Ups & Downs - 11. hét: Patriots @ Eagles

Kép
Ups&Downs

Visszatért a bye weekről a Patriots, az előzetesen egyik legnehezebb meccsnek titulált, Philadelphia Eagles elleni idegenbeli mérkőzésen. A meccs eleje kísértetiesen hasonlított a Ravens elleni mérkőzésre, az ellenfél két pontszerző drive-ot vezetett, míg a Patriots nem találta a ritmust. A második negyedben fordult a kocka, a védelem megtalálta a játékát, a támadósor is tudott haladni, ám a mindent eldöntő drive a második félidő elején érkezett. 17-10-re nyert a Patriots, így 9-1-es mérleggel vezeti az AFC-t. A kiemelkedő teljesítmények inkább a védőoldalról érkeztek, a támadósor (sajnos) továbbra is gyengélkedik. Lássuk, ki került az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Kyle Van Noy: Most Van Noy volt az aki a játék több aspektusában is jól teljesített, szerzett sacket, 4-4 QB hitet és pressure-t. Szerintem azért is ennyire jó ez a védelem, mert nem egy nagy sztárra épül, hanem sok olyan játékos van, akiben ott van a potenciál, hogy egy-egy meccsen emberfelettit, vagy ahhoz közelit nyújtson. 

Danny Shelton - Lawrence Guy: A Ravens elleni meccs azon ment el főleg, hogy a futást egyáltalán nem tudta megfogni a védelem, ez most az első negyed kivételével nem így történt. A Shelton-Guy duó nem engedte kibontakozni az ellenfél running backjeit, ráadásul egy nagyon fontos pillanatban labdát is tudtak szerezni, kitűnő mezőnypozícióba juttatva ezzel a támadóegységet.

Terrence Brooks: Bár Brooks számai nem kimagaslóak (5/8, 43 yard, 3 leütött passz), szerintem remekül helyettesítette Chungot, és ne felejtsük el azt sem, hogy a Zach Ertz-Dallas Goedert TE-páros ellen kellett helytállnia. A szezon előtt főleg a speciális egységbe szánt játékos a sérüléseknek köszönhetően több szerepet kap a védelemben, ez akár állandósulhat is a szezon hátralévő részében.

Jake Bailey - Nick Folk: Az újonc punter egy rossz rúgását, több jóval javította, 8 puntjából 6 ért földet a 20 yardoson belül. Meg kell kövessem magam, én voltam ugyanis az egyik ellenzője annak, hogy Nick Folk legyen a következő Patriots rúgó, ám eddig jól teljesít - igaz nehéz rúgásai nem voltak. Csak így tovább!

DOWN

Redzone-hatékonyság: A támadósor az egész mérkőzésen gyengélkedett, ez a redzone-ban még hatványozottabban volt igaz. Nem lehet egy emberre fogni a gyenge teljesítményt, Brady is dobott rossz passzokat, voltak dropok, a támadófal még mindig nem az igazi, de Josh McDaniels sem lehet büszke magára (szerintem):.. Egy biztos, ennek a támadóegységnek még bőven van hova fejlődnie, ez most belefért, de máskor könnyen bajba kerülhet a csapat, lásd pl. a Ravens elleni meccset.

Tom Brady: Brady is rettentő pontatlan volt. Lehet itt azzal jönni, hogy nem segíti a támadófal - teljes mértékben egyetértek. Nagy volt a szél - ez sem segíti a hosszú passzokat, de Bradynek többször meggyűlt a baja a rövid átadásokkal is. Szó sincs arról, hogy temetném őt, egyszerűen most nem ment neki. Ez az én meglátásom kétszer megnézve a meccset (egyszer élőben, egyszer felvételről): Croaker szerkesztőtársam - ha minden igaz - ezzel fog foglalkozni a "Kinek a hibája volt" c. cikkben, kíváncsian várom, ő mit lát ezzel kapcsolatban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Brady is rendkívül dühös volt magára, rekordidő alatt hagyta ott az újságírókat a sajtótájékoztatón.

Hozzászólás

Hát azért ezt a meccset még1x megnézni nem volt egyszerű:) Nekem élőben egyszer is szenvedés volt:)

Nagyot tévedsz! Szerintem legalábbis. Elkezdtem újranézni és magam is meglepődtem, hogy az első félidő nem is volt olyan elkeserítő, mint amire emlékeztem és amelyekre gondoltam meccs közben. Második félidőt holnap nézem illetve ma, de szerintem ott azért tűnt olyan rossznak, mert nem voltak pontok és eredménytelennek látszott a játékunk.

Nem csak magára volt dühös TB. Láttátok az arcát annál a passznál, amikor Meyers rossz irányba futott? Nem lennék az újonc helyében a következő elemzésen :)

Lehet tudni Dorsett hogy van?

Elég nagyot kapott a TD elkapásánál :(

Rettentően nagy homály volt a 12-es. Ennyire rosszul rég nem láttam. Ezt maga is beismerte. Az estek 100%-ban nekünk ez csak jót jelent, mert motíváltabban tér vissza és jaj a következő ellenfélnek :-)

Nem volt toppon, de már az első félidőben dobott egy tiszta TD.t, csak szegény Edelmann nem tudta megfogni. Ezért azzal más lett volna a leányzó fekvése!

Lehet csak ki akarja provokálni, hogy a kinti média elkezdje nyomni, hogy kiöregedett, de egyelőre sajnos nem merik, okultak a tavalyi évből.:D

Nekem már a második olyan meccs, amikor azt éreztem az elején, hogy nem készültünk fel az ellenfélből, hanem várjuk, hogy mit művel és majd ahhoz alkalmazkodunk. A Ravens ellenit még meg lehetett magyarázni azzal, hogy rövid hét volt, nem volt elég idő átállni az ő játékukra, de most volt két hetünk elemezni. Mintha lenne fontosabb dolga a csapatnak, valami háttér építkezés, mert arra megy el a gyakorlási idő a meccsek között, az aktuális meccset meg megoldjuk majd valahogy. Eddig 1-1.

És még egy érzés: mintha a védőink és pláne a támadófalunk fizikálisan gyengébb lenne, mint tavaly. Észrevehetően sokszor fekszenek a játékosaink vagy mozdulatlanra blokkolva állnak egy helyben, mintha nem lenne elég erejük az 1-1 elleni párharcokhoz. Ezt végképp nem értem. Byweek után kirobbanóan kipihentnek és erősnek kellene lenniük, igaz az Eagles is pihent. Persze lehet, hogy csak hallucinálok a 9-1-től. :) :) :)

A vakon játékról csak annyit, hogy Chung az utolsó pillanatokban dőlt ki és a helyére kellett valaki, aki a liga egyik legjobb TE-e ellen játszik. Ahogy a cikk is írja nem volt katasztrófa amit csinált, de az összesen 93 yard Ertztől azért fájó látvány.

Ertz az idei átlagán alul teljesített, yard-ban, avg-ben egyaránt és az I. félidőben csak 36 yard-ot ért el. Chung nélkül, backup játékossal, ez nem rossz eredmény. Minden csapatban van aki többnyire teljesen lefoghatatlan, pl. nálunk JE. Gilmore nyilatkozata szerint Ertz többször "nyafogott" hogy nem kap elég target-et (11/9 lett.), valószínűleg nem véletlenül. :)

Nem.

Yardban a második legjobb meccse volt, egy yarddal maradt el a leghosszabb játékától, a yardátlaga valóban 0,9 yarddal van az éves alatt.

Opp Score Type Rec Tgt Yds Y/R Long TD
NE L 17-10 Reg 9 11 94 10,4 25 0
CHI W 14-22 Reg 9 11 103 11,4 25 1
@BUF W 31-13 Reg 2 4 20 10,0 18 0
@DAL L 10-37 Reg 2 6 38 19,0 24 0
@MIN L 20-38 Reg 4 9 54 13,5 20 0
NYJ W 6-31 Reg 5 7 57 11,4 21 1
@GB W 34-27 Reg 7 8 65 9,3 14 0
DET L 27-24 Reg 4 7 64 16,0 23 0
@ATL L 20-24 Reg 8 16 72 9,0 16 0
WAS W 27-32 Reg 5 7 54 10,8 26 0
      55   621 11,3    

 

A második bekezdésedben írod:"...a védőink...fizikálisan gyengébb lenne... stb." Hát tudod az 5 sack, az 1 fumble, a 12 QB hit és a 8 Pdef Nálam nem a gyengeség jele. Ráadásul a megszerzett fumble az egyik fordulópont volt a meccs menetében. :)

Igen, valóban, ez tényleg nem gyengeségre utal. De azt is írtam "..és pláne a támadófal.." :)

Nekem érzésre túl sokszor voltunk agyon blokkolva, az első negyedben a védőfalunk mozdulni se tudott, úgy megfogták őket. Aztán ez nagyrészt elmúlt, ez is igaz. A támadófalunk meg rendszeresen meg volt verve, nyilván technikában is, de szerintem erőben is. Hát nem tudom... Én is csak nyávogok??? :) :) :)

 

Ha lesz erőm, megnézem megint a meccset a mindkét oldali falemberek szempontjából, hogy mennyire domináltak az egyes párharcokban. 

Nagyon hiányolom az UP-ból Watson-t!!! Idén először láttam a pályán egy jó/veszélyes/sok yard-ot hozó elkapó TE-et! Az öreg (38 éves!) a snap-ek 80%-ban pályán volt (ennyit talán idén még soha, mert az eddigi átlaga kb. 25%), nyílván elsősorban a falat erősítette, de a 4/3, 52 yard, 17,3 avg  (a csapatban a legjobb!) az egyébként nem brillirozó off. egyik legjobbjává tette. (Korához képest szinte emberfelettit nyújtott!)

Igen ő olyan TE forma játékos a klasszikus értelemben.

Martellus Bennettnél éreztem még hogy TE van a pályán.

Izzo,Lacosse nem meggyőző.

 

pontosan!

Watson engem kifejezetten Gronkra emlékeztetett, nagyon jó volt nézni, amit csinált...

a 3. elkapásánál pl a saját játékosunkat is félretolta, és megcsinálta a 1st downt... :)))

Inkább nyerjünk ilyen rossz meccsen mint úgy kapjunk ki ahogy a Chargers kikapott hajnalban.

Mahomes t 200 yard alatt tartották Rivers passzolt 345 yardot és vereség hihetetlen amit ahogy megtudja verni magát Rivers.

A Kansas offense az első félidőben szinte a pályán sem volt most nem tünt annyira felelmezesnek az offense de a védelem hozta a meccset nekik is. 

Rivers az utóbbi 20 év leglúzerebb irányitója Romo mellett. Most is a legfontosabb pillanatokban hibázott és csak magát okolhatja.

Romo messze nem volt lúzer. Csak nem volt elég jó a rájátszásban, a csapata meg nem segített neki.

Amit írsz Brooksról azzal egyetértek, de azzal nem, hogy befért az UP-ba. Ami itt nem kerül megemlítésre, hogy az Ő szabálytalansága érvénytelenítette az INT-et ami lezárhatta volna a mérkőzést.

Én e miatt nem tettem volna UP-ba, de persze Down-ba sem, mert ott van a pozitív abban amit írsz.

27 sec van hátra, időkérés nélkül, a PHI 6 yard-osáról jött a passz és az ítélet elég véleményes, szerintem vállon találta inkább, ráadásul nem biztos, hogyha nem kíséreli meg ezt az erőteljes szerelést, Jackson-hoz pattant volna a labda. Nekem Brooks UP. (A meccset TB-éknek kellett volna lezárniuk! :)) Ja, ráadásul a "Jézus Máriát" Ő ütötte el DMC-vel közösen.

Befújták, INTet elvették. Akár hosszabbításra mehetett volna a meccs ez után. Ha így lenne már keresztre feszítettétek volna.

Lásd pl Goskowski, akin nem ment el meccs, csak nem volt hibátlan, mindenki a vérét akarta.

Hányszor repül rúgó csapattól mert nem rúgja be utolsó másodperceben? Ott is a támadók a hibásak, hogy nem nyerték meg időben.

Na várj!  Ugye nem bírózol ("véleményes")? Illetve ugye nem a szerencsét emlegeted("Jacksonhoz pattant volna")? És remélem, hogy a "ha" is csak véletlenül került a mondatba ("hogyha nem kíséreli meg ")? Mivé lett a világ...

Idézet 10 nappal ezelőttről:

"Egy meccs utólagos értékelésében 3 dolgot nem szeretek: a "ha"-zást, a bírózást és a szerencse emlegetését"

Örülök, hogy meg van Neked a hozzászólásaim gyűjteménye! :) Egyébként nem a meccset! értékeltem, hanem egy játékos minősítését, remekül csúsztatsz! :) De, lehet, hogy csak plagizáltalak! :D

A csúsztatások királya vagy hopi. Tehát akkor a játékos értékelésekor belefér a bírózás, a szerencse és a "ha", de a meccsnél, ami pont a játékosok teljesítményéből adódik össze, ott már nem?

Kellemetlen tulajdonság, ha valaki nem tudja beismeri ha nincs igaza, még akkor sem, ha mindenki rajta röhög, mert így viselkedik. 

A hozzászólásaidból senkinek nem kell gyűjtemény, de nem nagy kunszt 10 napos dologra emlékezni, főleg ha valaki szembeköpi magát ennyi idő elteltével. (Ha nagyon akarnám, rákattintok a nevedre és kilistázza az összes kommentedet. De nem akarom...)

Mivel kedvesen megszólítottál, megpróbálom elmondani Nálam mi a különbség egy játékos megmozdulásnál és egy meccsértékelésnél a bírózás/szerencse/ha faktorok közvetlen vagy közvetett emlegetése. Jól mondod, hogy a meccsnél ezek a játékosok teljesítményéből adódnak össze, egészen pontosan a Mi játékosaink és az ellenfél játékosainak teljesítményéből, tehát Nekik legalább annyi bírózás/szerencse/ha "panaszuk" lehet mint Nekünk és ez vélekedés/tény többnyire egy meccsen kiegyenlítődik. Itt, ha meccsértékelésnél előkerülnek ezek a faktorok, mindig csak Nekünk van pechünk, a bírók ellenünk fújnak, és csak Nekünk van egy csomó ha az ellenfél meg mintha nem is lenne.

Az utolsó két bekezdésedre nem is reagálnék, mert kulturáltan nem tudnék. :)

Várom a TB-s cikkedet!

Válasz hopi46 üzenetére

Ha úgy vesszük Croaker is egy-egy játékost / játékot elemzett egyszerre, csak ebből többet tett egy cikkbe.

Akkor ez most a játékos értékelése és belefér, vagy a mérkőzésé? :) Mert volt olyan kérdéses szituáció ami nem fért bele a munkájába, így akkor az már nem is a mérkőzés? :)

Válasz Croaker üzenetére

Így van, teljesen felesleges. Én már régóta mondom, hogy Ő nem szurkoló, hanem egy troll. Meg sem hallja a másikat, csak fújja a magáét és nincs olyan amit ne tudna megmagyarázni.

 

TB tényleg komolyan gondolja. Tegnap állítólag szabadnapot kaptak BB-től a fiúk, de Brady és még páran (neveket nem olvastam) mégis megjelentek az edzőpályán és gyakoroltak keményen

Gronk nem tér vissza (bár a végén nyitva hagyja, hogy talán majd egyszer, de erre azért nem tennék pénzt), egy zenei fesztivált csinál majd az SB előtt Miamiban (vagy hát inkább csak a nevét adja hozzá).

https://www.instagram.com/p/B5DK1Z0Bnas/

Valami ilyesmi azért valószínűbb volt mint a visszatérése, bár én valami nagyobb ökörségre számítottam, mint pl. a pankrátorkodás.

ja, valószínűbb, mint nem, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem tud jönni a Super Bowlra... :)))

fuck... kb erre lehetett számítani... :)))

megértem...

Vicz, ennek így aztán sok értelme volt, óriás reményeket kezdett megtáplálni a megszurkolókban (legalábbis bennem biztosan), erre ez történik. A kutya nem kíváncsi, mit fog bohóczkodni a Super Bowl előtt, inkább tért volna vissza játszani, de sajnos majdnem biztos, hogyha most nem tette meg, akkor már máskor sem fogja. 

A reményt Gronkowski visszatérésével kapcsolatban csak növelte, hogy látjuk, néha milyen impotens a Patriots támadásban, illetve, hogy a Pats TE-játéka gyakorlatilag nem létezik.

Azt gondolom, ezt a mézesmadzagot a Pats-szurkolók előtt elhúzni legalábbis nem volt túl elegáns Gronkowski részéről. Még akkor sem, ha ő maga a visszatérésére sosem utalt.

Off: Antonio Brown bocsánatot kért Kraft úrtól és az egész Patriots csapattól az okozott problémákért, a csapat életébe behozott drámáért és a rossz sajtóért. Nofene, csak nem??

Arról vagyunk híresek, hogy egy ilyen bocsánatkérés után térdre hullunk és befogadjuk a Megtért Bárányt. :) Nem, a Patsnél nem újszövetségi, hanem ószövetségi a mentalitás inkább, nincs pardon... 

Hozzáteszem, a Liga erejét és hatalmát mutatja, ahogy a NFL Top3 elkapóinak egyikét simán ellehetetlenítették néhány hét alatt.

Annyit hadd' jegyezzek meg szubjektíven, hogy az oldal hangneme egyre rosszabb. Lassan innen is elszokik az ember, nemcsak a chatről.

Remélem ezt a komment szekcióra érted és nem a cikkekre.

Ha mégis azokra, akkor várom az építő kritikát, hogy min kellene változtatni.