A szezon előtt nagyon örültünk a stábban bekövetkező változásoknak, hiszen az előtte lévő irány teljesen zsákutca volt. Szükséges volt a megújulás, a vér frissítés, főleg a támadóoldalon. Azóta Bill Belichick elfogadta a tényt, hogy az NFL-ben már nem kap többet olyan hatalmat, amire neki szüksége van egy csapat élén, és ezzel el is fogadta az UNC korlátlan ura megbízatást.
Ő fog felelni mindenért az egyetemi programban, hiszen egy részletes tanulmányt adott be, amiben még gyakorlatilag az is meghatározásra került milyen tollat használhatnak majd a játékosok a suliban. Meglátjuk hova vezet ez a program, mert bármilyen profinak is tűnik a leírtak alapján, továbbra is nagyon külső input nélküli a keretrendszer és kicsit mintha az előző évezredben ragadt volna pár gondolat. De mivel az NCAA-ben pénzzel bármit meg lehet már oldani, így akár egy all star csapatot is összetoborozhat magának.
Na de ez legyen Bill és az UNC dolga, mert nekünk megvan a magunk baja.
És akkor itt rá is kanyarodhatunk arra, hogy a vérfrissítés lényege a rossz vér lecsapolása után az egészséges keringés beindítása. Ehhez azonban egy egészséges szervezetre is szükség van, márpedig ebben az évben kiderült, hogy a Patriots nem egy egészséges szervezet.
Az alaphelyzet és az ideális szervezeti struktúra hiánya
Messziről indítom a storyt, mert a mostani helyzet nem idén alakult ki, nem pusztán azért rossz és kilátástalan az út amin járunk, mert pocsék munkát végzett a stáb, hanem mert évekkel, vagy akár évtizedekkel ezelőtt meghozott döntésekre épülnek a terveink. Ezek pedig vagy sosem voltak jók, vagy szerencsésen alakultak, vagy olyanok hozták meg, akik nem értenek hozzá.
1992-ben Dick MacPherson vezette a csapatot és ez azért fontos infó, mert a jelenlegi mérleg egészen eddig a dátumig és edzőig mutat vissza. Konkrétan, ha a csapat az utolsó 4 héten vereséget szenved, akkor 1992 óta ez lesz a legrosszabb szezonunk. Ez pusztán a mérlegre vonatkozik, de ha a mutatott játékot, a coachingot, a döntéseket is figyelembe vesszük, valamint azt a tényt, hogy egy franchise QB vezeti a csapatot, akinek köszönhetően egyáltalán NFL csapatnak tűnik a támadósor, akkor reálisabb képet kapunk, mit alkotott Jerod Mayo az első évében.
Robert Kraft hatalomátvétele már a fenti dátum után történt, és gyakorlatilag ők megörökölték a Hall of Famer edzőt Bill Parcellst. Ott nem ment minden súrlódás mentesen (ahogy a végén Belichicknél sem, és talán nem mindig egy oldalról fúj a szél?), majd jött Pete Carroll egy másik HoF HC. A többit ismerjük Bill kinevezésétől kezdve napjainkig.
Kraft azon döntése, hogy cetlit adott Belichickért, nagyon bejött és a liga leghosszabb és legdominánsabb szakaszát mutatták fel, amit egy csapat elérhet egy esélykiegyenlítésre törekvő rendszerben. Gyakorlatilag ez az egyetlen döntés megkérdőjelezhetően jó tulajdonossá tette a szurkolói körökben Kraftot. Igaz, a sikerek miatt jó darabig nem is kellett döntenie, csak hagyatkozni Belichickre.
Érdekes megfigyelni, hogy a tulajdonos hozza a döntést, aki lehet nagyszerű befektető, szenzációs üzletember, de hogy a focihoz nem ért az biztos. Márpedig általában rosszul fog elsülni, ha hozzá nem értők lesznek a döntéshozók. És minél több döntésbe vonta be magát Kraft, annál több ment félre. Nem véletlenül.
Kraftnak az egyetlen dolog segített az elején, amit a hozzá nem értők támogatásként kaphatnak, ez pedig a szerencse volt. Összeálltak a tervek, érkezett Brady, megsérült Bledsoe, nagyszerű coaching staff épült, akik innovatívok voltak és folyamatosan kineveltek szenzációs fiatal szakembereket. És ettől Kraft ugyanolyan személyes szubjektív megerősítést kapott, mint amilyet a közel 20 év dominanciáért Bill Belichick.
A GOAT HC ugyanis abba bukott bele, hogy teljesen elhitte azt, hogy ő mindenre tud megoldást találni. Amikor valaki elhiszi, hogy minden siker kizárólag miatta valósult meg. Emlékezhetünk a kijelentésére, hogy ő bármilyen QB mellett sikeres tud lenni. Ezt azóta az idő alaposan beárazta, ahogy a liga is. De ez a sérthetetlenség, mindennél jobban tudás a sikerekből fakad. Akik ennyi ideig vannak a trónon, a kockázatos döntéseik folyamatosan beválnak, azok egy idő után elhiszik azt, hogy ők jobban tudják, vagy csak ők tudják jól és minden felett állnak. Nincs visszajelzés, nincs kontroll, mert már annyira a magukba fektetett hit a domináns.
Robert Kraftnak és a Patriotsnak egy nagyon szép szakaszt adott ez a hit, és most pont ugyanez a hozzáállás okozza a vesztünket.
Hiszen 2019-ben egy izraeli kirándulás alkalmával Jerod és Robert olyan kapcsolatba került, hogy a tulajdonos teljes mértékben elkötelezte magát a fiatal edző irányába. Mayo teljesen levette a lábáról a nézeteivel és a hozzáállásával, az emberekkel való bánásmódjával. Eközben Kraft egyre jobban hidegült el Billtől, és az új mézesmázas lehetőség nagyon is vonzó volt számára. Döntése azonban nem szakmai, hanem szubjektív érzelmi alapokra helyeződött, márpedig itt csak szakmai kérdések alapján kellene dönteni.
Ekkor Kraft megígérte Mayonak, hogy ő lesz a csapat következő vezetőedzője, ezért egészen elképesztő összegeket fizetett neki évente, hogy a csapatnál tartsa. Mayo volt messze a legjobban fizetett linebacker coach, és a fizetése nem csak a koordinátorok, de az utolsó marasztaláskor a kevésbé neves újonc HC fizetések környékén volt.
Kraft tehát már 5 éve elköteleződött ezen projekt mellett, a saját döntése, a saját lieblingje került oda. Innentől ez egy olyan outsider döntés, ami nehezen vezet eredményre, főleg ha egy előtte majdnem 20 éves dominancia a viszonyítási alap. Ez nyilván rossz összehasonlítás a szurkolóknál, de ezt teszi, ha egy csapat ilyen két évtizedet tud maga mögött.
Nem nagyon vannak egyébként ilyen tulajok a ligában, akik szakmai kérdésekbe is beleszólnak. Akik igen, azok olyan sokra nem jutottak az elmúlt pár évtizedben amióta a salary cap bevezetésre került. Jerry Jones, a Davisek, a Browns tulajdonosai és néhol Jim Irsay az, aki az asztalra csap és megmondja a tutit. Vagy a legújabb a sorban Tepper volt a Panthers élén. Az se lett egy sikersztori amíg nem érkezett érdemi edzői gárda a belterjes terjeszkedés helyére.
Canales vezetésével a Panthers a vállalhatatlan, nem NFL szintről egy olyan polcra helyezte magát szisztematikus munkával, ami után a legborúlátóbb szurkolóik is csak csettinthetnek. Ennyit számít, ha következetes a munka, logikailag egymásra épülnek a döntések, jó a coaching és a játékosfejlesztés, harmonizál a playcalling a gameplannel. És ami a legfontosabb, van self scouting és képesek felismerni a rossz döntéseket.
De erre még majd visszatérek.
Szóval azért, mert Kraft beletalált a Belichick kinevezésbe, úgy érzi, hogy az ő dolga pályára állítani a csapatot. Ezért ő választott ki főedzőt, csakis szimpátia alapján. Hogy világos legyen mire szeretnék utalni, egy Hue Jackson szint is lehet Mayo, nem számít, mert jó fej, szimpatikus csóka volt az öreg szemében, akinek elhitte a szakmai vázlatokat, amiket elmondott neki.
Eközben a ligában a HC, de főleg a GM és magasabb titulusos keresés általában vagy külsős cég bevonásával történik, akik értenek hozzá, komoly sztenderdjeik és protokolljaik vannak a portfóliók értékelésére. Hogy megtaláljak a megfelelő embereket, akiket aztán átadnak vaskos irattömbök mellett a megbízónak, hogy tessék ezt a 4-5 darab embert gondoljuk a legjobbnak, ez és ez alapján, és itt a döntés már az önök kezében van, mi mindent leírtunk pro és kontra. Ezután lesznek személyes interjúk, ahol benyomást is tehetnek a döntéshozókra, előadhatják a vízióikat, beszélgetnek a jövőről és elképzelésekről, majd ezután kiválasztják az emberüket. A HC hasonló, de ott nem feltétlenül van külsős cég.
Félreértés ne essék, még mindig nem a tulajokról beszélek a döntéshozásnál.
Ezeket a döntéseket HC kérdésben a GM-nek, vagy a Football Operation Direkctornak, vagy bármi hasonló magasrangú, hozzáértésről tanúbizonyságot tevő embernek kell meghoznia. Nem a focihoz kell értenie, hanem szervezeti kultúrához, felprogramozáshoz, projekt manageléshez, folyamatok átlátásához. Az edzőt legjobb esetben a GM választja magának, és az neki felel, ő dönthet a sorsáról. Ha úgy kapja mástól, akkor lehet köztük ellentét egyes fontos kérdésekben, hiszen ezt előtte nem volt módjuk lefektetni, mert külső gondolatok párosították őket egymáshoz.
A GM kiválasztása sem a tulaj dolga, hanem egy olyan emberé, aki a csapat ügyeit napi szinten kezeli. Bármilyen igazgató, foci műveletekkel megbízott vezető, stb. Ő felel a GM munkájáért, ő rúghatja ki. Ez így egy olyan parancsnoki lánc, ami elszámoltathatóságot ad. Mindenki kinevezett valakit, és ahol a hunyó van ott lehet ejnye-bejnyézni.
Kaphat mindenki második vagy harmadik esélyt is akár, és nevezhet ki maga alá újabb embert, de a balhét egy idő után annak kell elvinni, aki nem tudja jól ellátni a feladatát és folyamatosan rossz alkalmazottakat vesz fel a hierarchiába.
A Patriotsnál ez már régóta gond, hiszen Kraft nem ebben hisz. Ő a mikró menedzselés egy másik fajtáját választotta. Nem a mindennapi dolgokat irányítja, nem azokba szól bele, hanem eldönti ki mibe szólhat bele. De mivel nem ért hozzá, így a saját magába vetett hite az egyetlen, a tévedhetetlenségébe vetett hite az, ami miatt ez így van. Ezt erősíti a BB kinevezés sikere.
Kraft nem vont be külsős céget, de még csak külsős embereket sem hallgatott meg, a szakma szabad krémjét sem interjúztatta meg, hanem egy kiránduláson döntött. Jó eséllyel Wolf is hasonlóan jutott a pozíciójához, és már előtte tudta mi lesz a dolga BB bukásával, mint amit kommunikáltak kifelé.
Tehát a tulaj nevezte ki a saját embereit, amihez minden joga megvan, de akkor ne csodálkozzunk, hogy minden idők legbénább vezetőedzői döntései, gondolatai és magyarázatai lesznek belőle.
Most, hogy tisztáztuk Kraft szerepét és felelősségét a kialakult helyzetbe, talán kicsit máshogy látjátok a tökéletes tulajt, aki majd az asztalra csap. Foci kérdésekben hogy tudna az asztalra csapni? Nem ért hozzá, és a saját döntését kritizálná vele! Nincs ember akire mutogathatna, hanem fel kellene állni és azt mondani, uraim ezt elba.. elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon.
Viszont amíg a HoF címre áhítozik, addig ezt nehezen fogja megtenni. És mint hozzá nem értő tulajdonos, az elmúlt években csak rossz döntéseket hozott vagy hagyott jóvá.
A rossz döntések és a szakértelem hiánya
Brady elengedésénél döntéshelyzetben volt, rábólintott, majd évekkel később mégis BB-re mutogat. Nyilván Belichick nem hozhatta volna meg ezt a döntést egyedül.
Engedte Patricia és Judge kinevezését. Támogatta BB agymenését az utolsó 2 évben. Nem váltotta le, amikor teljesen egyértelmű volt, hogy elúszott a hajó.
Kinevezte Mayot, gyakorlatilag 5 évvel ezelőtt, egy a Pats életében történelmi rebuild előtt. Amikor az új franchise QB érkezik és amikor soha nem látott elkölthető pénzünk van. Hagyta, hogy a zöldfülű HC akkora teret kapjon, hogy maga vegyen fel koordinátorokat és edzőket. Akik szintén nulla kilométeresek voltak a General Managerrel egyetemben.
Melyik döntésnél volt jelen a szakértelem? Mayo mi alapján tudott volna jól választani? Ki tudott volna ebben neki segíteni?
Azóta már nyílt titok, hogy a több mint 10 OC interjúra azért volt szükség, mert a jelöltek többsége meghallgatta Mayo terveit és azt mondta, köszönöm szépen, de ez engem nem érdekel. Nem a Pats vagy a roster volt a gond, hanem a HC és a tervei. Ebből sem kapcsolt Jerod, hogy lehet valami gond van a vízióval, ő ebben hisz, ezt erőlteti.
Mindenki nyilatkozott azóta, és a „light on football” kifejezést említették a visszalépés okának, amit a Mayo vezette felvételiztető csapat meghatározott iránynak. Márpedig ez az irány senki szerint nem lehet sikeres.
Aztán jött Alex Van Pelt, aki 1 nap alatt szerződést kapott. Ebben a kontextusban teljesen más a leányzó, akarom mondani AVP fekvése. Ő bólintott és ezért megkapta a melót. Akkor meg azt hittük, valami olyat vázolt, amibe Mayoék belezúgtak. De itt csak nekünk voltak igényeink a támadó szakemberek felé, és amelyiknek az megfelelt, az egyetlent felvettük.
REPORT:
Per: @FelgerAndMazz , @gregbedard
Offensive Coordinators came to interview with the Patriots, met with Jerod Mayo, Eliot Wolf and Robyn Glaser and didn’t like how the Patriots organization sounded. They didn’t like the direction of the organization
The interviews… pic.twitter.com/GaYKhUiDfk— Savage (@SavageSports_) December 10, 2024
Eleve látszik, hogy egy elbaltázott rossz irányba álltunk, amit nem hajlandó senki belátni a szervezetben. Kraft az 1-6-os kezdés után nem azért kérdezősködött körbe, hogy Maye fejlődésében hogyan lehetne segítséget kérni, hanem azért, hogy Mayonak hogy lehetne segítséget adni. Tehát azt már érzékelték, hogy baromi rosszul végzi a munkáját, de azt nem értették miért. Azt a munkát végezte rosszul, amire 5 éve volt felkészülni, mert tudta, hogy el fog jönni hamarosan az ideje. És ha Kraft tudta, márpedig tudta, hogy Mayo átveszi a stafétát előbb utóbb, akkor nem ártott volna egy tervet kidolgozni erre az esetre, ami egy jó és előre gondolkodó döntéshozótól elvárható, hogy a rookie HC ne letolt gatyával, és ne rookie stábbal kezdje el a legfontosabb rebuildet.
Azt hiszem mondhatjuk nem létezett semmilyen terv, mert Kraft nem ért hozzá, nem is tudta hogy szükség lehet ilyesmire. Ebből fakadóan Kraft tehát nem engedheti el a kezét, mert az rá is nagyon rossz fényt vetne. Bár látszik némi változás ebben, de ezt majd később kifejtem.
Előbb nézzük meg, hogy mennyire lehet reális egy edzőcsere az év végén?
A terv az volt, hogy a védelem nem változik, kevesebb turnover a támadóktól, jobb lesz a QB játék, Mayo pedig vezeti az új kultúra telepítését, amiben mindenki kibontakozik és fejlődik. Ez egy kisebb, de nagyon hatékony lépés afelé, hogy 2025-re versenyképesek legyünk. Ennek az alapjait kellett lerakni az idei évben.
Azt hiszem kijelenthetjük, ez semennyire nem sikerült, amennyiben Drake Maye zsenialitását különválasztjuk minden mástól.
Rebuildben amikor nincs eredménykényszer a mérleg mellékes, így a fejlődés, a programok kiteljesedése, a coaching lesz a mérvadó. Önmagában a 3-11-es mérleg nem lehet probléma, hiszen ez a szezon előtt is benne volt, ahogy a 8-9 győzelem is. És akik látták a meccseinket, azok simán elérhetőnek is gondolhatták volna ezt így végére, ha egy közepes coaching és támogatás érkezik a stábtól.
De hol a szelet nem sikerült észrevennie Mayonak, és ezért a hosszabbításban széllel szemben támadtunk miután mi választottunk térfelet, és ezt kifogásként bírta mondani.
Hol a trükkös játékból lett volna szerinte 100%-ban TD, miközben épp lejárt a támadóóra. És ezzel Polkot dobta a busz alá.
Hol Baker visszahordásánál derült ki, hogy nem ismeri a returnre vonatkozó szabályokat, amikor problémának vélte a visszahordást, ahelyett hogy a játékos feladta volna ennek lehetőségét. Csak ugye kiesett a laszti a kezéből, ami után már nem lehet feladni a lehetőséget.
Hol a támadófalat vélte a csapat legerősebb egységének, mert egy közepes meccset lehoztak.
Arról ne is beszéljünk, hogy a teljes offseason alatt azt hozták ki az elkapósorból, hogy Thornton a WR1, Osborn a WR2, Douglas a slot. Ehhez képest, hogy egy nyarat végig melóztak velük és a szezon elején tolták ezeket a srácokat a snapeket tekintve, most az első kettő már nincs is rosteren és ellenérték nélkül távoztak.
Eközben Douglas nem tudott pályára kerülni a 11 personnel kivételével. Hogy Polkról ne is beszéljünk, akit a kezdőbe követelt mindenki az első 2 hét után, hogy mára a liga legkilátástalanabb elkapója legyen. Miközben ez egy magára fejlesztő stábként hivatkozó edzői csapat.
Annyira jól fejlesztették Bakert is, hogy pályára se tud kerülni, miközben már két elkapót ki is rúgtak a csapatból.
Kyle Dugger minden eddiginél gyengébb teljesítményt nyújt. A büntetések liga szinten is kiemelkedőek. A pass protection és a run blocking a liga alján van, és az utóbbi azért gáz Mayora nézve, mert mi egy futó csapat vagyunk szerinte, amit nagy mellénnyel lenyilatkozott a szezon elején. Ahogy azt is, hogy állítson meg minket aki tud, és arra is megvan a válaszunk.
Jerod, ha ez a bamba képpel való bámulást jelenti válaszként, akkor valóban megvolt a recept erre is. Mert gyakorlatilag az offense Maye nélkül nem volt NFL szint. De ők ezt bírták összehozni egy egész offseason alatt. Ez pedig jól mutatja, hogy semmilyen kapcsolatuk nincs a valósággal, és csak a saját maguk verzióját látják.
Emlékeztek a dominált meccsre ugye? Ahol 2 birtokláson kívül voltunk kb végig, de ő azt mondta mi domináltuk a meccset, mert a labda az 37 percig nálunk volt. Az nem zavarta meg, hogy az ellenfél 1 playből végig ment, meg short fieldet kapott, amikhez olyan sok időre nincs szükség.
Kiállt a Bears chockerkedés után és hangoztatta, hogy ők ezt sosem követnék el! De ezt ki kérdezte, kit érdekel? Miért nem beszélt erről más HC, miközben saját magát fényezi más hibáját kiemelve? Külön kiemelte, hogy felhívta Rothsteint és egyből megállapították micsoda rossz time management volt.
Erre 1 héttel később nem kér időt, hagyja lepörögni az órát, majd azt mondja ha kikérte volna azokat, akkor kevesebb ideje marad visszatámadni. Hogy mi?? A nem bedobott challenge kapcsán nem látta a visszajátszást, és ez egy valid érv neki. Talán Rothsteint kellett volna keresni ilyenkor..
De tényleg végeláthatatlan a hülyeségek listája, amiket hetente összehordott, és konkrétan egy kókler képe rajzolódik ki. Mi erről addig, amíg nem került előtérbe semmit nem tudtunk és azt lehetett vele kapcsolatban hallani, hogy nyitott, felkészült, trendi coach. Hát ebből a nyitottság az tényleg igaz, mert az öltöző a vereségek után is nagyon vidám, mindenki szereti a vajszívű edzőt.
Eközben más csapatoknál megbukó edzőknél kiemelik a játékosok, hogy nem voltak kemények, nem volt elszámoltathatóság, bratyizás ment ami nem vezet jóra. Nálunk meg ez a kiépítendő kultúra. Miközben egy Bruschi, Law, Brady, Wilfork, DMC, White, HT építette az előző öltözői kultúrát, ahol vereségek után nem vidámkodtak, hanem mindenki magába nézett, hogy lehetne jobb és ez hetente új impulzust adott mindenkinek. Évről-évre öröklődött ez a DNS, erre most vihorásznak a srácok a vállalhatatlan teljesítmény után.
Szép edzői munka!
Szerencsére Maye nem vevő erre, ő a régi hagyományainknak megfelelően kezeli a helyzetet. Annak ellenére is, hogy amit lehetett megtettek, hogy minél később kerüljön vezető szerepbe. Aztán a fiatal 22 éves gyerek odáig jutott, hogy a HC és az OC helyett leszúrta a csapatot, mert azoknak nem volt hozzá eszük az új kultúrában.
Az első közös nézésnél kérdezte LaFleur, hogy miért is lesz jó nekünk Mayo?
Én pedig szépen hosszan megválaszoltam és felmondtam a leckét. Ha azoknak az érveknek lett volna valóságalapja, akkor elsülhetett volna ez jól is. Mivel nem volt, így én is csak felruháztam Kraftot egy értelmes kinevezéssel, Mayot azzal a tudással, amiről olvasni lehetett vele kapcsolatban. De ezek nem voltak igaz állítások.
A szezont azzal indította, hogy egy héttel később kezdtük a felkészülést, annak ellenére hogy az új HC-vel nekiinduló csapatok korábban kezdhetik a melót. Ez is az esélykiegyenlítés része, hiszen új játéktervek, playbookok települnek, sok emberrel most ismerkednek az edzők. Ezzel az 1-2 héttel is van lehetőségük közelebb kerülni a többi változatlan stábbal induló csapathoz.
Nos, Mayo úgy döntött fontosabb az edzőkkel egy oldalra kerülni, ezért egy hétig ők meetingeltek csak. Még önmagában ezzel sincs baj, ha itt tényleg jó dolgokat fektettek volna le. De látva, hogy mi még az alapszakasz 8.hetében is preseason döntéseket hoztunk meg, azt gondolom hogy nagyon rossz irányba álltak ezen az egy héten. Ráadásul Maye week1 szerepeltetése kapcsán is nagyon hiányzott végül ez az egy hét. Mert bár mindenkinek egyértelmű volt, hogy előzött, mégis az lett a verdikt még nem áll készen. De ha egy héttel több ideje van? Vagy ha eleve úgy tervezik a holtszezont, hogy ő akár előzhessen is?
Na mindegy, ezekről már írtam korábban. Ahogy az is mekkora idiótaságra utal, hogy Maye az 5.héten nem áll készen, nem tud kezdeni a világtalanul gyenge Brissett helyett, de a hatodik héten olyan debütálást vág le, hogy a kétkedőknek is leesik az álla. És ugye a kezdéséhez nem az ő tudása nyitott ajtót, hanem JB gyengesége. Ha JB nem gyenge, lehet Maye még mindig nem mutatkozik be, pláne ha PO helyért lennénk versenyben.
Maye kapcsán aztán az under center erőltetése, a számára komfortos shotgun helyett a vállalhatatlan fal mögött további érdekes kérdés. Ahogy a futócsapat vagyunk hozzáállás is, ami számos vereséget okozott. Ráadásul Mayo CEO típusú HC, vagyis nem felel a labda egyik oldaláért sem, nincs saját rendszere, ezért másokra támaszkodik ott. Nem hív játékokat sem, és csak a game management, a motiváció fenntartása a fő feladata. Azt hiszem ezekben bizonyítottan megbukott.
Minden csapat olyan, mint a vezetőedzője.
Kyle Shanahan, Harbough tesók, Tomlin, McVay, Dan Campbell mind a saját képére formálta a csapatot és a pályán visszaköszön az edző víziója, hozzáállása, szemlélete. Sajnos nálunk is az köszön vissza, nem véletlenül vagyunk ilyenek.
Adódik a kérdés biztonságban van-e Mayo állása?
Amivel kezdtem, rebuildben nem szoktak edzőket kirúgni, főleg ha kedvencekről van szó. Kraft is inkább támogatást keres Mayo számára, és majd másokra lesz rámutatva, hogy az a ludas. Például AVP vagy Covington. De őket ki is nevezte ki, ki a felelős ezért? És ki keresi megint a megoldást, aki majd dönteni fog arról, hogy ki segítsen Mayonak? Látható, hogy egy rossz HC döntései, illetve egy hozzá nem értő tulaj döntéseitől várjuk a csodát.
Nem véletlenül jutottunk ide.
Lehet persze mentséget hozni, hogy rookie HC, majd szépen fejlődnek, belejönnek. Hogy lesérült a védelem tengelye és jó játékosok sora. Hogy nem volt jó a fal, meg nincs elkapó. És ezek mind önmagukban igaz állítások. De ezek ellenére a többi csapat, ahol újonc HC van mégis fejlődik. A játékosok és a rendszerek is jobbak lesznek hétről-hétre. Az újonc HC döntések is javulnak. Ráadásul a sérültek is visszatértek mégis vagy formán kívül vannak, aminek ugye a coaching és a motiváció az oka, vagy olyan feladatköröket kapnak a nem túl jó rendszerben, amit eleve nem igazán tudnak megoldani.
Nézzük meg volt-e már példa arra, hogy első éves edzőt kirakjanak?
A lista alapján tehát bőven előfordult, hogy a kilátástalanság miatt pálcát törtek a rookie HC feje felett. Általában ezt megtehette a felettese, akinek jelent. Nálunk Kraftnak jelent és más nem rúghatja ki Mayot. Ugye emlékeztek a jó szervezeti kultúra felépítésére? Amíg Kraft naponta bandázik Jeroddal és ott megy a smúzolás, addig ne gondoljuk azt, hogy veszélyben lesz az állása.
A listán szereplő neveknél tényleg jobb lenne Mayo az alapján, amit eddig tudunk róla? Aligha..
Robert Kraft jelenléte a stadionban viszont megadja az esélyt, hogy a tulajdonos lássa azt a légkört, amit a kedvence teremtett. Visszajut hozzá az ellenszenv és tapasztalja a hazai meccseken, hogy mennyire népszerűtlen figura a hozzá nem értése miatt Mayo.
Ráadásul Jonathan Kraft az analitika megszállottja állítólag, és talán az egyetlen esély arra, hogy idő előtt leszálljunk a Jerod Mayo hajóról. Ennek azonban van még egy olyan aspektusa, amit Bedard és Giardi feszegetett, vagyis az anyagi része.
Állítólag 4 vagy 5 éves dealje van az új vezetőedzőnek, ami minimum jelent egy 15-25 milliós összeget. A kirúgások a ligában az edzők esetében a játékosokéval ellentétben garantált fizut jelentenek. Tehát nem évül el, mindenképpen ki kell fizetni a hátralévő éveket. Ráadásul még Bill Belichick bérét is fizetjük, ami bennfentes infók alapján 20-25 millió idén.
Mindezt a nagyszerű üzletember hírében álló Robert Kraft hozta össze!
Szerződött Belichickkel úgy, egy ilyen horribilis összeg mellett, hogy már az utódját is kinevezte. Majd a tapasztalatlan emberét is jó hosszan a nyeregbe ültette, mert el sem tudta képzelni a tévedést a saját döntésében. Kiskaput sem hagyott magának.
Vajon akar-e Kraft fizetni egy újabb edzőt, és ha igen, az milyen polcról érkezne hozzánk?
Ben Johnson bazi drága lenne, ráadásul a megújulásra való igénye a legfontosabb szempont a választásánál. Ebben mi nem állunk jól, amíg nincs a tulajokon kívül más döntéshozó. Vrabel sem az olcsó árukapcsolás, és itt most azt ne is vegyük figyelembe, hogy védő vagy támadóoldali beállítottság a jobb döntés nekünk. Látjuk, hogy alaposan a zsebébe kellene nyúlnia megint Kraftnak miközben fizeti a korábbi edzőt, és igazából dobálja ki az ablakon a saját pénzét, amivel még a csapatot is lehorgonyozza a posványba.
Szóval Mayo maradása akár anyagi indok is lehet. A Falcons, Bengals például nem szívesen rúg ki edzőket futó szerződéssel emiatt. Elfogadják, hogy oké, akkor még 1-2 évig ez van, aztán megpróbáljuk a döntéshozókat addig jobban felkészíteni, esetleg lecserélni és majd tiszta lappal újra nekifutnak.
Kraft magának ásott egy méretesen nagy árkot és most annak az alján hempereg, miközben dicsőségben szeretne tetszelegni. Ehhez első körben el kellene engednie a döntéseket.
Mint láthatjátok a két főkolompos a jelenlegi helyzetben a tulaj és a HC. Mivel őket elég szoros lánc köti össze az anyagi javakon túl is, így nehéz látni a szétválasztást. De, végre jön a kis fény az alagút végén, hogy Kraft egója nem tudja elviselni a vereségeket és létezhet olyan forgatókönyv a Boston Sport Journal szerint, hogy ha mind a 4 meccset elbukjuk a végjátékban, akkor ezzel Kraftnál is betelik a pohár.
A bajom ezzel az, hogy rossz játékkal is lehet nyerni, és a győzelem nem fogja felülírni a rossz irányt. Tehát megint laikusként hozna döntést egy kontextuson kívüli dologból, ami az eredményesség. Mert ha úgy kapunk ki négyszer, hogy közben jól játszunk, látszik a fejlődés, akkor minek kirúgni valakit?
Más kérdés, hogy nem nehéz jobban játszani, mint ahogy korábban tettük, így én erre sem építenék már. A Raiders a hasonlóan tulaj barát korábbi játékos Pierce személyében nagyon hasonló cipőben jár. Ott elviekben már megszületett a verdikt, hogy edzőt cserélnek. Ott is CEO típus, botrányos döntésekkel a megvalósítást tekintve.
A Bears meg már edzőt is cserélt. Ráadásul a GM Poles is kapja az ívet, hiszen sokkal kisebb hatáskörrel maradhatna a helyén és jelentenie kellene a főnökének, megszűnne a szabadon döntés és az elszámoltathatóság lépne életbe. Nem is tetszik neki.
Ezzel elértünk Eliot Wolfhoz.
Van egy érdekes képem a nyári munkásságáról, ami elég beszédes.
A look at the #Patriots 2024 free agent class:
OT Chukwuma Okorafor (cut)
RB Antonio Gibson
QB Jacoby Brissett
LB Sione Takitaki
TE Austin Hooper
DT Armon Watts (cut)
OG Nick Leverett (cut)
WR K.J. Osborn (cut)
S Jaylinn Hawkins— Mike Kadlick (@mikekadlick) December 10, 2024
De azért ezeket utólag nem érdemes kiragadni, akkor sem, ha valóban rossz képet festenek róla. Nem volt túl vonzó a csapat, nem is fizettünk túl olyanokat, akikkel nem feltétlenül számoltunk 3-4-5 évig. Ráadásul azt gondolom, hogy Mayonak a rosterre is van ráhatása.
És Wolf védelmében azt gyorsan el kell mondani, hogy a nagy dumával beharangozott fejlesztő stáb konkrétan senkit nem nagyon tudott se fejleszteni, se szinten tartani. A többség rosszabb lett, vagy nem fejlődött semmit. Példaként Douglast hozom, akit nagyon szeretünk, de képtelen jól útvonalakat futni, amiből meccsnyerő dobás helyett interception is lett, illetve számtalan incomplete a first downok helyett.
Onwenuval amit leműveltek az rossz volt nézni, de Gibson a legjobb példa, hogy Wolf nem feltétlen volt rossz, csak a stáb és a rendszerek képtelenek használni a játékosokat. A futó ugyanis az egész ligában a legkorábban kapja a kontaktot, és az egyik legjobb a kontakt utáni yardokban. Stevensonnál mindenképp jobb ebben a haladó statisztikában. Ráadásul egy posztra érkezett, ami korábban a Pats alapját jelentette, Kevin Faulktól kezdve, Vereenen és Dion Lewison, Woddheaden át James White-ig. Ehhez képest AVP képtelen volt használni, gyakorlatilag nem volt play Gibsonra kidolgozva, nem létezett missmatch amit szerintük ki lehetett volna alakítani vele.
Aztán a 14.hétre valahogy ő is megérkezett. Eddig tartott belátni hogy az outside zone scheme nem fekszik Mondrénak, és Gibson a jobb ezekben. Mondjuk ezt szezon előtt bárki megmondta volna, aki látta már őket mondjuk 10 futásban.
Ezért mondom, hogy nem lenne nehéz jobban játszani, ha mindenkit csak kicsit is a skilljeinek megfelelően használnának. Polkot nem olyan szerepbe kényszerítenék, ami életidegen neki, és nem olyan útvonalakt kapna, amikben nem tud kibontakozni.
De a két tight end hatékony szerepvállalására, ami AVP védjegye is több, mint 10 hetet kellett várnunk. Márpedig ilyen lassú építkezéssel sehova nem lehet jutni. Lesz rólunk gyorsan felvétel a köv.szezonban is, és akkor megint 8-10 hét kell mire váltani tudunk?
AVP mint playcaller megbukott. Lehet, mint designer jó, de mint heti felkészítő, halftime adjusment értékelő pocsék. Az egyetlen, ami megmentheti a munkáját az Drake Maye fejlődése. De én azt gondolom Maye más OC mellett is minimum itt tartana. Bár a fordított alapállást és Maye lábmunkájának javulását ne vegyük el tőle. Ez viszont egy QB coach feladatkör, nem egy OC spektruma.
Amúgy is nehéz megmondani mennyi AVP és mennyi TC McCartney munkája Maye esetében. Ráadásul még az a McAdoo is ott van, aki a 3rd down coordinator feladatát látja el. Minden 3rd downos szitut ő dolgoz ki, ő elemzi és adja át a játékosoknak. Ráadásul a scouting team Defense részlegének is ő a vezetője. Vagyis átkerül a labda másik oldalára is. És értem hogy egy korábbi HC ért mindenhez, de Matt Patricia te vagy az??
Az csak mellékes adat, hogy Brissett vezetésével 31.helyen voltunk 5 hét után 3rd downkon McAdoonak hála. Maye a 20 környékére hozta ezt fel. Most akkor Maye vagy stáb érdeme ez? Szerintem egyértelmű.
Sokszor feltettem a kérdést a blog discordján, hogy itt mindenki hülye? Arra céloztam ezzel, hogy nálunk van a legtöbb edző a ligában egy csapatra lebontva. Nálunk van a legtöbb assistant coach és minőség ellenőr a posztokon. Ehhez képest senki nem látja, hogy amit művelünk az rossz? Senki nem szólhat Mayonak hogy ez nagyon kilátástalan? Miközben pont azt hirdette, mindenki meg lesz hallgatva.
Pontosan emiatt azt gondolom, hogy az az egy hét a szezon elején, az egy szekta szintű meeting volt, ahol Mayo lefektette ezt a nagyon kedves edző feelinget, amit elvár mindenkitől. Áramoljon a szeretet a béke a családiasság az öltözőben, és kb csak erről szólhatott minden, mert ezen kívül nagyon más nyomait nem fedezhetjük fel az év során. És ebben a nagy idillben csak egymás hátba veregetése fér bele.
Azért nagy váltás ez, mert tavaly állítólag Mayo az edzői meetingeken nagyon hangosan érvelt amellett, hogy a védelem mennyire király, ők mennyire jó munkát végeznek ott, de a támadók micsoda bénák. Nem véletlen, hogy O’Brien a kinevezése utáni napon máris aláírt máshova.
És Mayo idei nyilatkozatai is inkább mosakodások, és szólnak Kraftnak pár cikk szerint. Hiszen őt kell meggyőznie, hogy alkalmas, neki kell a gumicsontokat dobálni, hogy elhiggye azt közel a siker útja. Mindig csak valami külső tényező választott el minket, miközben ők nagyon jó munkát végeznek.
Most pl kijelentette, hogy 100%-ban biztos benne, hogy jobb HC lesz jövőre. Nincs magasan a léc, szóval nem egy felelőtlen ígéret. De nem elég jobbnak lenni ennél a kilátástalanságnál, amit idén előadott, hanem a többi HC legyen az összehasonlítási alap végre. Ráadásul az ominózus interjúban Greg Hill arra is rákérdezett, hogy Kraft megígérte neked, hogy visszatérsz a csapat élére jövőre is?
Mayo pedig terelt, és csak a köv.meccsre koncentrálok mantra jött. Ami alátámaszthatja a Giardi, Bedard féle híreket, vagy tényleg meg van ígérve csak szarul jönne ki, ha ezt elmondaná.
Egy biztos, hogy valami változásnak kellene lennie, mert ez így óriás katyvasz. Mind a falban, mind a fizikoterápiás részlegen óriás kérdőjelek vannak a stáb ténykedését illetően. Elit játékosokból könnyű jó falat összerakni, így ne essünk abba a hibába, hogy a talentek extrája miatt jónak ítéljük a coachingot. Ez téves meglátás. A coaching akkor jó, ha jobbá teszi a játékosokat. Akiknek az extrája még tovább növeli a plafont, nem pedig próbálja maszkolni az edzői hiányosságokat. Ugyanis ezek az extrák nem fognak egy egész évig kihúzni egy csapatot a gödörből, mert sémával elvehetők vagy tompítható a hatásuk. És akkor megint csak ott vagyunk, hogy coachinggal kellene válaszolni ezekre.
HA AVP lesz az áldozat, akkor újabb év, újabb OC. Vagyis JMD, MP, BOB, AVP után egy újabb ember kerülne a támadók élére, új irányt szabva, új dolgokat telepítve, új emberanyagot kérve ehhez. Ha Maye miatt sikeres lenne, akkor 2-3 év múlva vinnék HC-ként valahova, tehát mi megint kezdhetnénk elölről. Ezért is lenne fontos, most kiszállni a Mayo projektből és nem kidobni 1-2-3 évet az ablakon.
A Ben Johnson vonat még várja a felszálló utasait, ehhez van pénzünk, draft tőkénk, salary capünk, franchise QB. Tehát minden adott, hogy átüljünk egy trendi, akár 10 évet is lefedő projektbe. Ellenben, ha Mayo marad, akkor a nyáron telibe el fogják költeni a teljes capet, mindent megtesznek, hogy megtartsák az állásukat, lehet jövőbéli pickeket is beáldoznak tradekben. Tehát kb letolt gatyával kezdhetné majd a köv.rezsim ha végre kirúgják őket.
De ahogy írtam, Johnsonnak nem fekszik ez a tulaj kinevez dolog. Neki hiteles szakemberek kellenek a döntési pozíciókba. ÉS ez így lenne normális valljuk be. Nem látok esélyt Robert Kraft hátralépésére sajnos, és azt gondolom menteni akarja majd Mayo projektjét és első körben neki próbálnak meg segíteni.
A bajom ezzel az, hogy megint olyan emberek fognak dönteni a csapat sorsáról, akik nem értenek hozzá. Kraft hoz majd olyan embert, aki szerinte alkalmas, Mayo meg olyan segédedzőket, akik szerinte alkalmasak. A mostaniak kirúgásáról sem lesz meggyőzödve Mayo, max azért teszi meg, mert ezzel marad ő HC, tehát arról megint a tulaj dönt. De ugye mindegyik megmutatta már, hogy nem erősek ezekben a dolgokban és nincs hozzá megfelelő tudásuk.
Magyar focis példával élve, George Leekens vagy Pintér Attila kinevezése volt hasonló, mint most a Mayo vonal. Valakinek beégett az agyába ez a két név, és mivel nem ért hozzá, valami kontextuson kívüli dologgal meggyőzte magát és a többi embert, hogy ez így miért lesz jó. És ebbe vakon hitt is. Kész csoda, hogy mindegyikből viszonylag gyorsan sikerült kiugrani.
Reméljük a Patriots sem megy tovább a zsákutca mélyebb bugyraiba.
A csapat DVOA alapján a legkönnyebb sorsolásával rendelkezett idén, így lett 3-11 eddig. Mayo elviekben a védelemhez ért, ott jelentős a visszaesés. Játék és edzésmenedzsment tartozik még alá, ezekben botrányosan rosszul teljesít.
Itt az utóbbi két év csapata DVOA alapján:
Spec.team tavaly vállalhatatlan volt, abban volt előrelépés, de Londonban saját szemünkkel láttuk, hogy azért van baj ott is. Passzjátékban is léptünk előre, ami nyilván Mac Jones vs Drake Maye összevetésből már adja magát, tehát nem a coaching miatt van.
A védőknél tavaly is voltak hiányzók, mégis megfelelően játszottak.
Egy kérdésem is van felétek. Hányszor hallottatok első éves edzőt a szezon vége előtt 4-5 fordulóval a második évről beszélni, azzal védekezni, hogy ott majd minden milyen jó lesz, főleg ő maga? Írtam Canalest korábban a Panthers élén, aki abszolút felfele szálló pályán van a csapatával. Sean Payton átvette Hackettől a csapatot és 2.évére PO-ba mennek a jelek szerint. A Vikings egy Darnolddal halad, mert a coaching és a rendszerek jók. Egy Lions odaért ahova tartott, mert a víziók jók voltak és ami nem illett bele, azt kivágták egyből.
Herbert is jó példa, Lynnel és Staleyvel. Majd a mostani edzővel. Nagyon nem mindegy ki fogja a kormányt, ki vezeti a csapatot.
Ha nem a fociról lenne szó, hanem Kraft bármelyik cégéről, akkor meglépte volna azt, hogy olyan vezérigazgatót, elnököt, pénzügyi igazgatót, marketing igazgatót nevez ki egy adott évben, akik még soha nem dolgoztak a munkakörökben, nincs tapasztalatuk, de a cég jövőjének egyik legfontosabb évében mégis nekik adja a kormányt?
Mintha értékesítési ügynököt, meg szórólapos srácot raktak volna ezekbe a pozikba, olyan döntések ezek. És ez csak abból fakad, hogy Kraft bele akar ebbe szólni, és szubjektív alapon dönt, nem pedig szakmai alapon teszi, ahogy a cégeiben.
Ráadásul az ügynökök pontosan tudják tavaly nem mentek jól az interjúk, Mayonak és a projektjének nincs jó visszhangja. Nem lehet hozni AVP és Covington fölé embert, mert azok új irányokat, új sémákat hoznának. Eleve nem biztos belemennének ebbe a konzervatív, felelősséget kerülő szemléletbe, amivel Mayo rendelkezik.
Ha emlékeztek a felvetésre, hogy minden csapat olyan, mint a HC, akkor azt hiszem ez a legjobb jelző. Kerüljük a meccseken a felelősségvállalást, ha megtesszük, akkor is random módon, mert nem tudatos, nem jellemből fakad. Mayo hárít, terel, nem akar hibázni. Ezt adta át mindenkinek.
Kraft 4 dolgot tehet:
1. Megpróbálja megtalálni saját maga azokat az embereket, akik szerinte segíthetnek Mayonak. és minden más változatlan marad.
2. Pár pozíciós edzőt/koordinátort beáldoznak és ezzel azt mutatják valami történt.
3. Kirúgja Mayot és hagyja Wolfot, hogy felvegye a saját edzőjét.
4. Megnyomja a gombot és teljes resetet rendel el. Ez akkor kecsegtet jó eséllyel, ha nem ő fogja felvenni a következő garnitúrát. Ha igen, akkor az megint lutri és valószínűleg nem a legjobb irány.
Ti melyikre tippeltek?
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Szerintem a 2. lesz, de az uccsó 4 meccstől sok fog függeni.
Hát nem tudom mit várhatunk/remélhetünk az utolsó 4 meccstől? 2x játszunk a SB-ra pályázó Bills-el, és két PO-ra hajtó csapattal. :(
Köszönjük az elemést !
Egy dolgot megjegyeznék ,egy Mayo-ról szóló elemzésbe kár (rögtön az elején) belefűzni BB kritizálását ,egy Patriots oldalon bármilyen kritika hülyén jön ki egy legenda felé,tovább lépett a csapat (és ő is) ,de felé (BB) azt hiszem csak a tisztelet es a koszonet jar.
Muszáj utólag is validálni BB elküldését.Sokan ültek ezen a vonaton és mivel bejött most ezt hangsúlyozni kell.Ha meg nem jön be akkor váltani kell pl Mayo milyen jó edző lesz,Mac Jones franchise Qb lesz stb, most pont ez történik.Nem személyes Topin bocs ez inkább egy jelenség hogyan müködik a mai média.
NAgyon rosszul közelíted meg. Többször próbáltam már átadni a döntési helyzet és a végeredmény közti különbséget. Van akinek ez soha nem fog átmenni, a munkámból adódóan tudom, hiszen nem lenne munkám, ha ez átmenne mindenkinek.
Ezek nem arról szólnak hogy mit kell validálni, hanem a kontexusok alapján értékelni azt ami történt. Nem kiragadva érzelmet vagy csőlátást, vagy egy-egy olyan dolgot amivel 10-20 másik ellenében megpróbáljuk alátámasztani a vélt igazunkat, amihez igazából csak érzelmileg ragaszkodunk.
BB elküldését nem kell validálni, hiszen az eredménytelenség, a döntések mivolta értékelte azt. Majd a liga sem kért belőle. De biztos ez a véletlen műve, miközben nála gyengéb edzők is a keringés részei maradnak. Nem azt jelenti, hogy elbutult vagy alkalmatlan, hanem azt, hogy amit ő kiépített az olyan szinten nehezedik mindenkire egy új állás kapcsán, hogy nem lehet megadni neki, de kevesebbet sem lehet kínálni, mert a nimbusz miatt senki nem tudná jól végezni a munkáját.
Mac Jones franchise QB mivoltja érdekes felvetés, és erre soha nem kapunk választ. De semmivel nem tartom gyengébbnek, mint Brock Purdy. És itt nem a mostani helyzetüket hasonlítom össze, hiszen ég és a föld a távolság köztük. Hanem azt a pillanatot, amikor beléptek a ligába. Az egyik elbukott, a másik sikersztori. Nem a játékoson múlik ez (kizárólag). Ha Jones a 49ersbe kerül, igen jó eséllyel még mindig ő vezeti őket és egy vaskos hosszabbítás küszöbén állna. Folyamatosan fejlődött volna, komfortban lenne.
És Purdyt berakjuk abba a Patsbe, ahol Jones fejreállt, akkor már nincs a ligában se, mert egy 7.köröst sokkal előbb leírtak volna és süllyesztettek volna el.
Ráadásul Jonesnak van egy jó éve, jó rendszerben, újoncként, célpontok nélkül. Tehát nem egy fantázia az, hogy komfortban, fejlesztve, harmonizáló rendszerben képes működtetni a rendszert. Persze, ha neked a fr.QB az kizárólag egy elit QB, akkor mást gondolunk erről a fogalomról. Nálam az ilyen, akivel ki tud teljesedni egy csapat. Pl Goff a Lionsban, vagy Hurts a Sasoknál. Pedig amúgy egyik se lenne felső polcos csóka, de a rendszerek segítik őket jobbnak látszani, mint amilyenek valójában.
A Mayo jó edző lesz felvetés abból fakadt mindenkinél, amit olvastunk róla. Nincs személyes benyomásunk, nem beszélget velünk, nem ismerjük a fociról alkotott gondolatait. Azt tudjuk, amit megírtak vele kapcsolatban. Olyan emberek írták akiknek van kapcsolata vele, vagy a hozzá közel állókkal. És kiderült, hogy ezek többnyire Mayo mint játékos, mint ember voltak kinyilatkoztatva.
És ezekben ne kételkedjünk, hiszen láttuk játszani, elhihetjük hogy mindent is tudott, mindent is értett ami ott kellett. Meg azt is, hogy nagyon kedves friendly person. De ezek nem HC erények, ezek projekcióknál lehetnek mankók, amikből lehet következtetni. De a puding próbája az evés, és az eddigi 1 év alatt azt látjuk, ő nem lesz jó. Nem az van, hogy lehet majd jó lesz, hanem ő erre nem alkalmas. Van ilyen, hétköznapi eset. Minél nagyobb feladatot kap valaki, annál jobban ki van téve ennek, hogy alkalmatlan lesz. Míg kisebb feladatokban zseniális ettől függetlenül.
Szóval amikor Mac Jones fr.QB lesz és ez egy döntési pillanat a megítélésére, akkor azt kell figyelembe venni, ami ezt elősegíti. Nálad ez valszeg csak a játékos (hibásan elgondolva), nálam meg a közeg is és nem 50-50-ben felosztva. és amikor mi és minden szaki ezt leírta, akkor nem nagyon volt érdemi szempont ennek ellentétjére.
Tudom, beszari volt, meg hülyén nézett. De azért ezek a nevetséges hozzá nem értő vélemények részei, nem szakmai szempontok. Ebben sincs semmi személyes senki felé, ez a valóság. Ha valaki ilyenből hoz megállapítást az azért van, mert eddig terjed a tudása, hogy ilyen összefüggéseket állapítson meg.
És attól mert most Mayo szarul néz ki, lehet belőle jó HC, történhet megvilágosodás, átfordulhatnak a dolgok. De akkor sem árt megvizsgálni, hogy neki valóban akkora befolyása van ebben, vagy tőle független dolgok miatt kezdett el működni valami, ami miatt ő is a siker részeként fürdőzik.
És végeláthatatlan a lista, amikor jó koordinátorok, pozis edzők HC kinevezés után azzal szembesülnek, hogy ez egy másik mozi..teljesen rendben van, semmi extra nem történik ezzel.
De mindig mindent akkor kell megvizsgálni, amikor a kijelentés történik. Nem utólag, amikor valami más tényező befolyásolta a dolgot.
Nem értek egyet ezzel, mert ez nagyon szentimentális gondolkodás nekem. Természetesen minden tiszteletet megérdemel, felejthetetlen emlékeket köszönhetünk neki, büszkévé tett minket és legendás alakja marad a csapatnak mindig. Ráadásul az idő mindig megszépíti majd a dolgokat, így az utolsó évek feledésbe merülnek. Így van ez jól.
De ettől még a jelenlegi helyzethez neki is köze van, akár tetszik, akár nem. Közvetve vagy közvetlenül az mindegy, és mivel a cikk 1992-ből indul, így muszáj neki is benne lennie. Az pedig hogy elfogadta az UNC állását egy friss tény, amiről lehet sokan nem tudnak, így viszont értesülnek.
És lehet ezt úgy kezelni, hogy az öreg kitervelte a tutit és átült az egyetemi buliba, mert az jaj de jó, de azért egy ilyen figura mint ő, semmit nem csinál random módon. Pontosan látta, hogy lefőtt a kávé az NFL-ben abban a formában, ahogy ő elképzeli a munkát. Ha pedig a hatalmából lead, amire állítólag hajlandó volt, akkor azért az nehéz helyzeteket szülhet a Front Office-szal szemben.
Ki fog szembeszállni vele, és kinek fog meghunyászkodni olyan kérdésben, amiben tudja hogy igaza van?
Ezért itt nagyon sok célpont nem maradt számára, ahova beülhetne edzőnek. Jagsnél a Khan fiú, Jetsnél Woody, Dallasban Jones a probléma forrása első körben. Giants meredek, Raiders abszolút nem neki való, és talán nincs is más opció jelenleg.
2 év kihagyás után meg azért nehéz visszaülni. Az NFL minden tisztelet mellett megköszönte neki a munkásságát. Ő pedig elment oda, ahol még kérnek belőle.
Szomorú ez vagy sem, egyáltalán nem tiszteletlenség vele szemben. Ettől ő még egy nagyszerű edző volt, aki ledominálta a ligát mérhetetlen hosszú ideig. Viszont mindennek vége van egyszer, így ennek az NFL karriernek is. Se nem méltatlan, se nem bántó ez, hiszen nem lehet elvenni tőle a hihetetlen eredményeit. Ez csak azoknak fáj, akik szent tehénként kezelnek valakit, vagy túl szentimentálisak.
Nagyon béna és kisarkított példaként:
Egy férfi elvesz egy nőt, csomó tündéri gyermekük lesz, mindenük megvan, nagy luxusban és boldogságban élnek, év apukája év férje a világban díjakat nyeri zsinórban, aztán a férfi kinyiffantja az egyik gyereket, majd az egész családot. És ezután azt mondják a hozzátartozóknak, hogy róla aztán csak tisztelettel, mert micsoda nagyon jó férj és apa volt és mindent megadott.
Elfogadom, ha másnak BB az isten és az is marad örökre. Én általában racionálisabb vagyok az ilyen érzelmi túlfűtöttség helyett és ami hiba az hiba. De mivel mindenki hibázik, nem lesz csorbítva az érdem, ha ki van mondva.
Néhány megjegyzés:
Én sok mindent egyszerűen kontra reakciónak érzek BB-hez képest, leginkább a játékosokhoz való hozzáállást (ezt hangoztatták is lépten-nyomon az első időkben) és a médiához való hozzáállást. Nem gondoltam volna, hogy visszasírom az „it is what it is”, „I’ll always do what I think is best for the team” és „We’re on to Cincinnati” szintű semmitmondó dumákat…
Mert ami engem leginkább zavar, azt a középső részben foglaltad össze: tényleg nagy sületlenségeket tud mondani Mayo bele a kamerába, aztán néha magyarázkodik utólag, néha még azt sem. Ha ez nem lenne, akkor legalább bízhatnék abban (még ha valószínűleg alap nélkül is), hogy „biztosan látják a hibákat csak nem sikerült még kijavítani őket”, „tapasztalatot kell még szerezni és aztán menni fog ez”, stb., de ez így nagyon nehéz.
Azért a Leekens hasonlattal nagyon alacsonyra tetted a lécet, annál szerintem nincs lejjebb. 😊
A tippem pedig (sajnos) 1.5: GM, HC, OC, DC marad, pozíciós edzők lesznek cserélve. Pedig én Vrabelt nagyon megnézném a Pats élén… Ben Johnson elcsábítását nem tartom realitásnak, nem hiszem, hogy ide eljönne (vagy ha mégis annak egy oka van: Maye).
- Igen, azért kellett a nagy fizu. Ez evidens. De nagy fizut annak adsz akiről tudod mit tud, nem csak kedveled. És ha egy HC interjú invitáció miatt ezt megkapja valaki, akkor az inkább a félelemből fakad. Mert azért legyünk tisztába az interjú és a kinevezés százalékos megvalósulásával. Pláne színebsörű edzőknél, akiknél a Rooney Rule is lejjebb fogja húzni az átlagot. Tehát, ha egy csapat meghallgat átlagosan 4-7 jelöltet, és ebből kinevez egyet, akkor látható hogy ez egy 14.5 - 25%-os esély. A második körre megy 2-3 jelölt általában. Ez 33-50% esély. Szóval mielőtt megszórjuk a pénzeszsákkal nem ártana azt is megvizsgálni, mennyi az esély a kinevezésre. Persze, ha érzelmileg kötődünk, akkor kétségbeesünk az elvesztés lehetősége miatt és kicsit bőkezűbbek vagyunk.
Bőven ráértünk volna a második körbe jutásnál marasztalni..Látva az OC interjúink sikerét, könnyen lehet nem jutott volna be sehol a második körbe. Persze az is lehet, hogy ezek a HC víziók amiket ő elmond, tényleg nagyon szép képet festenek és lehetetlen neki ellentmondani. Erre szoktam jelezni, hogy papíron a szocializmus az egy bazi jó gondolat volt, ahol nincsenek egyenlőtlenségek, mindenki ugyanazt tudja megkapni, ugyanazok a lehetőségei vannak mindenben. Csak az ember nem erre van tervezve, hiszen óriási kvalifikációs, motivációs különbségek vannak az egyének között. Ezért papíron fasza, valóságban működésképtelen. Aki pedig benne ragad, az kézzel-lábbal fogja maszkolni a hiányosságokat és állandóan valami eredményt fitogtat, hiszen pontosan tudja hogy baromi szar az egész ahhoz képest ami máshol van.
Kraft volt a JG trade indikátora. Ez valóban jó döntés. Most akkor mentsük fel, mert akkor még ragaszkodott a kecskéhez és csak később engedte el? Szerintem ez nem tünteti fel jobb színben, mert végül elengedte, majd utána másra mutogat. ÉS az összképben, hogy ő a döntnök hozzá nem értése ellenére, nem változtat semmit. Jó döntést vagy jól elsülő döntést, hibás gondolattal is lehet hozni. És minél többet dönt valaki, annál valószínűbb, hogy lesznek benne jók is bármennyire is nem ért hozzá. Főleg ha ezek a döntések coinflip szerűek.
A Mayo felkészítés és a BB cut a biztosan meglévő utód miatt egy előrelátott folyamat kellett volna legyen. Ha Kraft nem tudta a német meccs után legkésőbb, hogy BB-t kirakja, akkor nincs miről beszélni a döntési alkalmatlanságával kapcsolatban. Ha nem látta hova vezet az, hogy BB nyakára rakta BoB-ot, akik odáig jutottak, hogy nem beszéltek egymással két hétig valami miatt (mondjuk lehet épp a QB kérdés), akkor mint vezető alkalmatlan. Ő alakított ki egy húzd meg - ereszd meg szitut, amibe borítékolható volt a kenyértörés. Átnyúlt a HC/GM feje felett nem engedte annak az OC jelöltjét (ez milyen WTF már?) majd kinevezett valakit, aki nem hozhatta a stábját és a gondolatait sem (és ez milyen WTF?).
Ahelyett hogy kirúgta volna akkor BB-t, amikor láthatóan még Kraft is érzékelte hogy az teljesen elborult irányba menne tovább Patriciával. Nem merte. Mindegy mi miatt. Ő sütötte ilyenre a cipót, semmi meglepő nem történt. A makacs GOAT nem állt be ebbe a sorba, inkább szabotálta a csapatot, de jogosan arra akarta vezetni őket, ha már egyszer ő a HC amerre ő gondolja. Mi köze ehhez kraftnak szakmailag? Szereptévesztés.
Szóval ha ezt ő nem tudta, akkor ne csodálkozzunk azon ami van. Ha tudta, akkor meg pláne..És ha időben tudta mikor rúgja ki BB-t, akkor lett volna azért 2-3 hónapja előkészíteni egy projektet Mayo részére, ha már 5 évig ezt nem tették meg.
Egy vázlat, egy protokoll elég. Nem konkrét nevekre gondolok. Hanem ilyesmire, hogy milyen típusú HC lesz ő? Ha CEO, akkor milyen OC kell mellé, ezt dolgozzuk ki, és amikor itt az idő ne kapkodjunk, hanem vegyük elő a leírást és csináljuk amit kidolgoztunk. LEhet előre neveket is beleírni, akik célbevehetőek lesznek, pl lejár a deal 1-2 év múlva, akik hasonlóan gondolkoznak, akik valamiben trendik, stb.
Minden előre le lehetett volna fektetni, és mindent értékelni ebből, kivenni ami nem működőképes, benthagyni ami igen. És akkor a HC pozi átvételénél ez a protokoll. Ezt kell követni. Ehelyett azt se tudták megmondani ki a GM, ki miért felel, az OC menekültek Bostonból. Ha KRaft így dolgozik a cégeivel, ennyire random módon döntöget, akkor óriás mákja volt eddig. Vagy ott ő mint tulajdonos, baromira nem szól bele a parancsnoki láncba és a vezérigazgatóig, elnökig bezárólag szakemberek döntenek, a meglévő protokolljaik, értékeléseik alapján.
Én sokkal kisebb döntnök vagyok mint Kraft, játékosokkal foglalkozom, projekteket állítunk fel. Mindent kielemzünk előtte, természetesen az első lépések után folyamatosan újra értékeljük a nulladik lépésben meghozott elképzeléseinket. És ha a számok mást mutatnak, akkor váltani kell. Amíg a számok nem mutatnak mást, addig menni kell és vizsgálni miért jött vagy miért nem jött a siker. Mit végeztünk jól, mire van ráhatásunk a befolyásoló tényezőkből és mire nincs. Amire nincs, azok esetében milyen mértékű a variancia. Ez hogy hat ki egy-egy döntésre, stb, stb.
És a végére az analitika ad egy nagyon erős támpontot, amit meg lehet tölteni tartalommal, ha a játékosokra van szabva egyénileg.
És mi is hozunk meg rossz döntést, de akkor abból tanulni kell. Mi is elkövettünk szentimentalista megközelítést, és érzelmileg ragaszkodtunk játékoshoz, amivel szabotáltuk a többiek sikerét, a csapat fejlődését. De egy jó vezető túl tud lépni ezen, mert ez business, nem egy hobbi szakkör, ahol mindegy mi történik a lényeg a jó hangulat.
Szerintem sem lesz nagy változás jövőre. Nyilván az eredmény nem számít az utolsó négy meccsen, pontosabban önmagában ugye az eredménynek nem kellene számítania, de hogy itt pont erre a négy meccsre maga a játék képe sokkal jobb legyen, azt én nem tudom elképzelni sajnos.
Topin szeretném megköszönni a cikket, nagyon jó volt olvasni egy informatív ,átfogó elemzést amely objektíven igyekezett bemutatni a csapat további sorsát leginkább meghatározó szakmai stáb eddigi teljesítményét és további lehetőségeit. A szezonban eddig látottak és cikked alapján azt gondolom minden észérv a teljes újjáépítés mellett szól, de óriási önkritika,hibáinak beismerése lenne Kraft részéről ha megválna az általa kiválasztott emberektől és az egóját elengedve,az anyagi érdekeit figyelmen kívül hagyva a csapat érdekében hajlandó lenne egy sikertelen év után ismét a nulláról kezdeni a csapatépítést. Arról nem is beszélve ,hogy ha a váltás mellett dönt akkor a jövő építéséről való gondolkodást már most el kellene vagy inkább kellett volna kezdeni. Szóval fel a fejjel semmi remény! :) És marad a reménykedés abban is ,hogy nem tesszük tönkre egy ígéretesen induló QB karrierjét.
Szerintem nagyon jó irányba gondolkodsz, hiszen ezek mind reálisan befolyásolják a döntést. A személyes nimbusz, a tőkeveszteség (és itt cash flowról van szó, nem void pénzekről), a Mayo iránti kötődés, a belé vetett hit mind amellett szól, hogy szinte lehetetlen kilépni rebuildben egy első éves HC munkájából.
Randall fogalmazta meg valahogy úgy a Pats szurkolóknak, hogy érti és egyetért a felháborodással, de azt kell megértenünk szurkolóknak, hogy Mayonak katasztrofálisan rossznak kellene lennie a váltáshoz a döntést befolyásoló dolgok miatt. Márpedig nem az. Igaz, csak Maye miatt nem az. Ahhoz meg kevés köze van, ami van, azzal is inkább hátráltatta, konzervatívan közelítette meg.
Én nem örültem Mayo kinevezésének, egyszerűen azért, mert edzőként kevés tapasztalata volt, és egy rebuild előtt álló csapatnál ezt a legkevésbé sem tartottam jó ötletnek. Meg is kaptam az itt felsorolt érveket, amik mellette szóltak, el is fogadtam hogy vállalható döntés volt… de egyelőre nem tűnik jónak. BB elküldését (az érzemi részét félretéve) azért sajnáltalm, mert az igencsak pozitív cap helyzetet ő alakította ki, amit végül nem hasznalhatott fel, és mert a tavalyi csapat védeme megint összeált (a 2 legjobb játékosuk nélkül is), és úgy gondoltam, hogy egy közepes támadójáték elérésével (és a sérült védő játékosok visszatérésével) ez az év már egész jó lehettett volna. Helyette jött a teljes reset megint (Judon-t szintén nagyon sajnáltam, de azt is megértem, hogy menni akart, a csapat meg engedte) ezt is el tudom fogadni. Ehhez képest komoly visszaesés jött a védelemben, a támadók meg szimplán nem fejlődtek (csak Maye miatt mondhatjuk, hogy nem lettek rosszabbak). De legalább a pénz megmaradt!:) A tulajdonosról pár hónapja még az volt a mondás, hogy ne gondoljuk már, hogy laikus, pontosan tudja mit csinál (Mayo kinevezésével kapcsolatban) és nem a győzelmek a fontosak számára, hanem az irány, mert azt találtam mondani, hogy ha nem kezd el győzni a csapat, Mayo repülni fog. És most pont itt tartunk. Nem tudom min lett volna, ha BB marad, de ezek szerint most anyagilag elég nagy bukót sikerült kreálni, ahelyett, higy az öreg kitöltötte volna a szerződését és szépen távozik. Mondjuk Maye miatt még így is lehet, higy megérte a csere. Én egy rutinos HC érkezésének örülnék, akite rá lehet bízni az idei cap-et, és rendet vág az öltözőben, és ne adj Isten ha PO-ba jut a csapat nem azon kell izgulni, hogy higyan bírkózik meg a helyzettel és elmegy-e rajta a meccs. Sajnos a cikk alapján erre kevés az esély, még egy év Mayo uralomra tippelek… de hogy őszinte legyek, nagyon nehéz szurkolni neki. Ja! És így az idei draft is eléggé kuka gyanús (természetesen Maye kivételével), mert egyelőre úgy néz ki, nem sikerült beépíteni a játékosokat megfelelően, egy új edzői gárda pedig új rendszert is hoz, ami nem biztos, hogy segít az újoncok helyzetén, akik egy másik rendszerbe lettek draftolva. Mindent összevetve nem jó a helyzet, de Maye érkezésével komoly lehetőségek nyíltak meg, szóval nem is reménytelen a helyzet. Viszont nála is ketyeg az óra, ki tudja mi lesz, mikor lejár az újonc szerződése, és ha a vezetés nem javul körülötte, könnyen lehet, hogy távozni akar majd (reméljük addig is tartja a formáját).
NAgyon nem mindegy, hogy valaki hogy jut egy következtetésre. Többször leírtuk már, hogy rossz gondolat is vezethet jó eredményre és fordítva.
Te azt kritizáltad, hogy tapasztalatlan, ezért nem lesz jó. De nem ezzel van a baj, még ha most igazolva is látod ezt.
1. Általában rebuildben lévő csapatok neveznek ki újonc HC, hiszen a contenderek rutinos ember felé fordulnak.
2. Attól mert valaki rookie, nem lesz alkalmatlan. Lásd pl Canales, de itt tényleg nagyon hosszú a lista, amit sorolni lehet.
3. Attól mert valaki rookie, még fejlődhet folyamatosan a szerepben, hiszen ha alkalmas rá, akkor ez fog történni. Ugyanis mindenki valamikor rookie HC lesz.
4. Azért lett az a mondás, hogy Mayo jó lesz, mert amiket olvasni lehetett a munkájáról azt támasztotta alá. Nem volt arról szó, hogy egy konfliktus kerülő, felelősséget nem vállaló, konzervatív, összefüggéseket nem ismeri, szabályokat nem tudó pali. Ha ezt tudjuk, nem érveltünk volna mellette! De pont az ellenkezője lett eladva.
5. Kraft eddig kinevezett 2 GOAT HC-t, meg örökölt egyet. Tehát az összes edzője zseni volt. Felruházta a teljes beat writer kör azzal, hogy ismeri az ehhez szükséges skilleket és felismeri azokat. De mivel nagyon kicsi a minta, összesen 2 kinevezés, ezek lehettek véletlen beletalálások, vagy a tuti nevek behúzásai is, akik már valamit bizonyítottak. A Mayo kinevezés pont ellentéte ennek, nincs eredmény előtte, de szubjektív megélés egy kirándulás alatt igen. Lehet előtte full szakmai szempontok voltak, ez most szentimentális lett.
6. BB-t marasztalók ott kezdjék a gondolatokat, hogy akkor nincs Maye. Az öreg nyilatkozott erről. Szép napot!
7. Judont bármilyen összevetésben leírni a visszaesés kapcsán nagyon furcsa és tájékozatlanságra vall, plusz megint személyes kedvenc élmény behozása egy elvileg objektív értékelésbe. Judon nem volt már tavaly sem, idény egy harmadik kört kaptunk a liga egyik legrosszabb OLB-jéért. Igen, Judon az egyik legrosszabb játékos a pass rusherek között, körülbelül OBJ elkapó számait tudnám hozzá hasonlítani. Gyakorlatilag majd minden mutatóban a legalsó kategóriában van. Anfernee Jennings pedig csak a sackek számában van mögötte. De az ugye Judon esetében is összesen 2. Miközben Jennings más mutatókban top kategóriás. Például a stopok számában első!
8. BB azért nem költhette el, mert a capek általában 2-3 éves ciklusokban telítődnek, így futnak ki a szerződések. Kivéve, ha void évekkel elveszik a feltöltődés lehetőségét. BB elköltötte a jövő évet is, amikor Jonnu Smithéket hozta, így azután nem volt lehetősége újra pénzt szórni. A könyvelések miatt ugye egy évvel később tetőztek a cap hitek, hogy olcsóbbak legyenek az első évükben. Miután botrányosan rosszul költötte el, még odaadtad volna neki még egyszer, amikor láthatóan rossz irányba ment?
9. BB elköltötte volna most a nyáron a 25-ös budgetet is, pedig nem volt kire, mint azt pontosan tudjuk. Plusz még Mayet se húzza ki. Na most akkor tényleg baromi jól állnánk franchise QB és pénz nélkül túlfizetett nem túl jó játékosokkal megspékelve, akik dealjéből ki se lehet szállni 26-nél előbb. Lásd Juju...
De értem, igazad volt :)
Neked tényleg szövegértési gondjaid vannak… direkt írtam, hogy Maye miatt megérhettw ez az egész! Azt is írtam, higy megértem Judon távozását, pedig kedveltem. Ezt sem szabad? Próbáld már megemészteni, hogy nem minden hozzászólás a szakmai felkészültséged próbálja kritizálni. Nem kell mindent személyes sértésnek venni… Az meg, hogy mi lett volna szerinted ha BB marad, szerintem nem tudható biztosan. Rajtad kívül legalábbis senki nem tudja…
Én nem veszem személyes sértésnek. Egyszerűen csak próbálom szélesíteni a látómeződet, a gondolati síkodat. Ellenben te támadásnak veszed, ha irányba állítanak. Felőlem mehetsz vakon az erdőbe, ha neked ez a jó. Viszont mindig le fogom írni, ha téves gondolatok jönnek, hogy azok ne terjedjenek el.
Ettől még értem, hogy neked ez a véleményed. Az mindenkinek van.
Ha elolvasol olyan cikkeket, megnézel vagy meghallgatsz olyan podcastokat, amik túlmutatnak az átlagos szurkolóknak szóló tartalmaknál, akkor tisztában lennél vele, hogy nem én gondolom azt, hogy mi lett volna BB után, hanem BB mondta el. A cap költésnél megint nincs nagy hókuszpókusz, de gondolom te már legalább papíron menedzseltél egy rostert és adtál fizukat több évre előre. Esetleg élőben is van tapasztalod?
Az FA piac kapcsán meg pontosan láttuk kik voltak elérhetőek tavaly, meg azt is hogy sikerült ez Billnek előtte.
Szóval itt csak te veszed támadásnak a dolgot ;) és ez azért van, mert ez a Te saját magadtól felállított benyomásod, véleményed. Az enyém meg nem a fotelben ülve a fejemből pattan ki, hanem azután alakul, hogy rengeteg helyről információt szereztem be. És ezen valid infók alapján megpróbálok összerakni valamit. persze tehetném azt is, hogy nem járok utána alaposan semminek se, csak leírom a megélésemet, szubjektív érzéseimet, aztán akkor az úgy is van. Hát, ebből kellene első körben kilépni, ha vitázni szeretnél valamiről. Mert addig eszköztelen vagy és csak a hited van a gondolatok mögött.
Márpedig a hittel nem lehet vitázni, az meggyőzhetetlen. ÉS általában sértődés a vége, mert a személyes tudatot támadása érzés alakul ki.
Ez a Maye távozni akar majd, ez amúgy honnan jön? Ez nem soccer..És újonc dealben miért akarna távozni? Örül hogy vezethet egy NFL csapatot, aminek ő az arca. Lejár a rookie deal, akkor meg kitömjük a legnagyobb QB fizuval. Aztán ennyi. Így megy ez a ligában.
És ha ennyire szarok lesznek Mayoék, akkor úgy sem ők fognak hosszabbítani vele.
Igazából néha kikerekedett szemmel olvasok milyen következtetések akadnak..
Majd kiderül. Jó esetben igazad lesz!
Megint ez az igaza lesz valakinek :) Nem a végeredmény fogja befolyásolni ezt. Ha valaki azt mondja egy másik embernek ne menj ki az utcára mert meghalsz, elüt valami, vagy a fejedre esik valami, akkor szerinted az egy veszélyes valid vélemény és tartania kell tőle jobban, mint eddig? És ha mindezek után ez egyszer tényleg megtörténik, kilép a lakásból, elütik vagy a fejére esik valami, akkor annak a másiknak jogosan igaza volt?
Mert bekövetkezett, de azért egy alaptalan riogatás volt mégis.
Na pont ilyen ez a Maye majd megunja és elmegy máshova. Nem a helyes dolgokból vonod le a következtetést, hanem valami 1.0 félelmet vetítesz ki. Pont mint a Mayo rutintalan ezért nem lesz jó HC. És amikor nem lesz az, akkor tessék rutintalan volt. De 20 másiknak meg sikerül rutintalanul újoncként helytállni, akkor mi van? Az, hogy nem jó az ok okozat felállításod. Nem azért nem sikerül mert rutintalan, hanem mert nem alkalmas.
vagy ilyen volt a Maye agyonverése a fal mögött aspektus is, az sem a valóságból indult ki, hanem egyéni félelmekből
Azt ugye tudod, hogy te jöttél azzal, hogy igazam van, és azóta is te pörogsz rajta!:) Nem tudom mit nem értesz azon, hogy valaki a rutint többre becsüli mint a lelkesedést bizonyos feladatkörökben, de valamiért ezt képtelen vagy elfogadni. Ez egy vélemény (nem is olyan ritka) amit a valóság éppen igazolni látszik. A tiéd más, elmondtad, én is az enyémet, erre van ez a hely úgy tudom. Hülye példát én is tudok mondani, hátha megérted: a szívműtétedhet a legjobbb, nagyon kedves rezidenst vagy az. 50 éves professzort, aki elég mogorva, de 2000 hasonló műtét van a háta mögött? Ezt a Judonos részt sem értem. Az, hogy én kedveltem és sajnáltam hogy elmegy, nem tudom milyen összeffüggésben van a jelenlegi formájával… úgy általában nem feltétlenül van összefüggés az egyéni szimpátia és egy játékos teljesítménye között. Egy múltbéli döntés meghozatalára meg nem keresnél igazolást a jelenben, hiszen elveid ellen való. Az a megjegyzés, hogy nem menedzseltem NFL csapatot viszont betalált, valóban nem. Gondolom te igen, ezért dobtad be.
Az hogy Maye távozik a csapattól komolyabb eredmény nélkül, mert nem ér el semmit mondjuk 5 év alatt, azért nem annyira lehetetlen. Talán te is tudnál példákat arra, hogy egy FQB csapatot vált(Brady), elcserélik (Mayfield), netán lesérül (Tua). Ha nem kap egy vállalható csapatot, gondolod a világ végéig maradni fog? Ha jól játszik, más nem kínálja meg nagy pénzzel? Nem azt mondtam, hogy így lesz (az a te stílusod, hogy kinyilatkozol), csak azt, hogy tartok tőle. Ezt megint akár el is lehetne fogadni, de nem, te leírod hogy ennek semmi esélye, és aki ilyesmit gondol az nem ért a sporthoz.
Nem azzal van a baj hogy oktatni próbálsz, pláne azzal, higy elmondod a véleményed, hanem a stílusoddal. Te nem oktatsz, hanem kioktatsz másokat, és a kettő között nagy különbség van (és nem én vagyok az első, aki ezt jelzi feléd). Ráadásul teljesen feleslegesen teszed sokszor, mert valaki csak leír egy szubjektív véleményt valamiről, ami azért egy fórumon nem olyan meglepő, te meg tulajdonképpen lehülyézed érte. Némileg elveszi az ember kedvét a további társalgástól…
Hány franchise QB került ki a piacra a prime korszakába lépve az elmúlt 50 évben úgy, hogy a csapat meg akarta tartani?
Oké, általában a csapat nem akarta megtartani a végére. De ez lehet annak a következmény, hogy a játékos nem akart ott játszani, tehát megbeszélte a csapattal hogy elválnak útjaik. Ha beállít hozzád a QB, hogy menni akar, és van más lehetősége, az gondolom megrontja a kapcsolatot. De való igaz, bem valószínű, hogy lelép, amint teheti, ha versenyképes fizetést kap majd a Patsnél.
A példáid pont ugyanolyan rosszak mint a gondolataid. Brady a kiöregedés miatt került el máshova (BB gondolta így), Mayfieldet nem akarták megtartani. Te meg arról beszélsz, amire Peti kéri tőled a példát, hogy a csapat meg akarja tartani, de a QB elmegy. Mondjál már példát a magas paciról kérlek..
A szívműtétes példád szintén maga a hülyeség, hiszen ilyen alapon ha meghalna minden rutinos orvos, akkor ott állnál letolt gatyával, mert senki nem maradna aki elvégzett volna már egy db műtétet is.
Ettől még te szeretheted a rutint, csak aki most rutinos az is újoncként kezdte, és azért lett jó mert alkalmas. Ráadásul rutinos Hue JAckson is, mégse hoznád HC-nek, mert nem a tapasztalat, hanem a tudás számít. Ahhoz meg nincs köze annak, hogy valaki pályakezdő vagy ezer éve ott van. Mert ha alkalmas akkor a pályakezdő is GOAT lesz/lehet
És már megbocsáss, de leírsz oltári hülyeségeket, majd megsértődsz hogy ki vagy javítva. és arra hivatkozol neked jogod van leírni. Igen, van. Nekem meg jogom van kijavítani. Aztán az hogy te nem érted meg az rajtad múlik..
Megint szövegértési gondjaid vannak és megint kioktatsz… szerintem megint holtpontra jutottunk. Na mindegy.:(
Ha akarja a csapat Maye nem megy sehova még 6 évig! 5.éves újonc opciót lehívva, azt követően pedig még 2 éven tehető rá Franchise Tag, ebből a második évi lehet már irreális teljesítmény és fizetés szempontjából.
Szia topin!
Köszi szépen a cikket! Számomra egy remek és objektív olvasmány volt ez, aminek a legtöbb részével egyetértek magam is.
Ami engem a leginkább zavar az egész helyzetben, hogy én eddig csak féltem ettől a Tulaj által vezérelt helyzettől, és bíztam benne, hogy az intő jelek (Brady vs Garoppolo, BB és az OC-k helyzete) eddig inkább kisiklások voltak, de nagyon úgy fest hogy Kraft a Jerry Jones féle utat képviseli, csak neki mákja volt egy GOAT HC - QB párossal sokáig. Én attól tartok, hogy hosszú évekig fogunk szenvedni még, hacsak nem lesz szerencséje Kraft-nak 26-ban az új edző kinevezésével, de én nem hiszek abban Kraft esetében, hogy felülvizsgálja önmagát és a csapata működését.
A legszomorúbb az egészben személyesen számomra, hogy egyre nehezebb így szurkolni a csapatnak, mert a kúltúra az ami számomra is leginkább számítana, és azt követően az eredmények, ráadásul ugyanezt megélve a soccer-ben a Man United-el... De hát csapatot váltogatni nem illik :)
Az egyetlen amiben szerintem bízni lehet, hogy jövőre feltud a csapat venni egy új OC-t akit hagynak is dolgozni, és akkor egy megerősített O fallal és WR szekcióval lehet Maye-el 1-2 jó évünk (Playoff), és aztán kezdődhet minden előröl, ha ezt az OC-t elvitte más csapat HC-nak.
Kraft már kezdetben is ilyen tulaj volt, pont ezért hangzott el anno Parcells legendás mondata a főzésről meg a bevásárlásról. Aztán ezt a hibáját valamennyire belátva odaadta BB-nek az irányítást (kellett ehhez, hogy róla elhiggye, hogy képes erre, mert átlátja a fizetési plafon rendszerét), de ahogy a kapcsolatuk elkezdett megromlani, Kraft pedig mindenképpen szeretne halála előtt bekerülni a Hall of Fame-be úgy tűnik, visszatért a korábbi felfogásához.
A zárógondolathoz pedig csak egy kérdés: szerinted Mayo képes arra, hogy találjon ilyen OC-t? :)
Nagyon jó a kérdés, és a Parcells szitu behozása is. Oda mutat vissza az utóbbi, hogy Kraft nem az a tévedhetetlen és megfontolt tulaj, amit a BB éra alatt a sikerek miatt képként kialakítottak róla a szurkolók. És ezt sajnos a post Brady érában a sikertelenség alatt egyre jobban annullálja is.
Mert a sikerek alatt könnyű jónak lenni, de mindig a bajban ismerszik meg az igazi személyiség. Csak addigra már a szurkolókban él egy eszményi kép az edzőről meg a tulajról, amit megéltek velük ebben a szakaszban.
Jerry Jones azért GM is, ami Kraftra nem volt jellemző. Tehát amíg Dallasban a tulaj szerződik, vagy jelöli ki azokat, akikkel szerződni kell, addig Kraft ilyen mélységig nem folyt bele soha BB alatt.
Szentimentális, ami soha nem vezet jóra ha racionális döntéseket kellene hozni. Megteheti, hogy szentimentális legyen, csak akkor nem kell elvárni sem neki, sem a szurkolóknak az eredményt, hiszen emocionális döntés születik, nem szakmai. Márpedig az érzelmi döntések nem fogják előre vinni a dolgokat a legtöbb esetben. Az NFL-ben meg nem 1 évet jelent egy rossz döntés, hanem akár 2-3-4 évet is.
Az új OC esetében az a baj, hogy mindig a HC vízióját kell megvalósítsa. Ezért mentek el a jelöltjeink, mert az nem tetszett nekik. Nincs olyan, hogy egy OC megy a saját feje után, hiszen mindennek összhangban kell lennie. A D séma, a D gameplan és a védelem személyi felépítése is alkalmazkodni fog az offense sémához.
Ha van egy spread offense rendszer, ami 2-3 perc alatt végig megy a pályán, nagyobb kockázatokat is bevállalva, akár labdaeladásokat is jelentve, akkor nem lehet egy hajlik de nem törik védelmet mögé tenni, mert ütik egymást. Ezzel ugye azt érnék el, hogy náluk alig van a labda, de a saját D a 4.negyedre a fülén veszi a levegőt és lehet nem kapják a labdát egy utolsót támadni.
ide egy olyan D kell, amelyik agresszív, akarja a labdát, szintén felvállalja a kockázatokat és nagy variancia mellett játszik, hiszen a csapat filozófiája az, hogy minél több támadást tudjanak vezetni a meccsen, mert abból lesz a győzelem, erre épül az egész szisztéma, és minden rendszer, a labda minden oldalán. A returnerek is nagyobb kockázatot tehetnek bele.
Ellenben egy futó csapat, amelyik 7-10 percig birtokolja a labdát, az simán felrakhat olyan védelmet, amelyik hajlik de nem törik, és emiatt nem kerülnek 1 birtokláson kívüli hátrányba. Nem kell eltérni az alaptól, ami a futás, hiszen végig komfortban tud maradni a rendszer és a playcalling, nem kell eltérni a gameplantől és számukra gyengébb játékelemmel nyerni. Ha egy ilyen csapatnak van kockázatot vállaló védelme, az nem nagyon jár jól, hiszen sok könnyű TD-t enged az ellenfeleknek, miközben a szerzett labdákból sok időt égetve próbálnak mezőnygólt elérni vagy valahogy végigmenni a pályán.
Szóval az OC felfogása mindig alkalmazkodni fog a HC játékról alkotott nézetéhez. És ezért mindig a HC a főnök, a két koordinátor csak működteti amit kérnek tőlük.
Felmerült pl, hogy Saleh legyen DC nálunk, vagy Eberflus. Szakmailag nagyszerű lépés lenne kinevezni őket, de Mayo nem ismeri az ő rendszereiket, nem olyan védelmi sémát futtat, tehát HC-ként szinte sosem venné fel őket emiatt, mert a szakmai munkába nem tudna belefolyni.
Az, hogy CEO típus nem azt jelenti, nem ő szabja az irányt, hanem hogy a játéknapokon nincs dolga az egységekkel, és edzésen sem vezeti őket. Ettől még Mayo benne van a védelmi dolgainkban, ezt a napokban meg is erősítette. Elmondta, hogy ugyanúgy napi szinten része annak, és a meccsek alatt is kommunikál a koordinátorral. Ami alapvetően minden HC-nél alap, csak a kérdés az, hogy mennyire szól bele a hívásokba. Simán lehet, hogy jobban, mint mi azt gondoljuk..
https://x.com/_AndrewCallahan/status/1866882884948332685?t=r3e3CvfgwPcLkrlQQTZ3Tw&s=19
Teljesen jogos amit írsz. Akkor úgy foglamaznék, hogy tud e Mayo is változni jövő évre felfogásban, meg a játékhoz való hozzáállásban, és ehhez megfelelő személyzeti változást eszközölni. Ha azt vesszük alapul, hogy nem akkor tényleg mindegy ki lesz itt az OC vagy DC, ha az alap koncepció lesz hibás.
Maye miatt azért érdemes leülni meccseket nézni még.
Még egy-két furcsa média story Mayo és az kikezdhetetlensége kapcsán:
Evan Lazar aki egy nagyon tárgyilagos visszafogott fickó, tehát nem egy Volin, Bedard vonal, akik rámennek a clickbaitre is akár a szélsőséges dolgokat kommunikál, bedobta az öltözői lázadást egy podcastben a 3. vagy 4.héten.
Ő a Patriots.comon dolgozik éppen, és Kraft nem hagyta, hogy Mayo kritizálva legyen, ezért cenzúrázták utólag az adást. Kiment élőben, sőt utána órákig elérhető volt a teljes anyag, majd másnapra ezt a részt kivágták belőle. Egészen döbbenetes struccpolitika, ha nem mondják ki, nem létezik. Tehát Kraft nem akart szembenézni ezzel a botrányosan szar döntéssel, sőt beszélni se lehetett erről.
Lazar azóta se írt negatívat kb, miközben azóta szinte mindenki más már csak negatívan ír.
Curran aki Mayo és Kraft személyes jó barátja, hirtelen egy egész hosszú interjút készít Mayoval, ahol szépen megmosdatják a kedvencet. Újra ez a szocializmusos dolog, hogy majd mi megmondjuk nektek mennyire jó is ez valójában, és csak legyetek elégedettek, mert jövőre már király lesz.
De közben mindenki azon pörög, hogy soha nem volt még olyan a ligában, hogy egy HC a futó szezon 2/3 része után arról beszéljen hogy mennyire jó lesz és sokat fog fejlődni jövőre. Soha nem volt ilyen. Mindenki dolgozik és nem előre takarózik.
Vagy lehet már készítik elő a maradást is ezzel, hogy szépen mindenkiben legyen ott a tudat, jobbak leszünk. Aztán lehet ebben Kraft sem bízik nagyon, de gamblinggel hátha mégis valahogy bejön ez a kinevezés, és akkor nagyon menő lesz a döntése és főleg a kitartása okán..
Azért ha hallgatod Curran podcastját ott rendszeresen megy az értetlenkedés, hogy mit is csinált Mayo. Az ugyanakkor tény, hogy ez a szemtől-szembe interjú (ahogy írtad is, jó eséllyel a személyes jó viszony okán, hiszen együtt is csináltak műsort) jóval puhább lett, mint az elvárható lett volna, sőt... Currannek újságírói szakmai alapon inkább nem kellett volna ezt elvállalnia, mégis megtette szívességből, kár volt érte.
Azóta már választ kaptunk rá (sajnos), hogy ez egy előkészítése volt a maradásnak.
A The Athletic cikkben Russini azt hozta le tegnap, hogy Mayo garanciákat kapott a maradás mellett és minden segítséget meg fog kapni Krafttól a sikerre, mert ugye Dan Campbell is hogy kezdett..
Szóval vélhetően alaposan kiköltekezünk, cserélünk, akár jövő évi picket is beáldozunk, és allin megyünk kb a második évében. DE nem olyan allin, hogy bajnoki cím vagy hasonló nyalánkságok miatt áldozunk fel bármit is, nem. Mi azért megyünk allin, hogy Kraft bebizonyítsa Mayo jó választása volt.
Ennyit az okos tulajdonosi döntésekről..hiába Robert mindenhez is ért és nem az egója vezényli, ááá nem :)
Most olvasom... reménykedjünk akkor abban, hogy Wolf jól fogja vezényelni ezt a nagyberuházást.
Tegyük fel, hogy jól vezényli. Akkor mi történik rossz coaching mellett? Jobbak leszünk, jobb mérlegünk lesz, mert erősebb a roster, de nem hozzuk ki a csapatból ami benne rejlik.
Chargersre tudok utalni itt is. Contender roster évente, aztán volt hogy a PO se jött össze, mert a coaching, a gameplan, a playcall vagy a rendszer alkalmatlan volt az adott években.
Pedig volt fal, volt fr.QB, voltak elit elkapók, volt D, volt játékosfejlesztés. Jó volt a GM munka is. Aztán mire mentek vele? NA pont ebbe az irányba megyünk, hogy évről-évre kicsit jobbak leszünk, de nem a coaching miatt, ami mjad inkább visszahúzza, mint növeli a roster komfortját és potenciálját.
És amikor belátjuk, hogy vége, akkor egy teljesen kifacsart helyzetből lehet megpróbálni újraépíteni a túlhúzott anyagi dolgokat. És mi végig feleslegesen fogjuk feszíteni a capet, ahogy tette azt az elmúlt években a Saints például.