Ups & Downs - 15. hét: Patriots @ Colts

Kép
Ups

Az elmúlt fordulókkal ellentétben ezúttal többen is a gyengén teljesítők táborát "erősítették", a szurkolók nagy bánatára. Természetesen akadtak jó teljesítmények is, ezek következnek most az Ups&Downsban!

UP

Hunter Henry: Az idén igazolt TE az elmúlt meccseken talán halványabban szerepelt, nem jöttek az addig megszokott elkapások a redzone-ban, most azonban pótolta ezt. Hat elkapásból 77 yardot szerzett, az utolsó negyedben ráadásul két touchdownja is volt, minden túlzás nélkül a támadósor legjobbja volt éjszaka.

J.C. Jackson: A cornerback feladata volt, hogy Michael Pittmant megfogja a meccs során - remekül is sikerült neki, több leütött passza volt, kisebb szerencsével interceptiont is szerezhetett volna.

DOWN

Jakobi Meyers: Meyers sem hozta a tőle megszokott játékot, pontatlanul futotta meg a routeokat, elejtett passzai is voltak, az első negyed végén ha elkapja a felé szálló passzt, könnyedén máshogy alakulhatott volna a mérkőzés.

Isaiah Wynn: Wynn az elmúlt hetekben már egyre javuló játékkal jelentkezett, most azonban ismét a szezon eleji formáját hozta. Volt hogy ő állította meg Stevenson futását, de volt egy rettenetes false startja is, a meccs elején engedett sackjéről már nem is beszélve.

Mac Jones: Az újonc irányító is felemás meccsen van túl, ám két borzasztó hibája igencsak nehéz helyzetbe hozta a csapatot, amin az utolsó negyedes javulása sem tudott eléggé változtatni. Az első félidő végén, valamint a második elején dobott INT is - szerintem - az övé volt. A támadófal sem segítette a dolgát, Meyersnek is voltak dropjai, de ő sem találta a ritmust. Voltak biztató passzai, és a két eladott labda után sem zuhant össze, de ilyen hibákat megbüntetnek az NFL-ben.

Jakob Johnson: A német fullback ezúttal nem a futásblokkolásnál hibázott, hanem a speciális egységben, aminek a "jutalma" egy blokkolt punt lett. Hozzáteszem ez már a harmadik blokkolt punt volt idén ellenünk, nem ilyen ST-játékhoz szoktunk hozzá az elmúlt években.

Edzői stáb: A meccs során végig olyan érzésem volt, mintha fejben teljesen máshol lett volna a csapat. Ezt megerősítve Jones is elmondta, hogy érezték a csapaton belül, hogy nem úgy sikerült a felkészülés mint eddig, és ha valóban így van, akkor abban bőven benne vannak az edzők is.

Hozzászólás

Down: Kenny, aki a vasárnap hajnali meccshez elfelejtette felvenni a kabala felsőjét!

Edzők: a 4&7re FG a TD próba helyett még védhető, de az hogy nem rúgtunk Onsideot az megbocsáthatatlan.

Az mondjuk egy próbát megért volna… de azért megbocsájthatatlannak nem mondanám. Szerintem nagyon benne volt a meccs képében, hogy meg tudják állítani a Colts támadóit, viszont a sikertelen onside kick szinte biztos FG a coltsnak (és szinte biztos, hogy sikertelen lesz), utána pedig már TD kellett volna. Szóval annyira nem egyértelmű számomra.

Meg tudják állítani... Volt egy időkérésünk és a 2 perces megállás. Egy 1st down kellett a Coltsnak a győzelemhez, akiknek volt egy futója, aki nem háromra, de egyre is megfutotta többségében a 1st downt. Reménytelen ötlet volt a meccs és Taylor formája alapján a 3 pont után visszaadni a Coltsnak a labdát. Az akkor lett volna sanszos, ha TD-t csinálunk és a Wentznek passzolnia kell.

Bosszantóan sok volt a buta hiba - a ST bemozdulás, ami miatt a megismételt FG sikeres lett, az, ahogy kiküzdöttük magunkat az 1 yardról és még lehetne sorolni. Nem akarok bírózni, mert nem azon ment el, de két WR-t is megfejeltek - következmény nélkül. Oda kettő, ide nyolc zászló esett.
 

Meyers down-ja nevetséges. Főleg az indoklások! Abban a bizonyos drive-ban ha Stevenson nem fut 3 carry-ből -1 yardot "könnyen másképpen alakulhatott volna a mérkőzés." :) Annak is örülök, hogy Te pontosan tudod milyen útvonalakat kellett futnia. Igaz nem kapta el az elkaphatatlanokat, de legalább nem rokkant bele ezekbe, mint Agholor és Harry. Bourne-t alig láttam... :)

Ja, egy kérdés! Ki az a sok játékos, aki hozta a Tőle megszokottat? Kinek a hibája a blokkolt punt? :)

Hétről hétre egyre jobb jelzőkkel illeted a cikkeim, igazán köszönöm!

Nem írtam sehol olyat, hogy sokan hozták a tölük megszokottat, de Meyers az idei játéka és WR1 szerepe alapján most gyengén muzsikált. A Harry vagy Agholor párhuzam a nevetséges inkább, de én ilyen jelzőkkel egyik szurkolótársam véleményét sem jellemezném, gratulálok. További szép estét!

A vége jogos JJ-t nem másoltam be a cikkbe:)

Nézd, Engem felháborított, hogy Meyers-et berakod a meccs 3 legrosszabb játékosa közé, egy drive alakulását egyoldalúan szemléled és egész meccsre kihatónak véled. Azért kapott 12 targetet, mert rossz útvonalat futott? Te komolyabban szoktad indokolni a minősítéseket.

Visszavehetnél a stílusodból. Sőt vegyél vissza a stílusodból.

A véleményedet meghallgatjuk, de más véleményét, főleg ha cikkíró tiszteletben tartjuk.

Hiába vagy komment “celeb”, rövidesen elfogy a türelmem, azt regisztrálhatsz újra…

Ez meg milyen megnyilvánulás? A tiszteletet nem elvárni kell, hanem kiérdemelni. A "cikkíró" mitől tévedhetetlen? Ez az agresszív, fenyegető stílusú "új hullám" meg nem vezet sehová, csak minősít.

A kérdésben egyik oldalon sem foglalok állást. Viszont engedj meg egy apró megjegyzést. (Ennek most nem hozzád lesz köze hopikám.)

”A tiszteletet nem elvárni kell, hanem kiérdemelni.” 
Ez alapvetően teljesen jogos. DE! Számomra MINDEN szerkesztő azzal, hogy időt és energiát szán INGYEN a honlap - szerintem magas színvonalú - működtetésére, azzal minden TISZTELETET megérdemel/kiérdemel! 🙏🏼

Én még akkor sem prüszköltem Increay-re vagy sértődtem meg, amikor tavaly vmelyik meccs chat-je közben túláradó CN “iránti” lelkesedésem miatt (úgy hogy korábban még csak egy rossz betűt sem írtam soha 15 év alatt!) hasonló “fenyegetést” kaptam. Az oka: az előző bekezdésem. Köszönöm és peace! Go Pats! :)

Jelen esetben attól tévedhetetlen, hogy vélemény (!) cikk. Nem lehet vitatni, hogy NEKI ez a véleménye. Leírhatja a sajátját, de nem ilyen stílusban. És nem először ilyen.

Nem mintha nem járnék szívesen ide vérszívást olvasgatni, meg néha 1-2 kommentet megfogalmazni, de azért ez a probléma “öreg” és komplex, valamint onnantól, hogy a tisztelt szerkesztőség évekkel ezelőtt útjára engedte ezt a személyeskedő stílust - volt, aki fő résztvevője volt -, engem meglep a meglepődés és a hirtelen “keménykedés”, vagy minek nevezzem. Van itt olyan szurkoló, aki sokkal degradálóbban és “közösségrombolóbban” jelenik meg időről-időre, mögé mégis beállt a fél szerkesztőség pár hete.

A következetes hozzáállást hasznosabbnak érezném, mint a kettős mércét, és talán nem vagyok ezzel itt egyedül. Bár mint említettem korábban, ez a hajó szerintem rég elment. Csak akkor a következményeket el kell fogadni, vagy alapjaiban megreformálni a dolgot. De ezt majd Ti megbeszélitek. Természetesen no offenz - mint nálunk tegnap 45 percig -, csak azt éreztem, ennek most már itt az ideje..

Hát, azért az nem árt, ha az elkapók elkapják az elkaphatatlanokat, benne van a munkaköri leírásukban. Mint az is, hogy megütik őket. Ha az irányítónak nem megy, nekik kell előlépni, és ezt nem tették meg. Ha azt akartad ilyen körmönfont módon kifejezni, hogy mindenről MJ tehet, azt azért túlzásnak tartom, de az is lehet. Elvégre down-ban van, nem véletlenül. Egyébként én bíztam Harry upban, magához képest jó meccse volt, legalább annyira mint Mayers- nek gyenge.:) 

Harry nálam nagyon a határon volt, de végül kimaradt. Ha mondjuk a flea flicker felé megy, akkor biztosan 1 TD-vel gazdagabb és UP-ba kerül.

Harry talán nem UP még, de szerintem mindenképpen mutatja, hogy több lehet, mint egy jó blokkoló, ha a megfelelő módon használnánk. Mostmár minden meccsen villan egyet, előbb-utóbb csak feltűnik a coach teamnek is... :) :)

Jaj ez a sztereotip munkaköri leírás poén! A megütik vagy kiütik nem uaz. És akkor az is benne van a munkaköri leírásban, hogy a MLB nem vetődhet árnyékra, meg a puntert védeni kell mindenáron. Ezekből 2 TD-t kaptunk, de Meyers a down :)

Te írtad, hogy a nem elkapott labda jobb, mintha elkapja és összetörik. Ez elvben igaz, de mint “szemlélet” biztosra veszem, hogy köze nincs a focihoz, legalábbis ha sokáig akarsz csapattag lenni. Egyébként Meyers távolról sem ilyen. És igen, az elkaphatatlan labdák elkapásától lesz egy WR több, az átlagosnál, ezt is tarom. Megjegyzem, én sem raktam volna Down-ba, ezért nem írtam, hogy egyetértek vele. Magához képest gyengébb napja volt, ez tény, tehát el tudom fogadni, hogy van, aki szerint down.

Hopi meg ne haragudj, de a minősítésekre szerintem nincs semmi szükség, eddig ezeket mellőztük, mert semmi jogunk minősíteni a szerkesztők amúgy megfeszített (és pláne ingyenes!!!) munkáját. Más véleménye mindenkinek lehet, ez egyértelmű és abból jó viták szoktak születni, de jó lenne az egymás iránti tiszteletet a kommentekben is megtartani. Ez a "nevetséges" jelző most szerintem felesleges volt.

Sajnos Te is félreértettél! Nem Increay nevetséges, hanem Meyers down-ja. Nem tehetek róla, hogy  amikor olvastam felnevettem. Legalább 3 másik jelöltem is volt helyette pl. JJ, HT, Bourne, Ő eszembe sem jutott. Increay munkáját mindig becsültem és a többi minősítésével egyetértettem. Máskor 1000x átgondolom a fogalmazványocskámat. :)

Huhú, mi lenne itt, ha a Patspulpit-os cikket másolnák be. Ott Mac Jones konkrétan up-ba került, Meyers down, és képzelem arra mi lenne a reakciód. Csak a hangnem volt kissé erős, egyébként mindenki beírhatja ide a véleményét szabadon, legfeljebb lesznek ellenvetések. De ez a célja egy fórumnak. Csak jobb a hangulat, ha a stílus baráti.

Kedves Hopi!

 

Szerintem mindenki látatlanban kedvel téged ezen az oldalon, nem a korod miatt adja meg a tiszteletet, hanem úgy az egész, hosszú éves "teljesítményed" miatt.

Viszont szeretném megjegyezni, hogy az utóbbi időben olyan érzésem van, hogy az ide írt kommemtjeid előtt belakmározol egy jó adag Carolina Reaper chili paprikát, majd leülsz véleményt formálni, ami erősen befolyásolja azt, hogy milyen lesz a leírtak minősége. Pl. ha valaki Meyers-re egy rossz szót (mit rossz szót, elég, ha egy mozdulatát enyhe kritika éri), akkor azt személyes sértésnek veszed.

A vélemény az vélemény, mindenki úgy látja, ahogy akarja, ahogy szemléli az eseményeket (én pl. úgy láttam, hogy tegnap hoztunk egy közepesen jó teljesítményt a meccs 95%-ban, a fennmaradó 5%-ban pedig borzalmasat, ez pedig vonatkozik edzőre és játékosra egyaránt), de azért jó lenne, ha a szerkesztők véleményét kevésbé karcos jelzőkkel illetnéd. Nagyon sok köszönet nekik, hogy a post-TB időszakban is jelentős számban vagyunk itt :-)

Remélem, hogy nem egyfajta sértődés és az oldal negligálása lesz azokból a véleményekből, amit most kapsz és továbbra is maradsz ennek a közösségnek az aktív, megbecsült tagja.

 

Azért az elég meredek, hogy a védelemből senki nem lett down, pedig az ellenfél konkrétan szétfutott minket. 39 futás majdnem 5,8 yardos átlaggal, az már az a kategória, hogy szinte nem is kell mást csinálnod csak futni. Nálam az egész front 7 down.

Ha már itt tartunk, ez igaz az O-falra is, a RB-ek 39 yardot futottak. De hogy mind az O,  mind a D oldalán a Colts-fal dominált, azt már az első értékelésekben is benne volt. 

A védelem az utolsó futásig egész jól tartotta a Colts futását, egy-két nagyobb futást leszámítva (pl. Dulin 37 yardos, amit nagyon benéztek). Az, hogy Taylor 27 futásból hoz 103 yardot, az teljesen elviselhető egy nagyon gyenge Colts passzjáték mellett. Az utolsó futás pedig egy nagyon feltolt védelem mellett volt, gyakorlatilag átsiklott rajta Taylor és már nem is volt senki előtte. Normál védelmi felállásnál ez maradt volna 8-10 yardon maximum egy 1st down-ért.

Nem mondanám azt, hogy szétfutottak minket.

Én úgy gondolom „szétfutás” alatt nem feltétlenül a yardmennyiséget kell érteni, az csalóka lehet. Ha egy csapat szinte csak futással egyenletesen halad, öli az időt, és pontokat is szerez, az szerintem hasonlóan értelmezhető.

A Colts pl. az első negyedben csinált egy 5 perces hosszúságú (elapsed 7 perc) 8 playből álló 78 yardos drive-ot, amelyben 7x futottak, ebből Taylor 6x. A második negyedben pedig egy 9 perc hosszúságú (elapsed 10,5 perc), 65 yardos, 14 playből álló drive-ot, amelyben 10x futottak, ebből Taylor 7x.

Közel 18 percen át az első félidőben csak nyeltük a yardokat, a 22 playből 17x futásból és bekaptunk 10 pontot.

Így van, ahogy írod, de egy szót sem említesz a második félidőről, amikor viszont tökéletesen alakult védelmi oldalról  futás megfogása, nem véletlen, hogy a legutolsó futásig Taylor átlaga 3,7y volt. Az első félidőben is csak 10 pont jött ezekből a nagy futásokból, ezen nem ment el a meccs. Olyan pedig ritkán adódik, hogy egy jobb csapat ellen a futást és a passzt is le lehet védekezni, a tegnapi meccsre is ült BB terve.

Ezt a meccset nem a Colts nyerte meg, hanem mi szabtuk el, lehetne tételesen sorolni a hibákat. Nem nézett ki olyan szarul a játékunk, mint pl. a Saints ellen, magával a játékkal, voltak egyéni hibák (MC döntések, special team, felesleges büntik stb.) és kérdéses edzői döntések is. Én ezzel a Colts-cal szívesen összekerülnék a play off-ban, valamivel jobb csapatnak tűnünk.

Igazad van abban, hogy ezt a meccset Mi szúrtuk el az első félidei főleg egyéni töketlenkedésünkkel/fegyelmezetlenkedésünkkel, de a labda sem jutott sokszor Hozzánk (és sokáig) az első félidőben. Viszont szerintem a Colts az utolsó negyedben csak az időt húzta azzal is, hogy a Mi egyik dríve-unkat közel 5 percesre "kényszerítette" mezőny góllal ill. az egyik drive-juk szintén 5 perces lett, amelynek a 9 play-ében, 8x futottak, Taylor 6x, Wentz! 2x, a 9. play a punt volt. De a meccsen először, igaz kicsit későn, de megállítottuk az egyik futóplay-üket, csak az idő egyre fogyott. Annyiban talán kiegyezhetünk, hogy a futásuk rendkívül időhatékony volt (az előbb említett drive-jukkal 19 yardot haladtak az 5 perc alatt!) noha a pontjaikat nem abból szerezték. :)

Mi neked a nagyobb futás? Mert nekem az a futás, amiből 5 yard megvan, kiülönösen elsőre, az már ilyen, már kényelmes helyzetbe hozza a csapatot a következő hívást illetően. Dulin és Taylor nagy futásán kívül Wentznek is volt 11 yardos futása, de Taylor futott többet tízen felül és többször 6-7 yardosat is. Átlagszurkoló számára ha a csapata ellen 226 yardot futnak, - de az utolsó nélkül is 160-at akkor az a védelem nem jól védekezett a futás ellen, különösen úgy, ha levegőben szinte teljesen veszélytelen - inkább önveszélyes - az ellenfél és mindenki tudja, hogy a futásra kell koncentrálni.

A rovat számomra mindig egy szubjektív, a cikkíró benyomásait, preferenciát tartalmazó írás marad, éppen ezért feleslegesnek tartom az objektivitást keresni. Ahogy  egy-egy játékos megítélésénél néha mondjuk az évi 5,5 sack gyenge teljesítmény, néha ugyanez a nagyon hasznos csapatjátékos minősítést kapja. 

Hopival egyetértek abban, hogy a down-ba -számomra!- jobban belefért volna HT nemcsak az utolsó, mindent eldöntő futás miatt, de akár Judon is, mert önmagához képest gyenge meccset hozott le, nem emlékszem semmilyem érdemi megmozdulására...

És down a bírók is, mert nagyon nem védték a játékosokat...

Jól van. A Titans is bokán lőtte magát és  Baltimore is kikap szerintem. Lehet javítani a jövő héten. 

Amúgy meg nyugodjon meg mindenki , attól megnyugszunk. Az egész csapat szar volt. Együtt vesztünk együtt nyerünk...

We are on Buffalo!

Hát a Titans lehet, hogy az alapszakaszban tökön lövi magát, de én velük nem akarok találkozni a PO-ban:) Iszonyat kemény csapat, bárkit tesznek be futóba, mennek van 4-5 yardot, sokszor az első kontakt után. Az irányítónak nagyon meg se kell feszülni, hogy nyerjenek. A hollók meccse még tart, arról azért nem írnék, de simán nyerhetnek is.

De tényleg ebben az AFC-ben tervezni, kb lehetetlen :)

Sokminden nem jött össze ezen a meccsen, nekem az volt az érzésem,hogy amennyire szeretik az emberek a késői byeweeket annyira nem tett jót nekünk. Kiesett a csapat a ritmusból (tudom a Colts is onnan jött), és jöttek a büntik és a dekoncentráltság. Hasonló játékot képvisel a Colts, fizikális erős védelem mellé jó futójáték, kevesebb passz. Ezen a meccsen a mi oldalunkról a védelem jó volt amúgy, nem tudom őket hibáztatni. A támadósorban MJones intjei nem voltak szépek, viszont a 4. Negyedben nálam szépített. Ami hatalmas Down az a futójáték hiánya, hiába... Stevenson nem Harris. Egy stabil futójátékkal ezt a meccset simán megnyerjük. 

Egy dolog mellett nem tudok még elmenni, a Colts egyszerűen annyira gusztustalanul játszott.. sok volt a sisakkal ütközés, aljasan játszottak páran. Nem lettek szimpatikusak.  

Az elkapósor most nem hozta az eddigieket... Mikor szembe jön egy kicsit jobb védelem akkor máris döcögősebb a szekér. Nagyon elférne egy igazi  domináns WR1 a csapatban. :/ Meyers downnal amúgy egyetértek, ezen a meccsen nem hozta a megszokottakat. Henry upot viszont adom, idei legjobb igazolás Judon mellett.

Nyerhető meccs volt ez, szerintem is. Sok apró dolog, egyéni hiba adódott össze, amik (remélhetőleg) nem ismétlődnek meg. Pl Judon false start, ami miatt az 1 yard helyett 6 yard- ot kellett megtenni, ami után az int jött. Ha nincs a hiba, talán INT helyett TD- van. 

Ja, bocs…  sok a J betű! Jonnu, nem Judon, természetesen. Mondjuk lehet néha nem ártana a támadóknál sem Judon!:)

Én azért meglepődtem, hogy a labda mindkét oldalán alulmaradt a fal. Azért futás blokkban nem voltak olyan rosszak eddig. Mondjuk lehet most is jobban nézett volna ki, ha a kezdő futó játszik, de nem vagyok biztos benne. Meg mást nem hallottunk hetek óta, hogy mennyire fizikális egység, és gondolom az is, de akkor a Colts fal miből van? Nem tudom hol helyezkedik el valójában a csapat.

HT down nekem is feltűnt… egyszer hallottam a nevét a meccsen, mikor TD-t szereztek róla, pedig úgy tudom, a futás megállítása az erőssége. Egyébként én bírom, mert sokan szidták az elején, mégis igen hasznosnak bizonyult az évek során.

Nekem bejött a megérzésem,hogy megszakad a győzelmi sorozatunk. Még ennyi hiba mellett is volt esélyünk a győzelemre. Jobb, ha egyszerre jönnek ki a hibák, hétvégére összeszedetebb lesz a csapat és legyőzzük a Buffalot. Ami nekem nem tetszik az a szurkolótársak és a játékosok felé elvárható tisztelet hiánya.Játékost, edzőt jelzőkkel illetni egy rossz kivitetelezés miatt szerintem felháborító. Lehet bosszankodni, dühöngeni. Én is megteszem, de tisztelem őket. Ha nem hibáznának, akkor előre ide adhatnák a Lombardit.

OFF

Bourne covid listára került. 

Mellette : "LB Harvi Langi, LB Cameron McGrone and LB Ronnie Perkins also tested positive and will join Bourne on the Reserve/COVID list"

 

Ők nem számítanak most a kezdők szempontjából, de jól mutatja, hogy itt is durran be a dolog, nem fogjuk megúszni, attól tartok.

Most olvasom én is.

Remélem nem ez a ki.....ott vírus fogja eldönteni a bajnokságot. Eddig megúsztuk komoly sérülés nélkül, helyette remélem nem covid tizedel meg minket az év egyik legfontosabb meccse előtt.

A hivatalos sérülés jelentés holnap jön ki, ha Agholor és Harry out, Wilkerson, Nixon time jön. Taylor még mindig a coviddal nyűglődik, Harris is holnap derül ki. Esélyeink, amennyiben a 3 kezdő off. tag kiesik, jelentősen csökkennek a Bills ellen :(

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy a vírus jelentősen befolyásolni fogja. Egyik napról a másikra tűnhetnek el csapatrészek bármelyik csapatnál.

Hát ez szomorú. A "rendes" sérültek felépülésében talán még bízhatunk. 

Kis érdekesség az NHL-ből: leáll a liga szerdától egészen december 27-ig a rengeteg fertőzés miatt. https://index.hu/sport/2021/12/21/szerdatol-leall-az-nhl-a-koronavirus-miatt/. Lehet, hogy nemsokára az NFL-ben is eljutunk oda?

Minden lehetséges, de kicsi a valószínűsége szerintem. Az NHL/NBA alapszakasz meccsmennyisége közel 5x több, 1 hét leállás miatti meccseltolások vagy akár néhány meccs elhagyása/törlése nem befolyásolja annyira egy alapszakasz végeredményét, mint az NFL-ben akár csak egy forduló eltörlése is. Egy 1 hetes általános bye week pedig szerintem nem oldja meg igazán a covid problémát, persze a sérülteknek jól jön.

Megnéztem, jelenleg 139 játékos van covid listán, ez a "játékos készlet" 32x(53+16)=2208 fő ~6%-a, azaz átlagban csapatonként 139/32=~4-5 fő. Természetesen nem egyenletes az eloszlás és az sem mindegy milyen fontos csapattag esik bele. A Falcons, Colts, 48ers, Saints, Jaguars per pillanat 0 covidos, viszont a WFT, Rams 10-12 fős . a Browns 19 játékosa pedig kicsit abszurd és vagy fatális véletlen vagy talán a kellő óvintézkedések hiányának következménye. A covidfertőzés u.úgy nem "igazságos", mint a sérülések, de talán az előbbi kicsit befolyásolható :(

UPGRADE: Sajnos 1 nap alatt (dec.22.-re) jelentős a változás, 178 fő covidos (8%; 5-6 fő/csapat). A Chiefs-nél hirtelen felszökött 16 játékosra, köztük Kelce és Hill. A Bills-ben Beasley, mivel oltatlan, legalább 10 napig nem játszhat.

Hát erről beszéltem Hopi. 1 nap alatt is csúnya számok jöttek, hát még akkor 2-3-4 nap alatt. De abban igazad van, hogy NHL/NBA-ben talán könnyebb ezeket pótolni az idény hossza miatt. Kíváncsi leszek mi lesz karácsony után...