Nehéz döntések várnak a Patriotsra jövő keddig

Kép
ttt

      A Patriots péntek este a Raiders ellen csalódást keltő teljesítménnyel zárta le az előszezont, de a stábnak gyorsan túl kell lépni az eredményen, és a figyelmüket a játékoskeret szűkítésre kell fordítaniuk, amelynek magyar idő szerint jövő kedden 22:00 órakor lesz a határideje.

 


      Az amúgy is komoly feladatot jelentő 53 fős roster kialakítása még bonyolultabbá vált, miután súlyos sérülés érte az ígéretes futó Ty Montgomery-t, aki úgy tűnt, hogy sokoldalúságának is köszönhetően biztos csapattag, és az offense-ben tervezett vele a stáb. A többi poszton mutatott gyengébb vagy hullámzó teljesítmény szintén bonyolítja a helyzetet, nehéz döntések elé állítva Bill Belichick-et és csapatát.

 


 

r1

Futók


     Ty Montgomery sérülése jelentősen kisiklathatja a Patriots terveit a running back poszton. Ty a nyáron többször villant, többféleképpen is hozzájárult a támadósor - nem folyamatos - sikereihez, és az edzéseken időnként úgy tűnt, hogy konkrétan a legjobb futónk a wide zone futásoknál. James White visszavonulásával és Damien Harris esetleges sérülésével nagy szükség lett volna a tapasztalatára, tekintve, hogy az elkapásoknál is igen jól használható volt.
     Az újonc Kevin Harris-nek volt a Raiders elleni meccsen egy nagy játéka, egy erős 33 yardos futással jelentkezett, ami az összes előszezon meccset nézve is az egyik legszebb jelenet volt a pályán. Azonban kétszer is elveszítette a labdát, az egyiket ráadásul a Raiders szedte össze - ezt a fajta gyenge labdabiztosságot nem kedvelik a Patriots-nál, és ez egy újoncot könnyen partvonalon kívülre juttathat.
     A másik újonc, Pierre Strong csendes nyáron van túl, a Raiders ellen mutatott némi fejlődést, két labdacipelés jutott neki négy yard-ért, és két elkapás összesen 13 yard-ért. Amikor draftoltuk, úgy tűnt, hogy hosszú távon James White potenciális helyettesítője lehet, de a korlátozott szerepe miatt nagy ugrás lenne azt gondolni, hogy alig több mint két hét alatt készen áll majd arra, hogy jelentős szerepet kapjon.
     J.J. Taylor határozottan a buborékban volt a meccs előtt, és ő lehet a legnagyobb haszonélvezője Montgomery kiesésének. Ő rendelkezik a legtöbb tapasztalattal Damien Harris és Rhamondre Stevenson mögött, de a Raiders ellen is korlátozott idő jutott csak neki : három futással 7 yardot, és két elkapással 22 yardot ért el. A harmadik szezonját a csapatnál töltő Taylor végre talán igazi lehetőséget fog kapni.

 

 

r6

Elkapók


     Miután Tyquan Thornton és Kristian Wilkerson közelmúltbeli sajnálatos sérülései lecsökkentették a receiver-ek depth chart-ját, a Patriots újabb csapást szenvedhetett el a Raiders ellen azzal, hogy Jakbi Meyers-nek a kék orvosi sátorba kellett mennie, mielőtt az oldalvonal mellett biciklizett, és nem lépett újra pályára. Nem lehet alábecsülni, hogy Meyers mit jelentett a nyáron a támadójátéknak, ő volt a legmegbízhatóbb elkapója Mac Jones-nak. Ha esetleg elveszítenénk őt, az bebetonozná a DeVante Parker, Nelson Agholor és Kendrick Bourne alkotta top triót, mögöttük pedig rendkívül kevés a kérdés nélkül megbízható elkapó.
     Tre Nixon az előszezonban az erős tavasz után elhalványult, a Vegas ellen mindössze két elkapást jegyzett 32 yard-ért, míg Lil'Jordan Humphrey-nak, a közelmúlt kedvencének szintén két elkapása volt, mindössze hét yard-ért. Josh Hammond az előszezon meccsein első ízben vezette a csapatot négy elkapással 33 yard-ért, de még mindig elég nagy a bizonytalanság körülötte. A sérülések miatt valószínűleg e trió egyikének van most esélye, de nehéz választani Nixon potenciálja és atletikussága, valamint Humphrey mérete és keménysége között.

 

 

r2

Támadósor


     A kezdő offense line egész nyáron adós maradt a jó teljesítménnyel. Ebben nagy szerepet játszhatott a sémaváltás is, látható volt, hogy a régi játékok gyakran simán működtek, de az új koncepció szerinti blokkolással meggyűlt a baja több játékosnak, illetve kommunikációs hibák miatt az egész sor gyakran szenvedett. Ezek a problémák ismét megmutatkoztak a Raiders ellen, a rossz kivitelezés rövidre zárta a játékokat, mielőtt egyáltalán esélyük lett volna a sikerre. A kezdő ötössel kapcsolatban azonban továbbra is kevés kérdés merül fel, ha a játékoskeretbe kerülésről van szó, a potenciális cserejelöltekről szóló pletykák ellenére.
      A mélység az, ahol a nagyobb kérdések vannak. James Ferentz, Justin Herron, Yodny Cajuste és Will Sherman vezeti a cserék listáját, akik a játékoskeretbe kerülésért küzdenek, de mindannyiuk teljesítménye liftezett a nyáron, voltak jó megmozdulásaik is, de borzasztóak is, egyikük sem tudott egyértelműen konzisztensen jó lenni, és kiemelkedni a többiek közül. Ferentz és Cajuste sokat játszott Vegasban, míg Arlington Hambright és Will Sherman összesen csak 22 play-t kapott a meccsen. 
     A draftolatlan újonc center, Kody Russey lehet a legnagyobb joker a csapatnál, mivel a nyár folyamán észrevehetően javult a játéka, annak ellenére, hogy sokan alulméretezettnek tartják a posztjára, de kiemelkedő a keménysége és határozottsága.
      A támadósornál nincsenek könnyű döntések, és könnyen elképzelhető, hogy a csereposztért folyó versenyben néhányuktól meg kell majd válnia a csapatnak.

 

 

r3

Defensive line


     A DL az egyik olyan pozíciócsoport, ahol a kezdők talán még a támadó falembereknél is biztosabb pozícióban vannak. A cserejátékosok ugyanakkor az egész nyáron küzdöttek - és nem is rosszul. A Sam Roberts, LaBryan Ray és Daniel Ekuale alkotta trió mindhárom tagja villogott a tábor alatt, és folytatták a remek teljesítményt Vegasban is. Még Jeremiah Pharms is bejelentkezett pár jó játékkal, tovább nehezítve a döntést.
     Ekuale-t az első négy meccsre eltiltás fenyegeti, ami furcsa módon akár segítheti is az 53-ba kerülési esélyeit. Ő 44 snap-pal volt a legjobb ebben a csoportban az elmúlt meccsen, míg Ray nem sokkal maradt el tőle 35-tel. Roberts és Pharms egyaránt 22 play-t játszott. Talán ezek a számok elárulnak valamit arról, hogy az edzői stáb hogyan látja a mélységet, de mind a négyen egész prímán játszottak, és erre a védelemnek szüksége is lenne a mélységhez. Hogy személy szerint ki, vagy kik kerülnek be, egyelőre talány.
     Eközben Henry Anderson mindössze kilenc snap-et játszott, ami vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz jel számára, attól függően mit tervezett vele eleve a stáb. Mivel van néhány idősebb veterán is a csapatban, a fiatalok beépítése bár hosszú távon előnyös lenne, de kifejezetten jól és egyenletesen kellene teljesíteniük a fiataloknak, hogy valamelyiküket megtartsuk egy bevált veterán helyett.

 

 

 

r5

Speciális csapatrész


     A Patriotsnál hagyományosan külön figyelem irányul a speciális csapatrészre, és a draftolatlan újoncok, Brendan Schooler és DaMarcus Mitchell igazán erős nyarat töltöttek a pályán a special team-mel, és olyan veteránoktól vettek el sok időt, mint Matthew Slater, Justin Bethel és Cody Davis. Lehet, hogy a Patriots úgy dönt, hogy ezeket az újoncokat jelentős szerepkörbe emeli a veterán speciális csapat egyik alapemberével szemben? A potenciáljuk és a fizetésük minden bizonnyal előnyt jelent számukra, de kockázatos lehet, ha elszakadnánk a már bizonyított teljesítményű játékosoktól.
     Nick Folk kapta a két mezőnygól kísérletet a Raiders ellen, bár Tristan Vizcaino-t is tesztelték a közös edzéseken. Úgy tűnik, hogy Folk ismét bebiztosította az állást, de a nyár ezen szakaszában két rúgó jelenlétét nem lehet figyelmen kívül hagyni, úgy tűnik Vizciano is elég jól teljesített ahhoz, hogy megnehezítse a stáb döntését.

 

 

 

forrás és fotók : patriots.com

Hozzászólás

Nemigen látom a döntés nehézségeit. A 80 játékosból mindössze egyelőre 11-től kell végleg megválnunk és ennyi simán található a 80-as rosteren, még nem szakértőként is. (53+16 PS= 69). A rosterre mozgás a most már igen terjedelmes létszámú PS-ből oda-vissza ill. véglegesen immár elég egyszerű, ami már akár az első héten is megtörténhet. (Thornton, Montgomery, de még Wilkerson sincs IR-en egyenlőre, ami valószínűleg nem véletlen.) Meglepetésre nem számítok (persze ettől még lehet! :)). Néhány esetben dönthet a kor/ pénz/sokoldalúság stb.

Ki az a 11, akit simán kivágnál?
És kik azok, akiket PS-be tennél, ahonnan elvihetik a Pats ráhatása nélkül?

Tényleg olyan erős/kiegyensúlyozott a 80-as rosterünk, hogy nem található 11 olyan camp body játékos, akit kivághatunk PS ajánlat nélkül, függetlenül attól, hogy közülünk ki kit és miért gondol annak? A szakírók nagy többsége 1-2 játékostól eltérően egyformán ítéli meg az 53-es rosterünket. Kedden több mint 800 játékost kivágnak, így akinek ajánlatot teszünk a PS-re valószínűleg elfogadja. Hogy ki kap ilyet, a 27-ből, az nyilván nemcsak a képességek megítélésétől függ, hanem a PS szerkezeti elképzelésétől is, amit egyikük se tud. Úgy tudom, hogy a PS-ből más csapat csak az 53-ba vihet el játékost, erre Nálunk az elmúlt években nemigen volt példa. Ráadásul, ha akar megy, ha nem akar nem megy, a több pénz ellenére sem.

Nem tudom miért lovagolsz a listámon? Nem az Én 11-em az érdekes, amiben természetesen lehet néhány tévedés, hanem az a véleményem, hogy szerintem nem nehéz BB-ék választása. Frissen draftoltat nem szoktunk kirúgni, a holtszezonban érkezők nem voltak megváltóak (talán Humprey?), néhány régebbi igazolás nem fejlődött vagy nem tudott beépülni. Az a 11 akit elküldünk nem feltétlenül kutyaütő, csak van Náluk fiatalabb/reményteljesebb/sokoldalúbb stb.

Az is lehet, hogy csak simán kíváncsi, Nálad kik maradnak ki:) Nem baj az, hogy ha nem csak a külföldi szakértők, szerkesztők jönnek ilyen listával, hanem a többiek is. Az a 11 játékos nagyjából szerintem is megvan, inkább az 53 és a PS relációjában érdekes kérdés, hogy ki hova kerül.

Hopi, ki az a 11, aki ennyire sima ügy nálad? Én nem tudom ezt ennél egyszerűbben megkérdezni.

Minden gond nélkül lökd ide a 11 tuti nevet, aki nálad csont nélkül kiesett a rostán. Ennyi a kérdésem lényege.

A kérésedet elsőre megértettem, és válaszoltam is rá, ha nem is névsorral, de kitalálhatóan. Egyébként elbizonytalanodtam, mert újra átnézve a 80-at, 13 embert találtam. :) Ráadásul ma 2 ember volt próbajátékon Nálunk, ami növelte ezt.

Increay lehet, hogy határozottabb.

Azt írtad simán ki lehet vágni 11 embert még a nem szakértőknek is. A kollega és most már én is arra kíváncsi, hogy ha ennyire könnyű a döntés szeribted, akkor ki az a 11?

Vagy csak feleslegesen jartattad a szád?!

Szemmel láthatóan kerülöd a saját magad által felvetett dolgot, ami megjobban azt sugallja, hogy mégse m olyan könnyű a döntés.?!

hopi ne is foglalkozz velük. Ők is ugyanúgy tudják, csak MOn vagyunk és be lehet kötni valamibe akkor bele is kell. Gyakorlatilag 55-60 név van, a vita hogy 53 Ir practise…

1 vita igazi. Tavai, akit a szakírók nem számolnak de BB úgy néz ki igen, legalábbis nyilatkozatai alapján

Én nem kötöttem bele, csak 11 nevet szerettem volna olvasni. Meg 16 PS-be jelölt játékost. Vagy egy 53-as rostert.
Mert, hogy ez easy.. de azóta se jön. Csak annyit kaptam, hogy találjam ki a szakíróktól. Őket elolvastam nyilván, de ott sem volt easy senkinél sem. Az, hogy egy cikk megjelenik általuk, amiben van 53 név, az nem jelenti, hogy könnyen meghozták a döntést a depth alján.

Henry Anderson, drew desjarlais, yasir durant,Brad Hawkins, harvey langi,jeremiah pharms,nate Wieland,jelen wydermyer,joejuan williams,Quinn nordin nem lesz 53ban. Megfelel kivansagaidnak?

Nem. Hacsak nem viccnek szántad.
Williams már egy ideje cut, de Nordin se nagyon foglal helyet.
Józsi bácsi, Mari néni is jöhetett volna ilyen alapon.

Nézd meg még egyszer, Williams és Nordin is a reserve listán szerepelnek, ami nem számít bele az aktív keretbe. Nordint egyébként még júniusban, Williamser pedig az első preseason meccs után tette IR-re a csapat.

Nem én lettem megszólítva, de összeállítottam egy roster-tippet:

O (26 fő)

QB=3, Mac Jones, Zappe, Hoyer (ebből utóbbi kettő közül lehet, hogy valaki PS-ben lesz, mint tavaly)

RB=5, Dam.Harris, Stevenson, JJ Taylor, Kevis Harris, Strong

WR=6, Agholor, Meyers, Bourne, Parker, Nixon és Slater (Nixon/Humphrey között érzelmi alapon döntöttem: ezt a nevet könnyebb leírni...)

TE=3, Hunter Harry, J.Smith, Sokol (nekem jobban tetszett az előszezonban, mintt Asiasi)

C=2, Andrews, Russey/Ferentz (itt nem tudtam dönteni, de kb. mindegy)

OT/OG=7 T.Brown, Onwenu, Wynn, Cajuste, Durant, Herron, Cole Strange

 

D (27 fő)

DT=6, Dodchaux, Guy, Barmore, Wise, Davis, Andeerson (kb. a tavalyi csapat)

LB=8, Judon, Uche, Bentley, Langi, MCGrone, Jennings, M. Wilson, Myles Bryant, (Bryant nekem tetszett az előszezonban)

CB=6, Mills, Bethel, Jack Jones, Jon.Jones, Wade, T.Michel

S=4, McCourty, Cody Davis, A.Phillips, Dugger

K= Folk

P= Bailey

LS= Cardona

 

Akit elengednék: Desjalais, Hambright, Hawkins, Pharms Jr., Ray, Scooler, Vizcaino, Wieland, Wydermeyer, Tavai.

Mivel 79-en vagyunk, 10-et elég elengedni.

 

Én Ray-t és Schooler-t sajnálnám elengedni, de az igaz, hogy ötletem nincs, kinek a helyén. Talán egyikük Sokol helyett, bár nekem is tetszett a meccseken, de azért a B meg a C védelmek ellen játszott...

Én is sajnálnám őket. Sokol-al egyetértenék és McGrone se mutatott sokat a felkészülés alatt. 

Pár észrevétel:

Hunter Henry!

OG csere az ki lenne pontosan?
C-nél miért mindegy, hogy a k"kivénhedt" Ferentz, akinek már platózott a karrierje és a tudása, vagy a jóval nagyobb potenciálú, de jelenleg alacsonyabb padlóval bíró Russey? Mellesleg egyiket tuti nem viszi senki sehova, másikat igen. Szóval itt simán tudjuk mindkettőt spájzolni. Amúgy ők a G cserék?
 

4 tight end elég merésznek tűnik, annak fényében, hogy pályára kerül-e valaha a negyedik. Magyarul hozzáadott értéke nem sok van a játéknaphoz, akkor egy ST player is jobb a fedélzeten, aki alkot valamit hétvégente.

Myles Bryant mint LB?? Ő a slot CB, vagy esetleg Safety, ha már mozgatjuk a posztok között.

Ha jól látom a kezdő LB-t, McMillant, az egység legjobbját viszont cutoltad.

Ahogy a szintén kezdő Anfernee Jenningset is kiraktad a csapatból.

De Peppers és Bledsoe sincs a felsorolásban.

Első nekifutásra ez eléggé félrement. Max azt igazolja, mégse annyira könnyű az az 53.

 

Henry-t elírtam, kemény... 

Russey/Ferentz felsorolásban számomra egyértelmű volt, hogy mi a sorrend, de szerintem ez marginális kérdés.

3 TE-t írtam, és benne van a felsorolásomban Jennings. Ha már elírásra is ugrunk, akkor az értő olvasás se baj:)

Myles Bryant elírtam, nyilván ez főbenjáró bűn. De arra koncentráltam, hogy viszonylag kevés tudással, kevés szabadidőt feláldozva össze tudok-e rakni egy roster tervet.

Nekem nincs benne Peppers, semmit nem láttam tőle az előszezonban, nem emlékszem kiemelésre az edzésekről sem. 

Nyilván mellément, mert nagyon nem ezzel foglalkozom, de ugye ez nem baj. Ez vonatkozik itt még pár emberre, gondolom. 

Kérlek kezeld már helyén ezeket a gondolatkísérleteket, ez csak szórakozás. Tök jó lenne, ha nem érezném magam nyomorultul minden kommented után...

köszi.

Ha nyilvánosan hülyeséget írsz, majd kijavítanak, akkor miért érzed magad nyomorultul?
Leírtad, hogy nem értesz hozzá, ezt tükrözi is a rostered. Nincs ezzel semmi baj. De akkor miért veszed rossz néven, ha mások felhívják rá a figyelmed, hogy elég vakon vagy?

Én azt hittem, ha valaki nem ért hozzá, akkor kérdez vagy örül, ha irányba állítják a gondolatait. De semmiképpen nem kijelent, majd felháborodik..

Én is benéztem Jenningset a listádban, pedig kétszer is nekifutottam, hogy ott van-e :)

Nyilvánvalóan nem vagyunk kompatibilisek (arroganciád lenyűgöző mértékű), de ezt elengedtem, nem szemetelem tele a fórumot. 

 

 

Válasz topin üzenetére

néha eszembe jut milyen volt itt evekkel ezelott... tudom volt meg TB12 mag masok, nagyobb volt a felhajtás is, tobb komment, futott a szekér... de nem 1-2 ember játszótere volt ez az egesz...

...ha Hopi nem akarja elmondani a 11et akkor nem mondja akkor sem ha maszirozzatok... ha valaki leírja a sajat 11et akkor nem építő a jellege a kiigazításnak hanem kioktató...

ezek szerintem tök felesleges egymásbaállások... ertem h feszkó van a "real life"-ban de ide szórakozni jonnenk...

Szerintem pedig pont ez a baj, mindenki (vagy nagyon sokan) erre a Brady dologra húzzák rá az egészet. Nem azért szurkolunk egy csapatnak mert éppen fut a szekér. Aki rá kíváncsi és nem a csapatra, az megtalálja biztosan máshol azokat az infókat. Nekem személy szerint az a véleményem, hogy ez a Pats.hu és nem Brady.hu. Aki neki akar szurkolni, vagy csak miatta nézte és szurkolt a csapatnak annak kívül tágasabb. Ezeket a "szurkolónak" nevezett egyedeket én nem igazán tudom tolerálni, de ezt már podcastben is elmondtam. Ha esetleg otthagyja a Bucsot és elmegy máshova, teszem azt pl. a Dolphinsba, mint ahogyan arról volt szó, akkor ezek az emberek az egyik legnagyobb riválisnak szurkolnának? Hányinger...
 

Én azért "szenvedek" annyit a cikkekkel és szerintem a többi szerkesztő kollégám is így van ezzel, mert a csapat szurkolóinak szeretnénk tartalmat gyártani. Ha ez a szám csak a negyede annak, ami korábban volt, ám legyen.

Én kimondottan örülnék/örülök neki, ha Hopi és mások is leírnák/leírják a véleményüket, ezért is írtam én is, hogy kíváncsi lennék az ő listájára (aztán a másik cikk alatt leírta, hogy egyetért velem). Ha pedig valaki butaságot ír és kijavítják azt nem kell mindjárt támadásnak felfogni, pláne ha alá is van támasztva érvekkel. Nyilván a stílusra oda kell figyelni, de ha a trágár megjegyzéseket hanyagolja és nem szidja a másikat, addig szerintem ez belefér.

"Ha nyilvánosan hülyeséget írsz, majd kijavítanak, akkor miért érzed magad nyomorultul?"

Szerintem ha ez nemzeti sportban szakértői cikként jelenik meg, lehetne akár ebben a stílusban is ekézni.

De egy rajongói oldal egyik cikke alatti hozzászólásként?

Aránytévesztés.

Miért az? Itt validnak számít a hülyeség? Vagy minden hülyeséget simogatni kell, nehogy kiderüljön róla, hogy oltári baromság? Ha valaki kiteszi a véleményét az ablakba, azt bizony észrevételezni fogják. ÉS ami rossz, az rossz. Felesleges ezt túl ragozni.

A megoldás nem a babusgatás, hiszen éppen ezért esett a béka segge alá a komment színvonal. Sokkal inkább a fejlődés és a valid infók befogadása, a reális helyzet értékelés vinne előre.

Palesz próbál jó fej lenni, ti meg ekézitek... Nono.. Így is olyan kevés jó komment van. Jó lenne értelmes párbeszédet olvasni itt. Ezek után ki mer írni ?

Bárki leírja a véleményét és kiderül, hogy hülyeség, akkor jogában áll megkérdezni, hogy miért az. Majd a kapott válaszon elgondolkozva épülhet a látóköre. De persze lehet úgy is, hogy igen, ez király 53 lett! Nagyszerű meglátásokkal!

Ehhez mondjuk az lenne a realitás, hogy tisztában legyen valaki a hozzászólása relevanciájával. És innentől kerül vakvágányra, hogy ez hiánycikk..mert mint tudjuk, mindenki csak egy szurkoló és ugyanannyit ért hozzá :)

figyi: ha valaki olyat ír ami szerinted hulyeseg, akkor azt nem kell lendületből felkoncolni. csak erről van szó. kissé barátibb stílusban is elmondtahó neki ha félrenézett valamit.
de szerintem ez túl van tolva. a probléma is és a magyarázkodás itt (talán részemről is :-)

Értem amit mondasz, el is fogadom. Viszont ez nem szerintem volt hülyeség, hanem a tények szerint. Aki tájékozatlan annak úgy tűnik, hogy van két vélemény és az egyik igazabbnak véli a sajátját. De a valóság meg az, hogy van egy tájékozatlan vélemény, ami hülyeséget takar, és fel van rá hívva a figyelem.

Lásd pl Williams és Nordin cut lesz, mikor már rég nincsenek is aktív rosteren napok/hetek/hónapok óta. És ez nem arról szól, hogy kinek van igaza, hanem hogy némi utánaolvasás, érdeklődés mellett simán elkerülhető. De itt az a módi, hogy valaki beír egy ilyet, akkor utána még foggal-körömmel védi is ezt a "hülyeséget". Ahelyett, hogy felmerülne benne, basszus erről nem tudtam, vagy rosszul tudtam.  De persze értem, hogy a sok azonos "tudású" felhasználónak, miért én vagyok a főgonosz a magaslovon. De mivel se goni nem vagyok, se lovon nem ülök, így ebbe se látok bele többet, mint információhiány.

BB mondta ma Montgomeryről: "... szerintem jól van..." :)