Beharangozó 3.hét : Ravens @ Patriots

Kép
hm

     A New England Patriots a harmadik játékhéten végre hazai pályán játszik, a Baltimore Ravens csapatát fogadja a Gillette Stadiumban. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 19:00 órakor kezdődik.

 

 

     A két héttel ezelőtti Miami elleni vereség a szezonnyitón fájó volt, különös tekintettel a támadók által mutatott játékra, de tudhattuk az előszezon alapján, hogy ez csak egy kiindulópont, semmiképpen sem fogja meghatározni a szezont, kell még idő ennek a csapatnak hogy összeszokjon, és kiküszöbölje a még meglévő hibákat.

     Lényegében ezt is láthattuk a szezon második meccsén a Steelers ellen. Továbbra sem lehengerlő persze ez a támadósor, de egy újjáépülő csapattól egy másodéves irányítóval nem is szabad ezt várni. Sokkal kevesebb hibával, nagyobb magabiztossággal játszott a csapat a labda mindkét oldalán, szemmel látható volt a fejlődés az előző héthez képest - és ez az, amit egyelőre látni szeretnénk a következő hetekben is.

     Egy nagy dobás Mac Jonestól Nelson Agholornak közvetlenül a félidő előtt. Egy elrontott punt, amelyet Brenden Schooler kaparintott meg, és Damien Harris kulcsfontosságú touchdown-futását tette lehetővé. A negyedik negyedben Matthew Judon linebacker villanása, majd mindezt megkoronázta a támadósor 6:33 perces fizikai dominanciája, amellyel a Patriots le tudta pörgetni az idő nagy részét, és így Bill Belichick edző irányítása alatt 17 találkozó után 13. alkalommal győzte le csapat a Steelerst. Harris 71 yardot futott a meccsen, a legtöbbet az utolsó percekben, amikor a New England már az időt ölte, és a Pittsburgh védelme a sztár passzsiettető T.J. Watt nélkül nem tudott elég ellenállást kifejteni.

     Mac Jones az első heti 213 yard után most 253 yardot passzolt, köztük egy 44 yardos dobást Nellynek, aki a védő feje felett halászta le a passzt és jutott be vele az end zoneba - ezzel a Patriots 10-3-ra vezetett a szünetben. A védelem a negyedik negyedben két three-and-outot kényszerített ki, miután a Steelers három pontra felzárkózott. A speciális csapatok pedig kihasználták a Pittsburgh punt-visszahordójának, Gunner Olszewskinek a hibáját, akinek köszönhetően a New England úgy ünnepelte Robert Kraft tulajdonos 500. meccsét, mint oly sok másikat előtte: egy olyan győzelemmel, amely nem annyira a stílusra, mint inkább az eredményességre épült.

     ''Remélem, hogy ez a meccs egy ugródeszka lesz abba az irányba, amerre tartanunk kell'' - mondta Agholor a mérkőzés után. ''Ugyanakkor nem akarom, hogy azt mondjuk: 'Hé, ez a mi identitásunk'. Inkább azt, hogy `OK, láttunk néhány jó dolgot. Most pedig legyünk még jobbak.'''

   Mitch Trubisky 168 yardot passzolt egy-egy touchdownnal és interceptionnel, akinek a vezetésével a Pittsburgh támadásai csak akadoztak, és nem sikerült megtalálniuk a ritmust. Trubisky a negyedik negyed első játékában Pat Freiermuth-ot találta meg egy 7 yardos touchdownnal, amivel a Steelers három pontra felzárkózott, és rövid időre elhallgattatta a közönséget, amely az újonc tartalék irányító, Kenny Pickett  nevét kántálta. Ezek a hangok azonban nem fognak egyhamar elhalni, miután a Steelers az utolsó két labdabirtoklás során egyetlen first downt sem tudott szerezni, miközben elvesztette a lehetőséget, hogy egyenlítsen vagy átvegye a vezetést.

     A Patriots védelme bár az első meccsen is jó teljesítményt hozott (lásd Waddle teljesítményét ellenünk, és a Ravens ellen), de a Steelers ellen egyet előre is tudott lépni, ráadásul a labda is kedvezőbben pattant a szerencsés szituációkban is. A Steelers mindösszesen 243 yardot gyűjtött, mivel a Patriots gameplan alapja az volt, hogy elvegye a mély passzjátékot. A Trubisky arcában lévő folyamatos passzsiettetés, az irányító tétovázásai, és a jól dolgozó secondary együtt egy sor checkdown passzhoz vezettek, amelyek alkalmanként ugyan tudták mozgatni a láncokat, de nem sikerült tartós lendületet teremtenie a támadóknak.

     Ha a fejlődés nem törik meg, újabb játékokat, esetleg játékosokat (helló tight endek!) sikerül beépíteni a Baltimore elleni gameplanbe, ha elkerüljük a buta és ki nem kényszerített hibákat, ha kevesebb yardot kell benyeljünk szabálytalanságok miatt, akkor egy igazán parádés meccsre is lehet kilátás. Ugyanakkor tudni kell, hogy ez a Ravens még mindig egy top csapat egy top irányítóval és egy kiváló edzővel, nem lesz könnyű ellenük még hazai pályán sem.

 

   

ppc

 

 

 

 

Vince Wilfork ünnepélyes beiktatása a Patriots Hall of Fame-be

 

      A hétvégi mérkőzés előtti nap beiktatják a kétszeres Super Bowl győztes defensive tackle-t a csapat Hírességek Csarnokába, majd a vasárnapi meccs félidejében is megünneplik a legendás 75-öst a közönség előtt. Wilforkot a csapat szurkolói szavazták be a Pats HoF-ba, ő a 32. tagja ennek az illusztris társaságnak, és csak a hatodik olyan játékos, akit rögtön az első évben beválasztottak (Drew Bledsoe (2011), Troy Brown (2012), Tedy Bruschi (2013), Ty Law (2014) és Kevin Faulk (2016) után.)

      Wilforkot a 2004-es drafton választotta ki a New England, 13 szezont játszott a ligában, ebből 11 évet a Patriots színeiben. A két gyűrű mellett ötször volt Pro Bowler, háromszor második és egyszer első csapatos All-Pro. Egyaránt beválasztották a Patriots 2000-es és a 2010-es évek álomcsapatába. Karrierjét 561 szereléssel, 16 sack-kel, 3 interceptionnal, 26 passz leütéssel, 4 kierőszakolt fumble-lal, és 12 összeszedett fumble-lal zárta, valamint a 2011-es szezonban a Washington Redskins ellen egy touchdownt is szerzett, egy célterületen összeszedett fumble-ból.

vw

 

 

 

 

A két csapat statisztikája

 

sw3

 

 

 

Mi várható a mérkőzésen?

 

Amikor a Patriots fut
     A Baltimore védekezése kissé kiegyensúlyozatlan volt a szezon első két mérkőzésén, és ez mind a passz, mind a futás elleni védekezésben megmutatkozott. Ami a futás elleni védekezést illeti, a Ravens nem teljesített nagyon rosszul, mindössze 84,5 yardot engedélyezett meccsenként a futóknak, ami a nyolcadik helyre elég a ligában, de a futókísérletenként engedett 4,8 yardot nem teszik ki az ablakba, ebben a mutatóban összességében csak a 22. helyet érték el. Ez azt jelzi, hogy a Baltimorenak sikerült általában előnyben játszani, és ezzel limitálni tudta az ellenfelei futójátékát pusztán azzal, hogy több passzra kényszerítette őket. De ezzel az is együtt járt, hogy nagy játékokat engedett a földön, az egyiket például a delfinek futója, Chase Edmonds nyomta le a torkukon, amikor 28 yard-ot repesztett a Dolphins győztes drivejában a múlt héten a meccs utolsó másodperceiben. Ettől eltekintve egyébként a Ravens futás elleni védekezésben egész jó volt, Edmonds utolsó futását leszámítva, az összes többi labdacipelésből 58 yardot tett meg a Dolphins 17 kísérletből, és ez már csak 3,4 yardos átlag.

     A Baltimore védőfala kifejezetten erős Justin Madubuikével, Calais Campbell-lel, és a nose tackle Michael Pierce-szel. A linebackerek, Patrick Queen és Josh Bynes is egészen jó munkát végeztek a belső lyukak kitöltésében, de azért remélhetőleg meg fognak szenvedni a Patriots tandemje, Damien Harris és Rhamondre Stevenson ellen. A Patriots futójátéka a Steelers elleni utolsó negyedben brillírozott leginkább, az az előtti összesen hét és fél negyedben inkább csak küszködött a haladással. Bízzunk benne, hogy az az utolsó negyed felszabadított valamit a fiúkban, és onnan tudják folytatni, ahol abbahagyták, de várhatóan a Ravens futóvédelme nem a legjobb ellenfél lesz ehhez.

     Előny: Ravens

 

pp2

 

Amikor a Patriots passzol

     Az első két hét képe alapján nehéz elképzelni, hogy a Patriots előnybe kerüljön valamelyik támadó kategóriában. A támadójáték mindkét meccsen döcögött, bár a Steelers ellen már egész pofás drive-okat, és néhány kiváló nagy játékot is sikerült összehoznia a támadóknak, ennek ellenére az első meccs 7 pontja után is csak 17 pontot tudott feltenni a táblára a Mac Jones által vezetett egység, és ebből is 7 pont egy elrontott puntelkapás után született, amelynél az ellenfél 10 yardosáról indult a támadás.

      Ugyanakkor rémisztő volt nézni, hogyan omlott össze a Ravens secondary a Miami elleni negyedik negyedben. Főleg ennek köszönhető, hogy a Baltimore jelenleg a legrosszabb passzvédelmet birtokolja a ligában, 379 yardot engedve meccsenként (!) a levegőben. Tua Tagovailoa 469 yardot passzolt és hat touchdownt osztott ki a múlt heti meccsen, többször is rommá égetve Marlon Humphreyt és Marcus Peterst, a Ravens egyébként tehetséges cornerbackjeit. Az igazsághoz tartozik, hogy Humphrey ágyéksérüléssel küzdött, ami miatt több olyan játéknál is le kellett venni a pályáról, ahol pedig nagy szükség lett volna rá. A safetyknek, Chuck Clarknak, Marcus Williamsnek és az újonc Kyle Hamiltonnak is sokkal jobban kell majd teljesíteniük ahhoz képest, amit a Dolphins ellen a negyedik negyedben tettek le az asztalra.

     Ha Mac Jones nem akarja úgy megnyújtani a pályát, mint ahogy a Miamitól láttuk, és a Ravens a mély labdák levédekezésére koncentrál, akkor az lehetőséget adhat neki arra, hogy Jakobi Meyerst és Nelson Agholort használja a keresztező útvonalakon, ahogy a Pittsburgh ellen is tette. Ez hatékonyabb passztámadást tesz lehetővé mint amit eddig láthattunk, plusz ha esetleg a tight endeket is be tudnánk végre vonni a passzjátékba, akkor Mac Jones is sokkal komfortosabban érezhetné magát a zsebben, és megadná azt a magabiztosságot, amire nagy szüksége lenne a folyamatos haladáshoz.

     Nem valószínű, hogy a Ravens még egyszer hasonló leolvadást produkál, mint múlt vasárnap, de ha a támadófal csak legalább olyan jól játszik, mint a Steelers ellen, és az offense többi része megint egy kicsit előre tud lépni erre a mérkőzésre, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy a Patriots meglepje a Baltimore védelmét.

     Előny: Patriots

 

 


Amikor a Ravens fut

      A Patriots futásvédelme az első két mérkőzésen kiemelkedő volt, messze a csapat eddigi legjobb elemének tűnik. A New England az ötödik helyen áll a ligában mind az engedett futott yardok (78 yard/meccs), mind az egy kísérletre jutó yardok (3,5 yard) tekintetében. Ez egyelőre drámai javulás az elmúlt szezonokban látottakhoz képest, és a Baltimore egyedi futójátéka ellen igencsak próbára is lesz téve.

      A Ravens futójátéka ugyanis lényegében az irányítóra, Lamar Jacksonra épül, hiszen a Hollók QB-ja csapatának legjobb futója 136 yarddal úgy, hogy közben átlagosan 9,1 yardot tesz meg kísérletenként. A Baltimore futóinak eddig nem voltak igazán jó meccseik. A csapat top running backje J.K. Dobbins idén még nem játszott, mert még a tavalyi ACL szakadásából lábadozik, de az elmúlt hetekben már edzett, és úgy tűnik, lassan készen fog állni a visszatérésre. A Kenyan Drake, Justice Hill és Mike Davis alkotta bevethető futószekció pedig eddig még nem produkált túl sokat.

    A Lawrence Guy, Davin Godchaux, Christian Barmore és Deatrich Wise fémjelezte védőfal mindkét meccsen erős játékkal rukkolt elő, de most vasárnap szükségük lesz Matthew Judon, Ja'Whaun Bentley, Jahlani Tavai és a safetyk fegyelmezett játékára, hogy a futók mellett megpróbálják megfékezni Jacksont is a széleken. Tavaly a Pats ebben amúgy igazán jól teljesített, 11 futáson és mindössze 55 yardon tartották őt, miközben sikerült kiküszöbölni a nagy játékokat is. Ha a Ravens nem tud többet kihozni a futóiból, akkor joggal remélhetjük, hogy Jackson önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy megnyerje ezt a találkozót a Hollóknak.

     Előny: Patriots

 

pp3

 

 

Amikor a Ravens passzol

     A Baltimore támadójátékának levédekezésénél az egyik legnagyobb probléma, hogy Lamar Jackson megfékezéséhez szükséges figyelem gyakran máshol okoz majd hiányt a pályán. Eddig Jackson meglehetősen hatékonyan dobálta a labdát, passzainak több mint 64 százalékát váltotta összesen 531 yardra és hat touchdownra mindössze egy pickkel szemben, ami 120,1-es passer ratinget jelentett neki az eddig lejátszott két meccs alapján. Mark Andrews és az újonc Isaiah Likely a csapat két kezdő tight endje, akik remekül játszottak eddig, míg Rashod Bateman és Devin Duvarnay elkapók a robbanékonyságukkal tűntek ki a pályán. Együtt már négy touchdownt szereztek, és átlagosan 27,8, (!) illetve 16 yardot termelnek elkapásonként.

      A Patriots secondaryje egészen jól dolgozott a szezon első két meccsén, remekül limitálta az elkapókat, és főleg a nagy játékokat tudta megakadályozni, és erre nagy szükség lenne az ellen a Ravens ellen, amely szeret hosszú játékokkal (is) haladni a gólvonal felé. Jalen Mills, Jonathan Jones és Myles Bryant jó munkát végeztek a szereléseknél, és így korlátozni tudták főleg az elkapás utáni yardokat. Lamar, mint a fent írt számai is mutatják, jó munkát végzett a mély passzokkal, főleg, amikor az ellenfél védőfala hagyott neki időt, és mivel Andrews biztos célpontja volt, ez sok feladatot fog majd jelenteni a Pats secondaryjának. Mint mindig, Jackson lábai jelenthetik a meccsen az X-faktort, mindig kell számolni a megiramodásaival. Ha a Patriots kénytelen lesz extra védőjátékosokat tölteni a boxba, hogy megfékezzék, az a passzjátékban vezethet el olyan lehetőségekhez, amelyeket Jackson kegyetlenül ki fog használni.
     Előny: Ravens

 

 

Speciális csapatok

      A Patriots speciális csapatának teljesítménye nem volt különösebben jó Pittsburghben, annak ellenére sem, hogy Gunner Olszewski egy elrontott punt elkapása után az újonc Brendan Schooler egy kulcsfontosságú fumble recoveryt szerzett a Patsnek. Myles Bryant is borzasztóan nyúlt egy puntnál a labdához, de neki szerencséje volt, és meg tudta tartani a labdát az end zoneban. Jake Bailey két 50+ yardos puntja is a célzónában kötött ki touchbackként. Nick Folk pedig, aki patriótaként szinte tökéletes volt az utóbbi időben, most kihagyott egy field goalt, igaz, az egy 52 yardos kísérlet volt. Ezeket a hibákat ki kell javítani a vasárnapi meccsre, mert a baltimore-i csapat speciális egysége kifejezetten jól teljesített a szezon első két mérkőzésén.

      Mindenekelőtt Justin Tuckert kell megemlíteni, aki kétségtelenül a legjobb rúgó a ligában. Mind a 10 rúgása tökéletes volt a szezon kezdete óta, beleértve a Miami elleni meccsen a kétperces figyelmeztetés előtt egy 51 yardos rúgást is. Duvernay a Hollók visszahordója, ugyanezen a meccsen egy 103 yardos, touchdownt érő kickoff-visszahordást villantott. Jordan Stout a Ravens puntere nyolc kísérletéből hármat húszon belülre tett be, míg az eddigi két meccsen csak egy rúgást küldött touchbackre. Bill Belichickhez hasonlóan a Baltimore HC-ja, John Harbaugh is foglalkozott korábban a speciális egységekkel edzőként, így a Ravensnek hagyományosan kiváló spec teamje van, és eddig úgy tűnik, ez a 2022-es szezonban sem lesz másképp.
     Előny: Ravens

 

pp4

 

 

Érdekességek

  • A Patriots 1970 és 1983 között 27 alkalommal találkozott a Baltimore Colts-szal, és ezeken a mérkőzéseken 12-15-ös mérleget ért el. A Colts az 1984-es szezon előtt Indianapolisba költözött, Baltimore pedig NFL-csapat nélkül maradt 1996-ig, amikor is a Cleveland Browns átköltözött Baltimore-ba, és belőle lett a Ravens. A költözés előtt a Patriots 4-11-re állt a Browns ellen, ebből 2-4-es mérleggel az 1991 és 1995 közötti időszakból, amikor még egy bizonyos Bill Belichick volt a Browns vezetőedzője.
  • A két csapat első találkozója a Baltimore Ravens első szezonjában volt, amikor a Patriots 46-38-ra győzött 1996. október 6-án. A két csapat által azon a mérkőzésen elért 84 összpontszám a Patriots történelmének második legmagasabb pontszámát jelenti egy mérkőzésen az 1964-es Oakland elleni 43-43-as döntetlen 86 pontja után.
  • A New England Patriots és a Baltimore Ravens 11 alkalommal csapott össze egymással az alapszakaszban és négyszer a rájátszásban mióta a baltimore-i franchise 1996-ban újjáalakult, köztük 2011-ben és 2012-ben két egymást követő évben is az AFC-bajnoki döntőben. Mind a négy playoff mérkőzést a Gillette Stadiumban játszották. A Patriots 9-2-re áll a Baltimore ellen az alapszakaszban és 2-2-re a rájátszásban. A Patriots 6-0-ra áll a Baltimore elleni a hazai mérkőzéseken az alapszakaszban.
  • A Gillette Stadium 2001-es megnyitása óta a Patriots 17-3-ra áll a hazai nyitómérkőzésein. 
  • A Patriots és a Ravens legutóbb 2020. november 15-én játszott Sunday Night Football-mérkőzést a Gillette Stadiumban, ahol a Patriots 23-17-es győzelmet aratott.
  • Korábbi Patriots stábtag volt George Godsey, aki most a Ravens Tight End edzője. Korábban a Ravensben is játszott Carl Davis Jr. (2015-17 között), Lawrence Guy (2014-16), Matthew Judon (2016-20), Ty Montgomery (2018), és Shaun Wade (2021).
  • Matthew Judon LB az első két meccs mindegyikén egy-egy sacket jegyzett. Egy e heti zsákolással ő lesz a második New England-i játékos, aki egy szezonban az első három meccs mindegyikén legalább egy zsákolással kezdte a szezont. A Patriots és Pro Football Hall of Famer Andre Tippett kezdte az 1986-os szezont az első négy mérkőzés mindegyikén egy-egy sackkel.
  • Judon 49 sacket hozott le eddigi pályafutása során, és pályafutása 50. sackjét szeretné megszerezni vasárnap (meg az 51.-et. ha lehet, meg az 52.-et, ...). Ő lehet a 9. aktív linebacker, aki 50 sackkel rendelkezik karrierje során.
  • Nick Folk zsinórban 56 darab 50 yard alatti mezőnygólt értékesített, ezzel beállította a múlt héten a Pittsburgh ellen Ryan Succop NFL rekordját (2014-17 között a Tennessee-ben). Folknak még egy 50 yard alatti mezőnygólra van szüksége ahhoz, hogy meg is döntse ezt a rekordot, és egyedüliként vezesse ezt a statisztikai mutatót.
  • Nelson Agholor első 100+ yardos meccsét produkálta a Patriots tagjaként a múlt héten Pittsburghben, miután 6 elkapással 110 yardot szerzett.
  • Damien Harris a múlt héten a Pittsburgh ellen szerzett egy 2 yardos futott touchdownt, ezzel már 18 futó touchdownja van karrierje során. Két futó touchdownra van szüksége ahhoz, hogy ő legyen a 14. Patriots játékos, aki eléri a 20 karrier touchdownt, és ötre ahhoz, hogy bekerüljön a csapat történetének Top 10-es listájára.
  • Ha Matthew Slater pályára lép vasárnap, akkor a 102. mérkőzésén lépne pályára a Gillette Stadiumban, ez pedig - Stephen Gostkowskival holtversenyben - a második legtöbb  ilyen Tom Brady (134) mögött.
  • DB Devin McCourty pont a baltimore-i Marcus Petersszel holtversenyben tartja a legtöbb interceptiont a ligában a még aktív aktív játékosok között 31 pickkel.

 

pp5

 

 

Sérülésjelentés

(szeptember 22.)

Patriots :

Nem edzett : S Kyle Dugger (térd), WR Jakobi Meyers (térd)

Korlátozottan edzett : S Joshuah Bledsoe (ágyék), DB Cody Davis (vádli), DL Davon Godchaux (hát), LB Raekwon McMillan (ujj), DL DaMarcus Mitchell (térd), S Adrian Phillips (borda)

Teljes edzésmunkát végzett : nincs kiemelt játékos

 

Ravens :

Nem edzett : DE Calais Campbell (nem sérült, pihenőn), WR Devin Duvernay (agyrázkódás), OLB Justin Houston (nem sérült, pihenőn), CB Marlon Humphrey (ágyék), CB Marcus Peters (nem sérült, pihenőn)

Korlátozottan edzett : QB Lamar Jackson (könyök), TE Isaiah Likely (ágyék), WR James Proche II (ágyék), T Ronnie Stanley (boka), DB Brandon Stephens (comb), CB Damarion Williams (boka)

Teljes edzésmunkát végzett : RB J.K. Dobbins (térd), DT Travis Jones (térd)

 

 

 

 

A meccs esélyese a fogadóirodáknál a Ravens, 2.5-3 pontos favorit,

43-44 összpontszám mellett.

 

gp

 

 

 

 

forrás és fotók : patriots.com, cbssports.com

Hozzászólás

Sérülés update : a Patriotsnál Jalen Mills (comb), míg a Ravensnél WR Devin Duvernay (agyrázkódás), CB Marlon Humphrey (ágyék), CB Marcus Peters (térd) korlátozottan edzett, illetve teljes edzésmunkát végzett DT Travis Jones és QB Lamar Jackson.

És teljes edzésmunkát végez egy ideje RB J.K. Dobbins is, szinte biztosan pályára fog lépni. Ez nem kedvező nekünk sajnos, ha jó formában jön vissza, meg fog gyűlni vele a bajunk.

A Ravens leigazolta Jason Pierre-Paul passzsiettetőt a fal szélére.

Tavaly nem játszott túl jól, de tavalyelőtt neki is nagy része volt a Buccaneers SB győzelmében.

Kellemesen megdöbbennék, ha nyerni tudnánk. De fogalmam sincs, hogyan tudjuk limitálni Jackson futását és kompenzálni a Ravens szokásos fizikalitását. 2x nem csinálnak Miami szerű meccset. Esélycsökkentő, hogy sok a kérdéses sérültünk, köztük fontos játékosokkal. De akkor is GO PATS! 

Egyetértek… fura, hogy a Ravens csak 2-3 ponttal favorit, mint ahogy a 40 fölötti összpontszám is meglepne, a kettő együtt meg végképp. Szerintem vagy komoly verést kap a Pats (14+ponttal ) vagy egy  kevés pontos meccsen nyerni tud (30 pont körüli összpontszámmal). Az biztos, hogy ezt a meccset a védelem fogja tudni megnyerni a Pats-nek. A támadóknak égetni kell az órát végig és minden támadásból pontot kell valahogy szerezni, legalább 3-at, a többi a védelem dolga.

Viszont a futást eddig szépen öltük...

Idén ez nem egy futó Ravens, még Lamarral sem. Talán ha Dobbins visszajön, többet futnak, de az se biztos, hogy jobb lenne nekünk...

Eddig : 747 total yardból 531 passzolt, 217 futott. 6 passzolt TD, 1 futott TD.

 

Lamar 2 meccsen 136 yardot futott, és közel 10 yardos átlagot. Lehet, hogy a csapat kevesebbet fut, mint régebben, de Jackson sajnos éppen eleget. Az meg még nagyobb baj, ha passzolni is tud és van kinek. Nem egy könnyű eset a fiú...:)

Megmondom őszintén nem tudom, utána kellene néznem, de mernék rá fogadni, hogy konkrét QB futásra hívott játék Lamar 15 futásából legfeljebb egy volt. Esetleg kettő. De talán egy sem.

A többi adódott, menekült, vagy csak helye volt. Ez nem az a kimondott "futójáték".

Persze, az teljesen igaz, hogy tartani így sem lesz könnyű. Sőt, nehéz lesz! :)

Nos azt hiszem két malomban őrölünk. :) Én csak azt állítottam, hogy Lamar sokat fut. A Ravens futójátékával nem foglalkoztam. Noha a 2 meccs nem nagy minta, csak Hurst futott néhány yarddal többet eddig, aztán hosszú csönd a QB-k között. A playhívás közömbös, ha közel down futással megoldja, ha az nem megy és az is közömbös, hogy hogyan oldja meg. Vasárnap szeretném, ha hátrafelé menekülne és sehol se lenne helye. :)

Sajna nincs sok esélyünk. Az offense még mindig nagyon gyenge, a D pedig nem fogja tudni tartani Lamart a meccs végéig.