Prospectismertető : Marcus Jones

Kép
marcus jones

A New England Patriots a 2022-es NFL draft harmadik körében, a 85. választással Marcus Jones-t, a University of Houston cornerback-jét választotta.

    Több szakértő úgy gondolta a draft előtt, hogy a Patriots akár már az első körben is húzhat a secondary-ba, a cornerback posztot többen gondolták need-nek, miután a csapat elveszítette az All-Pro cornerback-jét, J. C. Jackson-t a szabadügynök piacon (és nem sokkal előbb a korábbi Defensive Player of the Year Stephon Gilemore-t is), és eddig nem talált a stáb megfelelő pótlást. Ehelyett úgy döntöttek, hogy a támadósort erősítik meg Cole Strange guard-dal az első körben a 29. helyen, majd a második körben is az offense-be húztak Tyquan Thornton elkapó személyében.

     Jones draft előtti jellemzése Lance Zierlein NFL szakírótól : 

     "Alulméretezett slot cornerback, jól lát és helyezkedik a pályán, visszahordóként pedig igazi playmaker. Megfelelően laza a csípője és erős a lába, hogy tartsa a lépést a slot-ból induló elkapókkal, és remekül érzi a zónahatárokat. Túlságosan támaszkodik az atletikusságára, ez néha hibákhoz vezet. Profiként fegyelmezettebben kell játszania. Méretéből adódóan a nagyobb elkapók ellen érezhetően hátrányban van. Alulméretezettsége miatt egyes csapatok board-ján hátrébb kerülhet, míg másoknál éppen előrébb kerülhet a speciális csapatban egészen kiemelkedő képességeinek köszönhetően. Lehetnek olyan csapatok is, amelyek akár elkapóként is kipróbálhatják."

Marcus Jones

Magasság : 5’8” (174cm)
Súly: 185 pounds (72kg)
Született : 1998.10.22 (23 éves)
Középiskola : Enterprise High School
College : University of Houston
Poszt : slot cornerback, visszahordó
Kar hosszúság: 28 7/8” (73,4cm)
Kézméret: 8 7/8” (22,5cm)

 

mj1

 

 

    Houstonban Jones a tavalyi szezonban corner-ként összesen 13 passzleütést és 5 interception-t szerzett 47 tackle mellett. Ráadásul Jones kifejezetten olyan sokoldalú játékos, akiket köztudottan kedvel a Pats stábja, az egyetemen nemcsak a védelemben lépett pályára, hanem a speciális csapatban visszahordó feladatokat is ellátott - nem is akárhogy! 

    Jones az alabamai Enterprise-ban nőtt fel, és az Enterprise High School-ba járt, ahol kosárlabdázott és amerikai focizott is. Utóbbi sportágban All-State elismerést kapott a végzős évében, miután 27 tackle-t jegyzett öt interception-nel és 16 passzleütéssel a védelemben, valamint három punt-ot és egy kickoff-ot hordott vissza touchdown-ra a speciális csapatrészben.

    Ez után Jones három csillagos tehetségként kezdte pályafutását 2017-ben az alabamai Troy University-n. Ő lett ebben az évben a Sun Belt Conference-ben a Freshman of the Year (a legjobb első éves játékos) és második csapatos All-Conference játékos is : összesen 49 szerelés, két interception, az egyik visszahordva TD-re, hat passzleütés, illetve Freshman All-American kick returner : 30 kickoff visszahordás 879 yard-ért, ebből három is touchdown-ra visszahordva.

     Másodévesként, 2018-ban első csapatos All-Sun Belt játékos volt mint kick returner : 23 kickoff-ból 584 yard 25,4-es átlaggal, egy visszahordott TD-vel, illetve második csapatos All-Sun Belt a cornerback-ek között : 11 meccsen 34 szerelés, két interception, kilenc passzleütés. Ekkor már az offense-ben is kapott némi szerepet (2 futásból 5 yard, 5 elkapásból 28 yard).

     Jones úgy döntött, hogy 2019-ben Houstonba transzferál, de az NCAA megkövetelte, hogy abban a szezonban átigazolt diákként ne játsszon, ezért Jonesnak ki kellett ülnie a 2019-es szezont.

 

    2020-ban a Houston Cougars visszahordójaként első csapatos All-American lett a konferenciájában, átlagosan 19,8 yard-ot hordta vissza a punt-okat (337 yard 17 puntból, egy TD-vel, 102 yard 5 kickoff-ból, ez 20,4 átlag). Hét meccsen volt kezdő corner is (24 szerelés, egy interception, négy passzleütés).

     2021-ben már olyan jól teljesített a különböző csapategységekben, hogy megnyerte az ország legsokoldalúbb játékosának járó Paul Hornung-díjat (korábbi győztesek többek között : Odell Beckham Jr., Christian McCaffrey, Jabrill Peppers, Saquon Barkley, DeVonta Smith). Az All-American Athletic Conference második csapatába beválasztották cornerback poszton, miután öt interception-nel a negyedik lett az FBS-ben holtversenyben, és 13 passz leütéssel kilencedik helyen végzett szintén holtversenyben (mindez 13 meccsen, ebből 11-szer kezdőként, összesen 48 szereléssel). Jones azonban leginkább visszahordóként tündökölt, megkapta az Associated Press All-American és az American Athletic Conference speciális csapatainak első csapatában az év játékosa kitüntetést azzal, hogy a negyedik helyen végzett az FBS-ben 14,4 yard/punt return (374 yard 26 punt-ból) teljesítményével, amelyben az egész college foci két legjobb visszahordása is benne volt, emellett két kick return touchdown-t is szerzett. Mindezek mellett még elkapóként is pályára lépett, 2021-ben 10 elkapásból 109 yard és egy touchdown került még a neve mellé. Csoda hogy Bill Belichick szeme megakadt rajta? 

 

VIDEO : Marcus Jones 100 yard TD visszahordása az SMU ellen.


 

mj2


 

Erősségek:

    Kiváló a láb- és csípőmunkája, rendkívül gyors, ami lehetővé teszi, hogy folyamatosan lekövesse az elkapókat. Kiváló az ütemérzéke, ritkán tudják lerázni az útvonalon, és a futás ellen is remekül száll be a slot-ból, hogy levadássza a running back-et. Veszélyes visszahordóként, testcselei és irányváltoztatásai igazán nehéz ellenféllé teszik a védelmeknek. Robbanékony és sokoldalú játékos, elképesztő gyorsulással, szinte azonnal eléri a végsebességét. Szereléseknél aktív, jól használja a karjait, jól támad derék alatt, általában jó szögeket választ. Kis méretét atletikussággal és nagy súlypontemelkedéssel kompenzálja. Laza csípője elképesztő irányváltó képességet eredményez. Ösztönös, tudatos és kommunikatív a coverage feladatokban. Különleges tehetségű visszahordó, kilenc return touchdown-ja volt egyetemi pályafutása alatt. Az elmúlt években sokat fejlődött a football intelligenciája, képes olvasni az irányító tekintetét, és a passzokra gyorsan mozdulni. Gyorsan átlátja a play-eket, felismeri a screen játékokat, azonosítani tudja a blokkolókat, és le tudja zárni a oldalsó futásokat. 

 

Gyengeségek:


    A prototípus CB-nél kisebb méretű, mindössze 5'8 magas és 185 fontot nyom (174cm, 72kg). De ez ne tévesszen meg senkit : a játéka megfelel a nála nagyobb corner-eknek is. Viszont az is igaz, hogy NFL szinten az ilyen méretű corner-ek általában ritkán tudtak igazán maradandót alkotni a szélen. Nem meglepően kevésbé jó a magas dobások ellen, ilyenkor gyakran túlzottan agresszív tud lenni, amivel pozíción kívülre kerül, és ezzel lehetőséget teremt az elkapásra. Néha nehezen válik le a blokkokról, mély labdák esetén pedig nem mindig követi jól a labdát, ilyenkor hajlamos kapkodni, pánikolni. Coverage-ben inkább reagál az eseményekre, semmint előrelátó lenne, a kelleténél több zászló érkezik rá ilyenkor. Vétett néhány fumble-t visszahordóként.

 

 

mj3

 

     Jones-nak nemrégiben mindkét vállát megműtötték, de a Pro Football Network jelentése szerint az edzőtáborra várhatóan készen áll majd a játékra. Egyelőre nyilván túlzás lenne azt várni, hogy azonnal beszálljon a secondary-be, esetleg egyből J.C. Jackson helyén lépjen pályára mint kezdő, de várhatóan szerephez fog jutni már az első évében is, különösen mint slot corner. Elképzelhető, hogy Jones ideális helyettesítője lehet Gunner Olszewski-nek – aki az idei holtszezonban a Steelers-hez szerződött –, és hamar elfoglalhatja a helyét a speciális csapatban mint visszahordó.
 

 

VIDEO : Marcus Jones college highlights

 

VIDEO : Marcus Jones draftolása

 

forrás : CBSSport, The Athletic, patriots.com

Hozzászólás

Köszönjük Elm! (Csodálom, hogy nem Increay írt Róla, Neki most már a def. ben Is van kedvence :)) A Zierlein szerint alulméretezett fickó kosarazott is. Hogy mik vannak Amerikában! :)

Jó és szükségszerű választásnak tűnik, 2 légy egy csapásra. 

Szerintem egy kicsit is sportos - pláne ha leginkább ez a kiemelkedési lehetősége (MJ esetén nem tudom, csak általában írom) - fiatal a középiskolában mindent is csinál. Foci, kosár, baseball, esetleg birkózás, egyre inkább gurulós foci. (Aztán mégis ebből lesz top elhízott nemzet, igaz, mi ebben is "jók" vagyunk. Már az utóbbiban, nem a középiskolai sportban...)

 

Nekem van egy olyan érzésem, hogy inkább visszahordó lesz a srácból nálunk.

 

 

Sztem kap szerepet slot wrkent is, edzőtáborban. És JJ mellett a másik slot lesz. Ne feledjük. Maimiban hill és waddle fog rohangálni. ez ugye 2. Emellett inkább zone védő, jack jones emberezo. A mostani roster kettos. Lehet cover lehet zone. Erre emberek is kellenek. Szóval védelemben is fontos szerepet kap szerintem

Egyetértek! Nagyon a csoport ellenfelekre hegyezzük a rostert, amit helyesnek tartok. (ld + McKenzie). Ráadásul,ha netán egy CB WR-ként áll fel, az zavart is okozhat. :) 

Nem csak a csoportellenfelekrol szól, hanem a ligában elindult folyamatok elleni küzdelem patses, BBs módra. Az öreg nagyon nem fel változtatni… remelem összejön podcast és bőven kifejtem.

Az elég meredek gondolat, hogy a 3.körben egy sima returnert húzunk.
Ha idén úgy adódna, hogy valóban csak erre használjuk, a jövőjét tekintve akkor is az egyik kezdő CB-nek szánjuk. Manapság már slot CB is annak számít és JoJo nem biztos, hogy marad 2023-ra.

Szóval ott kezdődik a pick megértése, hogy Marcus Jones alapember lesz, nagy eséllyel már idén, de jövőre egészen biztosan. Egy olyan játékosról beszélünk, aki ha kicsivel magasabb, akkor top20-as játékos az idei drafton. Konkrétan bele voltunk szerelmesedve, Groh többször is személyesen beszélt vele. Nagyon alaposan feltérképeztük, tudjuk mit várhatunk tőle és hogy mire akarjuk használni. Ja és szélen is tud majd játszani, nem csak slotban.

Közben evanlazar patrióta press passre feltett egy 25perces videoelemzest Thortonrol. És rájött milyen durca jó és miért vitte a pats. Gyakorlatilag az összes negatívum amit felhoztak ellene nem igaz. Contested catcheknel is elkapja a labdát, nem rövidek a kezei. Harcol, nem dropol, szeparalodik, és persze gyors. Mind az aminek agholornak kellett volna lennie. Gyakorlatilag agholor+++ 13millaval kevesebbert. Sztem nem reach, inkább steal. Nem véletlen jöttek fel Pittsburgh elé. Az h rout tree-je szegenyes, mellékes. Neki a pályát kell megnyujtani…

Tavaly is volt már olyan összesküvés elmélet hogy Bill hatására /nem hinném azért hogy kifejezetten a kérésére/ egyes játékosokról hamis negatívumokat terjesztenek el edzők, segédedzők hogy csússzanak a drafton. Legalábbis Barmore esetébe olvastam ezt. Ez felerősítheti ezeket az elméleteket ha tényleg így van mint amit Lazar irt

Nem irt. 25 percnyi egyetemi felvételt elemzett a sracrol. Leginkább azért nem 1.-2. koroskent gondoltak rá mert kis egyetemről jott. Ez igaz cole strangere, jack jonesra stb…

Jönnek a hírek, h MJ elkezdett dolgozni Tom Houseal… tudjatok vele dolgozik brady h 45 évesen is nagyot és erősen tudjon dobni…

Válasz Gál Andor üzenetére

Szia!
Tudsz nekem adni egy email címet, hogy kooperáljak veled? :)

A Draft után kicsit olyan furán voltam az első elemzések alapján. Olyan érzésem volt, hogy ez annyira rossz lett, hogy az már gyanús. Ez utóbbi értékelések azért biztatóbbak a pickekről, az idő majd eldönti. Az első 3 választottunk számomra fontos needre jött és szerintem beépítésre is kerül, mert egyszerűen szükség lesz rájuk, olcsók és meg fogják kapni a lehetőséget. Bízom benne, hogy Boom or Bustból most az előbbiből találtunk. Nagyon kellene az építkezéshez. Az meg szükséglet, hogy a csoportellenfelek extra kvalitásait valamivel tompítani tudjuk. Csapatként kell jónak lennünk. Várom a szezont. 

Ahogy olvasgatok Róla, tavaly szinte minden poszton játszott, volt szélső CB, slotCB, safety, punt returner, kick of returner, WR. Jokernek tűnik. 

Stidhamet el is csereltuk raidersbe. 7.kor ment, 6.kor jott

Ez a TE M.Sokol fiú (198 cm.112 kg) lett egyelőre a legmagasabb TE-ünk. Talán Nálunk minden idők legmagasabb TE-je Gronkkal holtversenyben. 2 évvel ezelőtt már 2 meccset is játszott. :) Vajon miért jött/hoztuk? Camp body?