Nagyobb meglepetés nélkül lezárult a keretszűkítés, de aztán váratlanul robbant a bomba és a csapat a határidő lejárta után alaposan nekifogott az átalakításnak. Ez több kérdést is felvet, amiket most a végső 53 fős névsorral együtt helyezünk nagyító alá.
A Bourne-rejtély
Nyolc elkapót hoztunk magunkkal a rosterre, ami elsőre is túl soknak tűnt. Teljesen felesleges ennyi játékos egy poszton, hiszen fizikailag nem jut nekik elég snap az év során. Ráadásul ez a mennyiség nem azért alakult így, mert olyan nagy minőséget jelentett volna mindegyik játékos, hogy kihagyhatatlan legyen a keretből.
Kendrick Bourne gyakorlatilag 2 éve zéró hozzáadott értékkel rendelkezik. Persze a szurkolóknak beégnek az előző JMD-éra alatti elkapásai, amikor is 75 feletti PFF grade-je volt, de aztán erősen megindult a lejtőn, a sérülések sem kímélték, összesen 860 snapje volt következő 3 évben. Az elsőben 572. Egyrészt a rendelkezésre állás sincs meg nála, másrészt a teljesítménye is visszaesett. Nem érte el a 450 yardot egyetlen évében sem onnantól, összesen 1145 yardot tud felmutatni az utolsó 3 évében.
Szóval szép az a 2021-es év, 800 yarddal meg 5 TD elkapással, de azóta 3 év alatt volt összesen 6 db touchdownja. Ez azért nem az a teljesítmény amire építeni lehet. Joggal vártuk, hogy ő csere tárgya legyen a roster lezárása előtt, de legkésőbb azután, ha van ehhez partner.
The #Patriots are releasing WR Kendrick Bourne upon request after they failed to finalize a trade that would have sent him to Minnesota, per source.
Bourne is healthy and was expected to practice today had he remained in New England. pic.twitter.com/iMRAV7zbb0— Andrew Callahan (@_AndrewCallahan) August 27, 2025
Bár állítólag voltak tárgyalások, de a Vikings a Thielen-deal után már nem érdeklődött tovább, így ellenérték nélkül kiraktuk a veterán elkapót. Más ajánlat a jelek szerint nem volt bent, bár olyan hírek jöttek, akadt más érdeklődő is. Ez felvet pár kérdést, amikkel most elő is hozakodom.
Három ilyen gyenge év, és egy teljesen láthatatlan 2025-ös TC és előszezon után, miért gondolta a stáb, hogy Bourne bármiféle értéket képvisel egy cserében? A tárgyalási pozíciót gyengíti, hogy 8 elkapóval rodeózunk a rosteren, amiből mindenki tudja, hogy valakit el kell majd cserélnünk. Hatan zárva vannak, érinthetetlenek gyakorlatilag, marad Baker és Bourne. A fiatal elkapó szinte csak special team játékosként jelentett volna hozzáadott értéket, így az egyetlen beáldozható valódi elkapó az Bourne.
Egy ilyen gyenge pozícióban esik a portéka értéke és mi vagyunk kiszolgáltatott helyzetben, hiszen a vak is látja, hogy trade vagy cut a story vége. Hogy ebből a helyzetből miért akartunk aranyat szerezni azt nem tudom, de nagyon elhibázott koncepciónak vélem, amit a csapat választott. Gyakorlatilag elvettünk egy helyet az 53-ból, és lefoglaltuk egy játékosnak, akinek vagy nincs értéke egy cseréhez, de mi ezt nem akarjuk komolyan venni, vagy többet kérünk érte, mint ami az ára, és ezt nem vagyunk hajlandóak belátni.
Utóbbira Kyle Dugger esete hajaz, aki miatt a teljes ligát körbetelefonáltuk, hogy valaki vegye már át tőlünk, de napokon keresztül nem tudtunk annyit engedni a kikiáltási árból, hogy az megfeleljen a vevőknek. Mivel Peppers is ingyen ment, így abszolút jogos a felvetés, hogy a stáb nem érzi a csereértékeket, vagy nem elég rugalmas ezekben az esetekben. A két safetyről majd később, most maradjunk a Bourne fiaskónál.
Szóval az 53 legnagyobb kérdése mindig az, hogy kiről kell lemondani, akinek az elvesztése fájdalmas hatásokkal jár. Ha egy olyan játékost viszünk magunkkal a keretbe, akire amúgy nem számítunk, akkor azért tesszük, hogy valami ellenértéket kapjunk, ami orvosolja a kimaradó játékos elvesztése okozta hiányt. De az, hogy valakit felrakunk a listára, majd 1 nap múlva kirakjuk ingyen, az elég hervasztó helyzet.
Egyértelmű, hogy nem kaptunk ellenértéket, ezért ott már gyorsan reagáltak. De ez már a tűzoltás része, hiszen vagy hülyének lettek nézve egy esetleges trade partner által, vagy nem engedtek az árból a rossz tárgyalási pozíció ellenére sem, vagy rosszul mérték fel, hogy áll Bourne ezeknél a csapatoknál. A Vikings visszavette Thielent, ami állítólag kiütötte a látómezejükből Bourne-t. Mondjuk a Thielen-deal gyakorlatilag papírforma volt, miután a felesége Instán és X-en is nyilvánosan könyörgött egy csere megadatásához, ennek ellenére mi azt hittük valid esélyünk van itt helyezkedni.
Vagy még a Marcus Valdez-Scantling trade is lehetett indikátor, akit ingyen szerzett meg a 49ers. Bár ő más stílusú elkapó, de ez a két WR mozgás volt a Bourne cut előtt. És ezeknél a csapatoknál próbálkozik is a kivágás után a játékos többek között, hátha fel tud kerülni az aktív rosterre.
Azért írtam le ezt ennyire szájbarágósan, mert a további döntések is ugyanezen az elven alapulnak. Ez egy tendencia, ami nem mutat jó felé. Nem kívánok pálcát törni a stáb felett, de amit az elmúlt pár napban tettek, arra a fejvakarós a legfinomabb jelző. És mondom ezt annak ellenére, hogy nulla darab Pats játékosra jött claim igény, tehát minden kivágott embert volt lehetőségünk visszavenni, senkit nem vesztettünk el azért, mert rosszul raktuk össze az 53-as listát és utána hirtelen eszünkbe jutott, hogy bocsi te mégse kellesz.
Akik bent vannak a blog discordon, azok ott olvashatták, hogy több másik csapat hasonló helyzetben nem hezitált. A Colts pl. JuJu Brents CB-t (egykori 2.körös) simán kirakta pre 53, mert felmérték, nincs reális trade opció, így nem estek abba a hibába, hogy valakinek az elvesztését megkockáztassák egy vékony ellenérték (7.kör) realizálása kapcsán. És erre a 7.körre is kicsi volt az esély. Ha megvan a döntés, hogy a játékos nem kell, akkor utána ne menjünk már kézen fogva még egy darabon, hiszen mindenki tudja, nem kell.
Vrabel a sajtótájékoztatón erre egy ex-barátnős hasonlatot mondott, ami bennem csak erősítette azt a megélést, hogy kicsit arrogánsan viselkedünk a cserékkel kapcsolatban. Van egy elképzelésünk, ami közel sem reális, és ahhoz tartjuk magunkat, majd utána mutogatunk valamire, hogy mi nem is úgy gondoltuk.
A Baker fiú
A másik problémás eset az ifjonc kapcsán adódott. Elkapóként hasznavehetetlen volt, összesen egy elkapással fejezte be a Patriotsnál eltöltött idejét. Nem egy sikertörténet ez. A végén már csak gunnerként tudtuk érdemben használni, de arra meg felesleges egy nyolcadik elkapó, aki más snapben sose lesz pályán. Még sérülések esetén sem. Így jobb egy másik posztos gunner, aki legalább hatodik helyen van a tornasorban és feléri a játéklehetőséget, ha az ráköszönt.
De nem ez a probléma Bakernél, hanem maga a döntési folyamat. Tudják, hogy only ST player és 8. utas a fedélzeten, de ennek ellenére 53-ba rakják, majd utána amikor a nagy claim hullámnak vége, szépen mindenki elé kirakjuk a piacra. Még csak elbújtatni se próbáltuk a zavarosban, de vissza akarjuk hozni a gyakorló csapatba.
The Patriots are planning to release WR Javon Baker, per a source.
If Baker clears waivers, he could return on the practice squad.— Mike Reiss (@MikeReiss) August 27, 2025
Nem tudom ti értitek-e a folyamatot, de summázom nektek. Bakert sose akartuk 53-ba, max a gyakorlóba, ezért az 53-ba rakjuk, valaki más helyére, akit elküldünk emiatt. Ezután külön a kivágások után kirakjuk egyedül, azzal a céllal, hogy a gyakorlóba visszahozzuk. Mindezt egy mentálisan gyenge sráccal tesszük, akinek az egója nagyobb mindennél. És aztán mindezek után csodálkozunk, hogy ez a fiú nem akar visszajönni a gyakorlóba és ezen meglepődünk.
Én azon lepődöm meg, hogy valaki ezt ki tudta tervelni.
Egy Brian Hoyernél ez alap, aki intelligens, veterán, kötődik a csapathoz, nem kell átmennie a waiveren és le lehet beszélni vele, hogy tesó most cut lesz, de csak azért hogy valakit megtartsunk és ne kelljen lemondani róla, téged pedig várunk vissza. Mivel a szavát adja, így megtörténik a kivágás, majd a visszavétel, mert nem is akar hallani másik csapatról. Baker viszont tőlünk függetlenül más csapatok opciójától is függ, plusz se nem intelligens, se nem kötődik a csapathoz, ráadásul még kicsit meg is piszkáljuk az egóját a kivágással.
Ne bánkódjunk érte, mert jelenleg úgy fest nem vesztettünk sokat, idei évre nézve pedig pláne nem. Max jövőbeli potenciált, de annak meg itt van Chism, Kyle Williams és Polk. Szóval nem nagy veszteség, de a Bourne-rejtély után már picit fura az eljárás és az ötlet.
Megfűszerezve egy újabb kivágással
Jabrill Peppers esete bár elsőre különbözik, mégis teljesen ugyanebbe a sorba illik. Mielőtt ebbe belemennék, megjegyzem nem tudunk minden infót, simán lehetett valami off field vagy locker room dolog, ami ehhez a lépéshez vezetett. Adott egy csapatkapitány, az utolsó a tavalyi hat közül. Minden másikat már eltakarított Vrabel az útból. Egyértelmű az üzenet, új emberekre van szükség az új kultúrában. Nem hozzájuk kötődnek, másik rezsim játékosai voltak.
At this point Vrabel & Cowden have moved on from (or tried to move) virtually all Belichick-era players. Dubious for sure, but I’ll withhold judgement until I see what it looks like next Sunday. I really hope it works.
— 𝐁𝐢𝐠𝐇𝐮𝐧𝐜𝐡𝐨 🥶 (@BigHuncho3722) August 29, 2025
Teljesen standard lépés, ahogy a játékrendszer változása is lehet egy indikátora ennek. És az is teljesen normális átalakítási folyamat, érthető lépés lenne a cseréje. De itt nem erről van szó. Peppers is ingyen távozik, ráadásul úgy, hogy egész nyáron első csapatos volt és végig a kezdőkkel dolgozott. Kapitányként vezetőnek is számít. Ennek megfelelően alig játszott a preseason meccseken, semmi nem utalt rá, hogy bajban lehet. Egészen a Giants elleni találkozóig. Ott a második sorral is a pályán maradt, amire Vrabel azt mondta, meg akarták nézni Woodsonnal párban. Mivel az újonc nagyon gyorsan emelkedik a stáb szemében, így ez egy valid érv volt, hogy a páros miként dolgozik együtt.
Ezután edzésen is a második csapattal ment Peppers, majd az 53 fős szűkítés után váratlanul az utcán találta magát.
So there were no off-field incidents with Peppers, and the team didn't try to trade him.
So he went from someone whose spot was so secure he didn't need to play in a preseason game to straight-up cut in less than two weeks?— Matt St. Jean (@mattstdream) August 29, 2025
Azok után, hogy Dugger kapcsán felhívtuk gyakorlatilag a kanadai ligát is, valaki vigye már el, most hirtelen a másik safety lett pária az edzők szemében és hirtelen megvilágosodtunk, hogy ő is rendszeridegen. Ez utóbbi nem baj, Peppers tényleg nem a legjobb fit azok alapján amit eddig láttunk Williams féle D safety szerepeiről, de erre most jöttek rá az 53-as szűkítés után?
Ha igen, az komoly baj a stábra nézve. Ha nem, akkor minek dolgozta végig a nyarat kezdőként? Miért nem őt árultuk Dugger helyett, aki azóta is a rosteren van, hogy gyakorlatilag bárkinek odaadtuk volna csak vigyék. Számomra hihetetlen, hogy nem volt Peppersnek csereértéke, hiszen a fizetése nagyon alacsony. Nem kell 10 millióban gondolkozni, mint Dugger esetében. Kora alapján is viheti bárki, és a személyisége se egy romboló típus, hiszen kapitány volt.
Makes you wonder if it was one or the other. Peppers or Dugger.
Dugger costs more to cut. Dugger stays.
Not saying it’s the reason or even a good one, but on the surface, this is what it looks like. 🤷♂️ #NEPats pic.twitter.com/qGBVt4q59j— Michael Rodnick (@MJRodnick) August 29, 2025
Pár napja még 53-at ért meg kezdő volt, most hirtelen nem system fit. Más csapatok a rendszerbe nem illő játékosokat legkésőbb még a TC alatt elboltolják, vagy még ennél is korábban. Mi Duggert és Jenningset se tudtuk elcserélni, akikről a stáb nyíltan kimondta nem illenek a megálmodott rendszerükbe.
Mi lehet az oka, hogy egyetlen játékost se tudtunk ellenértékre váltani? Helyette az 53 után ingyen rugdaljuk ki őket, vagy a nyakunkon maradnak rendszeridegenként?
Sajnos választ nem tudok adni, csak a fenti dolgokat tudom ismételni. Valamit borzasztóan rosszul kezelünk, vagy gőgösen ragaszkodunk egy árhoz, vagy a bolondját járatják velünk, vagy eleve nem jól mérjük fel a helyzetünket egy-egy trade tárgyalás esetén. Ha Kyle Duggert el akartuk cserélni, akkor nyugodtan átvállalhattunk volna a fizetéséből valamennyit és megvan a hőn áhított trade és ellenérték. De nem. Inkább eljutottunk odáig, hogy akkor kirakjuk ingyen Pepperst.
Ezen esetek szerintem jól mutatják, hogy mennyire hasonló szituációk ezek és mennyire rosszul fogjuk meg a dolgokat valamiért ezen a téren. Ez most szerintem egy hibasorozat, amit persze későbbi infók majd árnyalhatnak, vagy jobb színben tüntethetnek fel.
Az új srácok
Akiket a megüresedett helyekre hoztunk, azoktól nagy csodát ne várjunk. Munford egy gyenge backup és 5. OT-ként nem tudom mi szükség volt rá, de végül is a gyakorlóba elfér. Nem tudom mennyivel jobb project, mint egy Conley, hiszen egyiknek van már egy nem túl fényes múltja és 3 év NFL tapasztalata, ahol sok babér nem termett neki. A másik újonc volt, akiből lehetett volna akár több is. Igaz, itt megint előjön a döntő érv, amit eddig mindig láthattunk. Van közös múlt az edzővel, hiszen a JMD-vezette Raiders tagja volt. Ez nálunk mindig nyomós érv Vrabelék alatt. Egy idő után ez már kezd sok lenni a korábbi pajtásokból, pláne azokból, akiknek nincs igazán hozzáadott értékük.
#Patriots practice squad addition Thayer Munford had been with the Raiders since 2022, overlapping with Josh McDaniels
Munford (RT) was competitive in pass pro vs division rival Joey Bosa last season, though he did struggle vs inside moves pic.twitter.com/UHxd1MKYN8— Taylor Kyles (@tkyles39) August 29, 2025
Eric Gregory meg egy olyan UDFA, aki prospektként már 7.körös gradeket kapott, volt egy jó meccse a preseason alatt a cserék cseréi ellen, és bár azon jól nézett ki, a többi alkalommal nem ütötte meg az NFL 53 szintet.
New #Patriots DT Eric Gregory (#94) lined up at multiple IDL spots for the Bengals this preseason
Gregory's ability to hold his ground and knife into backfields vs the run, and he flashed as a penetrator and looper on line games pic.twitter.com/wkN15I8Skn— Taylor Kyles (@tkyles39) August 29, 2025
Persze egy jó projekt lehet belőle, de jelenleg pont az a poszt a legerősebb és azért ő nem kecsegtet kezdő kaliberrel jelenleg, miközben Peppers szintű emberek elvesztését ez a roster nehezen engedheti meg jelenleg. És akkor itt gondoljunk arra, hogy Dugger és Jennings is erősen ki voltak ajánlva másoknak, miközben ők NFL kezdő szintű játékosok.
DeVito kapcsán majd kicsit lejjebb kifejtem a gondolatom. A Ramsből érkező CB meg inkább gunner, de legalább Bakerrel ellentétben védőként is pályára tud kerülni, hiszen van kemény 15 snapje a Kosoknál. Természetesen Vrabel jobb kezével Streicherrel dolgozott együtt ott Charles Woods. Nem tudom, hogy egy újabb gunner ennyire fontos elem-e és egész TC alatt nem találtunk erre a szerepre senkit Schooler mellé, de a lukas rostert végül ilyen claimekkel próbáltuk javítani. Egy 3rd QB meg egy gunner. Tényleg nem volt jobb elérhető játékos a negyedik helyen a waiver listán?
A Lovett, Durden, Robinson, Ballentine négyes a gyakorló csapatba mindenképpen upgrade azokhoz képest akik ott voltak eddig. Adnak némi mélységet a posztoknak, ha fel kell jönni a PS-ből a meccsnapokon. Főleg utóbbi kettő. De nem lehetünk elégedettek a zavarosban való halászattal.
Mindezek után tekintsük át, mit várhatunk egyes posztokon.
Irányítók
QB téren kapásból van problémám a stáb munkájával. Adott egy Drake Maye, aki a franchise arca és jövőre is viszi a csapatot, ha vállalhatatlanul béna lesz idén akkor is. Mögötte ott egy veterán mentor Dobbs, aki be tud állni pár meccsre, azokon tud alkotni, nem kell lemondani az éves tervekről amiatt, hogy béna QB teljesítmény lenne borítékolható.
Ha Maye kiesik hosszabb távra, akkor baj van. És úgy eleve, ha két QB kiesik és egy 3rd QB kerül a csapat élére, akkor az az év mehet a kukába szinte minden csapatnál. Ez így kapásból nem indokolja, hogy a Pats egy harmadik irányítót a rosterre emeljen, mert konkrétan NULLA darab snapje lesz az évben és csak elfoglal egy helyet valaki más elöl, aki ennél többször használható lenne meccsnapokon.
Ha pedig be kellene állnia a harmadik QB-nak, akkor az nyugodtan jöhetne a gyakorlóból, vagy akár szabadügynökként az utcáról is, mert úgyis mindegy, nem lesz sok esély vele. Ráadásul hasonló színvonalú embereket lehet szerezni, mint DeVito, akit mi nagy örömmel hoztunk a keretbe.
New Patriots QB Tommy DeVito hopeful to ‘hit the ground running’ in familiar offense https://t.co/36U9IIDGmU
— Pats Pulpit (@patspulpit) August 28, 2025
Belőle már sokkal jobb QB nem lesz, én nem látom hogy Dobbs mellé ő kellett volna. Van egy rossz tendencia ebben is, miszerint olyan játékosokat hozunk kizárólag, akikkel már Vrabel, vagy a közvetlen bizalmasai dolgoztak együtt korábban. Ez nagyon leszűkíti a merítési lehetőséget és vakságot is okoz. Amíg Woods legalább az ST-ben hasznos lehet, addig DeVito a scouting teamen kivül nem rendelkezik potenciállal. Ha esetleg kirakjuk Dobbsot miatta, az meg megint a furcsa kategória lesz.
Futók
Itt is van némi hiányérzet, mert a rosteren lévő 3 játékos több mint jó RB roomot alkot, de mögöttük lett volna lehetőség bővíteni a jövőbéli potenciált, hiszen a jelek szerint Stevenson utolsó évére készül nálunk és Gibson sem marad itt örökre.
Estimét kirakta a Broncos, és bár maradandót nem alkotott ott, ő egy jó futó, aki tökéletes fit McDaniels rendszerébe. Bourne vagy Baker helyett abszolút lehetett volna ő az 53-ban, és akkor így értelmet nyer, miért bosszantó hogy ők ellenérték nélkül távoztak. Az ellenérték lehetett volna claimelt játékos is. Estime nem idén adott volna hozzá, nem is akartam volna a "nagy trió" mellett a pályán látni, de jövőre simán lehetett volna egy év fejlődéssel Henderson társa a feladatmegosztásokban, mert tökéletesen egészítették volna ki egymást a skilljeiket tekintve.
Henderson amúgy simán kezdő lehet az első héten is. Egyre inkább Stevenson elé helyezi a stáb, amin nem is kell csodálkoznunk, hiszen láttuk mire képes labdával a kezében. Ebből gondolom, hogy a veterán futónk jövőre esedékes pénzét már meg fogjuk majd spórolni.
Elkapók
Jakobi Meyers pletyka nem tudom mennyire igaz, de én nem látom a helyét a mostani felhozatalban. Jó játékos, kapásból a három legjobb játékosunk között lenne a poszton, de abszolút felesleges lenne a csere. Egyrészt ellenértéket adunk egy 29 éves játékosért, aki nem első számú elkapó. Másrészt éppen a szerződésén hisztizik, tehát alaposan meg is kellene fizetni. Márpedig ilyen típusú elkapónk (Z/slot) annyi van a rosteren, hogy meg se tudjuk számolni őket. Ráadásul egy snapben kettőnél több nem lehet pályán egyszerre ezekben a szerepekben.
Jakobi Meyers Has Demanded a Trade and Every Patriots Fan Alive Knows Just the Place for Him https://t.co/ub6sjUQmxo pic.twitter.com/RFAzQpqa3S
— Barstool Sports (@barstoolsports) August 25, 2025
Ez azt jelentené, hogy a fiatalok elöl elvenné a játéklehetőséget, miközben szerintem pont arra van szükségük a fejlődéshez, hogy a pályán legyenek. Chism, Kyle Williams és Boutte is Meyers érkezésének az áldozata lenne, vagy Hollinsot kellene kirakni, amire a JMD kötődés miatt kevés esélyt látok. Ráadásul Hollins X elkapó, amiből meg konkrétan nem nagyon van több a felhozatalunkban. Tehát nem csak azt kell nézni, hogy elkapóról beszélünk, hanem a feladatkörökről is, amiket meg kell oldani.
Meyers nagy előnye, hogy pontosan futja az útvonalat, képes kinyílni és a szeparálódás után megcsinálni a játékot. De ő nem egy top elkapó. És a mostani srácok eddig pont azt bizonyították idén, hogy az elszakadásban velük sem lesz probléma. Boutte nagyon nagyot ment, most akkor ültessük le? Kyle Williams üresre játszotta magát szinte mindig, csak a QB nem dobta meg, vagy pontatlan labdát kapott, most akkor ültessük le? Chismről ne is beszéljünk. De Diggs is elég jól halad a visszatéréssel, nem mondanék le róla egy Meyers miatt, mert sokkal nagyobb lehet a hozzáadott értéke.
Jelenleg felesleges lépés lenne a megszerzése, de a korábban már vázolt, egykori játékosokhoz való extra kötődés miatt bármi benne van a pakliban. A jövőbeli értéket feláldozva nem tűnik jó ötletnek. Egy McLaurin, aki top5 elkapó a ligában, vagy egy Tee Higgins, aki a legjobb második számú elkapó és olyan X, aki bármelyik csapatban kezdő a ligában és nálunk sose volt az elmúlt időszakban a rosteren, az más tészta. Ilyen játékosokért lehet cserélni, mert más szerepkörben vannak, más opciókat adnak a passzjátéknak, mások előtt is megnyitják a lehetőséget a védelem fokozott figyelme miatt.
A meglévő srácok kapcsán három kérdés van:
1. Efton Chism hogy tud pályára kerülni?
Vélhetően egy Amendola szerepben, 3. és 4. downokon és 4 elkapós csomagokban. Én most ezt látom Douglas árnyékában. Ha ennél többre is képes lesz a szerepvállalásban, az hatalmas story lenne.
2. Kyle Williams, Kayshon Boutte szerepe?
Utóbbi nagyon nagyot ment a TC-ben, nagyon kedveli a stáb. Egy Meyers érkezés pont őt érintené kedvezőtlenül, hiszen jelenleg a 12 personnelben alapember. Jakobi érkezésével viszont Diggs vagy Hollins párja a visszaigazolt Pats játékos lenne. Ha már kapitányi szerepig jutott az utolsó héten Boutte, akkor én nem törném meg ezt a mentális ívet, amit ő bejárt az elmúlt hónapokban. Megadnám az esélyt, hogy kihozza magából azt, amit az utolsó egyetemi évei előtt beleláttak.
Williams pedig egyértelműen a lecsorgó snapekkel bír és Chism is tőle tud játéklehetőséget rabolni az említett csomagokban. Néha Hollins, néha Diggs, néha Boutte helyett is fel kell raknunk, mert minden szerepben képes lesz megverni az emberét és extra fenyegetést adni labdával a kezében is.
3. A 12 personnelben ki a két elkapó?
Mack Hollins blokkoló képessége miatt adja magát. Magas és gyors, minden adottsága megvan ahhoz, hogy JMD jól használja ezekben. Diggs és Boutte volt még bevetve a nyáron, utóbbi vitte a prímet, mellette cserélődött a két veterán. Néha majd benéz ide Douglas, de azt hiszem elég korlátozottak az elérhető snapek ebben a csomagban. Ha bárki kiszorítja Hollinsot ezen felállásoknál, az nagyot lép előre az éves terhelést tekintve.
Tight Endek
Westover rostert fogott, ami nekem csak azért meglepő, mert nem gondolnám, hogy bárki 53-ba emelte volna. De ha nem akartuk elveszteni és ennyire fontos szereplő, akkor ez legyen a legkisebb gondunk. Mindenesetre számos használható tight end elérhető volt a claim időszakban, de meg se fordult a fejünkben hogy bárkire rámozduljunk. Ennyire azért nem volt meggyőző a srác, de mivel csak egyes futójátékoknál lesz fent a harmadik tight end, ott is fullback szerepben, így ez nem tűnik nagy hibának.
Henry fontos láncszem lesz, reméljük az egészsége is bírni fogja. Az erősebb elkapósor nagyobb teret nyit majd neki is a pálya közepén. Akár rekord éve is lehet.

A támadófal
Még mindig vadásszuk a játékosokat ide, ami jól mutatja mennyire nincs végleges formában az egység. A kezdőben 4 embert lecseréltünk a tavalyihoz képest, így javulás biztosan lesz. Jövőre megint cserélhetünk majd minimum két embert, szóval a munka nem ért véget a szereplők kiválasztása terén. Ezért sem áldoznék Meyersre jövő évi draft capitalt.
Jared WIlson és Will Campbell lesz a két célpont, akikre oda kell figyelni. Ritka, hogy egy csapat két újonccal indul neki egy oldalon, legutóbb 9 éve volt erre példa, így nem veszélytelen hadművelet ez. Biztos lesznek fájdalmas növekedést eredményező hibák, de a növekedés a lényeg. Év vége felé azért már illene egy hatékony párossá formálódni, ha az idény elején gondjaik is lennének. Vélhetően lesznek is, de ez normális.
Bradbury vs Ben Brown csörte is a figyelem középpontjába kerülhet gyorsan, ha az egykori Viking nem tud talpon maradni a passzjátékoknál. Brown nem kezdő szint, bármennyit is fejlődött, így nála majd a rendszernek kell maszkolni, ha szerepet fog kapni. Most arra fogadnék, hogy vagy Wilson, vagy Bradbury helyén, de látjuk a kezdőben az év során akár időszakosan, akár véglegesen.
Munford mire megoldás azt nem tudom, Bryant és Lowe, de Wallace is sokkal jobb játékos nála jelenleg. Ilyen játékosokat amúgy szinte bármelyik gyakorlóból lehet hozni az év során.
A védőfal
A legmélyebb egységünk lett, ahol a minőség is jelen van. Persze majd élesben derül ki hol tart Barmore, mit ad hozzá Williams és Farmer, de névre és skillekre meg darabra is megvagyunk. Itt nem lehet belekötni semmibe sem.
Pass rusherek
A csapat legnagyobb kérdőjele ezen egység kapcsán van. Darabra megvagyunk, minőségre aligha. Keion White éppen kikerült a kezdőből, és bár Chaisson fényt kapott a tavalyi szezon végén, amit áthozott az idei TC-re is, de azért még nem volt egy teljes jó szezonja sose. Mondjuk jó szezonja se sok.
Jennings nem illeszkedik Williams elképzeléseibe, Swinson súlytalan volt, Ponder pedig szituációs rusher. Így marad egy darab Harold Landry, aki az utóbbi időben nem a nyomásgyakorlásáról volt híres. Bár voltak ilyen hírek az edzések után. hogy régi tempójában közlekedik, de ezt élesben még nem volt szerencsénk megtapasztalni. Félek, hogy ez amolyan tábori fellángolás csupán.

Ide nem ártott volna még némi upgrade, főleg hogy a rendszer az általuk gerjesztett nyomásból indul ki.
Linebackerek
A legvékonyabb egység, ahova egy az évben nulla snapes 3rd QB helyett talán jöhetett volna egy veterán. Nem nagy segítség, de Chad Muma egy próbát megért volna és még neki is nagyobb haszna lett volna, mint az egykori Giants irányítónak.
Jelenleg egy Spillane sérülésre vagyunk az összeomlástól, ugyanis az ő szerepére nincsen pótlásunk. Elliss korlátozott feladatokra jó, Gibbens tempója kérdéses, ezért inkább ő is a személyesen rászabott csomagokban lesz hatékony, Tavai meg inkább egy bunkósbot előrefelé darálásban, mintsem lábon a passz ellen hatékony fegyver.
Persze, ha Marte Mapu belakja a szerepét, akkor az nagyon jó hír lenne ennek a sornak. Az utolsó héten volt erre utaló jel, nagyon jól tolta, de a cserék cseréi ellen más, mint az NFL kezdőfalak és futók elleni manőverek. Én bízom benne, de jelenleg még nagy lesz rá a kabát ebben a szerepben. Mindenesetre a sémaváltás nagy nyertese lehet, persze előbb még el kell érnie, hogy ne vágják ki egy másik érkezőnek helyet kreálva. Ennyire nem biztos a pozíciója jelenleg az insiderek szerint.
Secondary
A cornerback sornál nincs kérdés, mély és tehetséges egység. Reméljük Gonzalezt elkerülik a sérülések, mert nagyon nem mindegy, hogy egy liga szinten top5 CB rendelkezésre áll, vagy állandóan pótolni kell őt. Ez az év ezt hivatott megválaszolni. DJ James és Alex Austin készen állnak a szerepüket felvállalni. Nem sztárok, szóval lesznek hibák, nagy játékok rajtuk, de bármelyik csapatban CB4 vagy CB5 ez a két srác, akkor ott nagy baj nem lehet. Legalábbis a nyári teljesítményük alapján ezt lehet elmondani.
A safety sorban ellenben akadnak kérdőjelek. Ami azért meglepő, mert ez az egység volt a szezon előtt a legerősebb és legmélyebb részlegünk. Most az ereje is kérdéses, a mélység pedig ködbe burkolózik.
Dugger még a rosteren, és a Peppers trade után ezt nehéz már megváltoztatni. Nélküle most emberhiányba lennénk azonnal. Az új séma nem az ő skilljeire épül, ebből lesz baja az év során, de mivel backup szerepet kap és big nickel csomagban érkezik majd a pályára, így talán testhezállóbb szituációkat kell megoldania.
Dell Pettus nálam nagy kedvenc, hard hitter és az egyik legjobb emberünk volt tavaly a védőknél. Én miatta nem aggódom, ha pályára kerül, akkor azt hallani fogjuk a szereléseinél. A stáb is bízik benne egyelőre. Bár Peppersben is bíztak, aztán tudjuk mi lett..
SAFs coach Scott Booker on Dell Pettus:
"Dell really does a good job. He's very attentive in meetings. He does a good job taking the meetings and being able to potentially play.
He did a couple different positions last year, and position versatility is something that we like…— Taylor Kyles (@tkyles39) August 29, 2025
A fő aggodalom az Jaylinn Hawkins miatt lehet, aki hirtelen nr1 játékos lett a poszton. A szerkesztőknél nem volt túl magasan a szezon előtt, de a stábnál fokozatosan lépkedett előre. Mintha rá szabták volna Williams szisztémáját, lubickol benne és elég jónak tűnt az előszezon meccseken. Ha ezt benézték akkor nagy bajban vagyunk, de eddig elég jól mérték fel a játéktudásokat, szóval én itt nem aggódok előre. Majd meglátjuk mekkora az a kabát amit ráadtak.
Craig Woodson a másik nyertes, akit direkt ebbe a sémába draftoltak. Meg is hálálta a lehetőséget. Nagy távolságokat játszik be, minden eszköze adott hozzá, hogy a rá szabott szerepkört betöltse. Duggerrel ellentétben ő pont abban erős, amit ez a rendszer megkövetel egy safetytől.
Speciális egység
Borregales nem nyert, csak nem tudta elveszteni a csatát. Az ő lába végig célpontban lesz az újságíróknál és minden hibánál Romót fogják emlegetni a szakik. Nekem nincs bajom ezzel, hogy a saját scouting utáni saját döntést továbbviszik. Gostkowski sem volt első évében világmegváltó. Manapság meg 60 yardról is tüzelnek a csapatok, az erős láb fontos eszköz ehhez. Szurkolok neki, itt is a jövő dönti el merre billen a mérleg nyelve.
Az új rendszer
Sokat utaltam rá, jöjjön pár szó, de csak nagy vonalakban, mert már így is közelítjük a Háború és béke terjedelmét.
A védőfalban kevesebb space-eating szerepre van szükség. Tehát nem kell az űrt betölteni és tömni a lukakat, sokkal fontosabb lesz az előrehaladás és a nyomás kialakítása. Egy Davon Godchaux ezért nem illeszkedett ebbe, aki jó futás ellen és képes minden lukat betömni, akár double teamek ellen is, de pass rushban kevés opciót ad. Ő amúgy jó példa arra, amit az elején pedzegettem. Hiába volt tavaly meghosszabbítva a szerződése, nem system fit, a TC előtt el is lett cserélve. Ezt csinálja minden csapat.
Akkor most megint gondoljunk bele a Bourne, Dugger, Peppers storykba. Továbbra sem értem az elmúlt napokat és hogy miért nem vagyunk képesek legalább egy visszaválthatós üveget ellenértékként megszerezni, miközben Godchaux is hozott a konyhára cetlit és időben is mozdították el. Nem tolták vele végig a nyarat, nem számoltak vele kezdőként, nem rakták 53-ba, hogy majd letolt gatyával kétségbeesve próbálják az elvesztett értéket rossz poziban beváltani valami magasabb value-re.
A linebackereknél a cover feladatok kiemelkedően fontosak lesznek, Tavai már előre üdvözli ezt. Vajon ő mit keres még a rosteren ha a rendszeridegen Peppers ingyen távozott? Gyorsnak kell lenniük és nagy területet le kell tudni fedni, nem késhetnek el a kiosztott emberről, mert az egyből nagy játékot eredményez mögöttük. Ezért illik ebbe Mapu, és ezért kérdéses Gibbens milyen szitukban tud pályán lenni.
A cornerek többet fognak emberezni, keményen használják a testüket, nem a nagy játékok elkerülése a fő cél, hanem a nagy játékok megcsinálása saját maguknak. A safetyk pedig minden eddiginél jobban sebezhetőek lesznek, mert több mély zónás felelősséget kapnak, amiben a helyezkedés, tempó, megfelelő szögek választása, játék olvasása kiemelkedően fontos lesz. A tackling képességről nem is beszélve. Dugger ezek miatt van bajban ebben a feladatkörben. Ráadásul az emberfogás itt is kiemelkedően kívánalom, és néhol elkapókat kell kordában tartaniuk. Pettus ezért tűnik jobbnak ebben.
Dell Pettus (#24) has had a strong preseason in coverage for the #Patriots
The deep safety/dime LB plays with good eyes, shows range in coverage, and has been a reliable tackler pic.twitter.com/iZXEqjpYzi— Taylor Kyles (@tkyles39) August 21, 2025
Gyakorlatilag egy agresszív, labdára veszélyes felfogást akarunk viszontlátni, ami minden eddiginél nagyobb felelősséget rak secondary tagjaira.
Összegzés
Az elmúlt napok roster managmenjte nem tetszik, érthetetlen és/vagy furcsa döntések sorozata. Nem nagyon talál magyarázatot senki egyelőre, pedig széles spektrumon mozognak a válaszok keresésénél. Ben Volin odáig jutott, hogy Peppers olcsóbb cut volt, mint Dugger lett volna, ezért lett végül a sikertelen cserék után ez a megoldásunk. Erre fentebb is tettem be utalást.
Volin nem a legélesebb kés, sok hülyeséget ír, ez is tűnhet annak, de ha igaz, akkor elég balfék lépést választott a stáb.
Patriots have two veteran safeties with fully guaranteed salaries in 2025:
Kyle Dugger $9.75m
Jabrill Peppers $4.32m
Both have offset language, meaning Patriots' obligation will be reduced by whatever those players can get from another team. Possibly only the minimum $1.255m.…— Ben Volin (@BenVolin) August 29, 2025
Egyelőre az látszik, hogy ez a roster nincs kész. Nincs jelenleg 53 NFL szintű játékosunk, ami miatt mindenképpen várnék még mozgást vagy az első hétig, vagy az első hetek után. De igazából a rendszereink lesznek fontosak, hogy azokban ki hogy találja meg a helyét. De valahogy draft cetlire kellene váltani az értékeinket és nem kirakni őket ingyen az utcára, miután előtte 53-ba emeltük őket.
Felmerül Eliot Wolf szerepének kérdése, de ha megnézzük a tavalyi hosszabításokat és az idei kivágásokat, akkor aligha Wolf diktálja a tempót. Igazából itt Vrabel a király, ő mondja meg merre van az előre, a GM súlytalan.
#Patriots 2024 re-signings/extensions under Eliot Wolf:
❌Jabrill Peppers: 3 years, $24 million
❌Davon Godcahux: 2 years, $21 million
❌David Andrews: 2 years, $12 million (inj./retired)
❌Kendrick Bourne: 3 years, $19.5 million
❌Josh Uche: 1 years, $3 million
🏈Kyle Dugger: 4…— Andrew Callahan (@_AndrewCallahan) August 29, 2025
Most ez kicsit személyeskedősre sikerült Vrabeléknak ez 53 kapcsán, és úgy fest Peppers itta meg Dugger bénaságának és szerződésének a levét, de reméljük, ha ezek valóban így voltak, akkor ezentúl átgondoltabb lépések következnek.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Nem tudom de ha Topin ennyire kritikus az csak jót jelenthet :-)
Eddig az utóbbi 2 évben mindig optimistán kezdte elemezni az évet aztán mi lett belőle..
Szóval kíváncsian várom mi lesz ebből
Én most is optimista vagyok..Szerintem PO lesz, vagy harcban leszünk érte a végéig.
A stáb mint edzői szakértelem rendben van. A GM szerepet betöltő Vrabel döntések kevésbé tetszenek. A Cowden, Streicher párosnak nagyobb szava van mint Wolfnak, ez szinte biztos mostanra.
De attól, mert ez így van, nem jelenti hogy rossz lesz az év.
A keretszűkítés és azutáni lépések nem illeszkedtek a korábbi jó döntéseik körébe, sőt kifejezetten zavarosak voltak. De nincs hibátlan ember, szóval ezzel együtt lehet élni.
Ez a cikk, most csak a keretszűkítés kapcsán vizsgálta a csapatot. A korábbi 53 projectionökben és a TC infókban leírtuk minek tudunk örülni, miért lehet lelkesedni, mik a jó dolgok. Itt most kevésbé tudtam jót írni a bubble kezeléséről.
Vegre ujra ertelmet nyert itt cikket olvasnom. Bevallom oszinten nagy szenvedes volt szamomra itt sok cikk a sugarcoating es hiperoptimizmus miatt.
De most ezt elolvasva jo erzes toltott el, hogy nem csak en vagyok neha ertetlen es borulato.
Az 53 utani roster move-ok teljesen erthetetlenek szamomra, hasonlo logikat epitettem fel magamban en is. Ez szamomra teljes kapufa ami itt lement a napokban.
WR sor: orulok hogy igy alakult mind Polk mind Bourne sorsa. En tobbet latok Boutteban es oszinten Chism sem erdemelt volna Cut-ot csak azert hogy pl Baker maradjon a draft pick miatt. Hianyzik egy dominans X WR1, de JMD rendszerebe lattunk mar jo offenset Randy Moss nelkul is.
A vedofal belseje tetszik, jo lesz ez. Viszont az edge szamomra egy ligaalja nevsor. Landry a Vrabel friendship miatt jott, pedig sosem volt tobb szituacios pass rusher LBnel. White teljes csalodas, nalam Wise ugrik be egyszerre, par villanas es mar elhisszuk hogy kepes lesz valamire. Hat nem... ide jo lett volna valami veretes nev. (Persze egy Parsonst nem egyszeru megszerezni es nem is feltetlen kell, de azert jo lenne vegre itt latni egy igazi liga szinten is kiemelkedo embert).
Azt sem bannam ha hoznank egy P.Smitht vagy ZaSmitht biztonsag kedveert.
LB es S posztok sok fejtorest fognak okozni szerintem. Kivancsi leszek hogy orvosoljak ezt ha beut a krah.
(M.Williams, Simmons vagy Bell meg elerheto, szerintem siman lehet hogy behivunk valakit veteran jelenletnek).
Osszessegeben tetszik az offseason, de van keseru szajizem. Remeljuk a rendszervaltas megteszi hatasat. Nagyon bizom Maye fejlodeseben, sokkal jobb volt nezni a tavalyi szenvedest vele mint anno Maci Dzsoval barmit is.
Wise tweener volt, Landry meg inkább az első 2 downon hasznos, ellenben azon szituációs pass rusherekkel, akik passzjátéknál jönnek fel és csak a QB nyomorgatása a feladat. Ilyen lenne nálunk Ponder, Swinson és Chaisson. Landry a Jennings vonal, ahol nem sok pressure van, de cserébe futás ellen elit.
Szóval ez a párhuzam biztos nem jó, mert Wise soha semmiben nem volt ligaelit, Landry meg az.
A két Smith már inkább a veszett fejsze nyelének a helye, mert ők már nem képviselnek értéket. Ezért nincs csapatuk jelenleg. Persze a sérülésbogár majd kitúrja a kis pozijukat év közben, és ahol nagyon elfogy a poszt és eredménykényszer van, oda el tudnak menni egy fél szezonra.
Nekünk rebuildben ez teljes kapufa lenne, ha már ezt a hasonlatot hoztad. Jövőre nem lennének velünk, idén meg minek, ha nem igazán jobbak a sajátoknál? Persze ettől még rúghatunk kapufát..
S poszton biztos nem a veterán jelenlét a kulcs, hiszen itt van Dugger és Hawkins, és itt lenne Epps és Peppers is, ha ez lett volna a lényegi döntési szempont. Nem ez volt, hanem a system fit játék. A fenti nevek közül kettő kapásból nem illik bele, a harmadiknak a Smithék féle rebuildben veteránt egy évre minek, mikor volt saját is olcsón kapufa lép elő.
Nem kötözködöm, csak reagáltam a meglátásokra.
Abszolut nem vettem kototkodesnek.
A wise parhuzam Whitehoz ment nem Landryhez amugy. :)
A veteran jelenlet miatt elferne vmelyik Smith, nem gondolom hogy sokat kellene palyan lennie barmelyiknek is, de raferne az egysegre szerintem. Egesz fiatal Dline allt ossze. Tiszta sor hogy egy ev, de nem is kellene tobb. Aztan remeljuk jovore sikerul talalnunk a drafton egy jo edge playert aki instant hasznos lehet. Bar ebben hasonloan ugyesek vagyunk mint WR pickben... (talan Flowers volt az egyetlen az elmult 12evben aki legalabb nalunk vitte valamire)
A safety fitet valoban nem neztem es jogos az eszrevetel. Fiatalitunk, rebuild van es pont.
Kicsit megvédve, vagy inkább kontextusba helyezve az edge pickjeinket, a BB-éra második felében mi azért nem értékeltük olyan sokra az elit játékosokat a poszton, inkább a secondary felől építettük fel a védelmet, az edge rushereknek nem kellett elit játékosoknak lenniük. Így fordulhatott elő, hogy volt időszak, amikor Ninkovich a snapek kb. 95%-át a pályán töltötte.
Ebből aztán következett az is, hogy viszonylag ritkán húztunk olyan helyen edge rushert, ahol igazán jókat szoktak választani. Chandler Jones volt az egyetlen ilyen a 2010-es években, ő be is vált, de a rookie szerződése után már nem is akartuk megfizetni, a későbbi pickek meg nagyjából lefedik a várható beválási arányt. Volt egy igazán jó játékos (Flowers), két hasznos figura (Wise, Jennings) meg jó pár örök ígéret, akik különböző okokból nem váltak be. Volt, akinek a sérülések miatt esélye sem volt (Rivers), volt aki soha nem volt igazán jó (Grissom), voltak, akiknek villanásaik voltak, még akár el is lehetett hinni, hogy lesz belőlük valami, de olyan szinten nem illeszkedtek abba, amit az edzők kitaláltak - az más kérdés, hogy akkor miért pont ők kellettek - és olyan limitáltak voltak futás ellen, hogy szituációs pass rushereknél többre nem lehetett őket használni (Winovich, Uche) és van a teljesen érthetetlen kategória, akik tök jó egyetemi karrier után, sérülések nélkül csak úgy besültek (Bequette, Perkins).
Ha ezt összegezzük, akkor kijön, hogy tíz draft alatt (2012-2021) a 2.-3.-4. körökben húztunk három kezdőt, ebből egy igazán jó is volt meg hat nem kezdőt, akik közül kettőnek még volt is hozzáadott értéke a védelemben, egynek meg a ST-ben, tehát a 33%-os arányban jöttek a kezdők. Na most ha megnézzük az NFL-átlagot, az 30% alatt van még a második körben is. A rookie szerződés alatti snap%-ra már nem volt időm, pedig az is érdekes mérőszám lenne, mert a PFF-nél ez alapján nézték meg a beválási arányt, ahol kijött, hogy a második napon az edge rusherek 18,2%-os sikerrátájánál csak az irányítóké alacsonyabb. Szóval egyrészt értem a hiányérzetet, hogy nincs elit edge pickünk már mióta, másrészt viszont hozzuk a ligaátlagot, sőt még kicsivel felette is vagyunk. Ez nagyon messze van attól a balfaszkodástól, amit a WR poszton művelünk.
Koszi a statokat. Par eve csinaltam egy osszegzot 10ev draftjarol ahol a BB hatso koros varazst probaltam megerositeni. Az nagyjabol sikerult is, viszont az elso korok negativ pickjei rosszabbul festettek.
Tiszta sor, hogy nincs es nem is kell top Edge, de azert amikor egy Judon volt elol, nem panaszkodott a DB sor :) szoval en elfogadnam ha itt is ott is jok lennenk. Foleg hogy kozepen/hatul az LB es S sor nem tunik egyelore vastagnak.
Egyebkent en imadtam Ninkot. A carter-ellis-ninko-wilfork front volt az egyik kedvencem :D
"Bourne-rejtély"
Ez jó volt! :D
Ebből mondjuk már nem lesz még két folytatás...
Nagyon jó cikk… A szezon előtt azt hittem hogy a Def lesz a húzó csapatresz,mert inkább komplettnek tűnt mit az Off (nyilván ott is rafert az erősítés,dehát ez meg is történt az offseasonben),ehhez képest,most csak a D line közepe,meg a CB sor tűnik rendben lévőnek,a többi csapatresz tele van kérdőjelekkel. Az a baj,hogy Vrabelt simán tartom annyira arrogansnak,hogy ezek a cikkben vázolt kérdőjelek teljesen validak legyenek…
Whitetal vajon mi a fene történt?
Sziasztok terveztek a jövő hétig podcastot? Szívesen megismerném a ti szemszögetekből a teljesen új 53 as keretet.
Sajnos jelenleg több ok miatt is "akadályoztatva" van az újabb podcast, éppen ezért ígérni sem szeretnék ezzel kapcsolatban semmit.