Jacoby Brissett a kezdőirányító az első héten!

Kép
Brissett

Jerod Mayo ma egy rövid sajtótájékoztató keretein belül megerősítette a hírt, Jacoby Brissett lesz a kezdő a Bengals elleni találkozón.

A vezetőedző elmondta, hogy mindkét játékossal, Brissettel és Maye-jel is beszélgetett (külön és közösen is), átbeszélték az edzőkkel is a dolgot és egy hosszú folyamat végén oda jutottak, hogy a veterán játékossal a center mögött kezd a csapat. Sok tényező játszott közre abban, hogy végül Brissett mellett döntött a vezetőedző, rövid és hosszútávú célokat is figyelembe kellett venni, de úgy érzik, jelenleg Jacobyval van nagyobb esély a győzelemre.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor veheti át tőle a stafétát Drake Maye, nem akart jóslásokba bocsájtkozni Mayo, most nem lehet azt kijelenteni, hogy a x-edik héten már ő fog ott állni a pályán az első snaptől kezdve. Amíg Brissett úgy teljesít, ahogy tőle azt elvárja a csapat, addig megérdemel minden bizalmat és ő lesz a kezdő a szezonban.

Hozzászólás

Akkor az a vállára esés nem lett akkora baj, mint aminek a pályán kinézett - ott láthatóan nem esett jól neki a mozgás utána.

Tehát akkor összefoglalva: a csapat győzelmi esélyeit az javítja, ha a gyengébb QB játszik, Maye fejlődésének az tesz jót, ha nem játszik (vicces egy olyan QB-nál, aki a felkészülés alatt nem nagyon követte el kétszer ugyanazt a hibát) és amúgy tök mindegy, mit csinál a jövő franchise irányítója, nem rajta múlik, hogy pályára kerül-e. Ez így teljesen logikus.

Nem nagyon volt itt valós verseny, ha ez gurult ki a végén. Sokkal inkább Brissett-nek “oda volt ez ígérve” és nem tett annyit az edzéseken, hogy elveszítse. Bárhogy is, nekem fura a felkészülés és annak fényében, amit Maye-től láttunk.

Lehet úgy  is tanulni, fejlődni, hibáka  kijavítani hogy közbe nem törnek össze.

Szerintem teljesen rendben van ez így JB kap 8 misit meg pár meccset hogy játszon pár meccset aztán majd meglátjuk mit hoznak ki a komplett O szekcióból a szakemberek. Lehet itt még bármi  idén! 17 alapszakasz meccs, ha félidőnél átveszi a kissrác amikor már látszik mire elég az egész támadó gépezet akkor sincs későn. De ha jövőre  dobják be az se ördögtől való. Lovenak, Mahomesnak is jót tett a csücsülés. Az egyszeri szurkoló azt hiszi ez megint egy sprint közben inkább maraton. A lényeg hogy kezdődik a szezoooon!

"Lehet úgy  is tanulni, fejlődni, hibáka  kijavítani hogy közbe nem törnek össze."

Erre azért kíváncsi lennék, mert ha nem kapja a nyomást edzésen, nem ütik meg, akkor majd a meccsen meglepődik nem? Illetve miért kellene összetörnie? Mondjál kérlek egy QB-t akit összetörtek a karrierje első 4-5 meccsén és utána nem tudott játszani érdemben, miközben top3 QB volt a drafton. Nagyon kíváncsi vagyok melyik játékossal támasztod alá, ami megmutatja, hogy ez jogos félnivaló.

Illetve jön ebből a köv.kérdés. Ha Brissett megsérül az első pár hétben, akkor Maye már beállhat? Akkor már elég jó lesz, hogy ne törjék össze, vagy akkor ki lesz a QB?

Üdv Mindenkinek!

Baromira nem értek egyet a döntéssel. Annyit kellene játszatni az új gyereket amennyit csak lehet, gyenge fal ide vagy oda....a látottak alapján sokkal több van benne mint Brissettben.

Aki valaha sportolt profi szinten az tudja, hogy az éles meccshelyzet semmivel nem pótolható. Baromság és luxus, hogy nem Maye-vel kezdünk.

Szerintem az egyetlen helyes döntés született. Mégpedig azért, mert

1. Mayenek még fejlődnie kell rengeteg dologban. PL. az elejtett snapek vagy a késői huddleök és még ezer másik tekintetben, amiket szépen ki lehet javítani edzéseken is.

2. fejlődnie kell a kiszolgáló személyzetnek is, elsősorban a támadófalnak. És igen, pár hét alatt is sokat javulhat a kémia, összeállhat ez a fal egy átlagos fallá, ami már jó lehet Mayenek is. Addig pedig Brisett a piñata, amit üthet az ellen.

3. A legfontosabb viszont, ami miatt nem kell most kezdenie az az, hogy ne rögzüljenek rossz reflexek. Nézzetek meg a QB School videóelemzését a youtubeon a Commanders elleni meccsől  vagy az FK újonc QB elemzését és mindkettőből lejön, hogy sokszor Maye belegyalogol a középső nyomásba valszeg pont amiatt, mert nem bízik a tackleökben. Ha az ilyen rossz gyakorlatok rögzülnek, simán elronthatunk egy ígéretes karriert.

Summa summarum: nem idénre, hanem a következő 15 évre keressük a franchise QB-t. Ha ehhez végtelen türelem és fejlesztés kell, akkor az kell. Nekünk szurkolóknak szerencsére csak reménykedni kell :)

Az tudod, hogy ez a QB schooloes elemzés mit mond ugyanerről Stroud esetében? És hogy nála jobb szakértők mit mondtak a 7 lépéses dropbackről?

Mert előbb a sok zaj között a helyes hang vagy kontextus megtalálása a fontos.

A második pontbál felteszem azt a kérdést, hogy mi van ha Brissett most lesérül az első hétig, vagy az első héten? Akkor hozunk valakit kezdőnek, mert Maye a fal miatt még nem tud kezdeni? Vagy akkor annyira ez nem lesz fontos szempont már? Ha nem lesz fontos, akkor most se az csak szólok.

Az első pontra meg maga Maye a válasz aki ugyanazt a Hoss  conceptet egyik meccsről a másikra kapásból kijavította a döntéshozatalába. És egyébként is jobban nézett ki vele az O, mint azzal a veteránnal aki ismeri ezt a rendszert és már futtatta azt. Ráadásul sacket sem nyelt be a 3.meccsen.

Maye pont abban erős, hogy ha csinálja, akkor akár snapről-snapre képes javulni és többet nem elkövetni ugyanazt. Ha a szezonban a második csapattal készül, miközben a heti fókusz a gameplan miatt Brissetten lesz, akkor azért nem a leghatékonyabban fogjuk fejleszteni a tempó alapján. Mert ugye mindig a kezdő QB lesz felkészítve az adott hétre. 

Szóval ha már érveket sorakoztatnánk, akkor próbáljunk valid dolgokat hozni. 

Nem összeveszni szeretnék, mert nincs min. Csupán tükröt tartok a véleménynek, ami alapján talán átgondolod a pontokat.

A QB schoolos pl nem állja meg a helyét, így arra hivatkozni okafogyott.

Picit csalódott vagyok ,amikor Maye volt a pályán izgalmasabbnak tűnt a csapat. Sebaj ,ez is csak a kezdeti állapot,jön majd az előzés . 

TB nyilatkozta pár hete, hogy szerinte minde QB-nak ülnie kellene pár évet. Azért gondolom ő már csak ért hozzá... Vannak érvek és ellenérvek mindkét oldalon. Ez az év 90% hogy kuka, akár ki is ülheti (ha meg kideülr, hogy nem, akkor JB elég jól játszik valószínűleg, szóval nem fogják lecserélni). Egyébként mint láttunk párszor, egy év alatt nullára le lehet építeni egy QB-t. Egy nem megfelelő csapattal, mondjuk 2 győzelemmel egész évben és egy INT>TD aránnyal, lehet, hogy megölik a karrierjét (és ilyet már láttunk a Pats-nél is ugyebár, de Lawrence is majdnem ráment a Jags-nél, úgy emlékszem). Rádásul év közben simán lehet váltani... hogy őszinte legyek, számomra kb. mindegy melyikük kezd ebben a pillanatban, de lehet ez pár hét múlva változik. 

Attól mert TB egy nagyszerű QB volt még nem fog mindenhez érteni. Konkrétan burokban volt a QB programokat illetően a teljes karrierjében. Google segít benne, hogy miért. Egyszer már leírtam neked, jelek szerint mit sem ért :)

Nincs baj ezzel a laikus véleménnyel, amit fent kifejtettél, csak úgy van beállítva mintha tény lenne, miközben egy nagy csapongás az egész. Írhattam volna azt is, hogy én azt gondolom 2 kiló krumpli 5 ezer forint, ezért Brissett kezd, ha meg majd esik az eső, akkor nyitok egy esernyőt. Kb ilyen összefüggések vannak benne..

Mindenhez? Azért nem a kohászatról nyilatkozott! Laikus vélemény? Ember, a komplett edzői stáb hozott egy döntést (az egekig magasztalt vezetőedzővel), amit ti kérdőjeleztek meg. Annyit mertem írni, higy mindkét irányba vannak érvek és ellenérvek, írtam is párat, ami szerintem jó érv lehet. De még azt is leírtam, hogy amúgy szerintem idén mindegy mi lesz, azt is hogy miért. Értem, hogy vitatkozni akarsz, de akkor ne velem tedd, hanem a szakmai stábbal a Patsnél…

Nem azzal van a baj, hogy Brissett kezd, hiszen ezért hozták ide. Hogy legyen egy atombiztos A terv, ami mentén a kihúzott QB majd szépen fejleszthető.

Magyarul, ez kb akkor eldőlt amikor Jacoby aláírt. AVP embere, jól játszott a rendszerében, benne bízik. A teljes playbookot tudja futtatni.

A problémánk azzal van, hogy a stáb mit kommunikált kifelé és mit csináltak valójában:

1. Az OTA eleve 1 héttel később indult, hogy az edzői stáb egy oldalra tudjon kerülni. Ez már eleve elvett egy hetet Mayetől, hogy szeptemberre kész legyen. Tehát a stáb, nem számol azzal, hogy ő szeptemberben kezdő lehet majd. Ráérnek. És ez a ráérés rendben van ekkor teljesen.

2. Maye nulla darab!!! első csapatos snapet kap a SAsok elleni meccsig. Mindezt annak ellenére, hogy ekkor már a 2.sorral is jobb, mint Brissett a kezdőkkel. Eszébe nem jut senkinek, hogy öcsi állj be oda a nagyokhoz, nézzük ott, hogy megy? És erre azért nem kerül sor, mert nincs QB battle, nincs a fejükben olyan opció, hogy ő kezdjen.

3. Maye lenyilatkozza, hogy az edzésen benyelt sackek jó részéből a meccsen nem lenne az, mert csak azért nem mozogja ki lábon a gyakorlaton, mert ezt kérik tőle, hogy maradjon a zsebben mindenképpen. Az Eagles ellen ezt be is mutatja, ahogy a Commanders ellen is.

4. A Philadelphia elleni teljesítményét már nem lehet szó nélkül hagyni Mayonak sem. Azt mondja beszélni kell VAn Pelttel és újratervezésre van szükség. Meg kell adni neki az első csapatos lehetőséget. TEhát ezt a preseason 2.meccse után veszik észre. 

5. Úgy átbeszélik ezt, hogy a 21 snapből kemény 3 jut neki az első csapatos gyakorlatokból. Ami megint azt mutatja, bárki is akarja ezt, az ő szava dönt. Maye nem kezdhet, hiszen még ekkor sem kap ilyen támogatást. Továbbra is a kettesekkel megy, és továbbra is Ő a jobb QB az edzésen a gyengébb sorral is.

6. WSH ellen megint ő a jobb QB, több kritikus szitut megold, ahol a fal cserben hagyja, vagy eleve rossz helyzetbe hozza a büntetésekkel. A meccs után Mayo azt mondja, Maye lejátszotta Jacobyt. Újabb lehetőség a B terv elővételére, újratervezésre, vagy nevezzük ezt bárhogyan. Megint megy egyeztetni Van Pelttel.

7. Azzal az edzővel, aki soha egyetlen egyszer sem mondta ki, hogy Maye jobb vagy készen áll. Ellenben Mayo nyilatkozott és azt közölte, hogy szerinte 100%-ban készen áll Maye. Van Pelt azt mondta, egyetlen oka van hogy MAye nem kezd: Jacoby.

8. Tehát a zseni titánunk nem azért nem kezd, mert rossz, vagy nem áll készen, hanem mert itt van Brissett. ÉS ez már annyira nem mutat jól, hogy lejátszotta, ezt mindenki látta, a HC ki is mondja, övé a jövő, nincs eredménykészer sem, nyugodtan járhatnánk a Peyton Manningi Colts első éves útját, vagy a Billsét, ha már Peti ezt a két példát hozta. De mi egy Brissett miatt nem rakjuk be, annak ellenére, hogy jobb vele az offense, a szurkolók epekedve várják, a srác a pályán gyorsabban tanul, és a HC szerint készen áll. Mit kellett volna még tegyen? És ha itt egy utolsó évét toló franchise QB van előtte, akkor tök érthető. Így kevésbé.

9. Mint láthatjuk, a stáb nem adott bele 100%-ot abba, hogy Maye készen legyen a week1-re. Nincs ezzel baj, hangsúlyozom, hogy az A terv rendben van. De ez a fiú fogta magát, és a lassú fejlesztés ellenére rájuk rúgta az ajtót a teljesítményével, hogy helló itt vagyok készen állok. Mindenki látta! Adódik a kérdés, mi van, ha az a terv már az elején, hogy ez a gyerek legyen a QB1 az első héten. Ha így, visszafogva is legyőzte Jacobyt, mire lett volna képes akkor, ha tolják is a szekerét, netán lovakkal húzzák azt, nem egy talicskába a cserékkel  a sárban dagonyáznak vele?

10. Mayo lecserélte a falakon a régi éra szlogenjeit. Az újak mindegyike azt harsogja, tegyél meg mindent, fejlődj és elnyered a jutalmad. Ő maga mondta, hogy a jobb fog játszani. Ezt többször kijelentette. Valszeg nem hitték el, hogy ez megtörténhet. És amikor megtörtént, akkor se mertek mellé állni, nem jött a B terv, mert nem is létezett sose. Mayo nyilatkozatai miatt van csalódottság, mert mást mondott mint amit tettek. Végig, nem csak egy interjún.

11. Itt nem volt QB verseny egy pillanatig sem, és ennek ellenére előzött Maye. Brissett 5/14 0TD, 1INT, kilátástalan offense teljesítményt rakott le a kezdőkkel. Maye folyamatosan jött fel, hétről-hétre, de napról-napra nagyobb lendületben volt. Ha úgy tetszik a holdról is látszott, vagy a kanyarban előzött. És akkor van a 100% készen áll a kijelentés, majd a rugalmatlanság. Peti írta nálunk a DC-n, hogy ez felveti azt, hogy a stáb nem tud alkalmazkodni, van egy terve (nem rossz terv, sőt az egy jó terv), de Maye felrúgta a fenébe azt.

12. Hány 3&out kell, hogy a stadionban a Maye, Maye skandálás elinduljon? És amit szintén megfogalmaztunk itt is, ott is, NEM AZ ÚJONCON MÚLIK, hogy mikor kerül be. Nem az van, hogy ő lesz olyan jó, hogy oké most már kész vagy, mehetsz. Hiszen ez már most igaz, a HC is mondta, mi is láttuk. Hanem egy veterántól függ, hogy pályára kerül-e és hogy mikor. Egy olyan veterántól, akit legyőzött, akinél egyértelműen jobb volt a TC végére a 2.sorral is. Akinél sokkal jobban festett vele a támadósor.

Tehát félreértés ne essék, nem Jacobyval van bajunk, nem a biztonságos felépítési folyamattal van a gond, ami az A terv volt. Az is tök rendben van. Hanem a kommunikációval, vagy a rugalmatlansággal, vagy a beszarisággal.

Értem az indokokat, akár szurkolói prekoncepció (OL, összetörik, stb), akár szakmai (nem látott még minden védelmet). De a többi újonc QB sem látott, és senki nem tud mondani egy darab QB-t sem, aki top3 volt, zseninek tűnt és kiderült, hogy az is, aki a pályán tanul, és az első 4 meccse után tönkrement a karrierje mert kezdették. Nincs ilyen QB a ligában!

És a DC-n beraktam Tanner James táblázatát is, ami megmutatja, hogy az elmúlt 10 évben draftolt kezdő QB-k milyen fallal és skill személyzettel voltak megáldva. Hát nem nagyon volt top20-as egysége senkinek, sőt inkább 25 feletti besorolással bírtak. Ráadásul, ha már a sérüléstől félünk, akkor Joe Burrow vajon nem olyan példa, hogy az se töri ketté a karriert?

És semmi nem múlik ezen a 4-5 meccsen, vagy akár 17-en, amit Brissett kezd és Maye ül. A Pats idén underdog, mindegy hogy az újonccal lesz 3-4 W vagy a veteránnal. Ahogy az is mindegy, ha Brissettel lesz 8. Az már nem lenne mindegy, ha Maye vezetésével lenne 8. És ha kiüli a teljes szezont, akkor is jó lesz jövőre, mert már ennyiből is láttuk jobban fejlődik, mint a fejlesztői gondolják. Nem azért lesz jó, mert ült akármennyi hetet, vagy hónapot. Ő már most készen áll, és az újonc hibáit most kövesse el, ne jövőre. Mert ezt ő maga lehetővé tette. 

Pont azt mondtátok eddig, hogy milyen elégedettek vagytok a rendszerrel, Mayo-val , és hogy milyen fontos hogy a QB felépítése ideális legyen. Azért úgy látom némileg megtört a bizalom a stáb irányában ebben az elég fontosnak mondható témában. Azért az első meccsig kitarthatott volna ez a töretlen hit az új vezetőség irányába… Lehetnek indokok, amikről nem tudunk. Az meg, hogy mit kommunikálnak, simán lehet, hogy nem fedi azt, amit valójában gondolnak róla, nincs mit fennakadni ezen szerintem. Még az is lehet, hogy végül mégis ő kezd, és az egész egy nagy átverés… :)

Szerintem nincs NFL csapat, amelyik direktben hazudik. Ha nem akarja a HC, hogy felkészüljenek az irányítójából, akkor lebegteti a kérdést, mellébeszél, nem tart sajtótájt, de hogy direktbe kinevezze kezdőnek az egyiket, majd a másikat küldi a pályára, olyanra nem nagyon emlékszem. Persze, "megsérülhet" a kezdő - de ebben a ligában a sérülésekkel is csak egy határon belül szokás "játszani".

De még ha lenne is : esetünkben értelmetlen lenne, az első hét és újonc QB miatt értékelhető tape nem nagyon van Maye-ről. Nincs itt mit trükközni.

Itt a kommunikációban félrement valami, nem az lett, amiről előtte végig beszéltek, nem felelt meg az új irányelveknek, szlogeneknek. És ez a többi játékost is nézve baj. Nem jó üzenet ez.

Mi csak remélhetjük, hogy tudják mit csinálnak, és a csapat is érti.

Igen, elégedettek voltunk. De ez nem örökéletre szól, hanem annak amiket az akkori információk alapján tudtunk mondani. Pont ez a lényeg, hogy a megítélés folyton változik.

AVP rendszere nem változott, abban ugyanúgy bízhatunk. Mayo sziklaszilárd igazmondása már más kérdés. Ez az integritás miatt fontos. Amúgy lehet ő végig igazat mondott és így is gondolta, csak meggyőzték érvekkel.

És hangsúlyoztam, hogy ez is egy jó döntés, és hogy a csapat idei eredménye szempontjából biztosan nem nagy horderejű kérdés, hogy melyik a kezdő az első héten. Az a nem jó, ahogy ez kommunikálva lett, illetve az ad okot aggodalomra, hogy úgy tűnik nem tudnak/akarnak alkalmazkodni és rugalmatlanok. Akkor minden kérdésben valszeg ez a konzervatív megközelítés lesz és nem váltanak időben. Márpedig egy jó stáb gyorsan adaptálódik a helyzetekhez, és mindegyikből megpróbálja kihozni a legtöbbet.

Ebből nem sikerült. Ez egy intő jel egyelőre és nem több. De egyáltalán nem a mindegy kategória a döntési mechanizmusok, az integritás, az alkalmazkodás szempontjai alapján. És csak a meglévő infókból tudunk következtetni, ami nem jelenti azt, hogy nem lehet a háttérben más.

De azért sok dolog már nem valószínű, hiszen ezek vannak amiket felsoroltam. Más csapatoknál ilyen esetben hasonló képességű veterán legyőzése esetén az újonc kezd. Nálunk is nyert, nincs fr.QB előtte, azok az újoncok is életükben először látnak NFL védelmeket élesben, azokat is sackelni fogják, vagy vereséget szenvednek. A fejlődés általában egy fájdalmas növekedéssel jár.

Nagyon ritkán mondok ilyet. Te 99%ban tűpontos ez a vélemény Topin részéről. Az egyedüli dolog amiben vitatkoznék, hogy nem mindegy ki kezd. Mert ha az a mondás, hogy tegyél meg mindent és a jobb kerül be a kezdőbe akkor igenis ha jobb Maye akkor megnyerte a helyet. És azzal, hogy  JB-nek beígérték a kezdőt és bármit is csinál Maye ezen nem változtatnak akkor igenis a saját szájukba szarnak. Ezért is mondom, hogy Mayo első kurva nagy hibája ez a döntés. Megvan a véleményem BB-ről mindenki ismeri, de ha valamit át lehetett volna venni (megtanulni) tőle akkor ezt mindenképpen. A jobb kezd, mert ez a lényege az egésznek. Maye jobb, ez világos, JB mehet a padra, ha nem tetszik neki az is le van szarva. Mellesleg senki se tudja, hogy milyen lesz a hozzáállása Mayenek ezek után. Ez egy kurva nagy hitelesség deficit az edzők részéről.

Az a Brady megnyilvánulás egy borzasztó kellemetlen régen minden jobb volt. Persze abban igaza van, hogy a QB játék jelenleg nincs azon a szinten, mint mondjuk 10 éve, de hát ez egy normális jelenség, zsenik nem nőnek ki a földből minden korosztályban. És már csak azért sem állja meg a helyét itt a tekintélyre hivatkozás, mert Peyton Manning is megszólalt a témában, és ő meg pont az ellenkezőjét gondolja (nem meglepő, neki ez vált be). 

A QB meg nem attól épül le, hogy sok picket dob, meg sok meccset veszít. Ha már Manning szóba került, neki 28 interceptionje volt első évében, aztán megtanulta, hogy mi fér bele meg mi nem. Josh Allen két évig agyhalottnak tűnt, aztán egyszer csak összeállt a játéka, és csak néha kap sztrókot. És Lawrence esetében sem az volt a gond, hogy szar szezonjuk volt, hanem a diszfunkcionális edzői stáb és a toxikus környezet, ahogy Mac Jones sem a TD-INT arányától, vagy a gyenge eredményektől állt földbe.

Szeretnék bedobni egy szerintem nem elhanyagolható pontot.  Kíváncsi lennék, hogy rajtam kívül más is fontosnak tartja-e a franchise jelenlegi helyzetében. De mielőtt bedobom, azért hozzátenném, hogy én is mélyvíz párti vagyok, én magam is könnyebben tanultam így csapatsportot (kézilabda és amerikai foci), szóval örültem volna, ha Maye kezd.

 

Na de a meglátásom az, hogy hiába tapasztaltabb Brissett, esetleg gyorsabban reagál, olyan gyenge a támadófal és nem összeszokott az offense, hogy egy Maye-féle playmakerrel nagyobb esélyünk van nyerni, mint Brissett-tel. Épp ezért, ha idén szezon fele előtt látom Maye-t játszani, akkor én már boldog leszek. 

Addig pedig lehet több vereség jön össze Brissett-tel így egy kellemesebb pozícióból draftolhatunk majd. Ami jelenthet egy jó OT-t, WR-t bárkit aki tud segíteni az offense-en vagy épp egy jó pass rushert, aki kelleni fog jövőre (is).

 

Mit gondoltok, jelenthet +1-2 vereséget ha Brissett játszik mondjuk a szezon feléig Maye helyett?

Lehet, hogy ez is benne van valahol leghátul a listában amit pro-kontra átbeszéltek, de nem hiszem, hogy döntő tényező volna. Túl sok a bizonytalanság jelenleg, hogy ezt most előre lehetne látni. Inkább arra gondolok, hogy annak a fórumtársnak lehet igaza, aki azt írta, hogy Brissetnek kvázi meg lett ígérve a leigazolásakor, hogy bizonyíthat kezdőként az alapszakaszban. Nem volt annyira rossz a teljesítménye, hogy ebből az ígéretből egyenes gerinccel kihátrálhatott volna a stáb, így nem is tették. Ahogy olvasom a többség azt várja, hogy majd az alapszakasz során lecserélik Brissett-et Maye-re. Én is így gondolom, és akkor már mondhatják neki, hogy megkapta a lehetőséget amit megígértek.  

Én sem gondolom, hogy az edzőknek ez szempont lehet. Úgy értettem, hogy nekünk jó lehet Brissett, mert magasabban draftolunk majd a több vereség miatt, de ugyanakkor látjuk majd Maye-t játszani idén.

Áh, elnézést. Egyben olvastam el az összes addigi hozzászólást, és annyira az ment, hogy miért döntött így a vezetés, hogy valamiért a Te írásodba is belevizionáltam a dolgot, pedig nem írtál ilyet.

Brissettnek tett ígéret, ha volt ilyen, nem lehet fontosabb a franchisenál. Hiszen ő jövőre már valszeg nem lesz itt. A pénzét megkapja mindenképpen. Ha volt ilyen (nem hiszem), és emiatt ő kezdő, mert valaki nem merte kimondani az igazat, hogy vesztettél, akkor ott elég komoly vezetői hiba van. Nem egy, hanem mindenki balfék, aki fentről lefele nem csapott az asztalra, ha ez lenne a valódi ok. De ennél azért egy NFL franchise komolyabban működik szerintem.

BB démonja kísért. Nyilván ez egy nagyon sarkos megközelítés, hogy “meg lett ígérve”, azért írtam így már elsőre is. Ugyanakkor egyből eszembe jutottak döntések azokból az időkből, hogy mennyi mindent vittünk sokkal tovább mint kellett volna csak azért, mert Ő eldöntötte és pont, semmi sem számít, mennyit árt, Ő akkor is eldöntötte.

És számomra a következő nagyon izgalmas napirendi pont, hogy miként kezeljük majd ha jön 2-3 vereség az elején, nem azért mert Brissett, hanem mert egyszerűen realitás, a meccsek alakulása pedig magában hordozza mondjuk a 7 interceptiont az első 3 héten. Hátrányból, ‘urambocsá nagy hátrányból menni kell agresszívan, nem egy hálás helyzet. Mayot basztatja a média, a szurkolók, illetve fogalmunk sincs az öltöző egyébként hogy áll ehhez. Szóval akkor majd mit döntünk? Mert ennek a tökös vállalásnak akkor van értelme, ha kitart addig, ameddig adott esetben valóban kijátssza magát. Szerintem legalábbis..

Ilyen egészen biztosan nincs benne, hogy azért kezd Brissett hogy vele több L legyen. Itt mindenki az állásával játszik, ez a tankolás ilyen szurkolói dolog. Senki nem dob ki az ablakon egy évet, amikor nem lehet tudni mit hoz a következő év. Eleve mi vagyunk a liga egyik legrosszabb csapata mindenki szerint, a top3 pick kb garantált minden jóslat szerint. 

És a szervezeti kultúrának egyáltalán nem tesz jót, ha vesztésre játszik a vezetés. 

Csakis a győzni akarás, a következetesség, és a hitelesség az, amibe bele lehet kapaszkodni a játékosoknak, ha egy vezető hívószavaira gondolnak. Dan Campbell a legjobb példa erre, aki 1-7-nél is ugyanazt tolta, és mivel mindenki elhitte, meg senki nem tankol, hanem dolgozik a pénzéért és belead mindent, mert jön a helyére más, vagy elveszti a hitelét. Aztán onnan meg is indultak, mert az nem egy 1-7-es csapat volt addig sem.

Pont ezért örültem, hogy jött Mayo, aki egyenes, jó motiváló, igazi vezető. Wolf sem fog lemenni kutyába, ahogy BB se tette sose. Brissett azért kezd, mert AVP-ék ebben látják a biztosabb megoldást, ő ad több esélyt a győzelemre nekik. Szóval pont a fordítottja van. 

Vele biztosan be tudunk menni a center alá, ami AVP rendszerének a kulcsa, míg Maye esetében a csapattársak sem segítettek a falban, a rossz snapekkel és büntetésekkel, hibákkal. Olvasni olyan tweetet is, hogy csak azért tudta megnyerni az állást, mert a csapattársak elvesztették neki.

Az nem lehet a háttérben, hogy a stáb legelsősorban az új rendszert akarja tesztelni élesben? Ők lehet azt látják, hogy Brissett az előre megírt "teszteseteket" jobban/kevesebb frusztrációval tudja végrehajtani, mint Maye. Ahogy az itteni szakértők is írták többször, a rendszer fontosabb (pláne egy váltáskor), mint az egyén, úgyhogy annak a megfelelősége, végrehajthatósága fontosabb, mint a "kiaQB1" kérdése.

Ha hülyeség, akkor se tépjetek darabokra ha kérhetem, elég egy "NEM" is. :) :) :)

Mivel jobban nézett ki az O Maye vezetésével, így nehéz ezt mögé tenni indoknak.
Most már van pár videó fent a neten, amiben próbálnak magyarázatot találni, de ezek egyelőre inkább belemagyarázások. És könnyebb védeni is a döntést, hiszen ez önmagában nézve nem volt egy rossz húzás és nem volt egy rossz terv annak idején, amikor ez mentén indult meg a munka.

Csak mint a világon minden területen, itt is vannak változók, amik befolyásolják a process menetét. És csak amiatt tűnik megkérdőjelezhetőnek, hogy Maye időközben jobb lett, ezt a HC kommunikációja is alátámasztotta. 

Ha attól félünk, hogy a fal nem tart, akkor a kevésbé mozgékony veteránt, aki kevésbé lesz jó szerkezeten kívül, mint a Superman karakterjegyeket magába hordozó újonc, nem feltétlenül kellene erőltetni. Szóval valszeg bíznak abban, hogy az OL jó lesz. Ezt is mondták amúgy Mayoék, hogy javítható hibákat követtek el a játékosok, és önmagában a fal jó védelmet adott szerintük.

Ez mondjuk egy újabb ellentmondás arra, ha ez tényleg így van, akkor az újonc is bátran berakható mögéjük, nem fogják összetörni. Ha Jacobyt összetörik pár hét alatt, akkor amúgy mi értelme van berakni Maye-t? Mert akkor annak az az üzenete, hogy a veterán is meghalt a fal mögött, aki rutinosabb volt és jobban ismerte az NFL védelmeket, de nem baj, most majd menni fog ilyen kimenetel után annak, akinek emiatt nem adtuk oda a kezdőt?

Maye elég profin nyilatkozott, megérti a helyzetet, kihangzott hogy jobbnak érezte magát, elmondta hogy mindent kirakott a pályára, rajta aztán semmi nem múlt, és hogy ő továbbra is úgy készül, mintha starter lenne, mert kezdő akar lenni és játszani akar. Nagyon bízom benne, hogy nem babusgatjuk egy évig, amikor kifejezetten erre termett a hozzáállása is a srácnak, hogy dobják be a mélyvízbe, akár mentőövek nélkül is.

Olvasom a Brissett kontra Maye vitát, ami lehet, hogy nélkülöz egy-két olyan infót, aminek „nem tudásáról” egyikünk sem tehet. Például nem ismerjük Brissett szerződését. Nem láttam még NFL szerződést, de el tudom képzelni, hogy a pénzmegoszláson, ösztönzőkön, sérülés eseti eljáráson kívül tartalmazhat írásbeli garanciát is a játékos státuszhelyzetére is. (Mondjuk, mindenképpen QB1!) Brissett kimondottan Van Pelt invitálására érkezett márciusban, amikor a leendő első körös draft húzásunk, szurkolói szemmel még igen bizonytalannak látszott (QB? WR? OT?) és a stáb sem nyilatkozott egyértelműen. Maye-t a GM és a HC választotta nem Van Pelt, hiszen Neki megvolt az embere és Maye vártnál gyorsabb és örvendetes fejlődése sem zavarta meg ebben, azaz kitart mellette. Ezt korrektnek tartom, a kapkodás/hezitálás szakértői/szurkolói nyomásra Mayo sara. 

Az előszezon mérkőzéseit eddig senki sem tartotta döntőnek, nagyon helyesen, mert egy stábnak ezekkel a meccsekkel különböző tervei lehetnek. Szinte sohasem lehetett tudni (legfeljebb sejteni) egy-egy drive kivételével, hogy milyen szintű játékosok állnak egymással szemben, ami aztán az eredményességet/eredménytelenséget/ és a játékos helyzetét jelentősen befolyásolhatta.

Természetesen az NFL útjai kifürkészhetetlenek, Brissett a jövő heti meccsig akár " meg is sérülhet" egy kicsit. :)

BB is ezt mondta a McAfee show-ban. Még nagyon kijelenteni erröl az offenseröl bármit is. Az elsl 4 meccs után már okosabbak leszünk.

Tudom, semmit se jelent a világon, de a mostani fantasy drafton Maye-nek 218, míg Brissettnek 52 pontot jósoltak az évre. Hát.