Ups & Downs - 18. hét: Patriots @ Dolphins

Kép
Ups

Nem úgy sikerült az alapszakasz zárása, mint ahogyan sokan szerették volna, megint sok hibával játszott a csapat. Következik a 2021-es alapszakasz utolsó Ups&Downsa!

UP

Brandon Bolden: A veterán futó az egyik legjobb meccsét játszotta idén, 66 scrimmage yardot és két touchdownt szerzett, ráadásul a többiek sérülése miatt most több snap is jutott neki.

Jakobi Meyers-Hunter Henry: Mindketten jól termelték a yardokat a Dolphins ellen, több látványos elkapást is jegyeztek, ők szállították az elkapott yardok nagy részét. A rájátszásban is hasonló teljesítményre lesz szükség tőlük.

DOWN

Futás elleni védelem: A Miami futójátéka finoman szólva sem tartozik a liga élmezőnyébe, a védelem számára azonban mégis nagy problémát jelentett megállítani őket, majdnem a 200 yardot is elérték, így pedig hiába voltak jók passz ellen, végül kevésnek bizonyult.

Edzői stáb: A pihenőhét óta nem először tűnik úgy, mintha nem tudna kellőképpen felpörögni a csapat a kezdésre, ráadásul sok olyan hibát is vétenek, ami egyértelműen a koncentráció hiánya miatt van. Ezen mindenképpen javítani kell, illetve azon is, hogy ne csak a meccsek vége felé játsszon tudásának megfelelően a csapat.

Hozzászólás

Sajnos idén a csapatra jellemző a lassú kezdés. Ami a dolphins ellen történt most meg a colts elleni a legemlékezetesebb. Az ilyen meccseken szép az utolsó negyedben a feltámadás/zárkózás, de ezeket én már inkább garbage timenak tartom, szerintem az itt történt dolgok nem annyira relevánsak amikor az ellenfél több td-vel megy. Valahol természetes, hogy leengedaz ellenfél a csapat meg próbálja menteni a menthetőt. Jó hozzáállás ez, hogy 60 percig küzdenek, de nehezen értékelhetőek az ilyen módon elért 4. negyedbeli jó játékok.

Most abban bízom, hogy tökösen minden mind1 alapon neki megyünk a billsnek a héten és megpróbálunk meglepetést okozni. :) Go pats!

UI.: Ha meglátom a bills ellen, hogy az első driveunk run, run, incomplete pass, punt akkor nagyon szomorú leszek :(

 

Mondjuk speciel a Bills ellen akkor lesz esélyünk, ha megy a futás és ezáltal kontrollálni tudjuk az órát.

Barmore-ról lehet már tudni valamit?

Köszi! Nagy szükség lesz rá szombaton!

Off: közben Joe Judge is lapátra került...

Állítólag szerdán, ha korlátozottan is, Barmore, Dugger, HT (térd) és Wynn (csípő/boka) edzeni fog,a többi 8 korlátozottan együtt. 

Nem tudom mit tehet az edzői stáb most annak érdeklében, hogy ne kezdjünk lagymatagon/dekoncentráltan és ne legyenek durva egyéni hibák. Ezek a játékosok profik. Persze, ha folyton dekoncentráltak és túl gyakran hibáznak, hát akkor csak a fizetésük az. :) 

OFF

Néhány nap alatt kiolvastam a Dinasztia könyvet és sajnos csalódtam. :( Ez a könyv Kraftról szól, az a kevés ami a csapatról, az meg közismert. 

Nekem nagyon tetszett és milyen kis nüanszokon múlt, hogy egyáltalán Kraft végül csak meg tudta venni a csapatot és végül nem is költözött el.
Egyetlen egy dologgal kapcsolatban volt hiányérzetem az pedig az Eagles elleni SB-nél a Butler eset, arról azért szeretnék többet megtudni a miértről.
Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra az Drew Bledsoe sérülése. Azt hittem oké lesérült, de mivel visszatért még a pályára pár playre és utána ment csak le végleg nem tűnt annyira komolynak, aztán mint kiderült majdnem végzetes karrierending sérülés volt az.

Hopi, szerintem nem csak Kraftról szól. Az eddigi könyvekben, amit olvasni lehetett pont fordított volt a helyzet: Robert bácsról esett a kevesebb szó, el volt annyival intézve a dolog, hogy RK 94-ben megvette a csapatot, oszt kész! Itt nagyon sok olyan dolgot lehetett megtudni róla, családjáról, ami engem pl lenyűgözött. Nagyon élveztem a szerző leírását, arról hogyan szerezte meg a Mr Kraft az egész franchiset, vagy amikor elvitte Tomot Izraelbe és ott miket csináltak. Nem vagyunk egyformák, engem ez is nagyon érdekelt.Vagy hogyan szerezte meg másodjára is BB-t. Élveztem az egész könyvet és Robert bácsi részletesebb sztorijával lett számomra kerek egyész a New England Patriots football csapat dinasztiájának a története! Ez az én véleményem.

Nem azt írtam, hogy a könyv rossz (különben nem olvastam volna ki néhány nap alatt a közel 600 oldalt!), hanem azt, hogy Nekem csalódás. Mert szerintem a football dinasztia! kialakulása nem azon múlt, hogy egy focirajongó, jó szimatú, ügyes, kitartó, jó sport/politikai kapcsolatokkal rendelkező feltörekvő üzletember megvesz egy csapatot és jól működteti, hanem azon a sok ezer edzésen, több száz mérkőzésen, a Patriots Way kialakulásán és szigorú/következetes betartásán, amiben Kraftnak legfeljebb az az érdeme, hogy hagyta BB-éket azt tenni, amit gondolnak a siker érdekében. Nos ezekről kevés van a könyvben, Én ezekről szerettem volna sokkal többet olvasni, vagyis a fociról. :) A $200 M-ért vett csapat most $5 B-t ér, az nagyrészt annak a sok száz  játékosnak és edzőnek az érdeme, akik a 20 év alatt BB és a GOAT vezetésével a csapatnál megfordultak és akiknek a töredékéről is alig van szó a könyvben. :(

Mills covid listán! 

Ahogy nézem, rohadt hideg lesz Buffalóban szombaton. Plusz egy kis szél. Ez nem tudom, hogy kinek kedvez...

Ők futnak rosszabban vagy a Pats védekezik rosszabban futás ellen, ez a nagy kérdés.

Egyébként szerintem pusztán a hidegtől nem lesz számottevően több a futójáték. Ahhoz csapadék vagy erős szél is kellene. 

Kicsit aggaszt, hogy sokat foglalkozunk az időjárással. Mindkét csapatnak hideg van, esik, fúj stb., a játékosok meg profik.

Alapvetően egyetértek veled, de azért nem minden nap játszanak ők se -15 fokban. Ilyenkor azért jobban fáj az ütközés, plusz nagyobb a sérülésveszély is. Ez simán befolyásolhatja a mérkőzést.

Amit írtál az mind igaz, de Nekem a profi szóban benne van a felkészülés ilyen esetre (beöltözés, "kenőcsözés", megfelelő bemelegítés, alkalmazkodó játékstílus stb.). Majd meglátjuk.

A szerdai edzésen nem vett részt Wynn (csípő/boka) és Collins (boka). 11 játékos korlátozottan vett részt. Visszatért a covid listáról Bryant és Cajuste.