Beharangozó 13. hét : Bills @ Patriots

Kép
w13billsatpats

      A 13.héten a New England Patriots sorozatban második főműsoridős meccsén lép pályára, a csütörtöki Vikings elleni vereség után ismét egy Thursday Night Football keretei között. Az ellenfél a Buffalo Bills csapata lesz, a mérkőzés a Gillette Stadiumban kerül megrendezésre magyar idő szerint december 2-án, péntek hajnali 2:20 órai kezdettel.

A mérkőzést az Aréna4 csatorna élőben közvetíti.

 

 

 

 

      A csapat a hétvégén újra a piros throwback mezben fog pályára lépni. Reméljük, ez jó ómen lesz, hiszen a Pats hazai pályán 7-0-ra áll, amikor ezt a retró szerelést viseli. Idén már szerepelt a csapat ebben a cuccban, akkor a Lions ellen 29-0-ra nyertünk. A New England egyébként 1993-ban váltott a most is használt logójára, azóta ez lesz a nyolcadik alkalom, hogy a "Pat Patriot" logós retró szerelésben lép hazai környezetben pályára.

 

w13p5

 

 

 

 

A két csapat elmúlt mérkőzései

 

      A Pats elmúlt két mérkőzése a bye weekje után szinte ellentétesre sikerült. Egy szenvedős, brusztolós meccset játszottunk a Jets ellen - amely Jets egy héttel azelőtt parádés meccsen verte meg mostani ellenfelünket, a Buffalót -, mindkét csapat ligaelit védelme ellen lépett pályára mindkét csapat akadozó támadógépezete. Nem volt egy támadófoci szerelmeseinek ajánlható meccs, 17 puntot váltottak a csapatok, 1-1 mezőnygólt tudtak csak feltenni a táblára, és amikor már mindenki a hosszabbítást várta, villant egyet a Pats spec teamje, és egy fantasztikus punt visszahordással 5 másodperccel a meccs vége előtt bebiztosította a győzelmet.

      Nem játszott jól a Patriots offense a mérkőzésen, Mac Joneson komoly nyomás volt, a támadófal Andrews és Wynn sérülése és kiválása miatt kifejezetten rosszul teljesített, és nem várhattuk, hogy ez jelentős mértékben megváltozzon a Viking elleni mérkőzésre.

      Ezzel szemben a Pats top5 védelme ellen a Vikes is, míg a Minnesota top pass rush duója ellen egyaránt nagyszerűen játszott a New England offense is. Cousins 299, míg Jones 382 yardot passzolt, bár a futás egyik csapatnak sem ment. Parádés adok-kapok volt, a meccs egy jelentős részében vezettünk is, bár egyik csapat sem tudott egy labdabirtoklásnál jobban elszakadni, de a végjátékból a Vikings jött ki jobban, és nyerte meg a mérkőzést.

      A mérkőzésen rendkívül bosszantó volt, hogy a bírói egység is igen rossz teljesítményt mutatott fel, és sajnos ezek döntő többsége a mi kárunkra volt, az elvett Henry TD-n kívül is rengeteg holding vagy más büntetések nem lettek befújva a Vikings ellen. Összességében ezzel nincs mit tenni, de azt nem mondhatom, hogy a jobb csapat nyert, mindkét csapat jól játszott, a Vikingsnak is voltak egészen parádés megmozdulásaik, bármelyik csapat nyerhetett volna a bírói hibák ellenére is. Szórakoztató és izgalmas mérkőzés volt, ahol többször megvolt az esélyünk arra, hogy mi nyerjük meg a meccset. Most ez a Vikesnak jött össze.

 

      Három hete a Bills pont a Vikings ellen lépett pályára, a múlt heti beharangozóban szerepelt már a mérkőzés összefoglalása, a Vikes hosszabbítás után 33-30-ra győzte le a Billst egy egészen elképesztően izgalmas meccsen. Talán az év meccse volt.

      Két hete a Browns ellen újra nyert a Bills, 31-32-ra múlták felül a Clevelandet. A Buffalo az első félidőben bealudt, csak a szünet előtt közvetlenül tudták átvenni a vezetést, amit aztán nem is engedtek ki a kezükből, sőt tovább növelték azt. Igazából nem játszott kiemelkedően jól a Bills, Allen csak 197 yardot és egy TD-t passzolt, de futottak 171 yardot, kézben tartották a mérkőzés második felét, és Brissett 316 passzolt yardja ellenére sem tudott a Browns elég támadást pontokra váltani. A Buffalo pont annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez szükséges volt.

      Múlt héten a Bills is a hálaadás napján lépett pályára, meglepetésre egy a miénkhez hasonlóan színvonalas és igen szórakoztató meccset játszott, ahol a meglepetés az egyébként nem túl veretes Lions játéka volt, amelyik megint kifogott egy jó napot, és igencsak megizzasztotta a Buffalot. Az első negyedben mindkét csapat vezetett egy-egy 10+ playes, 60+ yardos TD driveot. Aztán a második negyedben is folytatódott az adok-kapok, szintén egy-egy hosszú TD drive után a Billsnek még maradt másfél perce a félidő előtt, és egy field goalig még el is jutott. Aztán a harmadik negyedben Allen előbb eladta a labdát a Lions 10 yardosán, de aztán rögtön javított a védelme, mert sackelték Goffot az end zoneban egy safetyért. Aztán puntok és kihagyott mezőnygól után az utolsó negyed elején egy TD-vel visszavette a vezetést a Lions (+ a sikeres 2 pontossal újra 3 pont volt a különbség), majd egy punt váltás következett. A negyed végén azután visszavette egy touchdownnal a vezetést a Buffalo, és 2:40 percet hagyott az órán a Lionsnak. Ezt ki is használta Goff, és mezőnygól távolságig vitte a Detroitot, amit értékesítettek és 25-25-ös döntetlenre vitték a meccset, és amivel csak 23 másodperc maradt a mérkőzésből. De ez megint csak túl soknak bizonyult Josh Allen ellen, a Buffalónak megvolt mind a három időkérése, ezekkel, és egy 5 playes drive-val Allen a Lions 27 yardosáig vitte a csapatát, ahonnan Tyler Bass nem hibázott, és egy 45 yardos mezőnygóllal, 2 másodperccel a meccs vége előtt, megnyerte a Bills a meccset.

 

      A Bills még mindig a liga egyik legjobb csapata, és az SB legnagyobb esélyese, de az utóbbi hetekben hektikusabban teljesítenek, két vereség mellett két olyan győzelme volt, amelyiken nem voltak olyan lehengerlőek, és magabiztosak, mint a szezon előtt várták tőlük. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van egyrészt Allen sérülésének, akinek a könyöke nem tökéletes, de nem hagyott ki mérkőzést, és mostanra már teljes edzésmunkát végez, másrészt a csapatot sújtó sérüléseknek, amelyek miatt több fontos alapemberük esett ki hosszabb-rövidebb időre. Nem a Pats lesz az esélyes a mérkőzésen, de Mac Jonesék hétről hétre jobb teljesítményt mutatnak, egy jó gameplannel egyáltalán nem verhetetlen csapat ez a Buffalo hazai pályán.

 

w13p1

 

      A fivethirtyeight.com szerint a Vikings elleni vereséggel 54%-ról 47%-ra csökkentek a rájátszásba jutási esélyeink. A Bills elleni mérkőzés, csoportrangadóhoz illően, sokkal jobban befolyásolja ezt, a győzelem 69%-ra növelné, ugyanakkor a vereség 34%-ra csökkentené a playoff reményeinket. Utána két olyan mérkőzés következik a Cardinals és a Raiders ellen, amely egységek a szezon előtt sokkal magasabbra voltak rangsorolva, de megtizedelték a sérülések is őket, és nem sikerült olyan teljesítményt hozni, amit elvártak tőlük, úgyhogy ha a múlt heti teljesítményt fenn tudjuk tartani, ezek is bőven nyerhető meccsek lehetnek majd.

    

 

 

 

A két csapat statisztikája

w13stat

 

 

w13p4

 

 

 

Mi várható a mérkőzésen?

 

Amikor a Patriots fut

      A Patriots futójátéka az elmúlt hetekben láthatóan visszaesett. Utoljára október elején, a Lions elleni kiütéskor tudott a csapat futóátlaga a 4 yard fölé menni, a múlt heti Minnesota elleni meccsen összesen 45 yardot kapart össze a csapat 13 próbálkozásból. A szezon elején látott forma szinte eltűnt, és nem lesz könnyű azt visszanyerni az ellen a Bills ellen, amelyik stabilan fogja a futást : hetedikek a ligában a 105,6 yard engedett meccsenkénti futással, és kilencedikek a 4,2 yardos futásonkénti átlaggal. 

      A Pats futásainak oroszlánrészét kénytelen Rhamondre Stevenson magára vállalni, tekintve, hogy Damien Harris továbbra is combsérüléssel küzd. A futást ráadásul nem segíti a változó összeállítású támadófal sem, bár van némi esély arra, hogy David Andrews visszatérhet a fal közepére. A Bills védőfala ráadásul jól teljesít futás ellen, Ed Oliver, DaQuan Jones és Jordan Phillips is jól fogja az ellenfél futáspróbálkozásait, ráadásul az ő munkájukat kiváló, és futás ellen agresszív linebackerek segítik, mint Matt Milano Terrel Bernard és Tremaine Edmunds - bár az utóbbi kihagyta a Bills két utolsó meccsét ágyéksérülés miatt. Nem lesz könnyű újra felpörgetni ellenük a Pats futógépezetét.

          Előny: Bills

 

 

 

Amikor a Patriots passzol

       A Buffalo papíron kiváló secondaryját ebben a szezonban különösen sújtották a sérülések, az évad nagy részében nélkülözniük kellett a két kezdő cornert Kaiir Elamot és Tre'Davious Whiteot, valamint a safety Micah Hydeot, ráadásul a Bills a múlt héten a Detroit elleni meccsen elvesztette a nagyszerűen teljesítő újoncát, Christian Benfordot is. A ligaelit safety páros másik tagja, Jordan Poyer pedig az év nagy részében könyökproblémákkal küzdött.

       Mindezek ellenére viszonylag jól tartotta magát a Bills passzvédelme, csak 19. helyen vannak a ligában a meccsenként a levegőben engedett 221,6 yarddal, de a 10. helyen vannak a passzonként engedett 6,3 yardos átlaggal. A sérülésekkel küzdő secondaryt eddig igazából a pazar pass rush segítette ki a leginkább, amely a szezonban már 30 zsákolást gyűjtött be - ugyanakkor a ligaelit pussrusher Von Miller (8 sack) is kiesett egy térdsérüléssel a múlt héten, ahol már nem is lépett pályára Greg Rousseau (5 sack) és A.J. Epenesa (3,5 sack) sérülések miatt.

       A Patriots passzvédelme sokat javult a Minnesota elleni meccsen az előző hetekhez képest, Mac Jones az idei legjobb meccsét játszotta. Hatékonyan játszott, és jól osztotta szét a passzait Agholor, Parker, Henry és Stevenson között, összesen 382 yardot passzolva. Ha meg tudja ismételni a támadósor ezt a teljesítményt, akkor minden esélyünk meg lesz arra, hogy megverjük ezt a Billst a levegőben.

          Előny: Patriots

 

 

 

Amikor a Bills fut

      A Buffalo csapatának nem a futás az erőssége, de pont a ligaelit passzjáték miatt, ha mégis futnak, akkor eredményesek tudnak lenni. A csapat kezdő futója David Singletary, aki 124 kísérletből 552 yardot futott, ami 4,5 yardos átlag. De mégsem ő a csapat legjobb futója, az ugyanis Josh Allen, a Bills irányítója, aki mindössze 81 kísérletből 561 yardot tett a közösbe, ami 7 yardos átlagot jelent, ráadásul futott touchdownokban is vezeti a csapatát, öt TD-vel.

      A Patriots futásvédelme jól működött az utóbbi hetekben, múlt héten is teljesen kivette a játékból a liga talán legjobb futóját, Dalvin Cookot. A probléma az, hogy a Pats védelme a hagyományos futás megállításában tényleg nagyon jó mostanában, de mint fent láthattuk, a Bills futása közel sem az a hagyományos fajta. A New England általában megszenved a futkorászós irányítókkal, a Ravens és a Bears ellen sem igazán tudtuk korlátozni az irányítók megiramodásait. Hiába teljesít jól a falban Godchaux, Guy, és Wise is futás ellen, hiába jól lép fel Bentley vagy Tavai a futásokra, ha nem tudjuk jól lezárni a széleket, akkor Allen sok problémát fog okozni.

       Singletary mellett az újonc James Cook (Dalvin öccse egyébként) szerepe is egyre inkább nő, átlagban 5,6 yardot tesz meg futásonként, ha igazán felgyorsul, nehéz lesz megfogni, illetve a Colts-tól igazolt Hines is a csapat tagja, de őt leginkább a passzjátékoknál és a spec teamben használja a csapat. Allen számaival együtt egyébként a Bills a második legjobb futó csapat a ligában, átlagosan 5,3 yardot tesznek meg a földön futásonként. Ennek ellenére a Patriots hétről-hétre fejlődő futásvédelme meg kell hogy tartsa ezt az egységet, "csak" meg kell próbálniuk a zsebben tartaniuk Allent.

          Előny: Patriots

 

 

 

Amikor a Bills passzol

        A múlt héten Justin Jefferson volt az ellenfelünk, most a liga másik elit elkapója ellen kell kitalálnunk valamit, mert Stefon Diggs ugyanolyan elképesztő elkapásokra képes, mint amilyeneket Jefferson sajnos be is mutatott ellenünk csütörtökön. Természetesen Diggs, aki a liga egyik legjobb útvonalfutója is, vezeti a Bills elkapósorát, 84 elkapásból már 1110 yardnál tart, és kilenc touchdownt szerzett, ráadásul ebben a 84 elkapásban számtalan nemcsak zseniális, de meccsdöntő elkapás is van. Ami még rosszabb hír nekünk, hogy Diggs nincs egyedül ezzel a teljesítménnyel, Gabriel Davis (33 / 650 / 5) és Dawson Knox (33 / 327 / 2) is ott van Allennek célpontként. És akkor még tetézzük ezt, hiszen jól emlékezhetünk a tavalyi playoff meccsről Isaiah McKenziere, aki ugyan csak harmadik-negyedik opciója általában Allennek, de annak kiváló, már 30 elkapással, 315 yarddal, és 4 TD-vel áll.

       Josh Allen a szezon elején elképesztően kezdett, de az utóbbi időkben egy kissé inkonzisztenssé vált a játéka, tőle szokatlanul buta interceptionöket dobott, többször hoz, vagy kénytelen hozni rossz döntést, és egy kisebb könyöksérüléssel is játszik. Várhatóan JoJo kíséri majd Diggst, akinek DMC segíthet be. Tavaly McKenzie alaposan megégette Myles Bryantet, érdekes lesz látni, hogy Bill Belichick változtat-e ezen a párosításon. A meccs kulcsa talán az lehet, hogy sikerül-e nekünk is hibákra kényszerítenünk Allent, hiszen a Bills minden meccsét megnyerte, amikor tudott vigyázni a labdára, és nem voltak a Billsnek ki nem kényszerített turnoverei.

      Előny: Bills

 

 

 

Speciális csapatok

      A két csapat spec egységeinek teljesítménye nagyjából kiegyenlített. Mindkét rúgó kiválóan teljesít, Nick Folk (24/28 mezőnygól, 23/23 extrapont) és Tyler Bass (23/26 mezőnygól, 32/33 extrapont) is remekelt az egész szezonban. Bass a 2020-as újonc szezonja óta először hibázott el extrapontot a múlt héten, de közvetlenül utána végül egy meccsnyerő 45 yardos field goalt vágott be. 

      A puntoknál a Bills talán egy kicsivel jobb, tekintve, hogy Sam Martin 48 yardot átlagot, igaz, a támadósornak köszönhetően ugye elég kevés munkája van, míg a Patriotsnál a Jake Bailey helyén játszó Michael Pallardy bár két hete egészen jó volt, a Minnesota ellen már ő is belehibázott.

      Visszahordásokban mindkét csapat hektikusabb, két hete Marcus Jones meccsnyerő visszahordást villantott, de a Vikings ellen nem tudott nagyot alkotni, míg a rendszerint jó coverage munkába Minneapolisban komoly hiba csúszott, és egy 97 yardos touchdown visszahordást engedtek. A Billsnél Nyheim Hines hordja vissza a puntokat és a kickeket is, mindkettőnél jó teljesítményt nyújt. Ugyanakkor a Bills coverage munkája nem mindig elég jó, így alappal várhatjuk, hogy Jones visszahordásai kedvező mezőnypozíciókat tudnak biztosítani, és így lendületet tudnak adni a támadójátékunknak.

          Előny: Patriots

 

w13p3

 

 

 

 

Érdekességek

 

  • A New England és a Buffalo 2022-es két alapszakasz találkozójából lesz ez az első. A két csapat másodszor majd az alapszakasz zárásaként fog találkozni Buffalóban, január 7-én vagy 8-án.
  • A két csapat tavaly megosztozott a győzelmeken, mindkét csapat idegenben nyert, a Pats Buffalo-i győzelme emlékezetes meccs volt, ahol a viharos szélben három passzkísérletet engedett el (két elkapásért) Mac Jones, és a futójátékot toltuk le a Bills torkán. Tavaly egy harmadik mérkőzésen is találkoztunk a Bills-szel, a rájátszásban a Buffalo nyert 47-17-re.
  • Az e heti mérkőzés lesz a 126. találkozó a két csapat között. A New England 77-47-1-re vezet a sorozatban, és a 2000 óta megrendezett legutóbbi 44 alapszakasz meccsből 36-ot megnyert. A Patriots összességében 39-23-ra áll a Buffalo elleni hazai pályán, ebből 16-4 a Gillette Stadiumban.
  • A Patriots és a Bills közös történelme 1960-ra nyúlik vissza, amikor mindketten az AFC East tagjai lettek. Az azóta szerzett 77 győzelem a Bills ellen csapatrekord bármely ellenféllel szemben. Ez egyébként csak négyel több, mint a következő legmagasabb győzelmi számunk, amelyet a New York Jets ellen tartunk.
  • A legnagyobb pontkülönbségű Patriots győzelem 46 pont volt 2007-ből, amikor a Pats 56-10-re nyert. A legnagyobb különbségű vereség 35 pont 1970-ből, amikor pedig a Bills nyert 45-10-re. A leghosszabb győzelmi sorozatunk a Bills ellen 15 meccses, 2003 és 2010 között.
  • Bill Belichick rekordja 36-10 a Bills ellen, ebből 36-9 a Patriots vezetőedzőjeként. Sean McDermott, a Buffalo vezetőedzője 4-7-re áll a New England ellen.
  • A Bills korábbi játékosa volt OT Conor McDermott, aki most a mi rosterünkön van, míg korábban megfordult a Patriotsban WR Jake Kumerow, aki most a Buffalo játékosa, és OL Ryan Wendell, aki 2008 és 2015 között volt a Pats játékosa, és most a Billsnél segédedző.
  • A Patriots 37 sackkel lép pályára ezen a héten, ami a második az NFL-ben a Dallas 45 sackje mögött, illetve a harmadik helyen áll 12 interceptionnel, a Philadelphia 15 és a Buffalo 13 interceptionje mögött. 
  • S Devin McCourty csütörtökön a 200. NFL-meccsén lép pályára a Bills ellen. Minden mérkőzésen kezdett (199), és a csapat történetében a harmadik a kezdések számát tekintve és a 6. a lejátszott meccsek számát tekintve.
  • K Nick Folk ezen a héten a New England örökranglistájának 8. helyén áll 407 összpontszámmal, és két pontra van szüksége ahhoz, hogy Stanley Morgant (408) megelőzve a 7. helyre kerüljön az örökranglistán. Folk ezen a héten zsinórban 56 darab 40 yard alatti mezőnygóllal lép pályára. Az utolsó 40 yard alatti hibája egy 21 yardos mezőnygólkísérlet volt 2017. október 12-én a New England ellen, amikor még a Tampa Bayben játszott. Az NFL-rekordot a legtöbb 40 yard alatti mezőnygólok sorozatában a baltimore-i Justin Tucker (2016-2020) tartja 70 ilyennel. Idén egyébként Folk pont Justin Tuckerrel holtversenyben vezeti az NFL-t értékesített mezőnygólokban (24).
  • RB Rhamondre Stevenson 50 elkapással a harmadik, és az elkapott 359 yarddal a negyedik az NFL-ben a futójátékosok között.
  • LB Matthew Judon 13 sackkel továbbra is vezeti az NFL-t, ami karriercsúcs, és ha ezzel a tempóval szerezné idén a zsákolásokat, akkor a szezon végére 20 sackkel állna, ami csapatrekord is lenne. A Patriotsnak még soha nem volt olyan játékosa, aki az NFL-ben a sackek számát vezette volna a szezon végére.

 

 

 

 

Sérülésjelentés

(november 28.)

 

Patriots :

Nem edzett : OL Isaiah Wynn (láb), RB Damien Harris (comb)

Korlátozottan edzett : C David Andrews (comb), DB Marcus Jones (boka), WR DeVante Parker (térd), T Yodny Cajuste (vádli), WR Jakobi Meyers (váll), CB Jalen Mills (ágyék), WR DeVante Parker (térd)



Bills :

Nem edzett : T Dion Dawkins (boka), S Damar Hamlin (betegség), CB Dane Jackson (betegség), S Jaquan Johnson (betegség), LB Von Miller (térd), TE Quintin Morris (betegség), WR Khalil Shakir (betegség)

Korlátozás nélkül visszatért az edzésre :  QB Josh Allen (jobb könyök), LB Tremaine Edmunds (ágyék, csípő), DE A.J. Epenesa (boka), CB Cam Lewis (kar), C Mitch Morse - (könyök, boka), DT Jordan Phillips (szem), DE Greg Rousseau (boka)

 

w13p2

 

 

 

A meccs esélyese a fogadóirodáknál a Buffalo,

 5 pont körüli favorit a Bills, 44-45 összpontszám mellett.

 

 

w13gp

 

 

forrás : patriots.com

Hozzászólás

Ez egy nagyon nehéz meccs lesz. Ha nem lesz TO és az offense nem játszik 110% al, akkor sajna ki fogunk kapni. De ne legyen igazam. Lepjenek meg engem meg a Buffalot is :) Várnék most már pár trükkös játékot is. Idén nagyon hiányoltam öket. (Mayers passz pl.)

Kicsit OFF:

Kurt Warner elemzi MJ játékát a Wikes meccs után. Hát ha érdekel valakit:

https://www.youtube.com/watch?v=UL9MdsqPt_4&ab_channel=KurtWarnerxQBConfidential

röviden, nem tul elégedett az utvonalakkal. :) Le kéne szerzödtetni OC-nak :)

 

 

Kisebbfajta csoda lenne szerintem, ha nyerne a Pats. Már egy izgalmas meccs is meglepne, de én általában pesszimista vagyok. A Vikings ellen nem voltam az és mi lett belőle. 

Továbbra is azt mondom, hogy nem MP az, aki egyedül találja ki a játékokat. Nyilván megbeszélik őket. Szóval minden tiszteletem Warner-é, de azért meghallgatnám a másik oldalt is. Trükkös játék jöhetne pár szerintem is, mert ennek az offense-nek minden erősítésre szüksége van, 

Judon mondta, Wise-vel karöltve, a Patspulpit szakírójának, hogy Allen ellen (:)), a többemberes, szervezett és fegyelmezett passrush lehet a megoldás, állandóan magunk előtt kell tartanunk és üldöznünk kell…

Én ettől a villámgyors McKenzie-től tartok, meg a nyüzüge/cikázó Singletary-től, Diggs-ről nem is beszélve. Az offense is vizsgázik, főleg a fal, mert hiába nem játszik a 8 sack-es Von Miller, marad ott bőven a védelmükben elit játékos.

Szeretném, ha ez a meccs lenne az idei legjobbunk! Go Pats!

Elsőre nézzük meg a tavalyi DB sor összetételét, aztán a mostanit.

JCJ, Williams, Bryant, Bethel, Ross, Bausby

És a mostanit:

JoJo, Mills, Bryant, két Jones, plusz Dugger sem volt a WC meccsen.

Azért most puntoljanak párat kivételesen.

Kétségtelenül jelentős a különbség a mostaniak javára, bár akkor  a WC meccsen Dugger 82% snap-et pályán volt, DMC meg 100%-ot. (Sajnos az utóbbinak volt a legtöbb szerelése, meg JC.-nek és Phillipsnek. :() Ross és Bausby jelentéktelen snap-nyit volt a pályán, (14%,5%) azaz kétségtelenül nem voltak minőségi backup-ok.

Jó lenne a puntokkal rövid pályákat szerezni, az Ő punterük meg legyen hímes tojás! :)

A WC meccsen főleg TE Knox villogott Náluk, közel 90 yarddal és 2 TD-vel. Sajnos valahogy a TE elleni játékunk nem az igazi. De minden meccs más.

HT, Collins, Van Noy trióhoz képest is jelentősen gyorsultunk, szóval én annyira most nem félek ettől a meccstől. Legalábbis abban a formában nem, ahogy múltkor elvertek minket.

Mai sérülés jelentés: D. Harris és Wynn holnap out.

Kérdéses:

WR Jakobi Meyers (váll)
OT Yodny Cajuste (borjú)
C David Andrews (comb)
CB Jalen Mills (ágyék)
CB Marcus Jones (boka)
S Jabrill Peppers (betegség)
 

Meyers szegény még mindig nem százas, nincs ideje rendesen meggyógyulni, ahogy Adrewsnak sem. Erre a meccsre lehet pihentetni kellene őket, nehogy még rosszabb legyen. A Bills meccsen talán fontosabb lenne a kulcsembereink jó állapotának megőrzése a továbbiakra. Bár a vélemények szerint a Bills most talán inkább verhető, mint a többiek, a fene tudja - meg a sötét nagyúr. :) :) Nehéz döntés, az biztos.

 

Bizakodó vagyok, mivel sokkal gyorsabb és atletikusabb az LB sor a PO meccshez képest. Nincs mese meg kell kergetni Allent, hogy belehajszoljuk egy (de jobb lenne inkább 4) nagyobb hibába.

Wynn OUT mára, Brown-t FLU-val kezelik, kérdéses (ha játszik is, képzelni milyen erőben lesz...), Cajuste és Conor McDermott beszáll a játékba. Hát meglátjuk, milyen lesz ettől a falunk.

Felhozva a PS-ből a meccsre: G B.Murray és K T.Vizcaino

A meccshez tartozó chat: https://chat.pats.hu/channel/Bills