Első benyomás: Patriots vs. Jets - 3. mérkőzés

Kép
EB

A Patriots hazai pályán 30-14-re nyert a New York Jets ellen.

A támadók az elején nagyon jók voltak, aztán láthatóan visszavettek (?) / megállt a játék (?), a védelem azonban most is elképesztő volt. Nézzük a részleteket:

Tom Brady 42 passzkísérletéből 28 volt jó, 306 yardért és 2 TD-ért. 3 játék erejéig Jarrett Stidham is a pályára került, sajnos harmadik dobásra eladta a labdát, amit vissza is vittek TD-re, aminek köszönhetően nem lett meg a rekord a védelemnek.

A futók közül a legtöbb lehetőséget Rex Burkhead kapta, aki 11 próbálkozásból 47 yardot és egy TD-t ért el. Sony Michel 9 alkalommal kapta meg a labdát 11 yardért és egy TD-ért.

James White nem lépett pályára, ugyanis a napot a feleségével a szülőszobán töltötte, a mérkőzés végére meg is született a kisfiúk, ezúton is gratulálunk a boldog szülőknek! :)

Az elkapók közül Josh Gordon volt a legeredményesebb, 6 elkapásból 83 yardot ért el. Őt követi Julian Edelman, 7 elkapásból 62 yardot és egy TD-t ért el. A mérkőzés alatt azonban megsérült, és nem is tért már vissza. Ian Rapoport információja szerint bordasérülése van, a röntgen negatív lett, gyanítható, hogy a hétfői nap azért vár rá még egy MRI is.
Phillip Dorsett 6 elkapásból 53 yardot és egy TD-t ért el. Ryan Izzo egy elkapásból 41 yardot, Jakobi Meyers 2 elkapásból 38 yardot, Rex Burkhead 6 elkapásból 22 yardot, míg Brandon Bolden 2 elkapásból 21 yardot tett a közösbe.

A védelem megint odatette magát. Ma sem engedélyeztek pontot az ellenfélnek, Stidham és OIszewski hibájának köszönhetően azonban nem lett meg a rekordjuk. Ha rajtuk múlik, ez is egy nulla engedett pontos mérkőzés lett volna.

Devin McCourty szerzett INT-et, amit 24 yardra hordott vissza.

Jamie Collins továbbra is elképesztő formát mutat, ismét elért 2 sacket, 5 alkalommal szerelte egyedül az ellenfelet, illetve kétszer besegített. Michael Bennett  is földre vitte egyszer Falkot, emellett Hightower, Van Noy, Adam Butler és Chase Winovich is elért 1-1 0,5 sacket 

Korábban említett Olszewski egy punt alkalmával elejtette a labdát, ami végül bepattogott a gólterületre és egy Jets játékos vetődött rá. Azonban a speciális csapategységben nem csak ő hibázott, Stephen Gostkowski 4 extra pontból csak hármat rúgott be, azonban egy egy mezőnygólt, amire lehetősége volt, azt berúgta. 

A csapat legközelebb jövő vasárnap csoportrivális Buffalo Bills ellen játszik, akik szintén 3-0-val állnak.

Hozzászólás

Hát ez még annál is simább volt mint vártam.

A rájátszásig ilyen sorsolás mellett a legnagyobb ellenfél a sérülés lesz.  

2-3 vereségnél többet ezzel a védelemmel nem tudunk összehozni akárhogy bénázunk.

A védelem megint fantasztikus volt a támadók meg annyit fociztak amennyit kell.

Végre Tom Papa is leült mikor eldőlt a meccs.

Túl jók vagyunk szeptemberhez képest.

A KC meccs azért zúzós lesz, jelen állás szerint ott dől majd el, hogy Bostonban vagy Kansasban lesz-e az AFC döntő.:)

Győzelem, árnyékosabb jövő, a védelem bomba

A 3:0 az 3:0 Remek évkezdet, jó sorsolással. Ami aggasztó, az az elkapó sornál történtek. Egy hete még All Time All Star elkapó sorunk volt. Az Edelman, Josh Gordon, Antonio Brown sor az a labdarúgásban olyan mintha Messi, Ronaldo, Mbabbe egy csapatban játszana. Ez után tegnap volt olyan pillanat a két sérülésnél, hogy Dorsett, Meyers, Olszewski hármassal támadtunk. Sajnálom Demaryius Thomas elcserélését, mégha sérült is most. N. Harry visszatérésén sok múlik majd, abba meg bele sem lehet gondolni, hogy Edelman kiesik. Dorsett nagyon rendben van, Josh Gordon meg Julio Jones elkapást mutatott be amikor visszatért. Olszewski egyelőre csalódás, Berrios jobban nézett ki a másik oldalon.

A védelem viszont bomba. Ez egy óriási erősség lehet. Annyit azért tegyünk hozzá, hogy az ellenfelek gyengék voltak, a D igazi erőssége a jobb csapatok ellen derül ki, de névsorra megvagyunk az biztos.

Tavaly már kiderült kétszer. Ez ugyanaz a D#, csak kicsit jobb és összeszokottabb. De nyilván, az komolyabb megmérettetés lesz. 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én azért megnéznék már egy meccset egy kompetitív csapat ellen is. Jók ezek az alázások, de a szurkolás izgalma mégsem ez :) (és sztem a jövő heti meccs sem lesz ilyen. Szép az a 3-0 a Billstől, de abszolút reménytelen csapatokat tudtak csak megverni, mindannyiszor épphogy...)

#sohasemmisejó :)

Én a meccs második felében a többi találkozót néztem... csak a végére tértem vissza. Tulajdonképpen garbage time volt a meccs második fele. 

Szerintem az első héten a Steelers még az volt. Nekem az mérvadó, ott a meccs előtt senki nem adott -18-as handy-t a csapatnak.

En nem meg nem tudom enekelni az elit vedelme indulot, meg ha a (nem) kapott pontjaik jol is mutatnak. 3 totalisan impotens offense ellen jatszott eddig a csapat. A Patsnek a merce egy Chiefs/Saints (Breese-zel)/Cowboys/Rams (formaban levo) lenne.

Nagyon orulok hogy Stidham jatszott es remelem az evkozben meg lesz sok ilyen lehetosege. Hulyen hangzik de meg az eladott labdaja is tok jo, mert leulteti a foldre. Ha lett volna is, mar biztos nincs olyan gondolata hogy melto Brady utod. en tovabbra is latom benne a hosszu tavu potens iranyitot, aki kepes lesz majd magabiztos playoff runokra.

A Billstol en tartok egy kicsit a jovoheten. A D# megint rendben lesz mert a Bill tamadosor nem az NFL kremje, viszont a Bills vedelem massziv + a 3-0-tol nagyon elhiszik hogy a csoport gyozelemert hajthatnak. Szerintem jobban porognek mint a Pats tamadosora.

Az biztos, hogy a védelem elit. Tuti top 5-ös, ami szerintem elitnek számít. A kérdés, hogy mire lesz ez elég egy komolyabb támadósor ellen. Szerencsére az O#-is elég jónak néz ki, ha pontokat kell gyűjteni. 

Könnyed, amolyan semmilyen messzemenő következtetésre nem alkalmas győzelem, amiért persze gratula. 🤚

De! BB-vel együtt (nyilván 😄) én is felrobbanok a dühtől amiatt, h. milyen két nagy bénázással engedett a csapat 14 pontot. Rendesen lerontva ezzel a D remek produkciójából fakadó jó statisztikát. Idegesító volt továbbá, h. milyen erőtlen volt az O a záró felvonásban. Remélem, ezek a bántó zavarok többet már nem fordulnak elő a szezonban.

Ha odateszi magát a végén az O#, akkor a minek törjük össze őket kérdés jön, ha ellazázzák, akkor meg erőtlenek...

 

Kettőből csak az egyikre van reális esély. :)

Szerintem ehhez még pluszban hozzájön 2 dolog:

1; Minél kevesebbet mutatsz meg ilyenkor, annál kevesebbről lesz videó az ellenfeleknek.

2; Elég játékos sérült már meg egy megnyert meccsen. Küldjünk blokkolni falembert futáshoz, hogy lesérüljenek? Vagy küldjünk egy egy hosszabb/kockázatosabb elkapáshoz elkapót (amiből már fogyott a meccsen)? Teljesen felesleges.

Szerintem mindkét csapat úgy volt, hogy legyen már vége. Reálisan a Jets sem gondolta úgy, hogy fordítani fog, és a Patriots se, hogy túl kicsi az előny.

Kint voltam a meccsen! A körítés és a hangulat fantasztikus volt. Igaz, hogy a Jets nem a legerősebb a ligában, de profi módon lehoztuk a meccset. Az első pillanattól kezdve mi irányítottunk és amikor eldőlt visszavettunk kicsit. Érthető. A két kapott TD fájhat, de a helyszínen csak mosolyogtunk. Kár lett volna megalázni őket. Köszönöm a sorsnak, hogy itt lehettem.

Miért tud a def. 60 percig hajtani, az off. meg csak legfeljebb egy félidőt? 30-0-nál Ők is kiengedhettek volna, mégsem tették. Érthetetlen mentalitásnak tartok egy garbage-time támadó játékot közel fél meccsen, egy rendkívül gyenge ellenfél ellen, ami alatt ráadásul az off. 6 büntetést is összeszedett (Az összesen 8 is sok.). Érthetetlen volt ez a TB le-fel csere is, Stidham ülhet/rágódhat a kudarcán, ki tudja meddig. Nem is igazán az INT-je zavar, hanem az inkonzisztenciája, a lassú olvasása/döntése. Olszewski-nek meg kell tanulnia, hogy minél több punt érkezik (most 8), annál nagyobb a valószínűsége egy hibának ill. azt is hogy, ha két ember ront rá tisztán 30-0-nál, akkor menjen a labda ahová akar. Örülök viszont  Newhause jobb játékának, megint 100% snap mellett, de bünti nélkül védte meg TB-t a LT poszton.

Legyőztünk három 0-3-as csapatot, a védelemnek köszönhetően fölényesen, ebből kettőt hazai pályán, s eddig ez Tőlünk nem egy nagy was ist das. A komoly ellenfelek mind előttünk, miközben a sérülések révén egyre fogyogatunk.:(

A meccsen Collins, Dorsett, Burkhead konzisztens játéka tetszett, persze a védelemben többen is nagyon jól játszottak és Gordon-nak is voltak villanásai.  Michel futásai most már két meccsen is kicsit aggasztóan rossz átlagúak (0,9 és 1,2), érdekes, hogy Bőrfej többnyire megtalálja a lyukakat, Ő meg nem. Ezt a Harris-t meg nem igazán akarjuk kipróbálni.

A Bills mecs lesz az első, kicsit nagyobb erőpróba, de az első komolyabb a Ravens lesz, szerencsénkre jó sokára.

Harris mellőzése nekem is talány. Ennél jobb alkalom (megnyert meccs, White out, Michel idény eleji formában) aligha lesz próbálgatni

Nagyobb gond az az O-val kapcsolatban hogy nagyon ergya az Ofal. A futàsblokkolás megközeliti a 0 értéket ami miatt nem fog ülni a gyors passzok sem. Plussz sok ütést kap Brady ami ebben a korban szintén rossz. Régen làttam ennyire szar futás próbálkozásokat. Komoly bajban leszünk ha pontháborùra kényszerülünk. Bills ellen kìváncsi vagyok mit találunk ki mert kevés lesz ez a O-tól de nagyon. 

 1 sack volt a Jets részéről, de szerintem azt sem Brady-n csinálták. Gondolom párszor megütötték, de azért nem lehetett olyan vészes. A futás blokkolás nem tűnik jónak, az igaz. 

Kiadtunk magunkból annyit, amennyit kellett, a második félidő már garbage time volt. Az más kérdés, hogy a defense játékosállománya annyira ütős, hogy így is nulláztuk a Jetset (ebben az is segít, hogy garbage time-ban szeretünk blitzeket hívni, a Jets támadófala meg partner volt benne). A támadóknál egyedül a futás sikertelensége volt aggasztó, de valamilyen szinten érthető is. Amikor Michel volt a pályán, akkor a Jets elkötelezte magát a futás megállítása mellett, ezért ültek annyira a play action passzok, és ezért volt Burkhead hatékonyabb. Play actionnél a LB-k folyamatosan felléptek, és óriási területek nyíltak meg, a második félidőben ezt viszont már mellőztük, szerintem jogosan, nem itt kell ellőni ezeket a playeket.

Múlt héten Stidham beállításáért könyörgött mindenki, most meg az a baj, hogy Bradyt lecseréltük. Félre ne értsetek, én TB-vel hoztam volna le a meccs végét, csak nem értem, hogy akkor most mit is akarunk. :)

Olszewski mentalitása tetszik, de néha okosabban kéne játszania, nem kell minden ütésbe belemennie, ilyen hibák fontosabb meccseken nem férnek bele.

Én visszaküldtem volna Stidhamet az Int után is, hogy ne maradjon benne az ütés. De én csak az egyszeri szurkoló vagyok :)

Roster

Két hét múlva jön Watson, így szerintem LaCosse megy. LaCosse sérülékeny és Izzoban hosszú távon több lehet, míg Watson előrelépés lehet a rutinjával, képességeivel, legyen bármilyen öreg is. Martellus Bennett szintű játékot várok tőle.

N. Harry és Wynn miatt aki most dől ki a kezdőcsapatból és a kiesése nem egész szezonra szól, azt most már rosteren kell tartani, mert csak kettő játékost lehet visszahozni IR-ről, és a Harry, Wynn párosra szükség van ha egészségesek.

Halihóóóó :)

3-0 az 3-0...

Mégha nem is a legveretesebb ellenfelek ellen, bár azt gondolom, hogy pl. Miami és a Jets ellen is mások ha nyernek is sokkal nehezebben (nem egy félidőnyi O-val) teszik meg...

UP:

- Gordon egy állat!!! Milyen elkapása volt!!! --- Meyers játéka szintén nagyon tetszik :)

- D elképesztő. Főleg az a mobilitás tetszik, amit más csapatnál szinte alig látni (megint Mi hoztunk valami újat a ligába :)  ), az ellenfél irányítóinak snap előtt halvány foglama sem lehet arról, hogy hányan, honnan blitzelnek majd, vagy hogy ki hova megy hátra (emberezünk vagy zónazunk).

 

DOWN:

- Borzasztó, hogy Olsewszki butasága, miatt nem lett meg a rekord a D-nek... :(

- Sajnos megszakadt Dorsett sorozata is, méghozzá egy rossz bírói ítélettel... Az elkapás volt!!!

- Továbbá nekem erősen zárójelbe, idézőjelbe, de azért nem tetszett, hogy Stidhamat nem hoztuk vissza. Én bízom az Ő fejlődésében, és abban, hogy ezért most nem kerül karanténba...

 

Amúgy nekem nincs bajom azzal, hogy Michel jelenleg hogy, mennyi yardot fut. Pont annyit amennyit általában kell a rövid yardos szituációkban. Majd ha kell, akkor pont úgy mint tavaly nem csak a center és a guard között középen futtatjuk, hanem egy-két lyukkal kijebb is, illetve szerintem most nem akarjuk bevonni a passzjátékba, hadd készüljön minden komolyabb ellenfél arra, hogyha Ő a pályán van, akkor tuti futás lesz... Aztán majd döbbennek és kapkodnak, hogyha hirtelen a szélen találják egy LB-vel...

 

Bár Develin nem lépett pályára és ez kihathatott Michelre is, aki ha fent van, akkor inkább futunk, mint passzolunk. Ezért aztán jobban töltik a boxot olyankor és ahogy Peti is írta könnyebben működhet a playaction..de ahhoz meg néha futni is kell, hogy hihető legyen és be kell áldozni ezt a pár playt..Persze ha van Develin, az ilyen tömött boxok ellen is jobban tudunk haladni.

A megénekeletlen hőseink első részeként, róla készítettem egy videót:

 

https://www.youtube.com/watch?v=LenR7DAXfoE

Szuper játékosról szuper videó! 

Sok igazság van abban, amit írsz Michel gyenge átlagával kapcsolatban, de az első meccsen még rosszabb, 0,9-es volt, pedig Develin játszott, valamint a fal sem volt ennyire tartalékos. A tegnapi meccsen Burkhead 4,2-t csinált uolyan körülmények között és a Miami ellen Michel is kb. annyit, azaz volt már idén is jobb meccse. Egyelőre valami miatt, az EZ rövid yard-jait nem számítva, nem konzisztens. Majd meglátjuk hogyan lesz tovább....lehet, hogy csak altatunk, aztán egyszer csak  hibrid futóvá válik. (Eddig mindhárom meccsünkön Burkhead-nek volt a legjobb a futás átlaga, igaz ha ő áll fel nem egyértelműen futásra számít csak a def.)