Edzőtábor 2022 - 15. nap

Kép
tc-day15

Tizenötödik nap: A vasárnapi érkezést követően a New England Patriots sok 11-11 elleni feladattal hangolódott a Las Vegas Raiders elleni két nap közös edzésre, miközben azért jutott idő a Panthers elleni felkészülési mérkőzés hibáinak a javítására is.

Szép, hűvös helyen vagyunk. Tökéletes – viccelődött az időjáráson Bill Belichick, ami a helyiek szerint egyáltalán nem olyan forró, mint szokott lenni. A meleg mindenesetre segíti a Patriots felkészülését az alapszakasz első játékhetére, amikor Miamiba fognak utazni.

A célegyenesben vagyunk a gyakorlást illetően, most van remek lehetőségünk arra, hogy a következő három napban helyre kerüljenek a dolgok: játékhelyzetek, játékok. Remélhetőleg páran azok közül is tudnak majd edzeni, akik kihagyták a múlt hetet – mondta Belichick utalva a visszatérőkre, mint Hunter Henry, Isaiah Wynn és Justin Herron.

A megsérült Tyquan Thornton és Kristen Wilkerson hiányzott az edzésről és csatlakozott hozzájuk Harvey Langi, Ronni Perkins kettős.

A visszatérő és hiányzó játékosok edzésről-edzésre változtatják a különböző posztok mélységét. A támadófal szélén ezúttal helyreállt a rend, az elkapók között viszont lehetőséghez juthattak olyan játékosok is az első csapatnál, mint Lil'Jordan Humphrey, azonban ő pont egy elejtett passzal nyitott Mac Jonestól. Humphrey edzés után azt mondta az újságíróknak, hogy úgy érzi a legtöbbet hozta ki a helyzetéből az eddigi két mérkőzés során.

Összességében a támadók erősebben zárták az edzés mint kezdték. Kezdetben inkább a futójáték és az oldalpasszok voltak hangsúlyosok és különböző felállásokat variáltak az edző Hunter Henryvel és Jonnu Smith-szel.

A kezdőrúgások special teams feladatai után folyatódtak a 11-11 ellen játékok, aminek fénypontja DeVante Parker slant elkapása volt, amit elrontottak Jonesszal a Carolina elleni meccsen, illetve egy hosszú post elkapás Nelson Agholortól. A red zone-ban Mac egymást követő három passza is sikeres volt. Előbb Henry futott keresztbe, majd Rhamondre Stevenson adott mentőövet az irányítónak, végül a születésnapos Jonnu Smith szerzett a gólterület sarkában a touchdownt.

A 11-11 elleni feladatokat ismét special teams szakította félbe, majd az edzés utolsó részében növekedett a tempó és a csapatrészek küzdőszelleme is. Jakobi Meyers két dig útvonalt is sikeresen futott meg, miközben a játékhelyzet szerint az idő egyre csak fogyott. Az utolsó játékon sokat lehetett vitatkozni: Jones Agholornak dobott fel egy labdát a gólterületre, ami úgy tűnt touchdownt ért. Ugyanakkor a teljes védőfelszerelés hiánya miatt nehéz megítélni, hogy Jabrill Peppers meg tudta volna-e akadályozni az elkapást éles körülmények között. Nagy lendülettel érkezett Agholor felé, de úgy tűnt visszavett a tempóból az elkapó közelében, hogy elkerülje a veszélyes ütközést. A védők és az edzők sikertelen elkapást jeleztek, de a támadók érthető okból más véleményen voltak.

A cserék összecsapásán utolsó játéknak Jahlani Tavai szerezte meg Brian Hoyer passzát, így ez az interception lett a nap utolsó játéka.

Rövid megjegyzések az edzés többi eseményéről:

  1. A Raiders PR csapata nagyon jól bánt a Patriots újságírókkal. Megfelelő árnyékkal és elég folyadékkal láttak el minket. Szurkolók már itt sem voltak a nézőtéren, csak egy hatalmas ventilátor maradt utánuk, ami hűtötte a riportereket. A közös edzésre még melegebb ígér az időjárás előrejelzés.
  2. Pénteken nem szerepelt a Carolina ellen ismeretlen okból Kendrick Bourne, az edzésen az első csapattal vett rész. Jet sweep futással tűnt ki a pályán.
  3. Bár visszatért az edzésre Isaiah Wynn piros no-contact mezt viselt. Minden feladatot teljesített és végig a első csapat jobbszélső OT posztján szerepelt. Egyedül az utolsó, már tempósabb 11-11 elleni gyakorlatnál hagyta el a pályát, amikor Justin Herron váltotta. A keretbe kerülését vívott harc a támadófal esetében még elég sok szereplős: Herron, Yodny Cajuste, Will Sherman, Arlington Hambright, mind próbálnak helyet szerezni maguknak. Bill Murray szintén jelen volt, de nem edzett a csapattal.
  4. Myles Bryant, Tre Nixon és Marcus Jones voltak a punt returnerek. A Carolina elleni nem nyerte el Bill Belichick tetszését a special teams ezen részének a teljesítménye, szóval a javításra szoruló részletek között ez is szerepel a Raiders elleni felkészülést szem előtt tartva. A kezdőrúgások esetében Ty Montgomery, Marcus Jones, Pierre Strong, Kyle Dugger voltak returnerek.
  5. Nick Caley tight end edző külön figyelmet fordított Jalen Wydermyer tight endre, akinek ez volt az első edzése a csapattal szerződtetése óta.
  6. Nem sokat láttunk Pierre Strong és Kevin Harris futóktól eddig. Strong azonban az utolsó időben egyre inkább megmutatja azt a robbanékonyságot, amiről annyit beszéltek a draftja során. Az is elképzelhető, hogy az edzőtábor elején még sérülésből lábadozott, mert a hétfői edzésen is nagyon látványosan kapkodta a lábait és megmutatta a sebességét. Harris egyelőre adós ezekkel a pillanatokkal, 11-11 ellen egy elejtett passza volt.
  7. Ty Montgomery szedett össze valami apróbb sérülést, kis időt el is töltött az orvosi sátorban, de végül visszatért a pályára. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a hét hátralévő részében, hogy érinti-e az incidens a játékát.

A Patriots és Raiders kedden és szerdán tartja közös edzését magyar idő szerint 17:45 óra kezdettel.

Forrás: patriots.com

Hozzászólás

Mi igaz ebből a hírből, hogy Bournet és Wynnt el akarja tradelni a csapat? Valaki olvasott valamit konkrétumot?

Egyelőre minden csak pletyka/találgatás, de nem zörög a haraszt...Wynn-ről egész nyáron terjesztették, Bourne pedig felcukkolta BB-t, és próbajátékon volt Nálunk vasárnap egy egész tűrhető stat.os WR, K.Davis, exBroncos. 4,47-et tud, talán inkább Thornton helyére jönne?

Senki helyére nem jön ő. Mármint az 53 közelébe se tud kerülni, Thorntont pedig nem tudjuk IR-re rakni, ha számolunk vele a szezonba. Ahhoz meg kell várni az 53-t.

Nehezen hihető, hogy Wynn kapna új szerződést a Patriotsnál részben a fizetési igénye miatt, mint ex első körös, részben a sérülékenysége miatt. Ha ezt a hipotézist elfogadja az ember, akkor két kérdés marad: cserélje el idény előtt, közben a csapat és nyer teret a fizetési sapkában és 3-6. kört, hogy máshol megerősítse a csapatot vagy várjon év végéig és kapnak majd kompenziációs picket hátsó körökbe, ha úgy alakul a free agency.

Perkins IR, Stueber NFI. 80-an vagyunk. Perkinst eldugjuk jövőre. 

Várható volt. 2 kérdés van. Jövőre hogy alakul judon szerződése, és h IRen lévő játékos mennyire edzhet a csapattal.

Nem tudom, csak gondolom, hogy mivel "éves sérült státuszú", azaz a szezonban vissza nem térhet, a csapattal és a PS-el nem edzhet.

Persze a nem publikus injury settlement szerződések ezerfélék lehetnek, kérdés miben egyezik meg a játékos, az ügynöke és a csapat (pénz, rehabilitáció menete,helye stb.) (Amennyiben tényleg csak eldugtuk és komolyan semmi baja nem igazán tudom mit fog csinálni a kondicionálásán kívül. :))