Brady: "Szerintetek megérdemlek egy új szerződést?!"

Kép
Brady

A szerdai napon Tom Brady is a média rendelkezésére állt. Nézzük, miket mondott:

Hogy érzed magas lassan 42 évesen?

Csak egy újabb év. Kedvelem az év ezen szakaszát, mert azt jelenti, hogy közeledik a szezon, ami nagyon izgatottá tesz.

2000-ben, újoncként, gondoltad volna, hogy még 20 évvel később is itt fogsz állni?

Akkor csak próbáltam megcsípni egy helyet a csapatban, szóval az, hogy még 20 évvel később is itt vagyok, elég hihetetlen számomra. Nagyon élvezem. Tudjátok, minden évnek megvan a maga kihívása, és az olyan napokon mint a mai (a szerdai edzésnapon a védelem gyakorlatilag esélyt sem adott a támadóknak - szerk.), túl kell valahogy lenni. Kánikula van, itt vagyunk már 1-2 hete, és ki kell találnunk, hogy hogyan fejlődhetünk a legtöbbet. Az év ezen szakasza erről szól.

Élvezed még a játékot?

Abszolút! Nagyszerűen érzem magam, mármint a foci - tudjátok, imádom ezt a sportot. Szeretem ezt játszani kisgyerek korom óta. Nehezen tudom elképzelni, hogy bármi mást csináljak. Imádok focizni és az, hogy 41 - lassan 42 - évesen is itt lehet, hogy nagyon jó dolog a számomra.

Mit gondolsz, mennyire tud a támadóegység összehangolódni a fiatal játékosokkal?

Nos, elég sok változás van minden évben és ezekkel együtt kell élnünk, sok új srác próbálja megtanulni azt, amit mi itt hosszú évek óta csinálunk. Az leginkább rajtuk múlik, hogy mennyire képesek tartani velünk a lépést, de mi itt vagyunk és segítünk nekik. Az edzőknek, veterán játékosoknak és a vezetőknek az a feladata, hogy mindenkit ugyanarra az oldalra állítsa, jól végezzék a dolgukat és segítsenek nekünk abban, hogy a labdát minél jobban mozgassuk a pályán és minél több pontot szerezzünk.

Mennyire visel meg ez a meleg?

Azt gondolom, hogy ez része a kihívásnak. Teljesen mindegy, hogy július van, augusztus, vagy éppen a jéghideg december, január vagy február, neked csak ki kell találnod, hogy hogy alkalmazkodj ehhez. Az elemek számítanak - mi nem kosárlabda, vagy hoki játékosok vagyunk, akik zárt helyen játszanak - amikkel meg kell birkóznunk. Csak ki kell találnunk, hogy hogyan birkózzunk meg ezzel a legjobban.

Mire koncentráltál leginkább a felkészülés során?

Sok dologra. Tényleg. Tudjátok, minden évben más a kihívás és most úgy éreztem, hogy muszáj, hogy egy kicsit nagyobb, erősebb legyek, így felszedtem pár kilót, de mindezt úgy, hogy a játékomat ne befolyásolja. Nagyon sokat dolgoztam ezen. Kicsit mozgékonyabb is akartam lenni. A lényeg az volt, hogy kicsit tömörebb legyek, de a mozgékonyságom ne változzon.

Kezd egyre nehezebb lenni ilyenkor elhagyni a családodat és elköteleződni a csapat felé?

Az elmúlt pár évben nagyon sok időt tudtam velük tölteni a holtszezonban, ami nagyon sokat segített nekem is és nekik is. A feleségem nagyon sokat tesz értem és támogat engem, hogy az álmaimat éljem meg ilyenkor. Pontosan tudja, hogy mennyire boldoggá tesz ez engem és emiatt ő is boldog. Nagyon jó holtszezon volt, de most már itt az ideje a játéknak, és erre a családom is felkészült.

Milyen volt Josh Gordonnal együtt edzeni a nyáron?

Nem volt túl sok lehetőségünk, de amikor erre felé járt, akkor mindig összejöttünk egy kis játékra, szükségem volt valakire, aki elkapja a labdáimat. Szeretek vele játszani és nagyon remélem, hogy jól alakulnak a dolgai. A legjobban reménykedem.

Mennyire fog Rob Gronkowski hiányozni?

Ő egy nagyszerű játékos. Amikor egy ilyen nagyszerű játékost kell pótolnod, az ne úgy működik, hogy csak úgy leveszel egyet a TE-fáról. Ezt nem teheted meg. Olyan srácokat kell találnod, akik hajlandóak idejönni, nagyon keményen dolgozni és fejlődni. A srácok, akik jelenleg itt vannak Ben (Watson), Matt (LaCosse), Stephen (Anderson), Ryan Izzo és Lance (Kendricks) mindent megtesznek most azért, hogy fejlődjenek. Ők mind újak, így nekünk segítenünk kell őket, hogy minél hamarabb felvegyék velünk a ritmust és naponta versenyezzenek velünk. Elképesztő jó védelmünk van idén. Elég kemény kihívás elé helyeznek minket minden nap. Nagyon nehéz sikeres passzt dobni ez ellen a secondary ellen. Ez az igazság. És ez nagyon jó a támadóknak is, hogy lássuk min kell még dolgozni és mi vár ránk a szezon során. A mai nap nagyon frusztráló volt, de tanulnunk kell belőle és holnap jobban játszani.

Mit gondolsz arról, hogy nincs még új szerződésed?

Tudjátok, elég jó tapasztalataim vannak az évek során. Tisztelem ezt a csapatot és azt, hogy esélyt adtak nekem. Olyan nagyszerű edzőkkel dolgozhatok együtt, mint Belichick edző és Josh (McDaniels), akivel különösen jó viszonyban vagyok. Szeretem Mr. Kraftot és a családját. Elképesztő sikereink voltak/vannak. Reméljük ez így is fog folytatódni.

Mostantól minden évben új szerződésed lesz?

Mindannyian napról napra gondolkodunk, ha erre gondolsz. Egyikünknek sincs semmire ígérete. Minden nap a legjobb próbálok lenni és hagyni, hogy a dolgok alakuljanak.

Úgy érzed, hogy megérdemelnél egy új szerződést?

Nem tudom, ti hogy gondoljátok?! Csináljunk erről egy közvélemény-kutatást? Beszéljetek Mr. Krafttal. De komolyan, nagyon jó a kapcsolatunk, meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok.

Szerinted fog változni az, hogy mennyit töltesz az edzőtábor során a pályán?

Nincs előre megírva, vagy ilyesmi. Napról napra haladunk, edzünk és meglátjuk, hogyan reagál a testem. Ez az, amit a foci játékosok csinálnak.

Forrás: Patriots.com

Hozzászólás

Valahogy úgy érzem, hogy lesz megint rendes szerződése... :) :) :) Szerintem megoldják, nem kell TB-nek új csapatot keresnie.

Viszont nagyon kíváncsi leszek a védelmünkre élesben, a Steelers pont jó lesz kezdésnek, hogy BigBent mennyire tudjuk kordában tartani és az ő támadó egységüket levenni a pályáról.

GOOOO PATS!!

 

Nem is ez a kérdés szerintem, hanem, hogy milyen szerződést fog kapni...

Szerintem kb. 2 év 55-60 millió teljesen garantált környéke lehetne, ami a csapatnak nagyon baráti ár lenne, vagy ez már túlzás olcsó lenne...

Szerintetek?

A helyében nem a pénzre mennék hanem még egy gyűrűre. Amit megspórol a csapatnak az ugye más játékosoknak megy így még jobb lehet a csapat. Elgondolkodtató, hogy amit elveszít fizetés címén sokszoros bajnokként (GOAT, rekordok, ismertség) pl reklámban, könyvekben stb visszakapja valahogy. Egy top fizetessel bíró QB szerintem középszerű csapatban ebben viszont veszít valahol és feltételezem, hogy nem aprópénz ez sem...

Tom Brady szerződését egyelőre maga Tom Brady írja meg! :)