Első benyomás - 2. hét: Pittsburgh Steelers

Kép
EB

Kevesebb hiba, és megvan a szezon első győzelme a Patriots számára. A Pittsburgh Steelers elleni idegenbeli meccsen többnyire a csapat akarata érvényesült, a védelem megint jól limitálta az ellenfelet, támadóoldalon pedig kevesebb hiba csúszott a gépezetbe, így 17-14-re győzött a Patriots.

Sokkal jobban festett ez a meccs, ugyan voltak hibák, de sokkal kevésbé éreztem azt, hogy magunkat lőnénk folyamatosan lábon. Az a meccs előtt is várható volt, hogy a Trubisky vezette Steelers-offense is inkább a futójátékra fog majd támaszkodni, ez így is történt. Szerencsére a futás elleni védelem jól működött az egész meccs során (Najee Harris 15 futásból 49 yardot szerzett), ráadásul az előny tudatában nem támaszkodhatott csak erre a hazai csapat.

A Patriots is igyekezett a futójátékkal alapot adni a támadójátéknak, a támadófal ezúttal sokkal jobban működött. Damien Harris és Rhamondre Stevenson többször is meg tudott iramodni, Mac Jonest pedig nem tudta sackelni a TJ Wattot nélkülözni kényszerülő hazai védelem. Az elkapóknál igazából két játékosról szólt ez a meccs: Nelson Agholorról (6 elkapás, 110 yard, 1 TD) és Jones go-to-guyjáról, Jakobi Meyersről (9 elkapás, 95 yard). TE-játékról nem lehetett beszélni, DeVante Parker ismét elkapás nélkül zárt. Az látszik, hogy ezalatt a hét alatt is fejlődött a támadósor, de még mindig vannak hibák (false start, blokkolás) amin javítani lehet és kell is a Ravens elleni hazai szezonnyitóig.

A védelem egy drive kivételével remekül tudta kordában tartani a nem túl veretes Steelers támadósort, labdát is szereztek egy Wilson-Mills koprodukció után. A passzsiettetés is jól működött, Barmore, Judon és Tavai is földre vitte Trubiskyt. Nagyjából azt kaptam a védelemtől, amire számítottam, hozták a múltheti stabil játékot.

A speciális csapategységnek is volt hozzáadott értéke ehhez a W-hez, Nick Folk ugyan 52 yardról elrontott egy rúgást, de 28-ról volt egy sikeres kísérlete és az extrákat is berúgta. A harmadik negyedben a tavaly még a Patriotsban játszó Gunner Olszewskinek volt egy elejtett puntja, amit az újonc Brenden Schooler összeszedett, a támadósor pedig touchdownt ért el a drive végén.

Összességében hasonló módon játszott a csapat, mint a múlthéten a Dolphins ellen, "csak" a játékok végrehajtása volt mérföldekkel jobb, ez pedig győzelmet ért. Így a Patriots 1-1-gyel áll, jövőhéten vasárnap pedig következik az első hazai meccs a szezonban, méghozzá a Baltimore Ravens ellen, akik egészen elképesztő mérkőzésen kaptak ki a Miamitól.

Hozzászólás

Evan Lazar Mac olvasásaival volt elégedetlen elsőre, állítólag több üres elkapót elnézett. de nem baj, alakul ez,  és lesz ez még jobb is

 

(és többen dicsérték a playhívásainkat. ami a múlt heti után elég meglepő)

És most a labda is velünk volt, felén pattant, mikor kellett. Parker állapota nekem még érthetetlen, valamiért nem tudjuk őt használni, pedig muszáj lenne. Kíváncsi vagyok, mit kezd vele a coach team, ők jobban látják, hogy mi a gyökérok és min kell változtatni, hogy azt tudjuk vele elérni, amire idehoztuk. Az, hogy néha elviszi a No1 CB-t, szerintem kevés. De még a szezon elején vagyunk, biztosan lesz ez még jobb is, a tehetségéhez nem fér kétség. 

A másik, amivel  támadósor még adós, az a TE-ek rendes bevonása, TE játékunk gyakorlatilag nem létezik, mikor Henry beállt, akkor meg mintha nem a labdára figyelt volna, tök meglepte, hogy Mac felé dobta, nem is lett elkapás. Kíváncsi vagyok, ez majd mikorra fog beérni - egyelőre mintha dugdosnánk őket.

Henry nem elkapása: ha jól láttam a közvetítésben, akkor ott Henry mutogatott magára a hiba után, szerintem ő fordult rossz irányba.

60 perc foci ahogy BB mondaná. :) Drusztolos egy meccs volt, de végül behuztuk. Parker, MJ (sajna meg mindig rajta van a tojáshéj a fenekén)plusz TE játék (ami nem volt) down, a többiek up (föleg Strange. Nagy huzás volt ö BB részéröl). 

Szerintem:

Támadók, főleg a fal sokat javult, a futás blokkolás is szépen ment.

Nem volt sack, de ne feledjük, hogy volt egy intentional grounding, ahol így menekültünk a sack-ből (-10yard és loss of down), tehát statisztikailag nem volt, eredményben igen.

Parkernek igaza volt az 50-50 helyett a 80-20-al, de eddig a 80 a védők százaléka. Megint róla volt INT.

Védelem:

Látva, hogy a Ravens 42 pontot kapott a Dolphinstól (Hill 190 yard 2 TD, Waddle 171y 2TD), felértékeli, hogy mi 13 ponton tartottuk őket.

Mills lesz a gyenge pontja a secondary-nek, már tavaly sem voltam boldog amit tőle láttam, és egy Trubisky is meg tudja égetni, akkor gondok lesznek.

Peppers tűnt fel, ha jól láttam sérülés után állt be és szépen teljesített, screenre is tökéletes ütemben érkezett.

ST:

Ne feledjük, hogy a mérkőzés elején majdnem sikerült egy TD-t / Safety-t bekapniuk egy punt után.

Igen, a Dolphins mostani szereplése igencsak pozitívan tünteti fel  a Pats védelem múlt heti teljesítményét (páran azért írták, szakértők is, hogy nem volt olyan rossz, ahogy levédekezték Hill-t).  

A Parker INT inkább MJ-é volt szerintem. Bedobta 2 ember közé, ráadásul közelebb volt az egyik védőhöz mint Parkerhez. Rossz döntés és rossz kivitelezés volt szerintem. Az nem 50-50 volt, hanem 80-20 a védők javára. Nem értem mi olyan bonyolult Parker használatában, ha 1-1 ellen védekeznek rajta és az ellenfél endzone-ja közelében van, rá lehet dobni és oldja meg. Csak elé dobja... nem mögé. Russel Wilson ezt csinálta a Seehawks-ban évekig és elég jól megélt belőle. :)

 

 

 

Ráadásul az INT-nél Meyers üresen volt egy sima first downért, szóval nem kellett volna erőltetni azt a hosszút.

Amúgy sztem Thornton lesz a megoldás ezekre a bumm előre labdákra, ha visszatér, és nem Parker

Sziasztok, elsőre megemlíteném mennyire jó kis hét volt ez a focikedvelőknek, most végeztem az összefoglalókkal, és elképesztően kiélezett és izgalmas meccsek voltak, lásd Jets, Miami, Cardinals etc. 

Patriots meccs kapcsán szerintem többnyire jól játszottunk,mind a futás mind a passzjáték megyegetett, de van még hova fejlődni persze. Judon játéka nagyon tetszett, védelem nem volt rossz, futást jól fogtuk, limitálni kellene a szabálytalanságokat és idővel jó kis csapat lehet ez. Speciális egység sem volt rossz. Kiváncsi vagyok jövőhéten mit hozunk a Baltimore ellen, lets go!

 

 

Nagyon messze vagyunk még a liga elejétől és a playoff-ot érő játéktól...a következő 4-5 héten eldől, hogy tudunk e javalni vagy ennyi van a csapatban és a rendszerben. A TE igazolásásainktól sokkal többet vártam ennyi pénzért. Jonu láthatatlan Henry inkonzisztens.

Szerintem nyáron újra kell gondolni a keretet mert igazi skill player támadó nélkül csak ez a szenvedés megy. A meccseink nem élvezetesek, rossz nézni de legalább nyertünk. Az biztató, hogy sok csapat szenved /tampa, bengals, saints stb./...hátha az idő megold mindent.

Go PATS

Igen, és lesz pénz újragondolni mindent. Viszont sajnos csoporton belül max 3. erő a patriots, legalábbis az eddigi 2 meccs alapján. Ez nem sok jót igér a PO-ra... de majd kiderül. Dolphins is egy Hill-re van a liga aljától.:) 

Egy igazi WR1 sokat dobna az O-n az biztos.Kár hogy bár pénz lesz de igazi (szabadügynök)WR1 nem lesz a piacon idény végén.

Minden "skill playert várónak" mondom, a ligában jó ha van 7-8 ilyen WR, (Nálunk csak egyszer volt (Moss)), miért  Hozzánk jönnének, ráadásul a gatyánk rámenne vagy 2 évi draftunk. Hiába siránkoztok értük, a Patsnál ez nem tűnik koncepciónak. Mi próbálunk skill playereket "csinálni", ami néha sikerül is ld. pl. Welker, Gronk, JE. 

Pontosan ezt írtam én is valamelyik korábbi cikknél, hogy az öreg csak egyszer áldozott nagyot Moss személyében - és Moss mindig a legfontosabb meccs(ek)en mondott csődöt. Egyszerűen nálunk nem koncepció a Julio Jones - fénykorában - és társai megszerzése, mondjuk akiből nagy játékos lett ez nagyrészt a Brady-vel való összhang is tette naggyá. Szerintem pl. Meyers egy dekával nem rosszabb mint a TOP 10-20 közötti elkapók.

Legyőztünk egy szintelen-szagtalan csapatot és ez jó, mert bármilyen W az.

Az Ofallal, a Front7-el, a futóinkkal valamint Agholor-al és Meyers-el elégedett vagyok. Azt nem tudom, hogy az utóbbiak közül most ki a WR1, de az egyelőre úgy tűnik, hogy Parker a WRutolsó. A futóink nem futottak túl sokat, de eleget, ráadásul jókor és ez nem semmi!

MJ borzalmasan inkonzisztensen játszott egy stabil fal mögött, amit legfeljebb néha csak Wynn „ütemérzéke” zavart meg, és a többi, azaz az összes!!! (7) büntetés. Néha úgy tűnt, mintha Ő nem értené a legjobban az új koncepciót, de sokszor nem olvasta az üres elkapót. (Bourne azt nyilatkozta a meccs után, hogy sok játékot kidobtak a playbookból a korábbi meccsek eredménytelensége miatt, lehet ez is megzavarta.) Bemutattuk a támadó TE nélküli játékot is. :( A legjobb TE a félTE Humphrey volt. :)

Hála a Front7-nek, hogy Trubisky nem dobálhatott kedvére, mert a sec.-ünk igen gyengén muzsikált, amit Bryant 8 és Mills 6 szerelése is bizonyít. Az INT is inkább Wilson-nak köszönhető. Persze ehhez biztosan hozzájárult Dugger korai kiesése.

Most láttam igazán, hogy Schooler ugyanolyan gyors, mint JoJo.

Amit én még megemlítenék, hogy egy félidő jó játéka után a 3. negyed nagyrésze ment a lecsóba, valami furcsa homály ülte meg a csapatot, ami a 4. negyedre elmúlt - ez nekem furcsa volt.

A másik, hogy Diontae Johnson pont ebben az időszakban gyakorlatilag szabadon járt-kelt a pályán, nem sikerült őt normálisan fogni, a zónák lefedése gyakorlatilag nem működött. Aztán valahogy mégis összeállt a végére, összesen 57 yardon sikerült tartani.

Az utolsó 6 perc menedzselése meg egyszerűen tökéletes volt, jó volt látni, hogy uraljuk az órát és egy nagy fenét fogják  a labdát visszakapni. Tökéletes befejezés volt, megérdemelt győzelemmel.

Sokféle okból, de ritkán lehet egy jó játékost egész meccsre limitálni (Nem Parkerre gondolok :))

Az utolsó 6 percben 54 yardot futottunk, közel az összes felét, a meccs közben csak elvétve futottunk, azaz a fiúk frissebbek lehettek. mint a fáradtabb védelem. Harris ekkor futotta a leghosszabbat 16 yard, MJ is beszállt, Humphrey pedig remekül kompenzálta a drive egyetlen elkapásával Meyers korábbi holdingját. Persze a fal előtt is le a kalappal ebben a drive-ban. Nekem is tetszett, ellentmondást nem tűrő volt. :)

Azért tudtunk akkor úgy futni, mert nem engedtük cserélni a Steelerst, aki egy könnyebb csomaggal volt fent (nickel) és ez ellen hatékonyan tudtunk a földön haladni. Előtte meg azért passzoltunk, mert egy nehezebb csomaggal néztünk szembe, ahol a futás kevés eséllyel kecsegtetett és ezért passzoltunk.

Ha már szakmáztok, akkor ne ad hoc legyen a döntés hogy mikor van passzjáték meg mikor futás. Ennél azért összetettebb a playcalling.

ráadásul csendben megjegyzem, hogy Mac ugyan nem volt jó tegnap, de Malik Reed a Steelersből rendesen arcon dicsérte az utolsó drive-ért, mondván nagyon okosan hívta át a játékokat és reagált a védelem minden változatási kísérletére

3 perccel előtte ugyanezt megcsinálhattuk volna, de akkor dobálgattuk MJ-vel a +20-as passzokat, mikor a futás egész meccsen iszonyat jól ment. Ott 2x adtuk vissza nekik a labdát kb másfél perc alatt. Pedig már ott lezárhattuk volna a meccset. Én amúgy csipázom ha dobálgatjuk a +20-asokat, de nem mindegy mikor.

Semmi extra nem történt a 3.negyedben, csak az előny birtokában kicsit korán preventre váltott SteveB. Sajnos nem olvasta a figyelmeztetésem a TD után, hogy ezt még neeee :)

Utána elhagytuk ezt a felfogást és szépen domináltuk is a Steelers O-t ismét.

Kicsit fura volt ez a korai prevent és érthetetlen, hogy a 3.negyedben miért gondoltuk azt, itt van ennek az ideje.

Kicsit OFF

Sajnos 3 játékosunk a legjobbak közül megsérült vasárnap. Dugger-ről nincs hír, Meyers a térdét jegelte az öltözőben szokásához híven csendesen, egyedül Harris kiáltott fel viszonylag megnyugtatóan miután kiharcolta a 3 térdelést: "Jól vagyok, kutyák!"

Dugger is ott volt a meccs után az öltözőben és elvileg nem látszott, hogy komolyabb baja lenne.

Csak egy érdekesség, Harris találó becenevet adott Meyers-nek: Mr. Kuplung

Válasz topin üzenetére

It was just another day in the office for “Mr. Clutch”, as Damien Harris nicknamed Meyers post-game. (Forrás:Patspulpit) 

Olvastam én is, csak semmi köze a kuplunghoz a sportban használt kifejezésnek. Ellenben egy autószervizben valóban azt jelenti.

Ettől még a Mr. Clutch magyar fordítása Kuplung Úr. És persze mindenki azt gondolja mögötte, hogy ő a "szoros helyzetekben a legjobbját hozó játékos". :) :) :)

Köszönöm! Egy szót nem lehet egy 5 szavas mondattal fordítani, az már körülírás. Bizonytalan vagyok, de lehet, hogy ez a szóhasználat az autósvilágból érkezett anno, talán a drive is... 

Ha csak egyszer elfogadnátok, amikor őrületes butaságot írtok, az már haladás lenne. Konkrétan a közröhej kategória ez, de azért még egy lapáttal sikerült rádobni a tűzre.

Nincs baj azzal, ha valaki tájékozatlan, csak minek hirdeti az igét kiállva a kör közepére jó hangosan?

Bár topin nem szorul segítségre, de ez a Mr. Kuplung ez valami bődületes fordítási baki. Amolyan három vonallal aláhúzott helyesírási hibának megfelelő. 

Clutch (az egyik szótár szerint):

Főnév:

  • kuplung
  • karom
  • köpeny
  • köröm
  • bikacsök
  • megfogás
  • megragadás
  • megmarkolás
  • kritikus helyzet
  • csatlakozókészülék

Hát, ha választanom kellene, hogy vajon mire gondolt a névadó, gyanítom, hogy nem a kuplungra szavaznék. De mindenesetre jót nevettem, az tuti :D

 

(Egyébként a Sztaki szótárban még segítenek is azzal, hogy a "kritikus helyzet" elé odaírják, hogy sp=sport)

Ezért jó az olasz nyelv pl., ott a legtöbb szónak egy jelentése van az angollal szemben. :)

Javaslom az NFL-nek olaszul megírni a cikkeket a google fordítók megsegítésére. :)

Csak hogy egyértelmű legyen.

A "Clutch" szó alkalmazása leginkább az NBA-ből ered és a mérkőzések végén az eredményt eldöntő sikeres dobásokat végrehajtó játékosokra alkalmazták.

Leghíresebb Robert Horry, aki egyike azon 4 játékosnak az NBA történelmében akik 3 csapattal is bajnokságot tudtak nyerni (és Ő mindegyik esetben Clutch volt).

https://www.youtube.com/watch?v=eFlLRsHz0sA

Ha jól tudom, a szaknyelv clutch (szó szerinti fordításban: kuplung) play-nek hívja a játékokat, amik a mérkőzés kimenetele szempontjából meghatározóak, és clutch playernek a játékosokat, aki ezeket sűrűn véghezviszik (pozitv értelemben használják mindig). Tehát ezek a játékosok akkor csinálnak valami kiemelkedőt, amikor igazán kell, amivel fordítanak a meccs folyásán. Ebből jött a Mr. Clutch feltehetőleg. De ha rosszul tudom, nyugodtan javítsatok ki.:)

clutch = szoros helyzetekben a legjobbját hozó játékos

Harris befejezte a meccset a végső futásaival, ezért mondták ezt rá. Nem lehet mindent tükörfordításban használni.

 

Na, de most az azért megvan, hogy hopi ezeket szinte teljes szándékossággal tolja így, mert imádja, ha zajlik itt az élet!? :D

Ahhoz képest elképesztő, hogy mennyien felülnek rá, de Ti sem gondoljátok komolyan, hogy aki néz NFL-t 8-10 éve, vagy pláne régebb óta nem tudja mit jelent, hogy clutch. Ugyan már... Szerintem a csajom is vágja, de ha hazamegyek megkérdezem.

Lebuktam! :) Már TB idején tisztáztuk ezt a fogalmat! Itt nem a fogalom sport értelmezéséről, hanem egy frappáns becenévről van szó, amelyre nem kaptam más, magyarul is értelmezhető szintén frappáns javaslatot. Magánügy, de Nekem Meyers Mr. Kuplung lesz. :) 

Első javaslat, nem tartom rossznak, inkább kicsit túlzásnak. :)

Nekem ilyenek jutottak eszembe, Mr. Hidegvér, Mr. Kapcsolat, Mr. Továbblendítő, de nem igazán jók. 

Mr. Láncmozgató :)