Ismét egy végletekig kiélezett találkozót játszott a Patriots, ezúttal a Seattle Seahawks ellen. A meccs végig szorosan alakult, a rendes játékidőben nem is dőlt el a találkozó. A hosszabbításban a vendégek kivédekezték a Patriots támadását, majd egy mezőnygóllal 23-20-ra nyertek.
A meccs elején abszolút a Patriots sokak meglepetésére a levegőben szerezte a yardokat, Jacoby Brissett remekül kezdte a meccset, Hunter Henry-t folyamatosan megtalálta a passzokkal, a redzone-ban pedig Ja'Lynn Polk karrierje első touchdownját is megszerezte. A Seahawks egy védelmi hibát kihasználva egalizált, a Patriotsnál pedig előbb a RZ-ban, majd úgy kompletten egyre gyengébb lett a támadójáték. Ennek természetesen az egyik origója a támadófal teljesítménye volt. Mi két mezőnygólt szereztünk, a vendégek pedig egy TD-t és egy mezőnygólt szereztek. Főleg az utóbbi volt fájó, ott borzasztó volt a time management a részünkről. 17-13 volt oda a félidőben.
A második félidő eleje egyértelműen a védelmekről szólt, a Seahawks első félidőben mutatott passzjátékára volt válasza a Patriotsnak a védőoldalon, így kicsit állóháború lett a mérkőzésből. A negyed végén elindított egy szép drive-ot a csapat, működött a futójáték is, Stevenson pedig az utolsó negyed elején egy touchdownnal visszavette a vezetést (20-17). A védelem megállította a Seahawksot, a támadók pedig egy szép Gibson-futás után bőven mezőnygóltávolságban voltak. Itt azonban jött egy - szerintem - borzasztó playcall, Brissettet sackelték, a 48 yardos mezőnygólt pedig blokkolta a Seahawks. Támadhattak a győzelemért, el is jutottak a redzone-ba, de végül mezőnygól lett csak a driveból. Kevesebb mint egy perccel a vége előtt nálunk volt a labda, támadhattunk a győzelemért, de a támadósor teljesítménye megint gyenge volt, újabb punt után a vendégek inkább térdeltek, jöhetett a hosszabbítás.
Ott is mi kezdtük a támadást, a harmadik és rövidet nem sikerült megoldani, negyedikre pedig inkább puntoltunk. A Seahawks támadói köszönték szépen, ismét elindult a passzjáték, végigmentek a pályán (volt egy minimum véleményes DPI JonJoneson), Myers pedig értékesítette a mezőnygólt, így 23-20-ra nyert a Seattle, amely így 2-0-val, a Patriots pedig 1-1-gyel áll.
Összességében olyan volt ez a találkozó, amilyenre a szezon előtt számítottunk, a támadósor limitáltsága ezúttal jobban megmutatkozott, mint a múlthéten, de így is végig meccsben volt a Patriots. A Seahawks passzjátékával nem igazán tudott mit kezdeni a védelem, rengeteg no-huddle játékkal mentek előre, Metcalf és JSN is 100+ yardot szerzett, Geno Smith remekül vezette a támadósorukat. A futójátékuk Kenneth Walker III hiányában gyengébben működött, azt jól fogta a Patriots, de a levegőben így is ránk tudták erőltetni az akaratukat.
Nálunk Hunter Henry karriernapot tartott, 8 elkapásból 109 yardot ért el, Brissett a biztató első negyede után szinte teljesen megállt a passzjáték, az elkapók felé alig repült labda - vissza kell nézni a meccset többször is, de nekem első blikkre a playcallinggal is sok problémám volt, itt nyilván AVP-re lehet mutogatni adott esetben.
Sajnos sérülésekből is akadt jópár, Ja'Whaun Bentley váll-, Oshane Ximines és Vederian Lowe térdsérüléssel esett ki - tekintve, hogy csütörtök este a Jets ellen lépünk pályára idegenben, minden bizonnyal rájuk nem lehet majd számítani a csoportrangadón, amit egyébként mindkét csapat 50%-os mérleggel vár majd.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Dühítő vereség, amiből mindenki kivette a részét. AZ O, a D és az edzők is. Picit azért vagyok dühös, mert ez egy nyerhető meccs lett volna, bár tudom, hogy egy hosszú út elején vagyunk. Annyival nyert a SEA, hogy az ő irányítójuk egy fokkal jobb volt mint a miénk és a wr corps egy picivel magasabb polcon van. Amit itt a cikkben is említettek a 2. negyed és a 4. negyed 2 hívását én sem értettem. Főleg a blokkolt FG előtti passz játék behívása volt érthetetlen, mikor a 2. félidőben kb nem ment a passz. Ha futunk, 1. közelebb jutunk 2. lehet meg is lett volna a 1st down. Jó ez utóbbira kicsi az esély, de legalább nem 10 yarddal hátrébb rúgunk és akkor az ellenfélnek TD kellett volna.
Mondjuk néha úgy éreztem a meccsen, hogy néztem volna Maye-t, mint JB-t.
Hát azért az a wr corps nem csak egy picivel van magasabb polcon mint a miénk….
Az első negyed kivételével nem csak egy fokkal volt jobb az irányítójuk. Amikor csóri Brissett épp nem menekült, akkor sem vette észre a szabad 2. vagy 3. opcióját. Többször még csak figyelni sem kellett erre, mert a közvetítésben is látszott hol Polk hol Douglas reakciója. Sajnos JB limitáltsága ezen a meccsen nagyon kijött, mondom ezt úgy, hogy a falunk extra falember(ek)rel is egy rakás sz@r volt. Szerintem is nyerhető meccs volt és csak az fáj megint - mint tavaly kb. az egész szezonban - hogy nem az elenfél volt a jobb és vert meg minket, hanem a saját döntéseink/hibáink áldozatává váltunk. Viszont bízom benne, hogy valahogy most tanulunk a hibáinkból és a tavalyi évvel ellentétben idén fogunk tudni megnyerni ilyen meccseket. Amiben viszont biztos vagyok, hogy JB-tel 2 perces GWD-t nem fogunk tudni végigvinni és nem a WR corps “milyensége” miatt. Go Pats! :)
Ui.: A hátsó alakzat mai teljesítménye kettős érzést hagyott bennem. Hol nagyon szépen fogták ezt a szerintem nagyon erős WR egységet, máskor meg úgy lemaradtak vagy rontottak el zónákat, hogy nem is értettem mi történik.
Nem tudom hogy O oldalon ki lát bármilyen fejlődést vagy jövőképet de 2 meccs alatt 270 passzolt yarddal+1 passzolt TD-vel nem tudom mit akar a csapat(csak megjegyzem tavaly 2 meccs után 540 yard 4 TD volt).Csapágyasra hajtjuk Stevenson-t kb 5-6 fordulót talán kibír majd. Hiába nyerte meg a csapat a pénzfeldobást lehetett érezni hogy esélye sem lesz végig vinni egy támadást TD-ig Még egy dolog amiért biztosan meg fognak kövezni páran de meccs közben minden alkalommal akkor Brissett ütést kapott elkezdtem remélni hogy nem tudja folytatni,és a stábot az élet rákényszeríti arra hogy bedobja az újoncot a mélyvízbe.
Mivel rövidhét van csütörtökig aligha változik bármi qb fronton, a Jets meccs után lehet először majd feszegetni ezt a “játsszon inkább Maye” dolgot. Kicsit olyan patthelyzet ez, emögött a fal mögött nincs irányító aki egy egész szezont le tudna játszani, azt megkockáztatom, sok rögtönzésbe meg futásokba kergetni a rookie-t sem életbiztosítás. Én is alig várom, hogy lássuk Őt de azért ez kettős.
A meccs férfimunka volt, nyerhetőnek éreztem, kár érte. Ha csütörtökön megint tolunk egy ordas upsetet már el is felejtem 🙂
Egyetértek. Sajnos ez a mostani falteljesítmény egy QB-nek sem életbiztosítás. Nem tudom hogy fogjuk tudni ezt sima közép szintre felhozni. Számomra ez a legnagyobb vágy a csapattal kapcsolatban.
Az O képtelen pontokat csinálni, a RZ trip vagy pont nélkül vagy FG-al zárul, nem lehet eldönteni, ki a gyengébb: a WR-ek, az O-fal vagy a QB. (Nyilván egymást erősítő folyamatokról van szó.) A D meccsben tart minket - bár ma Gonzalez nagyon megégett Metcalffal - de a végén veszítünk. Mintha a tavalyi szezonban lennék. Same old story.
Egyetértek, hogy ezt a terhelést, amit Stevenson kap, nem lehet sokáig bírni. Ráadásul a következő meccseken már túl fogják tölteni a boxot az ellenfelek, hiszen úgyis futni fogunk.
"Az O képtelen pontokat csinálni" - szerzett az offense 20 pontot önerőből. Nyilván lehetne több, de semmiképpen sem nulla
"A RZ trip vagy pont nélkül vagy FG-al zárul" - lehet rosszul számoltam, de sztem 4/4 pontszerzés volt a red zoneban. Két TD és két FG. Nyilván lehet rajta javítani, de sztem a 6 db 3&out zavaróbb.
"bár ma Gonzalez nagyon megégett Metcalffal" - a megégett Gonzo 7 targetből 3 elkapást és 24 yardot engedett Metcalfnak egész meccsen :) (a hosszú TD Duggeré volt, ezt el is ismerte)
A RZ eredményességet TD-ben mérik. (20 yardon belülről a sikeres FG eléggé adekvát, nem véletlen, hogy nem veszik figyelembe.) Rosszul számoltál.
A 20 pontból a második félidőben 7 pontot csinált a csapat. A harmadik negyedben konkrétan nulla pontot értek el. A drive-ok a második félidőben:
3 play - 9 yard - punt
3 play - minusz 6 yard - punt
11 play - 66 yard - TD
8 play - 50 yard -missed FG
3 play - 7 yard - punt
+ az OT 3 play - 9 yard - punt
Ez 6 drive-ból 4 3&out. Ez neked biztos pontokat gyártó, eredményes offense, nekem nem. Nem azt mondtam,hogy nulla pontot csináltak, hanem hogy nem képesek pontot csinálni. (Az összes elkapónknak 3 elkapása volt 19 yardért az egész meccsen (!), ezzel szemben csak Metcalfnek 10, az összes SE elkapónak pedig 26, ha jól számoltam.)
Metcalf elkapásával jutott a Seattle a 24 yardos vonalra az első félidő végén, a második félidőben pedig két kulcselkapása is volt az egyenlítést eredményező FG előtt, 25 yardot kapott el a 42 yardos drive-ból. A kulcsjátékokat megcsinálta a védelmünkkel szemben. (Vissza kellene nézni, hogy mikor mi volt a hívás, de ahogy visszaemlékszem, Gonzalez védekezett rajta szinte végig.)
Ja hogy csak az a jó offense, aki mindig TD-t csinál a RZ-ban. Akkor tavaly egy ilyen sem volt sajnos a ligában, mert a legjobb 9ers is csak az ilyenek 2/3-ból csinált TD-t. Egyébként egy szóval sem mondtam, hogy elégedett vagyok az offenseel, csak azt hogy a nem tud pontokat csinálni az literally nem igaz (mert ez nyelvtanilag azt jelenti hogy nem szerez pontot).
A Gonzo statok pedig NextGen stat, szóval hiába volt sok yardja Metcalfnak, annak 4/5-ét nem rajta kapta el, hanem másokon. Hiába volt kevés snapen más felelőssége, sajnos ekkora a minőségi különbség közte és a többi DB-nk között.
Konkrétan 8 snap volt, amikor nem Gonzalez fogta, ebből 7 elkapást, 105 yardot meg egy TD-t csinált.
Ettől az offenztől jelenleg a 20 pont kis túlzással extra, ebbe bele kell törődnünk. Ezért bosszantó 1-1 érthetetlen playcall mikor ott a lehetőség, vagy az első félidő végén a time management.
Én is pont ezt akartam kérdezni,amit Burkus is írt,hogy ez a 7/3 statisztika honnan jött? Én is úgy néztem hogy többnyire Gonzo fogta Metcalfot és lehet hogy tévedek,de azért több elkapásnak tűnt mint 3 amikor biztosan ő fogta. A hosszú TD-nál is leváltott egy közelebbi célpontra,úgy hogy Dugger is ot volt mellette,tehát nyilvánvaló volt hogy Dugger nem fogja tudni megfogni DK-t
Ott Dugger saját bevallása szerint is rosszul olvasta a QB-t, neki kellett volna visszalépnie, Gonzo ennek tudatában nem ment Metcalfal.
Köszi,közben találtam egy NESN cikket,ott is ezt írják.
https://nesn.com/2024/09/how-patriots-christian-gonzalez-assessed-performance-vs-dk-metcalf/
Én nem így értettem, amit mondott, hanem úgy, hogy rossz volt védelmi hívás, mert Cover 0 játékot hívtak (ő a zöld pöttyös) és extra pass rushert küldött a QB felé. De hogy emiatt Gonzaleznek miért nem kellett mennie emberfogás esetén az emberével, az nem derült ki. (Ő volt a rusher?) Mindesetre mindketten felfelé lépnek a LoS - és a 26-os játékos - felé, illetve Gonzalez meg is áll egy pillanatra.
Kétségtelen tény, hogy Dugger vállalta a felelősséget, de én úgy értettem, hogy nem a végrehajtás, hanem a rossz hívás miatt.
Szó nincs arról, hogy Cover 0 lett volna a hívás. A Cover 0 emberfogást alkalmaz mélységi zóna nélkül, itt pedig zónázás volt 3 mélységi zónával. Ez egy Cover 3/inverted Tampa 2 volt, ahol a CB-nek, jelen esetben Duggernek kellene védenie a mélységi zónát. Azt vállalta magára, hogy rosszul olvasta a játékot - gyanítom, hogy a motion miatt egy gyors passzt várt a flat zónába, esetleg jet sweepet - emiatt feladta a zónáját és a LoS felé indult meg. Mire észreveszi, hogy a keresztbe futó elkapó passzblokkol, addigra pedig késő volt, mert Metcalf már mellette volt, onnan nem nyeri meg a futóversenyt.
Én meccs alatt X-et olvasva Gonzonak adtam, mert a snap előtt volt egy áthívás, amire azt írták ő reagált rosszul. Utóbb kiderült, hogy ez Duggert zavarta meg és ő ugrott rá erre az áthívásból induló motionre..
Ezeket én is így éreztem a meccs alatt és engem is a 3&out-ok idegesítettek az egyik legjobban, sok más mellett. Az említett WR corps - O fal - QB hármasból mutatott játékra az elkapók hibáztathatók a legkevésbé, még ezzel a kevés passzal is voltak olyan elkapások (Henryt is ide véve), amik bravúr számba mentek. Nálam a hibáztathatóság sorrendje: O fal - QB - WR corps.
Az látszik már 2 meccs után, hogy a CSAPAT tejes szívvel harcol végig és emiatt nagyon lehet öket szeretni és drukkolni nekik. Le a kalappal. (Ez tavaly nagyon nem volt meg) Szerintem amit tudnak azt abszolút kimaxolják. Ahogy BB modaná, ma (tegnap) többet hibáztunk mit az ellenfél, ezért kaptunk ki. Az Ofal miatt ez nem is lesz ennel mar jobb. Majd ha visszatérnek a sérültek, akkor lehet. Ide mindenképp kell majd az offseasonban 1-2 új játékos erősítésnek. Bar hozza kell tenni, hogy az első félidőben a passzolás nem is volt rossz Henryvel. Brissett első 7 passzából 7 jó volt.
Mindent csak szurkolói szemmel írok, minimális statisztikai adat ismeretével. Hozzáértők, statisztikai guruk talán elmondjátok, hogy jól láttam vagy sem. Szóval. Folyamatosan az O falunk rossz szereplése a téma. Azaz, hogy nem tudják megfelelő ideig tartani a védőket passz játékoknál. Az eddig közölt adatokból ez gondolom igaz is, azaz valahol a liga végén kulloghatunk e tekintetben. Mégis a tegnap esti meccsen azt láttam, hogy a SEA O fala sem volt sokkal jobb a miénknél. Sokkal több időt szerintem mi sem hagytunk az iráníítójuknak, mint ők a miénknek. Nem mértem, csak úgy érzésből gondolom. Sack-ek tekintetében konkrétan egál volt az eredmény, bár az csak egy adat. Mégis több, mint 2x annyi passzolt yard áll a nevük mellett. Az idő nagy részében azt éreztem, hogy most megvan az irányítóuk, de aztán folyamatosan talált magának célpontot. JB meg sokszor tanácstalanul kereste azokat. Jól láttam? Ennyit jelent a két klasszis elkapó náluk? Vagy a játékhívások voltak jobbak? Vagy irányító poszton vagyunk ennyivel gyengébbek? Ezt utóbbit kétlem, mert a célpontok nagyrésze ürese volt náluk, azaz hatalmas extra elkapásaik nem voltak. Miért nem tudunk mi kb ugyanannyi idő alatt szeparálódni? Régi Brady érában szinte levédekezhetetlenek voltak a rövid 5-6 yardos passzaink és azokhoz nem kell sok idő sem az összeomlásban lévő fal mögött. Miért nem látok most hasonlót? Köszi az értő "szak"véleményeket! :)
Abszolút fotel szurkolóként én csak egy részhez szólnék hozzá. Többször volt közép és hosszú útvonalon szabad elkapónk, egyszer sem ment feléjük labda. Meccs közben kiírták, hogy 2 db 20+ yardos playünk volt (első meccsen egy sem), amiből az egyik a Gibson futás, a másik a “Henry futás”, ami ugyebár passz volt, csak Henry tette bele elkapás után kb. az összes yardot. Azaz 2 meccs után 0 db klasszikus 20+ yardos passzjátékunk van.
Továbbra is azt mondom, hogy ugyanazt látjuk mint tavaly, nem jobb, nem rosszabb… ami nekem pozitív meglepetés.
Bosszantó ez a vereség számomra, mert nyerhető meccs volt. Szurkolói szemmel szerintem 5 momentum akadályozott meg ebben Minket: Metcalf ajtó-ablak TD-je, Wilson DPI-je, félidő végi ajándékozott mezőny gől, blokkolt mezőnygólunk és JonJon véleményes DPI-je. Amennyiben akár csak 2 nem úgy sül el ahogy, talán nyertünk volna. Persze nehéz/(lehetetlen?) hibák nélkül játszani, de ha győzni szeretnénk nagyon keveset engedhetünk meg. Eh…
Viszont örültem a Gibson-feltámadásnak, kevesebb cipelésből több yardot és jobb átlagot csinált, mint Mondre, akinek persze a képességei vitathatatlanok. Talán Gibson segíteni fog azon, hogy Mondre ne „nyffanjon” ki idö előtt. Elkapóink virágdísz szerepe viszont elkeserített, Nekem többnyire úgy tűnt mintha pályán se lettek volna. Persze lehet, hogy az Ofal miatt Brissett nem tudta végigolvasni Őket és a kézenfekvő Henry lubickolhatott. Aztán a szünetben a Hawks rájött erre és akkor már Henry se igazán, azaz meghalt a passzjátékunk.
Egyetértek HOPI-val.
Ha ennyire konzervatívan játszunk vagy hagynak csak játszani nem fér bele olyan hiba amelyeket Hopi is írt. Megkockázatom, hogy ha csak a field goal bemegy Q4 3:52 nél, nyerünk...
Mindenki erre fog készülni, ezért nagyon kellene a passzjáték, mert nem fogják hagyni hogy fussunk...
Brisett vigyáz a labdára ez tény de én akkor is azt gondolom, hogy több kockázat kell a passzjátékban abban pedig Maye ígéretesebb, több lehetőséget kínál...nagyon kevesen múlt , hogy ne 2-0 al kezdjünk!
OFF
Az idei 1/1 egyelőre szenved a Bears talán a Mieinknél is rosszabb Ofala mögött. Tegnap 36!!! nyomást kapott és 7x sack-elték!
Daniels viszont egész jó 75,5%-kal passzolt eddig 400 yardot, és már futott 132! is 2 TD-vel.
Én már csak azért is beállítanám Maye-t egy meccsre, hogy lássuk mire megy az offense-el.
És meghalt Williams vagy sikerül neki fejlődni? Mert én azt látom, meg azt olvasom, hogy már most sikerül neki jól dönteni, nem kihagyni olvasást, és ebben az első héthez képest is javult. Persze ez nem azt jelenti, hogy hibátlan vagy ne lenne a dobásaiban pontatlanság. De lassul neki a játék, saját bőrén tapasztalja miben javulni playről-playre és miben hétről-hétre..
Daniels statisztikáit kár ide citálni, pláne a futott yardokat, TD-ket, hiszen azt tudta mindenki, hogy Lamar Jackson szintű playmaker lehet belőle. Ezért lett 1/2.
Mindkettő megérdemelten kezd, ahogy Maye is kiérdemelte volna ezt, ha a stáb nem terveli ki azt amit. És aztán ebből a tervből nem engednek, nem térnek el. Rövid héten esélytelen eltérni, a csapat meccsben volt eddig mindig, így nem fogják lecserélni a veteránt.
Ráadásul 1 meccsre semmi értelme berakni Mayet. Ha berakjuk, akkor onnantól ez az ő csapata, játsszon bármilyen gyengén, nem lehet leültetni már az évben. Aki egy ekkora potenciálú franchise QB-val megteszi ezt, azt azonnal el kell zavarni a pálya széléről. Nem próbálgatni kell a QB-t, hanem felkészíteni és a jobbat berakni. Az meg nem fog változni hetente, hogy ki a jobb. Főleg, hogy a kettőből az egyik már mindent megmutatott a karrierjében, hogy mit lehet tőle várni.
Mayo a meccs után elmondta, hogy továbbra is 100%-ig Jacoby mögött áll a szervezet. Esélytelen a csere, ahhoz kb el kell vesznie a szezonnak, vagy meg kell sérülnie. Amíg ilyen szoros meccsek vannak, addig nem hiszem hogy jönni fog Maye.
Mondjuk, ha Brissett-et ennyit fogják ütni, akkor nem sokáig fog tudni játszani. Pedig eddig meglepően jól kezeli a nyomást.
Én sohase állítottam, hogy egy újonc QB egy pocsék fal mögött halálra van ítélve és nem fejlődhet. A sok sack viszont potenciális sérülésveszély, hacsak le nem ül gyorsan, akkor viszont az olvasásnak (gyakorlásának) annyi. Caleb fejlődését nem tudom megítélni, mert 2 meccs kis minta.
Daniels statjait azért írtam le, mert szerintem a pass-run aránya ( ~4:1) sokkal kedvezőbb egyelőre, mint az anno rookie LJ-é a pontosságáról nem is beszélve.
Maye végleges beállítása szerintem lehet nem a jelenlegi képességeitől függ, hanem attól, hogy Van Pelt kivel akar dolgozni és Mayo ezt egyelőre tiszteletben tartja. Csak egy katasztrofálisan alakuló szezon vagy Brissett kisebb-nagyobb sérülése nyithatja meg idén az utat Maye-nek.