Edzőtábor 2022 - 7. nap

Kép
edzotabor hetedik nap nyitokep

Hetedik nap: visszafogott tempó, ahogy a támadók keresik önmagukat. Csak a könnyített védőfelszerelések kerültek elő szerdán, miközben Bill Belichick arra törekszik, hogy a Patriots korrigálja az elmúlt napok hibáit. Két intenzív, teljes védőfelszerelésben töltött edzésnapot követően lassítottak kicsit, hogy a középpontba a küzdelem helyett a tanulás kerüljön.

Akár eltervezett volt a váltás, akár a támadók szétszórt játéka váltotta ki, Belichick elismerte az edzés előtti nyilatkozatában, hogy nem minden ment eddig zökkenőmentesen:
- Az elmúlt napokban teljes védőfelszerelésben edzettünk, ellenben ma nem. Csak könnyű védőfelszerelésben lesznek a játékosok, hogy javítsunk pár dolgon és utána folytassuk tovább a munkát. Egy-két nap van hátra és utána már a stadionban lesz az edzés. Sok munka áll előttünk és már itt a hét közepe. Fejlődünk, haladunk előre, de még messze vége. Próbáljuk, hogy minden a helyére kerüljön.

A kérdésre, hogy miben kell kifejezetten javulni, az edző röviden és tömören válaszolt:
- Mindenben. Ahogy a játékosok és edzők kommunikálnak egymással, a játékosok technikája, az apró módosítások.

Belichick azt is elmondta, hogy a csapat három egymást követő nap tarthat teljes védőfelszerelésben edzést, ennek ellenére döntött ma a könnyített mellett. Pénteken a Gillette Stadiumban tartja az edzést este a Patriots, ami a hagyomány szerint inkább átmozgató edzés szokott lenni. Lehetséges el akarta kerülni azt a helyzetet, hogy a pénteki edzés előtt ne tudjon teljes védőfelszerelésben edzeni a csapat csütörtökön különben két egymás utáni napon lett volna valódi ütközés nélküli edzés, amit a játékosok szombati pihenőnapja követ.

Bármi legyen is az oka, a lazább gyakorlás lehetőséget adott apró kiigazításokra, amire főként a támadók voltak rászorulva. A hangsúly a futójátékon volt (inside & outside zone running), amihez nehezebben alkalmazkodtak a játékosok szemmel látható újítások következtében. Az edzés során látható volt az előrelépés: Damien Harris, Ty Montgomery és az újonc Kevin Harris is könnyebben talált szabad folyosót maga előtt. Természetesen a falemberek ütközése nélkül szinte lehetetlen ezeket a futásokat komolyabban értékelni.

Ami feltűnő volt a futójáték finomhangolása közben, hogy Rhamondre Stevenson nagyon kicsi szerepet kapott. Szerdán egyáltalán nem vett részt a 11-11 elleni gyakorlatokban, és úgy tűnt, valami apróbb sérülés hátráltatja. Az edzéshez beöltözött, tehát bármi legyen is az oka a mellőzésének, nem tűnik túl komolynak.

Ennyi bevezető után íme a további említésre méltó események az edzőtábor hetedik napjáról:

Dalton Keene sajnos ismét a távollévők között. Már a harmadik évét kezdi az NFL-ben a fiatal tight end, de pályafutása elejét folyamatosan sérülések hátráltatták. Megint két edzést kényszerült kihagyni, ami nagyon nem ideális. Rajta kívül Jabrill Peppers és Malcolm Butler is hiányzott, akárcsak Brian Hoyer, aki már sorozatban az ötödik napot hagyja ki. Butler és Hoyer az orvosi stábbal végzett rehab feladatokat a pálya túlfelén. Belichick nyilatkozata szerint Hoyer már közel a visszatéréshez. Peppers kedden mondta az újságíróknak, hogy még nem 100%-os az állapota, emiatt a távolmaradása remélhetőleg csak egy kis extra pihenéssel magyarázható.

A listáról nem került le senki. Továbbra is James White (PUP), Chasen Hines és Andrew Stueber (NFI) található rajtuk.

  • Stevensonhoz hasonlóan Devin McCourty is az edzés résztvevői között volt, de a bemelegítésen túl nem sokat tett hozzá a csapatfeladatokhoz 7-7 és 11-11 elleni gyakorlatoknál sem. Ez lehetőséget teremtett az olyan fiatal, rutintalanabb játékosoknak mint Josh Bledsoe és Myles Bryant, hogy több játékidőt kapjanak.
  • Még mindig a safetyk. Brandon Schooler a draftolatlan újonc eddig az edzések nagy részében Matthew Slater és Justin Bethel felügyelete mellett special teams gyakorlatokban vett részt. Ma szerdán viszont pályára léphetett az első csapattal 11-11 ellen. A kezdők közötti felbukkanása előrevetíti, hogy az edzők fantáziát látnak benne, mint hasznos special teams játékos, aki ha rendszeresen a meccsnapi keretbe tud kerülni, készen kell állnia beugróként mint tartalék safety. Hasonló lehetőséget kapott, mint korábban például Nate Ebner.
  • Scott Pioli a Patriots korábbi GM-je volt az edzés vendégei között. Idejét Berj Najariannal Belichick irodavezetőjével töltötte. Robert Kraft tulajdonos továbbra is állandó résztvevő. A nézőtér VIP részét pedig ezúttal a klub meghívottjaként a Cathedral High School középiskolai amerikaifutball csapat tagjai töltötték fel.
  • Schooler után másik draftolatlan újonc, DaMarcus Mitchell töltötte a teljes edzést special teams gyakorlatokkal Slater és Cody Davis társaságában.
  • Ezúttal is sok volt a punt, Jake Bailey remekelt jó pár korai rúgásával. Jake Julian nem sokkal maradt el mögötte. Az edzés végén 50+ yardos rúgásokat is láthattunk. A puntok returnerként Marcus Jones, Tre Nixon és Bryant kapta el.
  • Az edzés közepén a specialisták többsége elhagyta az edzőpályát és a Gillette Stadium felé vették az irányt. Kedden kérdésre elmondta Belichick, hogy a stadion körüli felújítási és építkezési munkák miatt az eddigiektől eltérő irányból, mintázatban juthat be a szél a pályára, ezért szándékában áll extra időt adni a rúgóknak, hogy alkalmazkodni tudjanak ehhez az új körülményhez.
  • Nick Folk ezalatt az edzőpályán maradt és rövidebb mezőnygól kísérleteket gyakorolt. A elrúgott labdákkal pedig a négy gyermeke rohant vissza, mindannyian az apa 6-os számú mezét viselve.
  • 7-7 ellen a lassabb tempó ellenére is voltak jobb pillanatai a támadóknak. Mac Jones Jakobi Meyerst és Jonnu Smitht is pontos passzal találta meg. Az árnyoldalon azonban volt alkalom a mérgelődésre is, mert egy alkalommal frusztrációját fejezte ki az irányító feltartott kezeivel az éghez fohászkodva.
  • Arlington Hambright jobb guard poszton Mike Onwenu, bal guard poszton Cole Strange váltótársaként kapott szerepet a kezdőkkel. Az eddig látottak alapján ő tűnik az első számú tartaléknak a belső támadófalemberek posztjára.
  • False start miatt Justin Herron és Hambright futott büntetőkört.
  • Az összhang továbbra is hiányzik a támadóknál. Ennek egyik példája az volt, amikor Jones a snap előtt jelzett DeVante Parkernak. Nem tudjuk, hogy mi volt a szándék a bal oldalvonal mentén dobott rövid fade passz során, de az irányító és az elkapója biztosan nem ugyanarra gondolt. A passz eredménye Terrance Mitchell interception lett, ahogy Parker lemaradt a játékról.
  • Kevin Harris újoncként könnyedén kapta el a passzokat a futók kezdőpozíciójából indulva. Stevenson távolléte miatt a szokásosnál több lehetőség jutott neki. Harris el is mondta újságíróknak, hogy otthonosan mozog az elkapásokra használt futó szerepében. Ez látszik is a pályán.
  • Az edzés végén a red zone-ba vonult a csapat. Kezdésnek volt Kendrick Bourne-nek egy remek elkapása Jonestól, de a végén nem a támadók örülhettek. Előbb Matthew Judon gyorsasága kényszerítette bele az irányítót egy eldobott sikertelen passzba, majd Mack Wilson szerzett volna sacket éles körülmények között.
  • Bailey Zappe jól időzített, amikor pontosan passzolt Kristian Wilkersonnak az end zone bal hátsó sarkába az edzés zárásaként. Wilkersonnak több elkapása is volt a nap folyamán.
  • Folk mind az öt mezőnygól kísérlete sikeres volt.

Az edzőtábor csütörtökön folytatódik magyar idő szerint 15:30-tól.

Forrás: patriots.com

Hozzászólás

Srácok!

Mikor lesz az első edző meccs vagy előszezon meccs?

Menetrendben nincs feltölte az új idény.

Örülök a cikkírónak és végre Meyers is említésre méltóan szerepelt. :)

Nagyon kíváncsi vagyok, kik lesznek a WR corps tagjai, azaz a kb. 5 játékos (Slatert nem számítom.) a jelenlegi 11 főből. Szeretném, ha nem sérülés döntene.

OFF, de hátha valakit érdekel:

T.Curran-nak van egy cikke az nbsports.com-on ezzel a címmel: Mi a fenéért kellett a Patriotsnak megváltoztatni a támadási rendszerét?

A véleményének lényege: Az 1980 óta alkalmazott E-P rendszer az évek folyamán egyre bonyolultabb lett, miközben az egyetemi foci támadásai egyre egyszerűbbé, gyorsabbá váltak. A Pats számára így a draftolható WR-ek választéka/a választás sikeressége is szűkült. Mivel MJ is a „modern” egyetemi focit játszotta, célszerűnek látszik, hogy a további fejlődése érdekében változtatni kell. Az új terminológiájú támadó rendszer még egyelőre „döcög”, de biztatóan alakul, bár igazán a bajnokikon dől el az idei sikeressége.