Beharangozó 16. hét: Patriots vs Bills (szombat 22:30)

Kép
week4

A New England Patriots (11-3) a Bengals legyőzésével visszatalált a győztesek útjára, reméljük február közepéig le sem térnek róla. Ezen a héten a Buffalo Bills (10-4) lesz az ellenfél. A mérkőzést magyar idő szerint SZOMBAT 22:30-kor rendezik és a Sport2 élőben közvetíti.

 

A Patritos bebiztosította a helyét a rájátszásban, azonban még nem lélegezhet fel, ugyanis a Bills fáradhatatlanul üldözi és még akár el is veheti a csapattól a csoportgyőzelmet. Ehhez a Patriotsnak el kellene veszítenie az utolsó két mérkőzését, míg a Billsnek meg kellene nyernie. Nyilván erre kicsi az esély, a Dolphins ellen egy viszonylag könnyű győzelmet várhatunk. Azonban számolni kell még a Chiefsel is, ugyanis ha a Patriots egyszer kikap és a Chiefs megnyeri utolsó két mérkőzését, akkor a csapat visszacsúszik a 3. kiemelt helyre amivel elvesztené a pihenőhetet.

A Patriots és a Bills idén Szeptember 29.-én játszották első mérkőzésüket, akkor a Patriots 16-10-re győzni tudott a Ralph Wilson Stadionban. Egy győzelemmel a Patriots megnyerheti az AFC keleti csoportját zsinórban 11. alkalommal.


A párosítás története

A két csapat már 120. alkalommal fog találkozni egymással. Az utolsó  6 összecsapást a Patriots tudta megnyerni. Az örökmérleg a Patriots felé billen 75-43-1 arányban, ráadásul az utolsó 39 mérkőzésből 34-et meg tudott nyerni.
A Patriots és a Bills 1960 óta szerepelnek egy csoportban. A 75 győzelem a legtöbb egy csapattal szemben, a 2. legtöbb a Jets elleni 67 diadal.

A Patriots első rájátszásmérkőzését a Bills ellen játszotta 1963. December 28.-án. A mérkőzést a Patriots 26-8-ra meg tudta nyerni.

 

Amikor a Patriots fut

Múlt héten végre életjeleket mutatott a Patriots futójátéka, a legjobb mérkőzést játszották a futók a szezonban. Persze mindezt a Bengals liga utolsó védelme ellen tették. Ez most sokkal nehezebb lesz, ugyanis a Bills védelme összességében az egyik legjobb az NFL-ben, bár pont a futás elleni védelme a gyengébb. A Bills 101.4 yardot enged a földön mérkőzésenként ami a 10. legkevesebb. Bár a futásonkénti átlag 4.3 yard, ami már csak a 19. legjobb, vagyis az ellenfeleknek volt sikerélményük a védelmük ellen. Azonban kérdéses, hogy Michel és Burkhead képes lesz-e kihasználni ezt a "gyengeséget". Persze ez főként nem rajtuk múlik, a falnak kell majd réseket nyitnia, ami elvétve sikerült csak idén. A Bills falának közepén Star Lotulelei dolgozik majd a kiváló LB páros, Tremaine Edmunds és Matt Milano előtt.

Előny: Bills

 

Amikor a Patriots passzol

A számok ugyan nem mutatták, de volt előrelépés a passzjátékban a Bengals ellen. Ki kell emelni N'Keal Harryt, akit jobban bevontak a támadásokba. Harry ugyan csak 2 labdát kapott el, amik közül az egyik TD volt, de a 38 snap során amit kapott, végig aktív volt. Julian Edelman láthatóan nem volt egészséges, ennek ellenére vállalta a játékot, még ha "csak" 40 snapet is volt a pályán. Mindössze 2 elkapással zárta a mérkőzést. Mohamed Sanu az első mérkőzése óta nagyon csendes. Tom Brady és Josh McDaniels továbbra is keresi, mi indíthatná be a támadóegységet, ami csak 128 yardot haladt a levegőben múlt héten. A Bills passz elleni védelme kiválóan játszik idén Tre'Davious White vezetésével. White már 6 INT-et szerzett. A Bills 190.5 passzolt yardot enged az ellenfeleknek mérkőzésenként, ami a 3. legkevesebb. White mellett Levi Wallace kezd majd, míg a két Safety Jordan Poyer és Micah Hyde lesz. Az egység remekül játszik együtt, az első mérkőzésen 150 passzolt yardot engedtek Brady ellen.

Előny: Bills

 

Amikor a Bills fut

A Bills megpróbálja majd futójátékkal megverni a Patriotsot, különösen a múlt héten látottak után, amikor Joe Mixon 136 yardot tett meg 25 kísérletből. A Bills szeret sokat futni a mérkőzések elején és a két csapat első összecsapásán Frank Gore 109 yardot tett meg 17 kísérletből, ami 6.4 yardos átlagot jelent. A Bills az 5. legtöbb futott yardot teszi meg mérkőzésenként 135-el. A Patriots egyetlen gyengesége a védelem oldalán az alkalmankénti kihagyás a futásokkal szemben. Ennek ellenére csak 98 yardot enged mérkőzésenként. A Bills első számú futója Devin Singletary, akinek 729 yardja van idén és 5.4 yardos átlaggal fut. Ő kihagyta az első mérkőzést sérülés miatt. A futók mellett Josh Allenre is figyelni kell majd, akinek már 9 futott TD-je van idén. A Patriots védelme korlátozni akarja majd Singletaryt miközben figyel Allenre is, különösen 3. kísérleteknél. Amikor a Patriots a futás megfogására koncentrált, többnyire sikeresen végre is hajtotta azt.

Előny: Patriots

 

Amikor a Bills passzol

A Bills támadókoordinátorának, Brian Dabollnak valószínűleg volt pár álmatlan éjszakája Allen miatt. Allen kétség kívül tehetséges, azonban egyenlőre nem elég pontos, hogy folyamatosan a meghatározó passzjátékot nyújtson az NFL-ben. Képes hajszál pontos hosszú labdákat megdobni, csak hogy utána elvétse a könnyű rövid átadást, amivel hosszú 3. kísérletbe kényszeríti csapatát. A Bills két legjobb elkapója John Brown (71 elkapás, 1007 yard, 5 TD) és Cole Beasley (60 elkapás, 670 yard, 6 TD). Ők ketten kapják a passzok jelentős részét, azonban esetenként fellép hozzájuk az újonc TE, Dawson Knox is. A Patriots védelme ugyanakkor csak 170 yardot enged mérkőzésenként és a liga 2 legjobb passz elleni védelme között van. Stephon Gilmore gyakorlatilag eltüntet bárkit aki vele szembe kerül. Már 6 INT-et szerzett idén, amiből 2-t TD-re hordott vissza.

Előny: Patriots

 

Sérültjelentés

Nem lép pályára

CB Jonathan Jones - ágyék

Kérdéses a játéka

LB Ja'Whaun Bentley - térd
LB Jamie Collins - váll
WR Julian Edelman - térd/váll
CB Jason McCourty - ágyék

 

forrás: patriots.com

Hozzászólás

Szétfutjuk őket!

Én még fokoznám! Ne egyszer jöjjön be! De ha szétpasszoljuk Őket, az sem lesz baj! Én lennék az utolsó, aki reklamálna.

Válasz anti.pass üzenetére

Abba ne hagyd az optimizmusodat, a döntő pillanatban biztosan bejön majd. 😀

Válasz anti.pass üzenetére

Bolden lesz az (de csak majd a rájátszásban). Idén minden 5. futása TD és 4,53 yard/futás az átlaga. 

Nagyon varom ,jo felmero lesz ,hol tart a formaidozitesunk. Nagy erodemonstraciot varok ,ami utan alaphaiban valtozik meg mindenki velemenye a tovabbi eselyekrol . 

Én csak sima győzelmet várok. Megmosolyogtat, hogy több fórumon is mennyire lenézik a csapatunkat. Még mindig nem tanulták meg, hogy óriási hibát követnek el és plusz motivációt adnak a csapatunknak.

Jó meccsen nyerünk, csak sérülés ne legyen. Remélem a delfinek ellen JE pihenhet majd.

Nekik kell támadni, nekünk jó az iksz is.

Az NFL stat.-ok szerint a liga két legjobb védelme fog játszani, offense oldalról Ők egy kicsit jobban futnak (135-102/G), Mi egy kicsit jobban passzolunk (248-219/G), de hazai a pálya. Nekik ez a meccs, mint legtöbb ellenfelünknek, a SB. Kemény lesz, kevés pont esedékes, Én mégis úgy érzem viszonylag sok lesz és mi legalább eggyel többet szerzünk. Ők nem ismerik a pályáról Harry-t, Sanu-t, Wynn-t, Mi meg Singletary-t. (Harris-t meg senki sem :D).

A szezon kezdetén (Gronk, Andrews, Harry "elvesztése" miatt elsősorban) 12-4-et és PO-ba jutást vártam, azaz mivel ennek nagyrésze teljesült, az ennél  több Nekem Karácsonyi Ajándék lehet, noha biztos, hogy sok szurkoló társamnak ez "szegényes".

Azért SIngletaryről és a hozzá igazodó blokkolási sémáról van bőven tape már. Az hogy nem játszott ellenünk, nem jelenti azt, hogy nem ismerjük..A csoport riválisokat azért ismeri jobban minden csapat, pláne ahol nincs edző és séma váltás, mert évente 2x készülnek belőlük. Míg a többiekből akár csak 3-4 évente egyszer. Minél több a felvétel és több az elemzés, annál jobban lehet készülni..

Lehet nem hangsúlyoztam eléggé, közvetlenül a pályán nem találkozott az említett játékosokkal az ellen, ami azért talán egy kicsit más, mint a video, amelyek tanulmányozása felöl semmi kétségem nincs. :) 

Ertettem hogy erre gondolsz, de ilyen alapon az ujonc QB-k ellen sincs anyagunk, aztan mindenki foldbe all BB ellen..vagy minden ujonc futot nem ismernenk, vagy akivel 3-4 evente talalkozunk de a ligaban van mar ennyi ideje. 

Ennyire nem lesz fontos a szemelyes elmeny 1 futoval, mert rendszereket futtatnak a csapatok. Az ellen keszulnek..

Ha ugyanezt csapatra irod es nem egy konkret futora, akkor helytallo eszrevetel. Mert nem mindegy hogy pl a Ravens rendszere ellen mit tudtal kitalalni felvetelrol es ahhoz hogy igazitottak ok a jatekukat, annak tudataban hogy latjak mire keszultek ellenuk. Es erre a valtoztatasra a meccsen belul mar lehet gyengebb stabnak nincs valasza, csak egy ujabb talalkozas alkalmara sikerul abbol is felkeszulni.

Ezert eros a mi edzoi stabunk, mert meccsen belul mindig tudunk valtani minden egysegben es nem csak egyszer, hanem tobbszor is. Mig gyengebb stabok csak a felkeszulesben jok vagy max felidoben tudnak valtani, de az arra erkezo valaszra megint nincs erdemi lepesuk majd.

Patriots run the East!