Beharangozó 16.hét : Bills @ Patriots

Kép
billsatpatsweek16

 

      A New England Patriots három héten belül másodszor mérkőzik meg a Buffalo Bills csapatával, miután december 6-án 14-10-re győzött Buffalo-ban a Monday Night Football-on. A hét végi mérkőzést most Foxborough-ban rendezik meg, a mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 19:00 órakor kezdődik.

 

     A Patriots hét meccses győzelmi sorozata múlt szombaton szakadt meg, miután 27-17-re elveszítette Indianapolis-ban a Colts elleni mérkőzését. A stáb a Titans ellenihez hasonló gameplan-nel próbálkozott, fogni a futást amennyire lehet, de nem mindenáron, nem fullra töltött box-szal, inkább korlátozni Wentz-et a levegőben. És ez működhetett is volna, Taylor TD futását leszámítva nem átlagoltak túl jó számokat futásonként, Wentz pedig csak 57 yardot passzolt az öt sikeres passzával. De végül nem sikerült nyerni, és ezt leginkább egyéni hibáknak, rossz kivitelezéseknek, a speciális egység gyengébb teljesítményének köszönhetjük - amivel hátrányba került a csapat már a félidő előtt, így kikerült az offense a komfortzónájából, és rákényszerültünk a tervezettnél több passzolásra. A Colts stábja jobban felkészült a bye week alatt, és főleg a két faluk dominanciájával nekik sikerült jobban ránk kényszeríteni az akaratukat, mint nekünk rájuk.

 

     A három héttel ezelőtti Bills elleni meccsre jól emlékezhetünk, a rendkívüli időjárás rendkívüli tervet hozott a Patriots oldalán, és Mac Jones mindössze két sikeres passzával is sikerült nyerni. Lényegében nem mutattunk meg semmit a passzjátékunkból, de nyilván ez a mostani meccs egy teljesen más történet lesz. Ráadásul az USA-ban és az NFL-ben is beindult újra a COVID, már mérkőzéseket is el kellett tolni a komplett hiányzó csapatrészek miatt, vasárnapig még jelentősen befolyásolhatja a csapatok lehetőségeit a vírus.

 

     Ez a mérkőzés egyébként lényegében eldönti, ki lesz az AFC East győztese. Aki nyeri ezt a meccset, az ülhet fel a csoport trónjára. A tét tehát nem kicsi, nézzük is meg mire számíthatunk a két csapattól a hét végén.

 

 


A két csapat idei statisztikája

teamstats

 

 

w16p5

 

A két irányító statisztikája

 

mjstatw16


     A Colts ellen Mac Jones 45 passzkísérletéből 26 lett sikeres 299 yard-ért. Két touchdown mellett két interception-t is dobott, míg a földön mindössze 12 yard-ot gyűjtött egyetlen futásából. A Patriots 0-17-es hátrányban volt a félidőben, így a csapat kénytelen volt a szokásosnál többször passzolni, ami sajnos több újonchibához is vezetett, közte Jones pályafutásának első red zone INT-jéhez.

 

 

 

jastatw16


      Múlt héten Allen 34 passzkísérletéből 19 lett sikeres elkapás, összesen 210 yard-ért. Szerzett három touchdown-t és dobott egy interception-t, miközben 24 yardot futott három kísérletből a Carolina Panthers elleni 31-14-re megnyert mérkőzésen. Allen általában jól teljesített, annak ellenére, hogy a 14. héten lábsérülést szenvedett. A Carolina passrush-a meg tudta zavarni többször is, ez lesz az a pont, ahol a Patriots-nak is lesz keresnivalója.

 

w16p4


Mi várható a mérkőzésen ?

 

Amikor a Patriots fut
    Az előző Bills elleni meccsen parádésan teljesített a csapat futása, ezért nehéz elképzelni, hogy a mostanin ne működne ugyanolyan jól - tekintve hogy a múltkor a Bills is jó előre tudta mi fog következni, mégse tudott tenni ellene. Nyilván ez a meccs persze sok szempontból teljesen más lesz : ha az időjárás a normálishoz közelebb lesz mint amilyen Buffallo-ban volt, akkor a Bills védelmének a futásra és a passzra is fel kell készülnie, aminek meg kell majd könnyítenie Stevenson és a többi Pats futó dolgát. Természetesen sokat segítene, ha Damien Harris is vissza tudna térni, és a kétfejű Pats futószörny újra pusztítani tudna. 
    Ehhez persze nagy szükség lesz arra, hogy a támadófal hasonlóan jól teljesítsen, mint a múltkori Bills elleni meccsen, és ne úgy, ahogy a múlt hét végén a Colts ellen, ahol Harris hiányában Stevenson is csak 36 yardot tudott összekaparni 10 labdacipelésből. A Bills védőfala továbbra is gondokkal küzd, és ugyan Sean McDermott minden bizonnyal meg fog próbálni a futójáték megállítására koncentrálni, de a New England támadófala a fizikálisabb egység, és ha visszatér a múltkori formájához, kontrollálnia kellene tudnia a line of scrimmage körüli területet
Előny: Patriots

 

 

Amikor a Patriots passzol
     Mac Jones az egyik leggyengébb meccsét hozta le a múlt héten az Indy ellen. Két interception-t is dobott, ami nagy szerepet játszott abban, hogy a csapat korán hátrányba kerüljön, és bár a mérkőzés végén feltámadt a csapat, addigra lényegében már eldőlt a mérkőzés. Az utolsó játékrészben azért megvillant a passzjáték is, 17 pontot szerzett csapat, Jones két Hunter Henry-nek dobott touchdownnal is jeleskedett. 
    Sajnos elképzelhető, hogy az elkapó személyzete korlátozottabb lesz : Kendrick Bourne COVID listán van, és kicsi az esélye, hogy vasárnapra vissza tud térni (bár elvileg nem lehetetlen). Mellette Nelson Agholor és N'Keal Harry is idő előtt fejezte be a Colts elleni meccset sérülés miatt. Így elsősorban Jakobi Meyers és Hunter Henry lehetnek Jones célpontjai, és elképzelhető, hogy újonc elkapó is pályára fog lépni.
     A Bills secondary-je elvesztette legjobb játékosát Tre'Davious White személyében, gyengébben is teljesít nélküle a védelem, de ennek ellenére is a liga legjobbjai között van a Bills passzvédelme, a passzkísérletenként engedett 5,4 yard-dal, és a meccsenként átlagosan engedett mindössze 175,6 yard-dal. Még nem tudjuk, hogy muzsikálnak majd a Patriots rendszere ellen, tekintve, hogy Jones-nak ugye csak három passzkísérlete volt az előző Bills elleni meccsen. A kulcs a passzjátékban minden bizonnyal az lesz, hogy a támadófal mennyire tudja megvédeni Mac Jones-t, és bár a Bills védőfala nem szerez sok sack-et, mégis folyamatosan nyomás alatt tudták tartani az ellenfeleik irányítóit.
Előny: Bills

w16p3


Amikor a Bills fut
    Továbbra sem teljesít túl jól a Patriots futásvédelme, az Indy ellen komoly gondjai voltak ezzel a csapatnak (ugyanakkor, tegyük hozzá, ez részben a gameplan-nek is köszönhető, az inkább egyéni hibának tekinthető Taylor TD futás-t kivéve a csapat engedi ugyan a yard-okat, de többnyire nem engedi a nagy játékokat, ez az előző (Bills, Titans) meccseken lényegében működött is). A New England pillanatnyilag a 24. helyen áll a meccsenkénti átlagosan engedett 122,4 futóyard-dal, és a 26. helyen a futásonként engedett 4,6 yard-os átlagával. 
    Papíron kevesebb gondot fog okozni a Bills, amely futójátéka nem kiemelkedő, inkább építenek a passzjátékra, és azt se nagyon alapozzák meg a futásokkal általában. Devin Singletary a legjobb futójuk, de neki is csak 633 yard-ja van 134 labdacipelésből,  vagyis mindössze 4,7 yard az átlaga, és az egész szezonban csak három touchdown-t szerzett. Ugyanakkor Josh Allen veszélyes a földön is - kivéve ha a lábsérülése megakadályozza ebben, ahogy a Patriots ellen sem volt sok megiramodása, úgy a múlt heti Carolina elleni meccsen is mindössze egyetlen egyszer lódult meg a földön. Ezen a meccsen cserébe pont Singletary volt eredményesebb, Brian Daboll támadókoordinátor a futójátékkal jól tudta tehermentesíteni Allen-t. 
     A Patriots három hete sikeresen állította meg a Bills futójátékát, ha a Colts elleni gyengébb teljesítmény után újra úgy tudna teljesíteni a védelem, akkor ismét limitálni lehet a Buffalo-t a földön. Ja'Whaun Bentley egy bokasérülés miatt az Indy elleni meccs jórészét kihagyta, rá nagy szükség lenne a futás korlátozásához, ha nem tudja vállalni a játékot, akkor Jamie Collins-ra és Kyle Van Noy-ra fog több feladat hárulni.
Előny: Patriots

 

 

Amikor a Bills passzol
     Josh Allen továbbra is a liga egyik legjobb irányító teljesítményét tudja felmutatni, még a három héttel ezelőtti buffalo-i szélvihar sem tudta teljesen leállítani. Nem teljesít olyan jól, mint tavaly, de jobban vigyáz a labdára, és kevesebb kockázatos helyzetbe megy bele. Ebben sokat segít neki a ligaelit elkapószemélyzete : Stephon Diggs, Cole Beasley és Gabriel Davis elkapók mellett Dawson Knox tight end is kiválóan teljesít (az oltatlan Beasley COVID pozitív lett, nem fog játszani vasárnap). A Bills múlt heti meccsén ráadásul Emmanuel Sanders térdsérülés miatt pályára sem tudott lépni, a távollétében Davis két TD-t is behúzott. A Pats ellen Knox-nak több drop-ja is volt, ha jobban tud koncentrálni - és az időjárás is normálisabb lesz -, akkor komoly veszélyt fog jelenteni a Bills passzjátéka.
     A Patriots secondary-je továbbra is jól teljesít, a harmadik a ligában (közvetlenül a Bills mögött) a levegőben meccsenként átlagban engedett 185,1 yard-dal, és második az elkapásonkénti átlagosan 5,9 yard-dal. A New England passzvédelmének a kulcsa egyértelműen a passrush lesz : ha nyomást tud gyakorolni Allen-re, és nem engedik a zsebből kiszabadulni (és így futni), akkor hibákra kényszeríthető. Ha Judon és a társai folyamatosan Allen nyakában tudnak lihegni, akkor jó esély lesz rendre leküldeni a Bills offense-t a pályáról, míg ha Allen-nek lesz ideje passzolni, akkor komoly gondokat fog okozni a Pats defense-nek.
Előny: Bills

 

w16p2

 

Amikor a speciális egységek lépnek pályára
     A Patriots speciális csapatrésze a szezon egyik legrosszabb teljesítményét hozta a múlt heti Colts elleni meccsen. Bailey egyik punt-ját blokkolták, és TD-t szerzett belőle az Indy, Brandon King bemozdult egy mezőnygólkísérletnél, ami mellé ment, de az ismétlését már értékesítette a Colts. Még a mindig megbízható Nick Folk is hibázott egy kései kickoff-nál, ami jó mezőnypozícióba hozta az Indianapolis offense-ét a meccs végén. Olszewski is fumble-t vétett egy visszahordásnál, bár az kipattogott az oldalvonalon szerencsénkre.
      Tyler Bass a Bills rúgója 28 mezőnygól kísérletből 24-et értékesített, de a decemberi időjárás Foxborough-ban őt is megtréfálhatja még, ellenben Nick Folk szinte minden körülmény között kiválóan teljesít idén. A múlt heti hibaparádé után a Patriots speciális egysége feltehetőleg komoly fejmosáson, és gyakorláson esett át a héten, remélhetjük, hogy újra koncentráltabban fognak pályára lépni - ha ez így lesz, minden bizonnyal nagyobb faktor lesz a pályán, mint a Bills spec team-je.
Előny: Patriots

 

 



Érdekességek

 

 

  • A hét végi mérkőzés lesz a 124. találkozó a két csapat között. A New England 77-45-1-re vezet a sorozatban, és a  2000 óta lejátszott 43 meccséből 36-ot megnyert.
  • Az két csapat rivalizálása még 1960-ban kezdődött. A Patriots 77 Bills elleni győzelme a legtöbb bármely ellenfél ellen (második a New York Jets elleni 71 győzelem).
  • A Patriots összesítésben 39-22-re áll az otthoni meccsein a Buffalo ellen, beleértve a 16-3-as mérleget a Gillette Stadium-ban.
  • A Patriots december 6-án a Highmark Stadium-ban 14-10-re nyerte meg a Bills elleni idei első találkozót. Ha megnyerjük a mostani meccset, Bill Belichick vezetőedzősége alatt a Patriots a 28. dupla győzelmét aratná egy szezonon belül a csoportellenfelei ellen, ezen belül a 16.-at a Buffalo Bills ellen.
  • A Patriots 2003 és 2010 között zsinórban 15 meccset nyert meg a Bills ellen (ez értelemszerűen hét söprést is jelent ugye). Ez holtversenyben a negyedik leghosszabb győzelmi sorozat a ligában egy ellenfél ellen.
  • A Patriots történelmének legelső rájátszás meccse 1963. december 28-án volt, amikor 26-8-ra legyőzte a Bills csapatát Buffalo-ban.
  • Bill Belichick győzelmi mutatója 36-7 a Buffalo ellen a Patriots vezetőedzőjeként, míg Sean McDermott 2-7-re áll a New England ellen.
  • A Patriots 2002 és 2014 között zsinórban 13 győzelmet aratott hazai pályán (ezen belül 12 győzelmet a Gillette Stadium-ban).
  • Bill Belichick a Patriots vezetőedzőjeként 99-35-ös (.739) alapszakasz győzelmi mutatót tudhat a magáénak az AFC East csapatok ellen. Ez természetesen a liga abszolút rekordja csoporton belüli mérkőzések tekintetében.

 

w16p1

 

Sérülésjelentés 


(december 22.)


Nem edzett : WR Nelson Agholor (agyrázkódás), RB Rhamondre Stevenson (betegség)


Korlátozottan edzett : C David Andrews (váll), DL Christian Barmore (térd), LB Ja'Whaun Bentley, (bordák, boka), RB Brandon Bolden (térd), K Nick Folk (térd), RB Damien Harris (comb), WR N'Keal Harry (csípő), S Adrian Phillips (térd), WR/Spt Matthew Slater (betegség)

 

 

 

 


    A mérkőzés esélyese a fogadóirodák szerint a Patriots 1 ponttal. Két napja még 2 pont volt az előny, a változás köszönhető a sérüléseknek, és a vírus helyzetnek is. Ha beleszámítjuk a hazai pálya előnyét, lényegében Vegas simán kétesélyesnek látja ezt a mérkőzést (bár idén a statisztikák szerint szinte teljesen eltűnt a hazai pálya előnye).

 

Merry Xmas

and

GO PATS!

 

xmas

 

 

forrás és fotók : patriots.com
 

Hozzászólás

Boldog Karácsonyt kívánok a szerkesztőknek és kedves szurkolótársaimnak egyaránt! 🎄💫🎁 Go Pats! :)

Boldog Karácsonyt és közös meccsnézésekben gazdag Újesztendőt kívánok!

Let's go Pats!!!

frissítés :

Matthew Slater negatív COVID-ra, a betegsége nem a koronavírus, tegnap is edzett a csapattal.

Boldog, Patriotsgyőzelmes Karácsonyt kívánok minden szurkolótársamnak! GOOO PATS!!!

Áldott, Békés Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

Go Pats!

Stevenson végül pozitívat tesztelt, így ő és Agholor biztosan nem játszik.

Harry és Harris kérdéses, Bourne esetében pedig nagyon jól jönne egy negatív teszt, mert ennek hiányában előfordulhat, hogy a fenti 5 skill player közül senki se lesz a pályán, az pedig elég nagy csapás lenne...

Érdekes lesz nálunk mennyire gyűrűzik be majd a Covid, mert szerintem Mac még mindig nagyobb eséllyel nincs oltva, mint van. Legalábbis a pre- és postmatch képeken tartósan kb az egyetlen játékosunk, aki mindig maszkot visel..

Én is mindig maszkot viselek, pedig 3 oltásom van (más kérdés, hogy az ellenanyagszintem így is a tizede mint aminek lennie kellene minimum, mert olyan gyógyszereket szedek). De lehet oltás mellett is csökkenteni a rizikót maszkviseléssel, főleg most az omikron miatt. Mac esetén sem kizárt hogy ezt teszi.

Bourne fújt egy negatívat, így ő játszhat.

Ekuale, Ross és Wilkerson a PS-ből a vasárnapi rosteren! 

Harris valószínűleg játszik, mert Ozigbo-t nem emeltük fel a PS-ből. Vagy alig fogunk futni. :)