Első benyomás - 3. hét: Baltimore Ravens

Kép
EB

Egy újabb vereség, 37-26-ra nyert Foxboroughban a Ravens, de talán sokkal fájóbb az, ahogyan történtek a dolgok, a meccs utolsó érdemi playében ráadásul Mac Jones bokasérülést szenvedett, ami finoman szólva is borzasztóan nézett ki.

Mac Jones három interceptionnel zárta a meccset, de igazából két pickje volt olyan, ami konkrétan befolyással volt a meccsre, azok viszont igencsak súlyos hibák voltak. Az első pick után lépett el a Ravens, a második pedig egy érthetetlen passz volt, amivel nem tudott a csapat egy FG-n belülre zárkózni. A legtöbben azonban mégis a meccsvégi sérülése miatt lehetnek bosszúsak és szomorúak... Voltak egyébként remek passzai, végre Parkerrel is nagyon jól működött a kémia, és ha Agholor nem hagyja el a labdát, ki tudja, mi lett volna a vége... Persze a sportban nincsen ha, így itt le is zárhatjuk ezt a témát.

A futójáték ma inkább hullámzó volt, Harris és Stevenson is 1-1 touchdownt szereztek, de utóbbi a yardokban is jobban szerepelt, sőt az egyik legjobbja volt a támadósornak.

A védelem inkább csak időszakosan tudta limiltálni a Jackson vezette Ravens támadósort, a Patriots offense hibáit már nem bírta el az egység. Több labdát is szereztek, ám ez sem volt elég. Persze 37 pontot kapni nem jó teljesítmény, de az offense számára is adott volt a lehetőség, hogy ennyit szerezzenek. Azt pedig Bill Belichicktől már rengeteget hallottuk, hogy a turnover csatát elveszteni szinte egyet jelent a meccs elvesztésével...

Következő héten a Lambeau Fieldre utazik a csapat, ahol a Packers ellen lehet ismét 50%-ra javítani a mutatót, persze nagy kérdés, hogy ki fog a center mögött állni az első Patriots drive során...

UPDATE: Mac Jones röntgenje negatív eredményt hozott.

Hozzászólás

Jópáran tolják itt a mantrát évek óta, mióta változik a liga, hogy az irányító passzoljon, és nem kéne neki egy Lamar - a stílusából adódóan - akárcsak 8-10 évre. Na, “az” vagy hazudik, vagy simán hülye. Olyan könnyed td-driveokat nyeltünk a pali kiszámíthatatlansága miatt, hogy ‘majdnem öröm volt nézni.

Az meg, hogy a buta pickekkel és Agholor fumblijával együtt ez 56 percig meccs volt igenis olyan dolog, amire lehet építeni. Már ha lesz kivel persze. Mac letolta élete legtökösebb meccsét, komoly, fájdalmas hibákkal, de ma azt éreztem talan először az elmúlt kicsivel több mint két évben, hogy igen, meg lehet az emberünk hosszabb távra..

Erről nem most kell beszélgetni, majd meglátjuk mit mutat évek múltán a karrier, szemben mondjuk Jonesszal, csakhogy a matchupnál maradjak 🙂

De mondhatjuk Herbertet is pl, Ő lényegesen jobban kész, mint Mac.

Mondod itt a korábbi évek irányító választásait mint matchup. Még jó hogy nem ARod-ot vagy Mahomes-t hozod összehasonlításnak, hisz őket is húzhatta volna némi előre cserével a Pats. A futkosós QB-k meg a stílusukból adódóan nagyobb eséllyel sérülnek, lásd az MJ-vel azonos drafton három első kör felhasználásával kihúzott Trey Lance. Nyilván bárki megsérülhet egy kontaktokkal járó sportban, de a valószínűsége nem ugyanakkora. Jackson-al kapcsolatban pedig sokat elmond, hogy a Ravens nem adott neki hosszabbítást a nyáron, pedig Ő nagyon várta. RGIII is micsoda sztár volt anno a térdsérüléséig, majd utána leáldozott neki, mert elvesztette a mobilitását. Nekem ez a bajom a futkosó irányítókkal. Sem hülyének, sem hazugnak nem gondolom emiatt magam.

"a Ravens nem adott neki hosszabbítást a nyáron, pedig Ő nagyon várta. "

Ez valószínűleg tévedés, bár nem ismerjük a szerződés pontos struktúráját, amit ajánlottak Lamar-nak.

Aki magát képviseli, ami azért több okból is problémás (idő, túlértékeli magát, nem profi a részletekben, etc)

A hírek szerint minden szempontból egy top3-as fizetést ajánlottak neki. Ő nem fogadta el (feltehetőleg a nem teljes garantált miatt, Kirk kapitány beleszart azzal a levesbe rendesen).

Lamar egy 5 éves, 269M dolláros szerződésre mondott nemet a hírek szerint, mert keveselte a garantáltat benne, ez top3 lett volna a qb-k között. Az RG hasonlat több szempontból nem jó, Ő egy szezon után gyakorlatilag gallyra ment. Jackson volt már MVP, és a tavalyi sérüléses évet leszámítva folyamatosan contender-szintű Vele a Ravens. 

Rodgers vagy Mahomes? Akár Őket is mondhatnánk, előbbinél tükörsimán több gyűrűt nyerhet a végére, nem fog senkit érdekelni a rating vagy a td passzok. ARod januárra már vagy 10 éve lefő, Mahomes-szal meg kiderül, mire jutnak a nagy rivalizálásban. Az meg, hogy ki kit mikor húzott nem értem, hogy jön ide, ilyesmiről nem volt szó.

Pont a kockázatos és sérülésveszélyes stílus miatt lehetett kevés a garantált, már ha igaz, hogy adtak neki egy ilyen ajánlatot. Herberthez hasonlítottad MJ-t, őt pedig korábbi évben húzták (több tapasztalat pl), ezért írtam, hogy lehetne így bárkihez.

Az irányítószerződések át fognak alakulni, de annak a Watson-deal az oka, ami teljesen garantált, nem a futkosás. A Baltimore nyilván nem fogja elengedni Lamart, kérdés, hogy milyen lesz ez a szezon Nekik, és ki lesz jobb pozícióban. Ha lett volna mellette egy ügynök aki gondolkozik is, akkor azonnal elfogadta volna ezt az ajánlatot, mert jelenleg Ő sokkal többet kockáztat, mint a csapat. De ez legyen az Ő bajuk. A miénk az lesz, ha 6 hétig Hoyer kezd majd :D

Én meg azt kezdtem érezni, hogy nem a ő hosszútávú megoldás. Bár ahogy kinézett, idén lesz ideje a playbookot tanulnia, míg rehabililtálják.

 

Szerintem az alja a focinak, mikor az irányító rohangál. Ezt már évekkel ezelőtt le kellett volna állítani, mikor futószalagon jelentek meg a nyargalászó hülyegyerekek. Az irányító ne lépje át a los-t, max. fumble-nál. A QB az egy tradicionális poszt és “foglalkozás”... Ettől függetlenül sajnos a mi QB-nk úgy sz@r, ahogy van. Tradíció ide, vagy oda. :-(

Remélem ezt poennak szántad. Nem akarhatod az amifoci halálát!. Egyébként az amifoci tradiciója a folyamatos megújulás.

Nem. Én sose szerettem, mikor a QB átmegy RB-be. Alkalom szerűen nem zavar, de hogy ma már erre építenek csapatokat, igen. :-) Zsebben mozogni úri huncutság... 

Engem ennél sokkal jobban zavar maga a passzolás. Szerintem az simán csalás. A rendes, régi idők focija volt az igazi, amikor bőrsapkában rohantak egymásnak, és csak futás volt, nem dobálták össze-vissza a lasztit. Most röplabda ez, vagy mi? Nincs abban semmi férfias, semmi kemény. Most meg? Még a kickernek is fogvédője van lassan...

Sajna 3-ból 3. Szégyellem magam, komolyan.

Csak annyit tudok írni, amit a chaten is írtam a meccs után. Ezen a meccsen sikerült mindhárom csapatrész közreműködésével megvernünk magunkat, ráadásul futva az emiatti eredmény után az utolsó passz nagyon sokba kerülhet(ett) a szezonra nézve. Hihetetlenül bosszantó és idegesítő meccs volt, melyen a csapat itt-ott megvillantotta a benne rejlő potenciált. Sajnos a következetesség hiányzik (még) mind egyénenként, mind csapatként és egy kicsit úgy érzem hogy az edzőknél is. Nem vagyok biztos benne így 3 meccs után, hogy ebben a szezonban sok van, de hogy a szezon előre haladtával több örömben lehet(ett volna) részünk, az szinte biztos. A legnagyobb kérdőjel ezzel kapcsolatban most egyetlen dolog: mennyire komoly MJ sérülése? Személy szerint a visszajátszás alapján félek tőle, hogy bokaszalag sérülés és hosszabb kihagyás vár rá. :( Mindezektől függetlenül továbbra is Go Pats! :)

"Patriots QB Mac Jones has X-Rays on his ankle following the game and they were negative, source said. His ankle will continue to be evaluated."

Ettől függetlenül nem bíztató a helyzet

Vereséget vártam és győzelembe reménykedtem. Az utóbbira várakozásom ellenére sokáig volt esélyünk, de a konzisztencia hiánya, a CB-ink észrevétlensége/gyengesége, az ostoba/szükségtelen hibák valamint a jobb/konzisztensebb ellenfél ezt meghiúsította. Pedig amikor jól játszottunk, mintha egy régi Pats-et láttam volna.

Amitől nagyon tartottam az sajnos megvalósult, Jackson szép csendben, szinte észrevétlenül, megvert Minket, 4 TD-t passzolt, egyet futott is, a 107! yardjából. Csinálta, ami az erőssége és azt is jól, amit kezd megtanulni, ezt Mi csak egy-egy villanásra, és főleg csak a meccs elején, azaz nem tartósan, tudtuk ebben megakadályozni. Top TE-ek ellen meg sajnos ritkán tudunk jól védekezni.

A passzjátékunk a sajnos fontos RZ kivételével, javult, a front7 is elfogadható volt, a futók pedig a szokott jó játékot hozták és az Ofal sem sokat hibázott, a CB-knek viszont egy labdaelütése sem volt. MJ változatlanul hektikus, a RZ-ban/táján többnyire tanácstalan a passzoknál vagy kapkod/hibázik. A 31 futott yardja, 6 yardos átlaggal viszont kellemes újdonság és meglepetés volt számomra. Ennyit szerintem egy zsebirányítónak is tudni kell. A robbanékony és fizikális Dugger és a megbízható Meyers bizony hiányzott.

Nem igazán tudom miben reménykedtünk az utolsó 2 percben majdnem a félvonalnál, 1 időkéréssel és két labdabirtoklási hátrányban. Ezt többnyire garbage-time-nak tekinthető, nem?. Csak eretnek gondolatom van, le se írom.

Nem tudom milyen súlyos MJ sérülése, de Green Bay-ben semmiképpen nem játszatnám akkor sem, ha vállalná. Kipróbálnám Zappát is. :)

Én is azt gondolom, hogy meglepő módon Meyers  és Dugger akár a különbség is lehetett volna ezen a meccsen a Pats javára. Nem sokon múlott. A védelemben a sec. gyengesége végül a futások engedéséhez vezetett, nem volt válasz a TE játékra. Támadó oldalon pedig többet mutattak, mint vártam, de az egyéni hibák végül túl soknak bizonyultak. MJ összességében inkább negatív szereplést mutatott szerintem… legjobb esetben is közepeset. Nem csak az INT- ek miatt, továbbra is kicsit pontatlannal éreztem, épp csak annyira, hogy elmenjenek rajta a támadások. Reméljük még egy picit javulni fog! Mindenesetre Meyers lehet egy INT- el kevesebbet és pár ponttal többet jelentett volna, ha játszik.

Szerintem Dugger sokkal jobban hiányzott mint Meyers, az offense hibái nem az elkapók hiányából, hanem rossz döntésekből születtek, ellenben az egyik, ha nem a legjobb olyan védőnk hiányzott, aki jól fogja meg az ellenfél TE-jét.

MJ-nek szerintem kifejezetten tökös meccse volt, persze az a két INT nagyon nagy hiba volt és talán én vagyok emiatt a legmérgesebb rá, de azon kívül a zsebből való kimozgása és a passzai is nagyon jó ütemben mentek, rengeteg elkapás utáni yardot tudtak hozzátenni az elkapók, ami nem csak őket dicséri.

Egy ilyen meccs után azt felhozni, hogy Parkerrel nem érzik egymást (5 elkapás, 156 yard) kissé meglepő. Arról nem DeVante tehet ha 5 yarddal elé dobja a labdát a QB az endzoneban... Valahogy mindig ilyenkor jönnek ezek a 80-20 mondatok a szurkolóktól, az előtte történt elkapásoknál meg nem, ez azért elgondolkodtató szerintem :)

Mondjuk a Red zone Int az pont Parker sara volt. Állítólag Mac áthívta a játékot, de Parker nem azt csinálta amit kellett volna. Ezek a kommunikációs hibák a nagyon frusztrálóak

Én úgy emlékszem a sarokba dobott passz volt, és gondolom MJ már elengedte mire rájött, hogy a WR nem fog odaérni.

1. Végre élvezetes meccset játszottunk.
2. Ha nincs Jacoby, tud másnak is passzolni MJ.
3. Hová tűnt Hunter Henry?
4. Azért 4 hét alatt jó lett volna egy kétpontos kísérletet betanulni.
5. Kritikus helyzetben MJ miért csak balra tud nézni/dobni?
6. Mindkét (fontos) INT előtt a védők szinte tudták hová fog menni a labda.
7. Volt olyan 1st down, amikor nem futottunk?
8. A jövő héten előlép Pats legenda B.Hoyer.
9. Ez a védelem (nagyon) jó, csak BB kriptonitja a futkosó QB.
10. Úgy sajnálom, akár nyerhettünk volna is a Geen Bay ellen, ha a vasárnapi formájukat nézem.

Kicsit Off. Ha Josh Mcdaniels igy folytatja akkor jövöre jöhet vissza offensive coordinatornak :)

Ha nem lesz belőle oltári nagy blama pl.: 10 feletti vereség akkor sztem elkaristol pár évig.

Na akkor engedjük el ezt az évet is. MJ pihentessék hogy rendesen meggyógyuljon azután hátha nyom egy Josh Allent és 3. évére megtáltosodik.

Én tényleg szeretném pozitívan értékelni ezeket a meccseket, de egyszerűen nem tudom megérteni hogy ilyen személyzettel mint: Henry, Smith, Agholor, Parker, Bourne a többieket már le sem írom... ez a teljesítmény hozható ki? Van pár szép elkapás, de hát ez a minimum egy ilyen személyzettől. Akkor is ezt kérdezném ha nyertünk volna.

Hoyer már túl sokszor bizonyította hogy éles meccsen annyira gyenge, hogy inkább betenném Zappet hátha, Hoyernél szarabb úgysem lesz.

+1 Bills nem sokáig volt a csoport egyeduralkodója, megkapta a nyakába a Delfineket...

Érdekes lesz ez az alapszakasz csak nem a mi szempontunkból.

MJ high-ankle sprain úgy néz ki, MRI után többet tudunk

Bokaficamot jelent, hogy másnak ne kelljen google fordítózni :) 

Ez jelenthet 2-3 hetet meg a teljes szezont is... Mindenképpen kell B terv ezek szerint. Én a friss húsra szavazok, Brian nem hiába nem lett kezdő irányító ennyi idő alatt, bár baromira kedvelem a palit! Zappe-ra szavazok!

+1 Zappe, bár nem esküszöm, hogy egy félidő után nem akarjuk majd Hoyert. Anno Brissett is egész jól szállt be újoncként.

OFF

A Patspulpit egyik szakírója szerint nem biztos, hogy házon belül oldjuk meg Jones helyettesítőjét. Az általa felvetett FA QB-k között van pl. Cam Newton is... :) 

Csak nem. Ez az év szerintem amúgy is kísérletezésre van, nem látom okát miért ne lehetne kipróbálni Zappe-t. Remélem megteszik, ha szükség lesz rá. 

Soha többé C.Newton!

Ha mást akarna a csapat, akkor nem tartana +2 QB-t rosteren, ha beüt a baj. És beütött. Csodálkoznék, ha külsős jönne. Mondjuk akkor is bárki, csak ne Newton...

Jones mondta, hogy „jobban érezte magát ma, mint tegnap”, de nem volt kész megvitatni a hétvégi, Packers elleni mérkőzésre a státuszát. A sérülését "napról napra kezeli". (Forrás: Patspulpit)

A nyilatkozata alapján nincs elkeseredve. :) Ez bíztatónak tűnik!

 

 

A kérdés, hogy legyen műtét, vagy ne, azért 4 hét a minimum, amit olvasni lehet. Állítólag nem feltétlenül van egyetértés a csapattal, azért nincs kommunikálva semmi még..