Első benyomás: 7. hét: Patriots @ Jets

Kép
EB

A Patriots idegenben 33-0-ra nyert a New York Jets ellen. 

A támadók és a védelem is jó játékot hozott, gyakorlatilag a Jetsnek egy pillanatig sem volt esélye. A korábbi gyenge kezdést most egy határozott, TD-vel záródó, ellentmondást nem tűrő támadás váltotta fel, a védelem pedig gyakorlatilag teljesen levette a Jets támadóit a pályáról, folyton visszaadva a támadók kezébe a labdát. Darnold még a múlt héten azt nyilatkozta, hogy meg fogja találni a Patriots védelmének gyenge pontját, hogy Harmon szavaival éljek: még keresnie kell egy ideig. 

Tom Brady 45 passzkísérletéből 31 volt sikeres 249 yardért és egy TD-ért. Dobott egy INT-et is, de az most nem az ő hibája volt, dobás közben megütötték a kezét és egy irányítatlan labda esett bele a Jets játékos kezébe.

A futók közül most is Sony Michel kapta a legtöbb lehetőséget, 19 alkalommal került hozzá a labda, amivel 42 yardot tett meg, ami nem sok, de azt tisztán látni, hogy a fal előtte nagyon nem segíti a munkáját. Bár alapvetően nem kellene dicsérni a teljesítményét, de ami leginkább számít az a 3 TD, amit futott. Ezen alkalmakkor abszolút megállíthataltan volt. Julian Edelman három alkalommal futott a labdával, 20 yardért. Az újonc Damien Harris is végre a pályára került, 4 labdacipelésből 12 yardot ért el.

Az elkapók közül mind James White, mind Julian Edelman 7-7 alkalommal kapta el a labdát. White felé 8 alkalommal szállt a labda és 59 yardot ért el, míg Edelman felé 12 alkalommal és 47 yardot szerzett. Mivel Josh Gordon nem léphetett pályára, Jakobi Meyers jobban be lett vonva a játékba, 5 alkalommal szállt felé a labda, mind az ötször elkapta összesen 47 yardért. Dorsett 4-ből 3-szor kapta el a labdát 39 yardért. Benjamin Waston felé 5 alkalommal szállt a labda, 3-szor elkapta 18 yardért.

A védelem 5, a speciális csapategység egy alkalommal szerzett labdát. A védelem 5 labdaszerzéséből 4 INT volt (Devin McCourty, Stephon Gilmore, Duron Harmon és Terrence Brooks), egy pedig egy Simon által kiharcolt fumble, amit Kyle Van Noy szerzett meg. A speciális csapategységnél egy punt után Berrios elejtette a labdát, amit végül Slater szerzett meg. 

Darnoldhoz csak Simon ért oda egyszer, azonban a blitz-ekkel sokszor hibára kényszerítették. Összesen 86 yardot dobott. Bell 15 labdacipelésből 70 yardot ért el.

Nugent most nem hibázott, az egy mezőnygólt berúgta, illetve a 4 extra pontot is értékesítette.
 

Hozzászólás

És látván a Patriots védelmét, az ellenfelek támadóegységeinek szívében gyökeret vert a rettegés. :-D És ez így van jól. Rettenetes a védelmünk és mindezt kívülről oly könnyedén csinálják, hogy szinte természetes a sok labdaszerzés, a támadás-megállítások, az irányító siettetés. Hihetetlen meccs volt, a végén már sajnálatra méltó Jets kompániával.

A Ravens lesz a következő szint, amit meg kell ugranunk.

Gooo Pats!

Értem, amit mondasz, de a csapat felfogásában jelenleg csak a Cleveland létezik, mint egyetlen és legnagyobb akadály. Utána majd ráérünk koncentrálni a "madarakra". :)

Szép munka.

TB INT-je valóban Thuney lelkén szárad, de ennyi baj legyen egy ilyen meccsen.

Meyers pedig egy labdamágnes: elszakadni egyáltalán nem tud, de a kezei nagyon jók és bármit elkap. Nem lesz ez rossz, ha lesz Harry is.

Válasz Lucius üzenetére

Igen, a JE11, Gordon, Harry, Dorsett, Meyers sorral már el lehet muzsikálni, főleg ha az Ofal is rendesen összeáll és hosszabb ideig meg tudják védeni Bradyt.

Nem láttam a meccset, ezért megkérdezném történt-e valamilyen újabb sérülés?

A statisztikához írnám spoilerként: Elandon Roberts több snap-pen a támadókkal is a pályán volt, kvázi-fullback-ként!!!

A meccset nem láttam, de a PatsPulpit szerint Ferentz is ki lett próbálva FB szerepkörben.

 

Ezek szerint jo omen, ha Kennynek rossz elöerzete van a meccsel kapcsolatban :D

Azért nem volt több sack, mert Darnold eldobálta a labdát, mikor látta, hogy odaérnek. Ezért lett 5 int. Inkább be kellett volna nyelnie őket szépen... de gondolom ezt elmagyarázzák neki. 

Az idei szezonban először néztem meg hajnali vagy monday night futball meccset. A védelmünk mint mindig kiválóan játszott ahogy a speciális egység is. Összességében elmondható, hogy unalmas volt a meccs. 😊

A támadók is egészen jól játszottak az első félidőben, működtek a passzok és a futások is. Még az első félidei elejtett labdák ellenére. Sajnos a második félidőben a támadó fal kevésbé tudta segíteni a futást és a passzokat is. Ez sajnos szemmel látható volt, hogy Bradyn nagyobb volt a nyomás, többször jöttek át érintetlenül, igaz sacket nem értek el. Már alig várom a kedvenc statisztikai rovatomat, kíváncsi vagyok a támadó fal teljesítményére, hogy tényleg olyan sok volta nyomás Bradyn a második félidőben. Bízom benne, hogy a fal javulni fog akár Wynn visszatérésével akár a jelenlegi jatékos állománnyal és konzisztensebb teljesítményt fog nyújtani.  GO PATS!

 

"Az első félidőben működtek... és a futások is"

18 att, 37 yard, avg: 2 yard!!! Ez egy pocsék "futás működés" szvsz. (A 2 TD betuszkolását 1 yard-ról ne tekintsük minőségi futójátéknak.) 

Szerintetek JMD ennyire nem bízik Nugent-ban, ennyire bízik a támadósorban, vagy nem akarja, hogy egy távoli elhibázott kísérlet ártson az önbizalmának. 45-50 körüli Field goalok helyett puntoltunk, illetve nekimentünk negyedikre.

 

De ha soha  nem vetik be éles helyzetben, ha ezeket a távolságokat  nem gyakoroltatják vele meccs körülmények között, akkor a kényes, valóban létfontosságú szituációkban - épp az önbizalom hiánya miatt - mindig rontani fog! 

Riszpekt a 11 napos boszorkánykonyhai főzőcskének és a csapatnak! A D nagyon jó vágányon van, zakatoljanak csak tovább. 6,9 a meccsenkénti kapott pont átlag, atyaég!! :o

A kórház O meg gyógyulgasson és álljon össze, ámbátor a 'beugrók' tegnap szerintem biztatóan játszottak.

A legfontosabb kimaradt: BB szinte majdnem elmosolyodott a meccsen! Azóta egész USA-ban azon megy a vita, hogy tényleg vagy csak úgy tűnt.:)))

www.youtube.com/watch?v=oPYSsE_25CM

Mivel a közvetítés is sokáig mutatta (gondolom megdöbbenésében :), határozottan kijelenthető, h. a Nagyúr a főbíróval való diskurzusa közben somolygott. :) De tényleg.

Kíváncsian várom a trade határidőt.

Bold: Szerintem nem lesz itt mindenkinek őszinte a mosolya. ;)

Nem vagyok benne biztos, hogy WR vagy TE érkezik. Nem lepődnék meg, ha csak az O-falba jönne valaki, vagy oda sem. 

Ahogy Darnold micd up-ját elnézem ("szellemeket látok"), ideje lenne meggondolnia a Jets-nek, hogy a zöld pályára ne zöld mezben fussanak ki. Ez akár súlyosbodhat is neki... :o)

Sok, számomra furcsa stat.-ot mutat ez a mérkőzés, ami sima győzelmet hozott és ami már az első negyedben tulajdonképpen eldőlt:

A legjobb átlagú RB-ünk WR JE volt 3/20 6,7 yard, a legjobb WR-ünk pedig RB J.White 8/7 59 yard. 80,7-es PR-el és mindössze 74 yard futással 4 TD-t csináltunk. A védelmünk a 6 PDef kétharmadát nem elütötte, hanem megfogta!

Egyéb benyomásaim: TB-t végig nem láttam mosolyogni, rosszkedvűnek látszott, BB viszont lubickolt és somolygott is. Meyers egyre megbízhatóbb, Bolden pedig egyre jobb elkapásokban (4/4 39 y) és a 2 TE javított a falon. Ha a kissé indiszponált Jackson 3 akcióját (közel félpályányi yard-ot adott az ellenfélnek!) és a "punt-bohóckodást" (2) nem számítjuk kevés volt a büntetésünk, mindössze 2. Ez a mérkőzés azt is bizonyította, hogy nemcsak sack-ekkel lehet őrületbe kergetni egy QB-t.

Nálunk egyre több az univerzális játékos. Két idézet a Gamebook-ból: 2. negyed: (9:22) J.Eluemunor and J.Ferentz reported in as eligible. S.Michel right tackle for 1 yard, TOUCHDOWN. ;4. negyed: (12:36) E.Roberts and J.Eluemunor reported in as eligible. S.Michel right tackle for 1 yard, TOUCHDOWN.

A mérkőzés nagyon kifárasztotta az offense-t, 40 percet voltak a pályán, a def. folyton rájuk tukmálta a labdát. :)

A meccsen igazából egy dolog idegesített vagy untatott, mégpedig Udvardi Gyula. Az ő "szakértését" már lehet, hogy megénekeltem itt, az ismétlésért elnézést. De az, amit ő csinál, az minden, csak nem szakértés. Van egy szép szerelés, egy INT, egy 30 yardos elkapás vagy egy sack, akkor ezeket kb. így kommentálja: "fantasztikus volt a szerelés a védőtől"; "remekül helyezkedett a védő"; "fantasztikus az elkapás"; "el is váltották magukat a falemberek". Azt mondja, amit minden hülye lát. Buday Zoli, Sanyi vagy Höri szakért. Milyen blokk, milyen játék, mire kell figyelni, mi volt a hiba stb. Fogalmam sincs, mit keres ott, mert az, hogy a játékvezetői testület tagja, még nem teszi szakértővé. Puhl Sándorral is ez volt a gond, hogy ő nem futballszakértő, hanem egy bíró. Igen nagy a különbség. Szóval Udvardi szerintem botrány volt. Én nagyon szeretem az elemzéseket, a rajzokat, hogy mi miért van, mi volt vagy lehetett a hiba. Ennél a sportnál pedig alapvető dolog az elemzés. Ezt pedig ma hajnalban egyáltalán nem kaptam meg.

A meccsről. Itt-ott persze már megy a hasonlítgatás, hogy a Patriots védelme miért nem lehet olyan jó vagy jobb, mint a legendás Bears-, Ravens- vagy Seahawks-defense. :) Ezeken mindig jókat szórakozom.

Eddig persze kicsit becsapós a dolog, mert gyengébb támadósorokkal találkozott a védelem, és nem tudták kihasználni a Pats-D nyilvánvalóan nem tökéletes rendszerének hibáit. Egy Packers vagy Chiefs erre képes lehet. De mindegy is, mert az még később lesz. Amit mutat a védelem, arra nem nagyon vannak szavak. Korábban volt olyan védelme a Patriotsnak, amikor engedte a yardokat, de a pontokat nem nagyon. Azt is egy jó védelemnek könyvelték el. Most viszont szinte semmit sem enged senkinek. A RZ-ban labdákat szereznek, vagy sackeket szereznek, vagy "csak" nyomást gyakorolnak, és a pálya egész területén tudnak dominálni. Teljesen abszurd, de szinte már jobban várom, hogy a védelem jöjjön, mint Bradyék. :)

A támadókkal kapcsolatban... Átlagos teljesítménnyel és szinte csak passzjátékkal is egyértelmű dominancia. De a fal egyszerűen nem tud futáshoz blokkolni. Hogy ezt JMD miért nem veszi észre, és miért nem próbál meg kreatívabb vagy például kifelé menő futásokat hívni, nem tudom. Ezt a meccset inkább a védelem miatt volt érdemes megnézni, nem annyira ébredős, inkább olyan meccs volt, amin el lehetett aludni. De azért végignéztem, mert drukkoltam a nullázásnak. Ha már a 49ers is 0-ra nyerte a meccsét, kellett egy kis motiváció... :)

Vasárnaptól viszont elkezdődik a szezon. A Browns nagyon veszélyes ellenfél, sok náluk a tehetség. De meg kell hogy legyen a 8-0.

Pat Patriot!

    Az Udvardi Gyula - féle közvetítés-kritikáddal csak részben értek egyet! Nem tudom hányan nézhetik a közvetítéseket - még csak saccolni sem merek -, de gondolj bele, hogy nem csak megszállott, "profi" , szakértő nézők követik a mérkőzések közvetítéseit. Épp az utóbbi napok közvetítései alatt gondoltam arra: milyen szerencsés voltam, amikor jómagam akkor kezdtem nézni az NFL közvetítéseket, amikor Ricsiék nemcsak a pályán történteket közvetítették, hanem - épp a sportággal akkor ismerkedő civilek érdekében vagy épp új, leendő sportbarátok megnyerése érdekében - a sportág,  a játék  legkönnyebben továbbadható, a tudatlan,  csak érdeklődő civilek számára is könnyen érthető alapszabályaira is kitértek, fokról-fokra mélyebbre ásva a részletekben is! Talán ennek is volt köszönhető, hogy viszonylag gyorsan elég sok új támogatója, rajongója lett ennek a sportnak!!! Ricsiéknek ezeket a "szimpla" nézőket is ki kell szolgálni,  hozzájuk is szólniuk kell! Aki többre kíváncsi - mint például Te -, annak több lehetősége is van igényei kielégítésére. Lehet, hogy nagyon sok nézőt elriasztana, ha például az általad kedvelt elemzésekkel, rajzokkal pakolnák tele a közvetítéseket! Sőt! Ez még technikailag is nehezen lenne megvalósítható, úgy hogy ne menjen a szórakoztató közvetítés rovására! Legalábbis magam így látom, bár a részleteken akár tovább is lehet gondolkodni...!

Értelek, tisztában is vagyok vele, hogy aki új néző, az nem tudja kapásból, hogy mi micsoda, őket ott kell tartani a képernyő előtt. Az általam felsorolt szakértők valóban nem veszik figyelembe (nem is feltétlenül ez a dolguk), hogy vannak vagy lehetnek olyanok, akiknek ez a sport még új. A problémám az, hogy a szakértők közül egyedül Udvardi az, aki gyakorlatilag semmit nem tesz hozzá a közvetítésekhez, pedig SZAKÉRTŐI minőségben van jelen. Amit Te írsz, hogy meg kell fogni a nézőket, meg kell ismertetni az újakat az amerikai futball alapjaival, az Ricsi és Kun Zsolt dolga. A szakértő viszont azért van, hogy olyanokat mondjon, amik megmutatják, hogy a foci bizonyos értelemben egy tudomány, ami nem abból áll, hogy 22 ember taszigálja egymást. Teljesen felesleges erre a feladatra a műsorvezetőn kívül egy olyan, aki ugyanazt mondja, amit Ricsi, csak esetleg másként vagy csak annyit hozzátéve, amennyit a vak is lát. Nagyon leegyszerűsítve azért ülnek a közvetítéseknél ketten, mert az egyik mondja, hogy mi történik, a másik pedig arról kellene hogy beszéljen, hogy miért úgy történt.

Megfigyeltem különben, hogy míg a közvetítések során viszonylag sok gondolkodtató, valódi elemzést kérő, igénylő nézői kérdés (pl. "mi a különbség a RPO és a play action között", mit jelent a "guard-húzás", mi az a "cover 2" stb.) megy Sanyihoz, Hörihez és Buday Zolihoz, addig Udvardihoz kb. olyanok, hogy "meddig juthat X vagy Y csapat", "meddig játszhat még Brady", "bejuthat-e a PO-ba a Chargers" és hasonlók. Én a mostani meccsen például nem is emlékszem kérdésre. Egyébként pedig úgy gondolom, hogy aki ismerkedik a játékkal, annak pl. Sanyi néhány magyarázata is érthető. Buday Zolin nagyon látszik a szakma imádata, és hogy amit lát, azt mondja is, de valahogy nem zavar. És úgy gondolom, ami néz egy ilyen meccset, a szakértők magasabb szintű elemzését hallva inkább kedvet fog kapni, hogy beleményedjen a fociba, mint hogy kikapcsolja, mondván, "egy kukkot sem értek abból, amit ezek itt beszélnek".

Mást nem tehetek, csak reménykedek abban, hogy legközelebb Udvarditól megkímélnek...

    Félre ne érts, a kritikád, a mondanivalód nagy részével magam is egyetértek, elfogadom! Nagyon sok igazság van bennük. De az utolsó mondatodat vitatom - és nemcsak a közismert szólás igazsága miatt -, nevezetesen: kinek a pap, kinek a papné! Én például kifejezetten élvezem Gyula megszólalásait! Szeretem a szolid, egyszerű, néha kissé szarkasztikus humorát, fricskáit, megnyilvánulásait, azt meg különösen, hogy nem is akarja a szakértőt megjátszani, magára ölteni annak tudálékos pózát! Az pedig, hogy melyik adásba ki kerül be szakértőként, az nem az Ő döntésük - ha jól tudom ebben Galuska az illetékes, ő dönt és osztja be, hogy ki mikor -, ahogy az is véletlenszerű, hogy adott adásba milyen típusú kérdések érkeznek és hogy azokból Ricsi melyiket emeli be a műsorba, melyiket tartja érdemesnek arra, hogy a nézők előtt hangozzon el a válasz. Egyébként Gyula maximum a bíráskodás területén jöhet szóba "szakértőként", a különböző csapatrészek és az általuk alkalmazott technikák, valamint a edzők és koordinátorok munkájába nem is akar beleszólni, szakértőként megnyilvánulni! Ahogy én láttam, ezekkel kapcsolatban inkább csak a hosszú idő alatt magára szedett tudás alapján mondja el az ő "civil" magánvéleményét. Arról meg nem csak ő tehet, hogy szakértőként az egyes vitás bírói döntések kapcsán néha ő sem a végleges döntés mellett foglalt állást. "Nagyon jól" tudjuk/sejtjük, hogy ennek milyen okai lehetnek ...! Szerintem még a kintiek is csak kapizsgálják, hogy mi lehet az oka a sorozatos, következetlen bírói döntéseknek ...! (Pedig magam is épp amiatt is lettem kezdetben a sportág szerelmese, amikor láttam azt, hogy ebben a sportban is a "részletekben van az ördög" , + a bírói döntések meghozatalában - ellentétben a gurulós focival - hány plusz dolog segíti a sporikat a helyes döntés meghozatalában. Három helyett itt hét bíró, plusz videobíró! És még ezek mellett is - videobíró - néha milyen nehéz volt a jó döntés meghozatala. De csodáltam és tiszteltem a zebrákat amiatt, hogy nagyon sokszor derült ki az , hogy az általuk szabad szem után meghozott  első döntésük volt a helyes,  amit a felvételek utóbb csak visszaigazoltak! Ráadásul akkoriban még következetesek is voltak!!!) Tényleg! Mikor is, melyik évben volt, amikor a zebrák sztrájkoltak is, mert elégedetlenek voltak a javadalmazásukkal és érvényes megállapodásuk sem volt a Ligával? Magam innentől számolom, hogy megindult a bíráskodás színvonal csökkenése, azóta nem találnak önmagunkra...!!! 

    Egyébként nekem például a Kun Zsolt-féle szpikerkedéssel kapcsolatban van bizonyos fenntartásom, de meg nem fordulna a fejemben, hogy azt várjam/kívánjam: legközelebb kíméljenek meg ettől! Sőt! Fenntartásaim ellenére az utóbbi időben még arra is rászoktam, hogy a Galaxy4 tv-csatornán szombatonként megnézzem az NCAA egyetemi amerikai focibajnokság meccs-közvetítéseit is! Ott Ő az állandó kommentátor, lehet hogy csak emiatt van, hogy néha fáraszt amiért olyan sokszor látom/hallom ...!