Ups & Downs - 8. hét: Patriots @ Chargers

Kép
Ups

Győzelem, méghozzá egy olyan Chargers ellen, aki abszolút favorit volt a fogadóirodáknál a mérkőzés előtt. Végre sikerült egy szoros mérkőzésen győzni, több jó teljesítmény mellett akadt természetesen néhány gyengébb is, következzen az Ups&Downs!

UP

Adrian Phillips: Mással nem is kezdődhetne a cikk, a safety az elmúlt másfél évben is bizonyította már, hogy remek fogás volt a szabdügynökpiacon, most korábbi csapata ellen szerzett két interceptiont, ráadásul a másodikat vissza is hordta touchdownra, ami konkrétan a győzelmet jelentette a csapat számára. Akárcsak eddig, most is mindehol ott volt a pályán, remekül játszott, abszolút megérdemelten kapta meg Bill Belichicktől a meccslabdát az öltözőben.

Matt Judon: Judon az elmúlt meccseken valamivel csendesebben teljesített, a sackek elmaradtak tőle, most viszont nagyszerűen teljesített. Rendre meg tudta zavarni Herbertet, másfél sacket szerzett, amivel már nyolcnál tart a szezonban, ráadásként még a futás ellen is jól teljesített.

Gunner Olszewski: Nagyon úgy fest, hogy Olszewskinek nagyon megy az új SoFi Stadiumban, tavaly egyértelműen élete egyik legjobb meccsét játszotta itt és most is remek visszahordásokat produkált, amivel többször is remek helyzetbe hozta a támadósort. (Apró megjegyzés: februárban ugyebár itt rendezik az idei Super Bowlt, azthiszem mindannyian örülnénk, ha akkor is hasonló teljesítményre lenne esélye...)

Christian Barmore: Barmore már a Jets elleni mérkőzésen is csak éppen hogy kimaradt az Upsból, most viszont teljesen megérdemelten került ide. A védőfal közepén remekül teljesített, futás és passz ellen is hasznos volt, Judonnal együtt sacket is szereztek a negyedik negyedben. Folyamatosan nőnek a snapszámai, végre úgy tűnik egy igazán hasznos második körös újonca van a Patriotsnak.

Nick Folk: A veterán rúgó továbbra is rendkívül magabiztos, négy mezőnygólt és egy extra pontot értékesített, a csapat pontjainak majdnem fele tőle származott. Nagy szüksége volt ma (is) a csapatnak egy ilyen biztoslábú kickerre.

DOWN

Dont'a Hightower: Hightoweren idén sajnos egyre inkább meglátszik a kor, coverageban korábban sem volt elit, de most már a futás ellen is szenved, a Chargers hosszú futása is az ő lelkén szárad. A meccs későbbi részében összekapta magát, de ha ez így folytatódik, könnyen lehet, hogy az idei lesz az utolsó szezonja a csapatban (vagy akár a ligában).

Jalen Mills: Mills ezúttal is rendkívül inkonzisztens volt, a meccs végén ráadásul engedett egy touchdownt, amivel igencsak szorossá tette a végét a Chargers, szerencsére az onside kick már nem jött össze nekik. Mills jól kezdte a szezont, a Cowboys ellen viszon Lamb csúnyán megégette és azóta nem igazán találja a formáját, csak villanásai vannak. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ő nem az az igazi no. 1 CB, ennek ellenére több kell tőle a szezon második felében.

Mac Jones: Az újonc irányító számára sem alakult úgy a mérkőzés, ahogyan azt tervezte. Jól kezdte a meccset, de később rengeteg pontatlan passza volt, ami végül azt eredményezte, hogy alig valamivel 50% felett zárt. A második félidőben a feljavuló futójáték segítette, volt pár szép passza harmadik kísérleteknél és a kétpontosnál, de összességében gyengébben szerepelt az elmúlt heteknél.

Hozzászólás

MJ a down-ban... sajnos ezt is megéltük.  De azért tegyük hozzá, hogy magához képest játszott rosszul és nem követett el nagy hibát, amivel veszélyezteti a meccset. Számomra is teljesen érthetetlen, hogy miért most vágott bele a csapat és MJ a hosszú passzok gyakorlásának. Érdekes lenne tudni, hogy a hívások voltak ilyenek, vagy MJ döntött úgy, hogy feldobja azokat a labdákat. Nem volt jó meccse, de ha ez lesz idén a legrosszabb meccse, én azt aláírnám. 

Amiről viszont nagyon fájt nekem, az a szerencsétlenkedés a red zone-ban. Hozott a csapat használható TE-t, ott van Harry, akit szintén ezért draftolt a csapat, hogy legyen kinek dobni az end zone-ban.. Egész jól ment a futás a meccsen, az Ofal tudta dominálni a chargers falát,  Bolden is jól bevethető, mint elkapó RB és MJ "erőssége" a rövid passzok. Én nem tudom, mindebből hogy sikerül azt kihozni, amit tegnap láttunk, de ennél sokkal többet várnék a csapattól ezekben a szituációkba. Legalább egy QB sneaket megpróbálhattok volna arra a nyomorult 1 yardra... ha már eddig mindig bejött MJ-vel, mikor 1-2 yardot akartak vele szerezni. 

Screen pass-t egyébként tudja valaki, miért nem láttunk egyet sem? Vagy csak én nem emlékszem? Mondjuk a futásokat sem bonyolítottuk túl. Szélső futás nem is nagyon volt, csak középen... lehet ott erősebb volt a Chargers védelme?

 

 

Azért ez az MJ down abból is fakad, ahogyan eddig játszott, ha pl. az első meccsén játszik így nem került volna oda:) Amit a végén írtál, azzal maximálisan egyetértek, legyen ez a legrosszabb meccse:)

Azt a redzone-os dolgot én sem értettem, Harry és Henry vagy Smith sokkal jobb opció egy ilyen passzra mint Meyers. Összességében nem lett volna baj a hosszúkkal, csak volt néhány olyan rövid amit viszont meg kellett volna dobnia, inkább azok miatt jött össze az 50% körüli pontosság.

A screen szerintem is kimaradt, pedig eddig az működött, most valamiért teljesen kimaradt a repertoárból. Én így 20 óra távlatából inkább azt mondanám, hogy a futással semmi gond nem volt, egyszerűen csak keveset volt használva az első félidőben. A másodikban jöttek belőle a yardok szépen, kontrolláltuk az órát is (persze ehhez a Chargers védelem fáradtsága is kellett).

Nem lehet mindig jól játszani. A podcast-ban kifejeztem ebbéli aggályaim MJ-vel kapcsolatban. Remélem az előző 7 meccs teljesítménye lesz a standard nála, nem ez.

Én Olszewski-t is UP-ba raktam volna, nemcsak azért mert a 4 return-jével 20 yardos átlagot ért el és 2x is jó kezdő pozicióba hozta a csapatot, amiből pontokat értünk el, hanem azért is, mert ezen a meccsen állított fel egy SB-éra rekordot. A legalább 50 punt return-t végrehajtó játékosok között Ő az új liga csúcstartó! 13,18 yard/return átlaggal (738 yard/56 kisérlet), ráadásul ezt a legrövidebb idő alatt érte el (~2,5 szezon, a 2. helyezett 4 szezon alatt). Még a nagy D.Hester-t is jócskán leelőzte és jelenleg is versenyben van a liga idei legjobb eredményéért, mert a legalább 10 PR-t végrehajtó játékosok között a 2.

Én még UP-ba tenném Gunner barátunkat is, gyakorlatilag egy pályányi yardot hozott visszahordásból, ez szerintem elég komoly.

De: az utolsó Chargers TD-t többször visszanézve azt láttam, hogy Phillips jött segíteni Millsnek de sajna pont ő húzta el Mills karját abból a helyzetből, amiben talán szerelni tudott volna. Rendkívül szerencsétlen mozdulat volt, és Mills láthatóan dühös volt utána Phillipsre, úgy tűnik joggal. Érdemes visszanézni.

Hali! Nem tudom, lesz-e változás, de érdekesek a nevek a patriots. comon.

https://www.patriots.com/news/5-trade-ideas-that-could-make-sense-for-pats

Aki piszkálja a fantáziámat, az Fuller a secondary-be (Mills?) és Trey Flowers, mert nálunk jó és az egyik kedvencem is volt. A többi posztnál nem érzem, hogy ezekért a nevekért trade-elni kellene, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Szerintem valaki érkezik. 

Fuller megérné egy próbát (bár az idén nagyon nem volt jó), de az a baj, hogy drága. Alig van pénzünk (valahol 3 millió körül) és mivel a Broncos most nyelt be majd 9 milliót Von Miller fizetéséből, nem hiszem hogy át akarnák vállalni ezt is tőlünk (pont egy konf riválistól)

Hát én lemaradtam erről... mire verte el a csapat a pénzt? Legutóbb (nyár végén) még azt olvastam, hogy mekkora mozgástere lesz jövőre is BB-nek, mert mennyi lóvé maradt / lesz a csapatnál és folytatódhat a rebuild. 

Jövőre lesz pénzünk (és talán nekünk van szerződés alatt a jövő évre a legtöbb játékosunk az egész ligában), de Fuller pénzét idén kellene beszorítani (fogalmilag nem kizárt ennyit mókolni, de sztem nem akarunk)

Mindig megdöbbent, hogy tud magától mindent eldobni valaki, aki a csúcson van. Mások egész életükben küzdenek ezért és a közelébe nem jutnak, neki sikerül elérni, és nullára leírja magát. Azért látszik, hogy egyetem ide vagy oda, sokan ezek közül a játékosak közül elég "egyszerűek". És akkor bele se gondolok, mit érezhet az üggyel kapcsolatban az elhunyt családja. 

Nyilván teljes mértékben az ő hibája és felelőtlensége, de az ilyen dolog egy pillanat alatt egyszer csak megtörténik.

Egy pillanat alatt? Hogy 250-nel mész, töltött illegális fegyver van az autódban, és be vagy drogozva? Nem, ezek nem pillanatok...

Na igen. Két másodperccel az ütközés előtt 251 km/h, majd 204 km/h a légzsákok durranásakor, és a szervezetében a Nevadában megengedett szint kétszeresét találták alkoholból. Bepiálni, kocsiba ülni, majd felelőtlenül száguldozni bizony nem egy pillanat műve, és nem is csak egy rossz döntés. A fegyver és a drog is ennél az esetnél került elő (mert arról eddig nem olvastam, bár nem keresgélem a cikkeket, csak ha belefutok híroldalon)?

OFF

Mivel a csapat kimaradt a trade-ből, a Patspulpit szakírója szerint jól járt: Mills, Bryan, Wiiliams, Cajuste, Durant, Harry. Rosszul járt: Harry ügynöke. :)

Harry és az ügynöke nem biztos hogy rosszul járt. Jövőre szabad, és ha jól sikerül neki ez a szezon, akkor az új szerződéből még lehet egy zsírosabb jutaléka. Persze ez az új csapatánál is így lenne, de így legalább nem kell szinte ingyen bajlódnia egy csapatváltással is. Harry eddig nem szereplt sokat, de többnyire sikeresen oldotta meg a feladatát, ami lehet jó jel. De az is lehet, hogy időközben megegyeztek BB-vel, hogy ha úgy adódik, kap pár testhezállóbb játékot és akkor még lehúzza az idei évet.

BB-nek sem rossz a szitu, mert nem valószínű, hogy komoly csereértéket képvisel, viszont ha még itt letol egy jó évet, akkor újragondolhatják a folytatást, ha meg bejön az 1% esélye annak, hogy idén csúcsszuper lesz és kap egy zsíros szerződést máshol, abból még egy comp pick is lehet.

Harrynek még jövőre is van szerződése, csak utána (2023) következne az opciós év. Ha jól rémlik jövőre kb 1 milliót lehetne rajta spórolni, de az utolsó két meccsen már mutatott életjeleket, blokkolásban sem volt elveszve, annyit szerintem mindenképpen megérne:)

A HA itt Nálad a vélt jövő, a Patspulpit szakírója a jelent/a pillanatot ítélte meg. Két különböző szitu! :)