Első benyomás - 8. hét: Patriots @ Jets

Kép
EB

Győzelem. Ez a legpozitívabb dolog ezen az októberi vasárnapon, amivel ismét 50%-on áll a Patriots. Az idei második csoportmeccsen már sikerült győztesen elhagyni a pályát, ám a teljesítmény sokkal inkább emlékeztetett az előszezonbeli játékra, semmint egy nyolcadik heti találkozóra. Ahogyan az ősi indián közmondás is tartja, jobb egy csúnya győzelem, mint egy szép vereség; Patriots-Jets 22-17.

A mérkőzést csak Mac Jones interceptionjétől láttam, előtte szöveges formában informálódtam, a cikk is így íródott.

Előzetesen semmiképpen nem vártam könnyű meccset, idén ugyanis jobban feküdt a csapatnak az, ha egy erős(nek titulált) támadósorral és gyengébb védelemmel találkozott, a Jets pedig pont nem ez a csapat. Abban azonban biztos voltam, ha valamit akar még idén (vagy inkább jövő januárban) a csapat, akkor kötelező győzni. Ez ugye végül össze is jött, de igencsak nyögvenyelősen. Bill Belichicknek néhány éve volt egy nagyon elgondolkodtató gondolatsora, amikor azt mondta, hogy a csapatok többsége megveri saját magát, csak ezeket a lehetőségeket kell kihasználni, nos ez most nekünk sikerült.

A támadósor továbbra is gyengélkedik, Mac Jones meg sem közelíti a tavalyi teljesítményét, ráadásul David Andrews hiánya a támadófalban rettentő fájdalmasan éreztette hatását. A meccs egészében két játékos vitte a hátán az egész offense-t: Jakobi Meyers és Rhamondre Stevenson. A csapat 288 támadóyardjából 203 az ő nevükhöz fűzödött, előbbi szerezte az egyetlen touchdownját is a Patriotsnak.

Az első harminc percben volt igazán siralmas az offense, na nem mintha a második félidőre olyan büszkék lehetnének. A támadófal sokkal inkább emlékeztetett ementálira, semmint NFL-szintű egységre, ötször vitték a földre Jonest, egy passzába pedig beleütöttek - ebből lett az egyetlen érvényes INT-je. Az érvényes fontos szó, hiszen a félidő vége előtt dobott egy borzasztó pick sixet (nekem elsőre Brady Atlanta elleni eladott labdája ugrott be, csak ott legalább a közelben volt Amendola, itt lehet, hogy rossz irányba fordult Jonnu Smith), de egy roughing the passer miatt visszajött az egész és sikerült egy Folk-mezőnygóllal zárkózni.

A második félidőt sikerült jól nyitni, egy pazar drive-ot vezetett a támadósor, a végén pedig egy 4&1-et sikerült TD-re váltani. Innentől érkeztek a folyamatos hibák a Jets támadósorától, de főleg Zach Wilsontól. Bár sacket nem sikerült szerezni csak a találkozó végén, de belekergették a hibába a védők a másodéves QB-t, aki érthetetlen interceptionökkel "hálálta" meg ezt. A rövid pályát azonban nem sikerült touchdownokra váltani, de Nick Folkkal gyakorlatilag megnyerették a hét speciális egység játékosa címet az AFC-ben, ő ugyanis öt mezőnygólt is bevágott. Matt Judon bár sacket nem szerzett, de elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy nem tudott haladni az ellenfél támadósora. A veterán játékos ezt a meccs utáni sajtótájékoztatón "boogie, oogy"-nak nevezte, lehet hogy a holnapi naptól egy ilyen statisztikával is bővül az NFL...

22-10-nél már nem sokan gondolták, hogy meccs lehet ebből, de a Jets beleadott mindent, egy touchdownnal felzárkózott, ám az onside kick már nem jött össze, így csak ki kellett térdelni a találkozót.

Bill Belichick ezzel a győzelemmel megelőzte George Halast és immár 325 győzelemmel az örökranglista második helyét foglalja el Don Shula (347) mögött. Gratulálunk! 

Ha a pozitív oldalát nézzük a dolgoknak, a győzelmet nem kell megmagyarázni, ismét 50%-on a csapat, a pihenőhét előtt pedig át lehet fordulni pozitívba. Ha a negatív oldalt vesszük figyelembe, akkor a támadósor megint a szezon eleji formáját hozta, nyilván Andrews kiesése óriási érvágás. A három szerzett labdából elért 6 pont is igen csúfos, főleg úgy, hogy ezek után az ellenfél térfeléről lehetett indulni, ha 14-17 pontot szerez a csapat, akkor sokkal korábban eldőlt volna a találkozó.

A védelem ezúttal kitartott, több labdát szerzett, sikerült némiképpen kiköszörülni a csorbát a Bears elleni vereség után, de a Dugger-Barmore duó nagyon hiányzott, főleg előbbi a TE-k levédekezése miatt.

Jövőhéten az Indianapolis Colts látogat Foxboroughba.

Hozzászólás

Most már végképpen nem tudom milyen csapatunk van. Kikapunk otthon egy negatív mérlegűtől, aztán idegenben győzünk egy pozitív mérlegű ellen, miközben ez úgy tűnik szinte csak Mondre-én és a védelemen múlik, mert a támadó drive-jainknál igen gyakran úgy tűnt mintha Gilbert lett volna az irányító. A Folk „középpontú” támadások eredményeként, a mai meccset a ST nyerte meg Nekünk, meg a 12. emberünk Zach Wilson. (Na jó, Judon sokat segítette :)). A 2. félidőben 3x megnyerhettük volna simán a meccset, de a csapat szereti az izgalmakat, viszont a RZ környékét nem igen. Andrews és Dugger is nagyon hiányzott.

Hullámzó, a rájátszásért harcoló. Rengeteg hiba, de van potenciál a játékosokban, csak nem tudják ezt konzisztensen hozni. Ezért is írtam én és többen is a Bears után, hogy nem kell a kardunkba dőlni, ott nem működött semmi, kikaptunk. Most annyival volt jobb a helyzet, hogy a D#-nek meg Folknak köszönhetően sikerült nyerni. Azt látni kell, hogy előnyben nagyon jól tudunk játszani, viszont hátrányban meg egyáltalán nem. Ez mindkét irányítóra igaz, ezen kell dolgozni, hogy ha a védelem gyengébb napot fog ki is legyen esély a győzelemre.

Jones is borzasztó hullámzó volt, voltak szép passzai, meg "persze" borzalmasak is, az arány a nem mindegy...

Nem kötekedésből, de a 3. negyed elejétől előnyben voltunk és hát finoman szólva sem játszottunk jól :) ennek a meccsnek a 4. negyed 5. percében el kellett volna dőlnie ( kb 35-10 ide) és akkor tényleg jöhetett volna Zappe és a cserék, ehelyett gyakorlatilag még izgulni kellett az onside miatt.

Ha egy QB 12 drive-ból egyszer jut el a RZ-hoz/ba, 3x az ellenfél térfeléről indulva, az Nekem nem hullámzó, hanem igen gyenge/rossz teljesítmény. Én azt nem láttam, hogy "...előnyben nagyon jól tudunk játszani...", csak azt láttam, hogy az ellenfél hátrányban katasztrófálisan. :)

A szezon egêszére értettem, ott volt a Lions meg a Browns, ahol meg előnyben jól működött minden. Tegnap a támadófal azért nem könnyítette meg az irányító helyzetét... Hiába, Jonesnak igenis volt néhány szép passza, csak a rosszakból sokkal több.

Annyival pontosíthattam volna, hogy jó támadófallal előnyben jól tudunk játszani.

Lehet nem egy meccset néztünk, de MJ védelmére akár engem is beállíthattak volna kis túlzással. Persze könnyű azt mondani, hogy "megszereztük a labdát akkor bármilyen körülmények között legyen belőle TD", de ez nem ilyen egyszerű. Nem védem MJ-t, lehet az ötödik évében nem lesz már Patrióta, de ezt Mahomes zsenialitása sem biztos, hogy kompenzálni tudná. Nem ismerjük a rendszert, itt BB-ék a rendszerhez igazítják a játékosokat és nem fordítva. Brady idejében is rengeteg ilyen meccs volt, amikor Bradynek mennie kellett volna sok szurkoló szerint, a többi meg már történelem. Ráadásul csoportellenfél és ősi rivális esetén mindig sokkal nehezebb a meccs. Inkább örülj a győzelemnek fanyalgás helyett.

Hát srácok, ezt kiizzadtuk. Én a támadófal mai felállása, formája és az első félidőben látottak alapján nem sok jóban és W-ben reménykedtem. Igazából a drive kezdő pozícióinknak köszönhetően sikerült megnyernünk a meccset, de a rövid pálya és a RZ a post TB érában nem igazán a barátunk. Ilyen mennyiségű negatív yardos play és sack ritkán jár együtt W-vel. MJ szörnyű döntéseket tud hozni, de ilyen nyomás és fal mögött csoda h ennyivel megúszta/megúsztuk. A védelem is hihetetlen kétarcú volt és a Bryant-Bledsoe páros a sec-ben sajnos nem a legélesebb késeink a fiókban (ma legalább is nagyon nem tűntek annak). A lényeg a W! Go Pats! :)

Gratulálok a győzelemhez! Mac Jones-nak mennie kell. 

Akkor kb. a támadófal nagy részének és az elkapók felének vele kellene tartania a tegnapi játékot látva. Úgy nehéz ám, ha a fal nem véd meg (csak néha), az elkapókon meg mire kiforogsz és menekülsz ott a védő. Érdemes lenne néha visszanézni pár hibát, mert sokszor nem MJ a ludas, még ha úgy is tűnik elsőre. Persze vannak rossz labdái nyilván, de ha nem így lenne, akkor sima SB győzelem veretlenül.

Ilyenkor tudom megérteni - neveket direkt nem írok - azon szurkolótársakat, akik a második mondatod után kiborulnak. Sosem fogjátok megérteni, hogy ez nem az európai foci. Honnan akasztasz le egy kezdő QB-t? Akkor ezek szerint Bradynek, Russell Wilsonnak, Aaron Rodgersnek, Staffordnak stb is menniük kell, viszont az eddig sehol sem lévő Geno Smith vagy Garoppolo jobb Náluk?  Nem védem MJ-t, de a fal miatt levegőt sem volt ideje venni tegnap. Nézzél már a tabellára mennyire hektikus idén az NFL. Simán lehet ebből PO. Én "in Bill we trust", Te pedig zéró cap space-el boltold meg, hogy kapjuk meg a legjobb QB-t, mert egyedül képes meccseket nyerni majd.

Még van kb minimum 26 meccs amíg ezt irkálhatod, addig nagyon vigyázz meg ne pukkadj egy-egy rossz meccse, dobása után. Vagy foglalhatsz helyet a Muppet Show páholyába is erre az időre..

Nem azt írtam, hogy már holnap délután, csak annyit, hogy ez az ember nem franchise irányító. Lehet elemezni, magyarázni a tegnapit (is) én nem teszem, mert csak egy mezei szurkoló vagyok. Ehhez viszont jogom van… :-)

Tényleg nem értem Kraft Urat, hogy miért nem rúgja ki ezt a hozzá nem értő BB-t meg a brancsot és tesz meg Téged illetve a Hozzád hasonló szakértőket scoutoknak, vezetőedzőknek stb? Érted egyébként az NFL rendszerét? Kicsit vonatkoztass már el kérlek az európai sportoktól, ez egy másik rendszer. A mondatoddal párhuzamot állítva ez pont olyan, hogy mérnök létemre bemegyek egy kórházba és elmondom az orvosoknak mit-hogyan csináljanak, mert adófizető vagyok és "jogom van" beleszólni a közalkalmazotti szféra dolgaiba, a szakma pedig másodlagos. 

Szakértő?! Úgy emlékszem, hogy mezei szurkolónak neveztem magam… Mégis úgy jön le, hogy csak ti vagytok a látens zsenik, akik aztán itt mindent tudnak… Lóf@szt se’ tudtok. Ahogy én sem. Ennyi. Léptem, sziasztok! ;-)

Abban 100%-ig igazad van, hogy lóf@szt sem tudok ahhoz képest mint pl. a magyar közvetítések kommentátorai, de attól még a hülyeség nekem nem azonos a véleménnyel. De az MJ-nek mennie kell mondatot max BB-től tudom elfogadni, annyira markáns. Ettől függetlenül lehet, hogy MJ nem tölti ki az 5. évet, de ha ettől jobban érzed Magad írhatsz nyugodtan hülyeségeket.

Nem hülyeség, vélemény! Mikor 5 NFL szakértő 5 féleképpen lát dolgokat, akkor mezei szurkolóként engedtessék már meg, hogy igenis leírjuk mi hogy érezzük vagy látjuk és ne más mondja meg mit kell, hogy lássunk.

Én pl nem tegnap, már tavaly is frászt kaptam MJ-től. Nekem kínszenvedés volt minden támadójátékunk. Nem érzem a támadások ritmusát. Olyan, hogy egy elkapónk elszakad, MJ odavarázsolja a labdát, az elkapó 3-4 yardos közelében senki nagyon ritkán van. Bárcsak adná az ég, hogy Allen féle karriert fusson, de nagyon meglepődnék, mert nekem fejben és (sajnos ez tényleg csak az én nyafogásom) lábon is lassú. 2022-ben nálam ennél sokkal mobilisabbnak kell lenni egy irányítónak.

Pont nem én vagyok az, aki megmondja "mit kell".

Akkor mondjon alternatívát is az, aki ilyen erős "véleményt" ír le, mert így vaktában egészen addig hülyeségnek tartom amíg nincs - szerinte - megoldása is az illető szurkolónak.

Brady sem a zsenialitása miatt nyerte az első 3 SB-t, hanem a Pats rendszere hordozta ezt magában. A scoutok anno nem véletlenül várták a 6.-7. kör környékén, mert gyengének ítélték a karjait és csak vonalon belül gondolták jónak. A többit tudjuk. Nyilván nem lesz egy Peyton Manning, de ha visszagondolsz Eli sem volt jobb egész pályafutása alatt mint MJ első évében, mégis a Giants rendszere miatt ugyanannyi gyűrűje van mint Peytonnak. A futkosó QB-k pedig potenciálisan sérülésveszélyesek, BB filozófiája teljesen más. Ott van Rodgers esete, a legjobb QB-k egyike és a bajnoki címe óta semmi nem jön Neki össze, hiába MVP.

De várom akkor az alternatívádat a QB személyére idén vagy hosszabb távon. 

Nem fut olyan rosszul, Lassan több yardot szerez lábon mint levegőben. :) De egyébként tényleg nem olyan lassú egy irányítóhoz képest, teljesen elég lenne, ha a passzjáték beindulna.

Emlékszel még Josh Allen első másfél szezonjára?

Nézd vissza.

Sok szempontból nem összehasonlítható, mert azért fizikálisan nagy különbség van köztük, de ettől függetlenül bőven van még idő és lehetőség a fejlődésre.

Nekem se tetszik, amit most látok, de sokösszetevős ez a teljesítmény is, közel sem csak rajta múlik. Aztán lehet, hogy a végén neked lesz igazad, és elengedjük a kezét, de az egy más döntés lesz, akkor és ott. Pont azért, mert a potenciál igenis benne van hogy egy TB2.0 legyen. Valószínűbb, hogy nem lesz, mint igen, de ehhez idő kell. Más opciónk amúgy sincs per pillanat (és nem, Zappe sem az).

Bárkinek joga van hülyeséget írni az tény, ahogy az ilyen véleményt véleményezni is joga van bárkinek, ha már az arcába tolták :)

Elfogadom a véleményed. Már csak azt írd meg légy kedves, mert eskü tényleg érdekel, hogy (tudom, nem most gondoltad a második mondatot, bár egyértelműen a közeli jövőre utal) kivel tudnánk egyértelműen jobbak lenni? És ha megvan az illető kiléte, hogyan kerül hozzánk és marad nálunk legalább 4 évet? Csak azért kérdezem, mert ha meg tudod oldani, hogy jöjjön pl. Mahomes vagy Allen (bár nálam ő akkor kerül fel a legmagasabb polcra, ha jövőre is hozza a tavalyi és az eddigi idei szintet), akkor már ülök is fel a “bandwagon”-odra skandálni a “Mac Jones-nak mennie kell.” szlogent. Igyekeztem nem cinikusnak lenni, mert tényleg nem annak szánom, csak kb. annyira nem értem hogy hogyan oldható meg, mintha azt olvastam volna, hogy “Az égnek pirosnak kell lennie.”. Go Pats! :)

Ez egy alsóházi rangadó volt. Azért ma a zebrák sem voltak ellenünk meg a szerencse sem. Az a felidö végi szellem passz amit visszafújtak necces volt kicsit.

MJ szerintem ma borzalmas volt. Ha most nem szedte le BB akkor múlt héten biztos nem azért rakta be Zappet mert nem MJ a fix 1.

Szerintem amellett, hogy a támadó fal passz védekezésnél ementáli volt MJ is hozzátette a magáét. Vagy túl sokáig álldogált, rossz fele indult, vagy sokszor pánikszerüen dobott egyet valahova. Nem érzi a zsebben mozgást. A másik kérdés, amit nem látok persze, hogy ebböl hányszor lett volna egyébként célpontja VAGY hányszor olvasta rosszul a védelmet és át lehetett volna hívni esetleg a játékot akár már ha szabad neki.

Azt azért meg kell hagyni, hogy most látszott rajta a küzdeni akarás. Viszont akárhogy nézem a 3-7 td-int arány az wtf. RZ impotencia persze biztos nem csak rajta múlik, azt kb Gronk el óta nem tudjuk mit kezdjünk ott.

Volt zseb? Mert én azt láttam, hogy Andrews nélkül középen is beomlott,a szélen folyamat verték a Cannon,Wynn párost, így nem is nagyon volt hova fellépni. Így azt valóban nem lehetett érezni, mert nem volt. A Jets védőfala nagyon jó, ezt bemutatták tegnap is.

21 éve volt utoljára 2 sack az első negyedben a Jets ellen, és az elmúlt 22 évben ezen kívül volt még 3 db olyan találkozó, ahol ennyi sacket engedtünk az elején. Sajnos már akkor látni lehetett, hogy nem domináljuk a LoS-t és folyamat az életéért fog küzdeni Jones.

A szellemdobás elsőre opciós útvonalnak tűnt, ahol rossz volt a kommunikáció köztük, de ha nem dobja el, ott is teli beverik, hiszen ezért jött a zászló. De nem néztem vissza még egyik szitut se a meccsről, simán lehet hogy nem így volt.

A támadófal nagybetűs tragédia volt, Strange-t konkrétan lecserélték, annyira rossz volt, de gyakorlatilag mindenkiről jött nyomás. Emiatt sztem Mac teljesítményéről kár beszélni, Burrownál láthattuk már, hogy fekve még az elit irányító sem passzol jól. Persze nem volt jó a srác, de a többiek sem segítették ki. Adjunk neki időt és reméljük javul majd a későbbiekben...

Aki dicsérhető az Judon, Folk és Zach Wilson:) ja és az, hogy végre nekimentünk pár negyediknek, lett is belőle TD.

A legnagyobb probléma egyértelműen az volt a támadójátékunkal, hogy a támadófal borzalmas volt. MJ-nek sokszor nem is volt hova menekülnie, mert 2-3 falemberünkün is átment az ellenfele. Az a csoda hogy ezekből nem lett több fumbli és ami volt az is inkább hozzánk pattant. Ezt a meccset egyértelműen a Jets vesztette el, nem mi nyertük meg.

Szerencsére Wilson hozta a formáját. :) Tényleg nem értem a Jets választásait, egyik rossz QB után húzzák a másikat. Tegnap azon nevettem, hogy Mark "Butt Fumble" Sanchez hogyan lett ESPN szakértő éles műsorban?  :)))

Attól mert kivitelezésben nem volt elit, még lehet jó szakember. Illetve az sem árt, hogy ha fogyasztható, befogadható stílusban kommunikál szakmai dolgokat és nem kirekeszt a bonyolult dolgokkal.

Nem hallgattam bele való igaz, attól még tényleg lehet jó kommentátor amiért kevésbé sikeres QB volt. Az a fumble mindent vitt. :)))

Ráadásul ez egy üzlet, és az Ő személye is újabb szurkolókat hozhat az NFL-nek a hispán közösségből.

Én azt gondolom, hogy a meccsen a kulcsszituáció az volt, amikor megjavult a GamePass. Onnantól már lényegesen jobban játszottunk. Ezek szerint a stáb is ezt használja ;)

Nekem tetszik ez az MJ gyerek. Néha az a szubjektív benyomásom, hogy talán túlzásba is viszi akarást és ezért hibázik. Azt gondolom, hogy amíg az látja a stáb, hogy fejlődik - és ez nem feltétlenül látványos -, addig megkapja a bizalmat.

Sokkal érdekesebb kérdéskör az, hogy lesz-e trade maholnap.

Néhány, már nem igazán első benyomás. Azt azért Mindenki tudta, persze az ellen is, hogy az Ofal gyatra lesz, mert az esze, tapasztalata, „főnöke”, MJ legfőbb embere és Strange köldökzsinórja esett ki. (A jó öreg Ferentz, aki valamiért soha senkinek se kell csak Nekünk, a cipőjét nem viheti Andrews-nak, örültem, hogy legalább a snapek feladásban nem hibázott.) Nekem úgy tűnt ezt sem MJ, sem a playhívás nem vette elég komolyan, pedig biztosan van elfogadható megoldás gyenge falra, hiszen több csapat is küszködik átmenetileg v. tartósan evvel.

Ez a több szurkoló társam által lesajnált, szerencsétlen Wilson azért csak összedobált 350 yardot ellenünk (sec.?), azt meg majd megtanítják Neki, hogy ha el kell dobni a labdát akkor el kell dobni. A 3 INT szerzésünkért nem kellett igazán megküzdeni, legfeljebb az egyiknél DMC-nek az oldalvonallal. Egyszóval az „ajándékokkal”, ha nem is jól, de a győzelemhez elégségesen gazdálkodtunk.

Valóban, 355 yard a levegőben az gombócból is sok. Szép teljesítmény. Bár 20/41 kísérletből azért nem is olyan fényes.

Árnyaláshoz tegyük hozzá, hogy az egész Jets futott összesen 51 yardot, a leghosszabb 11 volt. Szóval a D fal tette a dolgát, "hagyta" Wilsont passzolni. Nem sok híja volt, hogy össze is jöjjön nekik. A seconday dolga nyilván nehezebb volt a futás ellen készülés miatt.

Válasz Elm üzenetére

Valószínűleg a hazai Jets meccsig Wilson-t megtanítják arra, hogy ne erőlködjön, hanem dobja ki a labdát vagy feküdjön le, ha szorongatják :), így az a meccs nem lesz pihekönnyű Nekünk. Persze remélem sok fontos játékosunk addigra visszatér a kényszerpihenőjéről.