerő szinte teljes hiánya - amit tudtunk, tudom, de azért többet vártam -, ívelt labdák 8 meg 30 yardra is, mélységi próbálkozások teljesen esélytelenek, vagy biztonságból totál túldobva, vagy Agholor easy td-je leesve 5 yarddal korábban. Csakhogy legyen itt egy down is.

Bárhogy is, két dolog tűnik számomra fontosnak, az egyik a támadófal összeállása expeditíven - azért nem rinyálom túl egyelőre, mert a korábbi években is volt már ilyen, hogy több meccs kell nekik -, illetve az offenz sztárigazolásai kicsit közelebb tehetnék a teljesítményt a fizetésükhöz (khmm, Jonnu...). Vasárnap játsszunk tökösen, az ötödik héttől meg kezdjünk el nyerni, mert nem azért megyek ki a Gillette-be pont idén november végén, hogy a lehetséges draftpozíciókat matekozhassam addigra...

Tudod, ami látható, az nézhető is...legfeljebb elborzad/dühöng stb. tőle az ember. Biztos egyedül vagyok, de Nekem a múlt heti meccs jobban tetszett. :) Persze a 72/62 off/def playből ki lehet választani 2-3 "gyönyörködtetőt", csak az nem a meccs. Persze azt is tudom, hogy Te egy érdekes szurkoló vagy és ezzel nincsen semmi baj. A csapattal annál több, mint ahogy néhányat le is írtál a százszor többől...:)

M.Dolloff szakíró szerint a Patriots egyelőre egy rosszul edzett csapat benyomását kelti, nemcsak erőnléti-, hanem szervezési kérdésekben is. Az utóbbira szerinte a legjobb példa, hogy Hill meccslezáró futott TD-jénél csak 10 Patses védő volt a pályán! Kétségtelen, hogy sok az új és kevés tapasztalatú edző, de ez megengedhetetlen.

 

BB és edzői stábja által vezetett csapatok mindig is rosszul edzettek voltak.....ennyit a "szagíró" úrról.....pfffffffffff

ez az a Matt Dolloff, aki 2017-ben a Pats alkonyáról írt (fogalmazzunk teátrálisabban, quasi temetéséről, nem először)? :D :D jöhet......:D

 

félreértés ne essék: meccsenként, ha arról volt szó, bármelyik edző "outcoacholható".....ezt BB is elismerte, de az, hogy egy BB edzette csapat "rosszul edzett csapat" lenne, ilyet sztem senki nem merne kijelenteni, aki ad valamit magára....max egy mitugrász p.csfej......

Azt azért Te sem gondolod komolyan, hogy a csapat 53 játékosát BB edzi, mert akkor az asszisztensek, csapatrészek edzői csak malmoznak...BB vezető edző, úgy tudom, még persze GM is. Csak a napi edzés 1-2 órájában van mindannyiukkal, viszont a játékosok felkészítése nem csak abból az edzésből áll.

Ami a p... csfejet illeti, egy szóval sem említette senkinek sem a nevét és csak azt mondta, Neki úgy tűnik, az a benyomása, miután látta amit mindannyian láttunk. Lehet hogy egy kicsit tévedett, mint a Pats alkonyi jóslatával, ami 2 évvel később azért bekövetkezett. :) 

BB és az edzői stáb  most alulmaradt a labda mindkét oldalán de főleg az offense.

Az ilyen érthetetlen játékhívások régen is voltak JMD nél mintha kicsit túlgondolná 

a hívásokat.

 

3x fogadtam meg, hogy nem írok, de most néztem - újra - vissza a meccset és ….

Jones még egy egyszerű screen passznál is nagyon sokáig tartotta a labdát, a fal egyszerűen nem tarthat annyit. Meg kell tanulnia, hogy itt gyorsan kell döntést hozni. Emellett sajnos nekem nagyon pontatlannak tűnik, nem igazán lézereket dobál, dolgoztatja az elkapót rendesen. Őt azért emelem ki, mert a jövő legfontosabb eleme … lenne. Nagyon rá lett rakva a teher, az biztos

Nincs mit szépíteni, ez a tegnapi nagyon gyenge lett, és sajnos vannak nagy veszteségek is, de persze volt azért néhány reménykeltő dolog is ( Bourne TD, Judon PR) , csak nagyon kevés 

ilyenkor szokott az jönni, hogy “we’re in to Tampa” :)

tippem: szétszedjük a TB Bucs meggyengült secondary-t, és TB12 ugyan megdönti a legtöbb teljesített passz rekordot, de a Pats Mac GW drive-jával nyer 2 ponttal :) 

Egyetértek a Jonesról alkotott véleményeddel (pl. kicsit lassan olvas/dönt), de azért elgondolkodtató az, hogy a 72 támadó playből (51+6) 57-et! Neki kellett megoldania, miközben legalább a felénél megütötték (pontatlan dobás?) és többször sack-elték. Ennyi  idegi/fizikai terhet róni egy újonc irányítóra egy meccsen elég nagy felelőtlenség (JMD!), ráadásul a csapattársai (fal, TE) is sokszor cserben hagyták. Ha úgy vesszük túlzóan "megtisztelték", ha úgy vesszük kicsit "kiszúrtak" Vele...

Ez az egész meccs nagyjából siralmas kategória volt és még azon belül is néha teljesen érthetetlen húzásokkal. A kedvencem az volt, amikor 3. és 1 yarddal jöttek a Szentek és a szélső elkapóval szemben úgy állt fel a védőnk, hogy 10 yardra volt tőle. Így azért nehéz levédekezni az ilyen helyzetet, nem túl meglepő módon nem is sikerült és tükörsima elkapás lett belőle.

Nos,Jones valóban rosszul játszott,de....Az idén az első körben draftolt egyetemi sztárirányitók -Lawrence,Fields,Wilson - számai még rosszabbak,Lance meg nem játszik. Ergo szerintem nem/csak/ vele van a baj,hanem a támadófallal és az elkapókkal..A másik oldalon Winston alig dobott 128 yardot,míg Mac 270-t.Ebből látszik,hogy a földön vertek meg.

Én úgy emlékszem,hogy Bradyn sem látszott az izgalom meccs közben.Nem tudom,miért negatívum ez egyesek szemében.Az afroamerikaik persze másképpen viselkednek,nekik az a normális,ha látványosan ünnepelnek,vagy dühöngenek.

Én egyedül MJ pontatlan hosszú passzai miatt aggódok. Azok elég rosszul festettek… remélem csak azért van, mert ideges/biztosra megy. Ezt leszámítva szerintem nagyon bíztató továbbra is. Mint láttuk, még futni is tud. Viszont a csapat körülötte nem képes segíteni neki egyelőre, pedig nagyon kellene. Nem azt mondom, hogy TB vagy Mehomes kategória, de szerintem az a szint megvan benne (meg lehet) amivel SB-t lehet nyerni. Csak kell mellé 1-2 elkapó és/vagy komolyabb futójáték,  vagy egy bitang védelem, ami kisegíti kicsit. Jelenleg a Pats minden kategóriában max. átlagos, ezzel senki nem jutna szerintem messzire, nemhogy egy rookie irányító.

Nos...."ismerd ellenfeled, s ismerd önmagad"

ki mennyire ismeri a Saints D-t? ki említette fel, hogy visszatért a meccsre Marshon Lattimore, a Saints shutdown CB-je (az ő Gilmore-juk)? pl...vagy ott van Cameron Jordan, vagy Malcolm Jenkins? ööööööööö......azért itten nem nyeretlen kétévesekről van szó, s egy meccsen két csapat van.....

másfelől nosce te ipsum, ismerd meg önmagad

ez a szakasz még a csapat önmegismeréséről szól, az offense köszönő viszonyban sincs a tavalyival, a defense-ben van némi mag-konstinuaitás......

White sérülése csípőficam. (a combcsont feje részlegesen vagy teljesen elhagyja a csipőcsont izületi vápáját. Leggyakrabban autóbaleset vagy magasról leesés okozza.) 

A neten azt írják a balesetben szerzett csípőficamról, hogy 4 fokozata van és rendszerint járulékos sérülések (roncsolások) is keletkeznek. :( White fokozatáról, járulékos sérüléséből nincs hivatalos infó. 

Rapoport szerint az IR biztos, a gyógyulás várhatóan 6-8 hét... :(

A PS-ben csak egy futó van, FB Ben Mason. 

 

Minden lehet. Ma 4 futó volt workout-on Nálunk! :)

1-2 meccsre bárkit felhozhatunk szükségből/próbaként, de a fix roster tagság más tészta... 

White helyett nem egy RB kell, hanem egy svájci bicska RB. Ilyen nemigen lesz semelyik csapat PS-ében.