Nyilatkozatok 2. hét - Dolphins

Kép
2. hét interjúk

Az idegenbeli siker utáni nyilatkozatokból szemezgettünk. Lássuk, ki hogyan látta:

Miami Dolphins Head Coach Brian Flores 

Keményen játszottak, és mindezt 60 percig tették. Egy félidőig voltunk valamennyire játékban, talán 2 és fél negyedig, ezután már semmi sem jött össze támadásban. Ez egy jó csapat, és mi nem tettünk eleget. 

A fiúk keményen védekeztek, sikerül párszor megállítani őket. De ez egy jó támadóalakulat, keményen játszottak. Úgy gondolom egész jól szereltünk, jól védtük a mélységi zónákat. De így is megcsináltak néhány játékot. Jó játékosaik vannak, nekünk semmi sem jött össze. Eladuk a labdát. 

Jobban kell teljesítenünk támadásban és csapatként is. 

New England Head Coach Bill Belichick

BB: Úgy gondolom a csapat jól játszott ma. A Miami természetesen készen állt ránk, a meccs első szakaszában több problémát okoztak nekünk, ezeket később sikerült orvosolni, 60 percig játszottunk és lezártuk a meccset. Ezért büszke vagyok a csapatunkra. Ez a második mérkőzés volt, hosszú út áll még előttünk, sok munka vár ránk. Most a Jets-re kell felkészülnünk. 

Milyen benyomást tett Önre WR Antonio Brown debütálása? 

BB: Megnézzük majd a felvételeket. Egy hete van itt. Sok mindenen kell dolgozni de jó, hogy itt van velünk. 

Mérlegelve a megvádló és a megvádolt jogait, hogyan jutott arra a döntésre, hogy WR Antonio Brown ma pályára lépjen? 

BB: A mérkőzésről fogok beszélni, már nyilatkoztam erről, többet nem fogok hozzáfűzni. 

Úgy tűnt az elején, különösen az első támadás során igyekeztek labdával tömni WR Antonio Brown-t. Szerették volna korán játékba lendíteni? 

BB: Egyszerűen csak vezetjük a támadásokat. Annak passzolunk, aki megjátszható. Ez nem változott az elmúlt 20 évben. 

Úgy hiszem ez a 10-dik shutout-ja [engedett pont nélkül meccs] mióta a csapatnál van, az első az elmúlt pár évben. Mennyire büszke a védelemre? 

BB: Ez mindig jó.

Ha nem hagyod őket pontokat szerezni, nem veszíthetsz. 

Mit gondol a támadófalról? Már akkor is tartalékosan voltak a pályán amikor T Isaiah Wynn megsérült. 

BB: Igen, ez nagy kihívás. Marshall (Newhouse) és Korey (Cunningham) jól léptek be a játékba, ezért van szükségünk mélységre a keretben. Ma szükségünk is volt rá. Kemény nap volt, de ők végigküzdötték. 

Infó Isaiah Wynn sérüléséről? 

BB: Nincs. 

37 pontos előnynél miért dobál QB Tom Brady mélységi passzokat? 

BB: 60 percig játszunk. 

Ez egy üzenet a játékosainak? 

BB: Nem. 60 percig kell játszani. 

Mit gondol a csapat állóképességéről, hogyan teljesítettek ilyen körülmények között? [34 C is volt aznap Miamiban] 

BB: Rendben volt. Úgy gondolom biztosan tudunk még fejlődni, de 60 percen át hajtottunk. Van mélysége a keretnek, ezt sokat is használtuk, főleg a védelemben. Mindenki tisztességes számú snapet volt a pályán. 

Hogyan haladt a héten WR Antonio Brown a playbook megismerésével, hogyan sikerült beilleszkednie? 

BB: Haladunk. Még messze a vége. 

Mennyire tetszett, hogy a csapat képes volt labdákat szerezni? 

BB: Igen, ma ezek megvoltak. Ez egy jó dolog. Mostanában nem volt sok ilyenben volt részünk. Múlt héten is szereztünk egyet. Ma a labda szinte az ölünkbe hullott pár alkalommal, de ehhez az kell, hogy éber és figyelmes legyél, akkor tudod kihasználni kínálkozó a lehetőségeket. Ezen a téren jó munkát végeztünk. 

Meglepte, hogy WR Antonio Brown mennyit tudott hozzátenni ilyen gyorsan? 

BB: Sok jó játékos van a csapatunkban. Azért dolgozunk, hogy jobbak legyünk. Bizonyosan van hova fejlődnünk. 

A hét elején már tudták hogyan fogják bevonni a játékba? 

BB: Nem, napról napra haladunk. Napról napra, meccsről meccsre. 

Mennyire volt jó újra a pályán látni LB Kyle Van Noy-t, különösen annál a rub play-nél amikor szélről érkezett, és végül Gilmore INT-t szerzett belőle? [rub: emberfogás ellen hívott play, amikor az elkapók egymáshoz közeli/keresztező útvonalat futnak, kontakt nélküli "elzárást" adva a célpontnak]

BB: Igen, jól reagált annál a play-nél, megzavarta a játékukat, elrontotta az időzítésület, ezután Steph [Gilmore] jól lépett be a labda útjába és végigvitte.  Tehát igen, ez egy jó játék volt. Hasonló volt ahhoz, amit a SuperBowl-ban hajtott végre. 

Nehéz elhinni, hogy ez volt CB Stephone Gilmore első [karrier] "pick-six"-e, hiszen remek játékos. 

BB: Igen, mindig jó amikor a védelem pontokat szerez. 

 

QB Tom Brady

Tudna beszélni a TD passznál látott összhangról WR Antonio Brown-nal? 

TB12: Igen,  kezdés volt. Csak próbáltam találni valakit, aki megjátszható, ő pedig  útvonalakat futottnagyszerű munkát végzett.   volt megtalálni a labdávalMindenki hozzájárult a sikerhez. A védelem szokás szerint nagyszerű volt. 

Bármikoramikor egy csoportellenfél ellen nyersz idegenbenaz különösen itt, hiszen ez nagy kihívás volt nekünk az elmúlt években

 2-0-val állni. 

A TD-nél úgy tűnt áthívta a játékotEz annak a jele hogy már egy hullámhosszon vannak a játékmódosításoknál WR Antonio Brown-nal ? 

TB12: Hosszú út áll még előttünkNem dolgoztunk még sokat együttidén se Jules-al [Edelman], se Josh-al [Gordon]. Próbáljuk mindannyian felvenni a ritmust és beindítani a futójátékotVoltak sérüléseink a támadófalban, a fiúk keményen küzdöttek végig volt, kemény győzelem volt, mint az ilyenek mindig. Nagy forróság volt, egy a legmelegebbek közül amin valaha játszottam. 

Nem voltak idegesekFontos volt, hogy korán játékba hozzák WR Antonio Brown-t, ezért ment felé több labda? 

TB12: Nem gondoltam errePróbáltam az üres embereket megjátszani és ő ott volt és megtaláltam a labdávalAztán középen jött a blitz, de megtaláltam amikor kifelé vágottEz az amivel egész évben próbálkozni fogokannak dobni aki üresen van. 

Vannak kétségei azzal kapcsolatban, hogy WR Antonio Brown-nek kellene-e játszania ebben a szituációban? [a botrány kapcsán]

TB12: Ez nem az én döntésemÉn csak jövökjátszokteszem a dolgomat. 

Tudjuk szeret a pályán lenni, de meglepődött amikor 37-0-nál ismét a pályán találta magát? 

TB12: Tavaly 60 perc alatt dőlt el a mérkőzés, 60 perc játékra készültünk és ezt is tettük. 

Mióta WR Josh Gordon a csapathoz csatlakozott jelentős változáson ment átTudna erről beszélni? 

TB12: Nagyszerű munkát végez. Későn csatlakozott legutóbb is, fel kell zárkóznia. Ezt az támadósémát nehéz elsajátítani. Amikor megpróbálsz valakit beépíteni legyen az Phillip [Dorsett II] vagy Josh [Gordon] vagy idén Antonio [Brown], annak sokat kell tanulnia. Így van ez minden csapatnál, minél többet vagytok együtt, annál jobban összeérik a társaság. [Gordonról] Szeretek együtt lenni vele, nagyszerű csapattárs. 

A támadók jól szerepeltek, de tudna beszélni a védelemről, arról ahogyan helyt álltak? 

TB12: Lenyűgözőek voltak, mint mindig. Jól játszottak, akárcsak az előszezonban. Kettő INT vittek vissza TD-re, őrületes volt és aztán az utolsó játékkal lezárták a mérkőzést. Ha így játszanak az nyomást vesz le a támadókról. Csak jól kell végrehajtanunk a játékokat, nem szabad labdát veszítenünk, ők pedig hihetetlen munkát végeznek. 

Ki kapja futott TD [QB sneak] után félretett labdát? 

TB12: Szerintem megy a többi közé a zsákba, nem volt benne semmi különleges, végül is csak egy 1-yardos fejesugrás. De jó volt, csak meg kellett szerezni a pontokat. 

 

WR Josh Gordon

védelmi felállások alapján számított ilyen eredményreTöbb alaklommal befelé védekeztek amikor slot-ban állt felígy kifelé nagy szabad területe volt. 

JG: Valakit őrizniük kell. Vagy rám kell figyelni vagy valaki másra. Ha rám figyelnek, ahogy láthatták, ő [WR Antonio Brown] szerzett TD-t, és amikor rá figyeltek, én lettem üres, vagy épp Julian [Edelman] vagy valaki más. Ezekre minden héten készülünk. A védelmek most jól láthatják mivel tudnak majd próbálkozni, és mi készülni fogunk természetesen arra is. 

QB Tom Brady olyan, mint egy karmester a pályán. Szokta neki jelezni a huddle-ben hogy "Nem dobtál felém, üres voltam."? 

JG: Tom mindent lát. Még ha máshova is dobja, megkérdezi "Milyen volt ott hátul?", én mondom, hogy "Frankó volt", ő meg "Igen. Tudom. Láttalak. ".  Tudja. Hiszünk és bízunk [OC Josh] McDaniels-ben, benne [TB12] és [Bill] Belichick edzőben. Eljön az időnk. Amíg folyamatosan keményen dolgozunk addig mindig lesz esélyünk, hogy végrehajtsunk egy játékot. 

Ön és WR Antonio Brown is dolgoztak Todd Haley féle támadósorban. A mostani támadósorban vannak hasonlóságok? 

JG: Az hiszem, hogy korábban még sosem voltam ilyen támadóalakulat része. Olyan sok finom részlet van, a legkisebb apróságokig. Ez egyszerűen más. Talán ez a legjobb ahogy le tudom írni: egyszerűen más. Nem mondhatom el, hogy már láttam hasonlót, mert még soha nem láttam ilyen támadósort korábban. 

 

S Devin McCourty 

a büntetésről  

DMC: Sajnos a sisakomat használtam. Mérges voltam rájuk, aztán láttam a visszajátszást és megmondtam nekik hogy elég jó ítélet volt. Remélem az NFL nem bírságol meg, szerintem nem ér büntetést. Túl sok gyerekem van ahhoz. 

Ez a védelem elég jól teljesít az elmúlt hetekben. Mit gondol, mennyire lehet jó ez a védelem? 

DMC: Az egész kulcsa a következetesség. Az évek során sok jó mérkőzést játszottunk, de állandóan hajtottunk egymást, hogy ez mindennapos legyen. Minden héten felkészülünk, végigmegyünk ugyanazon a dolgokon újra meg újra, ugyanazt a munkát végezzük el, azután kijövünk ide és hétről hétre teljesítünk. Ez hasznos volt így az év elején - nem volt túl sok felvételünk a Miamiról - csak próbáltunk végigmenni mindenen és felkészültnek lenni. Úgy érzem mindenki önzetlenül játszik, segítjük egymást, ott vagyunk ahol lennünk kell és tesszük a dolgunk. Folytatnunk kell ezeket a dolgokat, hajtani egymást akármi van, és készen állni minden héten. 

 

Források:

patriots.com: 

https://www.patriots.com/news/new-england-patriots-postgame-quotes-9-15

https://www.patriots.com/news/miami-dolphins-postgame-quotes-9-15

Hozzászólás

Túl sok gyerekem van ahhoz:))) Ez jó:)))

 

Viszont úgy néz ki az évek óta szajkózott AFC East milyen gyenge mantrát most tényleg el kell fogadnunk. 2 hét múlva Buffaloban lesz nehéz, de elnézve a sorsolást a 9. fordulóig lehet meg se izzadunk különösen, igaz utána aztán masszívan belecsapunk a lecsóba. Nem is örülök neki igazándiból, hogy ott lesz vagy 4-5 igen húzós meccsünk egymás után.

A tapasztalatok alapján annál jobb, minél később találkozunk a kemény ellenfelekkel. A November-December erősebb szokott lenni mint a Szeptember. Ha a köv kettőt elveszítenénk, akkor is "standard" 2-2-es kezdésnél vagyunk. :)

Most néztem meg gamepasson a Jets meccsét.A backup QB is lesérült.Egyetlen támadófegyverük Bell,aki iszonyatosan sok labdát kapott és harcolt.Összesen 3 pontra voltak képesek a Browns nálunk gyengébb védelme ellen.

Viszont a védelmük nem olyan rossz,de ha TB gyorsan tud passzolni,akkor simaliba lesz.

Azt hiszem idén a támadóink nem szívesen játszanának a védelmünk ellen és ez valószínűleg fordítva is igaz.:)

Mi a szösz ez az interjú? Ez valami újítás? Most mondtak is valamit és nem azt, hogy csináltunk pár nagy játékot, az ellenfél kiváló volt és sokat kell dolgozni a következő mérkőzésig. Öregszenek és elkezdtek fecsegni?

Gordonnak nagyon szurkolok, hogy jól menjen neki a játék, meg a pályán kívül is rendbe jöjjön...nekem a nyilatkozatai sokkal összeszedettebbnek tűnnek, mint a tavalyiak, poénkodik is, stb...ilyen tavaly nem volt...és legalább őt is AB-ről kérdezik és nem arról, hogy hiányzik-e neki a cucc...:)

Nem tűnt még fel a hibbantagyú amerikai újságíróknak, hogy ha BB-nek kérdést tesznek fel AB-re vonatkozóan, akkor nem fognak normális, illetve konkrétmot tartalmazó választ kapni?! 

Azért Belichickről el kéne nevezni egy díjat, ha már a Lombardi-trófeát nem tudjuk átnevezni: ezt a díjat kaphatná az az edző/játékos, aki a legtömörebb, legáltalánosabb nyilatkozatokat képes adni az újságíróknak.