Ups & Downs - 1. hét: Patriots @ Dolphins

Kép
Ups

Nem indult ideálisan a szezon a Patriotsnak, rengeteg hibával tarkított mérkőzésen kapott ki a csapat a Dolphinstól 20-7-re, de természetesen akadt néhány jó teljesítmény is. Következzen a szezon első Ups&Downs-a!

UP

Kyle Dugger: Bár az első félidő végén csúnya hibát vétett (túlságosan agresszív volt a szereléssel), de ezen kívül az egész csapat egyik legjobbja volt vasárnap. Adrian Phillips kiesése után még nagyobb szerep hárult rá, volt negatív yardos szerelése is. Ahogyan az amerikai futballban szokták mondani: mindenhol ott volt a pályán.

Deatrich Wise Jr.: Wise idéntől csapatkapitányként játszik, a Miami ellen pedig bizonyította, hogy lehet rá számítani. Volt egy strip sackje, amit sajnos nem sikerült összeszedni, de futás ellen is jól teljesített.

Jakobi Meyers: Meyers sérülése ellenére is bizonyította, mennyire fontos része a támadósornak, Jones is gyakran őt kereste a passzokkal, amit meg is hálált az elkapó. Hasonló teljesítményre lesz szükség tőle a szezonban is, de egyedül kevés lesz az ő játéka.

DOWN

Myles Bryant: A csapat slot cornere ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, igencsak gyengén szerepelt a Dolphins ellen. Volt elrontott szerelése, többször is lemaradt az elkapókról, valamint egy biztos INT-től is megfosztotta a csapatot, amikor a leginkább szükség lett volna egy labdaszerzésre. A depth charton ott van mögötte az újonc Marcus Jones, így pedig hajtania kell, ha meg akarja tartani a helyét a kezdőcsapatban.

Támadófal: Az előszezonban attól volt hangos a sajtó, hogy néhány játéktól eltekintve borzasztó a táamdófal, ezt most élesben is láthattuk. Passz és futásblokkban is akadtak gondok, néha ugyanakkor zseniálisan védték meg Jonest, vagy nyitottak utat a futóknak. Idő kell még nekik, csak éppen ez az, amiből egyre kevesebb van...

Offensive gameplan: Az edzői stáb nem fogja kirakni vitrinbe ezt a gameplant, ami bár az első drive-ban tökéletesen működött, utána teljesen érthetetlen hívások is születtek. Sem Patricia, sem Judge nem rendelkezik túl nagy tapasztalattal a támadósort illetően, ez pedig ki is ütközött a Dolphins ellen.

Hozzászólás

Nálam UP Bentley (legtöbb tackle+sack) és Meyers (legtöbb yard 55+7, awg catch: 13,8) is.

Parkert nem tudom minősíteni, az az 57 (100%) támadó snap eredménytelenség nem megy ki a fejemből. :) 

Jogos, Meyers részét elfelejtettem bemásolni :) Bentley nem volt rossz, de nálam Dugger és Wise is jobban teljesített, 4 UP egy ilyen meccs után meg kicsit sok lett volna:)

Szerintem nem kell szentíráskén kezelni a 3-3 minösítést. :) Tovább gondolkoztam és Bailey-t is UP-ba raktam, mindhárom puntja 10 yard tájára érkezett, egészen pontosan 6;8;10 yardosra. Ezt bravúrosnak tartom.

Szerintem:

UP

  • Letudtuk a szezonbeli kötelezőket, az 1 db meccs elbalfaszkodását és a Miamiban való cumit egy kalap alatt
  • Csak a Bourne rejtélyt kell megoldani és lesz kompetitív elkapónk…
  • Még mindig sikeresen titkoljuk, hogy mi is a terv az OFFENSE-ben

 

DOWN

  • Szezonbeli 1. szerzett TD-nknél ellőttük a legtrükkösebb játékunkat a begurulós figurát
  • „Hópihe! HaHópihe” A közvetítésben mutatott delfin tutira nem Hópihe volt
  • Mac Jones nem tudja ki mellé kell ülnie a kispadon

OFF

Bolondos statisztikájú ez az első hét! :) Jones több yardot passzolt egy kevéssel, mint TB és AR, igaz mindhárman a a lista végén kullognak, a PR-je TB-vel egyenlő, AR-nél sokkal jobb, INT-ben egyenlőek, a TD-k szempontjából TB-vel egyenlő, AR 0 TD.

Montgomery IR, Humphrey 53ban, Cannon a PSben. 

Valószínűleg atomra injekciózva fél levél vikodinnal megpróbálták, de csak inkább ki kell feküdni ezt a sérülést, amit még a preseasonban szedett össze. Egy próbát megért, ami persze mutatja, mennyire nincs alternatíva jelenleg erre a nálunk hagyományosan fontos szerepre.

Minden roster tag tartósabb sérülése szomorú és noha semmi bajom Montgomeryvel, de 2016-ban volt a csúcson, ez  a 8. szezonja, aminek a végén 30 éves lesz. Azért írtam ezt, mert "feltörekvő reménység" jelzővel a fiatal kezdőket szokták illetni. Törekvő veteránnak viszont maximálisan elfogadom. :)

Az UDFA 3. éves Humphrey szerintem a feltörekvő reménységünk. :) 

Szerdai sérülés jelentés:

​​​Nem edzett Bentley (lábújj), teljes részvétel Mac Jones

KORLÁTOZOTT részvétel:

RB Pierre Strong Jr. (váll)
CB Shaun Wade (boka)
S Adrian Phillips (bordák)
S Joshuah Bledsoe (ágyék)