Első benyomás - 18. hét: Patriots @ Dolphins

Kép
EB

A New England Patriots a Miami Dolphins ellen zárta az alapszakaszt. A csapat ismét a rosszabb arcát vette elő, sok hibával játszottunk, ezt pedig az ellenfél kihasználta. A negyedik negyedben - akárcsak a Colts ellen - sikerült felzárkózni egy labdabirtoklásra, de a győzelemért nem támadhattunk, 33-24-re nyert a Dolphins.

Sem a passzjáték, sem a futójáték nem működött igazán, a Dolphins gyorsan előnybe került egy szép drivenak és Mac Jones pick sixének "köszönhetően". Innentől kezdve többet kellett passzolni, amit a támadófal sem tudott megfelelően támogatni.

Jones is hullámzóan teljesített, voltak szép dobásai és hibái is - ugye a már említett INT, aminél Meyersszel volt kommunikációs hiba, de volt egy elejtett snapje is - ahol Karras volt a fal közepén. Tipikusan úgy játszott mint egy újonc irányító.

A futóknál sajnos megint közbeszóltak a sérülések, Harris és Stevenson is hagyott ki snapeket, de előbbi szerzett egy hatpontost. Így Boldenre hárult nagyobb szerep, aki jól is teljesített, futott és elkapott TD-t is szerzett, összesen 66 scrimmage yarddal zárta az estét.

Henry és Meyers szállította a yardokat elkapásból, előbbi öt elkapásból 86, utóbbi 4 elkapásból 70 yardot szerzett. Ezek között jópár fontos pillanatban szerzett elkapás is volt.

A védelem is igencsak inkonzisztens volt, voltak szépen kivédekezett támadások, de messze nem voltak olyan megbízhatóak, mint a szezon közepén. Persze azt hozzá kell tenni, hogy sem Hightower, sem Dugger, sem pedig Bryant nem szerepelt a meccsen, akik kezdőnek számítanak a csapatban. A Dolphins a gyors előny után jól tudta futtatni a labdát, 180+ yardot szereztek ellenünk a földön, míg Tagovailoa alig jutott 100 passzolt yard fölé.

Sajnos a csapat nem úszta meg sérülések nélkül a meccset, Wynn boka-, míg Davis vállsérülés miatt vált ki, de a legfájóbb Barmore sérülése lehet a meccs végén (duplán, ezen ment el a meccs gyakorlatilag), nagyon nem festett jól a dolog...

Bár nem szoktam a bírókkal foglalkozni a cikkekben, de azt gondolom most van relevanciája, már csak azért is, mert ezzel a meccsel lezárult az idei szezon egy része - szerencsére csak az alapszaksz, nem pedig az egész. Nagyon dühítő volt látni az egész szezonban zajló "bíráskodást" és most nem csak a mi meccseinkről beszélek. Folyamatosan rossz döntések követték egymást, megszámlálhatatlan rossz helyre lerakott labdával és be nem dobott holdinggal meg late hitekkel. Az i-re a pontot ez a meccs rakta fel, Alex Kemp és stábja megintcsak "formában" volt. Véletlenül sem akarom azt mondani, hogy csak ezért kapott ki a Patriots, mert nyilván nem így történt, de rendkívül bosszantó ezt látni. Nagyon bízom benne, hogy a rájátszásban nem ezen fognak múlni a meccsek...

A vereséggel (és a Raiders hajnali győzelmével) eldőlt, hogy a csapat hatodik kiemeltként zár az AFC-ben, az ellenfél a Buffalo Bills lesz vasárnap hajnali 2:15-től.

A szezon előtt sokan aláírtuk volna a playoff-szereplést, aztán a szezon alakulásának függvényében most biztos sokakban maradt hiányérzet a csoportgyőzelem, vagy esetleg az első kiemelés hiánya miatt. Újonc irányítóval az idei alapszakaszban nyújtott teljesítmény, mérleg mindenképpen jó teljesítmény - szerintem - a playoffban még rá lehet tenni néhány lapáttal.

Hozzászólás

Nem tudom milyen jelzőt használjak a meccsen nyújtott játékra, finoman fogalmazva ostobán vesztettünk. Több pontot szereztünk támadásból (24) mint a Dolphins (20), viszont 13-at ajándékozott az offense a védelmüknek. Noha Waddle-t sikerült később limitálni, de közben nyeltünk közel 200 yardot futásból és összeszedtünk 5 def. büntetést (összesen 8) és 7 perccel kevesebb játékidőt, mint ellenfelünk. Passrush már több mérkőzés óta elfelejtve, Dugger és,igen, Bryant nélkül, a sec. se működött jól. A ST returner szekciója idén gyakorlatilag eredménytelen. Néhány pozitív villanással, főleg, ha 2x annyi negatív van, ritkán lehet meccset nyerni. Sajnos semmilyen játékelemben nem vagyunk konzisztensek. Pesszimista vagyok a rájátszás meccsel, csak mindig abban reménykedek, hogy ilyen rosszul kétszer egymás után nem tudunk játszani.

A bírók belekeverését egy meccs értékelésébe nem tartom szerencsésnek, Ők a pálya szubjektív tartozékai, nem a fotelból nézik a meccset, egy-egy playt nem látnak akár 3x is különböző szemszögből, mint Mi, sokszor takarások miatt nem mindent látnak/látnak jól. Győztes meccs után még sohasem olvastam bírózást, vereség esetén mentegetőzésnek tűnik. Meggyőzően, határozottan kell játszani és nemcsak az időjáráshoz, hanem a bíráskodáshoz is alkalmazkodni kell, szerintem.

A bírók működése engem két dologban zavar:

Egyrészt szerintem bizony van idejük és alkalmuk is még több szögből is megnézni az eseményt, mint nekünk, mert amiket mi kifogásolunk, annak a legtöbbjét visszanézik, és mégis érthetetlen döntés születik. És a lassítást is kiteszik a kivetítőre, úgyhogy amikor csak simán tanakodnak egymás között, akkor is megnézhetik újra, hogy mi volt a helyzet. A tegnapi Bolden ütközés is egyértelműen arról szólt, hogy nyilvánvalóan megpróbálta az ütközést elkerülni és sikerült is neki. Az, hogy hozzáért a punterhez - hát erre sárgát bedobni pont azt jeleni, hogy nem értékelik a játékos szándékát. Szemben a múltkori sisakkal kiütés, ahol nem kiállítás, de sárga se lett, pedig kevés annál egyértelműbb helyzet volt.

A másik meg a holding megítélése - elképesztő enyhe visszahúzásokat ítélnek meg, miközben Judonon alig, pedig őt sokszor csak szabálytalanul tudják visszatartani. Meccsenként csak rajta 2-3 holdingot nem kapunk meg. És nyilván a Pats szurkolói szemünk láttatja így, de ennek a szabálytalanságnak a megítélése okozza szerintem a legtöbb ellenérzést.

Szóval ahogy mi is a saját játékunkban, a bírók is az övékben lehetnének SOKKAL konzisztensebbek. Azt a sokszor elhangzó mondatot meg nem is tudom hová tenni, hogy az adott bírói csapat milyen szemlélettel/felfogással bíráskodik - ennek aztán végképp nem lenne szabad ilyen szinten szubjektívnek lenni.

A meccs elején volt 1-2 Miamit segítő ítélet, amit aztán kaptunk mi is. A 2 DPI amit nekünk fújtak, kb a vicc kategória volt.

Viszont, az a csapat ne bírózzon, aki hátrányban az ellenfél térfelén 4&1-re csak be akarja ugrasztani az ellenfelet és utána puntol. Ez a világ röheje volt! És ha ott csak FG-ig megyünk, már x a meccs!

Az hatalmas volt, főleg, mert szegény Macen látszott, hogy fogalma sincs, hogy kell ezt csinálni :D
Miatta jött ott a bünti, Ő mozdult be. Abban az egy playben benne volt az egész bye week utáni "hajránk".

Viszont legalább nem vasárnap kell éjszakázni meló előtt, hogy okvetlenül kiemeljek valami pozitívat..

Mielőtt bármit írnék: a bíráskodás nem volt jó, de viszonylag kiegyenlítetten működött, persze a mi büntetésünk jobban fáj, az ellenén könnyedén átsiklunk. Ha egyszer a bíró szubjektum, az ítéletében az is benne van, s ez így lesz, amíg a világ világ és sohasem lesz két, mindenben egyformán ítélő játékvezető. Úgy tudom, az egyes bíróknak más-más a feladata, mást kell figyelniük!, (nem mind a 7nek u.azt) a kivetítőt meg egyáltalán nem vehetik figyelembe (talán nem is nézhetik), a bírói visszajátszás képeit Mi szurkolók nem ismerhetjük és bírói hierarchia is van. (Pl. Bolden esetében a legközelebb álló nem dobott zászlót!, de az biztos, hogy a futónk sisakkal támadta az ellenfelet és nem rajta múlt, hogy nem találta fejen. Lehet, hogy a szándékot büntették.)

Egy meccsen van, mondjuk 120 snap és mindegyikben jó néhány holding. Ha mindet befújnák, borzalmas lenne egy mérkőzés, csakúgy mintha minden elejtett labda fumble lenne. Általában azt fújják be, ami a játék menetét befolyásolja és ez megint szubjektív. (Az elkaphatatlanul magas passzt se fújják be általában, bárhogy szabálytalankodik mondjuk a CB.) Judon az utóbbi meccseken nagyon messziről és nem elég hatékonyan/gyorsan közelített általában a QB-khoz, azaz az ellene elkövetett esetleges holding már nem befolyásolta a playt, szerintem. (Sajnos a játéka az utóbbi néhány meccsen visszaesett, talán covid utóhatás?)

Jól vezetni egy ilyen gyors, fizikális sportág meccsét nem könnyű és mindenképpen nehezebb, mint 4&1-nél a False Start. Érdekes, hogy sem a játékosok, sem az edzők soha nem bírálják a bírókat nyilvánosan, pedig pl. a Dallas büntetéshegyei bőségesek. A bíráskodás minősítése kimondottan szurkolói attitűd a világon mindenhol, Én nem igazán kedvelem. Nekem BB szokásos mondása tetszik egy vesztes meccsről: ...nem csináltunk meg elég játékot jól...

Részben egyetértek, de ha megfigyeled BB is szokott jónéhány bírói ítéletet bullsh*t jelzővel illetni, szóval foglalkoznak ők is vele, csak azt meccs közben látjuk:) Persze, ide-oda is voltak ítéletek, nekem a leginkább fájó az a Bourne 3&hosszú elkapás utáni méricskélés maradt meg, amikor Kemp bemondta, hogy a visszanézés eredményeképpen 6 inch-csel (kb.18 cm) előrébb rakják a lasztit, erre pontosan ugyanoda lett lerakva, abból jött az a 4&1-es false start. Természetesen nem mentem fel a támadókat emiatt, de a bírói ténykedés ugyanolyan botrányos volt annál a szitunál, mint amit mi csináltunk utána...

A meccs hevében sok minden történhet (a chat véleményeket sem tudom elítélni!), pl. az is, hogy néha BB is jobban vagy rosszabbul látja onnan, ahol áll, de ez a cikk a meccs után készült, amikor már mindent láttunk. :) Sajnos Nekem legalább 4-5 dolog nagyon fájt, jobban, mint az, hogy megadják a nyilvánvaló first downt vagy 4&1.

Nos, ebben tévedsz, a negyedik negyedben írtam meg az első benyomást :) Egyébként szerintem az nem volt first down, de hátrébb lett lerakva mint kellett volna, a 4-5 dologban egyetértek.

Ahogy a cikkben írtam is, nem csak a mi meccseinkre értendő, meg amúgy sem szoktam bírókkal foglalkozni a cikkekben. Ennyi sporival ezt a takarásos dolgot nem tudom elfogadni, azért vannak ennyien hogy lássák ki mit csinál. Alkalmazkodhatsz, de ha kulcsszituációban kap az ellenfél first downt 3-4 alkalommal egy meccsen, az egy szoros találkozón könnyedén a különbséget jelenti a győzelem és a vereség között. Na meg mintha valami olyasmit is írtam volna, hogy nem ezen múlott a mérkőzés...

Miért is nem lehett a bírókat értékelni? Nem játszottunk ma jól ez tény, de mi van akkor, ha mondjuk jól játszunk és jön egy ilyen hiba a bíróktol, ami befolyásolja a meccs végkimenetelét, akkor is azt mondjuk nem szabad bírózni, hanem még jobban kellett volna játszani? Még azt mondom egy holdingot el lehett nézni, de ami ott a fake puntnál történik ilyen nincs hét bíró van a pályán könyörgöm. És mível láttuk a meccs végét az a három pont igenis fontos volt, amit abból a drivból szereztek (az utolsó játék, már nem számít). 

 

ennyi hibával nem lehet nyerni. igen, sokan kidőltek meccs előtt/közben (tudja valaki, hogy Andrewsnál a "felszerelés gondok" mit jelent pontosan?), igen, a sporik vakok, de így akkor sem megy. Ennyi buta labdavesztést, még ostobább büntetést nem lehet lábon kihordani.

mondjuk az továbbra is rejtély, hogy ha tudunk úgy játszani, ahogy az utolsó negyedben, tűpontos, 20-30 air yardos passzokkal haladva, akkor miért nem csináljuk azt legaláb a meccs nagyobb részében...

Nem tudom, lesz-e elemzése és ha igen, kimutat-e valamilyen összefüggést, de ez a harmadik év egymás után, amikor a Hálaadás után nem felpörög a csapat, hanem leolvad és úgy megyünk a rájátszásba, hogy reálisan semmilyen elvárásunk nem lehet. A PO szereplés nem várt kellemes meglepetés, bónusz az idei évben, de december-januárban reális körülmények között minden valamirevaló csapattól kikaptunk. (A Bills elleni első meccsnél csak a körülményekhez való adaptálódás értékelhető.)  Szerencse, hogy a Jags nem ellenünk támadt fel...

 

Tudom, hogy közhely, de bárki aláírta volna a szezon elött, ha azt mondják PO-ba kerülünk. Ez a szezon így pozitívnak minősíthető. Az építkezés elindult.

Ha folyamatában nézzük, a bye week után viszont egy enervált, rengeteg hibával játszó csapatot látunk. A játékosok és az edzők sem találják a fonalat.

A Bills ellen nyilván bármi lehet. De vissza kell térjünk a bye week elötti hozzáálláshoz.

Nekem végig nagyon Déjà-vu érzésem volt. A Colts-Bills meccseken pont igy játszottunk. Valami a felkészülésbe nagyon félre ment valami. En se értem, hogy mért a 4. negyedre támad fel az offense? Addigra már a D teljesen kifárad és nem tud megállitani sekit. Mondjuk öreganyám is futna ellenünk 100 yardot. Tök egyszerü ellenünk a gameplan. Futás, futás, futás, néha passz. Több nem kell. Az összes rájátszás csapatnál azt érzem, hogy teljesen felpörögtek, mi meg kieresztettünk pont a végére. Az latszik, hogy sokan sérülésekkel játszanak, de hat melyik csapatnál nem.

Nem gondolom, hogy a Bills ellen, jobbak tudnánk lenni. De ne legyen igazam.  A playoffsban már bármi megtörténhet.

Mike Reiss twitter:

Patriots 2022 opponents solidified: A kép eltávolítva.

Home: Ravens, Bengals, Colts, Bears, Lions, Bills, Dolphins, Jets A kép eltávolítva.

Away: Browns, Steelers, Raiders, Packers, Vikings, Cardinals, Bills, Dolphins, Jets

 

McDaniels play hívásai borzalmasan rosszak. Kiszámítható, ötlettelen, beszari… mikor menni kell akkor kinyitja kicsit a playbookot, de amúgy nulla az egész.
Nekem pozitívum Newton után ez az év. Sok fiatal, tehetséges játékosunk van, a jövő biztató!

+1

Ennek az Offensenek a leggyengébb pontja JMD. Borzalmasan kiszámítható. Nem unják még hogy a miami velünk törli ki mindig a seggét? 

Idén ez a PO szereplés is ajándék simán benne volt ebben egy csúnyan negatív szezon. 

Jonesnak első évnek ez egész jó volt, látszik hogy év végére elfogyott, de még hátha fejlődik igazából még jól is jött neki JMD ultra konzervativ játékhívásai.

Tudjuk, hogy a Playoffban bármi megtörténhet ugyh még reményszurkolhatunk kicsit, de azért ott szükségünk lenne némi Offense call kreativitásra, szerencsére, labdabiztosságra, ellenfél rossz napjára meg úgy all in mindnre is.

 

Ha jól tudom az egyetemi szezon ennél több meccsel rövidebb, így hihetőnek tartom, ha MJ elfáradt egy kicsit a végére, főleg úgy, hogy egy teljesen más rendszerű és sebességű ligához kellett neki alkalmazkodni. Lehet csak csal a szemem, de szerintem kondiban is fejlődhetett, mert valahogy már nem tűnik fel a többi QB-tól kissé eltérő korábbi testalkata. Gondolom testileg és szellemileg is elég megerőltető szezonja van, amihez szokni kell.

Azon kívül ,hogy tegnap az egész csapat borzasztó gyenge volt, én nem tudom elengedni azt ,hogy a mai NLF-ben érdemi passzjáték nélkül nincs domináns támadójáték ,persze be lehet rendezkedni egy futásalapú csapatra ,de annak eselye sincs odaérni a végső célhoz ,max ilyen középmezőny eleje ,ha a futás nagyon hatékony . Azt gondolom nem született volna nagyon más eredmény ,ha Jones-t jobban engedik passzolni ,felgyorsíthattuk volna az aklimatizálódását a gyorsabb profi játékhoz .Én bár lehet nem tudom ilyen olyan statisztikákkal megindikolni ,de maradt még pár üveg pezsgő szilveszterről ,a legjobbat nyitnám ki ,ha valaki elvinné JMD-t.  
Mi sem igazán tudjuk és ez látszik is ,hiányzik egy igazi és jó DC,a híresen jó spec team is mintha eltünt volna ,lehet kiürült szép lassan az edzői szoba...

 

Azért majd nézz meg egy Titans meccset :) Működik, csak nagyon precíz fal kell hozzá. Ha folyamatosan csinálsz 4-5 yardot futással, ölöd az órát, kb kiheréled a másik csapatot. Felraksz 5 ilyen drive-ot és a másik csapat passzkényszerben van. Azt elismerem, hogy a szabályok nagyon védik a passz játékot, de én bízom benne, hogy futásnehéz támadójátékkal is lehet NFL-t nyerni. ÉN amúgy bírom a Titans játékát!

Talán nem elsősorban precíz, hanem speciális fal szükséges. Futáshoz agresszív, erős, gyors, támadólag fellépő falemberek kellenek, hiszen lukat (átjárót) kell csinálniuk a futónak. A passzolásnál a védőfal feltartása, elterelése a feladat (protection) minél tovább, ami ügyességet is igényel. (Néhány yardnál többet fel sem léphetnek!) Nos szerintem ez a két különböző feladat nehezen egyeztethető össze egy-egy játékosnál, nem véletlen, hogy igen gyakran a PFF-nél is jelentősen különböző a minősítésük a két tevékenység alapján. Egy komplex fal összerakása nehéz ügy, szerintem. A Titans "futófalra" tett, majd meglátjuk mire mennek. :)

Ez a meccs simán nyerhető lett volna ha csak fele ennyi hülyeséget csinálnak a játékosok. Legalább 3 drive-ot hosszabbítottak meg a Dolphinsnak fegyelmezetlenségekkel,  maguknak meg legalább egyet elengedtek az ominózus 4&1-nél beugrunk módszerrel. És  ehhez még hozzáadhatjuk az elrontott snap miatt eladott labdát, ami már akkor FG távolság volt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 3 pont volt a különbség, nem túlzás azt állítani, hogy ez egy nyerhető meccs volt. Az a szomorú, hogy idén ez már a sokadik ilyen meccs, mikor azt érzem, hogy egy simán hozható meccset néhány fegyelmezetlen megmozdulás miatt elveszít a csapat. Egyszerűen a Dolphins játékosai kevesebbe butaságot csináltak, fegyelmezettebben játszottak, ezt leszámítva nem voltak jobbak szerintem. De ez éppen elég volt.

Ja, és persze most egy nyavajás labdaszerzés nem jött össze, akárhogy pattogott a laszti... :(

 

Sokan chat-en és itt is világvégeként élik meg ezt a vereséget, pedig az utóbbi években nem nyerni járunk Miamiba. Egyedül az egyéni hibák ami nagyon bosszantottak. Nem tudhatjuk, hogy a koncentrációra milyen hatással van a nagy időjárás változás és azt se vegyük figyelmen kívül, hogy mérkőzés elött és alatt mennyi játékos esett ki sérülés miatt. Ráadásul a bírók is a hazaiakat támogatták. Bills ellen könnyebben feltudunk készülni. Ismerjük őket, ahogy ők is minket, de szerintem mi játékban sokat léphetünk előre csak a hibákat kell kijavítani vagy legalább minimalizálni.

1. Nagyon sok olyan hibát elkövettünk (pl. puntnál a felállás) ami nem volt jellemző már a szezon közepére, most újra itt vannak sajnos és lábon lőjük magunkat velük (nálam azon a ponton szakadt el a cérna, de volt sajnos ebből bőven).

2. Mintha az utóbbi időben két meccset játszanánk hétvégente: 2,5-3 negyed alatt borzalom, aztán meg csillogunk (de ez már kevés a W-hez, mert addigra már elment az ellen).

3. Egy amerikai podcastban hallottam, hogy egy újonc irányítónak baromi nehéz, mert nem volt gyakorlatilag semmi pihenése (szezon után combine/draft felkészülés, aztán már egyből rookie minicamp, edzőtábor, előszezon, szezon) és a szezon is hosszabb az NFL-ben (főleg most), mint az egyetemi bajnokságban, ezért van egy "fal" amibe beleütköznek a 13-14. hét magasságában - lehet ez most nálunk is kijött.

4. És némi akasztófa humor a végére:

"A negyedik negyedben - akárcsak a Colts ellen - sikerült felzárkózni egy labdabirtoklásra, de a győzelemért nem támadhattunk..." - dehogynem támadhattunk, hat pont is lett belőle egy playből! (csak sajnos az ellenfélnek)

 

Na, akkor hol fogom vasárnap hajnalban nézni a Bills elleni meccset? :)

Lazán kapcsolódó hír: Flores-t lapátra tették. Ez viszont alaposan meglepett.

Nem is értem :) Gyakorlatilag egy meccsen múlt a PO, Tua sérült is volt, megmagyarázhatatlan. (legalábbis számomra :) )

Válasz NB2 üzenetére

Bízzunk Adam Gase kinevezésében... :)

De ha az nem is fog összejönni, én sem értem, hogy egy épülőben lévő csapatot miért kell újraépíteni, de remélem el fog húzódni még a dolog. Flores meg jöhet vissza DC-nek, ha máshova nem veszik fel HC-nek (bár sok az üresedés ami azt illeti).

Válasz mammut üzenetére

Én nagyon szeretném, ha JMD lenne az új edzőjük. Erősödni biztosan nem erősödnének vele, de mi előre léphetnénk. :)

Ami számomra szörnyen fájó, az a védelem váratlan, folyamatos és teljes súlytalansága. Persze, tökéletlen ez az offenz, rookie qb, JmD is ahányszor profi annyiszor amatőr, sorolhatnám. De, amikor 17-0 után visszajövünk meccsbe, meg 27-10-ből 5 perc alatt 27-24 lesz, elkapjuk a ritmust, akkor hogy az istenbe engedünk egy ilyen nevetséges 3&8-at, vagy szedünk össze komolytalan, szánalmas, demoralizáló büntetéseket?!

Nem írtam olyan rég, ez a támadósor reményteljes, viszont stabil védelem nélkül - akik hozzátesznek egy kis extrát, fentebb említett példák, és még mohó sem vagyok -, nem fog jó csapatokat magától megverni, jobb védelmek ellen 30-35 pontokat csinálni. A Colts, Bills meccseken is megfigyelhető volt a defense bukása a végén, ezt a bye week óta nem tudjuk levetkőzni.

A Bills számunkra a legjobb matchup talán a sok rosszból, töltelékfutókat nem tudunk megfogni, fájdalmas lett volna nézni Mixon ellen ezt az egységet. Más kérdés, hogy annyira nincs most egyben ez a csapat, majdnem mindegynek érzem. Hétről-hétre felkészületlen, enervált, fegyelmezetlen játék, nem látom, mitől változhat ez szombatig. Persze a remény hal meg utoljára, kiderül, mit kezdünk teljes underdogként ezzel a helyzettel.

#funfact: Barmore sérülése komoly, miután Williams Tuának nézte és kiütötte 😕

Igen, mióta nem jönnek a labdaszerzések, teljesen elfogyott a védelem. Reméljük lesz valami csoda gameplan a Bills ellen... 

Gondolatok ömlesztve:

Barmore elvesztése jobban fáj, mint a Miami győzelme. Hagyomány lesz itt az utolsó másodperces kabaré TD? Mi a ménkű történt abban az 5 percben? Mit olvasott ki ebből a Bills? Nem trükköt, tököt várok 4&1-re. Hová tűnt D(amon Hill)? Miért zóna, ha nem megy. Up a szurkoló, aki végignézte. A remény az utolsó, de bennem él. Go Pats!

 

Barmore MRIje nem mutatott komoly sérülést. Hálistennek.

Amit én látok hogy a jelenlegi csapatnak viszonylag magasan van a padlója(nem verik el nagyon) de nincs olyan magasan a plafon mint a TB-érában. Playoff run csak akkor lehet van szerencséje a csapatnak , anélkül idén nem reális a menetelés( de láttunk már sokkal rosszabb csapatokat is SB-be jutni :-) ). Amit én szeretnék látni hogy tökösen, bevállalósan játszunk és elővesszük az összes trükkös játékot (remélhetőleg van pár), de félek tőle hogy annyira konzervatív lesz a csapat hogy mire "kinyílik" a  playbook addigra már csak futunk az eredmény után.

O oldalon 2 dologban kell szerintem fejlődni: 1, MJ-nek tovább kell fejlődnie (nálam idén jobb mint amit vártam) 2, kell egy igazi első számú WR, mert onnantól kezdve lehet gondban az ellenfél D-je, mert 2-3 számú WR-nek tökéletes lenne Meyers,Bourne +lennének a TE-ek és a futók(remélhetőleg White is lenne jövőre).

D oldalon további fiatal prospecteket várok a draftról, jövőre még tudnak fejlődni, bár azt hiszem néhány "öreget" el fog engedni BB.

Igen, kellene egy WR1, és szerintem a draftról. De nem úgy mint eddig, hogy húzzuk a más számára érthetetlent, hanem végre első körben hozni kell egy olyat, akit mindenki első körösnek is tart. Ne legyen meglepetés faktor, mert többnyire mi lepődünk meg, hogy semmi mágia, vagy előrelátás nincs, csak sima bust. Ha JC nem marad, akkor jöhet CB is magasan, de ne első körben, mert van választék jókból.

Mayo-t meghívta a Broncos egy beszélgetésre, aminek témája a HC állásuk.

Őszintén megvallom örülök hogy pár ex pats edző megbukik mert igy legalább alábbhagyna ez a vicc kategória, hogy mindig a mi edzőinket viszik el. Vigyék el a chiefs, bills vagy bármelyikét.

Halihóóóóó,

 

Csak hogy mennyire nem volt ez meglepő és csak a mostani csapatra jellemző vereség Miamiban:

Az utolsó 10 decemberi Miamiban rendezett találkozónk mérlege:

2011. 12. 24.     W           27-24

2012. 12. 02.     W           23-16

2013. 12. 15.     L             20-24

2016. 01. 03.     L             10-20

2017. 01. 01.     W           35-14

2017. 12. 12.     L             20-27

2018. 12. 09.     L             33-34

2019. 12. 29.     L             24-27

2020. 12. 20.     L             12-22

2022. 01. 09.     L             24-33

 

Amúgy szerintem csak és kizárólag a konzisztencia, a hiba nélküli játék hiányzik ahhoz, hogy bárkit meg tudjunk verni. Ha nem csinálunk ki nem kényszerített hibákat, főleg a mérkőzések elején, akkor a playoffban sem mehet ellenünk senki sem biztosra, mindenkinek komoly ellenfelei lehetünk!