Ups & Downs - 8. hét: Patriots @ Jets

Kép
Ups

Nyögvenyelős győzelem, de legalább győzelem. Ismét 50%-on áll a Patriots, vasárnap a Jets otthonában sikerült nyerni, de ezúttal is igencsak kétarcú volt a csapat. Következzen az Ups&Downs!

UP

Nick Folk: A veterán rúgónak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy sikerült győztesen elhagyni a pályát, hiszen összesen 16 pontot szerzett. Mind az öt mezőnygólját és egy extrát is értékesített, nagy eséllyel indul a hét játékosa címért az AFC-ben. Az persze már egy más kérdés, hogy mennyire "jó" az, ha egy csapat pontjainak 72%-át a rúgó szerzi...

Jakobi Meyers: Az elkapók közül továbbra is a legmegbízhatóbb célpont, több harmadik kísérletes first downja is volt, remekül blokkolt és a meccs egyetlen TD-jét is ő szerezte. Hamarosan itt a bye week, bízzunk benne, hogy ezt kihasználja a csapat és sikerül vele hosszabbítani.

Rhamondre Stevenson: Meyers mellett a másik olyan játékos a támadósorban, aki hétről hétre szállítja a yardokat és a pontokat. Utóbbiban most nem jeleskedett, ám 143 scrimmage yardja igencsak megsüvegelendő. A földön Marshawn Lynchet megszégyenítő módon rázza le magáról a védőket, az elkapásokban pedig lassan-lassan James White-ot idézi. Az elmúlt meccsek alapján egyértelműen ő a kezdő RB a csapatban, ez pedig Harris snapszámain is meglátszik. Az persze egy másik kérdés, hogy a nyári edzőtábor alapján ez nem túl meglepő dolog...

Matt Judon - Deatrich Wise Jr.: Bár sacket egyikőjük sem szerzett, de folyamatosan nyomás alatt tartották Zach Wilsont (7 és 8 siettetés), többször is végzetes hibába kergetve ezzel az irányítót. Ráadásul nem csak passz, de futás ellen is jól játszanak, így végig a pályán lehet őket tartani.

Honorable mention: Devin McCourty, Jabrill Peppers

DOWN

Támadófal: David Andrews rettentően hiányzott ebből az egységből, ez kijelenthető. A helyén James Ferentz szerepelt, aki nekem óriási kérdés, mit kerers még mindig a rosteren, ezt a teljesítményt egy draftolatlan újonc is tudná - az előszezonban is hasonló véleménnyel voltam róla, meg is lepett, hogy rostert fogott. Na nem mintha, csak vele lett volna probléma, az újonc Strange is borzasztó volt, le is cserélte később a csapat. Összesen hatszor sackelték Jonest, tizenvalahány negatív yardos játék "jött össze", egyszóval tragikus volt a teljesítményük. Egy-két blokk összejött, de ha így folytatják, akkor sok jóra nem kell számítani.

Joshuah Bledsoe: A 2021-es hatodik körös safety már megcsillogtatta tehetségét az előszezonban és az edzőtáborban, most viszont komoly ízelítőt kapott a valódi fociból. Két touchdownt is jegyeztek ellene, folyamatosan megverték a Jets játékosai, nagyon hiányzott Dugger ezúttal. Ettől persze még nem kell leírni, de a bemutatkozása nem mutatott jól.

Mac Jones: Távol álljon tőlem, hogy mindent Jones nyakába varrjak, hiszen ahogyan írtam is, a támadófal borzalmasan játszott. Neki 5-6 ember blokkolt maximum, míg Zappenél ez a szám volt 8 is - például a Browns ellen a Henry TD-nél (ezért is ostobaság egy az egyben összehasonlítani őket). Ezektől függetlenül, finoman szólva sem volt jó meccse. Nem is feltétlenül az interception, mert ott beleértek a passzba, a visszafújt picksixnél meg simán lehet hogy Smith rontott, de az összkép nem mutatott jól. Ilyen fal mögött dolgozni borzasztó nehéz lehet, néha voltak szép passzai, de a tavalyi játékától nagyon messze van jelenleg, ez a legfájóbb számomra. A héten már teljes edzésmunkát végzett, most még jobban "visszarázódhat", de a Colts sem az az egység aki ellen olyan könnyű játszani.

Hozzászólás

A minősítésekkel lényegében egyetértek, de talán Én nem raktam volna DOWN-ba Bledsoe-t azért a 8+9=17 yardért a 355-ből!, még ha 2 TD is lett belőle. (Egyébként fogalmam sincs mit játszott abban a 17 snapben, mert FS-ként DMC végig pályán volt és SS-ként is vagy Philipps vagy Peppers játszott. ?)

Ferentz, mint backup center...hát ez elég nagy melléfogás volt/lesz. Nosztalgiával gondolok Dan Koppen-re, akit 2003ban 164.nek draftoltunk, aztán a Pro Bowl centerünk Woody sérülése miatt a 3. meccsen beállt és ahogy mondani szokták, nem nézett vissza, 8 évig adogatta a labdát a GOAT-nak, betonként állt középen, a 16-0-ás szezonban sack-et sem engedélyezve. Évekig azt sem tudtam ki a centerünk, de most már tudom akkor jó egy falember, ha nem esik róla szó. Mindezeket azért írtam le, mert mostanában sokat emlegetjük a falembereinket (Onnan tudom, hogy Onwenu jó, hogy nem kerül szóba. :)) és gondban vagyunk, ha valamelyik megsérül/gyengén játszik. Pedig idén is igazoltunk Strange-n kívül még kettőt, közülük az egyik, a C, UDFA a PS-ben, de érdemben semmi biztató hír nincs Róluk. Ferentz, mint C „utánpótlás”..szomorú. De lehet eltúlozom a helyzetet...

A yardokkal nem lehet meccset nyerni, a pontokkal viszont igen. Három safetys felállással játszottunk, a TE-t nálunk szinte mindig safety fogja (Chung, aztán Dugger).

Nem lehet minden hátsókörös játékosból NFL-szintű játékos, pont ezért hátsókörös. Nincs ezzel baj, csak én inkább játszatnék egy fiatalt, akiben van fejlődési potenciál, Ferentz padlója meg nincs annyira magasan, hogy ne lehessen kiszorítani.

Én egy olyan mondást is ismerek, hogy „levédekezhetetlen passz”. Biztos csak az a 330 yard volt levédekezhetetlen (köztük 54 és 63 yardos is!) amivel eljutottak 3x a 10 yardosunkig és csak a két Conklin rókának passzolt volt levédekezhető, de a def.újoncunk elszúrta és úgy elrontotta a def. statot, hogy bevágták a védelemből egyedüliként a Down-ba :) Ha Bledsoe csak fél Dugger lenne, az immár veterán Bryant-et akár szélnek is ereszthetnénk...de Mindenki tudja, hogy nem az. (Remélem, csak még nem az.)

Én sem értem, hogy miért nem az újonc Russey-val próbálkoztunk centerben, az előszezonban egyáltalán nem tűnt elveszettnek. Azt pedig, amit Ferentz hozott, nem lett volna nehéz megugrani...

Bledsoe amúgy az egyik TD-nél kifejezetten jó coverage-et biztosított, de nagyon pontos volt a passz. Az én szememet jobban bántotta most is Bryant, ő amolyan igazi bravúrjátéjosnak tűnik. 4-5 hibára/engedett elkapásra jut 1 látványos, bravúros védekezés...

Én amellett nem tudok elmenni, hogy milyen felelőtlen volt MJ. A sajátegészségén kívül a csapat belé vetett bizalmát is kockáztatta két játéknál is. 

Amikor az elsőnél megindult a labdával, és futóvá "avanzsálódott", akkor az lett volna a feladata, hogy kifusson az oldalvonalon kívülre, és szerezzen yardokat. Mivel ő nem egy Josh Allen  felépítésű QB, ezért marhára nem kellene trükköznie, és befelé vágnia a pálya közepe felé, hanem ki kellett volna futni oldalt. 

Itt volt az első nagy szerencséje, mert bedobtak a bírók egy sárgát 15 yardért. Pont lemaradtam a szakértők kommentjéről, hogy mit mondtak az esetről, de a védőnek, aki arra számított, hogy MJ kifelé megy, de mégsem így tett, hanem befelé vágott, esélye sem volt módosítani a "pályáján", így vállal, teljesen szabályosan próbált ütközni. Az, hogy MJ kvázi kiszámíthatatlanul befelé vágott, a védőnek a pechje volt. Bár teszem hozzá, hogy nem sisak a sisaknak volt, a futót pedig szinte "bárhogy" lehet szerelni, szóval ez szerintem (de hozzáteszem: szerintem!) egy bírói hiba volt. 

Itt örülhetett MJ, hogy a helyén maradt a feje.

Majd pár play-el később mit csinál? Azt hittem tanul az esetből, és a gyorsan érkező védő elől kilép oldalra. De nem, mert hát minek, kapott is egy szabályos, pályán belüli ütést, amitől repült/csúszott mint rongybaba. Teljesen felesleges kockáztatás ez is.

A pick6-et visszahívó szabálytalanság minden meccsen előfordul mondjuk 5-ször. Befújják egyszer. Nekünk szerencsénk volt, mert a momentum igencsak átkerült volna a Jetshez, ha ez az 5-ből a másik négy eset lett volna, és nincs a bírói életmentő sárga. 

És még egy személyes vélemény a végére, amit a chaten is írtam: a legszomorúbb az, hogy ezt a teljesítményt Hoyerrel is hoztuk volna. Szóval nálam a legnagyobb Down : MJ. MInd teljesítmény, mint hülye megmozdulások, amiből season ending lehetett volna könnyen.

 

MJ a futásoknál valóban felelőtlen volt, ez jogos. Mentségére szóljon, hogy nagyon akar bizonyítani és ugye még nincs X év tapasztalata az NFL-ben. A másik a fal, MJ-nek levegőt venni nem volt ideje, ahogy korábban írtam Mahomes vagy Allen sem tudna azzal mit kezdeni, ha folyamatosan ez életéért kell menekülnie. Akkor padoztassuk MJ-t és játsszon Hoyer ( Hoyer IR-en van és nem hinném, hogy Te is azt szeretnéd látni ha Hoyer a QB. ) ? Vagy rúgjunk ki / cseréljünk el egy potenciálisan kezdő QB-t, dobjunk ki 9 milla dead moneyt és próbáljuk idén újrakezdeni?

A második felére reagálva: az a szomorú, hogy nem fejlődik MJ. Lehet példát hozni arra, hogy más ezután fejlődött csak. De épp ennyi példa van arra is, hogy nem. 

Én nem mondtam egy szóval se, hogy ezzel idén kezdeni kell/lehet/tudunk mit kezdeni. De ha ez így megy (lefelé irányban a "fejlődés"), akkor igenis kell. Akár a drafton jövőre, vagy az utáni évben legkésőbb. 

Gondolod, hogy BB sokat hezitál majd ha úgy látja nincs értelme MJ-vel folytatni? Számomra elég szemléletes, hogy Brissett és Garoppolo is jól teljesít - Hoyer is kezdő volt több csapatban -, ergo annyira nem lehet rossz BB választása ha QB-ról van szó. Bezzeg az első körös WR-ek. :))))) Nyilván lesz jövőre QB is, kérdés honnan draftolunk. De nézd meg Lawrence -t, az elkövetkezendő 10 év legjobb QB-ként lett beharangozva és fejlődésnek írják azt, hogy nem negatív egyelőre a TD-INT egyenlege. Tavaly 12-17 volt egy szuper tehetségnek elkönyvelt QB mérlege. Szóval én "in Bill web trust", a többit az idő eldönti.

Szerintem nincs köztünk ellentmondás. BB nem fog hezitálni, de ahogy írtad, az idő eldönti. Most nem tudjuk megmondani előre, hogy 

a; hogy alakul ebben a szezonban MJ teljesíménye
b; kit és hol húzunk jövőre a drafton.

Így az idő eldönti helytálló.

 

Amúgy meg N'Keal Harry TD-je a fordulóban már smafu??? :))))

Bradyvel mi újság amúgy, ott is a QB a ludas, vagy ott mindenki más? Csak, mert ha egy fal rossz az irányító előtt, akkor lehet goat vagy jones, tök mindegy, szarul fog kinézni. Szóval nem ártana ugyanúgy értékelni a körülmények áldozatait.

MJ mindkét esetben a zászlóra ment, a másodiknál egyértelműen. Már a play után írták a szakik a twitteren is, hogy mennyire látványosan megpróbált egy late hittet kihozni a helyzetből.

Nem tudom minek kevered ide Bradyt és a Tampát.

A Tampa falában (is) cserék, sőt cserék cseréje is játszanak/játszottak. Kezdő Center az edzőtáborban lesérült. 
A legkiszámíthatóbb támadójátékuk van, a futás nem létezik, ligautolsók. Volt olyan meccs, ahol 3 futáskísérlet volt. A fal nem tud lyukat nyitni a futáshoz, de a passzblokkoláshoz sem ért. Az, hogy Bradynek realtíve kevés a sack-je, az a rutinján múlik, mert földre dobja a labdát, mielőtt odaérnek. TE gyakorlatilag nincs értékelhető, a megszerzett passz yardok szinte felét 2 játékos jegyzi, így a kiszámíthatóság itt is játszik. 

És még így is passzolt yardban Brady a második, passzolt first downban első, 20+ os játékban hatodik, 40+-ban szintén hatodik, TD-INT arányban első. 

De még egyszer: tök felesleges a két játékost idekeverni, mert az egyik a legjobb, aki valaha ezt a játékot játszotta, a másik meg most kezdi egyáltalán az NFL-t. Tök felesleges összehasonlítani, mert az egyik szar fal (és 0 futás mellett is) sok mutatóban top számokat hoz, a másik pedig messze nem. 

Arról nem is beszélve, hogy az elkapók, TE-k stb stb sem egyformák, így főleg alma a körtével. 

Mindenesetre nem csak a faltól rossz MJ. Pff legfrissebbje alapján ligautolsó.

pff1101

 

Ha meg flageket akart kiharcolni Jones, jó nagy marha. Örülhet, hogy a feje a helyén van. Nem az ő dolga vigéckedni, ez felelőtlenség volt. Főleg, hogy most jött sérülésből. 

Nem sikerült érteni a kontextust sebaj.

Szerencsére BB jó alaposan megdicsérte Jonest veled ellentétben, azt hiszem nem kell ecsetelni melyik valid és melyik nem a megállapítások közül :)

És értem, hogy Tampában mindenki hibás, csak a kecske nem, nálunk meg csak Jones az, miközben ugyanúgy foshalmaz volt a fal ezen a meccsen nálunk is.

Az meg hogy csóri Joneson van sapka az a baj, ha nincs az a baj, elég mókás.

Nem vagyok elégedett a teljesítményével én sem, ahogy a csapaté is hagy kívánnivalót maga után. De, hogy MJ10 fejlődött-e, azt eddig nehéz megítélni. Ha csak a számokat nézzük, akkor egyértelmű a visszalépés, ugyanakkor ez egy roppantul összetett játék, így az ő számaira a teljes támadóegység - az edzőket is beleértve - hatással van. Nehéz pontosan megmondani, hogy az alacsony sikerrátában mennyi az ő szerepe, felelőssége. A védelmet én nem hoznám ide, mert, bár jellemzően hátrányból játszunk, ami nehezített pálya, de ezt azért tudni kell kezeknie egy NFL QB-nak (tegnap végül - ha szerecsével is, de - sikerült).

A futások során alkalmazott döntéseinek a megítélése erősen szubjektív, én az elszántságot és a mindenáron eredményességre törekvést láttam abban, hogy nem lábbal előre ment - feladva a first down lehetőségét - és ezt becsültem. Ez még akkor is igaz, ha hibás és (ön)veszélyes döntés volt, főleg, hogy nincs rutinja az ilyen ütközésekben, ami látszott is a mozdulatán. Nyilván szerepet játszott a bizonyítási vágy is, amelyet a - szerintem méltatlanul, vagy legalábbis türelmetlenül - kifejezésre juttatott drukkeri véleményalkotás csak fokozott (a CHI elleni meccsen, a sajtóban és a SM felületeken).

Bőven lehet, hogy végül nem válik be. Minden esetre az első éve előtt mindenki neki drukkolt CN-nal szemben (én is), a szezon után pedig az egekbe magasztalta a közhangulat, most meg az első 3-4-5 meccs óta már sokan a fejét vennék és nyilvánosan fújolják. Érthetetlen. Illetve abból a szempontból értem, hogy ez itt a Pats, ahol nem szocializálódtunk eredménytelenségen, ezért aztán nehéz azt elfogadni, de 2-3 évet rá kell tudnunk szánni egy új dinasztia felépítésére és abba sajnos a hullámvölgyek is beletartoznak, vagy akár a teljes sikertelenség is kódolva lehet.

Szóval én megértem a csalódottságot, magam is többet reméltem ettől az évtől, de temetni szerintem még nem kell/szabad MJ-t.

 

Szerintem MJ fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy az edzői stábban nincs egy real QB suttogó edző. Judge high schoolban QB volt az tény, de ennyi. Pont MJ második évében, amikor már egy nagyobb fejlődés lenne elvárható tőle, nincs mellette egy támpont.

Itt nem dicsérik: 

https://www.nfl.com/news/offensive-player-rankings-week-9-re-drafting-the-2021-qb-class-sorting-fields-la

Nekem is folyamatosan a vegyes érzéseim Macel kapcsolatban, meccs közben általában a negatív oldal erősebb, aztán utána elemzéseket látva már jobb a kép.

Ez a rangsor viszont komolyan verhetetlen, vicc kategória :D

Ez egy felettébb advanced statokra és kontextusokra építő cikk :)
De ugye azt senki nem állította, hogy jó szezonja van Macnek. Amire pedig ezt linkelted nekem az volt, hogy Fields utolsó két meccsét kivéve, mindegyik QB elég gyengén muzsikál a másodévesek közül.

És akkor nézzük meg, hogy volt-e rendszerváltás, érkezett-e új OC, milyen állapotban van a fal, volt-e OL coach váltás, mert ezek mind befolyásolnak egy fejlődési szakaszt. Erre rakjuk rá az adott ellenfeleket, meg a playcallt és kapunk egy halmazt, amiben lehet értékelni az advanced statokat.

És az összes insider, meg BB is kihozta, hogy Jones nem volt szar a Bears ellen, bármit is böfögjön Crocki. Bedard, aki a legnagyobb kritikusa, szintén beszélt a meccsről a podcastjében, ott sem az hangzik el, hogy szegény Pats milyen istenverte QB teljesítménnyel van megáldva. Mert a körülmények szarok jelenleg, amivel a valaha volt legnagyobb se tudna mit kezdeni, ugyanígy szenvedne, ahogy szenved most Tampába.

És oké, hogy a báványimádat közepette kiemeltek itt nekünk szép statokat, de pl itt van ez Kyed által:

Brady 2022 blitz ellen
59.4 passing grade
3,6% BTT
4,5 % TWP
-0,027 EPA/Passing play

Brady 2021 blitz ellen
84.3 passing grade
5.9% BTT
2,3% TWP
0.088 EPA/passing play

És oké, legyen az, hogy a zseniális Tom Brady nem esett vissza, mert ez a gondolat is eretnekség az elvakultaknak, és tényleg ugyanolyan jó mint eddig valaha. Pusztán a körülmények áldozata szegény pára, minden rutinjával együtt, képtelen kievickélni a kakitengerből a kalózhajóval. De a másodéves QB, aki új stábot kapott a nyakába, új rendszert tanul, nincs fala a domináns DLineok ellen, az egymaga a patás ördög és a kerékkötők legnagyobbja.

Igaz ez utóbbi sem BB, sem a szakik szerint nem állja meg a helyét, de azért ja írjuk le ezt tényként :)

Halkan válaszolok a kiragadott nézőpontra, hogy dicsérni se dicsért ha nem volt oka.
Mellesleg a teljes stáb, és az insiderek közül is mind ezt a vonalat nyomják, még Bedard is, aki a legnagyobb kritikusa Jonesnak. Akkor vajon mi lehet az igazság? Nem egy 40 milliós kérdés szerintem.

A snapek 41%-ában volt nyomás alatt. Karrierje során a legtöbb. Rengeteg negatív yardos játék, ami egyértelmű passzszitukhoz, ráadásul hosszú 3rd downokhoz vezetett, ezek nem segítették a helyzetét a fal miatt.

Stevenson az első kontakt előtt mindössze 0,1 yardot tudott átlagosan megtenni, annyira szar volt a fal minden szegmense.

És 83 yardot futott valójában, bár a box scoreban csak 73 van, mert a nulla yardért is kísérletenként több mint fél yardot kellett tepernie.

Meyers 5.0 ADOT karrierje leggyengébb mutatója. Ennyire lehetetlen volt messzebbre dobni ilyen fal mellett folyamatosan. És ebből Jones kihozta amit lehetett. Nem mondja senki, hogy jól játszott, de nem is nagyon lehetett jobban.

A visszafújt pick6 meg sima flag minden meccsen, ez nem is kérdés senkinél, aki nem haterkedni akar. És megköszönhetjük a Jets védőnek, hogy túlbuzogta, de Jones ott is odadobta ahol Meyersnek az opciós útvonalon lennie kellett volna. Inkább adják az elkapónak azt a szitut, mint Jonesnak. Ezt is több elemzésben lehet már tanulmányozni.

persze értem, hogy itt mindenki látta, meg tudja..de a jelek szerint nem árt nézni is mielőtt verdiktet állítunk fel nyilvánosan.

Elég vicces, hogy a három első körért megszerzett Lance - aki egy évet kiült, majd a második év elején vacak játékkal megsérült - előtte van a rangsorban. Nagyjából ennyire komolyan vehető az egész.

"hogy az edzői stábban nincs egy real QB suttogó edző" - Szerintem többek között ezért van a csapatnál Hoyer.