UDFA Class 2024

Kép
Charles Turner

Az idei draft-ot követően bőven maradt hely a rosteren, viszont a jelentős mértékű Free Agency mozgások és támadóoldali draft eredményeként elég mély és minőségileg is bíztatóbb roster alakult ki, így többnyire inkább projekt játékosok felé fordult a stáb az UDFA igazolások terén. 

Az alábbi UDFA igazolásokat szeretném bemutatni pár gondolat erejéig, főleg azokra a játékosokra koncentrálva, akiknek a legnagyobb esélyük lehet az 53-as roster vagy Practice Squad tagság megszerzésére. Illetve fontos megjegyezni, hogy a csapat idén tovább folytathatja a 2013 óta tartó sorozatát, miszerint minden egyes évben volt UDFA játékos a csapat 53-as keretében. 

 

A fő esélyesek

Charles Turner, C/G, LSU

Turner 5 éves egyetemi foci tapasztalattal felvértezve érkezett a draft-ra, ahol végül nem került kiválasztásra. Arif Hassan Konszenzus Boardján 244. helyet foglalta el, mégsem kelt el a detroiti börzén. Elsődleges posztja a Center, de játszott guard és tackle posztokon is. 

22 éves játékos, a combine tesztjei, már ami egy falember esetében relevánsak, átlag felettiek, sőt a robbanékonysága elit szintű, ahogy a fenti RAS lapján látható. Egyenes vonalú mozgása gyengének minősül, de ez kevésbé elvárás egy belső falember esetében.

A Pats stábja a Senior Bowlon vehette még jobban szemügyre, ahol kiválóan teljesített és olyan védőfalembereket tudott dominálni, mint például: McKinnley Jackson, akit a Bengals választott ki a 3/97. pickjével. (alábbi videón látható)

Nem egy bivalyerős játékos, inkább a robbanékonyságával és technikából nyer, szinte kirobban a vonalról és veszi fel a pozícióját, amit aztán stabilan meg is tud tartani ezzel segítve a futásokat. Jól horgonyoz, így hatékony a bull rush-al szemben, illetve a mozgékonyságából adódóan a speed rusherek ellen sem elveszett. 

Két évig kezdő centerként védte a Heismann győztes Jayden Daniels-t, ami nem rossz ajánlólevél, természetesen UDFA-ként egy igencsak kezdeti projekt ő, de Andrews már nem lesz fiatalabb, így akár 1-2 éven belül lehet ő a csapat új kezdő centere, ha meg tudja előzni Jake Andrewst. És nem mellesleg, ha kell még elkapni is tud:

Dell Pettus, S, Troy

Pettus egy igazi mindenes, mondhatni tipikus Belichick prospect: játszott free safetyt, a boxban, slot CB-ként és nem mellesleg egy kiváló speciális egység játékos is. Nem nagy, nem gyors, de egy igazi vaddisznó a pályán, magabiztosan szerel és nem félti magát, kőkeményen áll bele az ütközésekbe, ahogy az alábbi videókon is látható. 

Az emberezés jobban áll neki, a zóna védekezésben több esetben meggyűlt a baja az olvasásokkal. Dugger, Peppers és Schooler mögötti pozícióért küzdhet majd Bledsoe-val és Jaylinn Hawkinsal. Valószínűleg PS-pozíció jelenleg a realíitás számára, mivel még csak 22 éves, így van ideje fejlődni. Ami miatt esélyes lehet a kerettagságra, az a speciális egység tapasztalat, illetve a free safety pozícióban lévő emberanyag hiány, mivel McCourty visszavonulása és Adrian Phillips távozása óta nincs igazi mélység a poszton. 

Mikey Victor, CB, Alabama State

A Patriots szereti a 2. körös és az UDFA cornereket, így Mikey Victor jó esélyekkel indulhat a roster tagság felé vezető úton. 

2023-ban kiváló éve volt, a PFF 87.0-ás értékeléssel díjazta a teljesítményét, amivel holtversenyben a 20. legjobb volt az országban. Futás ellen is átlag feletti szinten dolgozott és a coverage feladatokban is igen impresszív volt, a felé menő passzok 47.9%-ból engedett csak elkapást. Ez jobb, mint Terrion Arnold (53.1%) vagy Mike Sainristil (52.6%) számai. 

Kiváló testfelépítése van, de emellett csak átlagos atléta, ez jól látszik a fenti RAS táblán. Zónavédekezésben kiváló, jó a reakcióideje és a pályán nem látszik a sebesség béli korlátozottsága. Súlypontemelkedése és karhossza miatt kevésbé hatékony az elkapási pontokon, illetve a fordulékonyságán is szükséges lesz dolgoznia amennyiben NFL játékossá szeretne válni. 

A Cornerback posztra csak Marcellus Dial érkezett a drafton, így Gonzalez, J.Jones, M.Jones roster lock után Austin, S. Wade, I.Bolden, Dial, K. Ford-Dement társasággal küzdhet a lehetséges 53-as és PS helyekért. 

Jacob Warren, TE, Tennessee

Warren a 6.körben draftolt Joe Milton III. korábbi Tennessee egyetemi csapattársa, aki többnyire blokkolásban alkotott maradandót. 3 éves kezdő Tight End tapasztalattal felvértezve kínálta meg egy UDFA szerződéssel a csapat és 3.-4. számú opcióként lehet versenyben egy esetleges roster helyért. 5 éves egyetemi karrierje alatt 598 yard-ot és 8 TD-t szerzett, tehát nem valószínű, hogy ő lesz az új Gronk, viszont egy Pharaoh Brown típusú, alapvetően blokkolási feladatokat kapó játékos lehet belőle. 2023-ban 194 passzblokkolási feladatból mindössze 3 nyomást és 3 siettetést engedett, sacket nem. Van Pelt rendszerében fontos szerepe van a futásoknak és a play action játékoknak, emiatt lehet realitása Warren szerepkörének. A jelenlegi keretből Henry és Bell kevésbé használható blokkolásra, Hooper, mint 2. számú TE az, aki főként blokkolásban lehet használva. Illetve amennyiben sok 2 TE-es felállást szeretne játszatni a Pats, akkor szükség lehet akár egy 4. Tight End-re a rosteren vagy a Gyakorló csapatban, ez lehet Warren esélye.

 

Ki jöhet még szóba?

DeShaun Fenwick, RB. Oregon State

A futó poszton Stevenson és Gibson helye megkérdőjelezhetetlen, mögöttük Kevin Harris, JaMychal Hasty és Fenwick harcolhatnak 3. és 4. számú RB posztért. 

Deshaun Fenwick az www.nflmockdraftdatabase.com oldala az 598. helyre sorolta, a Beavers második számú futójaként szerepelt 2023-ban, mindössze 515 yardot termelt 5.4-es átlaggal és 5 TD kíséretében. A testfelépítése miatt inkább erő futóként definiálható és emellett speciális egységben is van tapasztalata, de sok esély nem mutatkozik rá, hogy 53-as helyet kaparintson meg. Előbb látom, hogy érkezik egy veterán a piacról. 

John Morgan III, EDGE, Arkansas

A nyáron 24 évet betöltő és 6 éves egyetemi pályafutást a háta mögött tudó Morgan a harmadik ezen a néven, egy tapasztalt, de semmiképp nem kiemelkedő EDGE prospect. Hat egyetemi éve alatt 61 siettetést szorgoskodott össze, csak viszonyításként Bralen Trice 2023-ban, egy év alatt 44 nyomást generált. 

Atletikussága és fizikalitása NFL kész, de rövid kezei és a merev csípője miatt nem túl eredményes sebességből és bull rush-ban sem átlag feletti. Speciális csapatrészben sokat foglalkoztatták, de sajnos ott sem alkotott maradandót, így nem valószínű, hogy képes lesz megcsípni egy pozíciót a keretben. 

Zuri Henry, OT, Utep

Egy prototípus Tackle méretekkel megáldott falember, aki többnyire RT és LT poszton játszott. 2023-ban 1 sacket és csak 8 nyomást engedett 373 passz snap alkalmával. Morganhez hasonlóan ő is 6 évet töltött az egyetemen. Gyengébb ellenfelek ellen játszott és így sem tudott domináns lenni, így sokat nem várhatunk tőle, főleg úgy, hogy az elmúlt három drafton 7 falembert húztunk és emellett veteránokkal is telített a poszt. 

Kaleb-Ford Dement, CB, Texas State

Egy alacsonyabb termetű corner, aki elég atletikus és a labdás skilljei is rendben vannak. Jól vált irányt, a kezdősebessége kiváló és a fenti videóból is látszik, hogy jól olvassa a játékokat és az irányító szemét. Egyetemen a termete ellenére nagyrészt szélső corner-ként kellett szerepelnie, miközben inkább a slot vagy a free safety poszton lehetne kihozni belőle a legtöbbet. Amiben sokat kell még fejlődnie az a futás elleni védekezés és a szerelések végrehajtása, 2023-ban 15 missed tackle áll a neve mellet, ami nem túl hízelgő adat. 

Jontrey Hunter, LB, Georgia State

Hunter cornerbackből avanzsált linebackeré, ez érződik a sebességén és irányváltásain. RB-k és TE-k elleni coverage feladatokban erős, illetve veszélyes a labdára is, mivel egyetemi karrierje alatt 7 kierőszakolt fumble-je volt. Ford-Dement-hez hasonlóan ő is sok szerelést hibázott (2023-ban 25 ilyen eset fordult elő.), illetve termetéből adódóan (könnyebb és kisebb, mint a prototípus LB), futásnál nem annyira hatékony, könnyen elnyomják. Speciális egységben sok blokkolási tapasztalata is van, ami segítheti a PS-be való bekerülését.

 

A Mini camp utáni igazolások 

Jay Person, EDGE, Chattanooga

Person (24) egy idősebb prospect, aki Cole Strange által kijárt ösvényen indulva a Chattanooga egyetemről próbál bekerülni az NFL-be. A mini camp-re sokadmagával együtt meghívást kapott a Pats-től és élt is az adódó lehetőséggel, mivel az edzőtábor végén szerződést toltak elébe. 6 éves egyetemi karrierje alatt 35 sacket szerzett, 136 tackle kíséretében és nem mellesleg 10 fumble-t is kierőszakolt. Igencsak termékenynek bizonyult az alacsonyabb szintű csapatok ellen és már nem fiatal, így nagy eséllyel maximum a PS-ben kaphat helyet, amelyben segítségére lehet a speciális egységben szerzett tapasztalata.

Terrell Jennings, RB, Florida A&M

Jennings 23 éves, testfelépítése alapján futónak kinéző, de emellett nem túl atletikus és elkapásokban sem erős. Nagyon egysíkú játékosnak tűnik és egyetemi számai alapján sem kiemelkedő. 4 év alatt futott 1409 yardot, ezt mások egy év alatt teljesítik. Kíváncsian várom, hogy mivel tudta meggyőzni a stábot, hogy leigazolják, de kívánom, hogy cáfoljon rá a kétkedőkre.

Ryan Johnson, G/T, Youngstown State

Johnson többnyire guardként, de alkalmanként tackle pozícióban is feltűnt a Duquesne, majd a Youngstown egyetemeken, a mini camp során center poszton állt fel. Futásblokkolásban segítségére van a testalkata, magassága nem kiemelkedő, viszont a tömege és sebessége megvan ahhoz, hogy hatékony legyen guard pozícióban. Tackle-ként NFL szinten nem valószínű, hogy meg tudna élni. Passzblokkolásban sem elveszett, de a láb- és kézmunkáján még dolgoznia kell. Lejjebb látható az Ohio State elleni meccsről készült összefoglaló, ahol 71-es számmal játszott. Látszik, hogy magasabb szintű egyetemi védelem ellen sem vallott szégyent. 

Jotham Russel, EDGE, NFL’s International Player Pathway program

Korábban az NFL nemzetközi játékos programján keresztül olyan játékosokból vált kezdő, mint például: Jordan Mailata, Jakob Johnson. Johnson példáján felbuzdulva a csapat leigazolta a 20 éves korábbi rugby játékost, aki EDGE-ként jelentkezett és meghívást kapott a mini campre, majd ott olyan teljesítménnyel sikerült kirukkolnia, amely felkeltette a stáb figyelmét és ezt egy szerződéssel hálálták meg. 

A fentebb felsorolt újonnan szerződtetett játékosokkal és Ke’Shaun Vaughn, RB kivágásával a csapat feltöltötte a 90 fős rostert, illetve Jotham Russel nemzetközi programon keresztül érkezve, hivatalosan nem foglal majd roster helyet. A következő OTA edzések május 20,21,23, 29,31 és június 3-6 között várhatóak.

Go Pats!

Hozzászólás

Szuper, köszönjük! Érdekes lesz látni, hogy közülük ki bír BÁRMILYEN pozíciót megfogni. És még lehet jön majd valami veteránabb igazolás is - épüljön csak a csapat! :) :) :)

Mind ígéretes fiatalok, valamilyen kisebb/nagyobb hiányossággal, de talán a nyáron többnek kiderítjük a fejleszthetőségét és bekerülnek néhányan legalább a PS-be, ahol Én főleg ugrásra kész/vágyódó fiatalokat szeretnék és nem veteránokat. A FS posztunk mélységét látom egy kicsit problémásnak és így Pettus sokoldalúságát látom úgy, hogy Ő talán rosterre kerülhet, mint UDFA.

Tudom kicsit off, de ha már Hopi a FS pozíciót írja, szerintetek Justin Simmonst nem lehetne (kellene) leigazolni?