Megújultunk!

Kép
fanlogo

Több, mint 11 év után úgy döntöttünk, hogy ideje megszabadulni a blog formátumtól és egy új, immár híroldalnak kinéző formátummal előjönni! Tudom, tudom, sokan szerettétek azt, de higgyétek el, megfogjátok szokni ezt is!:-)

Először is, hatalmas köszönet jár szurkolótársunknak, Borsa Péternek, aki mindezt ingyen létrehozta csak azért, hogy a kis közösségünk még tovább fejlődhessen. Köszönet Vágó Zsanettnek a design tervekért. A Pats.hu szerkesztősége és olvasói nevében köszönjük szépen

A régi oldalon már mint tudjátok a tippjáték megadta magát és félő volt, hogy maga az oldal is bármelyik pillanatban bedől, elavult volt már, biztonságos sem volt, tényleg ideje volt azt elengedni.

A szabályok ezen az oldalon sem változnak! Személyeskedésért, egymás családjának szidásáért, rasszista bejegyzésekért ban jár! Először 1 hét, utána végleges! És higgyétek el, itt már a végleges, véglegest jelent! Ebből kifolyólag nagyobb hatáskör jut rám, de megígérhetem, hogy nem fogok visszaélni vele, azonban tényleg kérek mindenkit, hogy ne próbálkozzon! 

Az új oldal, új lehetőségeket is kínál. A cikkekhez továbbra is hozzá lehet szólni, azonban most már lehet egymás bejegyzését lájkolni, ezért kérjük a +1-ezést most már hanyagoljuk. Lehet mindenkinek saját profilképe, illetve a hozzászólásokba linkelhettek képeket is (feltölteni továbbra sem lehet, félő, a tárhelyünk hamar betelne :) ). 

Mivel a régi oldal elavult volt, ezért az új oldalba való integráció nehezebben megy, mint terveztük, így egyelőre egy korlátozott tartalommal (utolsó 10 cikk) tudunk elindulni, de amint lehet, pótoljuk a többit is!

Mindenkinek újra kell regisztrálni, mivel a két rendszer másképpen kezeli a betűket (kis-nagy, ékezet), így félő volt, hogy összekeveri őket és problémák lehetnek belőle! NE próbálkozzon senki más, már korábban bejáratott felhasználó nevével, mivel látjuk a régit és e-mail cím alapján ebben az ügyben könnyedén tudunk dönteni, ergo semmi értelme. 

Az oldal még "béta" verzió, ezért kérünk titeket, legyetek türelemmel a "gyerekbetegségeivel". Tudjuk, a mobil formátumon még csinosítani kell (a logó belóg a menübe), de szerettünk volna a draft előtt elindulni. Idővel mindent javítani fogunk! 

A tippjáték is elindul majd ősszel, emiatt ne aggódjon senki!

Reméljük elnyeri az új oldal a tetszéseteket és továbbra is állandó olvasóink, hozzászólóink lesztek!

Bárkinek bármi kérdése van, a cikk alatt tegyétek fel légyszi és próbálunk rá reagálni. 

Hozzászólás

Köszönjük az új oldalt, köszönjük, hogy erre is jut figyelmetek és munkaórátok! Külön köszönet így ismeretlenül is Borsa Péternek a kivitelezésért, jól néz ki, szép. Mármint az új oldal. :-D 

KÖSZÖNJÜK!!!!

Válasz dravait üzenetére

Tiéd az új oldal első hozzászólása! :)

Akkor életemben egyszer történelmet írtam? :-D Nem mintha valami érdem lenne, hogy én értem ide először... Biztosan jönnek a többiek is. Mert KELL EGY CSAPAT és nekünk van. Itt is, meg Foxboroughban is.

Tisztelettel nagyon köszönjük Péter remek munkáját,fantasztikus lett az oldal!!!

Kiváló !

Én örülök neki hogy megujultunk! 

Köszönet érte! 

Először is gratulálok az új oldalhoz, mind az oldal szerkesztőinek, mind Péternek, aki ezt összerakta nekünk! Szuper lett, most már nem csak a tartalom, hanem a külcsín is első osztályú!

Danna! Nem kellene ezt egy nyereményjátékkal megünnepelni? ;)  ;)  ;)

 

Először picit megijedtem amikor azt olvastam hogy mimdenkinek újra kell regisztrálni, féltem hogy elveszítem a felhasználó nevem, mert valljuk be, egy Pats oldalon a patriota név elég kelendő lehet!En még emlékszem amikor maga az oldal elindult. Az már nem tegnap volt és nagyon vártam és bizony nagyon nagyon az elsők között regisztráltam és így sikerült ezt a nevet elcsipni. Örülök hogy megmaradt. Köszönet Péternek!

Azt kívánom ez az oldal se érjen meg több Patriots sikert mint az előző. ..De kevesebbet sem!!!! :))

Gratulálok a megújult honlaphoz! Nagyon tetszik az új forma. :) 

Köszi a munkátokat! 

Baromi jól néz ki frankón lett összerakva gratula minden fejlesztőnek és szerkesztőnek:D

Üdv!

Gratula az új oldalhoz! Nem mondom, hogy rossz, de picit fura:) Eddig ha feljöttem láttam a híreket, kb emlékeztem hány hozzászólás volt utoljára, nem kellett belépnem, most ha jól sejtem az újdonságokat csak úgy látom, ha mindig belépek. Jó itthon nem gáz, de melóhelyen már nem olyan üdvözítő:) De ezt is valszeg szokni kell mint minden mást. Szerencsére a szerkesztők a régiek, az hozza magával a megszokott minőséget!

jah és elsőre nehéz megtalálni a hozzászóló nevét, mindig ez a permalink szól hozzá :)

Válasz NB2 üzenetére

Ha belépsz a friss tartalom menübe ott látod hány hozzászólásnál jár?

Válasz NB2 üzenetére

Tipikus... szőke nő először posztol egy új oldalon és persze egyből elrontja... :D

Pont jókor jönnek elő a "hibák". Tesztüzemre tökéletes időszak.

És látom javítjátok amiért nyafogtam:) Eltűnt a permalink szöveg is, az meg külön nagyon jó, hogy pirossal meg van jelölve az új hozzászólás! Így azért nem lesz nehéz kihámozni egy +100 hozzászólásos cunami után az újakat.

Válasz NB2 üzenetére

A megjegyzésedhez: a fejlesztőknek kellene ajánlani, hogy megoldható-e hogy a kommentelő neve kiemelésre kerüljön - mondjuk "félkövér" betütipussal -, s rögtön könnyebben látható lenne! De ez csak egy javaslat...!!! 

Nehéz lesz megszokni, de egyébként pofás az új oldal.

Köszönet mindenkinek az új oldalért! Ezt is naponta nézni fogom! :-)

Nagyon klassz az új arculat. Köszönet a rengeteg munkáért amit beletesztek az oldal szerkesztésébe!

Go Pats!

Köszönet a munkátokért, még szokni kell az újat.

 

Köszönet mindenkinek nagyon tetszik az oldal új arculata :)

Go PATS!

Köszönet az új oldalért, és a munkátokért!

Go Pats!

Köszönet a munkáért az új oldallal. Fasza.

Ehhez kapcsolódóan : már régebben is meg szerettem volna kérdezni, csak mindig teljesen offtopik lett volna, de ide most illik : az oldal készítőinek/üzemeltetőinek van szüksége bármilyen segítségre?

A folyamatos, színvonalas (és magyar nyelvű) kontentért nem lehetünk elég hálásak azt hiszem.

Esetleg egy pár új mikrofon vagy keverő a podcasthez? :)

Vagy bármi más, az oldal fenntartásához, fejlesztéséhez? Akár munka, akár fordítás, akár konkretice pénz, esetleg véradás, fél vese? Bármi?

 

Királyság! Itt már be lehet állítani hogy a friss hozzászolas legyen felül? ?

Az öreg, ha ehezen is, de bejutott! :-) Majd megszokjuk, mint minden újdonságot. Köszönet az alkotóknak. 

Sziasztok!

Azt szeretném még hozzáfűzni a cikkhez, hogy eléggé korai fázisban indult el az új oldal. Néhol még kicsit kilóg a lóláb, akadhatnak fennakadások, elcsúszott egy-egy kép vagy szöveg, de fokozatosan kerülnek javításra. Többek között azért is jó az indulás, mert több szem többet lát és tudtok visszajelzést adni, hogy merre találtok hibát. Hamarosan megnyitom a fórumot ahol lesz egy ilyen visszajelzéses szekció is.

Üdv mindenkinek és legfőképpen a kezelőknek! Kicsit szokatlan még, de csak türelem és jövőre, mire a következő SB-t megnyerjük, már olyan lesz, mintha mindig ezt használtuk volna!

 

Jól néz ki az új oldal! Gratulaa!

Köszönöm mindenkinek aki tesz a Patriots-ért !!!

Klassz lett az új oldal! Gratula a fejlesztőnek!

Köszönöm a munkátokat, és a lehetőséget, hogy még igényesebb honlapot létrehozva hozzájárultok a szórakozásomhoz!
Gratulálok az oldalhoz, nagyon ígéretesnek tűnik!

   Az utóbbi napokban csodálkozva vettem észre, hogy kedvenc csapatom oldala nem frissül úgy mint korábban, kevés új információ, kevés új cikk jelenik meg! Most már értem, hogy mi volt ennek az oka! Örülök a megújuló oldalnak, bár az igazat megvallva még szoknom kell az új formátumot! Jelenleg még nem tudok állást foglalni, hogy jobb-e vagy rosszabb mint a korábbi, ehhez még kell egy kis idő, meg és-ki kell ismerni az újnak a lehetőségeit. Idővel elválik ...!!!

 

Köszönet a szerkesztőknek a megújuló oldalért, igaz az "apróságokat" még szokni kell!!!Van ami a régiből hiányzik, de ahogy írjátok is, ez még nem a végleges változat! Jó munkát és sok sikert!!!

Sziasztok! Még nem tudtam átnézni az oldalt, egyelőre csak annyi, hogy eddig Pat Patriot voltam, most meg már PatPatriot, azaz eltűnt a szóköz.

Egyelőre jól néz ki a dolog, remélhetőleg könnyen kezelhető és átlátható lesz.

Sok sikert az új küllemhez!

És köszönet az ingyen melóért Péternek!

 

Válasz Pat Patriot üzenetére

Te hibáztál, figyelmetlen voltál a regisztrációkor! A profilképet és a jelszót utólag is lehet módosítani, hogy a felhasználó nevet is, azt nem tudom. Próbáld ki! 

Válasz Pat Patriot üzenetére

Javítottam neked.:-)

SZiasztok!

Nagyon szép lett az új oldal :)

remélem ez az oldal is annyi szép momentumot hoz mint a régebbi 

Nagyon szép lett az új oldal,köszönjük!

Sziasztok!

Gratulálok mindenkinek, akinek köze volt a megújult oldalhoz, köszönet érte.

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!

Sziasztok! Nagyon klassz az oldal. Még tanulgatom ... :) Köszönet a munkátokért! Nagy respect! Maradtam, aki voltam tucsi7 . GoPATS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az oldal új, a csapat és a sikerek remélem a régiek maradnak. Üdv mindenkinek és továbbra is csak Go Pats!

Csatlakozom az előttem szólókhoz ill. (újra) az oldalhoz :)

Remélem a hetedikkel fogjuk megünnepelni 10 hónap múlva az új oldalt. :-) :-)

A régi oldal is nagyszerű volt, de ez az oldal is nagyon tetszik.

Remélem a mai nap egy jó drafttal ünnepeljük meg az új oldal születését. :) 

Sziasztok!

Szép lett az új oldal. A chat az megszűnt vagy csak én nem találom?

Gratulálok és köszönet mindenkinek az új oldalért. Én a régit is szerettem és ezt is fogom. Tizen éven keresztül “csgabor”-ként, most viszont az új reg szükségességét megragadva új névvel. Új oldal, új nickname, de a megszokott alázat, következetesség és rajongás. Köszönet minden szerkesztőnek továbbra is áldozatos munkájáért, minden sorukat ezután is olvasni fogom. Go Pats! ?

Örülök a megújulásnak, még barátkozom az új formátummal, de kezdem megszokni és megszeretni. Remélem nem tekintitek a kritikámat szőrszálhasogatásnak - rengeteg meló lehetett az új oldal létrehozása, ezért gratula és nagy tisztelet a szerkesztőknek-, de szerintem az új oldal megérdemelt volna egy picivel színesebb, látványosabb képet a fejléc részen. Biztos hogy lehetne találni az oldalhoz és a csapathoz méltóbb képet is. Nem tudom elfogadható-e a meglátásom és utólag megoldható-e a változtatás, de érdemes lenne megpróbálni ...!

Kedves Hozzáértő!:)

Ha elolvasok egy hírt a friss tartalomnál és nyomok egy vissza gombot, hogy mi van még, akkor az előbb elolvasottat is újnak írja. Ez addig van amíg be nem csukom a böngészőt...

Illetve vannak olyan topikok amiket nem olvasok vagy már nem fogom olvasni, egy olyan gombot nem lehetne kreálni, hogy minden hozzászólás olvasva?

Nem dőlök a kardomba ha nem sikerül, csak pusztán egy kérés lenne.

Köszi!

Mostmár több napi használat után egy javaslat: mi volna, ha a kommentek alatt csak a "Like" gomb lenne, a "Dislike" pedig nem? Amúgy is elég konfliktus forrást bírunk generálni magunknak, amin jókat tudnak itten a drága kollégák veszekedni, legalább ennyivel segítsük a pozitív szemléletet - ha tetszik, azt megmutathatod. A személyes ellentétek miatti "Dislike"-olgatás nem vezet jóra, márpedig itt van erre hajlam. :-)

Én új vagyok az oldalon, még ismerkedem a megújult oldallal és a chat-tel is. Azt vettem észre - lehet, hogy rosszul látom és később, a fejlesztés előre haladtával amúgy is megváltozna -, ha egy bejegyzéshez hozzászólok, akkor az eredeti bejegyzést a program megismétli és ehhez csatolódik az én hozzászólásom, ráadásul fölötte, nem pedig alatta. Szerintem elég lenne csak az eredeti bejegyzés, alatta pedig az ehhez tartozó - akár több - új hozzászólás. Az is érdekelne: ha van egy hozzászólásom és mondjuk valaki néhány nap múlva bejegyzést tesz ehhez, hozzászól a mondandómhoz, akkor erről kapok-e valamilyen visszajelzést a programtól vagy csak akkor látom az újat/újakat, ha visszalapozom az eredetihez? Mert a "Friss tartalom" menüpont alatti számok ebből a szempontból nem egyértelműek. Ez a metódus ugyanaz-e mindkét - a szurkolói és a chat - oldalon? Előre is köszi a segítséget ...!