Első benyomás - 10. hét: Patriots vs Browns

Kép
EB

Ez valami egészen elképesztő volt! A legtöbb szakértő és szurkoló is borzasztóan szoros meccset várt a Browns ellen, nem is indult jól a találkozó, de aztán 45 pontot szerzett zsinórban a Patriots. A végeredmény nem is lehetett más: 45-7-es győzelem és immár 6-4-es mérleggel áll a csapat.

Mac Jones nagyszerűen feledtette az elmúlt két gyengébb mérkőzését, mindösszesen négy rossz passza volt (19/23), összehozott 198 yardot és volt 3 touchdown-passza is, egyik szebb volt mint a másik. Folyamatosan jól találta meg az elkapóit, fontos harmadik kísérleteknél dobott tűpontos passzokat. A 142-es passer rating mindent elárul a teljesítményéről. A támadófalba visszatért Trent Brown, sokat javult a pass protection is, ez az újonc teljesítményén is meglátszott.

A futóknál egyértelműen Rhamondre Stevenson vitte a prímet, húsz futásból ért el kereken 100 yardot és két touchdownt, négy elkapásából pedig 14 yardot szerzett - a negyedik negyedben volt egy dropja is. Brandon Boldennél főleg a hatékonyságot emelném ki: három futás 32 yardért (10,7-es átlag!) és három elkapás 38 yardért. J.J. Taylorra nem igazán hárult komoly szerep.

Végre az elkapóknál is több jó teljesítmény akadt: Jakobi Meyers végre valahára megszerezte első elkapott touchdownját az NFL-ben (Hoyer passzából a mérkőzés végén), Kendrick Bourne kis híján száz yardot ért el, volt egy zseniális TD-je és több end aroundja is. Agholor mindössze 21 yardot szerzett két elkapásból, ellenben Harrynek a végén volt egy szép elkapása és több fontos blokkja a mérkőzés során. Hunter Henry két touchdownt is szerzett, ez először fordult vele elő Patriots-mezben, nagyon nagy szükség volt egy ilyen képességű TE-re a csapatban.

A támadófal remekül állta a sarat az elit Browns fallal szemben, akik bár két sacket szereztek, de többnyire tiszta zsebet biztosított az ötös Jonesnak. Onwenu ezúttal a kispadra szorult, de könnyen lehet hogy hamarosan ismét ő lesz a kezdő baloldali guard.

A védelem igencsak álmosan kezdte a mérkőzést, a Browns az első driveban remek futásokat mutatott be, 50 yard fölött jártak már ekkor. A gólvonalnál picit megtorpant a lendület, DMC majdnem interceptiont szerzett, végül negyedikre csak összejött a touchdown. Innentől fogva azonban teljesen lenullázta az ellenfelet ez az egység, Dugger szerezett egy labdát a második negyed elején, jött a gyors TD. Sikerült megfogni a futást, jól működött a coverage, jöttek a siettetések és a sackek - összesen 5. A Browns támadóegységének az első drive-ot leszámítva nagyon momentuma sem volt, remekül működött az összerakott gameplan.

Folk ezúttal tökéletes volt, hat extrát és egy mezőnygólt értékesített, Bailey egyetlen puntja egy 66 yardos rúgás volt, egyedül Meyerst lehetne negatív oldalon itt megemlíteni - láthatóan a visszahordás nem a kedvenc műfaja. Több alkalommal is hagyta lepattanni a labdát, így a saját gólvonalunkhoz közel kellett megkezdeni a támadást - végül ezek mind jól sültek el, sikerült touchdownokat szerezni innen is.

Ezzel tehát sikerült egy kulcsfontosságú mérkőzést behúzni, ami a Wild Cardért folytatott harcban még nagyon sokat érhet. A csapat számára most egy rövid hét következik, hiszen az Atlanta Falcons ellen csütörtök esti mérkőzést játszik a Patriots, ebből a szempontból kapóra is jött az, hogy a meccs végén már pihenhettek a kezdők.

Hozzászólás

Köszönöm a cikket! Csak egy észrevétel: jelenleg nem a Wild Cardért folytatunk harcot.

Valóban a csoportelsőség is abszolút elérhető, ám ha az mégsem jönne össze, akkor könnyen lehet, hogy ez a győzelem kulcsfontosságú lesz majd januárban :)

Természetesen igazad van abban amit írsz, de ahogy néztem a csapat weboldalát, ott szó sem esik a wild cardról. Ők csoportgyőzelemben gondolkodnak. Én úgy látom, hogy még azért nem adnám oda a Billsnek a csoportgyőzelmet. Érezzék csak a hideg lehelletünket a tarkójukon :)

De a csoportgyőzelem sem jelent automatikus kiemelést. Ha nem előzzük meg a Titanst, akkor hiába leszünk elsők a wc körben leszünk, annyi előnnyel, hogy otthon kezdünk.

A két Bills és Titans meccs lesz a faktor, 3 W-vel simán lehet itt még első kiemelésről is beszélni, még ha ez csak papíron reális. Ha rosszul alakul, akkor a rájátszás is elmehet. Szoros a mezőny, folyamatos keresztbeverések vannak. A WC meg az új rendszer miatt mindenhogy WC, ezt még nekik kint is szokni kell :)

Én ezért a szoros élmezőny miatt vagyok dühös a MIA vereségért. Az nagyon nem kellett, főleg, hogy látjuk hogyan áll a Miami.

A Dolphins elkapta a Ravens-t és a Bills-el is nagyon sokáig party-ban volt. Nem azért nem fogunk a PO-ba kerülni, mert tőlük kikaptunk, hanem azért, mert ezen kívül másik 6-7-8 meccsen IS kikaptunk.

13-4 -gyel viszont tuti bejutunk a PO-ba ;)

Azonos mérleg esetén bőven múlhat azon ebben a kiegyenlített AFC-ben. Persze előzzük meg ezt a helyzetet és nincs gond, ahogy írtad a végén :)

ez parádés volt. ne aludjunk be, húzzuk be a csütörtökit is a világtalan Falcons ellen is (fázok tőle, mert idén az ilyen meccsek állnak fejre) és rá lehet készülni a Titansre

BB mondta közvetlenül a meccs után a fiúknak: "... ma szerda este van, holnap (csütörtökön) vasárnapi meccs .." :) 

Köszi Increay a gyors cikket! Végre egy szórakoztató (és szinte hibátlan) meccs az elejétől (én 0:7-től kezdtem nézni Henry 1st downt érő elkapásával 😋) a végéig. Nagyon bíztató a fejlődés, amit az elmúlt hetekben látunk. Remélem nem lesz megtorpanás és hálaadástól kezdve egyenletesen jó teljesítményt fogunk látni mindhárom csapatrésztől. Így jó eséllyel mennénk neki a Titans és a 2 Bills elleni meccsnek. Go Pats! :)

Már régóta tudom, hogy az 1000. meccs napja a 75. születésnapom. Valahogy megtudhatták a fiúk is. :) Fényes, oktató játék, szuper ajándék! Mindenki UP, játékosok, edzők, szurkoló társaim! GO PATS VOREVER! 

Sokat! Boldogat!....Igazán szép ajándék volt, mint ha az évekkel ezelőtti sikercsapatot láttuk volna, csak fiatalabb kivitelben!

Válasz mammut üzenetére

Isten éltessen Hopi, kívánom, hogy légy még sokáig itt velünk a szurkolói oldalon!

Köszönöm Mindegyikőtöknek! Öröm így együtt ünnepelni ezt a kiváló játékot egy jeles napomon. :)

Javasolom, a héten a két minősítési kategória UP és ABOVE ALL legyen. DOWN-t nem láttam. 

​​

​​​​

Én BB-t Down-ba tenném, a meccs végén többször mosolygott. Hova lesz így az image? 

Sok boldog születésnapot. 

 

Úgy látom, hogy a szülinap ráhúzódott Hopi kritikai érzékére ;)

Amúgy a legelső drivetól eltekintve egyetértek, nem igazán láttunk gyenge játékot egyik csapatrészben sem.

     Nagyon boldog születésnapot! A fiúk a mai játékukkal a tőlük elvárható legegyszerűbb, legtermészetesebb, de méltó módon ünnepelték a nagy napot! Lehet, hogy kémük is van a magyar szukolók között, innen/tőlük tudtak a piros betűs ünnepről...??? Soha rosszabb ajándékot! Csütörtökön (nálunk pénteken) nem lesz valakinek születésnapja? Nagyon kellene egy hasonló győzelem...!!!

Megint valahogy úgy tűnik - pláne tekintve a többi meccs eredményét némelyik favorit csapattól -, hogy a Nagyúrnak már megint igaza lesz : a foci novemberben kezdődik...

Nagyon szép és fontos győzelem volt. Talán jót is tett a meccs elején, hogy hátrányba került a csapat, kicsit úgy tűnt, hogy felpörögtek utána és a támadó oldalon elengedték a konzervatívabb play hívásokat.

Nem örülök, hogy csütörtökön játszik a csapat (leginkább a sérülés veszélyek miatt), de ez ellen az Atlanta ellen nyerni kell, főleg úgy, hogy utána két nehezebbnek ígérkező meccs következik.

Go Pats!  

Szerintem a másik 31 csapat közül sem örül egyik sem, hogy csütörtökön is van forduló (beleértve a Falcons-t is), de minden csapatnak ez a sorsa. Ez van.

Persze, hogy nem, de a kizárólagos TV közvetítési jog eladása az NFL kasszát növeli, ami kihat a cap space-re.