Megújul a Gillette Stadium

Kép
Gillette Stadium

Az új év mindig a fogadalmak, és a változások ideje, és úgy tűnik, nincs ez másként New England-ben sem. A 2022-es év elejétől kezdve a Kraft család jelentős beruházást tervez megvalósítani a Gillette Stadium átépítése és felújítása érdekében.

A stadion északi vége átalakul a mostani kinézetéhez képest, új kivetítőt kap a stadion, új vendéglátó- és rendezvényterek épülnek, valamint a stadion végében álló tornyot és beléptető kaput is átépítik − és ezek mellett még sok kisebb fejlesztés is lesz.


Már 20 éve, hogy 2002-ben megnyitotta kapuit a Gillette Stadium. Azóta a Patriots szurkolók otthonává vált az aréna, de időnként minden otthonnak szüksége van egy kis ráncfelvarrásra. Ez a projekt lesz a legnagyobb változás a stadion épületén a megnyitása óta, ennek ellenére a tervek szerint a 2023-as szezon kezdetére már el is fognak vele készülni.


Ez a felújítás a Gillette Stadium számos közelmúltbeli fejlesztését követi. Ezek között a legfontosabbak a közösségi terek bővítése volt − mint például az Optum Field Lounge, az Encore Terrace, vagy a Cross Insurance Pavilion & Business Center −, valamint a déli oldali új kivetítő, amely 70 százalékkal lett nagyobb, mint az előző.


− A Kraft család az elmúlt húsz évben folyamatos fejlesztésekkel és felújításokkal tartotta a lépést a liga stadionjainak fejlődésével és emelte a stadion színvonalát a szurkolók érdekében − mondta Jen Ferron, a Kraft Sports and Entertainment marketing igazgatója −, ez a felújítási projekt más közelmúltbeli fejlesztésekkel együtt továbbra is megkülönbözteti majd a Gillette Stadium-ot a többi arénától.


Egy új kivetítő épült 2021-ben a stadion déli endzone-jánál, de az északi oldalra kerülő új kivetítő még magasabb szintre fogja emelni a szurkolói élményt. Egy 370'x60' méretű (ez kb. 113 méter széles és 18 méter magas, vagyis  több mint 2000 négyzetméter (!) felületű - összehasonlításként az új Puskás Arénában 4 darab 112 négyzetméteres kivetítő van most), ívelt, HD felbontású kijelző kerül beépítésre - ez lesz az USA legnagyobb nyitott stadionban található kivetítője! Egészen új szintre fogja emelni a várakozások szerint a visszajátszásokat, a statisztikai megjelenítéseket, és a "fancam" képeket is.


Az új kijelző mögött található híd és világítótorony eddig is különleges részei voltak a stadionnak, amelyeket most újragondoltak. Az áttervezés eredményeként a torony 218' (67 méter) magas lesz, a tetején egy körpanorámát kínáló kilátóval. Lenyűgöző kilátás fog nyílni innen a stadion környezetére - különösen az őszi színkavalkádban lélegzetelállítóan szép New England.


− A Gillette Stadium ikonikus világítótornya jelentős átalakuláson megy keresztül. Egész évben látogatható lesz a szurkolók számára, de elérhető lesz akár magánrendezvényekre is. − mondta Ferron − Az északi endzone-hoz kerülő kivetítő pedig majdnem kétszer akkora lesz, mint a déli oldali, amelyet csak az év elején telepítettünk.


A 7000 négyzetméternyi belső térrel büszkélkedő, padlótól a plafonig üvegfalú vendéglátó- és rendezvényterek a stadion északi végének meghatározó elemei lesznek. Az új tér egy része összeköti majd a keleti és nyugati páholyokat és VIP szekciókat, valamint a stadion felső szintjeit is, ezzel lehetővé téve, hogy a stadion minden szinten teljesen körbejárható legyen (jelenleg ez csak egy szinten lehetséges).


A stadion északi bejárata teljesen átalakul. Ez a kapu a Patriots Pro Shop, a Patriots Hall of Fame, és a Patriots Place (bevásárló- és szórakoztatóközpont) közvetlen szomszédságában áll, felújítják és áthelyezik a beléptető rendszerrel együtt, hogy ezek a helyek minden látogató számára könnyebben és kényelmesebben elérhetőek legyenek, és a meccs napi beléptetés is gördülékenyebbé váljon. A vendégeket egy parkosított lépcső vezeti majd fel a főcsarnokhoz, ahol a szurkolók a déli endzone kijelzője, és a New England Patriots hat Super Bowl zászlója  felé tekinthetnek végig a pályán.


Ahogy a meglévő stadion építését is, úgy természetesen a mostani átalakítást is a Kraft család a saját magánvagyonából finanszírozza. A fejlesztést valamennyi szurkolónak szánják, akik a meccs napokon kilátogatnak a létesítménybe szórakozni, vásárolni - és, persze, elsősorban a soron következő hazai mérkőzést megnézni, és kiszurkolni a győzelmet a csapatnak. 


Ráadásul a projekt további részletei még fejlesztés alatt állnak, így a Kraft család is izgatottan várja, hogy láthassa majd a vadonatúj, felújított Gillette Stadium-ot. Az aréna első 20 évében a Kraft család több mint 300 millió dollárt fektetett be a stadion fejlesztésébe. Ez az új projekt a szezon előtt végrehajtott fejlesztésekkel együtt további 225 millió dolláros beruházást jelent, ami tükrözi a család elkötelezettségét a csapat, a szurkolók, és a Gillette Stadium színvonalának újabb emelése iránt.

− Ez a projekt felkészíti a Gillette Stadiont a következő 20 évre − mondta Ferron.

 

 

Az alábbiakban láthatjátok milyen most, illetve milyen lesz az új stadion pár látványterv szerint.

 

Madártávlatból az északi bejárat felől :

stad1astad1b

 

 

 

A stadion déli vége felől (az új kijelző elég hűha)

stad2astad2b

 

 

 

Az új északi bejárat a toronnyal:

stad3astad3b

 

 

 

 

forrás : patriots.com - itt, és itt.
 

Hozzászólás

Na akkor majd lehet szerveződni egy látogatásra 😁

Gondoltam, jövő hét végén kiugrok, de aztán most mégse, majd ha felújították rendesen......... ;o)