Első benyomás - 15. hét: Patriots @ Raiders

Kép
EB

Hát ilyet... Hihetetlen, hogy futballpályán ilyesmi megtörténhet... A Patriots a Raiders otthonában talán az utolsó esélyét is elvesztette annak, hogy idén a rájátszásban szerepeljen, de ha az egész szezont megnézzük, nem is való oda ez a csapat. Ezúttal is hihetetlen körülmények miatt és mellett kapott ki 30-24-re.

A támadósor újabb kálváriája volt ez a találkozó, szinte semmit nem tudott felmutatni a passzjáték terén a negyedik negyedig a csapat, a futójáték többé-kevésbé azért működött. A redzone-ban megint előjöttek a hibák/hiányosságok, a Raidersnek meg sikerült puntot is blokkolnia, így 17-3-ra vezetett a hazai csapat a félidőben.

A második félidő elején picksixet szerzett Dugger és további két mezőnygóllal egy pontra feljött a csapat. A legjobb drive ezután érkezett, Stevenson nyargalt be a célterületre és átvette a vezetést a csapat, sőt a kétpontos is sikerült - 24-17.

Egy-egy 3&out következett, majd a Raiders az utolsó drive-ban megindult, eljutottak a Patriots 30 yardos vonalára, ahonnan Carr feldobta a labdát, Cole pedig lehúzta azt. Itt jött az első hatalmas blama - tisztán kivehető volt, hogy kilépett, a zebrák hosszas nézegetés után mégis megadták - tragédia, gondolhattuk.

Az igazi tragédia ezután jött - az utolsó playben trükközni akart Meyers és a Stevensontól megkapott passzt indokolatlanul dobta hátra, amit egykori játékosunk Chandler Jones vissza is hordott...

A Twitteren sem találtam teljesen jó kifejezést erre: sokkoló, tragikus, jöhetnek a jelzők... A meccs közben sokmindent éreztem, most leginkább ürességet. Az NFL valaha volt egyik legröhejesebb játéka volt ez, bőven túlmutatva a Dolphins elleni vereséget okozó playen, vagy a Colts puntján ellenünk anno, de ide lehetne sorolni a buttfumble-t is akár.

Ezzel azt gondolom - bár én a meccs előtt is így voltam vele - hogy a playoff elszállt. Ilyen játékkal egyébként sincs helye a csapatnak a rájátszásban, és itt főleg a támadósorra gondolok. A védelem a második félidőben lenullázta a Raiderst gyakorlatilag, a végén kapott touchdown meg ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a meccs utolsó játéka - csak éppen a bírók részéről.

Szombaton játszik legközelebb a Patriots - hazai pályán fogadjuk a tavalyi AFC-győztes Cincinnati Bengalst. Bár Belichicktől nem erre kell számítani, és nyilván a játékosok is bizonyítani akarnak egy ilyen borzadály után, de lassan inkább a draftpickek felé kell fordítani a fejünket.

Hozzászólás

Közben Meyers magára vállalta az utolsó játékot. Hősködni akart - nem jött össze...

Legalább olcsóbb lesz újra igazolni 💁🏻‍♂️

Tényleg nehéz szavakat találni erre. Persze tudom hogy semmi sem fog történni, de ideje lenne rendet rakni az edzői stábban!

Gyenge mérlegű/játékú csapat bejuthat a PO-ba, de ostobán játszó ne jusson be.

Elgondolkodtam, hogy miért adták meg a számunkra nyilvánvalóan vonalon kívül befejezett elkapást. Csak vad dolgok jutnak eszembe, pl. a cipője orra (a bírók kikockáztathatják!) csak később ért le, mint a sarka. Egyébként ahhoz a drive-hoz semmi közünk nem volt, időkérés nélkül megtettek 70 yardot 70 sec alatt, közte a saját 19 yardosukon 4&10 re! Kuka védelem volt, de tudom, a bírókra könnyebb kenni az egyenlítést! Ugyan! Még volt 2 kísérletük is, és nagy tiltakozást sem láttam a csapattól a TD után. (Egy patriots-os játékos mondta a minap, úgy kell győzni, hogy az esetleges bírói hibák beleférjenek.) A bírók egyébként nem ellenünk fújtak! (LV bünti 13/90 yard, mi hoztuk a szokásos 6-ot.)

A java, az ostobaság csúcsa, azonban csak ezután jött! A meccsen legjobban játszó két támadónk (Mondre, majd Meyers) óriási hibát vétett és ezzel annulálta a korábbi teljesítményét. 3 sec alatt elbuktuk az OT-ot is.

Az elkeseredésem/bosszúságom határtalan. Fogalmam sincs, hogy a sok játékos közül kit is hibáztassak. Az Ofalat nem az biztos, futottunk 200 yardnál is többet és talán inkább még többet kellett volna. Egy handoff-os MJ lehet többet ért volna.

Minden elismerésem azé, aki képes még Patriots meccseket nézni. Belichick lassan elgondolkodhatna a nyugdíjba vonuláson, Matt Patricia-t pedig örökre el kellene tiltani a focitól, az az ember a világ szégyene.

Az se volt semmi, ahogy Mac Jones-t a földbe nyomta Chandler Jones, félkézzel. Ennyire puhány fickót azért ritkán látni ebben a sportágban. 

Számomra az első támadás végén az a szerencsétlenkedés jobban fájt, mint Meyers passza. Utóbbi szimplán egy játékos hibája volt, még csak nem is figyelmetlenségből adódott, nem tudok rá haragudni.Az első viszont rendszerszintű balfaszkofás. 6 próbálkozás alatt 2 időkérést elégetni és 2 TD - t lenullázni egy olyan csapat ellen, aki arról híres, hogy 5 yardon belül képtelenek bárkit megállítani… hát ez már a “fogd meg a söröm” kategória, ilyet véletlenül nem lehet. Én már 4&6-ra is megpróbáltam volna, ha már lúd, legyen kövér alapon.

Hopi, MJ nyilatkozta, hogy nem kell bírózni. Ezzel együtt az sorsfordító ítélet volt, mert 30 yardra voltak időkérés nélkül, 30 sec volt hátra. Persze, lehet így is meglett volna nekik, de azért az a pálya legnehezebb része támadó szempontból. 1 sack elég lett volna és vége a a meccsnek.

 

 

 

Az első visszapassz Stevensone volt ,az a kérdés hogy az partizán akció volt-e ?

Az volt. Andrews nyilatkozta, hogy egy sima draw futás lett behívva, aztán irány az OT...

Akkor viszont ez elképesztő fegyelmezetlenseg Stevensontol és Meyerstol is. Nekem ez is azt mutatja,hogy nagyon nincs rend a fejekben. Régen BB egy sima fumbleert hetekig doghouseban tartotta Ridleyt,nem hogy ilyen lehetett volna.

De koszi az infót.

Azért ha a "do your job" elvet nézzük, akkor nincs is közte olyan nagy különbség. Ha igen, akkor a szándékos eltérés a hívástól inkább tűnik nekem súlyosabbnak, még akkor is, ha a maximális jószándék vezérelte...

2 értelmezhető jó játékosunk van offenseben akik a hátukon viszik a csapatot: Stevenson és Meyers. Akár pont ebből a tényből fakadóan ők most túl vállalták magukat és hősként meg akarták nyerni a meccset.

Aludva rá egy nagyon rövidet, ez az utolsó játék igazából nem is fáj már. Alapvetően eddig a játékig el se kellett volna jutni, de a bírói hibáig se. Hitvány egy QB munka volt ma… aztán másod sorban akár a szokásos OC munka, bár ma rengetek kihagyott elkapó volt, alakultak jól útvonalak.

Az első felével nagyjából egyet értek,akkor meg az a fura,hogy egál (!!!) állásnál két játékos nekiáll hero ballt játszani. Ez olyan fokú játékos fegyelmezetlenség lenne ,ami eddig elképzelhetetlen volt BB-nel.

Nagyjából ezzel a szkeccsel foglalnám össze a meccset : 

- Cowboys : Hoszabbításban béna dobásból interceptionnel és picksixszel kikapni? Ki tudna ilyen böszmeséget még?

- Patriots : Fogd meg a söröm!

(- Colts (távolról beszűrődve) : Ugyanmá' srácok...)

Figyelünk arra, hogy minden évtizedből hagyjunk örök emlékeket az utókornak, Tuck Rule - mekkora fumble volt, atyaég, újra egyértelmű lett számomra -, Miami Miracle, most meg ez :D

Összességében jó, hogy 3 meccs van, belefáradtam ebbe a csapatba, a szezonba. Pedig jól alakultak az eredmények megint, teljesen menedzselhető lett volna egy győzelemmel a hajrá, még ha a mutatott játék ismételten nem adott okot rá. És igen, én is azt mondom, hogy nem kell bírózni, de beszélgetni lehet róla, általánosságban vannak megint akkora hibák, Ők meg örökké szent tehenek maradnak, ami rohadt igazságtalan. Amikor Blandino is egyértelműen bemondja, hogy incomplete, pedig aztán ha valakiknek az a dolguk, hogy azonnal melléjük álljanak ugye. Annyi ideig nézték, egyértelmű volt, hogy meg fogják adni. Megkérném udvariasan, küldje már át iwiwen vagy myvipen azt a képkockát, ahol bent volt a második lépés.

A kifejezés pedig, amit keresel az amatőr és a b@lf@sz keveréke, végtelen permutációban. Ez egy óralepörgető, alibi játék volt, aminél nem is értem, mire gondoltunk, főleg Stevenson.

Részlet az nbcsports egyik cikkéből:

"... ez a gyakorlati következménye annak, hogy a Patriots-Raiders játékot a főműsoridőből kivették. Az NBC-nek több kamerája lett volna, mint egy alacsony szintű regionális FOX-nak. Beleértve a pilon kamerákat is!"

Ugyanebben a cikkben Anderson alelnök azt mondta Reiss-nek:... nem volt egyértelmű bizonyíték az elkapó lábfejének leérésére... ​​​​​​

Egy kérdés, ha a 2.lépésnél előbb a sarok ér le belül és aztán a lábfej kívül, az hogyan itélendő meg? Mert igen gyakran a cipő hegye elég... 

Ebben az esetben amit írsz, akkor elméletileg incomplete a passz, hiszen a láb egy része kívül volt, teljesen mindegy, hogy korábban a sarka még belül ért le.

Ha azonban a második "lépésnél" csak húzza a cipő orrát a füvön a játékos és még belül ér le először, akkor érvényes az elkapás. Ajánlom a múltheti 9ers-Bucs meccsen CMC touchdownját, az egy tökéletes példa erre szerintem.

Anderson nyilvánvalóan védi a mundér becsületét, nyilván nem fogja azt mondani a hivatalos szerv alelnöke, hogy elcseszték - ellentétben Blandino-val, aki a stúdióból is többször mondta, hogy ez nem TD. Nagyon rossz példát mutat ez, hiszen tényleg egyértelműnek tűnt a szituáció. Felteszem a kérdést: ha legközelebb történik egy ugyanilyen eset, akkor ott mi lesz a jó "megoldás"? Ha elveszik az is baj lesz, mert ezt megadták, de ugyanez igaz fordítva is.

Ezen a héten több olyan bírói tévedés volt, ami döntően befolyásol(hat)ta a mérkőzések végeredményét, és nem először fordul már ez elő. Persze lehet azt mondani, hogy lett volna még esélye a Raidersnek utána is, de egyértelműen ez egy mérkőzést befolyásoló hiba volt - ami pedig a legnagyobb problémám, hogy minden bizonnyal ennek sem lesz semmiféle retorziója. A meccset nem csak emiatt vesztettük el, ebben mindenkivel egyetértek, de az éremnek mindig két oldala van.

Értem, de a véleményem az, hogy a cipőorros változatok se legyenek érvényesek, mert a sportolók nem azon járnak. A 2 lépés/2 talpra lerakott láb belül egyértelműbb lenne.

Engem az diszkrimináció is zavar, hogy nem egyenlők a technikai feltételek minden meccsen. 

Nekem a toe draggel nincsen különösen bajom, ha így húzza be, senki nem szólt volna egy szót sem. Ha egy játékos olyan kiváló koordinációval rendelkezik, hogy meg tudja csinálni, akkor minden elismerés jár neki.

Ez szerintem nem csak téged zavar. A legnagyobb vicc, hogy ez a csatorna adott Bradynek 10 évre 375 millió dollárt és nem futja nekik arra, hogy a nyolc pilonba berakjanak egy pár kamerát... :D Ami volt elmúlt, ez már így marad :)

De írhatnánk akár a gólvonalat is:) Rendszeresen előfordul, hogy egy kérdőjeles TD-t nem teljesen vonalban, hanem oldalról mutatnak. És akkor persze, hogy nincs megdönthetetlen bizonyíték.

Nem kamerákkal kellene már szarakodni, az okos világban. Chip alapján meg lehetne mondani hogy a labda meddig jutott el. De ugye a lánccal való méregetéshez is ragaszkodnak..

Szerintem továbbra is kellene a kamera, mert az európai focival ellentétben itt nem csak tisztán az a kérdés, hogy bent / kint volt-e a labda, hanem az is mikor volt ott, akkor hol volt a játékos, stb ?

Teljesen új csapatot kel építeni, mert ez a mostani valami nem jött be! Mac Jones-sal vagy nélküle... Fel kel menni és normális játékosokat igazolni a drafton és nem alibizni! Ja és kell egy támadófal koordinátor és egy támadó Koordinátor is! Matt Patricia meg ha csak erre van akkor rúgják ki a világűrbe! A védelem ok, erre lehet építeni!

"Teljesen új csapatot kel építeni, mert ez a mostani valami nem jött be! Mac Jones-sal vagy nélküle... Fel kel menni és normális játékosokat igazolni a drafton és nem alibizni!"  ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Nem is értem miért nem pár itteni szurkoló vezeti a csapatot BB helyett ?

Ezek a szurkolói hozzászólások az első benyomásról szólnak. Én nem gúnyolódnék az elkeseredett/bosszús/tehetetlen szurkolói! véleményeken, amelyek nem feltétlenül átgondoltak és senki sem akarja igazán a fél csapatot kirúgni.

Válasz hopi46 üzenetére

OK, de a szurkolótárs hozzászólása kb olyan volt, hogy "nem gond lefutni a maratont, fel kell venni a futócipőt és futni, nem alibizni". Idén sem vagyunk rossz csapat, egyszerűen az offense nem akar összeállni valamiért. A PO-nak nincs értelme, ezért kellene jövőre új OC és azzal meglátjuk mire megy MJ, ha ott sem változik semmi akkor máshol kell keresni a problémát. Nyilván nem egyedül MJ a hibás, sőt. 

Ha szerinted ez jó, akkor nem szóltam semmit! Itt kb a védelem kivételével minden kuka! A maratonfutás nem jó példa, mert ott beosztják az erejüket, itt senki sem a tervek alapján játszik... Azért, ha az offense nem tud pontokat rakni a táblára, akkor ott az irányító az elsők között hibás a koordinátor mellett! Az offense nem akar összeállni? Mert nincs! Szóval kuka a szezon és sok türelem nincs MJ-vel szemben sem szerintem! JA és ettől a csapattól már egy PO azért eddig elvárás volt! Már Brady lelépte óta sajnos nem vagyunk ott...

Nem azt mondtam, hogy jó, hanem azt ez nem annyira rossz. Az offense gyengeségét ne a QB-re rakjuk egyedül. Itt BB-ék többször lenyilatkozták, hogy más az offense szisztéma mint tavaly. Többször elmondtam, aki nem érti az NFL kiegyensúlyozottságra való törekvésének az elvét az nézze az európai focit vagy a Forma1-et ( e két utóbbiban már elkezdődtek a törekvések efelé is ). Az öreg bebizonyította, hogy TB nélkül is van esélyünk rájátszásra, de mivel évekig ( évtized találóbb ) mindig hátul húztunk, ezért most az játékosállományban lépéshátrányban vagyunk. Jó lesz ez jövőre, kell egy jó OC. Vagy nézzük meg mit kezd Zappe az utolsó három mérkőzésen ezzel a szisztémával és lesz összehasonlításunk QB terén is ( BB tuti nem ezt vallja, valószínűleg igaza van ).

A kutya már vezette a draftot BB helyett! A draft pedig nem igazán mondható sikeresnek finoman szólva sem az utóbbi években...

Jók ezek a kinyilatkoztatások, csak a valósághoz semmi köze.
Az elmúlt 3 drafton elég sok kezdő érkezett, szóval vagy csak beszélsz bele a levegőbe, vagy nem tudod mi történik a csapat körül, de azért okoskodsz.

A Brady nélküli PO is ugye hülyeség, mert tavaly Jones-szal bejutottunk.

A tavalyi draft class meg amúgy elég jónak néz ki, de a jelek szerint ezt sem sikerült észrevenni.

Lényegében majdnem minden hülyeség volt, amit kinyilatkoztattál..

Válasz topin üzenetére

Az viszont nem, hogy szar a csapat!Jelenleg ez a lényeg! A védelem meg hiába jó, az offense kuka!

Te melyik csapatról beszélsz? A Texans most pl. az ( aki majdnem megverte a Chiefset ), a Pats 7-7-el nem mondható sz@rnak, sőt. Némely meccs ( ez utóbbi is ) nüanszokon múlott, állhatnánk kis szerencsével 10-4-el is, de attól még nem lennénk SB esélyesek, csak sokszor lett volna szerencsénk. Nem működik az offense, ettől nem sz@r. Mikor érted meg az NFL lényegét?

Szerintem hagyd ezt a már többször említett „Mikor érted meg az NFL lényegét?” szlogenedet! :) Annyira az itt hozzászólók értik, hogy ez egy kiegyensúlyozott liga, bárki bármikor megverhet egy meccsen bárkit, a W-L sokszor apró nüanszokon, hibákon (ezt Én nem szerencsének nevezem) múlik stb. A jó és a rossz (sz@r) relatív fogalom, kinek-kinek mi-micsoda. Ami nem működik, arra gyakran és sokan mondunk trágár kifejezést. :) Azt megmondhatnád azért, hogy szerinted sem működő offense-ünk, főleg a "pass offense", akkor milyen!

Láthatóan sokan nem értik ezt, ezért próbálom többször hangsúlyozni. Egyszerűen nem értik, hogy az elmúlt 20 év csoda volt ami valószínűleg megismételhetetlen. Alap elvárás mint pl. a német bajnokságban, ha Bayern M. akkor csakis salátás tál az év vége. Itt sokak szemében ugyanaz az elvárás, ha Pats akkor minimum rájátszás, pedig ez illúzió BB és TB után ( együtt érvényes a megállapítás ). Nem működött idén az offense, de ettől nem vagyunk rosszak, sőt. Ekkora marhaságot - már bocs -, hogy 7-7 után teljesen új csapatot kell építeni ! Az utolsó mondatodra reagálva szerintem hiányzik egy Shanahan-féle tökös OC, én így látom. Nem működött idén a szisztéma, ahogy BB-től olvastam nem is akarnak / tudnak idén ezen változtatni. Ezért nehéz megítélni önmagában MJ teljesítményét. Ami a legrosszabb, hogy a 7/8 -as TD/INT arány biztosan magabiztosság-romboló érzés lehet ami nem feltétlenül erősíti MJ-t. Nem tudjuk mi történik a csapat körül, ezért nehéz bármit is mondani, de én amíg az öreg vezeti a csapatot nem aggódom, ha Ő úgy látja gondolkodás nélkül lecseréli majd MJ-t, de nyilván látja nem MJ a hibás az idei évért elsősorban. Aztán lehet jövőre minden megváltozik.

A csapat nagyrésze tök indiszponáltan játszott, egyéni hibák tömkelegével, még a különben kiváló passrushunk is eltűnt időnként, nagyjából a legfontosabb momentumokban. Megint az inkonzisztencia volt a fő probléma, képtelenek vagyunk fenntarthatóan jól játszani, mert nincs olyan terv és képesség, amivel az irányítást fenn tudnánk tartani - elsősorban coach oldalon. Én nem láttam, hogy bármilyen értelmes tervünk lett volna támadó oldalon, hacsak nem a szokásos, hogy ha Steve már visszajött, akkor oldjon meg mindent. Ugyanakkor az egyetlen értelmes reakció az volt a 4. negyedben, hogy egyszercsak beindult a futás, akkor fussunk, amíg engedik. És mentünk is előre váltott futókkal. Majd abbahagytuk.

A kilépett TD döntése teljesen érthetetlen, mikor ilyen esetekben sokszor fűszálakat vizsgálnak, hogy van-e az elkapó cipője meg a vonal között. Itt meg a Holdról is láthatóan kilépett a koma, erre megadják. Ezt én nem tudom hová tenni, nyilvánvaló szarvashiba/csalás. BB helyében ezt én nem hagynám annyiban, ez nem egy benézhető DPI volt, ahol lehet helye a szubjektivitásnak - ez egy igen könnyen eldönthető helyzet volt, amiben nyilvánvalóan hibásan döntöttek.

Ez az év a csapatépítésre ment el, szerintem nem sikerült. Ami miatt én igazából aggódom, hogy a jelenlegi impotens támadóegységnek a működését BB hagyja, vagyis aktív részese ennek - így ki fogja a jövő évre a csapatot rendbe tenni? Mi és ki fogja előidézni a pozitív változást?

Már nyilatkozott BB ez ügyben, és elmondta, hogy idén már ez van, nem lesz változtatás. Szezon közben nem akar (és nincs is sok értelme). Ez nyilván azt is jelenti, hogy jövőre viszont nem marad így a dolog, mert látja, hogy ez nem jó.

 

Most komolyan, mindezt 14 meccs után? Patricia OC-vé tétele szerintem élete legnagyobb hibája!

Talán két meccsel ezelőtt mondta, de nincs jelentősége. És jelenleg tényleg úgy tűnik, hogy hiba volt MP.

Azért az, hogy teljesen rossz a csapat, az szerintem erős túlzás. Nagyon messze van a teljesen rossztól. A védelem minimum top 10-es. A támadóoldalon valami nem áll össze, de ott is van bőven miből építkezni. Lehet MJ a baj, lehet MP, meg kell találni és meg kell oldani. Fiatal, lelkes játékosokkal van tele a csapat, ráadásul lesz egy rakás elköltendő pénz idén. Jövőre teljesen más lesz ez a csapat. 

Azért kell vigyázni a védelem megítélésével, mert Zach Wilson, backup qb-k, gyenge/gyengébb csapatok alapozták meg - ezt a Vegast személy szerint látványosan túlbecsültem -, azért egy Vikes vagy Bills offenz ellen máshogy nézett ki a dolog. Majd két hét múlva térjünk vissza rá, hátha meakulpázhatok :)

Az egész meccs végi hókamókához el sem szabadott volna jutni, ha nincs az a szerencsétlenkedés az első félidőben! Fél yardot meg akarunk oldani 2 passzal, amikor a qb-nk egy középiskolás szintjén passzol. Vazze amikor a sarokba kellett volna odadobni, azt egy NFL-ben játszó qb-nak MEG KELL DOBNI! De örök rejtély, hogy mikor egész meccsen nem volt negatív futásunk, mi túl akarjuk gondolni (gondolom MP volt ez az überokos) és fél yardot nem futunk, hanem inkább passzolunk. Aztán ehhez jött még a hülye ST (aki már nem először szopatja meg a csapatot, amióta a jets meccset hozta), ajándékoz egy TD az ellenfélnek. Ha ez a két hülyeség nincs a 4. negyed közepére már garbage time van, mert kb 17  ponttal vezetünk.

Jah és a falra ma nem lehetett panasz, szóval innentől vagy MP vagy MJ, de valaki vigye már el a balhét, mert ez rohadt frusztráló. És az dühít, hogy a védelem azért hozza magát, de nem vagyunk képesek egy átlagos NFL szintű offense teljesítményt letenni az asztalra. Meccs elején ki is írták, hogy az első negyedben szerzett pontokban 30.!-ak vagyunk. A legelső megrajzolt, megtervezett drive-junkból szinte soha nincs pont, sőt általában 123 és out. Tényleg isteni csoda, hogy 7-7-tel állunk.

Ráadásul mikor végre megdobja a TD-t, akkor annuláljuk egy ostoba időkéréssel... (A nem létező false start miatt visszafújt sikeres qb sneakről nem is beszélve)

Nem MJ védelmében (vagyis de), szerintem ő egyedül illetve Judge-al közösen jobban megoldaná a gameplan-t, mint MP. Mert neki szerintem nincs terve, vagy ha van akkor kb ez: run, run, run, run, run, run, pass, run, run,..... a végtelenségig. WR, de különösen a TE játékunk siralmas, Stevenson nélkül kb 4-10-el állnánk. Óriási káosz van a csapat fejében, de a szent tehenek érinthetetlensége (és érthetetlensége) miatt nem lesz változás még évekig. Egyre nehezebb leülni és szívből szurkolni ennek a csapatnak. :(

Amikor játszol egy 29. passzvédekezés ellen és nem éred el a 100 yardot a levegőben a negyedik negyedig, ott azért már rohadt nehéz nem észrevenni, hogy Macnél sem kerek a téma, közel sem. És nem 20+ pontos előnyben volt órapörgetés.. Cam idejében milyen kommentek voltak itt 1-1 ilyen performansz után, kábé nyomdafestéket nem tűrt... Természetesen nem csak Őt hibáztatom, de nem észrevenni, meg mindent máshova terelni, az azért már bajos.

Ebben a fordulóban magasan a leggyengébb QB1 volt Mac 😕

Nála picivel gyengébb volt bizonyos Tyler Huntley Ravens QB2 a Browns védelme ellen és a Cardinals  QB2 + QB3, de ők az erős Broncos védelem ellen. Ez a 3 ifjú csak abban volt gyengébb, hogy INTet is dobtak, azon kívül ugyan az a szint volt mint Mac 😵‍💫

Jules sem érti :

https://twitter.com/edelman11/status/1604635025747722240?s=46&t=lHLWq_LrQPH8C0HBt8WqaQ

Bárki érti szerinted? De nem a playhívásra gondol, hanem Meyers féle hülyeségre..
Mert azt ember nem fogja megérteni, hogy mit gondolt mikor elhajította a labdát..

itt tényleg minden szar volt. Mac vagy alul- vagy túldobja, amikor végre dob egy jó hosszút akkor az elkapók dropolják vagy lépnek ki vele a pályáról, Henry nem tudja a játékot és emiatt jön a zászló, Peppers még mutogat a snapnél és emiatt blokkolatlanul jönnek a puntra, az edzők időt kérnek a megdobott TD passzra, bohóc zebrák stb. Nagybetűs tragédia...

(de hogy legyen pozitív is: Marcus Jones levette a pályáról Devante Adamset, ezt sem sokan gondoltuk volna a draftkor)

Nem bírózok, de a Raiders TD-je láthatóan nem volt TD, de ugye gondolom azt mondják majd arra, hogy a pályán hozott döntés TD, megdönthetetlen bizonyíték meg nem volt, pedig a vak is látta, hogy kilépett.
Egy Raiders ellen miért csak 112 yardot passzolunk, azt viszont nem értem? Liga 3 utolsó minden passz mutatóban a Raiders védelme. Kell egy jó OC végre és akkor jövőre kiderül MJ kvalitása. A múltkor olvastam, hogy a Cardinals védelmi koordinátorának nyilatkozatát. Azt mondta, hogy teljesen úgy néz ki a Pats támadó playbook mintha egy védelmi koordinátor dolgozná azt ki. Szerintem is MP hívja a játékokat. Anno védelmi koordinátornak sem volt nagy durranás szerintem, most OC-nak még rosszabb. 

Úgy gondolom annál a TD-nél valamit nem láttunk/nem mutattak. A bírók miért égetnék Magukat, ha valami ennyire egyértelmű.

Én meg azt mondom, azt kell játszani ami megy. A futás ment, a passzjáték nem. Nekünk meg a passz mutatónk van a liga vége felé.

Azért egy 2x-es SB győztes DC-t ledegradálni egy ilyen megjegyzéssel: "...Anno védelmi koordinátornak sem volt nagy durranás...", hát minimum érdekes, de inkább meggondolatlan. Noha az offense idei irányításától nem vagyok elájulva, de a 2004-es SB győzelmünknél támadó asszisztens volt. :)

Nem kell túl gondolni, égetik magukat mert kretének. Tele van ez a dús gazdag profi liga amatőr kretén bírókkal, szánalmas az egész a ligára nézve :D

Valahol olvastam, hogy egy referee egy szezonban, amatőrként ~$200.000-et keres, ami minimum 20 meccs alatt egy félévre elég szép kiegészítő pénz. :) A profi bíró is kretén lenne, ha ellenünk téved, akármennyi pénzt is kap. :) 

Nem csak ellenünkről van szó, minden forduló ezektől hangos, fordulóként több meccset érintve.

Gáz, ennyi.

3 x-os SB győztes, nyilván nem tök hülye hozzá, de számomra nem aratott maradandót DEF koordinátorként sem ( emlékeim szerint ). A Lions-nál meg egyenesen égett, bár a hátteret nyilván nem ismerjük. A passz mutatóink tényleg nem túl veretesek, de itt nem volt sok veszíteni valónk. Egy 1st down kellett volna amikor a Raidersnek már nem volt időkérése, ott is passz helyett futottunk. Ment a futás és pont erre is számítottak, feltöltötték a boxot futás ellen mi pedig csak azért is futottunk.

Nem tudom, hogy Neked mi a maradandó, de azért örülök a finomításodnak. :)

Nem 1 futásról beszéltem, hanem tendenciáról. 32 carry volt negatív yard nélkül! avg 6,4, sikertelen passzunk pedig 31ből 18!, a sikeres néhány avg 8,6, Agholoré 3 yard, Henryé 4,5 és a Mondre screen-ek sem ültek avg - 2 yard. Ezt a meccset több alkalommal elszúrtuk, de szerintem nem a run/pass arányon, hanem inkább az utóbbi sikertelenségén. 

Szerintem MJ nem felejtett el passzolni meg olvasni a játékot tavaly óta. Olyat találtak ki az edzők playbook címén ami már hónapok óta nem megy, és a játékosok maradék önbizalmát is elvette. És fafejűen nyomják tovább, pedig már nincs sok értelme. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezdenek mégis kísérletezni majd, így, hogy a playoff már igen valószínűtlen. Nyilván strukturális változtatásnak már semmi értelme (másik OC leginkább), de pl adhatnának MJ-nek nagyobb játék áthívási szabadságot megnézni hogyan menne, vagy elővehetnék a tavalyi playbook passzjátékait.

Szórakozás és szórakoztatás. Nekem ez a két szó jutott eszembe a meccs után. Miért? Sportot (sok egyéb mellett) azért nézek/néznek a szurkolók, mert szórakozásra vágynak, szórakozni szeretnének, mindezt egy (akár csak az adott meccsre, ha csak az adott sport élvezete miatt nézi valaki) választott csapatnak szurkolva. A sportnak pedig - jelen esetben az NFL - szórakoztatnia kell, hiszen ez is a cél (igaz Mr. Goodell?)! Mióta szinte minden fontos vitatható esetet a jelenlegi technika elég egyértelművé tesz a visszajátszások alkalmával egy átlag szurkoló számára is, sajnos sokkal kiábrándítóbbak és elfogadhatatlanabbak a nyilvánvaló bírói tévedések. Jelentősen rombolva a szórakoztatási színvonalat. Ennél viszont számomra sajnos nagyobb probléma az első… Idén az eddigi 14 meccsből sajnos egyetlen egyről sem tudom elmondani (a 7 győztes meccsről sem), hogy szórakoztatott volna (de még azt sem, hogy inkább szórakoztatott mint sem). Igazából számomra ebben a szezonban ez a legfájóbb. Szeretem a mostani csapatot is, legalább 18 éve követem a mérkőzésit és ez idő alatt max. 10-20 meccset hagytam ki, de ehhez hasonlót max 1-1 meccsel kapcsolatban éreztem. Ettől függetlenül maradok örökké Patriots fan és nézem töretlenül a csapat mérkőzéseit, de idén sajnos a fent említett két szó nagyon hiányzik a mérkőzéseinkből számomra. Go Pats! :)

Lényegében egyetértek a fejtegetéseddel, de azt Te is tudod, hogy a szurkolói lét nem folyamatos „élvezeti örömforrás”. Olyanfajta sajátos szórakozás ez amiben az élvezet a bosszankodás a keserűség, a szomorúság stb. sajátosan keveredik, és az NFL-ben ez hatványozottan ígaz. (Ez nem a La Liga, ahol a csapatok közel 90% tudja, hogy soha az életben nem lesz bajnok vagy akár csak dobogós, mégis vannak szurkolóik, szinte érthetetlenül.) A dinom-dánomokat (amiben azért bőven volt részünk, el is kényeztetett Minket!) böjtök követik, Nálunk most a korábbiakhoz képest Nagyböjt van. Nemcsak Mivelünk történt ez meg, így járt pl. a Cowboys és a 49ers is anno. Vannak sima és vannak keserves, kínlódva megszerzett győzelmek, Nekünk idén főleg az utóbbiak jutottak ill. legfeljebb "rész élvezetek" pl. egy-egy Uche vagy Marcus megmozdulás után.

Az utolsó mondatod azért megnyugtatott, mert úriember az egyszer valamiért kiválasztott csapatát nem cserélgeti el sikertelenség esetén sem.

Most, hogy jól kimérgelődtük Magunkat, idéznék néhány részletet Slater-től, aki többek között részese volt a Dolphins elleni kudarcnak is:

„...nem lehetünk megosztottak! Sokan fognak köveket dobálni Ránk...és megpróbálnak megosztani Minket, de Nekünk hinnünk kell egymásban….csapatként nyerünk, csapatként veszítünk, küzdenünk kell tovább...ne figyeljünk arra mit írnak, mit mondanak most Rólunk, a falaink közötti dolgokkal törődjünk.”

Én rövidebben fogalmaznék: GO PATS!

https://www.instagram.com/reel/CmW9QbpNlg9/?igshid=YmMyMTA2M2Y= 

Akad benne igazság…

Nem szeretem az ilyet. Vannak csapatok, melyek évtizedek óta sehol nincsenek. A Patsnek becsúszik pár rosszabb szezon és jön, hogy szánalmasak. Meg kiemelünk egy katasztrofális játékot, hogy ez már a mélypont. Még mindig középmezőnyben van a csapat úgy, hogy 80-90%-ban megújult, nem mellesleg tele lesz pénzzel a holtszezonban. MP lett az OC, mert BB arrogáns. Miért? Annyira elképzelhetetlen, hogy egy kétszeres SB győzted DC tud offense play-eket hívni?  Meg mert ott dolgozik a fia. A legjobban működő csapategység az LB sor jelenleg a csapatban... ki is edzi őket? BB mindig ilyen volt, mindig azt csinálta, amit a legjobbnak gondolt a csapatnak, a számok pedig őt igazolják. És mielőtt felmerülne a kérdés, akkor is őt fogják, ha a köv. 10 évben semmit nem nyer, mert a valaha volt legsikeresebb edző a ligában (gyűrűk tekintetében mindenképpen) és az is marad még jó pár évtizedig. 

 

Eddig csak olvasgatni jártam, szóval üdv mindenkinek! :)

Én nem látom ennyire borúlátóan a helyzetet. Ez egy átmeneti év, szerintem csapatépítés szemponbtjából is.

Tavaly volt egy McDaniels féle offense, ahol jól tudott működni egy újonc irányító is és egy szerintem gyengébb csapattal rájátszásba jutottak.

A védelem jó, de szerintem nem extra. Tavaly ugyanígy a vége felé elkezdett leereszteni, a Vegas minden TD-jénél úgy ment át, mint kés a vajon. Ami a nagy különbség, hogy a támadósor teljes káosz. Nem mondom, hogy Matty P egy szar edző, MJ sem hiszem, hogy rosszabb lenne, mint tavaly a Pro Bowllal, jobb elkapósor is van. A konzisztens teljeseítmény viszont nagyon hiányzik. Tackle fronton viszont rosszul állunk. Mind Wynn, mind Brown nekem csalódás, McDermott viszont korrekt eddig, mint beugró, bár nem elit. Minden meccsen valamely támadórész más meccsen van. Vagy az elkapók nem futnak jó utat vagy MJ vár más játékot/vagy az életéért küzd. Egyedül a futójáték az, ami kb stabil, de az sem mindig. A játékhívások sem mindig jók, vagy a csapat nem arra alkalmas. Nem tudom, hogy idén tudatosan ilyen (és ez rejtett tankolás?, de ahhoz meg túl jól állunk) és jövőre jobblesz/jön BoB vagy tényleg ennyire félre ment minden. Kicsit hajlok az elsőre. Nyáron újra lehet tervezni, ami nem jó és finomhangolni a dolgokat, mert azért annyira nem, szar csapat ez. 

 

Amikor a szurkoló szerint liga alja teljesítményt adott le a QB és szakmailag véleményezik a yardok alapján, az nagyon sokszor nem cseng egybe a szakma állásfoglalásával:

Mac Jones és a többi QB PFF - week15
 

Többször hangoztatva lett már, hogy nem feltétlenül a dobott yard számít abban a megítélésben, hogy egy QB jól teljesített a feladatokhoz képest vagy sem.

Nincs QB kérdés a csapatnál. Zappe-t nem kell megnézni az utolsó 3 meccsen, mert Jones-é a csapat jövőre is.
Amit lehetne tenni, az inkább egy házon belüli playcaller váltás. Ha tényleg akarunk valamit Caley-vel kezdeni, akkor itt lenne az ideje. Egyelőre az nem látszik, hogy miért tartottuk itt, miközben mindenki nagyon jó véleménnyel van róla és potenciális jövőbeli HC jelöltnek tartják. Bár, ha ehhez a förmedvényhez neki is köze volt, akkor gyorsan változik majd a megítélése.

Jó lenne, ha ő megkaphatná legalább az egyik meccset a háromból, mint playcaller, aki mondjuk a heti melót is vezeti a támadókkal.

Nem tudom mennyi esély van arra, hogy Patriciával ezt megtegye, miközben láthatólag nálunk fog dolgozni jövőre is, akár felfele bukva is. Azt most nehéz belelátni, hogy ha felfele bukik, kizárólag valami Assistant GM szerepbe, akkor év közben sárba taposnánk a renoméját a csapat előtt egy leváltással.

Ha matematikailag is elment a szezon, akkor talán megléphetnénk ezt mindenkinek az arcvesztése nélkül.

Szóval nagy esély van rá, hogy ez így marad a szezon végéig sajnos. És lehet azért, mert mindenki nyakig benne, aki a támadókkal foglalkozik. Ezt nem tudjuk egyáltalán, hogy ki milyen mértékben és mibe szól bele. Azt nehezen hiszem el, hogy csak MattyP egyedül a ludas és mindent neki kellett megtervezni megoldani, majd amikor látszott, hogy ez nem sikerült, akkor se váltottunk akár csak részfeladatokban sem. Ezért gondolom, hogy itt már próbáltak mindent is közösen brainstormingban, de ennyire futotta a nagy okosságból.

Még a végére az utolsó két hét pff értékelése az irányítókról:

Nem áll rosszul Jones szénája ezen idő alatt

 

A PFF maga a szakma vagy csak annak egy szelete, a maga egyéni látásmódjával (amelyet azért sok kritika is ér, annak ellenére, hogy eléggé elterjedt az utóbbi crka 5-10 évben)?

MJ megítélése az ennyire egységes a "szakmában" (nevezzük így), vagy csak a PFF-nél áll ilyen jól a szénája (akik valamiféle új módszert kezdtek keresni a méréseikkel)?

BB foglalkozik (foglalkozhat) MP arcvesztésével, mikor nagy ívben leszarta Drew Bledsoe arcvesztését, mikor a már kezdő, viszont rookie game manager Bradyt visszatette a sérülése után?

MJ megítélése nem 2-3 meccs eredménye (eredménytelensége) miatt fordult át negatívba, hanem annál sokkal nagyobb a minta (sőt, a kezdeti 3TD/7INt szakaszban mindenki pozitívan tekintett rá, most, hogy statisztikailag jobb számokat hoz, mégis kezdi elveszíteni azt a "kapcsolati tőkét", ami kialakult vele kapcsolatban).

Nem is értem amit írsz.

Az arcvesztés az Patricia esetében lényeg, aki ha marad a szervezetnél, akkor nem nagyon lökhető a busz alá.

Jones esetében szó sincs arcvesztésről, ő a kezdő QB jövőre is. Róla egyébként nem csak a PFF ír jókat, hanem kvázi mindenki aki szakíró. Mármint nem istenítik, mert nem csak ez a véglet van. Az hogy te nem látod a fától az erdőt, két dolgot jelenthet. Vak vagy, vagy nem értesz hozzá.

Jones semmiféle kapcsolati tőkét nem veszített el. Mert ugye a hozzá nem értő szurkoló az se nem tőke, se nem kapcsolat egy NFL QB számára. A szakma véleménye az, hogy nem Jones a fék a rendszerben. Ezt szavakkal leírják vagy elmondják, videókban bemutatják. A PFF meg értéket ad. De ugyanaz köszön vissza azoktól, akik értenek hozzá.

Akik meg nem, azok ugatják a holdat..

https://youtu.be/MQGXQ46cMXU

Chandler Jones is értékelte a kis kedvencedet... Ő nem egy átlag NFL szurkoló. A helyében a megszerzett labdát odaadtam volna BB-nek, hogy én nem kellettem magának, de mondja már meg mester, hogy ebben a másik Jones-ban, ebben a beszari, nyápic figurában mit lát?! Hogy húzza a ..........

LOL

Chandler Jones helyett van Judon, meg Uche..
Ha ugye minden játékosnak hitelt adunk, mert ő játssza ezt a játékot, akkor jó pár HoF játékos lenne kutyaütő. Mert amiket ezek nyilatkoznak :)

Ch.Jones lenyomta Mac-et, ami nem túl meglepő.

Az meg hogy egy pótolható edge rushert hasonlítasz egy franchise QB-hoz, aki ráadásul első évében all time rookie számokat hozott, és a második évében meg egy szar rendszer miatt pár agyhalott szurkoló kikezdi, az elég beszédes..

Tudom, lapos a föld.. nyomjad csak. Szerencséd, hogy van gravitáció..

A gravitáció rajtad is sokat segít, mert nem lépnél a földre különben....Csak azt nem tudom, hogy az online póker helyett miért nem az NFL-ben vagy már, de legalább az Arena4-en... 

A statisztikáiddal takargathatod MJ "eredményeit", de sajnos nekem mindent elmond, hogy 20 év NFL meccsnézés után már eszem ágába sem jut felkelni hajnalban ezért a "teljesítményért" (szarért...).

Az Arena4 az valami megugorhatatlan színvonal, vagy mi?
Egyrészt nem vagyok oda való, másrészt a televíziós dolgok kis hazánkban eléggé belterjesek. De ha nem is azok lennének, akkor van mondjuk 4 szakértő, akit foglalkoztatnak. Ezek biztosan a legjobbak? De ha a legjobbak is, akkor aki 5.legjobb, az ugyanannyit tud, mint a hetvennyolcezredik, mert nincs ott az Arena4-en?

Mindegy is..logikusan kellene gondolkozni, nem fröcsögni.

A statisztikáim nem az enyémek, nem velem vitatkozol, ezt is elmondtam már többször. De mindig csodálom, hogy jobban tudjátok mindenkinél..AZ meg hogy nem kelsz fel azt mutatja, hogy a sikert szereted. És ha éppen az nincs, akkor már annyira nem foglalkoztat a dolog. Nincs ezzel baj, vannak más divatok is..

Chandler Jones-al szemben az utóbbi idők QB felhozatalából talán Josh Allen-nek vagy Roethlisberger-nek lett volna egy minimális esélye hogy levigye. Ha húsz éve nézed ezt a sportot, akkor tudod, hogy alapvetően pont a fordított felállás szokott előfordulni (QB-nál a labda, DE meg próbálja elkapni). Nem pici súly és technikai különbség van a két ember között. A QB-nak nem tartanak szerelési gyakorlatokat az edzéseken, mert többnyire a csapat legértékesebb tagja, és nem kockáztatják az épségét. Ha meg megpróbálják a szerelést a meccsen mert muszáj, abból legtöbbször Benny Hill show-ba illő jelenetek lesznek (TB hány ilyet csinált:)). MJ-nek semmi esélye nem volt egy olyan felépítésű és erejű játékos ellen, aki a saját posztján elit, és 150 kilós falemberek leküzdésére van trenírozva.

Szerk.: Látom lejjebb Lucius fórumtárs már leírta neked ugyanezt kevésbé cizelláltan.

 

https://youtube.com/shorts/ONw7Emw6MtY?feature=share

Köszönöm! Korrektül (és ami a legfontosabb, hogy intelligensen, mindenféle kóros parafréniát mellőzve) vázoltad az alapfelállást egy QB vs DE kontaktnál, de azért a fenti videóban látható seggrepacsinál többet várnék 24-24-nél a meccs végén. A jövőnk reménysége a bal tenyerével rácsapott Chandler Jones fenekére, ennyi volt benne...

Jövőnk reménysége egy irányító, aki nem a tackling skilljei miatt az. Megnyugodhatsz, hogy a kecske sem nagyon szerelte volna a védőt. Mert ahogy le is írták neked, nem ez a dolguk. Mindegy hogy egyenlő vagy a meccs vége..

Az irreális elvárás csalódáshoz vezet.

Megjegyzem ugyanezt a Jones-t pár meccsel ezelőtt azért ekéztétek, mert ment előre kalandozni lábon és bevállalt pár ütést. De ugyanez a srác volt már lead blocker, meg goal line bulinál a tömegbe rongyoló ember. De álló helyzetben sok mindent nem lehet kezdeni egy ekkora darab fickó ellen.

Teljesen érthetetlen, hogy ezért elő szeretnéd venni. Nem véletlenül nem támadja emiatt semmilyen elemző.

Nekem is van egy elvárásom azokkal szemben, akik 20 éve nézik a sportot, de sajnos irreálisnak tűnik az is.

Ez akkor is csak egy seggrepacsi volt egy olyan sportágban, ami egy modernkori gladiátorjáték lenne. Legalább megpróbálta volna elgáncsolni vagy csak simán elékóvályogni, de ehelyett a bal tenyerével rápaskolt a másik jobb farpofájára. Olyan jól tudtunk nevetni a Butt fumble-kor, hát most visszanyalt a fagyi....

Lehet, hogy szakmabeli elemzők, akik száraz tényekkel és számokkal dolgoznak nem támadják, de könnyebb hangvételű am.focis műsorokban már ezen röhögnek. 

https://youtube.com/shorts/evBPt8snTiI?feature=share

https://youtu.be/XePwJS1qkJo

https://youtu.be/mEwBaoffxFM

Még annyit fűznék hozzá ahhoz, amit írtál az előzőekben, hogy nem arra vágyom, hogy mindenkit lesimázzunk a ligában (bár tetszett a 2007-es szezon, de a végén ott is szar került a palacsintába), hiszen az elmúlt 20 évben hatszor SB-t nyert a csapat, míg 14-szer nem. A bajom azzal van, hogy a szervezeti kultúrára eddig nem volt jellemző az, ami az idei év majd minden meccsét jellemezte, hogy képesek lettünk bármilyen helyzetben lábon (vagy tökön) lőni saját magunkat. Nem az a bajom amit csinálunk, hanem annak a módja (OC, QB-k, TE játék hiánya, szétdolgoztatott RB, inkonzisztens O fal, többségében remeklő, de időnként eltűnő passzsiettetés, stb.)

Tudod vannak olyan szurkolók, akik nagy energiát fektetnek bele, hogy a játék minden szegmensében tájékozottak legyenek és szenvedélyükké válik az elemzés. (Anélkül, hogy ismernélek, ilyennek gondollak téged.) Míg van a magamfajta kommersz szurkoló, akinek más a hivatása, hobbija, családi preferenciája és az egész heti munka, hajtás, szervezés, gyereknevelés, tanulás, stb. után arra vágyik vasárnap este, hogy minimum 50 yardos passzokkal, 100 yardos visszahordásokkal, az ellenfél kifejelt támadóival lásson egy olyan meccset, ahol évente 10-12 (+a végén még 3-4) alkalommal a mieink győznek.

Utólag valszeg ő is más megoldást választott volna. Ott meg volt fél másodperce reagálni..Mókás jelenet volt, ezt nem vitatja senki. De Jones QB skilljeiből semmit nem von le. Max esetleg kis alázatra neveli a szurkolókat, akik kárörvendenek más sportolókon.

De a fagyi annak nyal vissza csak, aki így gondolkodik. Jonesnek aligha van köze Sanchez szurkolók általi kinevetésén, így neki nem nyalt vissza semmi, csakis a kárörvendő szurkolóknak. Azoknak meg szerintem egyáltalán nem baj hogy fáj egy kicsit.

"Tudod vannak olyan szurkolók, akik nagy energiát fektetnek bele, hogy a játék minden szegmensében tájékozottak legyenek és szenvedélyükké válik az elemzés. (Anélkül, hogy ismernélek, ilyennek gondollak téged.) Míg van a magamfajta kommersz szurkoló, akinek más a hivatása, hobbija, családi preferenciája és az egész heti munka, hajtás, szervezés, gyereknevelés, tanulás, stb. után arra vágyik vasárnap este, hogy minimum 50 yardos passzokkal, 100 yardos visszahordásokkal, az ellenfél kifejelt támadóival lásson egy olyan meccset, ahol évente 10-12 (+a végén még 3-4) alkalommal a mieink győznek."

Én ugyanúgy dolgozom és családi preferenciáim is vannak, hobbim is van, hajtás, stressz, tanulás, szervezés is akad, szóval az tuti biztos hogy az NFL-ben való elmélyülés nem zárja ki ezeket. Még ha ezt is gondolod..

Az meg hogy évente ennyi győzelmet vársz el, meg lehengerlést, az az NFL rendszerével ellentétes. De ezt kifejtették mások előttem. Egyszerűen nem erről szól a liga, és elkényeztetett helyzetben voltunk 20 évig.

 

Azt nem gondolom, hogy a kettő kizárja egymást. Csak azt, hogy mondjuk ez a két véglet. Úgy képzelem el, mint az autóvezetést: van akinek csak annyit jelent egy autó, hogy esőben, sárban úgy tud elmenni bárhová, hogy nem kell eláznia vagy tömegközlekedésen más emberekkel találkoznia, míg példának okáért én a kulcs elfordításának pillanatától a leállításig tudom és fejben látom is, hogy melyik alkatrész mit csinál (úgy, hogy iskolában sosem tanultam, nem ebből élek, csak szimplán érdekel). De nem gondolom, hogy ezt mindenkinek tudnia kell, ahhoz, hogy az utakon vezethessen, elég, ha nem okoz balestet,  a többit megoldom. Na, most ugyanezt gondolom bármelyik sportról, így az amerikai fociról is. Lehet, hogy te többet konyítasz hozzá, mint némelyik játékos, amelyik a pálya szélén értelmetlen arckifejezéssel vihorászik, de a fizikai paraméterei, veleszületett ösztönei okán helyett kap egy csapatban, pedig néha azt sem tudja hányadika van.

Ez teljesen jó példa és értem is, meg rám full igaz is, mert én meg semmit nem értek a kocsikhoz. Zöld, sárga, kék..ennyi.

Így akkor ezen a példán keresztül kérdezem, hogy te, aki bizonyosan többet értesz nálam ehhez (és én tudom is magamról, hogy nem mélyültem el a dolgokban) mennyire tartanál hatökörnek, ha egy autós közösségben véleményeznék valamit, ami nagy eséllyel nem állná meg a helyét. Majd ezt foggal körömmel védeném, és folyamatosan jönnék a szakmaiatlan érveimmel, mondjuk azért mert én már láttam olyan autót, vagy annak a motorját, vagy szelepjét. És egy szakértő véleményt annullálnék, mert nem tudom belátni, hogy nem értek hozzá a másik meg igen. És pár hasonló gondolkodású ember mellémállna és nyomnánk minden témánál az általunk vélt tutit.

És jönnék azzal, hogy x km/h, vagy hány ajtó van rajta, vagy milyen színű. Valószínűleg mindenki azt gondolná, aki kicsit is többet tud, hogy na ez egy birkarozi. AKi meg sokkal jobban ért hozzá, az csak pislogna, hogy miii vaaaaan? Én pedig csak tolnám tovább ugyanezeket és véletlenül sem fejlődnék, hogy a véleményem tényleg nyomjon is a latba.

Valszeg agyhalott kategóriába kerülnék.

Én egyébként ha ilyen helyzetbe keveredek, akkor általában kérdezek, mert látom ki az, aki expertebb nálam. Főleg, ha tényleg inkább csak laikus vagyok szakmai kérdésekben. Ettől a műkedvelő véleményem nyilván elmondhatom, de örömmel veszem ha kijavítanak, hogy rosszul tudom. Ettől ugyanis többet fogok tudni, jobban fogom érteni, mint előtte.

Az amerikai foci egy olyan téma, amihez ugyanannyira nem értett senki ezelőtt 20 éve. Páran a külföldi tartalmak miatt megugrottak a 2010-es évek elejére, amikor a többség még az nfl.comot sem használta.  De manapság olyan szintű anyagokhoz lehet hozzáférni, hogy borzalmasan nagy szakadék alakul ki azok között, akik ezeknek utána mennek, és azok között akik 2000-2010 között megszerzett tapasztalatokból táplálkoznak. Csak az utóbbi réteg nem akarja ezt érteni, hogy a tudása, rálátása felett elment az idő. Ettől még véleménye lehet persze, csak ritkán lesz igaza.

Autós példánál ezt úgy hoznám, hogy valaki 2000-2010 között nagyon beleásta magát, vagy felszedett amit lehetett, de a 2020-as években az a tudás elavult, annyit változott a világ az autóiparban. Az NFL is változott csak nem ennyit, ott inkább a megszerezhető infók, tudás lett kézzelfogható, ami előtte elérhetetlen volt.

AZ utolsó mondatod pedig más téma szerintem. A testi adottságok, elhivatottság, akarat, stb számos sportolót segített pályára mindenféle sportágban, akik nem voltak zsenik. A megfelelő IQ, adott esetben foci IQ, nagyon sokat dob egy játékos lehetőségein. De nem véletlen, hogy a legjobb edzők nem feltétlenül voltak zseniális játékosok is. Számos olyan sportolót ismerek, akik válogatottak a maguk szakágában, mert tehetséges, testi paraméterek is rendben, vagy ösztönös zseni, de konkrétan a stratégia részhez agyhalott. Nem is kell tudnia, mert nem az a dolga. De attól, hogy a pályán a saját feladatkörében jó, nem fog feltétlenül szakértői véleményt adni. De ezzel semmi gond nincs szerintem, amíg nem akarjuk azért előtérbe helyezni a véleményét, mert ő játssza az adott játékot. Ez nem fog feltétlenül előnyt jelenteni számára, ha nem a saját feladataival kapcsolatban kell véleményt formálnia.

De azt hiszem az előző bejegyzéseddel jelentősen közeledtünk egymáshoz és ennek örülök.

Örülök a bejegyzésed utolsó részének. Látom, hogy kezded kapisgálni, amit mondok. A lényeg az, hogy nem kell mindig véresen komolyan venni a hozzám hasonló kommersz fogyasztók bejegyzéseit. A vélemény olyan, mint a fing. Mindenkinek van, de senki sem szereti a másikét.... Sokszor azt veszem észre, hogy izomból mellre szívod azokat a bejegyzéseket, melyeket egy olyan felhasználó tesz, aki nem üti meg azt a színvonalat, amit te elvársz. Régebben (kb. 10 évvel ezelőttig) hasonlóan gondolkodtam magam is, de idővel rájöttem, hogy meg kell nézni vagy érteni más emberek hozzáállását vagy véleményét is, még akkor is, ha zsigerből el is utasítanám. (És nagyon megérte!) Lehet erre mondani, hogy ott a görgetés lehetősége, de te sem (és én sem) vagyok az a típus, aki ezen könnyen átugrana....

Ha már a fing szóba került, akkor van aki azt mondja bocsi kijött, legközelebb próbálom moderálni magam, míg másnál az úri asztaltársasággal elköltött vacsi közepén érkezik jó hangosan izomból odatolva és még nevetgélve is rajta. Majd nem érti mi a gond ezzel.. Ez utóbbinál szoktam jelezni, hogy akad némi probléma a véleménnyel és nem ártana átgondolni, finomítani, vagy meghallgatni egy fogyaszthatóbbat.

Na, ja! Csak ne szívd mellre, mert megárt. 😉

Aaron Rodgers-t idézve: R-E-L-A-X!!!

Nem vagy te Jézus, hogy mindenkihez jó legyél. És még egy fontos tanulság: Mindenkinek jogában áll hülyének lenni. 

Azért durva miket kell itt “kiállnod”, látszik felhígult a fórum is az években aztán van itt pár zseni….. :(

Mindenesetre én mindig örömmel olvasom az írásaid, akkor meg főleg amikor engem is helyre igazít.

Ezen a héten Jones-t a statisztikák alapján ítéltem meg, lezárva a Qbr és Rtg mutatókkal és bár nem volt jó meccse, de tény hogy nem ő a fék.

Valóban, Chandler Jones- nak sok köze volt ahhoz a play- hez. 20 yard ácsorgott a labdától, már rég feladta a játékot, mikor hozzávágták azt. Aztàn lenyomta a nála 20 kilóval könnyebb irányítót, amit az irányítók 2/3-ával megtett volna, mivel konkrétan ez a dolga.  Nagyon nagy blama lett volna neki, ha MJ szereli, így kb. hozta a kötelezőt. Értelmetlen összehasonlítás, nem is beszélve a “következtetésről”.