WR N'Keal Harry a Patriots 1. körös választottja

Kép
harry

A New England Patriots 2019-es NFL Draft 1. körös választottja az elkapó N'Keal Harry, az Arizona State egyetemről.

Ritkán fordul elő, hogy Bill Belichick nem rukkol elő egy vagy két meglepő húzással a draftokon emiatt mindenki valami meglepetést várt idén is. Belichick többször kereskedik választási jogokkal, hogy megszerezzen valakit vagy csak kisebb cseréket hajt végre. De idén az volt a meglepetés tőle, hogy a hagyományos utat választotta. Az elkapó poszt volt a csapat egyik legnagyobb problémája a draft előtt (tight end pozíció mellett). De az 1/32-es választás a jellegénél fogva pont arra alkalmas, hogy cserét hajtsanak végre (szerk.: kicserélés az első körből). Viszont Belichick maradt 1/32-ön és kiválasztott egy elkapót, ami nagy szó az ő esetében mert az általa levezényelt eddigi 20 draft során először húzott a Patriots elkapót az első körben. A 1/32-es joggal az Arizona State elkapója, N’Keal Harry lett kiválasztva. Fizikális elkapó(189cm/103kg), akinek meg vannak a képességei ahhoz, hogy nagy forgalomban is meg tudjon küzdeni a labdákért és megcsinálja a játékokat a vörös zónában.

„Nagyon produktív játékos volt és számos olyan fizikai tulajdonsággal rendelkezik, amik nagyon fontosak ebben a pozícióban” – Nick Caseri nyilatkozta az első kör lezárulta után. „Úgy gondoltuk, hogy ő volt az a játékos, aki leginkább passzolt hozzánk”

Harry volt a harminc játékos egyike, aki draft előtt vizitált Foxboroughban és ez alatt Belichick eleget látott ahhoz, hogy először húzzon első körben elkapót. Caserio lezártan tekinti ezt a választás és már csak a közeljövőre fókuszál.

„Nem igazán aggódunk azon, hogy mi történt eddig a múltban” – Caserio „Megvizsgáltuk az idei játékosokat, akik a táblánkon szerepeltek és rangsoroltuk őket. A lehetőségeinknek megfelelően történt a választás. A múltnak nincs jelentősége ebben az évben és a jelenlegi eseményekben” Az elkapó pozícióra való húzás első körben még soha nem történt meg a Patriotsnál Belichick alatt. 2002-ben a második körben Deion Branch került kiválasztásra és többször próbálkoztak korai körös elkapók kiválasztásával. Chad Jackson, Bethel Johnson, Taylor Price és Brandon Tate voltak azok, aki harmadik körben kerültek kiválasztásra és egyik sem vált be. A Patriots nagy szerencséje, hogy a késői körökben olyan elkapókat tudtak kihúzni, mint Julian Edelman és David Givens. Elmondható tehát, hogy Belichick mester egyik ritka kriptonitja az elkapók draftolása.

Harrynek meg vannak azok a képességei, hogy megtörje ezt a negatív tendenciát. Az alkata lehetővé teszi számára, hogy sikeresen megcsinálja az elkapásokat a vörös zónában. Ő a számokon kívül (szerk: pálya szélén) hatékony, egy olyan területén a támadósornak, ahol csak nála rosszabb opció van a deep charton. Harrynek emiatt egyből lehetősége lesz arra, hogy pályára lépjen. „Egyik dolog amit jól csinál, hogy nagyon jól játszik, ha a labda a levegőben van” – Caserio. „A ligában nagyon szorosan védekeznek és ez azt jelenti, hogy szűk helyen kell megcsinálni a játékokat. Az elkapóknak akkor is el kell kapniuk a labdát, amikor nagyon szűk helyre érkezik a labda. Ez az ő egyik nagy erőssége. Maximalizálniuk kell az erősségület.”

Egy másik pozitív faktor? Harry két szezont játszott Todd Graham edző kezei alatt az Arizona State színeiben. Graham az elmúlt tavasszal eltöltött egy kis időt a Patriotsnál és valószínűleg információkat osztott meg az elkapóiról, habár Caserio felülkerekedett ezeken.

Az edzőkkel fenntartott kapcsolatok is az egyenlet részeit képezik,de nem feltétlenül fontos tényezők, mert sok forrásból próbál információkat gyűjteni – Caserio nyilatkozta. „De ha olyan edzőkkel beszélsz, akik naponta körül veszik őket, akkor ők be tudnak számolni a növekedésükről, a fejlődésükről, arról, hogy honnan és hova jutottak – ők sokkal többet látnak tőlük, mert körülöttük vannak minden nap. Azt mondanám, hogy a megfigyelők pont ezeket az információkat keresik. Olyan edzőktől és személyektől próbálnak információt szerezni, akik ezeknek a játékosoknak a környezetében vannak. Tavaly beszéltünk róla, amik Sony [Michel] és Isaiah [Wynn] – a Georgia programját választottuk, akiket Kirby Smart edző edzett, akinek a munkáját nagy tiszteletben tartjuk. Ez az edzők sok jó játékost körül voltak, szóval részük van az egyenletben.”

Végső soron Harry sikeressége azon múlik, hogy mennyire gyorsan tud akklimatizálódni a Patriots támadórendszerébe, ami sosem volt könnyű az újonnan érkezőknek, kortól függetlenül. De Harry kétségtelenül kielégíti a csapat hatalmas hiányposztját, a versenyképes méret és atletikusság mellett már a puszta tény is izgalmas választássá tette őt, hogy Belichick nem cserélte az 1/32-es jogot és kiválasztotta őt.

További részletek később a nap folyamán...

 

Hozzászólás

Most örülünk?

Az Öreg megint megoldotta!

Húzott egy WR-t és egyben egy TE-et! :-)

Hali!

Pár helyen olvastam, hogy nem jó pick a Patriotsnak, mivel slotban játszott az egyetemen és nekünk X elkapó kéne a szélre. Erről mit gondoltok? 

Én őt és A. J. Brownt és Andy Isabella-t akartam az elkapók közül, szóval én nagyon örülök neki. Ha őt választottuk, akkor biztos kellően értelmesnek ítéltük meg ahhoz, hogy elsajátítsa a Patriots playbookját. Nálunk amúgy sem divat az egydimenziós elkapó.

 

Várom a második napot, szinte biztos vagyok benne, hogy BB tradelni fog. :D

Válasz Whitealert üzenetére

26%-át a playeknek nyomta slotból, leginkább szélen volt. Ő egy szélső elkapó, aki benn is játszhat ha kell.

Nem követem az egyetemi focit, így nincsenek kézzelfogható információim az egyetemi játékosokról. Most olvastam el Harryről az elemzést és nagyon tetszett. A reakcióm: HŰHA ez igen. :)

Pedig elkapó poszton a két Brown és Metcalf volt akik az élen szerepeletek, erre AJ és Metcalf nem is került kiválasztásra.

Véleményem szerint jól választott Belichick. Go Pats. :)

Ebből nekem az jön le hogy mivel Gronk szerű TE-re nem volt esélyünk inkább egy hasonló jellegü elkapó mellé egy blokkolásban kiemelkedő TE lesz draftolva. 

Szerintem ez egy remek pick. A srác majdhogynem egy hibrid WR/TE 

A slotban, a red zone-ban is meg fogja csinálni az elkapásokat akár ember mellett is.

Blokkolásban nem lehet majd igazi TE-ként használni, mert azért DL-ek ellen eddig nem sokat dolgozott sikeresen, de lehet használni.

Emellett alázatosnak tűnik a srác, akit Bill még fel is emelt azzal, hogy 1st round lett pl Metkalf meg Irv Smith, meg Lock (stb) előtt 

És ma éjjel jön a tarolás:) Brutál mennyiségű tehetség maradt parlagon, és a Pats ha jól számolom 5 alkalommal fog választani.

Reménykedem egy D heavy (3 D 2 O) sorban, egy OT, QB és S,Edge,DL kihúzásában

persze nem ez lesz, de Bill papa jobban tudja :) 

 

Szerintem remek választás, hasznos játékosa lehet a csapatnak. A videókon látottak alapján nekem nagyon tetszik, még az sem kizárt, hogy személyes kedvencem lesz! 

Válasz Byrd üzenetére

Vajon melyik poszt lesz a végleges számára? 

Válasz Byrd üzenetére

Szerintem is remek választás, kellemes meglepetés lesz a játéka. Sok szurkoló kedvencévé fog válni, de ez persze majd csak egy bizonyos idő elteltével fog bekövetkezni...! ?

Az egyik YT-os hozzászóló írja:

"A pillanat amikor megtudod, hogy minden idők legjobb edzőjének kezei alatt, minden idők legjobb játékosával, minden idők legjobb csapatában fogsz játszani":

https://www.youtube.com/watch?v=8MqTcOFf9YQ

Válasz mgabor74 üzenetére

Nagyon megható, de tényleg! Még én is elérzékenyültem. Nagyon bízom a srácban, hogy ugyanilyen szerény lesz, mint ebben a videoban! Még nagyobb örömöket kívánok neki a csapatban, mint most, amikor megtudta BB-től, hogy nála ő lett az első! 

Válasz mgabor74 üzenetére

Annyi biztos, hogy szeretett volna ide kerülni a srác. Remélem, hogy élni fog a lehetőséggel.

Hát nekem nagyon tetszik ez a választás, van fantázia a srácban rendesen... 

Ha még valahogy lecsúszna hozzánk Irv Smith Jr., na az lenne nagyon szép!

Nyilván BB meg a brigádja jobban tudja és szerettek volna egy nagyobb elkapót a csapatba, így érthető a dolog. Rengeteg screen pass-t dobáltak Harry-re, kapott jet sweep játékokat is, játszott slotba illetve kívül is, néha még puntot is vitt vissza, és, ha választani kell, hogy Ő 32-re, vagy később egy JJAW, aki hasonló possesion reciever, akkor inkább Harry. Remélem home run pick lesz az emberünk.

Jobban örültem volna, ha Deebo jön inkább, szerintem ezeket mind jobban tudja, de úgy tűnik tényleg nagyon akartak egy nagyobb célpontot Brady-nek.

az király lenne ha Gordon is rendbe jönne::-)

Egy számunkra (BB, Caserio szerint) bíztató WR-t draftoltunk, és kész. Egyelőre ennyi és nem kell tovább ragozni. Olyan, hogy félTE nincsen! TE-nek egyébként is alacsony és könnyű, egy tisztességes DL játékos a falban könnyedén eltakarítaná. Még a rosteren lévő WR-eink között sem a legmagasabb (Thomas, Harris).

Válasz hopi46 üzenetére

Azt gondoltam jobban fogsz örülni ennek a Picknek. :) De ez így Hopis legalább :)

hogy a hozzászólásom a túlzások/kitalációk elkerüléséről szól. Az örömömet meg elhalasztom a srác első nagyszerű elkapásáig. :)

Válasz nosbiglem üzenetére

Elírtam mikor regisztráltam, és sajnos nem tudtam megváltoztatni. Az adminokat kérdezném van mód a változatásra?

 

Egyértelműen örülünk. Jók a kilátások! 

De bizonyítania kell!

Viszont a nevét nehéz lesz megszokni, az biztos. :(

Válasz hopi46 üzenetére

Tudod, mint a Harry Potter, elől a keresztnév utána a vezetéknév.

Itt meg Harry a vezeték neve, az a felismerhetetlen, meg a keresztneve:) Szokatlan, azért írtam, hogy nehéz lesz :)

Az infók alapján ígéretes pick. De halottunk már  ilyet meglátjuk, nekem tetszik.

Még egy WR, aki TD passzt adott... rettegjen az ellen, ha TB & JE és ő fent van a pályán... :-)

Nos jött egy kemény fizimiskájú csóka,akit nehéz lesz lenyomnia majd a CB.-nek,Safety.-nek.Aszondom nevezzük Potternek Harry után :D 

Válasz DeMartino üzenetére

Egy picit tartok attól, hogy nehogy Ő is egy OPI bajnok legyen, mint Gronk volt. Úgy dobja le magáról a védőket, mint kutya a vizet...

Erős. Tehetséges. Dominálni tud a szerepében a pályán. Eddig jó kezekben volt. Lojalitásra és munkára képesnek tűnik. Az öreg látja benne a kurázsit. Teljesen korrekt nyilatkozatot nyomott. Én örülök. A maximális bizalom és várakozás megelőlegezve. ?

Talán nem véletlenül volt eddig No1 a mezszáma!