Edzőtábor 2022 - 17. nap

Kép
tc-day17

Tizenhetedik nap: az utolsó szó jogán a Patriots nevetett az edzés végső játéka után.

A Patriots és a Raiders teljesítette a második közös edzését is, amivel befejeződött az edzőtábor számukra az utolsó felkészülési meccsük előtt. A média számára ez volt az utolsó alkalom, hogy megtekintse a New England játékosainak fejlődését az edzések során. Ezt követően már zárt kapuk mögött folytatódnak az edzések, ahogy közeledik az alapszakasz első játékhete. Az alapszakasz menetrendje szerint az újságírók csak az edzések bemelegítő részét láthatják.

Josh McDaniel sajtótájékoztatójával kezdődött a nap, ahol beszélt az ismerős bostoni riporterekről, valamint a közös edzés előnyeiről.

Minden nagyszerű. Tegnap remek lehetőséget jelentett, akárcsak a mai edzés. Mindkét csapata pontosan tudta, mit akar elérni és miként hozza ki a legtöbbet az edzésből – mondta a Patriots korábbi támadó koordinátora. - Sokat tanultunk. Azt kaptuk, amire számítottunk és bizonyára ma is így fog történni.

A Raiders vezetőedzőjét arról is megkérdezték, hogyan látja a Patriots átalakulását, fejlődését a távozása óta eltelt időszakban: Nincs rálátásom, hogy pontosan ki, mit csinál most Foxboróban, de azt tudom, hogy sok a nagyszerű edző. Végső soron úgyis csak az számít, hogy Billnek van egy terve és ő pontosan tudja, hogy mit és hogyan akar. A terve pedig gyakran olyan előrelátásról tanúskodik, amivel mi, a többség nem rendelkezik.

A kedden tapasztalt nagy tempó, versenyszellem folytatódott szerdán is, annyi különbséggel, hogy 11-11 ellen még több szituációs, helyzetgyakorlat szerepelt a programban. Volt miből készülnie mindkét csapatnak, miután új játékrendszerrel és edzésmódszerrel találkoztak. A közös nevezőnek köszönhetően az edzés gördülékenyen ment, ezáltal mindkét csapat learathatta a közös edzések minden előnyét a két hét múlva kezdődő alapszakaszra történő felkészülés célegyenesében.

Bemelegítés után ismét az 1-1 elleni feladatokkal kezdtek, amire a gólterület közelében az 5 yardos vonalnál került sor. Az újságírók sátrához ezúttal a Patriots cornerbackek és Raiders elkapók küzdelme volt a legközelebb. Jalen Mills jó napot zárt az egyéni feladatok során. Egyetlen elkapást sem szereztek mellette. Davante Adams irányába dobott fade passz elütésével kezdett. A Raiders sztárelkapója vitte a prímet ezen kívül, de a Patriots védői sokkal inkább megnehezítették a dolgát, mint egy nappal korábban.

Az egyik legjobb, ha nem a legjobb elkapó, szóval nincs jobb annál, mintha vele szemben tud gyakorolni, edzeni az ember – mondta Mills az edzés után.

1-1 ellen az utolsó játékot Jack Jones mutatta be, amikor az elkapás előtti pillanatokban remek gyorsulásnak köszönhetően el tudta ütni a labdát Dillon Stoner elől. A Raiders elkapóinak „jutalma” fekvőtámaszok lettek, miközben a Patriots korábbi elkapó edzője Mick Lombardi (Raiders támadó koordinátor) és Mike Pellegrino a Pats jelenlegi cornerback edzője mulatott jót a helyzeten.

7-7 elleni játékok következtek, ahol Terrance Mitchell nevéhez fűződött az egyik legszebb pillanat. Neki is Davante Adamsszel szemben sikerült párharcot nyernie. Derek Carr passzaiból nem sokat tudott elérni a Patriots védelme, de Mitchell folyamatosan a labda közelében volt a gyakorlatok során.

A special teams gyakorlásnál a csapatok külön-külön dolgoztak a punt és punt return egységekkel. Ezt követte a 11-11 elleni feladatok, amit már nem is szakított meg más jellegű gyakorlás az edzés végéig. Támadtak a csapatok félpályáról, red zone-ból, két perccel a meccs vége előtt, szóval a teljes repertoár előkerült. A szokásoshoz képest több játékra maradt így idő, ami több lehetőséget és tapasztalatot jelentett a játékosok és edzők számára.

Las Vegas támadói ismét tudtak előrehaladni, de a Patriots pass rusherek egész nap problémát okoztak a támadófalnak, különösen Matthew Judon és Josh Uche teljesítménye volt egyenletes. Az első Raiders támadást Judon sackje fejezte be.  Ja'Whaun Bentley a red-zone feladatnál jutott el az irányítóig, majd az edzés azon részét két kikényszerített sikertelen passzal zárta a Raiders.

A Patriots támadóknak az összhang és lendület megint nem akart azonnal összeállni, de azért nem is tellett olyan sok időbe, mint megszokhattuk tőlük. Jakobi Meyers és Hunter Henry teljesített a legjobban. Meyers számos elkapást harcolt ki magának a védőkkel szemben. Meyers jól mutatta be, hogyan tudja kihasználni a magasságában és erejében rejlő előnyöket a labdáért vívott harcban a védőkkel szemben, ahogy tette például a gólterület hátsó sarkában egy fade passz elkapásával.

Nagyon okos játékos és az egyik legközelebbi barátom, mióta a csapatnál vagyok – mondta Mac Jones Meyersről. - Napról-napra azon dolgozik, hogy jobb legyen. Okos, kemény játékos. Remélhetőleg mindig is a csapattársam lesz.

2-perces támadásokkal zárult a feladat. A Patriots védelem elmulasztotta a lehetőséget, hogy két sikertelen passz után, negyedik downon pontot tegyen a Raiders próbálkozásának a végére, mert Carr a pálya közepén nagyon szűk helyen találta meg Hunter Renfroe-t a labdával. A támadásuk tovább tudott haladni, és végül touchdownnal fejezték be a két percet.

A Patriots támadói nem maradtak el a las vegasiak mögött. Előbb Rhamondre Stevenson elkapása, majd Henry elkapása adta meg az alaphangot. Mac Jones a két sikeres játék után egy down kárára megállította az órát, amit egy sikertelen kísérlet követett. Meyers elkapásával egészen a 18 yardos vonalig jutott a csapat. Kendrick Bourne elkapása a következő játékban már a gólterületen belül történt volna, de a passz nem volt elég pontos. Az óra 4 másodperc hátralévő időt mutatott. Jones jól időzített passza Henryt találta meg. A tight end annak ellenére szerezte meg a labdát, hogy számos Raiders védő vette őt körbe. A touchdownnál és annak körülményeivel nem is fejezhette volna be jobban a Patriots támadóegysége az edzőtábort.

A több mint három hét edzőtábor alapján egyértelműnek látszik, hogy jóval több lehetőség van a Patriots támadójátékában, mint amit a gyakran akadozó gépezettől az edzések többségén láttunk. Egy touchdown passz ezen nem fog semmit változtatni, de egyre inkább együtt vannak a támadók.

További észrevételek, történések, események az edzésről:

  1. A reggeli esőnek köszönhetően kevésbé érződött melegnek az időjárás, amit tovább árnyékolt némi kellemes szellő.
  2. Ugyanúgy  Tyquan Thornton, Harvey Langi, Kristian Wilkerson trió hiányzott az edzésről, mint előző nap.  Damien Harris, Nelson Agholor, Isaiah Wynn mind elhagyták az edzés, hogy edzők és orvosi stáb ellenőrizzen náluk valamit, Agholor és Wynn is visszatért ezután a pályára, de a gyakorlatokban már nem vettek részt.
  3. Wynn helyén Justin Herron lépett elő a kezdő falban RT poszton és kemény kihívással szembesült Maxx Crosby pass rusher személyében.
  4. Az elmúlt két évben Cody Davis töltötte be puntok során a personal protector szerepét. Ő az a játékos, aki az utolsó blokkolót jelenti a punter és az őt rohamozó ellenfél játékosok között, ő látja át a felállásukat és snap előtti mozgásukat, helyezkedésüket. Nagy felelősséggel járó poszt és ezen az edzésen Brendan Schooler kapott lehetőséget, hogy az első számú egységben gyakoroljon ebben a pozícióban. Ha ebben a feladatkörben is bizonyít, ezáltal közelebb kerülhet illetve közelebb állhat az 53-as keretbe kerüléshez, mint azt a többség gondolja.
  5. DeMarcus Mithchell az edzőtábor másik játékosa, akiről nem szabad megfeledkezni, ha a special teams játékosairól beszélünk, akik elsősorban ebben az egységben juthatnak játéklehetőséghez. Legalább annyiszor szerepelt a veteránok között az edzéseken, mint Schooler. A mérkőzésen biztos sok időt tölt majd a pályán.
  6. Hunter Renfroe olyan irányváltoztatásokra képes kis területen, hogy szinte lehetetlen követni a mozgását és levédekezni a pályán. Myles Bryantnek sem sikerült 1-1 elleni feladatnál. Az első két párharcot elveszítette, de aztán harmadszorra csak fel tudott mutatni egy győzelmet.
  7. Jalen Wyndermyer nagy célpont az irányítók számára. Kevesebb mint egy hete érkezett a csapathoz, de nincs híján lehetőségnek azóta. Bailey Zappetől volt szép elkapása 11-11 ellen. Zappe emellett dobott egy interceptiont is, amit Jonathan Abram safety szerzett meg.
  8. Punt returner szerepekben: Jabrill Peppers, Myles Bryant, Marcus Jones és Kyle Dugger szerepelt.
  9. 11-11 elleni utolsó feladatnál a Patriots védelmében szerepet kapott Jack Jones  Terrance Mitchell és Josh Bledsoe is a Raiders első számú támadóival szemben.

Ezzel zárult az idei edzőtáborról szóló tudósítások sora. A Patriots harmadik felkészüli mérkőzése Las Vegasban magyar idő szerint szombat éjjel 2:15 órakor kezdődik.

Forrás: patriots.com

Hozzászólás

Most hullámhegyen voltunk! Az időeltolódás már kiküszöbölve, az időjárás talán változatlan, de úgy tűnik máris megszoktuk. :) 

Off!

Sziasztok. Lassan indul a szezon. Tudnátok segíteni, hogy mire érdemes előfizetni, hogy élőben tudjam nézni a meccseket? Főleg ugye a Pats meccsei érdekelnének. Gamepass-t néztem, de nem teljesen értem. Az essential azt mondja, hogy az nfl network és az nfl redzone elérhető korlátlanul. Ott van élő adás? A pro az írja, hogy minden meccs korlátlan nézhető, de elég combos az éves előfizetés. Tudtok benne segíteni? Bocsi, hogy ide irtam e téma alá, de most ezt olvassa mindenki😉😁🙈

ON

Hali! 
Chaten mindig van megosztva stream link, tavaly már minden meccshez volt YouTube link is nem csak sok reklámos kényelmetlen honlapok, ehhez van applikáció egyébként amibe minden meccshez van link (több is). Ez a legolcsóbb megoldás, viszont azért itt előfordul kínlódás, meg új stream vadászat mert letiltják.

Ha kényelmesebben akarod élvezni és több NFL tartalmat fogyasztani akkor megéri a gamepass ahol én is úgy értelmeztem, hogy a nagyobb csomagban vannak az elő adások, 3 részletben levonja az éves díjat és úgy jobban benyelhetőbb a költség, idén már én is befizetek.

Anno én is használtam ezeket, és az ilyen olyan biztonsági megoldás harangozott szinte folyamatosan mindenféle fenyegetések miatt. Nem csak a kéretlen reklámok, meg a fura redirection-ök miatt, hanem volt közöttük browser exploit is. (értsd: a géphez próbáltak hozzáférni és gyaníthatóan valami malware-t telepíteni rá)

Szóval azt szeretném nyomatékosan ajánlani mindenkinek, hogy ha már ezt a megoldást használja, akkor még véletlenül se olyan gépen tegye, amin fontos dolgai vannak, esetleg arról net bankol, meg ilyenek! Ráadásul meglehet, hogy a meccsek utáni egy teljes disk takarítás és full operációs rendszer újratelepítés sem túlreagálása a dolognak. Kivéve, ha van YT link, de azok nem szoktak hosszú életűek lenni.

Senki zsebében nem turkálva a véleményem, hogyha van lehetőség, meg kell venni a Gamepass-t (egy időben lehetett részletre is, nem tudom, most hogy van). Ők 3 dollárt emeltek idén, az árfolyam miatt 16 000 ft volt a különbség tavalyhoz képest, mikor nekem vonták, ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni.

Több órás, profi felvezetést kap minden forduló, jó kis csapattal, kettő, illetve négy képernyőre osztható, ha olyan kedvünk van, és még sorolhatnám, egyszerűen nincs balanszban azzal, amit az Aréna vagy korábban a Sporttv nyújt, nyújtott. Ezzel nem Őket bántva, csak tény.