Ups & Downs - 1. előszezon-mérkőzés: New York Giants

Kép
Ups

Péntek hajnalban megkezdődött a csapat számára az előszezon a New York Giants ellen. A kezdők rendkívül kevés szerepet kaptak, főleg a második és harmadik sor jutott szóhoz. A végén egy mezőnygóllal tudott nyerni a Giants 23-21-re. Következzen az idény első Ups&Downs-a!

UP

Kristian Wilkerson - Tre Nixon: A mérkőzést megelőzően a szakértők egyetértettek abban, hogy ők ketten harcolnak egyértelmű eséllyel egy helyért a rosteren, ez a teljesítményükön is meglátszott. Rendkívül sokat keresték őket az irányítók, Wilkerson nyolc elkapásból 99 yardot, míg Nixon 4 elkapásból 81 yardot szerzett. Mindketten remekül játszottak, Nixon főleg a második félidőben villantott, érdemes lesz őket figyelni az előszezon hátralévő részében is. Meg kell említeni egyébként Lil'Jordan Humphreyt is, akivel sokan nem is számoltak, de ezúttal több szép elkapást, valamint egy TD-t is szerzett.

Terrance Mitchell: Bár a kezdők nem játszottak sokat, de Mitchell így is tudott maradandót alkotni. Remekül ütötte ki az ellenfél kezéből a labdát, amit Butler szedett össze. Kísértetiesen hasonlított az eset a tavalyi Texans elleni meccsre, ott Harrist szerelte így a gólvonalon.

Josh Uche: A fiatal játékos remekül tudott nyomást helyezni a Giants irányítóira, ha az alapszakaszban is hasonló teljesítményt nyújt, akkor komolyan számolni kell majd vele.

DOWN

Joejuan Williams: Továbbra is borzasztóan játszik a 2019-ben második körben draftolt corner. Ezúttal is több elkapást, valamint touchdownt is engedett. Ráadásul egy elég mély cornerback sora van a Patriotsnak, így nem lenne meglepő, ha az első keretszűkítésnél elköszönne tőle a csapat. Ha a gyenge coverage teljesítménye még nem lenne elég, sárga zászlók is érkeztek rá, saját csapattársát pedig interceptiontől fosztotta meg. Az UP-ba és DOWN-ba kerülő játékosok közül az ő helye volt a legegyértelműbb.

Justin Herron: Herron viszonylag sokat volt fenn a pályán, de nem igazán tudta megszilárdítani a helyét, Wynn hiányzása/sérülése esetén igencsak gondban lehet a támadófal. Volt két false start büntetése is a meccs során, nem ez volt élete találkozója. Egyébként a támadófal sem festett valami rózsásan, de ebből messzemenő következtetéseket én még nem vonnék le, főleg a cserék és azok cseréi játszottak.

Szabálytalanságok: 12 büntetés az rengeteg, ez egyáltalán nem volt jellemző a csapatra. Persze az előszezonban még akár bele is férhet, mindenki igyekszik magának helyet kiharcolni a rosteren (és a zebrák sem voltak a helyzet magaslatán, volt feleslegesen bedobott és tévesen be nem dobott zászló is), de egy pályányi előnyt adni az ellenfélnek minden körülmény között luxusnak számít a mai NFL-ben.

Hozzászólás

Köszi a cikket Increay! 🙏🏼 Már nagyon vártam az előszezont és most sikerült felvételről megnéznem a meccset. A várakozásaimhoz képest több volt a pozitívum (legalább is amit én a cseresortól vártam). Remélem sikerül az előttünk álló 1 hónapban összekovácsolni a csapatot, főként az O falat. A jelenlegi helyzet alapján minimum jóstehetség az, aki érdemben tud tippelni a csapat idei teljesítményére. 😅 Go Pats!

Én a 40 perces  összefoglalót néztem meg és hát nem vagyok egy nagy elemző, de nem nagyon rémlik, hogy próbálkoztunk volna az outside zone futással. Látott valaki nálam hozzáértőbb olyan playt, amit az új offense séma alapján játszottunk?

Válasz mammut üzenetére

Igen volt zónafutásunk is. Nagyjából fele-fele arányban oszlott meg.

Outside Zone: 6

Inside Zone: 4

Duo: 5

Power: 3

Köszönjük! Az első Ups&Downs megjelenése újabb mérföldkő a szezonban. :-)

Megtartanám Wilkersont és Nixont is, Agholor meg Pá-Pá 10 millióért. Amilyen wr árak vannak szerintem el is tudjuk cserélni!

A cikket nagyon köszi. Elsőre nem volt szar meccs!

Szerintem full fizetéssel biztosan nem venné át senki. Valószínűleg így a kivágással és a cserével is hasonló összeget tudnánk megspórolni (5 millát).

Elcserélni max egy kétségbeesett csapathoz tudjuk ezekben a hetekben, meglátjuk, milyen sérülések jönnek be. Jimmy G az éjszaka történtek után például simán napokon belül Jets lehet. 

Agholor esetében a legvalószínűbb a cut, főleg ha a Thornton-Nixon-Wilkerson trió folytatja az eddigi formát.

Nixon és Wilkerson szerintem nem jelent veszélyt Agholorra. Itt egyedül Thornton a kérdés. A másik kettő akkor sem látna sok pályát, ha rostert fognának, mert a két tight endes csomagok miatt a snapek felében kb, amúgy is csak 2WR lenne fent.

Legalábbis a TC alatt rengeteg 12 personel volt, és erről is beszéltek az offense kapcsán, hogy ez segítheti a ZBS-t is. A Giants ellen több zónafutás azért nem sikerült, mert hiányzott egy TE még, hiszen csak Sokol volt a pályán.

Az meg hogy a cserék cseréi ellen mit hoz Wilkerson vagy Nixon az mindegy. Agholor is hozott volna 100 yardot ha ennyi játékidőt kap.

Nem hiszem, hogy nagy változásokat akar még a csapat idén, nem látom realitását az elküldésének. Jövőre a világ pénzét el lehet költeni, be lehet/kell fejezni az építkezést, amit  elkezdett a csapat. Szerintem akkor lenne ideális megszabadulni tőle, mert most "nincs szükség" arra a pénzre és kell a rutin a WR csapatba. Egyébként nem lepődnék meg, ha sokkal jobb idényt produkálna, mint tavaly. 

Agholor szitura láttam felröppent egy olyan elképzelés, hogy a Bearsnél cserét kérő Roquan Smith linebackerért be lehetne bizniszelni a csapatnak egy picket is hozzá dobva, de pont idén elég jó edzőtábort is ment, kémia is megvan és lehet nem gondolják szükségesnek a linebacker poszt bővítését.

Nekem aki a leginkább megmaradt az esti meccsből ilyen meglepetés fazon az Jalen Elliott DB akinek a neve meg se volt a fejemben, az első akciója után néztem rá és nekem egész meccsen olyan benyomásom volt, hogy mindenhol ott van a pályán és legkésőbb az ő vonalában megállította a játékot, rajta túl nem igen jutott se futás se rövid elkapás után játékos.

Többen is tetszettek, bőven van névsor de ez az Elliott srác meglepett.

R.Smith 20 milliót akar. Tehát a csere után egyből szerződni is kellene vele egy ilyen giga összegben. Elképzelhetetlennek tartom úgy, hogy az LB sor teljesen rendben van idén.

Agholornak jó edzőtábora van, jobb is lesz, mint tavaly volt ez nem is kérdés. Egyedül azért lehet felesleges a keretben, mert Thornton nagyot megy eddig és kiváltja az ő helyét. Fizikailag nem jut elég snap 5 kezdő kaliberű elkapónak a két tight end mellett. És egyedül Agholor mozdítható kb úgy, hogy megvan mögötte már most a pótlás.

Erről a fizetési igenyről lemaradtam, pláne tárgytalan így. 
Közben megnéztem a konkrét számokat a meccsről, nem véletlen volt az az érzésem, hogy Elliott mindenhol ott volt 😄

Engem is meglepett a srác, talán nem is volt rontott szerelése, és ahová lehetett odaért.

A lényegében tarcsi/újonc up&down elfogadható, bár a minősíthetőség erősen függött nyílván a pályán töltött snap számtól.

Az off. a Zappe-Nixon-Wilkerson trióra volt kihegyezve, a futást nem különösen erőltettük. Én Wilkersont erőteljesebbnek/erőszakosabbnak, Nixont ügyesebbnek láttam, ha lenne hely az 53-ban, mert jelenleg nincs, Wilkersonra szavaznék.

A def2-3 lényegében helytállt, főleg az 1.negyed Giants kezdők ellen teljesítményük volt tisztességes. (A camp body Elliott játéka nemcsak azért volt feltűnő, mert egész jó volt, hanem mert a def. snap-ek 87%-ában a pályán volt.)

A büntetőket igazságosan elosztotta az off. és a def.: 6-6

A csapat képességeiről természetesen nem tudtunk meg semmit, több mint 30 kezdőnk nem lépett pályára. :)

Sziasztok! Esetleg egy hozzáértő személy tudná elemezni, véleményezni az offense hívásokat? JMD távozása óta rengeteg embert foglalkoztat ez a téma, folyamatosan kérdezik BB-t az újságírók stb. Én laikusként nem éreztem rosszabbnak a hívásokat, de kiváncsi volnék mennyire változott, visszaesett stb a játékhívás ha ez elemezhető.

Én igen távol állok a "hozzáértő személy"-ségtől, de azt gondolom, hogy a kérdésed nem időszerű, tekintve, hogy egy preseason meccsen teljesen más a csapat célja és preferenciája, mint egy regular season meccsen. Itt pl., ha valamelyik játék nem működik, akkor meglehet, hogy pont nem eldobják, hanem elkezdik tesztelgetni. Meghúzhatnak kockázatosabb játékokat, ahol a QB-nak nem az a feladata, hogy a legjobb lehetőséget dobja meg, hanem hogy XY-t 1-1-ben leteszteljék. Stb.-stb. A hívások akkor jók, ha a kitűzött teszteket, célokat végig tudják csinálni, és kapnak egy értékelhető, és jól kiértékelhető információhalmazt a játékosokról, csapatrészekről, csapatról. A meccs végeredménye lényegtelen.

Amúgy nem értem ez a nagy hype-ot az OC/DC pozíciók betöltetlensége körül. Ezek a pozíciók nem a státuszról szólnak, hanem bizonyok feladatokról, feladatcsoportokról. Ráadásul ez nem egy olyan meló, ami csak vasárnap, a meccsnapon "kel életre", hanem a szezon minden napján van valami feladata az illetőnek. Ha ez a mindennapos feladatcsoport el van végezve, akkor nem tök mindegy, hogy kinek mi van a névjegykártyájára írva? Nem mellesleg az OC/DC lehet, hogy egy-egy ember, de igazából egy stáb koordinálásáról van szó. És ezekben a stábokban - akik nem csak a pozíciósedzőkből állnak - csupa olyan ember ül, aki évi 350 napban az NFL-lel foglalkozik, napi 12-16 órát. Igazából mi miatt izgul bárki ebben  témakörben?

Az "izgulás" oka, hogy offense oldalon nem bizonyított emberek hívják majd a játékokat, amiben nem sok tapasztalatuk/sikerük van.

Az inkább a mindegy kategória egy szurkolónak, hogy most ez Judge lesz vagy Patricia, mert fogalmunk sincs melyik lenne jobb. Ezt majd utólag tudjuk csak meg. Éppen emiatt tök felesleges ezen rugózni, mert mindkettő "egykutya" a mi tudásunkkal nézve. Innentől meg szinte mindegy, hogy éppen melyik nyeri a playcaller feladatokat.

Dupla komment volt, ez törölhető