Beharangozó - 3. előszezon-mérkőzés: Las Vegas Raiders

Kép
Allegiant Stadium

     A New England Patriots múlt vasárnap Las Vegasba utazott, hogy a Raiders csapatával közös edzéseket tartson, és a 2022-es előszezon zárásaként az Allegiant Stadium-ban lépjen pályára a Fosztogatók ellen magyar idő szerint szombat hajnali 2:15 órakor. 

     Hogy utána két hét múlva végre megérkezhessen az igazi foci is!  :o)

 

 

     A Raiders franchise a 2020-as szezon előtt költözött Oaklandből Las Vegasba, a Patriots először lép pályára a városban, és a Vegas vadiúj stadionjában egyaránt.  Az e heti összecsapás lesz a Patriots első előszezonmeccse a Raiders ellen 1995 óta, amikor is még Oaklandben találkozott egymással a két csapat. Összességében a Patriots és a Raiders eddig 12 alkalommal játszott az előszezonban, ebből öt mérkőzést Oaklandben. A Raiders mérlege a pozitív a Patriots ellen : 6-5-1 a Raidersnek az eddigi 12 előszezon meccsen. Úgyhogy itt a lehetőség az egyenlítésre - ugyanakkor a meccsnek természetesen a legkevésbé sem az eredmény lesz a lényege.

 

    Jövő kedden 53 fősre kell szűkítenie a roster-t minden csapatnak, ezért az esedékes végleges kivágások miatt ez lesz az utolsó alkalom a Patriots "buborék"-ban lévő játékosai számára, hogy a megharcoljanak a keretbe kerülésért, és megmutassák, hogy van helyük a csapatban.

 

    Az első kérdés azonban az, vajon mennyit fognak egyáltalán játszani a tényleges kezdők? A Giants elleni első előszezon meccsen nem léptek pályára egyáltalán, majd a Panthers ellen is kevesebb, mint egy félidőt játszottak. Tekintve, hogy nincs több "főpróba", de jópár közös edzésen van túl a Pats más csapatokkal, nem lenne meglepő, ha az egyértelműen roster-re kerülő játékosok közül jónéhányan kapnának szabadnapot, és ezzel meghagynák az időt a még helyekért küzdő csapattársaiknak. Ugyanakkor az is érv lehet, hogy a kezdőknek szükségük van az "éles edzésre", hogy teljes mértékben felkészülhessenek az alapszakasz kezdetére. Bár van még néhány nem eldöntött hely a keretben, ez egy utolsó esély arra is, hogy mindenki kapjon néhány snap-et az edzéseknél kiélezettebb helyzetben is. Bárhogy is lesz, érdekes összecsapás várható, lényegében a közös edzések meghosszabbítása, amely mindkét csapat sok játékosának sorsát fogja meghatározni.

 

 

 

Mikre, illetve kikre lesz érdemes figyelni a meccsen?

(az egyes pontok alatt zárójelben Paul Perillo szakíró augusztus 23-ai tippjeit láthatjátok a rosterre kerülő játékosokról)

 


1. Mac Jones pályára lép-e  az utolsó előszezon meccsen?
     Mac Jones és a kezdő támadósor mindössze három támadósorozatot játszott a múlt héten a Panthers ellen, és nem nagyon találták meg a ritmust. Bár Jones bombája Nelson Agholornak volt a meccs fénypontja, de ezen túl még mindig sok kívánnivalót hagyott maga után a csapat támadójátéka. Mac és a támadósor láthatóan fejlődött ezen a héten Vegasban, és egy kis játéklehetőség tökéletes lehetne arra, hogy erre építve megmutassák magukat a kezdők is. De a Patriots stábja továbbra sem kommunikál túl sokat a valódi terveiről, így Mac játékidejét jelenleg csak találgatni lehet.

mj10

 


2. Zappe fejlődik
     Ha Mac nem kezd, akkor úgy tűnik, hogy Bailey Zappe kapni fog még jónáhány snap-et. Zappe nem érte el azt a teljesítményt, amelyet Mac Jones tavaly nyáron nyújtott újoncként, de így is folyamatos fejlődést mutatott, túllépett és kijavította a hibáit, továbbra is jól érzi a zsebet, és várhatóan ki fog osztani néhány remek passzt. Egy újonc irányítóhoz képest stabilan teljesít, természetesen nem tudja mindig elkerülni a tipikus újonc hibákat, de így is az egyik legjobb idén draftolt irányító. Mivel Mac kapta a közös edzések nagy részét, ez a meccs a Panters ellenihez hasonlóan ismét leginkább Zappe-show lehet.
(Irányítók a rosteren : Mac Jones, Bailey Zappe, Brian Hoyer)

2z

 


3. Futók a pályán
    Damien Harris idő előtt elhagyta az utolsó közös edzést, így nem valószínű, hogy beöltözik a meccsre. Várhatóan Rhamondre Stevenson is csak korlátozottan fog pályára kerülni, így J.J. Taylor, Pierre Strong és Kevin Harris mind lehetőséget kapnak majd, mivel továbbra sem világos, hogy az újoncok hol tartanak a fejlődésükben. Taylor, mint mindig az előszezonban, most is hozza majd a playmaker képességeit, míg a két újoncnak meg kellene villantania, miért választotta ki őket a csapat a drafton. Mindhárman feltehetően nem fognak elférni a rosteren.
(Futók a rosteren : Rhamondre Stevenson, Damien Harris, Ty Montgomery, Kevin Harris, Pierre Strong)

3f

 


4. Lil'Jordan villantott
    A rosterre kerülő elkapók listája elég egyértelműnek tűnt még a múlt héten, de Tyquan Thornton és Kristian Wilkerson sérülése lehetőséget nyitott a többieknek is, és eddig Lil'Jordan Humphrey élt a legjobban a lehetőséggel.  Elkapóként is kiváló teljesítményt tett le az asztalra, és a speciális csapatrészben is eredményesen teljesített. Ennek köszönhetően kifejezetten sok lehetőséget kapott az utóbbi edzéseken, így Tre Nixon-nal és Josh Hammond-dal fog csatázni hogy rostert fogjon. Mindhármuknak a legjobb formájukat kell hozniuk a meccsen, hogy ha esetleg nem is a Patriotsnál, de legalább egy másik csapatnál komolyan számoljanak velük.
(Elkapók a rosteren : DeVante Parker, Jakobi Meyers, Nelson Agholor, Kendrick Bourne, Tyquan Thornton)
(Tight Endek a rosteren  : Hunter Henry, Jonnu Smith, Devin Asiasi)

4hum

 


5. Az támadósor mélyítése
     A Patriotsnak volt néhány sérüléssel kapcsolatos problémája az offensive line-ban, de az elkapókhoz hasonlóan a kezdők elég egyértelműnek tűntek. A tartalékok azonban nem annyira : Justin Herron, Yodny Cajuste, Will Sherman és Arlington Hambright fog csatázni egy roster helyért, legalább az egyikük valószínűleg már a kezdetektől fogva sokat fog játszani. A center Kody Russey, bár kissé alulméretezett, jelentős előrelépést tett az edzéseken, és szintén lehet esélye a csapatba kerülésre.
(Off line a rosteren : Trent Brown, Cole Strange, David Andrews, Mike Onwenu, Isaiah Wynn, Yodny Cajuste, Justin Herron, Will Sherman)

5ol

 


6. Fiatalok viadala
    Van egy maroknyi fiatal védőfal játékos, akiknek erős nyara volt a Patriotsnál, élükön LaBryan Ray-jel és Sam Roberts-szel, de Daniel Ekuale-nak és Jeremiah Pharms-nak is sikerült időnként kiugró teljesítménnyel előrukkolni. Az ígéretes fiatal védők iránti pozíciós igény mindenképpen megvan a sor mélyítéséhez, és egy újabb hét közös edzéssel a hátuk mögött, ha a négy közül bármelyikük erős teljesítményt tud villantani a mérkőzésen, jó esélye lehet a keretbe kerülésre. Azok a védőfalemberek, akik dominálni tudnak a line of scrimmage környékén, nem akaszthatóak le egyszerűen a fáról, úgyhogy csalódást okozna, ha egy ilyen potenciállal rendelkező játékost kénytelen lenne elengedni a csapat.
(Def line a rosteren  : Lawrence Guy, Davon Godchaux, Deatrich Wise, Christian Barmore, Sam Roberts)

6de

 


7. Mitchell tündöklése
     Bár Damarcus Mitchell inkább külső linebacker a Patriots rendszerében, mégis eléggé erős edzőtábora volt, és a pozíciójában lévő jónéhány új arc közül is ki tudott tűnni. Ronnie Perkins hétvégi IR-re kerülése még inkább megnyitotta a lehetőséget előtte, hogy rostert fogjon. Mitchell a múlt héten a Panthers ellen is nagyszerűen játszott, és magas szinten teljesített a speciális csapatban is úgyhogy ne feledkezzünk meg róla : ő az egyik legnagyobb sötét ló a roster esetében.
(Linebackerek a rosteren  : Matthew Judon, Ja'Whaun Bentley, Raekwon McMillan, Anfernee Jennings, Mack Wilson, Josh Uche)

8pr

 


8. Az újonc cornerek
     Marcus Jones és Jack Jones az elmúlt két hét közös edzésein kifejezetten sok lehetőséget kaptak, és biztosak lehetünk abban, hogy a Raiders ellen rengeteg snap-et fognak kapni. Mindketten gyorsak és nagy bennük a versenyszellem, bizonyították, hogy képesek  NFL elkapókkal is tartani a lépést, és megcsinálni nagy játékokat. Mint minden újonc esetében, ez is egy folyamat, és mindkettőjüknek meglehetősen biztos a helye a játékoskeretben, de a folyamatos fejlődéshez szükséges az éles körülmények között való bevetésük is - akár az alapszakaszban is több szerepet kaphat, aki jobban teljesít most a meccsen.
(Cornerbackek a rosteren : Jalen Mills, Jonathan Jones, Terrance Mitchell, Marcus Jones, Myles Bryant, Jack Jones)

8cor

 


9. Safety helyzet
     A Patriots safety mélysége igazán elsőrangú, de pont ez sajnos néhány igazán nehéz döntéshez kell vezessen. Jabrill Peppers továbbra is egyre több edzésnapot kap a védelemben és a speciális csapatban is. Lehet, hogy Peppers kaphat néhány snap-et, hogy teljesen formába lendüljön? Josh Bledsoe szintén a buborékban van, akinek sokat kellene játszania a Vegas ellen, míg Jalen Elliott előtt sok játékos van a listán, de talán épp ezért kaphat némi időt a meccsen.
(Safetyk a rosteren  : Devin McCourty, Adrian Phillips, Kyle Dugger, Jabrill Peppers, Joshuah Bledsoe)

9jo

 


10. Rúgójáték
     Tristan Vizcaino keményen hajtott ezen a nyáron, de Nick Folk is a tavalyi szezonjához hasonló egyenletes teljesítményt hozott. Nehéz megmondani, hogy ez egy igazi verseny volt-e közöttük, vagy csak a mélységépítésről szólt, esetleg csak a potenciális alternatív lehetőségeket próbálgatta a csapat. Kemény dolog megvárni a meccset, hogy aztán kiderüljön, lehet, még csak mezőnygól kísérletre sem lesz lehetőségük, de mivel két rúgó még mindig a játékoskeretben van, ezért ha úgy alakul a mérkőzés, akkor várhatóan szerephez fognak jutni.
(Spec.team a rosteren : Nick Folk, Jake Bailey, Joe Cardona, Matthew Slater, Justin Bethel, Cody Davis, Brenden Schooler)

10ki

 

 

Ti kiket raknátok be az 53-ba, és kit hagynátok ki a fent felsoroltak közül?
 

 

forrás : patriots.com
fotók : David Silverman, Faith Worrell, Eric J. Adler

Hozzászólás

Hát nem igazán tudom, hogyan került a cikkbe Elliott, aki már közel egy hete nincs a rosteren. :) 

OFF

Butler sérülése valószínűleg rendbejött, mert közös megegyezéssel elbocsájtottuk az IR listáról, így FA lett. Kérdezem, bármikor újra szerződhetünk Vele, akár a rosterre, akár a PS-be? Mert, ha igen, ez egészen jó kis trükk a gyorsan gyógyulókkal. 

Én úgy tudom igen, anno amikor IR-re került olvastam ilyet. Gyakorlatilag most szabadügynök lett, oda ír alá és annyiért ahol szeretne/kap ajánlatot.

Válasz topin üzenetére

Így akkor nincs egész szezonra IR, megegyezés és állapot kérdése meddig tart és vissza térhet a játékos. Ha ez mindig így volt elnézést, nem tudtam. 

De mi a trükk? IR rakják, hogy elengedjék és másik csapathoz is elmehessen? Csak ezt nem értem, hogy mit lehet kijátszani?

A trükk lehet nem jó szó, de a megegyezésben lehet az, hogy a veterán nem megy el más csapathoz, mert visszaigazolják.