Ups & Downs - 11. hét: Patriots @ Falcons

Kép
Ups

Pénteken hajnalban az Atlanta Falcons ellen lépett pályára idegenben a Patriots, ahol a főleg a védelemnek köszönhetően nagyon sima győzelmet aratott 25-0 arányban. Következzen az Ups&Downs!

UP

Kyle Van Noy - Matt Judon: A tavasz folyamán nagyon sokan megörültek annak, hogy a Patriotsban korábban nagyszerűen játszó Van Noy visszatér Foxboroughba, ám a szezon eddigi részében nem hozta azt, amit tőle sokan vártak. A Falcons ellen azonban újra régi fényében tündökölt, kétszer is sackelte az ellenfél irányítóját, ráadásul a mérkőzés végén még egy pick sixet is szerzett. Judon újabb sacket szerzett a meccsen, ezzel karrierrekordot ért el (10,5), valamint ötször helyezett nyomást Ryanre.

Kyle Dugger: Nagyon úgy tűnik, hogy a második körös DB-bust pick átok a múlté. A fiatal safety nagyot lépett előre az idei szezonban, az utóbbi hetekben pedig meg is tudta még fejelni az addigi jó játékát. Ezen a meccsen többnyire az újonc Kyle Pittsen védekezett és remekül helytállt. Ami kimondottan tetszett, hogy rendkívül magabiztosan csinálta meg a tackle-t, illetve volt egy leütött passza is.

Christian Barmore - Davon Godchaux: Az újoncról már hetek óta pozitívan beszélünk mind mi, mind pedig a külföldi szakírók. Ezen a meccsen az idén igazolt Godchaux is fellépett mellé, megszerezte első sackjét a Patriotsban, négyszer helyezett nyomást az ellenfél irányítójára és volt két negatív yardos szerelése. Barmore remekül használta ki azt, hogy az ellenfél támadófalának közepe igencsak sebezhető, több alkalommal megzavarva ezzel az irányítót.

J.C. Jackson: Mr. Interception újabb meccsen halászta le az ellenfél passzát, ráadásul centiken múlott, hogy nem lett ebből is touchdown. Mindössze kétszer szállt felé labda, ebből egy elkapás lett 7 yardért, igencsak impresszív (a védő szempontjából) 18,8-as passer ratinget engedett.

DOWN

Myles Bryant: Bryant eddig remekül vette át a megsérülő Jonathan Jones szerepét a slotban, most azonban több alkalommal is csúnyán megégették, 110-es passer ratinggel dobáltak felé, főleg Russell Gage-dzsel gyűlt meg a baja.

Hozzászólás

KVN eddig szokatlanul szuper játéka még az NFL illetékeseinek a figyelmét is felkeltette, így péntek hajnalban, 3 órás alvás után, drogtesztet kellett csinálnia. A kezdeti bosszankodás után azért elégedett volt, mint mondta: Jó volt egy kicsit Myles Garrett-nek érezni Magam.

A minősítéssel egyetértek, kicsit szomorú, hogy támadó valóban nem volt méltó UP-ra, igaz, DOWN-ra se. Talán azért a pontjaink több, mint felét szerző ST-es Folk-ot be lehetett volna rakni UP-ba.

(Ahogy néztem a Panthers meccsét a Red Zone-on, Cam valszeg megbukott volna a teszten...megint végigvigyorogta a meccset, bírom, ahogy élvezi a játékot. Ezt a részét nálunk is csíptem.)

Kicsit off de emlékezzünk meg Jakob Johnson-ról. Elképesztő hasznosan játszik. 

Sajna egy fullback sosem lesz "up"...

Jogos észrevétel, a futógépezetünk egyik fontos fogaskereke. Még nem Develin. Még nem...Labdával még sohasem futott, de tud elkapni. Idén 4/3 catch, 34 yard...

kicsit OFF

de valaki elmagyarazza h a Titans es a Bills a ma esti zakoja h befolyasolja a Wild Card helyunk?

koszi

A Bills per pillanat 6-4-es mutatója miatt már nem wild card helyen vagyunk, hanem vezetjük a csoportot. (A mi mutatónk 7-4) Viszont ha elmegyünk bye week-re, ill. a Bills-szel azonos lesz a győzelem vereség mutatónk akkor, ha jól tudom megelőznének minket mert mi kikaptunk a delfinektől. (Ők meg nem) Bár a pihenő hét előtt játszunk még a bölényekkel, ami után ha azonos lenne a mérlegünk, már az egymás elleni fog dönteni. Nyilván azonos legfeljebb bye week után lehet a két csapat mérlege. Húúúúúúú ez jó káoszos lett, de remélem kihámozod belőle amit szerettél volna tudni. A Titánokkal jövő héten játszunk, így akár még első kiemeltek is lehetünk, de nem a kezünkben van a sorsunk, mert a hollók 3 vereséggel állnak és nem játszunk idén velük. Őket csak akkor előzhetjük meg, ha botlanak.

Ha jól tudom a végelszámolásnál az egymás elleni eredmény számít, ha az is egyenlő, akkor a divízión belüli eredmény, majd az AFC-s csapatok ellen elért eredmény. Ha mindegyik egyenlő (mondjuk a Bills ellen) akkor a sorsolás erőssége dönt. A Bills ellen lehet számítani fognak a fent leírtak, a Titans ellen az fog számítani, hogy ki nyerte a most hétvégi meccset, ha azonos mérleggel végez a két csapat.

Egyenlőre koncentráljunk a hétvégi meccsre, ahol lehetnek jó esélyeink Henry és Jones hiányában a Titans ellen.

Újra...:)

AFC EAST:

New England 7-4

Buffalo 6-4

Miami 4-7

Jets 2-8

Vezetjük a diviziónkat, de egy meccsel többet játszottunk, mint a Bills. A divizió győztesek közül a legjobb győzelmi mutatójú csapat nem játszik a WC körben, a többi 6 csapat igen. (a 3 másik divizió győztes kontra 3 további legjobb győzelmi mutatójú csapat a konferenciában). Jelenleg, a veresége ellenére "WC mentes" a Titans (8-3). Mi a 3.-4. helyen állunk a Chiefs meccs eredményétől függően, a Ravens a 2.

Sajnos a KC is egyre jobb formába lendül és persze amikor döcögött a szekerük akkor bemákoltak 1-2 meccset, most meg már nagyon megy nekik. A Dallas is úgy néz ki, hogy nem találja az ellenszerüket, bezzeg bennünket megvertek :(

Reméljük, a Miami elleni vereség nem fog hiányozni...

41 pontot rakott fel a Colts Buffaloban úgy, hogy 106 yardot passzolt Wentz (11/20 ráadásul). Ez valószínű jól mutatja nekünk mivel kéne készülnünk, és ez feküdhet is a csapatnak.

És még mi is játszunk az Indivel, azért az ennek fényében még lehet trükkös.

A Kansas meg a mellett, hogy jobb formába lendül tényleg elképesztő mákjaik is vannak. Nem csak a behúzott meccsek korábbról. GB ellen Rodgers esett ki, Cowboys most meg Cooper nélkül kezdett, meccs elején Elliot bokája fordult ki, visszajött később de nyilván nem volt 100as, félidőben meg a 2. számú elkapó Lamb is kihullott. Az O faluk meg mintha bye week-en lett volna...

Jelenleg a PO-ban 3.helyen vagyunk, mert a tiebreak alapján a Chiefs konferencia mérlege 2-4, a Miénk 5-1. A Chargers-el játszanánk itthon. Persze most 4 nagyon fontos meccs jön, kettőt legalább nyerni kellene és az egyiknek a Bills kéne.

Miénk a legtöbb INT szerzés és a legkevesebb kapott pont a ligában. Az. offense jó volna, ha pontszerzésben összeszedné magát. 

Nem akarlak megbántani, de számomra hihetetlen hogy a csapat 5-ös győzelmi szériában ezeken a meccseken átlag 35 ( összesen 175) pont meccsenként, és ilyenkor is képes vagy leírni hogy jó lenne az O összeszedné magát ? Talán 40-50 ponttal kellene mindenkit megverni ? 

A Chargers és az Atlanta (!) ellen 1-1 támadó TD, a Panthers ellen kettő. Igaz, a Browns ellen hat, de azok egyszerűen szétestek mint a jengatorony. Emellett tengernyi fieldgoal és jópár védelem TD. A Browns-t leszámítva az RZ teljesítmény sem túl acélos, igaz, jön felfele.

Ez az offense még mindig döcög. Pofás, és tud haladni, de azért ez még messze van az elittől. A tendencia jó, de a most következő négy meccs teljesen más műfaj lesz, mint az utolsó négy. Mondom ezt úgy, hogy se a LAC, se a CLE legyőzésében a meccs előtt nem hittem. A Titans Julio Jones és Henry nélkül most elég leharcoltnak tűnik, de Vrabel ellenünk mindíg felszívja magát. Szóval én nem vagyok nyugodt. A csapat egyben, a három egység jó, de nem az offense viszi a prímet, finoman szólva sem.

Nem állítottam hogy ők viszik a prímet, de ez az állandó negatív hozzáállás számomra egyre idegesítőbb. Egyébként mennyi is az a jópár védelmi TD :-) ?

"ez az állandó negatív hozzáállás számomra egyre idegesítőbb"

Ezen mi sajnos nem tudunk segíteni. Nyugodj meg, attól megnyugszol.

Oké : 3 def TD, 10FG. Ez 21 pont az öt meccsen. A FG 30 pont. (Az extrákat ne számoljuk, legyen támadó).

Azért az, hogy egy Atlanta ellen egyetlen off TD-t tudtunk felrakni, az nem arra utal, hogy hasítana az OFF. Ez nem negatív hozzáállás. Kritika, lehet, hogy téves. Szerintem nem. Túlreagálni sem szabad. Igen, én írtam : az Atlanta ellen annyit csináltnuk, amennyit kellett, semmi extrát nem húztunk elő, nagyon helyesen. De ettől még úgy ámblokk a meccs képe alapján az off-fal én nem voltam megelégedve.

A Browns meccs után viszont nagyonis meg voltam elégedve. De szintén az ottani meccs képe alapján ehhez sem kellett igazán megizzadni.

Na majd meglátjuk a következő két meccsen.

3 dolgot fűznék hozzá.

Nem tudtam hogy a FG-t a defense szerzi - ezek szerint van egy új kategória defense FG :-). Az O-nak semmi köze ahhoz hogy eljut a csapat egy FG távolságig vagy nem.

Ha szerez a csapat 45 pontot az meg nem az O dicsérete hanem szétesik az ellenfél. Értem :-)

Azért írtam hogy egyre idegesítőbb mert egy újraépülő csapat egyre jobban teljesít, de tisztelet a kivételeknek és a szerkesztőknek, mintha a magyar Pats "állandó károgók" oldalát olvasnám a kommentekben.

Az AFC 3. helyen vagyunk úgy, hogy simán zakóztunk a Szentektől, hogy elment a Miami meccs és közel pariba voltunk a tavalyi bajnokkal és egy kontender Dallas-szal. Szerintem azt, hogy arról beszélgetünk, hol lehet javulni és feljebb lépni innen, bármikor aláírtam volna a szezon elején. Egy újraformálódó csapat újonc QB-vel vezeti a csoportot, megy a rájátszásért. Ez azért sok csapatnál nem így lenne. A D jól muzsikál, és ha nem szereznek ellenünk pontot, jó eséllyel nyerünk... :) Amúgy pedig igazat adok (Elmnek), ugyanis az Atlanta meccs után közvetlenül azt írtam én is, hogy a RZ hatékonyságon van mit javítani. A CLE után így különösen impotensnek tűntünk, de az is igaz, hogy nincs két egyforma meccs. A vasárnapi, számomra meglepő eredmények ismeretében szerintem nagyon értékes a jelenlegi pozíciónk.

Szakértőkhöz: Én is néztem a Billset, szanaszét futották őket. Majd minden kísérlet 5+ yardos volt. Ennyire jó a Colts fala, vagy a Billsnek tényleg ez az érzékeny pontja?

Kedves geo81! Én az off. gyenge pontszerző tevékenységét kritizáltam, ami nem hozzáállás kérdése, hanem tény. Jellemző, hogy a harmatgyenge Falcons ellen egy sem került UP-ba! Felhívnám a figyelmedet, hogy az off. nem a csapat, csak egy része, azaz a csapat eredményességgel nincs/nem volt bajom. (A többit Elm szurkoló társam már megírta.) Pontosan tudom azt is hogy a meccseket elég 1 ponttal megnyerni. Amennyiben Te elégedett vagy a 9 eredménytelen Falcons elleni off. drive-al TD szempontból, írjad meg! 

A kritikus hozzászólásokat meg ugord át vagy írjál ellenvéleményt, felesleges idegeskedni. :) 

Ui. Az szerintem nem károgás, ha szeretném, hogy az off. jobban játsszon. 

Én is felhívnám a figyelmedet hogy az Offense értékelésünk a PFF-nél a 2.legjobb a Cowboys után. Szóval valahogy értékén kellene kezelni ezt és nem olyat elvárni ami lehetetlen :)

Amit leírtatok az minden meccsen 40 pont. De nem lehet és nem is kell minden meccsen 4-5 TD. Az egy nagyon fontos dolog, hogy nem kell túlvállalni magát az offensenek, a mi stábunk nem fog 28-3-ról meccset veszteni, mert passzjátékot hív futás helyett. Ugyanannyit ér az egy FG mellett megnyert meccs mint a 30 pontos különbséggel behúzott.

Bár a szerzett pontok alapján is 300-nál járunk, ami meg a Colts mögött a 2. legtöbb.

Az offensenek semmi baja nincsen. Van ellenfél is, ami tud limitálni minket és vannak szituk amikor elfogadjuk a kisebb dolgokat, a rizikósabb előrehaladás helyett. Ebben benne van a punt, FG, futás bármi, ami a meccs képéhez van igazítva. Nem kell elvárni ettől a támadósortól hogy agyondominálja az összes meccsét. Ez csakis a szurkolók fejében létezhet.

Eleve nem értem miért kellene bármit kritizálni most? Rövid hét volt, csak a W a lényeg, hívhattunk volna más játékokat, de nem volt szükség erre. Csak veszíthettünk ezen a meccsen, mert kötelező W volt. Túl kellett lenni rajta. Lehet a következő héten a D lesz gyengébb, és akkor mi van?

Nem az van, hogy nem akarják megcsinálni a játékot. Sose értettem ezt a felfogást, hogy szedjék össze magukat. Most fél gőzzel tolták vagy mi? Ennyit engedett az ellenfél egy viszonylag kevés rizikót vállaló gameplan mellett, hiszen eleve a D volt a fegyver most. De ha kellett volna nagyon teperni, akkor kockáztattunk volna a játékhívásban is. Ezért nem lehet egyik hetet összehasonlítani a másikkal.

 

Igazából mindent leírtál, teljes az egyetértés. Egy kis apró statisztikával egészíteném ki:

Százalékosan a legtöbb pontszerző drive liga szinten:

1. Bills - 49.5%

2. PATRIOTS - 47.6%

3. Rams - 46.7%

Mindezt újonc irányítóval, 2 új TE 2 új WR és James White nélkül. 😁 Nincs itt baj kérem.

Tudod jól, hogy vannak olyanok akik úgy érzik jól Magukat, ha 170:0-ra nyerünk, van 20 TD-nk és az ellenfélnél max 10 percet van a labda, valamint szerzünk meccsenként 30 INT-et.

Off:

A Titans-nél Julio Jones és Derrick Henry játszani tudnak majd ellenünk?

On:

Henry lehet, hogy az egész szezonra out, de a legoptimistábbak szerint is a PO-ig, Julio Jones meg 9 napja került IR-re és legalább 3 hetet ott kell töltenie.

Egy érdekes pozitív „adalék” MJ Falcons elleni meccséből, JMD kommenttel:

MJ INT, Terrell az elkapása után nagy sebességgel megindul, gyorsul és már majdnem a félvonalnál jár, játékostársai veszik körül és csak 2 Patses játékos van útjába a RZ felé, MJ előtte és Johnson loholva utána. MJ lelassítja eléje vetődve s így Johnson hátulról szerelni tudja. 13:0-nál nem mindegy, hogy stop vagy TD.

JMD nyilatkozta erről: „...szeretnénk, ha a QB sohasem szerelne...de Ő egy kemény gyerek és értette a helyzetet...ha kell meg kell tenni, ezért viselünk sisakot, vállvédőt és ezért emelünk súlyokat. Érdeme a felismerés és a helyes cselekvés...”