Első benyomás - 12. hét: Patriots vs Titans

Kép
EB

Megérkezett a hó Foxboroughba, vele együtt pedig az idei nyolcadik Patriots-siker is. A Tennessee Titans a rengeteg sérültje ellenére sokáig meccsben volt a remeklő futójátéknak köszönhetően és annak, hogy a Patriots sok hibával játszott. A második félidőben már az idő is szorította a vendégeket, a támadósor touchdownokat, a védelem pedig labdákat szerzett, így 36-13-ra győzött a Patriots.

Mac Jones ismét jól teljesített, 32 passzából 23 lett sikeres 310 yardért és két touchdownért. Eladott labdája nem volt ezúttal az újoncnak. Az első félidőben volt egy csúnyán túldobott passza Henry felé, amiből könnyedén TD születhetett volna, ha pontosabb, illetve egy passzát ejtette el a Titans linebackere, de ezektől eltekintve jól szerepelt. Ezúttal több hosszabb passza is volt, ez az átlagán is meglátszik. Karrierje második legjobb QB ratingjét érte el, 123,2-vel.

A futójáték igencsak döcögött és akkor még talán finoman is fogalmaztam. A negyedik negyedig gyakorlatilag az értékelhetetlen kategóriába tudnám sorolni, akkor jött pár hosszabb megiramodás Rhamondre Stevensontól, valamint Harris is ekkor szerezte a touchdownt. A Titans védelme a meccs elejétől remekül védekezett a futás ellen, a támadófal nem tudta megnyitni a lyukakat a running backeknek. Boldent ezúttal is az elkapásoknál kell kiemelni, négy elkapásból 54 yardot szerzett.

Az elkapóknál a szokásos nevek jeleskedtek, Meyers öt elkapásból 98 yardot, míg Bourne szintén öt elkapásból 61 yardot és két touchdownt szerzett. Agholor ezúttal csendesebb napot zárt (3/20). Jonnu Smith volt csapata ellen eddigi legjobb meccsét hozta le, három elkapásból ért el 49 yardot, míg Henry két elkapásból hozott 16 yardot, de ez több is lehetett volna, ha Jones labdája pontosabb.

A támadófal többnyire jól védte meg a fiatal irányítót, inkább csak blitzekkel tudták megzavarni, viszont a futásblokkban gyengén szerepeltek, a Titans védőfala felülkerekedett rajtuk. Továbbra is a Wynn-Karras-Andrews-Mason-Brown ötös a kezdő, de volt olyan drive, amikor Onwenu játszott LG-ként.

A védelem igencsak kétarcúan játszott ezúttal, a Titans ott futotta szét az egységet ahol akarta, majdnem 7 yardos átlagot értek el, két futójuk is átlépte a 100 yardos határt. Ez a mérkőzés nagyobb részében még elég is volt, ám amikor ellépett a Patriots, akkor jöttek a passzok, amiknél pedig többnyire jól védekezett a Patriots. Judon és Bentley is elért 1-1 sacket, J.C. Jacksonnak kierőszakolt fumble-je és egy endzone-ban megszerzett interceptionje is volt, a labdaszerzésekkel kompenzálta a gyenge futás elleni védekezést az egység. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy ezúttal is 13 pontot szerzett az ellenfél...

A speciális egységben Nick Folk remekül rúgott, hat mezőnygóljából ötöt értékesített (a kihagyott rúgása is 50+-os volt), valamint az összes extrát berúgta. Baileynek egy puntja volt, az jól sikerült, Olszewski pedig ezúttal is szállította a yardokat a visszahordásokból.

A Patriots zsinórban hatodik győzelmét aratta, feljött az AFC második helyére, amennyiben pedig a Ravens vereséget szenved a Brownstól, a konferencia élére ugrik. A következő fordulóban a Billshez látogat a csapat a MNF keretein belül.

Hozzászólás

Gondolom megint nem fog tetszeni egyeseknek ha megírom, hogy a támadójáték finoman szólva sem volt acélos. Ennél több kell!

Mi számított volna acélosnak számodra? A idei meccsek közül csak kettőn szerzett többet a csapat, a Titans pedig csak az Arizonától kapott többet az idei szezonban.

Majd megírom nekik hogy 40 pont alatt ne merjenek örülni, mert Mo.-n (sokan?) a 36 ponttal elégedetlenek, ez túró...

A kommentátorok is ezen pörögtek, hogy nem ez MJ legjobb meccse, közben a 2. legtöbb yardot hozta össze a csapatnál. Ha a Harry passz sikerül, kb tökéletes irányító mutatóval zár és az egy “nem jellemző” hiba volt MJ től (én értékelem, hogy a meglátás jó volt a részérő, az meg látszott az eddigi meccsekből, hogy ezeket meg tudja dobni).
Ha árnyaljuk a dolgot és azt mondjuk, hogy a red zone offence gyenge volt, azzal egyet tudok érteni. Attól van az embernek ilyen “nem acélos” érzése, hogy rendre elmaradnak a yardok után a TD-k és nincs meg a szép lezárás.

Én ezen a meccsen inkább a védelem  miatt aggódtam. A futást gondolom oda akartuk adni, de ha nincs a 3 labdaszerzés (amire nem lehet építeni hosszútávon szerintem) akkor ez egy igen szoros meccs lett volna.

 

Ez ilyen, amikor bent ül két Pats drukker, és nem szeretnék, hogy átjöjjön, ezért inkább túltolják a másik oldalt :)
Istinél ez különösen érződik, bár tavaly óta minden szempontból jobbak a közvetítései.

Abban pedig igazuk van, hogy tényleg most jön 3 olyan meccs, ami sok mindent megválaszol, ahol nincsen annyi sérült, hogy csak a mérlegek miatt legyen rangadó. 

Múltkor én is úgy éreztem a Falcons ellen, hogy a lehetőségekhez képest döcögött a támadósor.

Ahogy ezt a meccset néztem, folyamatosan az volt az érzésem, hogy direkt csináljuk ezt a falba futást, ha sikerül jó (most nem sikerült szinte egyáltalán), ha nem, asse baj, pont ez alapozta meg a 300+ passzolt yard-ot. Végig azt gondoltam, hogy egy ilyen "béna" futás sem ment igazából "kárba", jó lesz ez így...

Ahogy védelemnél és szét**szott az ideg a futásaiktól (D.Henryvel ez lehet mészárlás lett volna), de közben azt mantráztam magamban, hogy "hajlik, de nem törik, hajlik de nem törik..." - és ez a félidő végi egyetlen nagy futást leszámítva szinte tökéletesen működött. Nyeltük a yardokat, de nem nyeltük a pontokat.

Az meg a meccse előtt is biztos volt, hogy aki több labdát szerez (=ha hibázik is, kevesebbet mint a másik), az fog nyerni.

a futójáték és a redzone hatékonyság valóban hagyott kívánnivalót maga után, de a 400+ yardot és a 36 pontot aligha kell magyarázni

Igazad van. Ha a 6 rúgás helyett 6 TD-t csinálunk 2 pontosokkal, máris 66 pontot érünk el. És még az 1 puntot nem is említettem... 

Szerintem inkább próbáltunk nem kiadni magunkból mindent red zoneba nem jöttek a nagy játékok, de amikor szükséges lesz ez az offense megfogja mutatni a fogafehérjét... ( Szerintem kicsit próbálkozunk "átlagosnak" tűnni ) 

Ne foglalkozz azzal ki mit gondol, de azért csak 36 pontot kiszenvedtek...

Önbizalom növelő győzelem volt, amiből a csapat sok tanulságot is levonhat, így win-win nekünk. :) Remélhetőleg a hosszabb hét során sikerül felkészülni a Bills ellen, szerintem a 2x Bills illetve a Colts elleni meccsek eredménye nüanszokon múlhat, a Jaguars illetve a Dolphins W-nek veszem. :) Lets GO! 

Végre egy olyan meccs ahol izgulni is kellett, legalább 3 negyeden keresztül. Az offense középső futásait nem nagyon értettem, mert látható volt, hogy nem működik, de lehet ez alapozta meg a jó passzjátékot. 

A futás elleni védelem most nem működött, de passz ellen jól védekeztünk, úgy láttam nyomás is volt Tannehillen.

Azért elég erős ez a Titans 3 skill játékosa nélkül is, de így relatíve könnyebb volt nyerni.

Nagyon örülök ennek a győzelemnek, úgy látom jó úton jár a csapat, hibák mindig vannak, de lényeg a W.

A támadók "fikázását" úgy értettem, hogy a két 30 yard között zseniálisak vagyunk. Ma éppen nem mentek a futások, de cserébe a passzok nagyon ültek. De ahogy elérünk a RZ közelébe megáll a tudomány. És tegnap nagyon dühítő volt, mert (ha jól számoltam) 11x voltunk a Titans térfelén! Ez 11 potenciális pontszerzés. Főleg az első félidő végén volt dühítő, mikor Henry ajtó ablak helyzetben volt, sima TD, helyett jött egy FG, majd egy hosszú becummantott futás és máris 16-13. Nagyon sokáig ott volt a veszély, hogy a Titans fordít és akkor a rengeteg futással megölte volna a játékunkat. Persze tényleg sok a 36 pont, de ez most lehetett volna több, hamarább eldőlhetett volna a meccs, a Titans B csapat ellen!

Tegye a szívét a kezére az, aki ezt az eredményt mondjuk 2 hónappal ez előtt minden zokszó nélkül nem fogadja el. Az a baj, hogy vannak szurkoló társak, akik csak a tökéletes játékot fogadják el, egy munkás, küzdelmes meccs már problémát okoz. Felhívom a figyelmet, hogy egy rooki irányítónk van, tőle még ne várjunk sebészileg precíz meccset. Úgy gondolom, hogy mi hoztuk fel a Titans a tegnapi napon a félidő előtt a kisebb hibák elkövetése következtében. Számomra egyedüli aggasztó dolog a D futás elleni védekezése, de bízok a Nagyúrban, megfogja ezt oldani. Bocs, hogy ennyit írtam, 

Így utólag visszagondolva és az összefoglalót újra megnézve nekem az a véleményem, hogy egy mesteri gameplant láttunk tegnap, amit a coach team kitalált, és amit a játékosaink meg is tudtak valósítani. Annyira jó volt a terv, hogy ha az a pár hiba nem jön be (nagy futás, Henry elmaradt TD), akkor még jobban agyonverjük őket. Haladni tudtak a futással, gondolom a mesterek tudták, hogy a futástámogatásuk brutálisan erős, Henry nem csak magától futkorászik ennyit, ezzel nem lehetett mit kezdeni, még ha dühítő is volt nézni, ahogy szanaszét blokkolták a védőinket. Viszont ezzel meg ment az óra nagyon és pontot meg alig szereztek. Ha nincs az a nagy futás, akkor 6 azaz 6 ponton tartjuk őket - ez mindent elmond. A támadóink meg vannak annyira jók, hogy a futásunkra készülő védelmüket passzokkal szépen meg lehet zavarni és pontokat feltenni - ha FG, akkor azt, de pontokat szerzünk folyamatosan. És Jones ezt kiválóan végrehajtotta Bourne, Meyers meg Agholor, meg Henry meg Smith közreműködésével. Nomeg Fok betonbiztos rúgásai...szerintem nem ember. :) :) 

Szóval utólag tökéletes meccs volt, bár közben többször a guta ütött meg, mert persze én is azt vártam, hogy nekünk minden sikerüljön, az ellennek meg semmi. Naná. De a való világ nem olyan, mint amit egy szurkoló látni szeretne.

GOOO PATS!!!

Kicsit kettős érzésem van, mert nagyon nagy az elégedetlenkedés a szurkolók részéről, ugyanakkor egy gyakorlatilag az elejétől a végéig kontrolált meccset hoztunk le egy top AFC csapat ellen ami hatalmas pozitívum.

Az, hogy a defense most nem annyira tudta megfogni a futást az mindig benne van ezt látni kell. Nem lehet a játék minden elemében az ellenfél felé nőni. Gondolom védelmi oldalról a gameplan a passzjáték elvétele volt, ami gyakorlatilag tökéletesen sikerült is. Itt kiemelném, hogy Millsnek ez volt az első vagy talán a második meccse a csapatban, amikor kifejezetten jól játszott.  A védelem egyébként kulcspillanatokban megint szállította a nagy játékokat, szóval összeségében nem lehet panasz rájuk. A 13 kapott pont természetesen csalóka, mert 1+3 pontot úgy érzem egy kis szerencsével a rúgásaiknál megszerezhettek volna. Talán 1 TD is bennük maradt, de ez akkor kb 24 pontra lett volna nekik mi pedink 36 pontot pakoltunk fel.

A speciális egység szerintem egyértelműen a titans felé nőt, a védelemnek is sokszor köszönhetően jó pozícióba hozta a támadókat.

A támadók meg mit csináltak ezzel ezekkel a jó pozíciókkal? Hát emberek, 36 pontot pakoltak fel. Ettől többet nem lehet szerintem semelyik offensetől kérni. Ha jól számolom 8 olyan támadásunk volt ami ponttal zárult. Ami nekem nagyon tetszett, hogy konzisztensen sikerült haladni a pályán előre és pontokat csinálni. Erről szól a támadó foci. Az, hogy nagyon jól működött a red zone védekezése a titansnek az alapvetően a jó futás elleni védelmüknek volt köszönhető szerintem. Én úgy látom, hogy a patriots szereti az utolsó yardokat a cél terület felé inkább a földön megtenni, mint passzolni (persze van sok kivétel). Mivel a futás nem ment tegnap, ezért a red zoneban voltak problémák, de sikerült elég 6 pontos játékot csinálni és nem okozott problémát legalább egy field gólig eljutni. Sajnos ez is a játék része, hogy a futásunk nem úgy működik ahogy szeretnénk. Valószínűleg a titans gameplanje meg az volt, hogy a futásokat akarják elvenni, hátha Mac Jones és az elkapók nem képesek levegőben megoldani, de ez nem jött be nekik mert a red zoneig szét lettek passzolva.

Ennek a meccsnek az a tanulsága megint csak, hogy egy ki-ki meccsnél csak a győzelem számít amit nem kell megmagyarázni. A tanulságokat le kell vonni belőle és menni tovább. Maradjunk a földön.

Go pats!

halkan megjegyzem BB is megemlíti, hogy kihagytunk 1-2 lehetőséget

 

Lássuk be, ez nem mérvadó önmagában. :D

Mikor volt elégedett az öreg?

Még a SB győzelem után a pódiumon is már azon rágódott, hogy két hét lemaradásban van a többi csapathoz képest...

Miután 35 percnyi játékot követően legyőztük Önmagunk szerencsétlenkedéseit, legyőztük a Titans B-t is. Addig úgy haladgattunk a levegőben, Ők meg a földön, meghazudtolva a tartalékosságukat, egy labdabirtoklásnyira egymástól. Pedig jó megoldásnak tűnt hogy mivel a futásukat megállítani nem tudtuk, a sec. segítségével inkább elvettük tőlük a labdát (2TO). A második volt a fontosabb, mert jött végre Bourne „kötéltáncos” TD-je 41 yardról. (RZ-ban változatlanul nem igazán megy ez.) Az ellen kényszerhelyzetbe került, úgy, hogy jött Tannehill szerencsétlenkedése és JC, Tőle szokatlan, Harmon-szerű, INT-je, majd Stevenson az időölő futásaival. A garbage-time-ban sem lassítottunk, Bentley pl. egy play-en belül csinált 1 sack-et és 2 fumble-t! :) A Harris TD és a 4. TO már csak hab volt a tortán. Makacsul nem engedtük az ellent visszatérni.

Win_probability

Aki hallgatja a Podcastet, tudja, hogy gyakran jövök a "win probability" grafikonnal. Vagyis azzal a "csíkkal" ami másodpercről-másodpercre megmutatja, hogy milyen valószínűséggel nyer egyik vagy másik csapat.

A Titans ellen ez úgy alakult, hogy a második negyed végé csak 68,4% volt a nyerési esélyünk, az is előtte a nagy futásnál szakadt be.

Vizsonyítás képpen így nézett ki a Dallas elleni:

Win_probability_Dallas