Esély sem volt. A Patriots vasárnap Miamiban lépett pályára, ahol a hazaiak a játék minden elemében jobban teljesítettek és nagyon simán, 34-15-re nyertek.
Ha az elmúlt meccseken látható is volt valamiféle teljesítmény-javulás, az most teljesen eltűnt. A Dolphins a játék minden elemében jobb volt, a Patriots játékosai többnyire borzasztóan szerepeltek, a támadófal teljesítményét pedig gyakorlatilag nem is lehet értékelni.
A fegyelmezettséggel is nagy gondok voltak/vannak, rengeteg büntetést szedett össze a támadósor, ami alapból sem működik rendesen, így meg aztán pláne. Az egész csapat úgy festett, mintha nem lettek volna felkészítve, a hazaiak pedig tökéletesen használták ki a helyzetet. Leginkább a Bears-Patriots meccsre hajazott ez a találkozó, csak számunkra fordított előjellel.
Ha a pozitív oildalt kellene keresni, akkor egyértelműen Christian Gonzalez felé kell tekinteni, aki megszerezte első NFL-touchdownját: egy fumble-t hordott vissza a negyedik negyedben.
Így nem lehet ezt a sportot játszani, ebben óriási felelőssége van az edzői stábnak és a játékosoknak is egyaránt. Nem igazán tudom, hogy mi az elképzelés a jövőre nézve, mert nagyon kevés olyan dolgot látni, amire hosszútávon építeni lehet egy NFL-franchiset.
Ami biztos, hogy jövőhéten a Coltsszal játszik a Patriots hazai pályán.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
"Az egész csapat úgy festett, mintha nem lettek volna felkészítve" sajna ezt az egész idényre el lehet mondani lassan. Ezek az edzők nem NFL szintüek. Remélem a meccs után odamentek a játékosokhoz es bocsánatot kértek, hogy ennyire nem bírtak felkészíteni öket. Szarkazmus on: " de semmi baj, még ez lesz 2-3 évig, amig ki nem rúgjak öket". Up Gonzo, Maye TD-je, plusz a 2 pontos kísérlet. Kraft bácsinak üzenném, hogy egy újjáépülő csapatot ezekre a dilettáns edzőkre bízni, óriási hülyeség volt.
A támadófal vajon milyen edzésmunkát végez hétről-hétre? Merhogy ebből az égvilágon semmi nem látszik az biztos. Mintha még mindig tartana a victory monday. Egyre hitványabbak. Siralmas.
És a coach team megint nem melózott a héten, semmilyen látható erdményt nem tudnak felmutatni sem az előkészületekben, sem a meccsek alatti változtatásokban. Gyakorlatilag nem léteznek. Bust az egész bagázs, Mayoval az élen.
Nem tudom hogy mennyire a Dolphins befékezése vagy mennyire edzői korrekció (valszeg mindkettő), de a védelem a második félidőben egy fokkal jobb volt, "csak" 2 labdavesztés utáni rövid pályából kaptak pontokat (és szereztek is ugye).
Engem az zavart leginkább, hogy a D-ben nem tudtunk változtatni, ugyanolyan play-ekkel (első látásra legalábbis) vertek meg minket többször is. Egyre inkább úgy érzem, hogy Steve Belichick nagyon hiányzik, lehet hogy első látásra úgy nézett ki a pálya szélén, mint egy félig hibbant hajléktalan, de valószínűleg nagyon sokat tett hozzá ehhez a védelemhez. Azon gondolkodtam a félidőben, hogy vajon a vezetékneve miatt nem ő kapta meg a DC posztot...?
És ami még feltűnt: Lowe annyira elöl van a depth charton LT pozícióban, hogy ennyi büntetés után is se tudjuk leültetni (ha ez később a meccs folymaán sikerült akkor elnézést mindenkitől, nem láttam még snap countot, de én már a második false start után azt mondtam volna, hogy "ülj le fiam egy kicsit és gondold végig, hogy hol vagy és mit csinálsz").
StevieB fel sem merült HC poziba nálunk, hiszen már évekkel ezelőtt Mayo lett Kraft választása. Ez teljesen nyíltan kezelt, el is mondott dolog.
Ahogy írtam én Stevie-t DC-nek tettem volna meg, azt lehetett hallani, hogy elég jól működött a kémiai közte és Mayo között.
De ő nem akart beosztottja lenni Mayonak, amikor addig mellérendelt szerepben volt. Tudtommal felajánlották neki valami állást a csapatnál. A kijövő infók alapján Mayo alkotte a gameplant, Steve hívta a playeket. Ennél gyakorlatibb munkája a linebacker csapattal volt, és írtam korábban, hogy ő volt az erős Front7 coachok közül az egyetlen, aki hátra fele is koordinálta a játékosok mozgását. Ha valamiben, akkor ebben erősen hiányzik a jelenléte, mert elég szarok vagyunk passz ellen coverben.
Covington ellenében nehéz lett volna neki adni, hiszen a DL coach volt több HC interjún, nagy szaktekintélynek tartják liga szerte, és nagyon jól is dolgozott a DLine játékosokkal. Míg Stevie nem volt semmilyen interjún sem, és ugye nem a is a ligában vállalt munkát. Ő inkább tűnik (még) iparosnak, aki egy egységet hatékonyabbá tud tenni. A playcallerség neki se ment zökkenőmentesen azért.
Félidőben abbahagytam a mérkőzést és a csetet. Általában sem vártam csodát az évtől, de ez a meccs kritikán aluli volt. Egy csoport ellenfél, akikről mindent leírtatok a beharangozóban. Feltételezem, kevesebb adatból, mint ami a back office rendelkezésére állt. Erre kellett volna készülni. Nem tudom, hogy a védelmi hívások szarok-e, vagy hozzá a tehetség hiányzik, de egy kutya. A támadófal is úgy szar, ahogy van, egy falusi keresztet nem tudnak kezelni. Csak Maye tehetsége hoz eredményt néha-néha. Az meg időnként előjön, szerencsére. Kb. Ennyi a szezon. Ja, még Gonzo, amit tud hozni. Sérülés után összetehetjük a kezünket, hogy így tért vissza. Polk a biztató kezdetek után teljesen eltűnt, a false startokkal tele a padlás, a D is teljesen visszaszürkült, pass rush nincs, és mostanra már az incomplete passz is complete ellenünk... Én is beállok a sorba, hogy ez az edzői garnitúra kuka, mert a fejlődésnek, tervnek nyoma sincs. Kíváncsi vagyok, Krafték meddig lesznek türelmesek... A futójuk TD-jénél a srác konkrétan 10 yardot sétált szinte. A tizedmásodpercek játékában. Egy elkésett védő, simán blokkolva, amúgy sehol senki. Ott konkrétan szégyenérzetem támadt, annyira gáz volt...
Egyébként emlékszik valaki BB első évére? Ő is ennyire rosszul nézett ki? (Azt láttuk, hogy ugyanilyen mérleggel indult az első szezonjában és a Twitteren több korabeli cikket láttam arról, hogy a helyi sajtó őt is kirakta volna instant, de sajnos saját emlékeim nincsenek arról a szezonról)
Sajnos/szerencsére erre nem áll módomban emlékezni, viszont ezzel együtt is látok egy fontos különbséget: BB amikor itt kezdett már bőven nem "nullkilométeres" volt: 1985-1990 között DC volt a Giantsnál (két SB győzemmel fűszerezve, amiből a másodikat nagyon nagy részben az ő érdemének tartanak),1991-1995 között pedig HC volt Clevelandben és 1997-1999 között DC a Jets-nél. Elég sok mindent elért már, mire ide került, míg Mayo még csak DC sem volt eddig...
Az mondjuk semmit nem jelent, hogy nem volt titulusa, mert mifelénk ezt nem volt szokás kiosztani egy idő után. Szóval ebből nem fakad az, hogy szarul dolgozik. Ellenben az beszédesebb lehet, ha valaki HC poziból DC lesz..
De mint azóta tudjuk, az sem jelentett a jövőre nézve semmit.
Ide is beírom gondolatébresztőnek. Én amikor elkezdtem nézni az NFL-t (2005), a magyar szakik azt mondták, hogy egy picit a gondolkodásmódon változtatni kell, mert ez nem soccer, itt nem fognak edzőt kirúgni 4-5 meccs után, itt sokszor adnak nekik 2-3 évet is. És ez így is volt elég sokáig, de aztán ahogy felgyorsult a világunk (igen 20 év alatt!), jöttek a 30 mp-es tiktok videók, az emberek egyre türelmetlenebbek lettek ez a trend már valahol felborult. Most a qb-kat rögtön játszatni akarja a közönség, edzőket rúgnak ki egy év után. Én is dühös vagyok Mayo-ékra, egyértelműen látszik, hogy nagy rájuk a kabát, rutintalanok, sokat hibáznak, kérdés merjük-e nekik adni még egy évet. Persze niylván itt Kraftnál pattog a labda, hogy ő mire szavaz, csak ezt azért írtam, hogy régen ez nem is lett volna kérdés, hogy maradjon-e az edző.
Én pl személy szerint már 2x kirúgtam volna Tomlint, de még mindig ő a PIT edzője. Jó, nyilván a PIT a legdurvább a klubok közül, 55 év alatt volt 3 edzőjük :) Hagyok időt...
Ez igaz,de akkor én is ide is beírom amit felvetettem a másik fórumon is csak sokkal rövidebben?:
Biztos hogy ezzel az edzői garnitúrával akarnád Maye első 2-3 profi szezonját eltölteni? Biztos hogy rájuk akarod bízni a franchise jelenlegi legféltettebb kincsének a fejlesztését a legmeghatározóbb első 3 évében?
Maye fejlődésével mi a baj? Hiszen láthatod, fejlődik. AVP-t nem nagyon lehet azzal támadni, hogy Drake Maye földbe lenne állítva. Így ebből az aspektusból biztosan nem kell kirúgni őket. Amúgy is ez az egyetlen dolog, amivel meg tudják tartani az állásukat.
Ha Maye jó (márpedig az), akkor azzal el lehet adni a következő évet is, hiszen ennek az évnek a sok kisebb cél mellett, ez volt a fő kérdése. És a válasz megvan. A srácunk megvan. Akinek még ez nem világos, az nem érti ezt a sportot. A nagyobb baj, hogy azt nem lehet látni meddig van Maye és meddig van AVP ebben a storyban. Mert Maye valszeg más OC mellett és ugyanitt vagy ennek a környékén tartana, kicsit előrébb vagy hátrébb. De mivel ők dolgoznak vele, így tudják mondani, nézd ide fejlesztettük ezt a fiút.
Amúgy McAdoo is ott van még a tarsolyban, akiről a napokban rántotta le egy cikk a leplet. Ő lett idén Joe Judge. Már a kinevezésekor húztuk a szánkat Petivel, de akkor az lett mondva, hogy a SB scouting miatt jött. És abban elit, ezért biztosra lehetett venni a harmadik pickre az irányító választást. Maye is nyilatkozott a cikkben, nagyon sokat köszönhet McAdoonak. Akit egyébként minden játékos imád. Ahogy teszik ezt minden edzővel.. Ez már csak egy ilyen szerethető coaching team..
Na de a baj McAdoo jelenlétével nem az, hogy itt van és kb Assistant HC minőségben egy korábbi O felfogású szakember segíti Mayot, meg AVP-t, és adja nekik a rutint. Hanem az, hogy ugyanúgy, mint Judge, mindenbe is beleszól kicsit. odamegy a falemberekhez és ellátja őket tanáccsal, ha kell megmondja a tutit az elkapóknak, besegít a futók és a tight endek fejlesztésébe, és emellett minden csütörtök róla szól a film room.
Ő ugyanis a 3rd down coordinatorunk, aki egyedül feltérképezi ezeket a szitukat, és a teljes design-t megalkotja a harmadik downokra. Felépíti a playeket és csütörtökön átadja ezt a csapatnak egy személyes, nagyon jó hangulatú, humoros és közvetlen meeting keretében. Brissettel 31.volt a csapat a 3rd down hatékonyságban, azóta feljöttünk a középmezőnybe. Valszeg nem McAdoo miatt.
ja és a hab a tortán, hogy ő a scouting team védelmi oldali edzője is. Mert annyira jól felkészül az ellenfélből, hogy mit fognak játszani a védőik ellenünk, hogy azt a mi scouting teamünknek leoktatja és ők szimulálják azt az edzésen a támadóinknak. Látva hogy sikerül ez a meccseken, valszeg valami hiba lehet a gépezetben, mert vagy szarul térképezi fel, vagy valami más hiba akad, ha ennyi belerakott melónak semmi eredménye sincs.
De legalább a meetinget imádják a játékosok, mert mindig van egy kiválasztott zene, meg 2 játékost kifiguráz karikatúrával.. Végül is Victory Monday is volt már kétszer, miért kellene kemény melónak lennie, ha nagy békés boldog banda is lehetünk?
Hol mondtam hogy Maye fejlődésével baj van? Egyetértek,egyértelműen fejlődik. A postodban gyakorlatilag Te is feltetted azt a kérdést amit en,csak másképpen:az a kérdés hogy ebben a fejlődésben hol végződik Maye es hol kezdődik AVP? Vagy más oldalról megközelítve hol tartana most Maye egy kompetensebb staffal? JMD-vel pl szerintem sokkal előrébb…
Én azt írtam hogy nem tudjuk hol tartana, mert fogalma sincs senkinek, hogy ki foglalkozik egyáltalán Maye fejlesztésével. A legtöbb időt McCartneyvel tölti, akinek elég jól cseng a neve. A minap kijövő listában ő volt az egyetlen fiatal pats stábtag, akiből a jövőben HC opciót kinéznek.
De mivel ő meg AVP embere, így lehet abszolút azt csinálja amit a főnöke mond neki.
És azt meg semmiképpen nem szabad elvitatni, hogy a fordított alapállás nagyon jót tett Mayenek és stabilizálta a mechanikáját, lábmunkáját. Ez egyértelműen AVP sajátja. Szóval ahogy írtam is fent, egyáltalán nem biztos hogy előbbre tartana.
Összekevered a támadórendszert meg a játékos egyéni fejlődését. Attól mert a csapat vagy a rendszer, vagy a playcall rossz, a játékos még fejlődik. Allen és Peyton Manning is jó példa erre.
Valszeg JMD mellett az offense jobban nézne ki, bár a saját rendszere végül csúnyán megbukott Vegasban. És mivel abszolút a due és power futásokra építette azt, így eleve bajban lenne a falunk miatt. De vélhetően jobban festene az elkapó szekció, az útvonalak is, és Maye is komfortosabb lenne.
De Maye komfortja most már nem a fejlődésének a része. Az akkor volt fontos, amikor a szezon elején még gyors neki az NFL tempója, nincsen meg a timing az elkapókkal, nem olvassa a blitzeket, zavarba hozzák a védelmek a csapdákkal, stb.
Na most ezek miatt már nem kell komfort, mert lásson mindent, ő most már akkor fejlődik ha bele van engedve a nagy világba. Mert a kis burokba zárt dolgokat csukott szemmel megoldja. Eddig már elvezették, így ezután is menni fog neki. Ha kell akkor önerőből fejlődik majd.
Szóval emiatt biztosan nem kell mérlegelni AVP-t, mert láthatjuk Maye fejlesztve van. Nincs okunk azt gondolni, hogy ez megáll. Miért állna meg? Egy okot mondj kérlek..
Amitől félni kell az a támadósor kilátástalansága, a rendszer gyengesége, a playcalling hiányossága, a self scouting hiánya. De ezek nem Mayere jelentenek veszélyt, hanem a csapatra. A csapat nem fog fejlődni. Maye persze majd emel ezen a padlón és akár PO közelbe is elvihet egy gyengébb rostert, ami azért a drafton meg a piacon kap újabb inputokat. De ez az offensenek a jelek szerint egy capelt állapot lesz, amin néha Maye rángat egyet majd és ettől elhiszik, hogy ők jó edzők.
Szóval a félelmed alaptalan szerintem a QB-re nézve. HA a csapatot félted, akkor abban egyetértek. De számtalan edző ment menybe zseni QB mellett, aztán miután másik csapathoz került, akkor semmire sem ment.
Azt hogy Maye miben tartana előrébb nem tudom, ezt kifejthetnéd, hiszen elég jól dolgozik majd minden szegmensben. És ezzel a stábbal is még előrébb lenne, ha berakják week1-en, ahogy kellett volna. Hiszen a napnál is világosabb volt, hogy mit tud adni a csapatnak, meg hogy javít mindenki teljesítményén maga körül. Ez ilyen rövidtávon 5 meccs hátrány, amivel kétszer ennyi tapasztalata lenne. De a teljes karrierjét tekintve meg tök mindegy, de ezt is leírtuk akkor, amikor erről szó volt.
"Amitől félni kell az a támadósor kilátástalansága, a rendszer gyengesége, a playcalling hiányossága, a self scouting hiánya. De ezek nem Mayere jelentenek veszélyt, hanem a csapatra."
Azért ha földbegyalulják meccsenként 4x, akkor még lehet belőle egy Andrew Luck, amit azért veszélyként érzékelnék.
Luck példa abszolút nem hasonló Mayehez. Eddig attól volt a félelem ha beteszik a gyenge fal mögé, akkor meghal. Kiderült, hogy nem halt bele, sőt jobb lett mint várták. Jobbá tett maga körül mindenkit.
Most akkor majd attól rettegünk, hogy máskor hal meg. Csak azért mert egy valaki már belesérült az eszetlen dolgokba. Amitől amúgy teljesen óvja a stáb, hiszen designed futása még nem volt Mayenek. Az meg hogy sackelik, hát ezzel a poszttal jár. Nem lesz mindig ótvar fos a falunk..
Reméljük, hogy mindig nem, csak hát sokan attól félnek, hogy amikor már nem, az nem lesz-e túl későn...
Ez egy ilyen szakma. Ráadásul ugye sokan a sacket inkább irányító-jellemzőszámnak mondják, mint a falénak.
Az mindegy ki minek mondja, van erre is stat, hogy hány darab nyomásért felelős a QB.
Maye 11.6%-ért felel. Tehát 10ből kb 1-ért. Ez a 10.legjobb eredmény, ha a szezonban eddig 75 pressure alatt lévő QB-kat nézzük.
Stroud 11.3%, Burrow 10.4% a két közvetlen előtte lévő példának okáért.
A sérüléstől felesleges rettegni, mert a sackben nem sérülnek meg többen, mint máshogyan. Brady se abba sérült bele hogy bezsákolták. Elég egy rossz mozdulat, egy agyrázkódás, egy letapadt boka, egy megütött kéz a dobómozdulat során. De hiába akarja a szurkoló, hogy ne üssék meg, ez nem az a sport és minden QB-t megütnek. A nem reális elvárásokat és félelmeket szerintem felesleges belehozni a mindennapokba.
A fins kreatív playcallingra az volt az edzői stáb válasza, hogy zóna védekezésünket használtuk ami nem megy. A tamadofal az valami katasztrófa, az edzőket minden téren lepipálta ez az antipatikus edző. Igaz Miamiba nem nyerni járunk de hogy úgy játszon a csapat hogy kikapcsoljam menet közben olyan még nem volt az elmúlt 26 év alatt. Mayo projekt megbukni látszik. Pedig itt van egy Maye akinek a következő holtszezonja a legfontosabb lehet a franchise jövőjével kapcsolatban.
A meccs kapcsán azt érzem több hozzáadott értéke lett volna egy 50+ nullás söprésnek, talán az öltözőben is kevesebb nevetgélés van utána, magukba néznek az edzők is, bár ki tudja. Így lehet megint azt mondani hogy a negyedik negyed felénél az egy labdabirtoklásnyi különbségért támadtunk és ehhez hasonló mantrákat.
Egyébként a 3-9 oké, vagy hogy mondjam, bottom 5 keret, de ahogy, amennyire kilátástalan egyre jobban szinte minden, szóval az tényleg komoly baj. Mayo akkora kincsnek tűnt, hogy interjúzni sem engedtük sehova a 23-as szezon előtt, ahhoz képest rettenetes csalódás amit művel az alagút végén pislakoló fény minden esélye nélkül... Szomorú ez, na.
A "legviccesebb" az volt, amikor a mérkőzés közben kiírtak, hogy a Pats-nek 3. kísérletre átlagosan 10,5 Yrds-ot kell megtennie. Ott ledöbbentem rendesen. Ilyet még nem láttam.
2/9 10,6 yds volt pontosan mikor kiírták a 3. down kísérleteink sikeressége és az átlag megteendő távolság. Gyakorlatilag -0,6 yardot tettünk meg ezeknél az első 2 kísérletből…biztos volt/van más csapatoknál is hasonló, de bevallom nem sűrűn látni közel 2 számjegynyi próbálkozásnál ilyen átlagokat. Engem dettó ugyanúgy ledöbbentett (még ha ez érezhető is volt), ezért is jegyeztem meg.
Nem tudom miért akadnak ki sokan változatlanul. Miért változnánk pont a delfinek ellen? Kikaptunk egy PO-ra pályázó, elit játékosokat felvonultató csapattól. Most ilyen volt a Miami Miracle, amúgy sem gyakran győzünk ott.
A védelmünk katasztrófa (-Gonzó), megint egy CB volt a legjobb tackle és a sec erősen féloldalas, White, Jennings, Dugger meg szabadnapot tartott.
A büntetések száma 12 (O-9, D-3. Love egyedül 4-ért felel, valószínűleg nagyothall vagy rossz táncos.). A büntik ill. a 2 érdemi kisérletünk miatt (az első általában halott futás!) a 12 offense drive-unkból az 5 punt nem is olyan sok. :) A RZ-t csak Gonzó látta Ő is csak „futólag” néhány mp-re, meg Mondre a 2pontosnál :) Én a 2 TE-ünkkel és Douglas-al elégedett vagyok. Maye most egy kicsit gyengébb volt, 59% passzpontossággal.
Az edzőkről már minden jogos rosszat elmondtunk, kár tovább ragozni. Teljes meccset idén nem valószínű hogy élvezni fogunk, elégedjünk meg, ha van egy-egy villanás, mint pl. Hooper TD-je.
OFF
Gonzó lett az első Kolumbiai származású játékos, aki az NFL-ben TD-t szerzett. (Noha Texasban született, a drafton kolumbiai színekben pompázó öltönyt viselt, azaz rendkívül büszke származására,)
OFF
Michael Jordan kivágva. Mivel Strange visszatért gondolom kellett a hely. Bar azt hallottam, hogy lehet center lesz belöle. Peppers is visszatért. Lekerült a Commissioner’s Exempt listáról. Állítólag megegyezés lesz az ügyében (nem lesz tárgyalás)
Én PP-n azt olvastam január 22-én lesz jelenése a bíróságon Peppersnek. Jordan helye meg a Miami-tól waiver-re került és onnan a csapat által leigazolt Lester Cotton guard-nak kellett. Majd kiderül átmegy-e a waiver-en Jordan, mert akkor PS-be lehet visszahozzák.