Ups & Downs - 13. hét: Patriots @ Bills

Kép
Ups

46-3. Ez egy egészen egyoldalú mérkőzés végeredménye is lehetne, ám ezúttal mást jelent ez a két szám, méghozzá a Patriots ilyen arányban hívott futó-, illetve passzjátékot a Buffalo Bills elleni csoportrangadón, mégis (vagy éppen ezért) 14-10-re győzött. Következzen az Ups&Downs!

UP

Futójáték: A Harris-Stevenson duó voltak ezen a héten az igáslovak, egészen elképesztő mennyiségű snapen kellett teljesíteni (főleg utóbbinak). Ez nem csak fizikálisan, de mentálisan is nagy terhet rótt az újoncra, ő azonban elbírta ezt. Harris a sérüléséig remekül játszott, volt egy 64 yardos touchdownja, amivel megadta az alaphangot a mérkőzésnek. Stevenson sok kontakt utáni yardot szerzett, a második félidőben főleg neki köszönhetően tudott előrehaladni a támadósor.

Támadófal: Ha már a futókról esett szó, nem lehet elvenni az OLine érdemeit sem, hiszen teletöltött boxok ellen is jól működött a futás, remek blokkokat osztott ki a főleg heavy felállásban pályára lépő egység. Itt is ki kell emelni a fizikális felkészültséget, hiszen ezek a blokkok igencsak sokat kivettek a játékosokból.

Védőfal: A másik falat is ki kell emelni, hiszen teljesen megfogták a Bills futásait, szinte egyáltalán nem tudott a földön yardokat szerezni az ellenfél, ez nagyban köszönhető Godchauxnak, aki karriercsúcsot jelentő 10 szereléssel zárt, valamint Guynak is, aki pluszban még egy összeszedett fumble-lel is büszkélkedhet. Előbbi egyébként 85,6-os, míg utóbbi 80,3-as PFF értékeléssel zárt a héten.

DOWN

-

Hozzászólás

Elégedett vagyok a minősítésekkel! :)

Csak két érdekesség, miután újra megnéztem a meccset.

  1. Nagy nagy többségében akkor futottunk viszonylag hosszút (+5 yard), ha Harry volt az egyik WR, pardon TE vagy OT?, szóval, amikor blokkolt. Meyers is jobb volt ebben, mint az új fiúk.
  2. Egy erős ellenfelet győztünk le,akik egyáltalán nem játszottak rosszul,  Allen nagyszerű QB, lehet, ha Ők meg csak 3-at futnak és a többit passzolják eredményesebbek lettek volna. :) McDermott meg azért nem BB.

Lehet, hogy eredményesebbek lettek volna, de szerintem így is szerencséjük volt, hogy INT nélkül megúszták. Volt jó pár necces passz azért.

Nekem a generálisan nagy - és számomra előzetesen nem várt - siker mellett két kisebb "down" volt a meccsen. (Harry szerencsétlen hozzáérését a labdához nem sorolnám ide, bár a ST guruk szerint ilyen időjárási viszonyok között és szélben el kell tűnni a labda közeléből, ha nincs elkapás.)  Az egyik Mills, akit meccsről-meccsre a legjobb matchupnak ítélnek meg az ellenfelek koordinátorai és most is jó párszor mellette történt elkapás (a TD-t is rá játszották meg), viszont a pro football reference, illetve az ESPN szerint sikeres szerelése sem volt a meccsen. A másik, hogy legalább négy olyan játékra emlékszem, ahol egymás után több mistackle is volt Allenen, miközben a sikeres szerelés sacket jelentett volna. (Három az NFL.com összefoglalójában is látható, ebből a legkritikusabb az utolsó Bills drive-nál volt 2:03-al a vége előtt.) Ha már sikerült átmenni a falon és pozícióba kerülni, kár volt a kihagyott lehetőségekért, különösen azért, mert én is azt gondolom, hogy a meccs végére Allen már kifejezetten jól passzolt az adott körülmények között.  

Kétségtelen, hogy Mills egyelőre a sec leggyengébb pontja (Sajnos Williams se jobb.), nemcsak szerelése, passzelütése sem volt. Néha vannak villanásai, most az se volt. Több kéne...

Tulajdonképpen minden play-hez fűzhető egy HA, vica-verza. :)

A Mills kérdéshez:

https://twitter.com/reinhurdler/status/1468987555022581765

Jól láthatóan a jó zónában van Mills. Ha valaki nem találja, akkor a Ritkán célba vett jó védekezés kasztban van a -4%, 13% koordinátákon.

JC Jackson pedig a gyakran célba vett kategóriában szerepel jól.

Remélem kétségeket ébreszt benned a kijelentéseddel kapcsolatban :)

A mondatom első felét továbbra is úgy gondolom és nem azért mert Mills rossz, hanem mert a többi kezdő DB jobb, meghatározóbb. A „több kéne” szurkolói maximalizmus. :) Talán azért passzolnak ritkábban feléje, mert DMC szeme és helyezkedése többnyire kettős coverage-t sejtet. (Természetesen jól van az, hogy a FS a CB2-re jobban ügyel.) De lehet, hogy tévedek. Majd jobban megfigyelem a játékát, hogy milyen S segítség nélkül.

Szeretném, ha elárulnád, hogy a standard kezdő 4 DB közül, ki a leggyengébb szerinted, mert Én erről írtam. Vagy úgy véled, egyik jobb mint a másik? (Nickel felállásnál talán a PS-ből nemrég felkerült  Bryant "gyengébb", de egyelőre nem összehasonlítható Vele szerintem, és a feladata is más.) Az Eaglesben jobbak voltak a szezon statjai, de persze van még 4 meccse javítani. A 15 passzból kapott TD-inkből 6-ot rajta szereztek, a rating-je 115. A többi 3 kezdő DB-nek már van legalább 2 INT-je.

Az INT nem lesz mérvadó adat. Valakinek mindenképpen a leggyengébbnek kell lennie, olyan nincs, hogy egy szinten van minden játékos. Mivel Mills, mint a 4 közül leggyengébb is bőven a jó kategóriába esik, mind szemre, mind értékelésekre, így már eleve a jelző sem állja meg a helyét.

De valójában a leggyengébb, ez tény. De mondjuk egy Brady, Rodgers, Mahomes hármast nézve is valaki leggyengébb lesz, és ugye ez nem azt fogja jelenteni, hogy valamelyik gyenge lenne. Vagy Cooper Kupp, Davante Adams, Tyreek Hill hármasból is lesz leggyengébb, mégsem a negatív jelző fog dominálni, mert jól játszanak.

Mills is jól játszik, hiába akarod beállítani, hogy nem. A szezon statokat azért nem tudod összehasonlítani, mert teljesen más rendszerben játszik. Ha ő valóban gyenge lenne, akkor a védelem állandóan bajban lenne miatta. De pont az van, hogy teljesen megadja a stabilitást JC Jackson másik oldalán. És mivel jól helyezkedik, már eleve a célbavétel sem történik meg. Ez nagyobb dolog, mint az INT. Ezzel ugyanis az összes driveot megakaszthatja, meccsenként többször is.

Szóval mint a linkelt táblázat is mutatja, fura pár elkapás miatt ekézni egy valójában stabilan és jól szereplő CB-t. Az utóbbi meccseken, amióta összeállt ez a séma, kifejezetten jól játszik. Elkapás nélkül senki nem fog zárni ellenünk.

De az se reális elvárás, hogy két shutdown CB legyen a csapatban.

A irányítón lévő elhibázott szerelésekbe szerintem nagyban közrejátszik az NFL szabályrendszere. Tulajdonképpen egy zsebkendőnyi területen érhetsz az irányítóhoz, nem eshetsz rá és természetesen még a labdára is figyelni kell, mert ha fél másodperccel később érsz oda, világvége van. Kis túlzással jobban jársz ha csak megkergeted és rossz passzra kényszeríted, mert akár INT- is lehet és biztos nem büntetnek meg érte…

Mills védelmére kell, hogy keljek, mert az elmúlt hetekben baromi jól játszott. Az előző 5 fordulóban 13 labda ment felé, amiből 5 elkapás született összesen 58 yardért, 16 yardnál többet pedig egyik meccsen sem engedett. Soha rosszabb CB2-t.

Így van, Mills most elég stabilan szerepel. Nagyon fekszik neki ez az új rendszer.

Az hogy kevés szerelése, vagy leütött labdája van, nem feltétlenül jelenti, hogy rossz lenne. Eleve a célbavétel sem történik meg annyira jó a coverage tőle, vagy elkapható labda se lesz belőle, mivel nincs elkapás így szerelnie sem kell. Az már régen rossz, ha egy CB 8-10 tackle-t tud felmutatni egy meccsen, és ez nem futás ellen van, hanem elkapás utáni szerelés.

Mivel ebben a sportban az ellenfelek yardokat és TD-t szereznek, így minden meccsen valaki mellett elkapják a passzt, de ettől nem lesz rossza  teljesítménye.

Én BB-t Down-ba tenném a mérkőzés végi mosolyokért, hova lesz így az image? :)

Köszönöm, hogy senki sem lett Down.

Kedvenc jelentem mikor BB megöleli a fiát. Abban minden benne volt, a játék és fia iránti szeretet és öröm is... Nagyon jó volt látni, engem meghatott a dolog.

Na ez gyönyörűűű, mert azt azért gondoljuk, hogy BB nem az az ölelgetős fajta, ha nyílt színen megöleli a szaporulatot, akkor az akkor bizony letett valamit az asztalra, vagyis kezd a fiú hozzáadott értéket adni a csapathoz. EZ nagyon bíztató.

Hát a legnagyobb UP  a coach team, aki ezt a játéktervet előásta és begyakoroltatta a csapattal - ugye láttuk BB első mondatát az öltözőben - EZÉRT GYAKOROLTUK!!!! Maxima respect a biztonsági játék előhívásáért.

BB for president. :):):)

Nagy spiler az Öreg, még amikor gyakorolták ezt a játéktervet már akkor tudta, hogy Buffaloban ilyen örült körülmények lesznek. :) 

BB for Wizard!  :) :) :) 

Megnéztem a meccset 2x meg a  coach összefoglalót is Gamepassen és arra jutottam hogy BB hallva Mcdermott

nyilatkozatait, meg a Bills futásvédekezését mennyit ajnározzák szerintem úgy volt vele hogy lesz ami lesz ezt a

gameplant leerőszakolják a Bills torkán. Ilyen folyamatos állandó futást nem lehet csak úgy leakasztani ott a meccs napján

hogy most rossz idő van elővesszük ezt a plant. Szerintem ha nincs rossz idő akkor is ezt játszák  mert ezt gyakorolták

egész héten /így legalább volt mire fogni/.

Nem értem, mitől lenne ez nehéz? Azt hiszem, Hopi is írta, hogy az lehet, hogy egy futás túlsúlyú plannel készültek, és az időjárás miatt csak futás lett belőle. De abban kb. semmi nehézséget nem látok a Ő szintjükön, hogy a 40 begyakorolt futójáték különböző változatait elkezdik szétrotálni és behívogatni egymás után. Maga a play hívás dinamikusan változik szinte folyamatosan (mondjuk egy 2 minute drill-ben gondolom kötöttebb), az elemzéseknek megfelelően, szóval szerintem nem szabadna gondot okozzon, ha azt mondja a vezetőedző, hogy mostantól végig futni fogunk.  

Pedig nagyon nem egyszerű az, amit csináltunk. Egyrészt a játékosok szempontjából volt rettentő nehéz, mert az egész meccs egy 9 on 7 drill volt, ami az egyik legintenzívebb gyakorlat. Ha bármelyik játékost bármelyik szinten meghallgatod, miket mond erről a drillről, egyértelmű, mennyire kimerítő már edzésen is, hát még meccsen, arról nem is beszélve, milyen megterhelés erre megfelelően felkészülni. Edzői részről pedig azért volt nehéz, mert a legtöbb csapat az ilyen szituációkat 3-4 koncepcióval oldja meg, ehhez képest JMD rendkívül változatos playhívással dolgozott, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy övé az egyik legdiverzifikáltabb futójáték az egész ligában, de ettől még ez nem tartozik az egyszerű kategóriába.

Ok, azt adom, hogy fizikailag nehéz felkészülni. De biztos nem a múlt héten érték el ezt a fizikai szintet a játékosok, mert BB bejelentette, hogy a Bills ellen csak futni fogunk és az is biztos, hogy nem egész évben erre a meccsre készültek. Nem mondom, hogy nem volt meglepő, ördögi, stb, csak annyit, hogy a play hívások terén nem jelentett komoly kihívást, hogy így alakítsák a meccset. 

Külön örülök Godchaux kiemelésének, az utóbbi hetekben a 3. Legjobb értékeléssel rendelkező belső falember, brutál munkát végez. Ennél sikeresebb offseasonra nem emlékszem. 😁